Kategória: Rally

  • Szalayék továbbra is a 9. helyen Katarban

    Szalayék továbbra is a 9. helyen Katarban

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős tartja kilencedik helyét az összetettben a tereprali világkupa katari versenyén, amelyen a mezőny túl van az első dűnés szakaszon.

    Az eddigi három közül a legérdekesebb, legváltozatosabb pályát teljesítették ma a tereprali világkupa katari versenyén: itt már voltak dűnék, volt tevefű, voltak éles irányváltások, és persze akadt a navigációt megnehezítő köves, sziklás szakasz is, amelyen egymást érték a párhuzamos nyomok.

    Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László a 340 kilométeres mért szakaszt a 11. helyen teljesítette, az összetettben pedig továbbra is tartja kilencedik pozícióját. A páros kapott egy defektet a szakasz körülbelül 30. kilométerénél, miután a mögüle rajtoló gyári toyotás Jakub Przygonski utolérte és megelőzte őt, és a lengyel porában autózva Szalay ráment egy sziklára. A kerékcsere után nem sokkal beértek a dűnék közé, ami már egyértelműen az ő közegük…

    „A dűnék itt szinte beleérnek a tengerbe, ami lélegzetelállító látványt nyújt, ugyanakkor ennek köszönhetően a homok is keményebb, tehát nem kellett attól tartani, hogy elakadunk és ásni kell – mondta az Opel Grandland X-szel autózó Szalay Balázs. – Száz kilométert tettünk meg a dűnék között, de nagyon kellett figyelni, mert néha megesett, hogy a homokdombok mögött rögtön vízátfolyás következett, némelyiken át lehetett menni, máskor meg végigvinni az autót a dűne gerincén, mert előttünk nagyon mély volt a víz, és úszni még nem tud az autónk. Az is megesett, hogy tevéket kerülgettünk, amelyek sokszor ott feküdtek az út kellős közepén, és nem akartak mozdulni.”

    A dűnés szakasz után szusszanásnyi szünet következett (az új szabályok értelmében a hosszabb szakaszokat tizenöt perces, kötelező pihenőidővel szakítják meg, amelyek során a versenyzők nem nyúlhatnak az autóhoz), majd pedig egy hosszabb köves, sziklás szakasz, párhuzamosan futó nyomokkal, amelyek megint megnehezítették a versenyzők életét. Főleg azokét, akik (mint ahogy a magyar páros is) először szembesülnek azzal, milyen 15 perccel a rajt előtt megkapni az itinert.

    „A saját jelöléseim nagyobb magabiztosságot adtak, de nyilván ezt is meg lehet szokni, csak idő kell hozzá – mondta Bunkoczi László. – A mai szakaszt kimondottan élveztem, gyönyörű tájakon autóztunk, és szerintem minél több kilométer van bennünk, annál jobban megszokom én is ezt az újfajta itinert.”

    A verseny szerdán rendhagyó módon nem egy, hanem két mért szakasszal folytatódik: az első 219.79, a második 124.84 kilométer hosszú lesz.

    KATAR RALI, A TEREPRALI VK, 1. FUTAMA, DOHA

    3. szakasz, Al-Kharssah (össztáv: 469.83 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 340.28 km).
    Autósok:
     1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:28:30,
    2. Przygonski, Gottschalk (lengyel, német, Toyota Hilux) 3:11 p h.,
    3. Al-Radzsi, Orr (szaúd-arábiai, brit, Toyota Hilux) 7:51 p h., …
    11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:20:43 ó h.

    Az összetettben. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel 8:27:46,
    2. Al-Radzsi, Orr 1:21:18 ó h.,
    3. Przygonski, Gottschalk 2:03:37 ó h., …
    9. Szalay Balázs, Bunkoczi László 3:44:29 ó h.

  • Opel Dakar Team: Főszerepben a navigátorok!

    Opel Dakar Team: Főszerepben a navigátorok!

    170 kilométeres szakasszal „melegített” a mezőny a tereprali világkupa katari viadalának első napján, amelyen főszerep jutott a navigátoroknak. Az Opel Dakar Team kettőse, Szalay Balázs és Bunkoczi László a 14. helyről várja a folytatást.

    Navigációs szempontból nagyon nehéz nap volt. Ezt emelte ki mindenki – még a rutinos gyári versenyzők is – a katari világkupa első szakaszának céljában. Tudtuk, hogy így lesz, mert bár aki indult az idei Dakaron, az szerzett már némi tapasztalatot arról, milyen érzés 15 perccel a mért szakasz rajtja előtt megkapni az itinert, de ettől a feladat még nem lett könnyebb. Sokan el is tévedtek ezen a napon, de nem csupán emiatt, hanem azért is, mert Katarban sok a párhuzamos nyom, elég egyszer rosszat választani.

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőssel ez történt, ami miatt 25-30 percet veszített.

    „Autógyilkos szakasz volt, rengeteg kővel, de mi a hetvennyolcadik kilométerig egész jól vettük az akadályokat – mondta Szalay. – Ott azonban eltévedtünk, nem voltak nyomok és mentünk árkon-bokron át. Körülbelül fél óra múlva találtuk meg újra a helyes utat, de addigra már kihagytunk három GPS-pontot, úgyhogy vissza kellett menni. Nem okolom Lacit, mert bemondta az irányt, de nem voltak nyomok, nem láttam semmit. Csak az a baj, hogy egy ilyen eset után az ember elveszíti a bizalmát az itinerben, és minden kérdéses kereszteződésnél hezitál. Az eredménnyel nem vagyok elégedett, de maga a verseny eddig nagyon tetszik.”

    Az Opel Dakar Team párosa számára újdonságot jelent Katar, ez a 40. ország, amelyben Szalay próbára teszi a gyorsaságát, igaz, a környező országokban már versenyzett, tehát azzal körülbelül tisztában volt, mi vár majd rá. Az öt szakasz közül a vasárnapi volt a legrövidebb (171 kilométer), ám ettől még nem volt könnyű, sőt… A navigátoroknak kimondottan nehéz volt.

    „Most találkoztam először azzal, milyen, amikor tizenöt perccel a rajt előtt kapod meg az itinert, ez az idő csak arra elég, hogy megnézd, hol vannak a rizikós helyek, ahol el lehet tévedni – mondta Bunkoczi László. – Nyilván ebbe még bele kell rázódni, nem megy egyik pillanatról a másikra, főleg a hosszú szakaszok esetében, a mi ma eltévedésünknél is megvolt az irány, de nem voltak nyomok, így egyre inkább csúsztunk le a nyomról a jobb oldali irányba, és utóbb vissza kellett fordulni. Kis hiba volt, de drágán fizettünk érte. Szerencsére nincs veszve semmi, hosszú még ez a verseny…”

    Hosszú bizony, hétfőn rögtön a leghosszabb szakaszával folytatódik, amely során 316.8 kilométernyi mért szakaszt teljesít a mezőny.

    KATAR RALI, A TEREPRALI VK 1. FUTAMA, DOHA
    1. szakasz, Al-Kharrara (össztáv: 328.11 km, ebből a szelektív szakasz hossza: 169.72 km).
    Autósok:
    1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 1:32:28,
    2. Al-Radzsi, Orr (szaúd-arábiai, brit, Toyota Hilux) 5:50 perc hátrány,
    3. Przygonski, Gottschalk (lengyel, német, Toyota Hilux) 10:47 p h., …
    14. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:04:20 ó h.

  • Katar lesz a 40. – világkupán kezdi a szezont Szalay!

    Katar lesz a 40. – világkupán kezdi a szezont Szalay!

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a katari világkupa-versenyen kezdi az idei szezont – ez lesz a negyvenedik (!) ország, amelyben a pilóta próbára teszi gyorsaságát.

    A rangos nemzetközi mezőnyt felvonultató viadal szombaton az ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik, amelyet öt sivatagi szelektív szakasz követ. A versenyzők 2200 kilométert teljesítenek, amelyből 1428 km a mért szakaszok hossza.

    Az Opel Dakar Team kettőse többek között összemérheti tudását a hazai pályán száguldó háromszoros Dakar-győztes Nasszer al-Attijah-val, vagy éppen az utóbbi időben jó néhányszor megvillanó Jazid al-Radzsival, illetve a régi jó ismerős Jakub Przygonskival. Három gyári Toyota a mezőny elejében – ez bőven nyújt kihívást.

    „A szokásosnál később kezdődik számunkra a szezon, és nagyon hiányzott a januári megméretés, ezért is teszünk meg mindent annak érdekében, hogy jövőre ott legyünk a Dakar rajtjánál. Az odáig vezető út egyik lépése a katari világkupa-futam, amelyet izgatottan várunk – mondta az Opel Grandland X pilótája, Szalay Balázs. – Sosem versenyeztünk még ebben az országban, már ez önmagában nagy kihívás, csakúgy, mint a majdnem 1500 kilométeres versenytáv, amely napi 300 kilométeres átlagot jelent, és remek versenyt ígér. Jó mezőny gyűlik össze Katarban, és mi mindenképp ott szeretnénk lenni a gyári versenyzők közvetlen közelében, és a világkupa-pontokért harcolni.”

    Bunkoczi Lászlónak is hiányzott a versenyzés, a sivatag, és az, hogy a hosszú évek alatt összekovácsolódott csapat együtt nézzen szembe a kihívásokkal. Nos, az elkövetkező napokban erre ismét meglesz a lehetőség.

    „Hosszúra nyúlt a téli szünet, jó ideje nem ültünk versenyautóban, úgyhogy hiányzik a sivatag és a versenyzés – nyilatkozta Bunkoczi. – Megint egy új országot fedezünk fel magunknak, megint új környezetben versenyzünk, már csak emiatt is nagyon izgalmas az egész. A kötelező körök, vagyis az adminisztratív és technikai átvétel után kezdődik az igazi küzdelem, amelyre készen állunk!”

  • A Prodrive a 2021-es Dakar Rally-n szeretne részt venni

    A Prodrive a 2021-es Dakar Rally-n szeretne részt venni

    A WRC-győztes Prodrive közös vállalkozásba fogott az Bahraini Királysággal, hogy új autót fejlesszenek ki a 2021-es Dakar Rally versenyére.

    A tervek szerint a Prodrive két autót fog építeni, amellyel szeretnék teljesíteni a top-tier T1 osztályt, de szeretnének ügyfelek számára is gyártani járműveket. A projektet ugyanaz szponzorálja, mint az idei Dakart, vagyis Mumtalakat. David Richards, a Prodrive alapítója és elnöke elmondta, hogy a Dakar régóta törekvése volt a társaságnak.

    „Régi törekvésünk volt közösen a Prodrive-val, hogy teljesítsünk egy Dakart. Ha ezt a Bahraini Királyság szuverén vagyonkezelőjének a támogatásával, a Mumtalakattal tesszük Szaúd-Arábiában, az még különlegesebbé teszi ezt a nézőpontot, mivel a Közel-Kelet az, ahol a Prodive 1984-ben megkezdet a motorsport karrierjét. A Dakar egy új és kihívásokkal teli projekt a Prodrive számára, de az egész csapattal Banbury-ben közreműködünk” – fogalmazott Richards.

    Jonny Bourney, a Prodrive International ideiglenes vezérigazgatója hozzátette, hogy ez a számos lehetőséget kínál: többek között technológiai fejlődést is.

    „Amellett, hogy a Dakar Rally versenyén a mesés Közel-keleti környezetben versenyképessé és innovatívvá váljunk, ez a közös vállalkozás lehetőséget kínál arra is, hogy a Bahreini Királyság további csúcstechnológiai iparágakat mutasson fel, amelyek munkahelyet teremtenek és felhívják a figyelmet Bahrein profiljára is, amely kiváló technológiai központtá válhat.

  • Megrendezik a Svéd Ralit, de lerövidítve és részben Norvégiában

    Megrendezik a Svéd Ralit, de lerövidítve és részben Norvégiában

    Már beszámoltunk róla, hogy az időjárás miatt veszélybe került a jövő hétvégi Svéd Rali. A szervezők, most bejelentették, hogy a viadalt megtartják, de csak komoly változtatásokkal.

    Hosszas tanácskozás után végül a Svéd Rali módosított szakaszokkal rendezik meg. Az eredeti forgatókönyvhöz képest nyolccal kevesebb szakaszt rendeznek majd meg, amelynek össztávolsága így körülbelül 180 km lesz.

    A pénteken megrendezett szakaszokat szombaton megismétlik, és az ezeken a napokon megrendezett négy szakaszból kettő Norvégiában lesz. A Power Stage pedig vasárnap kerül lebonyolításra, de egyébként a nézők mind a négy napon láthatnak majd versenyt.

    A hétvégéért pedig ugyanúgy teljes világbajnoki pontokat fognak kapni a versenyzők.

  • Hóhiány és a meleg idő veszélyezteti a Svéd Ralit

    Hóhiány és a meleg idő veszélyezteti a Svéd Ralit

    A svédországi időjárási iszonyok nem kedveznek a hagyományosan havas körülmények között megrendezendő WRC fordulónak. A Svéd Rali szervezői folyamatosan fürkészik az előrejelzéseket, és hamarosan döntenek a verseny sorsáról.

    A WRC második fordulóját eredeti tervek szerint február 13-16 között rendeznék meg, ám a szokásosnál melegebb svéd időjárás azt eredményezte, hogy nem alakult komoly hótakaró a szakaszokon útvonalain.

    Eredetileg február 3.-án kellett volna döntést hozniuk, hogy lesz-e verseny, de ezt a dátumot kitolták. Glenn Olson, a Svéd Rali vezetője szólalt meg a helyzet kapcsán.

    „A verseny által érintett régióban esett hó az elmúlt napokban. Ám a mostani évszakra egyáltalán nem jellemző meleg időjárás és az előrejelzések mind tovább erősítették az aggodalmunkat az utak állapotával kapcsolatban. Az FIA a hét elején helyszíni szemlét fog végezni. Minden lehetséges módszert megvizsgálunk a futam rendezésének érdekében. A körülményeket folyamatosan figyeljük, és a héten újra értékeljük a helyzetet és meghozzuk a végső döntést.” – fogalmazott.

    A WRC számára komoly érvágás lenne egy újabb futam elvesztése. Az ausztrál bozóttüzek miatt törölni kényszerültek a tavalyi szezonzáró Ausztrál Ralit, míg helyi zavargások miatt a Chilei Rali is hasonló sorsra jutott idén.

  • A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

    A KAMAZ Goodyear abroncsokon szerezte meg 17. Dakar-győzelmét

    A KAMAZ-master csapat 12, kihívásokkal teli szakasz után az 1. és 2. helyeket is megszerezte, így 17. DAKAR-győzelmüket aratták idén, ami egy újabb fantasztikus teljesítmény a csapat és hivatalos abroncsszállító partnerük, a Goodyear számára. A rendkívül kemény idei verseny megmutatta, hogy a Goodyear karkasz-technológiája ilyen kihívások mellett is képes tartósan helytállni. A csapat következő megmérettetése a Kínában július 3. és 16. között megrendezésre kerülő Selyemút rali lesz.

    A Dakar hosszú évek óta a világ legkeményebb ralijaként ismert. A verseny idén új terep, Szaúd-Arábia felé vette az irányt. A 7500 km-es táv – amelyből 5000 km speciális gyorsasági verseny – előtt álló csapatok nem tudták, mire számítsanak az új földrészen.

    A január 5-én elrajtoló verseny nem kegyelmezett a csapatoknak. A kamionoknak minden egyes szakaszon változatos kihívásokkal kellett szembenézniük; a köveket rejtő, alattomos sivatagi pályáktól a sziklás kanyonokon át az éles tárgyakkal teli folyómedrekig. Ilyen körülmények között kulcsfontosságú nyomon követni az abroncsok hőmérsékletét. A fülkében a versenyzőknek jól kell dönteniük, hogy megőrizzék sebességüket, és a célvonalig egyben tartsák az abroncsokat. A pilótáknak folyamatosan vezetési tudásuk legjavát kell nyújtaniuk, és óvatosan kell kezelniük az abroncsnyomást is, hogy megfelelő egyensúlyt teremtsenek a tapadás/húzóerő, a sebesség és a tartósság között. Mint kiderült, az idei verseny még az elmúlt évek dél-amerikai ralijainál is nehezebbnek bizonyult.

    „A táj odakint lenyűgöző volt, a kamionban azonban minden egyes másodpercben összpontosítanunk kellett, és keményen dolgozni” – fejtette ki Andrej Karginov, a KAMAZ-master győztes 511-es stábjának pilótája. „Az idei verseny veszélyes homokdűnés szakaszokat és éles kövekkel borított, becsapós labirintusokat is tartogatott. Számos kockázatos helyzettel kellett szembenéznünk, de a Goodyear abroncsok kitartottak, kimagasló tapadást biztosítottak a dűnékre való felhajtás során, és rendkívül robusztusnak bizonyultak” – tette hozzá.

     Verhetetlen teljesítmény

     17 győzelmével a KAMAZ-master csapat továbbra is veretlen a DAKARon. A csapat az évek során óriási mennyiségű műszaki know-how-t halmozott fel. Bár a környezet teljesen új volt számukra, a versenyzők minden egyes szakaszon a lehető legtöbbet hozták ki a KAMAZ kamionok teljesítményéből. Padlógázt adva és akár 140 km/h-s sebességgel száguldva az egyenes szakaszokon, számos látványos ugratással a sivatagban, a kockázatokkal teli helyeken pedig mérsékelve a sebességet, a győztes csapat egyszer sem hibázott, és mindössze 46 óra 33 perc 36 mp alatt fejezte be a versenyt. A csapat nagy megelégedésére az abroncsok nagyszerűen bírták a 12 napos hihetetlen utat.

    „A Goodyearnél úgy tervezzük termékeinket, hogy verhetetlen teljesítményt nyújtsanak partnereink számára. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a győztes KAMAZ-master csapat ismét számíthatott termékeink kivételes jellemzőire, amelyek a világ talán legkeményebb versenyén bizonyítottak” – mondta Maciej Szymanski, a Goodyear haszongépjárműabroncs-ágazatának európai marketingigazgatója. „Ez tovább bővíti a Goodyear OFFROAD ORD abroncsainak kiváló eredményeit a tartósság, a sziklás és homokos talajon tanúsított húzóerő és a nagy sebesség okozta hatalmas kihívásokkal szemben.” A dobogó eléréséhez kulcsfontosságú a kamion optimális beállítása is. Ehhez a kamionnak és az abroncsoknak tökéletesen kell együttműködniük. Az elmúlt években a Dakaron jellemzően kevesebb mint egy óra különbséggel értek célba a csapatok a 12 teljes napnyi szoros verseny után. Minden perc számít, és bármilyen probléma eldöntheti, hogy dobogós lesz-e a csapat vagy sem.

    A Goodyear fejlett karkasz-technológiája segíti a kamionversenyzést

    Az ASO, a Dakar rali szervezője előírja, hogy minden kamionos csapat köteles sztenderd abroncsokon versenyezni. Az abroncsokat mindennapos rendes használatra kell kifejleszteni, és ezeknek bármely flottamenedzser számára elérhetőnek kell lenniük a piacon. A szélsőséges körülmények miatt a Dakar és a hasonló versenyek a legnehezebb tesztpályát jelentik a Goodyear OFFROAD ORD számára. A győztes KAMAZ-master csapat által választott abroncsok az üzemidő maximalizálására lettek kifejlesztve a nehéz terepi munkák során, például bányákban és kőfejtőkben dolgozó gépjárművek számára. Masszív blokkokat tartalmazó futófelületi mintázatuk és optimalizált futókeverékük nagyfokú ellenállást biztosít a szakadással és vágásokkal szemben.

    A Goodyear a FIA Kamion Európa-bajnokságban való részvétele okán is kiemelten kezeli a termékfejlesztést. A szélsőséges tesztkörülmények között a karkasznak meg kell birkóznia az alakváltozással és a Dakaron is előforduló nagy ugratások, valamint a kamionversenyzésre jellemző gyors kanyarodás miatt az abroncsra nehezedő erőkkel. Mindezek eredménye a Goodyear fejlett karkasz-technológiája, amely fokozza a tartósságot és robusztusságot, illetve pozitívan hat az üzemanyag-hatékonyságra a teljes portfólióban, így az országúti távolsági és regionális fuvarozásban használt, a vegyes használatú, illetve a terep-, valamint buszabroncsok esetében is.

    A Goodyear és a motorsport közös története hosszú és sikerekben gazdag időszakot ölel fel. A vállalat rendkívül büszke arra, hogy vezető csapatok választják hivatalos abroncsszállító partnerüknek. Ezek a csapatok a legnagyobb kihívást jelentő ralikon vesznek részt a világ minden táján, és számítanak sztenderd termékeink elsőrangú teljesítményére. Az abroncsoknak mindenkor készen kell állniuk a váratlan helyzetekre, legyen szó nagy sebesség melletti magas ugratásról vagy csúszós, saras lejtők leküzdéséről a mindennapos munkavégzés során.

     

  • A TOYOTA GAZOO Racing új pilótákkal vág neki a WRC 2020-as idényének

    A TOYOTA GAZOO Racing új pilótákkal vág neki a WRC 2020-as idényének

    Ogier egy olyan rallyn kezdi meg menetelését a hetedik világbajnoki cím felé, amit szülővárosa, Gap körül rendeznek, és amit az utóbbi hat évben kivétel nélkül megnyert. Csapattársa, a kipróbált rallyversenyző, Evans szintén erősen szeretné kezdeni ezt a karrierjében izgalmas, új fejezetet nyitó idényt, míg a fiatal tehetség, Kalle Rovanperä itt mutatkozik be a rallysport legmagasabb osztályában.

    Az először 1911-ben megrendezett Monte-Carlo Rally a legrégebbi esemény a versenynaptárban, és kifejezetten hírhedt futamnak számít a változékony időjárási viszonyok miatt. Itt minden előfordulhat a száraz aszfalttól a havas-jeges útburkolatig, néha egy szakaszon belül is. Mindez kulcsfontosságú tényezővé teszi a megfelelő abroncsok kiválasztását. A rally során a pilóták a jegesedést figyelő csapattársak figyelmeztetési alapján igyekeznek alkalmazkodni az útviszonyokhoz. A bemelegítésre szerda délután kerül sor a Gapba telepített szervizpark közelében, mielőtt a híres monacói kikötőből csütörtökön elrajtol a rally mezőnye. Ezután két éjszakai szakasz következik, amelyek visszaviszik a mezőnyt Gapba. E két szakaszból az elsőn, a Malija-Puimichel szakaszon utoljára 1994-ben versenyeztek. Pénteken egy három szakaszból álló ismételt hurok következik, benne az új Saint-Clément – Freissinières teszttel Gaptól északkeletre. Szombaton két jól ismert szakaszt teljesítenek oda-vissza a versenyzők, mielőtt elindulnának visszafelé, Monacóba az utolsó napra. Vasárnap kétszer haladnak majd végig a legendás Col de Turin-i szakszon, ezt pedig a gyorsasági szakasz követi La Cabanette és Col de Braus között.

    Tommi Mäkinen (csapatfőnök):

    „Az idény eleji Monte-Carlo Rally mindig izgalmas verseny, idén ráadásul különösen érdekesnek ígérkezik, mivel sok pilóta új autóval kezd, és nálunk is teljesen új pilóták állnak rajthoz. Ezen a rallyn csapatként még nem sikerült győznünk, de minden egyes alkalommal dobogós helyen végeztünk. Sébastien mérlege fantasztikus ezen a rallyn, sok különböző autóval győzött már itt, ezért biztos vagyok abban, hogy most is versenyben lesz a győzelemért, bár egyelőre csak ismerkedik az autóval. Úgy gondolom, hasonló a helyzet Elfynnel kapcsolatban is, aki szintén bizonyította már gyorsaságát ezen a rallyn. Ezzel szemben Kallén egyáltalán nem lesz nyomás, mert ez egy igazán nehéz rally a bemutatkozásra, ahol sokat számít a tapasztalat. Bízom benne, hogy csapatként jó eredményt érünk majd el, amivel elindulhatunk az idei világbajnoki cím felé.”

    Sébastien Ogier (a 17. rajtszámú autó pilótája):

    „Nagyon várom már, hogy rajthoz állhassak első rallymon a Toyota Yaris WRC autóval. Minden autónak mások a jellemzői, bizonyos távot meg kell tenni ahhoz, hogy ezeket megismerjük, de a tesztek alapján ígéretes lesz a verseny. Idén a hetedik világbajnoki címért küzdünk, és úgy hiszem, erre jó esélyünk van ezzel az autóval. A Monte-Carlo Rally különösen fontos számomra. Emlékszem, hogy a 1990-es évek végén sokszor kijöttem ide, Tommi gyakran győzött, ő volt az első rallyversenyző ideálom. Nekem és Juliennek is nagyon jó az itteni mérlegünk, ezért minden évben egyre nagyobb rajtunk a nyomás, hogy ismét győzzünk. Mindig nagy kihívás ez, de határozottan élvezem.”

    Elfyn Evans (a 33. rajtszámú autó pilótája):

    „Örömmel készülök a Monte-Carlo Rallyra, ami az első versenyem lesz a Toyotával. Ez az első alkalom a WRC pályafutásom során, hogy új csapatban kezdek, de mindenki nagyon barátságosan fogadott, jól érzem magam az autóban is, szóval lelkesen várom az idényt. Először a Monte előtti tesztelésen vezettem a Yaris WRC-t decemberben, és elég gyorsan ráhangolódtam, szert tettem némi önbizalomra. Ezen a versenyen a legnagyobb kihívást mindig a változó útviszonyok jelentik. A beállítások elvégzésekor kell a tapasztalat, nekünk pedig van pár jó elképzelésünk.”

    Kalle Rovanperä (a 69. rajtszámú autó pilótája):

    „A Monte-Carlo Rally különleges verseny a számomra. Nagy előrelépést jelent az R5-öshöz képest, mert itt sokkal nagyobb a teljesítmény és a leszorító erő. A tesztek során viszonylag könnyen vezethetőnek éreztem a Yaris WRC-t, ugyanakkor sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy valóban megszokjam az autót. Ehhez kell még néhány futam. Már az idény legelejétől kezdve másképp kell gondolkodnom, mint eddig, de remélem, lesz türelmem. A Monte-Carlo Rally nem a legideálisabb verseny arra, hogy új csapattal és új autóval kezdjünk. Az időjárás folyamatosan változik, nem lehet mindig a legjobb abroncsot kiválasztani az útviszonyokhoz. Hatalmas a kihívás, de remélem, sikerül jól szerepelni.”

    Statisztika (Monte-Carlo Rally):
    Év Sébastien Ogier Elfyn Evans Kalle Rovanperä
    2019 1 DNF 18
    2018 1 6 11
    2017 1 6
    2016 1 8
    2015 1 7
    2014 1 6

    *Kalle Rovanperä csak R5-ben indult 2020 előtt

    Mi történt tavaly?

    Ott Tänak a verseny elején az élen haladt a Toyotával, végül egy kerékcserét követően hatalmas hajrával megszerezte a harmadik helyet. Jari-Matti Latvala ötödik lett, míg Kris Meeke volt a hatodik, és megnyerte a gyorsasági szakaszt is első rallyján ezzel a csapattal. Ez volt az egyike a Toyota Yaris WRC által a 16 szakaszon elért kilenc szakaszgyőzelemnek.

  • Rossi Alonso nyomdokaiba lépne és szívesen rajthoz állna a Dakar Rally-n

    Rossi Alonso nyomdokaiba lépne és szívesen rajthoz állna a Dakar Rally-n

    Alexander Rossi úgy tervezi, hogy az elkövetkező évek valamelyikében részt szeretne venni a Dakar Rally-n, miután nem volt képes előnyt kovácsolni magának egy adandó lehetőségből.

    Az Andretti Autosport amerikai versenyzőjének eléggé elfoglalt a 2019-es IndyCar szezon vége óta: rajthoz állt a Supercar bathursti fordulóján és a Baja 1000-en már a második alkalommal vett részt, mielőtt csatlakozott volna az Acura Team Penskehez az ezen a héten esedékes Daytona-i 24 órás futamra. A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso idén először indult el a Dakaron és Rossi a RACER-nek adott interjújában elmondta, hogy közel volt ahhoz, hogy már most csatlakozzon a spanyolhoz.

    „Most már figyelek rá (Alonsora), ugyanis lényegében ugyanazt csináljuk,” – mondta Rossi. „Mindig követtem a Dakar eseményeit annak érdekében, hogy tisztában legyek az elért eredményeivel. Már mondták is, hogy próbáljam ki magam, azonban az időzítésem nem volt a legjobb, így idén nem tudtam elindulni, azonban az elkövetkező három-négy évben ez másképp lesz majd.”

    A 2016-os Indy500 bajnoka hozzátette, hogy akarta azt látni, hogy Alonso már az első nekifutására megnyerje a Dakart, ugyanis az aláaknázta volna azt az eszmét, miszerint egy teljesen más típusú sorozatban nagyon nehéz már elsőre versenyképesnek lenni. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző végül a tizenharmadik helyet szerezte meg, valamivel több, mint öt órával elmaradva a harmadik Dakarját megnyerő Carlos Sainz mögött.

    „Azt akartam, hogy jó menjen, de nem akartam nyerni látni őt, mert az nagyon felidegesített volna,” – ismerte el Rossi, aki 2015-ben még néhány Forma-1-es versenyen is szerepelt. „Ez volt a második próbálkozásom Bajában (Mexikó), azonban egyszer sem tudtam megnyerni az osztályomat, szóval nagyon mérges lettem volna, ha már az első sivatagi versenyén sikerült volna nyernie.”

    „Kicsit megkönnyebbültem a versenyt követően, ugyanis ez megmutatja, hogy hiába tartozik Fernando a világ legjobb pilótái közé, az nem azt jelenti, hogy váltasz egy kategóriát és rögtön olyan versenyzőket győzöl le, akik az egész életüket tették fel erre. Ilyet nem nagyon látsz, mert nem is nagyon létezik.

    „Ugyanezt éreztem, amikor Scott McLaughlin – aki a Virgin Australia Supercars Championship 2018-as és 2019-es bajnoka – egy IndyCar autót tesztelt. Elárulom nektek, hogy miként néztem őt a teszt közben, de ez titok: „Légyszíves, ne te legyél a leggyorsabb srác, mert az nagyon elkeserítő lenne a számomra.”

    „És nem is volt. Ugyan gyors volt, ahogy arra számítani lehetett, de egy másodperccel lassabb volt. Ez mutatja meg csak igazán, hogy minden egyes sorozatnak van egy olyan speciális „skillje”, amit időbe telik elsajátítani. Nem létezik olyan, hogy váltasz egy szériát, beleülsz az autóba és rögtön ugyanolyan köröket mész, mint az adott kategória legjobbjai.

    „Ez olyan, ami az idő múlásával jönni fog. Odakerülsz, tanulsz, alkalmazkodsz és egy idő múlva már az eredmények is jönni fognak. Azonban rögtön még ekkor sem tudsz majd felvágni azzal, hogy legyőzhetetlen vagy és mindent megnyersz. Örülök, hogy ez még Fernandonak sem jött össze,” – véli Rossi, aki a tavalyi szezonban a harmadik helyet szerezte meg az IndyCar egyéni bajnokságában.

  • Belehalt sérüléseibe a Dakaron bukó motoros

    Belehalt sérüléseibe a Dakaron bukó motoros

    Újabb haláleset történt a 2020-as Dakar Ralin, ugyanis 48 éves korában elhunyt a holland motoros Edwin Straver, aki még a 11.szakaszon szenvedett balesetet.

    A holland motoros egy KTM 450 EXC típussal indult a viadalon, amikor is január 16.-án, a verseny utolsó előtti szakaszán bukott egy nagyot. A baleset után tíz percen keresztül nem volt szívverése, aztán a helyszínre érkező mentő csapatok még újra tudták éleszteni őt.

    Ezt követően helikopterrel a rijádi kórházba szállították, ahol több napig kritikus állapotban feküdt. Aztán a hét elején átszállították Hollandiába. Mivel azonban az agyi sérülései túl súlyosnak bizonyultak ezért az orvosok a családdal folytatott konzultáció után levették őt a lélegeztető gépről és pénteken elhunyt.

    Stravernek ez volt a harmadik részvétele a legendás terep rali versenyen. Ő második halálos áldozata az idei versenynek, a hetedik szakaszon halálos balesetet szenvedő, szintén motoros Paulo Goncalves után.

    A racingline.hu csapata részvétét fejezi ki az elhunyt családjának és barátainak.