Kategória: Rally

  • Holnap kezdődik a Portugál Rally – tudnivalók

    Holnap kezdődik a Portugál Rally – tudnivalók

    222 nap után tér vissza a Rali-világbajnokság a murvás pályákra. A 2020 októberi Szardínia Rally után az 54. Vodafone Rally de Portugal lesz az a verseny ahol újra murván száguldanak a WRC-k.

    Tavaly a világjárvány miatt elmaradt a Portugál Rally. 2019-ben Ott Tanak és Martin Jarveoja nyert a Toyotával, Neuville és az akkor még Citroennel versenyző Ogier előtt (igen az a Citroen, amit Bútor Robi megvásárolt).

    A 2021-es Portugál Rally csütörtök este kezdődik Coimbrában a rajtceremóniával. Itt 70-es rajtszámmal a Herczig Norbert és Ferencz Ramón is feláll majd a rajtdobogóra. A SKODA Rally Team Hungária párosa az ERC felkészülés részeként indul a versenyen.

    Pénteken rögtön jön a mélyvíz, 123 kilométer kell szerviz nélkül teljesíteni. Szombaton hét gyorsasági 165 kilométeren, a vasárnapi zárónapon pedig öt szakasz 50 kilométeren a versenytáv. A Power Stage pedig mi más lehetne, mint a híres Fafe gyorsasági. A verseny össztávja 1514 kilométer, ebből 337 kilométer a gyorsaságik hossza.

    Portugál Rally 2021

    A Toyota kényelmes helyzetben utazhat Portugáliába. Ogier vezeti a bajnokságot, és a gyártói pontversenyben is 27 pont az előnyük. Új motort is bevetnek majd, ami reményeik szerint erősebb és megbízhatóbb lesz. A bajnoki elsőség hátrányt is jelent majd, Ogier elsőként megy pénteken, ami komoly hátrány lesz. A francia ennek ellenére bizakodik, 2010-ben itt aratta első WRC győzelmét, ami mindig inspiráló. Elfyn Evans szerint a kulcs a jó gumiválasztás lesz, főként azért, mert nem lesz annyi lágy abroncsuk, mint az előző években. Kalle Rovanpera a korai horvátországi búcsú után abban bízik, hogy a kedvező rajtpozíció a segítségére lesz, de biztos, hogy óvatosabban kezd majd.
    Az előző versenyhez hasonlóan most is lehetőséget kap Takamoto Katsuta a negyedik Yaris WRC-vel.

    Horvát Rally
    Elfyn Evans – Scott Martin, foto: Toyota Gazoo Racing

    A Hyundai célja az lesz, hogy visszaszerezzék az elsőségüket a gyártói bajnokságban. Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe, Ott Tanak és Martin Jarveoja valamint Dani Sordo és Borja Rozada kapott lehetőséget a portugáliai murván. Sordonak lesz a legnehezebb dolga, az új navigátorral össze kell szokniuk, igaz a sok spanyol szurkoló segíthet majd neki.

    Portugal Rally 2021
    foto: Hyundai Motorsport

    Az M-Sportnál Gus Greensmith folytathatja az összeszokást új navigátorával Chris Patersonnal. Greensmith 2019-ben épp Portugáliában mutatkozott be a Fiesta WRC-vel. A célja a legjobb ötbe kerülés, ami Horvátországban nem sikerült neki. Nem úgy, mint a csapattárs Adrien Fourmauxnak. A fiatal francia emlékezetes bemutatkozással nyitott az utolsó fordulóban. A jutalma az volt, hogy ismét bizalmat kapott Malcolm Wilsontól, így most ott bizonyíthat, ahol 2019-ben még nézőként állt a pálya szélén.

    Portugal Rally 2021

    Mindhárom márka versenyzőinek új lesz a Pirelli Scorpion XK abroncs, ami most debütál a WRC-ben. Mivel a portugál murva alapja köves, kemény talaj és ezt borítja egy homokosabb réteg, ezért a kemény keverék az elsődleges abroncs a versenyen. 24 kemény és 8 lágy abronccsal gazdálkodhatnak a párosok. A gyártó összesen 2200 gumit hoz a versenyre.

    A Vodafone Rally de Portugal programja (az időpontok helyi idő szerint):

    2021. 05. 20. csütörtök:

    Shakedown (Paredes) 4.60 km 09:01 (Budapest 10:01)

    2021. 05. 21. péntek:

    SS1 – Lousã 1 – 12.35 km – 8:08
    SS2 – Góis 1 – 19.51 km – 09:08
    SS3 – Arganil 1 – 18.82 km – 10:08
    SS4 – Lousã 2 – 12.35 km – 12:31
    SS5  – Góis 2 – 19.51 km – 13:31
    SS6 – Arganil 2 – 18.82 km – 14:38
    SS7 –  Mortágua – 18.16 km – 16:05
    SS8 – Lousada (SSS) – 3.36 km – 19:03

    2021. 05. 22. szombat:

    SS9 – Vieira do Minho 1 – 20.64 km – 08:08
    SS10 – Cabeceiras de Basto 1 – 22.37 km – 09:08
    SS11 – Amarante 1 – 37.92 km – 10:24
    Service C – Exponor – 44 perc -12:20
    SS12 – Vieira do Minho 2 – 20.64 km – 08:08
    SS13 – Cabeceiras de Basto 2 – 22.37 km – 09:08
    SS14 – Amarante 2 – 37.92 km – 10:24
    SS15 – Porto – Foz (SSS) – 3.30 km – 19:03

    2021. 05. 23. vasárnap:

    SS16 – Felgueiras 1 – 9.18 km – 07:08
    SS17 – Montim – 8.75 km – 07:53
    SS18 –  Fafe 1 – 11.18 km – 08:38
    SS19 – Felgueiras 2 – 9.18 km – 10:04
    SS20 – Fafe 2 [Power Stage] – 11.18 km – 12:18

  • Újabb dobogó Vogel Adriéknak a Peugeot kupában

    Újabb dobogó Vogel Adriéknak a Peugeot kupában

    Harmadik helyen zárta az Ózd-Eger Rally-t a Hungarian Peugeot 208 Cupban Vogel Adrienn és navigátora Notheisz Ivett.

    A női páros végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva a Boldogkő Rally után a bajnokság második versenyén is harmadik helyen ért célba úgy, hogy többször is második-harmadik helyen fejeztek be egy-egy gyorsaságit. Az ismeretlen pályák adta kihívások mellett az időjárással is meg kellett küzdeniük, de az utolsó pillanatig harcoltak a dobogóért.

    “Már a pénteki nyitónapon kijutott nekünk izgalomból, egy vasúti átjáró tilos jelzésénél ugyanis rengeteg időt vesztettünk etapon, így futópercre értünk a prológra. Még a rajtban is remegett a lábam, annyira izgultam az esetleges kikésés miatt, de végül időben ott voltunk. Ez volt az első alkalom, hogy salakon mentem, a második körre sikerült is kitapasztalni a fékhatást és a tapadást. Szombaton az utolsó gyorsra leszakadt az ég, a komplett mezőny slicken ment át a vizen, nagyon észnél kellett lenni. A vasárnapot is nagyon élveztük, nagyon sokat tanultunk, és nagyon boldogok vagyunk, hogy meglett a dobogó” – mondta Vogel Adri a céldobogó után.

    “Fantasztikus volt újra nézők előtt versenyezni, mindenhol rengeteg szurkoló biztatott minket. Nagyon köszönjük nekik és azoknak is, akik otthonról követték figyelemmel a versenyt. Ugyancsak köszönjük a támogatást a partnereinknek, a Tagai Teamnek és a Roger Racing Teamnek pedig a nagyszerű munkát” – zárta az összefoglalót Vogel Adri.

  • A Hyundai is megmutatta a 2022-es hibridet – bár ne tették volna!

    A Hyundai is megmutatta a 2022-es hibridet – bár ne tették volna!

    A Hyundai Motorsport sem akart lemaradni az M-Sport és a Toyota mögött és ők is kiadtak néhány fotót a 2022-es Rally1-es autójuk tesztjéről. 

    A csapat Dél-Franciaországban murván tesztelt, de vagy csak a hibrid rendszer nélkül felszerelt autót vitték pályára, vagy alaposan felkészültek a fotózásra. A másik két csapat autóin látható levegőbeömlőknek nyoma sem volt az i20-ason, ami így egy meglehetősen unalmas, jellegtelen autó képét mutatja, ami biztos, hogy nem ébreszt vágyat a jövő évi WRC-kel kapcsolatban. Ezekkel a képekkel a csapat csak annyit ért el, hogy meglovagolta a teszteket kísérő médiavisszhangot (végül is mi is írtunk róla), és csináltak némi reklámot az új modelljüknek, amelynek sportváltozatára épül az új Rally1-es autó. Mi pedig reménykedhetünk, hogy ennél azért morcosabb lesz, ahogy azt a Toyotánál és a Fordnál már láthattuk.

    Azt a csapat is elárulta, hogy a franciaországi teszteket megelőzte egy első adatgyűjtő menet a németországi bázisuk környékén. Arról viszont szemérmesen hallgattak, hogy kik vezették az autót. Oliver Solberg ellenben a közösségi oldalán elárulta, hogy ő is kipróbálta már az új szabályok szerint épített i20-ast.

    Hyundai 2022 Rally1
    fotó: Hyundai Motorsportű

    Láttunk érdekes dolgokat, néhányat meg kell változtatni és fejleszteni, de ez mind a folyamat része” – mondta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport vezetője. „A csapat elképesztő munkát végzett, keményen dolgozott, hogy ilyen rövid idő alatt felkészítse az autót az első tesztre. Természetesen egy hosszú út elején járunk, de azt hiszem, érdekes időszak vár ránk a 2022-es Monte-Carlo Rallye előtt.

    Hyundai 2022 Rally1
    fotó: Hyundai Motorsport
  • A Toyota is tesztel 2022-re – az első video a hibrid Yaris GR ről

    A Toyota is tesztel 2022-re – az első video a hibrid Yaris GR ről

    Finnországi teszten csípték el a Toyota jövő évi autóját. A Rally1-es Yaris GR-t Juho Hanninen tesztpilóta vezette. 

    Az M-Sport tesztjéről kiadott képekkel és videókkal összehasonlítva látszik, hogy a Yaris is megkapta a karosszéria oldalára helyezett hűtőnyílásokat. Ezeket az M-Sport fotóin még retusálták, csak a videókon volt megfigyelhető, de a Toyota nem takargatta őket. Az is látszik, hogy a Yarisra egészen nagy hűtőnyílásokat építettek Ezek szerepe, hogy a hibrid hajtáslánc csomagjához hűtést vezessenek. A hátsó lökhárítón ezek kivezetőnyílása is hangsúlyos elem lett. Ezek a módosítások azért is ennyire szembetűnőek, mert az autó aerodinamikája sokat egyszerűsödött az aktuális WRC-hez képest.

    A Toyotánál viszont nagyon titkolják az új biztonsági cellát. Az autó oldalablakai tükröződő bevonatot kaptak, ami nem engedi láttatni az új bukókeretet.

    Az új Yaris motorja szinte ugyanaz lesz, mint amit a Portugál Rallyra hoz a csapat. Ez egészül majd ki a hibrid hajtáslánccal, így az autó maximális teljesítménye 500 lóerő körül várható.

  • Megvan az Azores Rally új időpontja

    Megvan az Azores Rally új időpontja

    Továbbra is dupla versenyeket rendeznek a Rali Európa-bajnokságon. A tavasszal elmaradt Azori-szigetek Rally szeptember közepére került, a Portugál Rally pedig október elején lesz. A két verseny között csak két hét lesz, aminek oka a költségcsökkentés, a technikát így nem kell hazaszállítani a két verseny közt.

    A FIA European Rally Championship 2021 versenynaptára
    Round 1: 77. Rally Poland (murva), Június 18-20, J, A, C
    Round 2: Rally Liepāja (Lettország, murva), Július 1-3,  J, A
    Round 3: Rally di Roma Capitale (Olaszország, aszfalt), Július 23-25, J, A, C
    Round 4: 50. Barum Czech Rally Zlín (Asphalt), August 27-29, J, A, C
    Round 5: 55. Azores Rallye (murva), September 16-18, M
    Round 6: Rally Serras de Fafe e Felgueiras (Portugal, murva), Október 1-3, 2021 M
    Round 7: Rally Hungary (aszfalt), October 22-24, J, A
    Round 8: Rally Islas Canarias (aszfalt), November 18-20, J, A

    J = ERC Junior/ERC3 Junior; A = Abarth Rally Cup; C = Clio Trophy by Toksport WRT

    A 2021-es ERC szezon első dupla versenyei a  Lengyel Rally és a Lett Rally lesznek. A két futam közt a csapatok biztos helyen tárolhatják a technikát, így megspórolják a hazautat. Hasonló lesz a helyzet az Azori-szigetek és a Portugál verseny között.

    Sajnos a Rally Serras de Fafe e Felgueiras egyszerre lesz a WRC Finn versenyével, ami elkerülhetetlen a nemzetközi versenynaptár COVID-19 okozta képlékenysége miatt. Ennek ellenére meg vagyunk győződve róla, hogy a két verseny Európa két különböző szegletében sikeres lesz” – mondta Jean-Baptiste Ley, az Eurosport Events koordinátora.

    A jelenlegi változással megtalálták az Azori-szigetek Rally új időpontját, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint a Rally Hungary maradt az október 22-24-i időpontban.

  • Herczig Norbiék a Portugál Vb futam előtt teszteltek – videóval

    Herczig Norbiék a Portugál Vb futam előtt teszteltek – videóval

    Hazai pályán tesztelt Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ahol a cél az volt, hogy felkészüljenek életük első világbajnoki futamára.

    Jó volt újra autóba ülni, és ennyi kilométert menni. Nagyon fontos, hogy az érzem magunkon, hogy várjuk a versenyt, hogy végre ott álljunk a rajtban és visszaszámoljon az óra. Az, hogy egy világbajnoki futamon adatik ez meg, különös pikantériája ennek az évnek. Remélem az év hátralévő részében is tudunk majd ebből profitálni” – mondta Norbi a teszt után.

    Mivel nem neveztünk a vb-re, így ilyen téren nincs célunk, de autóversenyzők vagyunk ezért úgy állunk oda, hogy versenyzünk. Sokkal nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy a következő versenyre felkészüljünk, és hibamentesen végigérjünk a versenyen” – mondta Ramón.

    Az 54. Portugál Rallyn a SKODA Rallye Team Hungária párosa a 70-es rajtszámot kapta, így az első napon a mezőny utolsó harmadában indulnak az ekkorra már alaposan kijárt pályákon. A Portugál Rallyn 20 gyorsaságin 337 kilométert kell teljesíteniük a versenyzőknek.

     

  • Eladó a ralitörténelem egy darabja – Janika is ilyennel versenyzett

    Eladó a ralitörténelem egy darabja – Janika is ilyennel versenyzett

    Az exkluzív veteránautókkal és versanyutó különlegességekkel foglalkozó Girardo&Co kínálatában feltűnt egy különlegesség: eladó a 37-es alvázszámú Peugeot 206 WRC. Az autó ára negyedmillió angol font, igaz adnak hozzá annyi tartalék alkatrészt, amivel akár egy versenyen is el lehet indulni.

    A Peugeot 206 WRC Evo 2-es verziójából mindössze 21 épült. Az eladó példány a 37-es számú, ezt 2001. május 30-án regisztrálta a Peugeot Sport. Franciországban a 330 NQZ 75 rendszámot kapta az autó.

    Harri Rovanpera és Risto Pietiläinen indult vele először a 2001-es Acropolis Rallyn, ami akkor a Vb hetedik versenye volt. A versenyt McRae nyerte Solberg előtt, Rovanperáék pedig harmadikak lettek. Természetesen akkoriban még a családok előző generációjáról volt szó, ma már az ifjabbik McRae, a „kis” Solberg, és a „kis” Rovanpera vitézkedik a ralipályákon.

     

    De vissza a 206 WRC-hez! Szeptemberben már ismét egy nagy név ült az autóban. Marcus Grönholm és Timo Rautiainen az Új-Zéland Rallyn bosszankodhatott miután egy remek kezdés után a csapat elszámolta magát és ezzel tönkretették a versenyüket.

    2001-ben még egy világbajnok vezette a 37-est. Ausztráliában Didier Auriol és Denis Giraudet lett harmadik a Vb utolsó előtti futamán.

    2002-ben Richard Burns világbajnokként tért vissza a Peugeot-hoz. Bár a 206-ossal sosem tudott annyira megbarátkozni, mint a Subaruval, a márciusi Rally de Catalunyán második helyen ért célba a márkatárs Panizzi mögött.

    Az autó még két világbajnoki futamon indult, de már az eredmények már elmaradtak. A Safari Rallyn Grönholm motorhiba miatt kiesett, Új-Zélandon pedig Burns összetörte. A gyárban újjáépítették, majd 2011-ig pihent. Ekkor vette meg a francia Hervé „Knapick” Lemonnier aki 2018-ig a Francia bajnokságban versenyzett vele.

    2013-ban teljes felújításon esett át a 206-os, és nemrégiben megkapta a 2002-es Catalunya dekort is. Az autó ebben az állapotban eladó, de van hozzá egy komoly alkatrészcsomag is. A vevő többek között első szárnyakat, lengéscsillapítókat, fékeket, váltót, hátsó differenciálművet, motorvezérlőt, karosszériaelemeket és 16 felnit is kap a 250.000 fontos vételárért.

    Ifj. Tóth János is egy ilyen Peugeot 206 WRC-vel versenyzett 2000 és 2005 között. Janika öt különböző autót is elhozott a hazai bajnokságba. A 6-os, a 9-es, a 14-es, a 28-as és az 50-es alvázszámú 206-tal is versenyzett. Négy bajnoki címet és egy bajnoki második helyet szerzett a 206-ossal, Tóth Imre és Bahor Bea navígálásával.

     

     

  • Az első információk a 2022-es Dakarról!

    Az első információk a 2022-es Dakarról!

    A Dakar Rally mezőnye 2022-ben harmadik alkalommal versenyez Szaúd-Arábiában, de a szervezők azt ígérik, hogy az útvonal 80-85 százaléka új lesz. A verseny visszatér az Arab-félsziget déli harmadát elfoglaló Rub’ al Khali sivatagba.

    Amikor 2020-ban a Dakar Dél-Amerikából Szaúd-Arábiába költözött, az öt éves szerződésben lehetőséget hagytak arra, hogy az első év kizárólagossága után, más országokba is ellátogasson a verseny. A pandémia okozta utazási korlátozások azonban nem tették lehetővé, hogy David Castera versenyigazgató új területeket keressen, így a 44. Dakar Rally sem hagyja el az országot. Tekintve, hogy csak a Rub’ al Khali sivatag 1000 kilométer hosszú és 500 kilométer széles, érthető, hogy Szaúd-Arábiában is van elég extrém terep a verseny számára.

    A 44. Dakar Rally 2022. január 1-én kezdődik Ha’il-ban a prológgal, a befutó pedig január 14-én a Vörös-tenger partján Jeddah-ban lesz. 2012-ben történt meg utoljára, hogy az év első napján versenyeztek a dakarosok, így ebből a szempontből biztosan különleges lesz a verseny.

    Az útvonal a Perzsa-öböllel párhuzamosan fut majd mielőtt belépnek a Rub’ al Khali sivatagba. Paul Goncalves 2020-as végzetes balesete után a szervezők fokozott figyelmet fordítanak a biztonságra, ezért a legveszélyesebb sivatagi részeket csak összekötő szakaszként teszik meg a versenyzők. Hiányérzete senkinek sem lesz, a 2022-es Dakaron három olyan nap lesz, amikor száz százalékban dűnéken vezet át az útvonal, és a tábor is klasszikus bivakok hangulatát idézi majd.

    Dakar 2022

    A pihenőnap január 8 lesz, erre a napra a szervező ASO elrepíti a mezőnyt a fővárosba.

    Bár a részletes útvonalat még nem tették közzé, Castera az ígéri, hogy 4000 kilométer speciálszakasz és 2500 kilométernyi összekötő lesz a verseny teljes távja. Két kör jellegű speciálszakasz is lesz, amikor ugyanabba a táborba térnek vissza, és egy szerviz nélküli maratoni speciál is bekerült a programba.

    Dakar 2022

    „Hagyományosabb második hetet terveztünk, komolyabb hangsúlyt fektetve a navigációra, nagyobb sziklák között vezető utakkal, ahol mély völgyekben kell tájékozódni, de lesznek dűnék is. Összességében több lesz a homokos sivatagi szakasz, mint az elmúlt két évben” – mondta Castera.

    2022-ben a technika is változik, a tavaly az autósoknál bemutatott elektronikus roadbook-ot a kiemelt motoros és a quados versenyzőknél is bevezetik. Megjelenik egy új kategória is, a T1-E, ahol az alternatív hajtású járművek indulhatnak. Ilyen lesz Guerlain Chicherit bioetanol hajtású autója, vagy az Audi hibridje. A T1 és T3 kategória technikai szabályai is változnak. A T1-esek szélesebbek lehetnek és a rugóút is 350 milliméterre nő. A T3-asok maximális sebessége 80.77-ről 88.99 mph-ra nő.

  • Jól halad az M-Sport a 2022-es hibrid autóval

    Jól halad az M-Sport a 2022-es hibrid autóval

    Nem csökken az M-Sport tesztjeinek intenzitása, már újra a hibrid rendszerrel ellátott Fiestát tesztelik Malcolm Wilsonék. A spanyolországi tesztek után bizakodó a csapatvezető.

    „Spanyolországban a komplett rendszerrel dolgoztunk, míg az első teszteken Greystokeban a hibrid csomag nélküli autóval mentünk. Sikeres volt a teszt, így elégedett vagyok. Sokat léptünk előre, de még sok munka áll előttünk” – mondta Wilson.

    Újdonság volt az is, hogy míg korábban Matthew Wilson vezette az autót, most a Horvát Rallyn remekül bemutatkozó Adrien Fourmaux is a volánhoz ülhetett. Azt, hogy a 26 éves újonc mennyit segíthetett a fejlesztésben, a csapatfőnök nem árulta el. Az viszont sejthető, hogy egy ilyen lehetőségnek üzenete van a pilótapiac felé.

    Wilsonnak inkább amiatt főhet a feje, hogy a vezető tervezőjük Christian Loriaux 18 év után elhagyta őket és a Hyundaihoz igazolt. Egy új autó fejlesztési fázisának közepén ez akkor is nagy érvágás egy csapatnak, ha Malcolm Wilson ennek következetesen az ellenkezőjét állítja. Mindenesetre hibrid rendszerekben jártas mérnökökből hiány van Dovenby Hallban, már meg is jelent az erre vonatkozó álláshirdetés.

    Wilson arról meg van győződve, hogy 2022-ben a stratégia fontossága megnövekszik majd. A hibrid autókkal az etapokon tisztán elektromos hajtással közlekedhetnek a versenyzők. A 134 lóerős elektromos motor és az akkumulátor mérete ezt lehetővé teszi majd. A versenyen ugyanakkor közel 500 lóerős teljesítménnyel is gazdálkodhatnak a párosok.

    Nagy kihívás lesz a pilótáknak, és egyben nagyon érdekes is lesz, hogy mikor használják ki a legnagyobb teljesítményt és mikor töltik vissza az akkumulátort. Nagyobb lesz a nyomás a versenyzőkön és a csapatokon is, hogy mikor érdemes kihasználni a plusz teljesítményt” – mondta Wilson.

    Ford Rally1
    fotó: M-Sport
  • Mikkelsen gyorsan meg akarja szerezni a WRC2 bajnoki címet

    Mikkelsen gyorsan meg akarja szerezni a WRC2 bajnoki címet

    Andreas Mikklesen három verseny után 68 ponttal vezeti a Rali-világbajnokság WRC2 értékelését, és az a terve, hogy az első félévben megszerzi a bajnoki címet. A második félévet már a Rally1-es autók tesztelésével szertné tölteni.

    Mivel a bajnokságban a második Bulacia 35, a harmadik Lappi 39 pontos hátrányban van, Mikklesen terve akár még reális is lehet. Viszont a bajnokságban hét versenyen lehet pontokat gyűjteni, és a hat legjobb eredmény számít az értékelésben. Mikkelsen egy első, egy második és egy ötödik helyet szerzett. Egy győzelme van Lappinak és egy Ostbergnek is, így akár ők is meglephetik a norvégot, de más pilóták is szóba jöhetnek.

    Portugáliában és Szardínián is indulunk, aztán az első hat verseny után várunk” – mondta Mikklesen a Dirtfishnek. „Azzal, hogy részt veszünk az első hat versenyen, lesz időnk tesztelni az év második felében. Aztán a hetedik versenyről majd akkor döntünk, ha látjuk, hogy mentek a többiek.”

    Andreas Mikklesen legfontosabb célja, hogy jövőre Rallye1-es autót vezessen. Azt is elmondta már, hogy legszívesebben az M-Sporthoz menne, ahol már idén szívesen tesztelné az új autót. Ehhez jó ajánlólevél lehet, ha a WRC2 első helyén állva bajnokaspiránsként kezdi meg 2021 második félévét. Az is igaz, hogy a Hyundainál és a Toyotánál a múlt heti bejelentések után nincs sok esélye, így mindenképp az M-Sport lehet a cél.

    A 2020-as Rally Hungary győztesének számításait csak saját maga húzhatja keresztbe. Még egy olyan hiba, mint amit a Horvát Rallyn elkövetett már nem biztos, hogy belefér. Horvátországban az első napon egy jobbosban elúszott a Skoda hátulja, lecsúsztak az útról és valami eltalálta az egyik lengőkart az autó jobb hátulján. Kitört a kerék, és így már csak a Powerstage győzelemért kapaszkodhattak a versenyen. Az utolsó szakaszt megnyerték, és mivel csak négyen maradtak a verseny végére, összesen 15 pontot gyűjtöttek.

    Andreas Mikkelsen, fotó: Janus Ree/ Red Bull Content Pool