Kategória: Rally

  • Szilveszter-rali – A WRC2 világbajnoka is rajthoz áll a Hungaroringen

    Szilveszter-rali – A WRC2 világbajnoka is rajthoz áll a Hungaroringen

    Rajthoz áll a hagyományos évbúcsúztató Szilveszter-ralin Kalle Rovanperä, a világbajnokság WRC2-es kategóriájának idei bajnoka, aki ezen a versenyen búcsúzik eddigi csapatától.

    Füredi András, a Hungaroringen és környékén december 27. és 29. között már 21. alkalommal sorra kerülő Szilveszter-rali szervezője hétfő reggel, az M1 aktuális csatornán jelentette be a 19 esztendős finn pilóta vendégszereplését.

    Rovanperä – aki a vb-n az abszolút 12. helyen zárt az év végén – 2020-ban az idei világbajnok Toyota gyári csapatában folytatja pályafutását a WRC mezőnyében, de Mogyoródon még a 2019-es autójával, egy Skoda Fabia R5-össel indul. Rovanperä édesapja, Harri 2001-ben megnyerte a Svéd-ralit, és 15 alkalommal volt dobogós a rali-vb-n.

    A Szilveszter-rali történetében első alkalommal fordul elő, hogy a friss magyar bajnok is indul, sőt Vincze Ferenc ezen a versenyen próbálja majd ki először 2020-as versenyautóját, egy Volkswagen Polo R5-öst. A Korda Racing pilótája már háromszor, 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben győzött a Szilveszter-ralin, amelyen a nevezések alapján ezúttal 193 versenyautót láthat majd a közönség a Hungaroringen és környékén.

    A belső és külső helyszínekre egyaránt csak belépőjegyek megvásárlásával tudnak eljutni az érdeklődők: elővételben a totaljegy.hu weboldalon 2000 forintért, a verseny ideje alatt, a Hungaroringen található értékesítési pontokon pedig 2500 forintért válthatók jegyek, de 12 éven aluliak számára ingyenes a rendezvény. A szervezők élő rádiós és internetes közvetítéssel, valamint ingyenes parkolási lehetőséggel is szolgálnak a szurkolóknak.

    A Szilveszter-rali rendezői december 14-én jelentették be, hogy a viadal jövőre a nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) versenysorozat nyolcadik, utolsó állomása lesz, így a mostani rendezvény egyfajta főpróbája a 2020-as AARC-futamnak.

  • Hivatalos: A Pirelli lesz a FIA WRC gumiszállítója 2021 és 2024 között

    Hivatalos: A Pirelli lesz a FIA WRC gumiszállítója 2021 és 2024 között

    A FIA rali világbajnokság exkluzív gumiszállítója a Pirelli lesz négy évig 2021-től kezdve, az RC1 (Rally1) és RC2 (Rally2) kategóriákban is. A cég ajánlatát a FIA Motorsport Világtanása elektronikus szavazás útján fogadta el a héten, egy részletes tenderkiírás után.

    A Pirellinek már komoly múltja van a rali világbajnokságon, 1973-ban mutatkoztak be először, és számos győzelmet és világbajnoki címet szereztek azóta, a legsikeresebb csapatokkal és versenyzőkkel a sportágban. 2017-ben volt egy kis szünet, 2018-ban viszont visszatért az olasz márka, új termékekkel, kifejezetten a többfunkciós igénybevételnek megfelelően amely jól teljesít murván és aszfalton is egyaránt.

    A Pirelli már jelenleg is az exkluzív gumibeszállítója a junior rali világbajnokságnak, így a széria győztesének is. A FIA rali igazgató, Yves Matton így nyilatkozott:

    „A rali világbajnokság egy izgalmas új fázisához ért, és örömmel jelentjük be, hogy a Pirelli lesz az exkluzív gumibeszállítónk négy évig, 2021-től. Biztos vagyok benne, hogy a Pirelli tapasztalata sokat segít majd a programunknak.”

  • Bottas ismét indul az Arctic Lapland Rally-n!

    Bottas ismét indul az Arctic Lapland Rally-n!

    A Forma-1-es Mercedes finn versenyzője, Valtteri Bottas regisztrált a 2020-as Arctic Lapland Rally-ra. A január 17-18-i versenyen Bottas egy Citroën DS3 WRC-t hajt majd.

    A Rallycircuit Cote d`Azur-t nem régiben megnyerő finn idén januárban is indult a lappföldi ralin, melyen akkor 5. lett az M-Sport’s Ford Fiesta WRC.jével.

    Navigátora ismét Timo Rautiainen lesz.

  • Terv szerint elindult az Opel Corsa-e Rally tesztelése

    Terv szerint elindult az Opel Corsa-e Rally tesztelése

    Teljes gőzzel megy az ADAC Opel e-Rally Cup versenysorozatra készülő Opel Corsa-e Rally átfogó fejlesztési programja. Két tisztán akkumulátoros-villanymotoros raliautó teljesít tartóssági tesztet a dudenhofeni tesztközpontban. „Hármas célt tűztünk magunk elé“, mondta az Opel Motorsport igazgatója, Jörg Schrott. „Mindkét autóval lehetőleg sok kilométert hajtunk, hogy már korai fázisban minél több valóságos adatot gyűjthessünk. Elektromos raliautóval még nincsenek tapasztalatok, ezért a projekt első részében számításokra és szimulációkra voltunk utalva. Most ezeket helyettesítjük egymás után gyakorlati mérésekkel. A tesztek másik súlyponti kérdése az akkumulátor terhelhetősége és hőháztartása és a szoftver adaptálása. Örömünkre, eddig zavartalanul fut a program.“

    Az Opel Motorsport mérnökcsapata csak a második lépésben megy rá a 100 kW/136 LE teljesítményű villanyautó gyorsaságára. „Fontos, hogy mindenkor, bármilyen körülmények között egy márkakupa-versenyautó képességei állandóak és megbízhatóak legyenek, hogy valamennyi résztvevő azonos esélyekkel indulhasson“, folytatta Jörg Schrott. „Azt is előirányoztuk, hogy a Corsa-e Rally érje el, sőt szárnyalja is túl a benzinmotoros elődtípus, az Opel ADAM Cup nívóját. Errefelé is jó úton haladunk. Megközelítőleg azonos teljesítmény mellett a Corsa-e Rally 260 newtonméteres nyomatéka jóval felülmúlja a másikét. A teljes padlóváz alá beépített akkumulátortelep mélyre viszi a tömegközéppontot, és nagyon jó az autó súlyelosztása is – ami lényeges szempont egy gyors versenyautónál. Most már csak a minél kiegyensúlyozottabb futómű-konfigurációt kell megtalálni. Ennek érdekében januártól valódi gyorsasági szakaszokat szimulálunk majd.“

    Amint lezárul a Corsa-e Rally fejlesztése, megépítenek egy úgynevezett referenciaautót, amely az ügyfeleknek átadandó kocsik mintája lesz. Az első Super Season 2020/2021-es idényre a tervek szerint húsz darab Corsa-e Rallyt raknak össze, amelyek közül nyárig 15 kerül az ügyfelek kezébe – idejében az első, júliusi próbafutam előtt.

    Perfekt hangolású menetmódok gyorsasági és összekötő szakaszokra

    A Corsa-e Rally akkumulátora megegyezik a szériaautóéval. 50 kWh kapacitása, a WLTP szerint, normál közúti közlekedésben 337 kilométerre elég. A raliautó verseny-hatótávjának maximalizálására háromféle üzemmód közül lehet választani: „WP“-ben (gyorsasági szakasz) legalább 60 kilométeren rendelkezésre áll a csúcsteljesítmény és a maximális nyomaték. „WP Regen“ (gyorsasági, esős) módban a síkos talajhoz alkalmazkodik a nyomatékgörbe – hiszen a villanyautók már indulástól nagyon erősen húznak. A takarékos „Eco“ módot az összekötő szakaszokon használják majd két gyorsasági között, illetve a szervizhelyre menet, és onnan vissza a pályára.

    A Corsa-e Rally előrendelése máris megnyílt, az ADAC Opel e-Rally Cup 2020/2021-re nevezni 2019. december 15.-étől lehet. Az érdeklődők további információkat találnak az interneten (www.opel-motorsport.com vagy www.adac.de/e-rally) valamint a következő e-mail címen: customer@opel-motorsport.com.

  • Szilveszter-rali – Nemzetközi sorozat része lesz 2020-tól a verseny

    Szilveszter-rali – Nemzetközi sorozat része lesz 2020-tól a verseny

    Jövőre már a nemzetközi Alpok-Adria Rali Kupa (AARC) versenysorozatának része lesz a Szilveszter-rali, melyet az idén december 27. és 29. között, immár 21. alkalommal rendeznek meg a Hungaroringen és környékén.

    A szervezők közleménye szerint az idei viadal egyfajta főpróbája a jövő évi futamnak, amely az AARC 2020-as idényének nyolcadik, utolsó versenye lesz.

    Az AARC első szezonja 2010-ben volt, az idén 30 csapat vett részt a sorozat hét fordulóján, jövőre pedig már négy országban rendeznek versenyt.

    Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke azt mondta, a Szilveszter-rali az elmúlt 21 évben elvégzett munka gyümölcseként szerzett nemzetközi minősítést.

    „Nagy gratuláció jár ezért a szervezői csapatnak, és biztos vagyok abban, hogy a mostani verseny is tökéletesen sikerül. Ehhez pedig mind a szövetség, mind pedig jómagam minden segítséget megadunk” – jelentette ki az MNASZ elnöke.

    Oláh Gyárfás szerint a Szilveszter-rali „mindig is a magyar ralisport egyik ékköve” volt, amely azért is nagyon fontos eseménye a hazai autósportnak, mert „szinte az összes szakág képviselőit meg lehet találni az indulók között”.

  • A FIA bemutatta az új TCL kategória szabályrendszerét!

    A FIA bemutatta az új TCL kategória szabályrendszerét!

    A FIA leleplezte az új Touring Car Lite (TCL) szabályrendszerét, amely 2020-ban mutatkozik be. A TCL kategória célja, hogy alapja lehessen a túraautós piramisnak, nemzeti és regionális szinten. Alan Gow, a FIA túraautó bizottság elnöke nyilatkozott erről a TouringCarTimesnak:

    „A TCL – Touring Car Lite – kategória olyan kluboknak, csapatoknak lett létrehozva, akik belépő szintű túraautókkal szerepelnének nemzeti és regionális szinten. Egy átlagosnak mondható szabályrendszer segítségével új versenyzők érkezhetnek így a túraautózás világába. Most a nemzeti szintű túraautós versenyek így egyesített technikai szabályzás alá kerülnek, amelyet a FIA felügyel.”

    Olyan autókat várnak homologizációra a TCL kategóriába, mint például a Ford Fiesta, Skoda Fabia, Renault Clio vagy a Hyundai i20. Turbófeltöltős, maximum 1333 köbcentis motorjuk lehet, maximum 200 lóerős teljesítménnyel, és fronthajtással. Egyes specifikációk közösek lesznek a FIA R1/R2 rali szabályrendszerével, hogy a gyártók használhassák az autóikat ralizásra vagy pályázásra is. Erről így beszélt Gow:

    „A TC Lite koncepciója az R1/R2 rali szabályrendszerére épül, amivel szinergiába kerül a pályaautózás és a rali. Így a gyártók egy alapról tudnak építeni akár rali- vagy túraautókat. Egy egyértelműen pozitívum minden résztvevőnek, tehát a versenyzőknek, csapatoknak és gyártóknak is, hiszen egy jól behatárolt autóval számos bajnokságban el lehet indulni. Egy bajnokságon való részvétel egyre drágább, a TC Lite pedig lehetővé teszi a gyártóknak, hogy hozzáférhető és elfogadható áron biztosítsák a túraautózást, anélkül, hogy még saját márkakupát is kelljen rendezniük.”

    A FIA természetesen hozzátette, hogy azért nem lesz lehetséges teljesen ugyanazzal az autóval versenyezni pályán és raliban is. Hamarosan a FIA oldalán hozzáférhető lesz a teljes dokumentáció.

    Touring Car Lite szabályrendszer

    Támogatható autók: B szegmensű, 3-5 ajtósak
    Termelési adatok: Olyan modellek, amelyekből legalább 5000-et gyártottak már
    Minimum súly: 1,000 kg
    Maximális teljes hossz: 4,200 mm
    Maximális teljes szélesség: 1,950 mm
    Maximális tengelytáv: 2,600 mm
    Motor: Turbófeltöltős, benzines, 1333 cm3-ig
    Maximális teljesítmény: 200LE
    Hajtómű: Elsőkerék-hajtás
    Kevés módosítás a tömeggyártású autókon: Karosszéria és aerodinamikai módosítások (hátsó szárny, splitter, stb.)
    ECU: Különleges egység, amely maximalizálja a teljesítményt, vagy közös ECU

  • Opel Dakar Team: Irány a Közel-Kelet!

    Opel Dakar Team: Irány a Közel-Kelet!

    Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László a Közel-Keletre készül!

    Ám egy váratlan fordulattal nem a januári, szaúd-arábiai Dakar ralira, hanem az azt követő februári, katari világkupa-viadalra hangol a csapat.

    „Nincs ezen mit szépíteni: nem állt össze a pénzügyi háttér, a közelgő válságot jelző szelek már fújnak, kevesebb pénz van sporttámogatásra, sajnos emiatt veszítettünk is két támogatót, úgyhogy nem tudunk rajthoz állni az év legdrágább versenyén, a Dakaron – nyilatkozta Szalay Balázs, aki eddig 14 alkalommal mérette meg magát a sivatagi show-n.

    Helyette azonban, hogy nehogy kiessünk a sivatagi gyakorlatból, elmegyünk február végén Katarba, az idénynyitó világkupa-viadalra, ezután júniusban rajthoz állunk egy izgalmasnak ígérkező albán nemzetközi versenyen, majd pedig az olasz világkupa-futamon, az Italian Baján, amelyen húsz éve versenyeztünk először, s azóta is jó néhány szép emléket szereztünk ott. És természetesen közben folyamatosan dolgozunk azért a célunkért, hogy visszatérjünk a sivatagi show-ra és ott lehessünk a 2021-es Dakar rajtjánál.”

    Jó hír, hogy a januári Dakar rali eseményeit azért láthatjuk az RTL Klub napi közvetítéseiben, amelyben az Opel Dakar Team tagjai is szerepet vállalnak: Szalay Balázs állandó meghívott stúdióvendégként, Bunkoczi László és a csapat kamionversenyzője, Darázsi Zsolt pedig alkalmanként enged majd bepillantást a világ leghosszabb terepversenyének kulisszái mögé.

    Érdekesség, hogy legutóbb 2010-ben és 2011-ben fordult elő (a válság idején), hogy nem állt rajthoz magyar versenyző a Dakaron, azt megelőzően pedig 2001-ben

  • Valtteri Bottas versenyt nyert a hétvégén!

    Valtteri Bottas versenyt nyert a hétvégén!

    A Mercedes finn versenyzője győzelmet szerzett az elmúlt hétvégén a Rallycircuit Cote d’Azur eseményen, a Paul Ricardon.

    Nem ez volt az első alkalom, hogy Bottas raliautóban is megméretteti magát, januárban például 5. lett az Arctic Lapland Rally-n.

    A múlt héten még szezon utáni F1-es teszt volt Abu Dhabiban, pénteken pedig FIA díjátadó gála Párizsban, ezt fejelte meg Bottas még egy hétvégi rali eseménnyel.

    A finn egy WRC-s Citroen DS3.at vezetett a kilenc szakaszból álló versenyen, melyen 50 másodperces előnnyel nyert a Skoda Fabia R5-öt hajtóRobert Consani előtt. A dobogó harmadik fokára az F2-es versenyző Dorian Boccolacci állhatott még fel, aki szintén egy R5-tel versenyzett.

  • 2020-ban is Magyarországon zár a FIA rali Európa-bajnokság!

    2020-ban is Magyarországon zár a FIA rali Európa-bajnokság!

    Idén nagy sikere volt a Kelet-Magyarországon megrendezett FIA Európa-bajnoki futamnak, amely ráadásul szezonzáró verseny volt. 2020-ban sem lesz ez másképp, úgyhogy a mezőny újra Nyíregyháza környékén száguldhat majd. Tegnap, a FIA Motorsport Világtanács hivatalosan is jóvá hagyta a jövő évi versenynaptárat.

    FIA European Rally Championship 2020 versenynaptár

    Március 26-28. Portugália Azores Rallye
    Május 7-9. Spanyolország Rally Islas Canarias
    Május 29-31. Lettország Rally Liepāja
    Június 26-28. Lengyelország 77 Rally Poland
    Július 24-26. Olaszország Rally di Roma Capitale
    Augusztus 28-30. Cseh Köztársaság Barum Czech Rally Zlin
    Október 9-11. Ciprus Cyprus Rally
    November 6-8. Magyarország Rallye Hungary

     

  • A Chile Ralit törölték, a Santiago ePrix nincs veszélyben

    A Chile Ralit törölték, a Santiago ePrix nincs veszélyben

    A Santiago ePrix a tervek szerint kerül majd megrendezésre januárban, annak ellenére, hogy a Chile Ralit törölték a világbajnoki futamok közül, társadalmi elégedetlenség miatt.

    Pénteken közölték a hírt, a Concepción környékén tervezett eseményt nem tartják majd meg áprilisban. Sorozatban másodjára rendeztek volna világbajnoki eseményt az országban, erre végül nem kerül sor. A döntés oka, hogy forrongások kezdődtek a fővárosban, az országban pedig vészhelyzetet nyilvánítottak ki.

    Az Autosport úgy tudja, mivel Santiago ePrix – szemben a ralival – nem kormány által támogatott, hanem privát finanszírozású esemény, így zavartalanul zajlanak az előkészületek. A Formula E csapatait is úgy tájékoztatták, nem lesz változás az ütemtervben.

    Chile fővárosa már kétszer látta vendégül az elektromos sorozat mezőnyét. Tavaly a Parque Forestal, idén a Parque O’Higgins környékén kialakított pályán rendeztek versenyt. Jövőre is ez utóbbi lenne a helyszín, bár kisebb változtatások lehetnek a tavalyi pálya kialakításához képest.

    A tervek továbbra is úgy szólnak, hogy a szezon harmadik versenyét január 18-án, Santiagóban az O’Higgins parkban rendezik majd meg.