Kategória: Rally

  • Itt az ERC nyitófutam programja!

    Itt az ERC nyitófutam programja!

    Egy hónap múlva, május 2-án vasárnap kinyit az 55. Azores Rally versenyirodája Ponta Delgadában, és ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a Rali Eb nyolcfutamosra tervezett 2022-es idénye.

    Két nap alatt 201,94 kilométeren 13 gyorsasági szakasz vár Herczig Norbertékre, ennek 93 százaléka murva, a maradék hét százalék pedig aszfalt. Az összekötő szakaszok hossza 443 kilométer, így a teljes versenytáv 645 kilométer lesz.

    Május 4-én, kedden a kezdődik a nagyüzem, szerdán és csütörtökön pedig már a pályabejáráson lesznek a párosok. Csütörtökön délután a szabadedzés, a kvalifikáció majd a shakedown követi egymást. Az első gyorsasági pénteken 8:30-kor kezdődik és este 18:56-kor ér célba az első páros. Ezen a napon öt gyorsaságit és a 4,1 kilométeres Grupo Marques szuperspeciált kell teljesíteni, összesen 112,1 kilométernyi gyorsasági szakaszt jelent.

    Szombaton szintén fél 9-kor kezdenek a párosok, az eredményhirdetést pedig 17:30-ra tervezik. A szombati 89,84 kilométernyi távon kétszer ismétlődik három gyorsasági szakasz, a két kör között pedig újra betették a Grupo Marques szakaszt, ahol párosával, egymás melletti pályán indulnak a résztvevők.

    ERC
    fiaerc
  • Yoann Bonato: egy szakaszgyőzelem – egy fa

    Yoann Bonato: egy szakaszgyőzelem – egy fa

    A francia Yoann Bonato érdekes kezdeményezéssel állt elő 2021-re: minden szakaszgyőzelme után egy fát ültet.

    A francia pilóta az ERC futamok valamint a hazai bajnokságban elért szakaszgyőzelmek után ültet majd fát.

    Kis lépés a környezetvédelemben, de a sportág számára sokat jelent” – fogalmazott a 37 éves versenyző.

    Bonato és navigátora Benjamin Boulloud terveik szerint 2021-ben mind a nyolc ERC futamon elindulnak. Emellett ott lesznek a francia aszfaltbajnokságban is, ahol tavaly harmadjára is bajnokok lettek. A versenyautó marad a jól megszokott Citroen C3 R5, amellyel negyedik szezonjukat teljesítik.

    „Új korszakba lépünk a környezettudatosság terén, és raliversenyzőként nem élhetünk buborékban, azt remélve, hogy minél tovább versenyezhetünk anélkül, hogy megváltoztatnánk a hozzáállásunkat a fentarthatóbb világ felé” – mondta Bonato.

    Azt, hogy az akció valójában mit jelenthet, a tavalyi eredmények alapján tudjuk megbecsülni. Bonato 2020-ban az ERC-ben két szakaszgyőzelmet szerzett. A Rally Hungaryn is itt volt, de a legjobb eredménye egy harmadik helyezés lett a 14-es Erdőbénye – Aranyospuszta gyorsaságin. A két európa-bajnoki szakaszgyőzelem mellett a hazai bajnokságban 17-szer volt a legjobb, így 2020-ban összesen 19 fát ültetett volna.

    Bonato és Boulloud idén eddig a Monte Carlo Ralin indult, ott 13. helyen értek célba, ami a WRC3 értékelés második helyét jelentette.

    ERC
    fiaerc
  • Három gyártó újabb három évig már biztosan ott lesz a WRC mezőnyben

    Három gyártó újabb három évig már biztosan ott lesz a WRC mezőnyben

    Március utolsó napján jelentette be az FIA, hogy megszületett a megállapodás, a Hyundai, a Toyota és az M-Sport is ott lesz a Rali-világbajnokságon a 2022 és 2024 között. Ezzel komoly mérföldkőhöz érkezett az a folyamat, ami 2019 decemberében kezdődött, amikor a Motorsport Világtanács megszavazta, hogy a 2022-es szezontól hibrid technológiára vált a WRC is.

    A három gyártó közül a Hyundai adta áldását utolsóként a tervre, de ismerve a gyártó utcai autókra vonatkozó terveit, nem meglepő, hogy ők is elkötelezettek a hibrid technológiára váltásban.

    A Hyundai Motorsport létezésének célja, hogy támogassa a gyár globális céljait, és hiteles platformot adjon a jelen és a jövő autóipari technológiáinak” – mondta Andrea Adamo a Hyundai Motorsport vezetője. „A versenyzés és a rali segítségével részesei lehetünk a fejlesztésnek, és irányt mutathatunk a jövő utcai Hyundai járműveinek. Ez egy olyan megtisztelő szerep, amit nagyon komolyan veszünk” – emelte ki Adamo.

    Hasonló véleményen van az M-Sport és a Ford is. „A sportágunk számára mindig is fontos volt, hogy haladjon a korral. Ez az elkötelezettség a hibrid technológia iránt egybecseng a Ford a fenntarthatóbb jövő elérésének irányába mutató globális céljaival” – mondta Malcolm Wilson.

    Az M-Sport jól halad a fejlesztéssel, már megépítették a tesztautójukat, amivel gőzerővel tesztelnek a greystoke-i pályán. A Toyota is jól halad az új autóval, a Hyundai viszont azzal, hogy csak most kaptak engedélyt az anyavállalattól, lépéshátrányba kerülhet. Annyit elárultak Adamoék, hogy a jövő évi Rally 1-es autó alapja is az i20 N modell lesz.

    A jövő évi autók erőforrásának egyik eleme az idei szezonban is használt 380 lóerős benzinmotor lesz. Ezt egészíti majd ki a hibrid rendszer, aminek egyik eleme 100 kilowatt teljesítményű villanymotor, 180 Nm plusz nyomatékkal. Az akkumulátor azonban meglehetősen kicsi lesz, a 3.9 kWh-ás egység picit nagyobb mint a klasszikus hibridek akkumulátora, de kisebb, mint a konnektorról tölthető hibridek akkuja. Viszonyításként az utcai Hyundai Ioniq hibridváltozata 1.56 KWh-ás, a plug-in Ioniq 8.9 kWh-ás akkut kap. A WRC hibrid rendszerét egy tapasztalt német cég, a Schaeffler csoporthoz tartozó Compact Dynamics szállítja majd. Nekik komoly tapasztalatuk van a Forma-1, a WEC és a Formula E rendszereinek fejlesztésében is, így vélhetően a WRC hibrid egységének elkészítése sem okoz majd nekik gondot.

    A szurkolóknak sem kell aggódniuk, hogy a ralipályákról eltűnik a megszokott motorhang. Az M-Sport március elején megmutatta, hogy fog szólni a jövő évi autó.

  • Tizenhét világbajnoki cím és sivatagi terep – jön az Extreme E első futama!

    Tizenhét világbajnoki cím és sivatagi terep – jön az Extreme E első futama!

    Több elektromos bajnokság is 2021-ben indul útjára, ezek közül is első az Extreme E, ami a hétvégén Szaúd-Arábiában rendezi meg első futamát.

    A helyszín Al Ula, egy Medinától északra található világörökségi helyszín. Az első forduló a Sivatag XPrix, a vízhiány, a növekvő hőmérséklet és szárazság elleni küzdelemre kíván nagyobb figyelmet irányítani.

    Dátum Vidék Helyszín Ország
    04.03-04. Sivatag XPrix Al Ula ?? Szaúd-Arábia
    05.29-30. Óceán XPrix Retba-tó ?? Szenegál
    08.28-29. Sarkvidék XPrix Kangerlussuaq ?? Grönland
    10.23-24. Amazónia XPrix Santarém ?? Brazília
    12.11-12. Gleccser XPrix Tűzföld ?? Argentína

     

    Minden csapat ugyanazt az autót használja majd, az elektromos Odyssey 21-et. Egy autóban két versenyző – mindkét nemből egy – ül majd, és a két körös futamok felénél megcserélik, ki ül a volánnál.

    Csapat Pilóták
    ?? Abt Cupra
    XE
    ?? Claudia Hürtgen
    ?? Mattias Ekström
    ?? Acciona Sainz
    XE Team
    ?? Laia Sanz
    ?? Carlos Sainz
    ?? Andretti United
    Extreme E
    ?? Catie Munnings
    ?? Timmy Hansen
    ?? Hispano-Suiza
    Xite Energy Team
    ?? Christine Gianpaoli Zonca
    ?? Oliver Bennett
    ?? JBXE
    (Lotus Engineering)
    ?? Mikaela Åhlin-Kottulinsky
    ?? Jenson Button
    ?? Rosberg
    Xtreme Racing
    ?? Molly Taylor
    ?? Johan Kristoffersson
    ?? Chip Ganassi
    Racing
    ?? Sara Price
    ?? Kyle Leduc
    ?? Veloce Racing
    (ART)
    ?? Jamie Chadwick
    ?? Stéphane Sarrazin
    ?? X44
    (Hamilton)
    ?? Cristina Gutierrez
    ?? Sébastien Loeb

    (a technikai vagy anyagi hátteret biztosító cég vagy személy)

    A pályák kitűzésénél a sorozat tartalékversenyzői, Timo Scheider és Jutta Kleinschmidt segédkezik majd, de nem csak az ő tanácsukat, a terep viszonyait is figyelembe veszik majd.

    A versenyzők sorrendje nincs meghatározva, így a csapatok ezzel is tudnak majd taktikázni.

    Szombat

    Miután kisorsolják, ki kerül az első, illetve második csoportba (az első csoport 5 autós, a második 4), a csoportok két menetben gyűjtik a kvalifikációs pontokat.

    A menetek győztese 4, a második 3, a harmadik 2, a negyedik 1 pontot gyűjt.

    A négy legtöbb pontot gyűjtő csapat a vasárnapi első elődöntőbe kerül, míg a maradék öt a második „flúgos futam” rajtrácsán indulhat.

    Vasárnap

    A pontok száma alapján dől el az elődöntők rajtsorrendje. Az előbbi esetében az első három kerül a döntőbe, tehát csak egy csapat esik ki.

    A „flúgos futam” pedig azért kapta ezt a nevet, mert hiába indulnak többen, kevesebb továbbjutást érő hely (2) van, így nagyobb lesz a tülekedés.

    A döntő rajtrácsára a nézői szavazatok alapján állnak majd fel a csapatok. Ennek befejeztével a 25-15-10-7-6-5-4-3-2-1 felosztásban járnak a pontok a bajnokságban.

    Mikor és hol lehet nézni?

    Minden egyes edzést és futamot élőben közvetít a sorozat, ami Magyarországról is elérhető lesz, angol kommentárral. A hivatalos weboldal mellett Facebookon, YouTube-on, Twitteren és Twitch-en is figyelemmel lehet majd kísérni az eseményeket az alábbi időpontokban.

    Ezenfelül a TV-ben főleg magazinként lehet majd találkozni a sorozattal, de a döntőt élőben is lehet majd nézni a Spíler TV-n, Szujó Zoltán tolmácsolásában.

    Rajtuk kívül pedig az Eurosport is rendelkezik az európai közvetítési jogokkal, és bár futam hivatalos oldala szerint a döntőt közvetítik nálunk is, a programjukban ez még nem látható.

    Nap Időpont Edzés/Futam Elérhető fentieken kívül:
    04.02., péntek 18:30 Shakedown
    Eurosport Player,
    Spíler Extra (internet)
    04.03., szombat
    8:00 Kvalifikáció – 1. menet
    13:00 Kvalifikáció – 2. menet
    04.04., vasárnap
    8:00 Elődöntők
    9:35 Magazin Spíler2 TV
    11:55 Döntő Spíler1 TV, Eurosport 2
    22:50 Ismétlés Spíler1 TV
    04.10., szombat 17:05 Magazin Spíler1 TV
    04.11., vasárnap
    12:00 Magazin Spíler1 TV
    12:35 Magazin TV2
    17:05 Magazin Spíler1 TV
  • Herczig Norbert újra ŠKODA-ba ül!

    Herczig Norbert újra ŠKODA-ba ül!

    Sajtóközlemény: 2021-ben ismét a ŠKODA Rally Team Hungaria színeiben versenyez Herczig Norbert. A négyszeres magyar ralibajnok ebben az évben is a Rali Európa-bajnokságban indul Ferencz Ramón navigátorral, ám a versenyautójuk újra egy ŠKODA Fabia R5 lesz.

    Herczig Norbert csapatának a 2020-as verseny évad csakúgy, mint a legtöbb sportolónak a világon, kiszámíthatatlan, csonka év volt. A szezonzáró futamot követően nem volt kérdés, hogy a csapat vezetősége és a támogatók húznak egy vonalat és az új helyzetet mérlegelve tekintenek a jövőbe. Mint minden év végén, most is át kellett gondolniuk a csapat működésének főbb pilléreit, úgymint, versenyautó, szerviz háttér hogyléte és a munkatársak kiléte.

    Ennek a folyamatnak a derekán született meg a közös gondolat a csapat egyik legfontosabb partnerével, a Porsche Hungaria vezetőségével, akik immár 10 éve biztosítják a csapatot bizalmukról, hogy a 2021-es versenyévadban lehet, hogy változtatásra lenne szükség. A novemberi megbeszélés sorozat idején mondhatnánk úgy is, az égiek küldtek egy jelet, melynek eredményeként a döntés mindkét fél számára egyértelművé vált.

    A Volkswagen Motorsport bejelentette: megszünteti az összes motorsport programját
    .
    A döntés ezt követően azonnal megszületett: Herczig Norbert és csapata a 2021-es évtől ismét a ŠKODA márka versenyzője lesz. A Porsche Hungaria pedig csak úgy, mint a három Magyar Bajnoki címek megszerzésének idején, ismét névadó partnerré lép elő.

    A csapat neve 2021-től: ŠKODA Rallye Team Hungaria

    „Úgy látszik, nem tudok elszakadni a márkától. ŠKODA-val kezdtem a versenyzést, három bajnoki címet szereztem a Fabiával, és az ERC-ben is mindkét alkalommal a Fabia R5-tel értünk fel a dobogóra. A Porsche Hungaria megint bebizonyította, hogy remek Partner, nagyon hamar megszületett a megállapodás miszerint 2021-től újra a ŠKODA Rally Team Hungaria nevet viselhetjük. A csapatunk életében bekövetkező változások további területet is érintenek, ez pedig a szerviz hátterünk. Kilenc közös és rengeteg sikert hozó év után útjaink elágaztak a mindig profi hátteret biztosító BRR csapattal. Ezúton is köszönjük a mindig tökéletes munkájukat. A 2021-es évnek azonban már magyar szerviz háttérrel fogunk nekivágni. Jónéhány éve hazánk több szerviz csapata is bizonyítékkal szolgál arra, hogy ma már itthon is megvan az a tudás és szakértelem, amivel továbbra is az ERC élmezőnyében tudunk autózni. A ŠKODA Rally Team Hungaria szerviz Partnere tehát a magyar Topp-Cars Team lesz.” – mondta Herczig Norbert.

    Az ERC szervezői nyolc futamot terveznek a 2021-es szezonban. A bajnokság Portugáliában kezdődik, majd két hét múlva ehhez kapcsolódik a szintén portugál Azori-szigetek futama. A költségek csökkentése miatt a szervezők az összes versenyautót és kiszolgáló járművet együtt szállítják át Portugáliából a San Miguel szigetre. Majd hasonlóan tervezik a szervezést a nyári lengyel és lett futam között is. A vírushelyzet miatt három tartalék verseny is a naptár része, így egy verseny kiesése esetén is könnyebben lehet tervezni. De a legfontosabb hír, hogy az ERC szezonzáró futama ismét a Rally Hungary lesz.

    Herczig Norbert
    Fotó: Skoda Magyarország

    „Nagyon örülök annak, hogy a promoter mindent megtett azért, hogy kiszámítható szezonunk legyen. Az elmúlt három évben nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk, és hiszem, hogy ha a külső körülmények nem akadályoznak minket, akkor ebben az erős mezőnyben az év végi dobogóért is harcba szállhatunk” – fogalmazta meg a célt Herczig Norbert.

    „Örömünkre szolgál, hogy újabb fejezetéhez érkezett az évtizedes kapcsolat, ami Herczig Norbert és a Porsche Hungaria között 2010-ben létrejött. Bízunk abban, hogy a tavalyi nehéz év után egy kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb 2021-es év áll majd előttünk, és a Rali Európa-bajnokságban a ŠKODA Rally Team Hungaria versenyzőpárosának tapasztalata és az új, erősebb és biztonságosabb 2021-es fejlesztésű ŠKODA Fabia Rally2 evo nyerő kombináció lesz.” – mondta Németh János ŠKODA márkaigazgató.

    A Rali Európa-bajnokság 2021-es versenynaptár tervezete:

    Rally Serras de Fafe e Felgueiras (Portugália, murva), Március 12-14.

    55th Azores Rallye (murva), Március 25-27.

    Rally Islas Canarias (aszfalt), Május 6-8.

    77th Rally Poland (murva), Június 18-20.

    Rally Liepāja (Lettország, murva) Július 1-3.

    Rally di Roma Capitale (Italy, aszfalt), Július 23-25.

    50th Barum Czech Rally Zlín (aszfalt), Augusztus 27-29.

    Rally Hungary (aszfalt t), Ocktóber 22-24.

    Tartalék versenyek: Rallye Sanremo (Olaszország, aszfalt), Cyprus Rally (murva), Spa Rally (Belgium, aszfalt)

  • Útjára indult az Extreme E úszó paddockja, a St. Helena!

    Útjára indult az Extreme E úszó paddockja, a St. Helena!

    Kifutott a kikötőből az RMS St. Helena, az Extreme E autóit és egész paddockját szállító hajó. Úti célja a sorozat első versenyének helyszíne, Szaúd-Arábia.

    Az elektromos sorozat nem csak az autók meghajtásával kívánja promótálni a környezettudatosságot, de mobil paddockjával is.

    A sorozat bejelentésekor már felfedték a hajót, azóta átalakították, és most kezdheti meg a szolgálatát. Alejandro Agag, a sorozat megálmodója egy különleges, erre az alkalomra készített Moet pezsgővel keresztelte meg a hajót.

    „Ma elképesztően büszke vagyok. Ez jelzi az utazás kezdetét, ezzel az Extreme E első szezonja hivatalosan is elindult.” – jelentette be.

    „Ez egy hatalmas projekt volt, alig lehet felismerni abból az időből, amikor megvettem 2018-ban. Összetéveszthetetlenül ő is része a sorozatnak, már csak a külsője, de a belső tartalma miatt is.”

    A szaúdi szezonnyitó után Szenegál, Grönland, Brazília és Argentína szerepel a hajó útitervében.

  • Népszerű márkakupában indul idén itthon Vogel Adri

    Népszerű márkakupában indul idén itthon Vogel Adri

    A Peugeot 208 Rally Cup Hungary versenyein áll rajthoz idén itthon Vogel Adrienn és navigátora Notheisz Ivett.

    A 2020-ban az MNASZ Év női autóversenyzője címmel kitüntetett ralipilóta izgatottan várja a szezonrajtot.

    “Szeretjük a márkakupák hangulatát, ezért is döntöttünk úgy, hogy a hazai versenyeinken a Peugeot Kupában állunk rajthoz. Egy teszten már kipróbálhattuk az új Peugeot 208 Rally4-es versenyautót, de sajnos nem tudom összehasonlítani a régi 208-al, az viszont biztos, hogy nagyon jó kis autó, erősnek tűnik. Keveset mentem csak vele a teszten, de a mozgása nagyon tetszett az alap beállításokkal, és ígéretes, hogy több program közül lehetett választani vizes és száraz körülményekre. Kíváncsian várom, hogy rosszabb minőségű úton hogyan fog viselkedni. A motor erős és nyomatékos, bővebbet majd több versenykilométer után tudok mondani” – nyilatkozta Vogel Adrienn.

    Az idei lesz a Peugeot Kupa negyedik szezonja, és egyben az első év, amikor a mezőny tagjai az új, 1.2-es, háromhengeres, turbós Peugeot 208 Rally4 autókkal versenyeznek. Az autók teljesen egyformák, ahogy a motorvezérlő programok is, sőt, a versenyek után egymás telemetria adatait is megnézhetik a pilóták. A pénzdíjas versenyeken a résztvevők a futóműbeállítással és a gumiválasztással tudják személyre szabni a versenyautót. A mezőny egyelőre alakulóban van, a Peugeot Kupa öt futamból áll majd 2021-ben, melyek a következők:

    Salgó Rallye, 2021 március 27-28.
    Miskolc Rallye, 2021. április 16-18.
    Mecsek Rallye, 2021 június 24-27.
    Vértes Rally, 2021 augusztus
    Nyíregyháza Rally, 2021 október 22-24.

    Vogel Adrienn és Notheisz Ivett idei szezonjának további részleteit később jelentik be.

  • Button: A motorsport jövője elektromos

    Button: A motorsport jövője elektromos

    Jenson Button állítása szerint 10 év múlva már értelmetlen lesz benzines autókkal versenyezni.

    2009 F1-es világbajnoka a legutóbbi nagy név, aki csatlakozott az Extreme E mezőnyéhez, saját csapata színeiben fog versenyezni az új szériában. A versenyzők a világ legkeményebb klímájú helyszínein csapnak össze, elektromos SUV-k volánja mögött. Miután kipróbált egy ilyen autót, Button úgy gondolja, hogy a versenyzés jövője elektromos.

    „Nagyjából egy évtizeden belül nem lehet majd benzines autót vásárolni Nagy-Britanniában” – nyilatkozta a BBC-nek. „Idejétmúltak lesznek, szóval teljesen értelmetlen lesz benzines hajtású autókkal versenyezni a Forma-1-ben. A jövő elektromos lesz a motorsport összes szakágában.”

    „Amikor elkezded nyomni a gázt, és érzed azt a fajta erőt, egyből elfelejted a V8-as hangját. Egyértelműen ez a jövő” – tette hozzá, majd rátért az Extreme E mezőnyének összetételére.

    „Nico Rosberg és Lewis Hamilton is csapattulajdonos az Extreme E-ben, velem együtt. Van tehát csapata három korábbi és egy jelenlegi világbajnoknak. Ezenkívül vannak bajnokok más szakágakból is. Itt lesznek az off-road legjobbjai, a rallytól kezdve a rallycrosson át a Dakarig. A legjobbak jönnek össze, sosem láttunk ilyet terepen, szóval menő lesz.”

  • Hulladékból készülnek majd az Extreme E trófeái

    Hulladékból készülnek majd az Extreme E trófeái

    Az Extreme E bajnokság első szezonja hamarosan elkezdődik, a trófeáik pedig szemétből készülnek majd!

    Az Extreme E egy alakuló bajnokság, amolyan tereprally, melynek lényege, hogy teljesen elektromos, terepre készült autókkal versenyeznek a világ legkeményebb klímájú részein, aminek az is a célja, hogy felhívják figyelmet a klímaváltozásra.

    A szezonra jelen állás szerint 10 csapat nevezett, köztük F1-es versenyzők is. A jelenlegi nevezési listát ITT találod.
    Minden csapat két fős lesz, az érdekesség pedig az, hogy minden csapatot egy nő és egy férfi versenyző alkot majd, és mindketten ellátnak majd vezetői és navigátori szerepet is.

    Az autók Spark Racing Technology által készített ODYSSEY 21 elnevezésű elektromos SUV-k.

    Szemétből trófea

    Most pedig bejelentették, hogy a fenntarthatóság jegyében a bajnokság trófeái is eltérnek majd a szokványostól. Azok ugyanis műanyag hulladékból készülnek majd! Ehhez pedig a 3devo nyújt segítséget, mely holland cég műanyag hulladék átalakításával és újrafelhasználásával foglalkozik. Az átalakított műanyaghulladékból 3D nyomtatókba való műanyag szál készül. Ily módon készülnek majd el a bajnokság győztes trófeái is.

    Az Extreme 2019 decemberében egyik leendő versenyhelyszínén, a szenegáli Lac Rosenál (Retba tó) gyűjtöttek hulladékot az Atlanti-óceánból. Ezeket téglákba tömörítették, majd fürdőszobát, mellékhelyiségeket építettek belőle 300 helyi iskolás gyerek számára, mivel mindössze kettő állt rendelkezésükre.

    Az Extreme E közleménye szerint a megtermelt műanyag kétharmada a környezetbe kerül – beleértve az óceánokat is -, ami körülbelül 6,3 milliárd tonnának felel meg. Ez pedig nem csak abból fakad, hogy ténylegesen szemetelnek az emberek, hanem abból is, hogy a kukába dobunk olyan termékeket, amiket még újra lehetne hasznosítani. De ide sorolhatók a WC-be dobott nedves törlőkendők is, melyek szintén tartalmazhatnak műanyagot. Mindez közvetve vagy kötvetlenül bekerülnek a természetes vizekbe, ahol állatok halálát is okozhatja, vagy azért, mert lenyelik a holladékot, vagy azért, mert belegabalyodnak, megfulladnak tőle. Erre is szeretné az Extreme E felhívni a figyelmet, hogy az emberek tudatában legyenek ennek, és lehetőségeikhez mérten igyekezzenek e szerint változtatni a mindennapjaikon.

    Úszó paddock

    Az Extreme E úszó „paddockja”, a St. Helena, mely 1989-ben épült és utas, valamint teherszállításra is használták. Mostanra modernizáláson esett át, hogy környezetkímélőbb legyen az üzemelése. Motorjait és generátorait teljesen felújították és átalakították, lehetővé téve a hajó számára, hogy alacsony kéntartalmú tengeri dízellel üzemeljen nehézdízel helyett. Ezenkívül képes egy motorral járni, a gazdaságosság növelése érdekében, tovább csökkentve az üzemanyag-fogyasztást és az emissziót.

    A St. Helena február közepén indul útnak, felpakolva a bajnokság felszerelésével, beleértve három 3devo gépet is: egy szálkészítőt, egy műanyag aprítót és egy polimer szárítót, tehát mindent, ami az újrahasznosított műanyag trófeákhoz szükséges.

    2019-ben, a Formula E berlini fordulóján magunk is megnézhettük, hogyan lehet újra hasznos termék a műanyaghulladékból!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Újabb hivatalos M-Sport teszten vehetett részt Vogel Adrienn

    Újabb hivatalos M-Sport teszten vehetett részt Vogel Adrienn

    A Ford raliautóinak fejlesztéséért és gyártásáért felelős M-Sport hivatalos tesztjén vehetett részt Vogel Adrienn. Ez már a második alkalom, hogy meghívták a tavaly az MNASZ által az Év női autóversenyzőjének választott magyar pilótát: tavaly az akkori legújabb fejlesztésű rally4-es Ford Fiestát próbálhatta ki a bemutatás előtt, most a Ford Fiesta rally3-at vezethette.

    A FIA ERC ERC3-as kategóriáját 2020-ban hetedik helyen záró Vogel Adri értékes tapasztalatokat szerzett a lengyelországi hivatalos teszten, melyen a 2020-as WRC junior bajnok Tom Kristensson navigált a magyar versenyzőnek, aki a próba után azt mondta: “Adrienn egyszerűen lenyűgöző teljesítményt nyújtott, hihetetlen, ahogy elsőre kezelte az autót.”

    Vogel Adri pedig így kommentálta élményeit: “Fantasztikus autót épített az M-Sport, nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy itt lehettem. Az autó remekül viselkedett murván és az ugratókon is, kényelmesen átment mindenen, nagyon jól kezelhető. Aszfalton is hatalmas élmény volt, jó volt megtapasztalni egy kicsit erősebb autóval az összkerékhajtást. Ami hiányzik a rally4-es Ford Fiestából, az ebben a rally3-asban mind benne van. A hátulja segíti a fordulást, neutrális a viselkedése, féktávokon is stabil. Jó visszajelzéseket ad, kontrollálható, könnyebb vezetni, mint egy első kerekes Ford Fiestát. A rally4-es autóban szerzett tapasztalatok viszont elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy ilyen autót tudjon vezetni az ember. Még egyszer köszönöm a meghívást, reméljük, lesz folytatás” – nyilatkozta Vogel Adri a teszt után nem sokkal.

    Vogel Adrienn a tervek szerint idén ismét a rali-Eb futamain indul. Pontos és konkrét versenynaptárát később jelenti be.