Kategória: Rally

  • Meglepetés: Ogier nyert Kenyában!

    Meglepetés: Ogier nyert Kenyában!

    Sebastien Ogier és Julien Ingrassia nyerte a Safari Rallyt, miután Thierry Neuville  vasárnap reggel kiesett. Takamoto Katsuta lett a második, Ott Tanak a harmadik.

    Pedig már szinte zsebben volt a győzelem. Thierry Neuville magabiztosan vezetett Kenyában, de a vasárnapi első gyorsaságin egy kő megütötte a Hyundai jobb hátsó futóművét. A szakaszról még úgy jöttek le, hogy 11 másodperc előnyük maradt Katsuta előtt, de az etapon kiderült, nem tudják megjavítani az autót. Kiszakadt a lengéscsillapító.


    Sebastien Ogier ekkor harmadik volt, de nem volt kérdés, hogy meg fogja előzni a csapattársat. Egyrészt annál jóval rutinosabb pilóta, hogy ne tudott volna ledolgozni 4.6 másodperc hátrányt Katsutával szemben, másrészt a csapat érdeke is az volt, hogy Ogier növelje előnyét a bajnokságban. A helycsere megtörtént, így Ogier 133 ponttal vezet. Takamoto Katsuta pedig így is boldog, élete legjobb WRC eredménye a második hely.

    A power stagen az összetett harmadik helyén álló Tanak végzett az élen és ezzel begyűjtötte az 5 plusz pontot. Rovanpera, Evans, Ogier és Sordo volt a további sorrend az utolsó gyorsaságin.

    A negyedik ötödik helyen a két fordos páros végzett. Fourmaux a 16. gyorsaságin előzte meg Greensmithéket, de a lényeg nem változott, az M-Sport fontos pontokat gyűjtött. A 16-os gyorsasági bekerül a csapat krónikájába: ez volt Fourmaux pályafutásának első VB szakaszgyőzelme, az M-Sport ebben az évben először nyert gyorsaságit, ráadásul ez volt a 2021-es szezon századik gyorsaságija is.

    Kalle Rovanpera lett a hatodik, habár szuperralizott, de érdemes volt kitartani, a power stage második hellyel együtt 12 pontot gyűjtött Kenyában.

    Elfyn Evans sem megy haza üres kézzel. Tizedik lett, így összesen 4 pontot szerzett Kenyában. A bajnokságban 34 ponttal áll Ogier mögött a második helyen.

    A Safari Rally végeredménye:

    1. Ogier/Ingrassia (Toyota) 3h18m11.3s
    2. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt (Toyota) +21.8s
    3. Tänak/Järveoja (Hyundai) +1m09.5s
    4. Fourmaux/Jamoul (Ford) +1m44.7s
    5. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford) +1m54.6s
    6. Rovanperä/Halttunen (Toyota) +10m53.4s
    7. Onkar Rai/Drew Sturrock (Volkswagen) +29m26.4s
    8. Karan Patel/Tauseef Khan (Ford) +33m30.4s
    9. Carl Tundo/Timothy Jessop (Volkswagen) +36m40.7s
    10. Evans/Martin (Toyota) +49m22.7s

    A világbajnokság állása: 1. Ogier 133 pont 2. Evans 99 pont 3. Thierry Neuville 77 pont  4. Tänak 69 pont  5. Katsuta 66 pont   6. Rovanperä 54 pont   7. Fourmaux 32 pont   8. Greensmith 32 pont   9. Sordo 31 pont   10. Craig Breen 24 pont

  • Már vihar is volt a Safari Rallyn – mi jöhet még?

    Már vihar is volt a Safari Rallyn – mi jöhet még?

    Thierry Neuville vezet a Safari Rallyn, az előnye 56 másodpercre nőtt Takamoto Katsuta előtt. A harmadik helyet megszerző Sebastien Ogier már csak 18 másodpercre van a japán csapattárstól.

    Egy váratlan vihar kavarta meg a kártyákat a Safari Rally harmadik napjának utolsó gyorsaságiján. Pedig már olyan szépen alkalmazkodott a megmaradt hat versenyző a számukra teljesen új körülményekhez, és az ehhez illeszkedő stratégiához. Óvatosan mentek, figyeltek a vadállatokra, és ez úgy tűnt, működik. Aztán jött a vihar.

    Thierry Neuvillenek kockáztatnia kellett, mert Ogier 12 perccel előtte indult, jóval szárazabb pályán. A taktika bevált, mert csak 10 másodpercet kapott a franciától. Katsuta pedig nála is lassabb volt, ezért a japánnal szemben növelte előnyét, Ogier pedig még mindig 1 perc 15 másodpercre van tőle.

    foto: Toyota Gazoo Racing WRT

    Katsuta csak a nyolcadik helyen végzett az ominózus 13-as szakaszon. Egyenesen úgy fogalmazott a végén, hogy ijesztő volt, még sosem élt át hasonlót, mert alig látott valamit.

    De akkor mit mondjon Tanak? Az észt roppant ideges volt a végén, mert pont az ő oldalán elromlott a Hyundai ablaktörlője. Egyszer meg is álltak letakarítani a szélvédőt, rengeteget veszítettek vele, és visszacsúsztak a negyedik helyre.

    Ötödik és hataodik Greensmith és Fourmaux. Itt még érdekesen alakulhat a zárónap, mert Tanakhoz képest mindketten fél percen belül vannak.

    Safari WRC
    fotó: M-Sport Ford

    A Safari Rally állása 13 gyorsasági után:

    1. Neuville/Wydaeghe (Hyundai) 2:45:04.6
    2. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt (Toyota) +57.4s
    3. Ogier/Ingrassia (Toyota) +1m15.5s
    4. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai) +2m21.2s
    5. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford) +2m39.4s
    6. Fourmaux/Jamoul (Ford) +2m51.4s
    7. Rovanperä/Halttunen (Toyota) (SR) +11m04.3s
    8. Onkar Rai/Drew Sturrock (Volkswagen) +25m59.1s
    9. Karan Patel/Tauseef Khan (Ford) +31m31.8s
    10. Carl Tundo/Timothy Jessop (Volkswagen) +33m26.0s

  • A zebra előtt lassítani kell!

    A zebra előtt lassítani kell!

    Ezt az afrikai aranyszabályt Thierry Neuville ismeri a legjobban, mert 10. gyorsasági szakasz után 28 másodperc előnnyel vezet a Safari Rallyn Takamoto Katsuta előtt. A harmadik Ott Tanak, 56 másodperces hátránnyal.

    Mindössze hat WRC marad versenyben a Safari Rally harmadik napján, az első kör végén. Sebastien Ogier a negyedik, őt pedig a két M-Sport pilóta Gus Greensmith és Adrien Fourmaux követi. A többiek már szuperrallyznak.

    „Minden rendben volt, tisztán mentünk. Sok a kilazult kő, ezek miatt le kell lassítanunk, a végén talán túl óvatosak is voltunk” – mondta Neuville.

    Safari WRC
    foto: Toyota Gazoo Racing WRT

    „Tesszük a dolgunkat. Eddig nem rossz, de egy zebra miatt elég sok időt veszítettünk, mert le kellett lassítanunk” – mondta Katsuta a kilencedik gyorsasági után. Utóbbi problémával nem volt egyedül, szinte minden pilótának volt hasonló élménye.

    fotó: SafariRally2021/twitter

    A tizedik gyorsasági után Tanak és Ogier is a kövekre panaszkodott, ezek nagy része nem ott volt, ahol a pályabejáráskor felírták.

    A fordosok közül Fourmaux panaszkodott az autóba jutó porra, de más komoly gondjuk nem akadt. Úgy tűnik a talpon maradt versenyzők a harmadik napra tanultak a többiek kárából, és rájöttek, hogy Afrikában gyökeresen más stílusban kell versenyezni.

  • Neuville vezeti a túlélők viadalát

    Neuville vezeti a túlélők viadalát

    Thierry Neuville vezeti a Safari Rallyt az első nap végén. A második helyen Takamoto Katsuta áll 18.8 másodperces hátránnyal, harmadik Ott Tanak 55.8 másodperces különbséggel.

    Sokat elmond a verseny nehézségéről, hogy Neuville úgy áll az élen, hogy defektje is volt, a második Katsuta pedig a hetedik gyorsaságiról dupla defekttel és motorgondokkal jött le.

    Délelőtt még második volt Kalle Rovanpera, de a nap utolsó gyorsaságiján egyszerűen beragadt a mély homokban és nem tudta folytatni.

    Ott Tanak azt mondta, hogy 60 százalékon tud csak menni, de néha még ez is sok. Természetesen ő is kapott defektet is, így boldog lehet a harmadik hellyel.


    A negyedik helyen áll Sebastien Ogier. Neki még az első körben tört el a hátsó felfüggesztése, emiatt veszített sokat. A kaotikus hetes gyorsaságin pedig a hűtő tömődött el annyira, hogy kezdett túlmelegedni a motor.

    A két fordos páros áll az ötödik hatodik helyen. Greensmithnek eltört a stabilizátora, de ezen kívül egészen jól megúszták a napot.

    A kiesők között ott van Evans, akinek kiszakadt a felfüggesztése, ugyanígy járt Sordo és Solberg is. Bertelli Fiestájának pedig a hűtőfolyadéka szivárgott, emiatt kellett kiállnia. Martin Prokopnak sem sikerült a küldetés. Egyedül indult a WRC2 kategóriában, de a hatodik szakszon összetörte az autót.

    1. Neuville/Wydaeghe 1h23m19.1s
    2. Katsuta/Barritt +18.8s
    3. Tänak/Järveoja +55.8s
    4. Ogier/Ingrassia +1m49.4s
    5. Greensmith/Patterson +1m56.1s
    6. Fourmaux/Jamoul +2m19.1s

    Safari WRC
    fotó: Toyota Gazoo Racing WRT

     

  • Már szedi az áldozatait a Safari Rally

    Már szedi az áldozatait a Safari Rally

    Thierry Neuville vezet a Safari Rallyn a negyedik gyorsasági szakasz után. A Hyundai pilóta nagy csatában van Kalle Rovanperával, 5.1 másodperc köztük a különbség. A harmadik Tanak hátránya 26 másodperc.

    A verseny előtt sem volt kérdés, hogy a túlélésről fog szólni a Safari Rally, de már az elején bebizonyosodott, hogy Afrika nem viccel.

    Elfyn Evans a hármas szakaszon talált el egy sziklát és törte ki a Yaris jobb első futóművét.

    Oliver Solberg a  második gyorsaságin ütöttem meg a Hyundai futóművét. Megpróbálták megjavítani, de sérült a bukócső is, így nekik is ki kellett állni.

    Sebastien Ogier másfél percet veszített miután megütötte a Toyota hátsó lengéscsillapítóját.

    Dani Sordo a harmadik gyorsaságin veszítette el az egyik kerekét, neki is véget ért a nap.

    Jól éreztem magam, elég magasra állított futóművel mentünk és próbáltunk vigyázni az autóra. Ennek az a hátrány, hogy könnyű borulni. A hosszú gyorsaságin kicsit lassítottam, hogy tisztán tudjunk menni, és úgy tűnik ez eddig működött” – foglalta össze Neuville a nyerő stratégiát.

    Safari WRC
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A Safari Rally állása négy gyorsasági után:

    1. Neuville/Wydaeghe 42:48.9
    2. Rovanperä/Halttunen +5.1s
    3. Tänak/Järveoja +26.2s
    4. Katsuta/Barritt +40.0s
    5. Greensmith/Patterson +1m36.4s
    6. Fourmaux/Jamoul +1m44.9s
    7. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota) +2m11.9s
    8. Onkar Rai/Drew Sturrock (Volkswagen) +6m23.7s
    9. Martin Prokop/Zdenek Jurka (Ford) +6m38.9s
    10. Daniel Chwist/Kamil Heller (Ford) +8m51.2s

  • Ogier nyerte az első gyorsaságit a Safari Rallyn

    Ogier nyerte az első gyorsaságit a Safari Rallyn

    19 év szünet után Sebastien Ogier és Julien Ingrassia volt az első páros akik gyorsaságit nyertek Kenyában WRC versenyen. Mögöttük a két toyotás csapattárs Kalle Rovanpera és Elfyn Evans végzett.

    A kenyai főváros szélén rendezett 4.84 kilométeres Super Special Kasarani még a shakedownnál is rövidebb volt, így komoly különbségek nem alakultak ki. Ogier három tizeddel volt gyorsabb Rovanperánál, és Evans is csak hét tizeddel került a bajnokság listavezetője mögé.

    A Hyundai pilótái már komolyabb hátrányt szedtek össze, már ha Kenyában komolynak lehet nevezni a negyedik Tanak 2.5, vagy az ötödik Neuville 5 másodperces hátrányát. A pilótákra váró 17 gyorsasági ismeretében ezek a differenciák jelentéktelenek. Talán az fontosabb, hogy Tanak a lágy gumikkal ment az első szakaszon, így spórolni tudott a keményekkel, ami később fontos lehet.

    Safari WRC
    fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A hatodik helyen Takamoto Katsuta ért a gyorsasági céljába, neki egyszer lefulladt az autója. Dani Sordo pedig nagyot mentett, két kerékre állt az autója, de megúszta a borulást. Sordo kalandja is annak volt köszönhető, hogy a mindegyik Hyundai látványosan alulkormányzottsággal küzdött.

    A WRC2 mezőnyének összefoglalója egyszerű: az egyetlen induló Martin Prokop sikerrel végigment a szakaszon. Rajta kívül más induló nincs a kategóriában.

    A Safari Rally első gyorsaságijának eredménye:

    1. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota) 3:21.5s
    2. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota) +0.3s
    2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota) +0.7s
    4. Ott Tänak/ Martin Järveoja (Hyundai) +2.5s
    5. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai) +5.0s
    6. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt (Toyota) +5.6s
    7. Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford) +6.1s
    8. Oliver Solberg/Aaron Johnston (Hyundai) +7.9s
    9. Lorenzo Bertelli/Simone Scattolin (Ford) +9.0s
    10. Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford) +9.6s

    Safari Kenya
    fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
  • Ogier vegyes érzelmekkel indul a Safari Rally-n

    Ogier vegyes érzelmekkel indul a Safari Rally-n

    Felemás érzésekkel versenyez Sebastien Ogier a Safari rallyn. Nem a Toyota Yaris, vagy az eredmény miatt aggódik, hanem a helyszín miatt vannak kétségei.

    Van néhány pozitívum, például a helyiek lelkesedése, a barátságos fogadtatás, mindenki izgatott emiatt. Másrészt a szívem mélyén nem vagyok biztos abban, hogy jó ötlet a vadvilág szívében versenyezni. Szeretném megvédeni őket, és nem akarom megzavarni az élővilágot” – mondta a WRC listavezetője.

    Gazdasági részről is vannak aggályai a világbajnoknak.

    „Az ország nagyon szegény, nagy a nincstelenség, és megkérdezhetjük magunktól, hogy annak az összegnek amit elköltünk a versenyre, nem lenne e jobb felhasználási módja.”

    „Természetesen imádom a munkámat, a versenyzést és mindent megteszünk, hogy elkerüljük a bajt. A szervezők is komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy távol tartsák az állatokat, reméljük sikerrel járnak” – tette hozzá Ogier.

    A csapattárs Elfyn Evans már másképp látja a versenyt.

    Ez egy remek kaland a csapatoknak. Szerintem igazán jó, hogy a WRC itt van Afrikában, Kenyában. Amikor utoljára rendeztek itt WRC futamot még csak öt éves voltam, és eddig csak északabbra versenyeztem, úgyhogy teljesen új élmény lesz, örülök, hogy itt lehetek” – mondta Evans.

    Ott Tanak szerint a pályabejáráson nem volt aggasztó a vadállatok jelenléte. „Néhány nyitott szakaszon gond lehet, de azt hiszem nem igazán kedvelik a zajt és az elhaladó autókat. Remélem távol maradnak.”

    Safari WRC Ogier
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A bajnokságban harmadik helyen álló Neuville is elmondta a véleményét.

    A pályabejáráson sok szarvassal találkoztunk, így erre figyelni kell majd, és a lehető legjobban kell kezelni ezeket a szituációkat. El kell fogadnunk, hogy emiatt akár időt is veszítünk, mert nem lehet őket kiszámítani, összevissza szaladgálnak. De igen, ezen kívül elég sokféle állattal találkoztunk. Korábban a szervezők a helikopterekről jelezték a versenyzőknek ha vadállatok, vagy a helyi lakosok tévedtek a pályára. Sajnos ilyen már nincs, így nekünk kell megoldani az ilyen helyzeteket. Feltéve, hogy lesz rá lehetőségünk, mert néhány szűk szakaszon padlógázzal megyünk majd. A pálya néhol csak egy méterrel szélesebb, mint az autó, ha itt kiugrik egy állat a bokorból, nem sok mindent tehetünk.”

    A Hyundai egyedi módot is kitalált az állatok elterelésére. Mindegyik autójuk villogó fényszórókkal teljesítette a shakedownt, abban bíznak, hogy a villogó fény is elriasztja a pályára tévedő állatokat.

    Safari WRC Ogier
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • Szalay: Jót tesz a terepralinak, hogy világbajnoki rangot kapott

    Szalay: Jót tesz a terepralinak, hogy világbajnoki rangot kapott

    A Motorsport Világtanács döntése értelmében világbajnoki státuszt kap az FIA tereprali sorozata, amelyet 2022-ben írnak ki először az A.S.O.-val karöltve – a francia cég az elkövetkező öt évben a sorozat exkluzív promótere lesz.

    A döntés ennek a nagyon népszerű és látványos szakágnak a fejlődését szolgálja, főleg, hogy a Dakar Rally is bevonódik a sorozatba, hiszen a 2022-es világbajnokság első futama lesz. Az új megállapodás értelmében az FIA és az A.S.O. összehangolja a világbajnokságra vonatkozó technikai szabályozást, garantálva a következetességet. Az FIA ugyancsak kidolgozza az új, alternatív és kísérleti technológiák műszaki szabályozását is, hiszen a fenntarthatóság ebben a szakágban is létszükséglet, ugyanakkor hatalmas kihívást is jelent, hiszen ezek a hosszútávú versenyek a világ legtávolabbi pontjain, zord körülmények között zajlanak.

    Az FIA elnöke, Jean Todt elmondta: „Örülök, hogy végére értünk az A.S.O.-val folytatott hosszú és eredményes megbeszélésnek, amelynek a végén a cég a tereprali világbajnokság promóterévé vált, s amelynek eredményeként a legendás Dakar is szerepel majd a versenynaptárban.”

    Yann Le Moenner, az A.S.O. elnök-vezérigazgatója: „Azokban az időkben, amikor a tereprali egyébként is alapvető változásokon megy keresztül, csodálatos hír, hogy világbajnoki státuszt kapott. Mint a sorozat exkluzív promótere, az A.S.O. nagyon büszke arra, hogy a Dakart integrálja a világbajnokságba. Az integráció az alternatív energiákra való fokozatos áttérés során is fontos lesz, a világbajnokság résztvevői és a gyártók pedig folyamatosan reflektorfényben lesznek az új sorozatnak köszönhetően.”

    A versenynaptárt még az idén bejelentik, de az év későbbi szakaszában, azt azonban már most tudni lehet, hogy maximum öt futamból áll majd a világbajnokság a T1, T2, T3 és T4 kategóriák számára – és ebben már benne van a Dakar is. Hamarosan érkezik az új szabályozás a T5-ös vagyis prototípus kamionokkal kapcsolatban is, de többet tudhatunk majd a kategóriákról, a profi és amatőr státuszról is.

    A világbajnoki címet kategóriánként adják majd ki, és díjazzák a gyártókat a T4, illetve T5-ös kategóriában is.

    A Dakar ralin 15 alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs szerint a terepralinak mindenképpen jót tesz majd, hogy világbajnoki rangot kapott, ez sokkal vonzóbbá teheti a sorozatot a támogatók és a gyártók körében.

    Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája: „Először is az, hogy világbajnoksággá nyilvánították a tereprali-sorozatot, azt jelenti, hogy úgy érzik, van jövője a sportágnak, hosszabb távon is számolnak vele. Erre utal az is, hogy az Extreme E-be, az elektromos terepjárók versenyében csapatot indít Lewis Hamilton, Nico Rosberg vagy éppen Carlos Sainz. Ez számomra azt mutatja, hogy látnak fantáziát a sorozatban, sőt, talán egyszer majd itt akarják folytatni a pályafutásukat, ami szintén jót tesz a sportágnak. Ha a saját szemszögemből nézem az ügyet, én is jóval szívesebben indulok egy világbajnoki futamon, mint akár egy kisebb nemzetközi versenyen – ez plusz motivációt, inspirációt jelent majd a hozzám hasonló versenyzőknek, és talán támogatókat is könnyebb lesz szerezni. Arról már tavaly is volt szó, hogy ha kiírják a vébét, annak a része lesz a Dakar, csak nem volt hivatalos, úgyhogy ezzel nem ért meglepetés, mint ahogy azzal sem, hogy az A.S.O. a promóter, hiszen a francia a legprofibb versenyszervező cég a sportágban.”

  • Ogier volt a leggyorsabb a Safari Rally shakedownján

    Ogier volt a leggyorsabb a Safari Rally shakedownján

    Sebastien Ogier és Julien Ingrassia nyerte a Safari Rally 5.4 kilométeres shakedownját. A csapattárs Elfyn Evans lett a második, Thierry Neuville a harmadik.

    Csak megízlelték az afrikai pályákat a versenyzőpárosok, és Oliver Solberg volt az akinek már a shakedownon rá kellett döbbenni, hogy Afrika nem viccel. A szakasz harmadik kilométerénél eltaláltak egy farönköt, és kiszakadt a Hyundai i20 jobb első futóműve.

    „Komoly kihívás volt, és tudjuk, hogy nagyon nehéz hétvége vár ránk” – mondta Ogier. „Számomra a legnehezebb, hogy megtaláljam a megfelelő ritmust, de van néhány rész, ahol lehet nyomni. Eddig minden rendben. A pályabejárás jó volt, a shakedown-on pedig olyan pálya volt, mint a gyorsaságik, így tudtunk tesztelni egy kicsit és megtalálni a beállításokat a versenyre. Úgy érzem, hogy felkészültem, de azt, hogy valójában készen állunk e, abban nem vagyok teljesen biztos.

    Safari shakedown
    fotó: Toyota Gazoo Racing WRT

    Solberg mellett Lorenzo Bertellinek akadt még gondja a shakedownon. Elsőre Solberg balesete miatt kellett állnia a pályán, a negyedik próbálkozását pedig a kilyukadt hűtő miatt kellett megszakítania.

    Messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni az eredményekből, az igazi küzdelem majd péntektől várható.

    A Safari Rally shakedownjának első tíz helyezettje:

    Versenyzők Autó Idő
    1. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia Toyota Yaris 3:42.6
    2. Elfyn Evans/Scott Martin Toyota Yaris +0.1sec
    3. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe Hyundai i20 +1.1sec
    4. Dani Sordo/Borja Rozada Hyundai i20 +1.9sec
    5. Takamoto Katsuta/Daniel Barritt Toyota Yaris +3.0sec
    6 Gus Greensmith/Chris Patterson Ford Fiesta +3.1sec
    7. Kalle Rovanpera/Jonne Halttunen Toyota Yaris +3.5sec
    8. Ott Tanak/Martin jarveija Hyundai i20 +4.6sec
    9. Adrien Fourmaux/Renauld Jamoul Ford Fiesta +7.4sec
    10. Lorenzo Bertelli/Aaron Johnston Ford Fiesta +8.7sec

     

    fotó: Hyundai Motorsport
  • A hétvégén Safari Rally – a legfontosabb információk

    A hétvégén Safari Rally – a legfontosabb információk

    2002 után 2021-ben újra a Safari Rallyn versenyez a rali-világbajnokság. A semmihez sem fogható atmoszférájú verseny csütörtökön egy speciálszakasszal kezdődik, és stílszerűen a Pokol kapuja nevű gyorsaságival ér véget vasárnap este.

    Utoljára Colin McRae nyert a Safari Rallyn, majd három perccel volt gyorsabb mint Harry Rovanpera. Az akkori verseny nehézségét jól mutatja, hogy tizenegy versenyzőpáros ért célba, és közel negyvenen estek ki.

    Bár a világ és a rali is változott, az már a pályabejáráson készül videókon is látszik, hogy Kenya még mindig különleges. Olyan videókat és fotókat posztolnak a csapatok, mintha egy rezervátumban járnának.

    Safari WRC

    A távolság és a logisztikai nehézségek, valamint az Európába visszautazáskor kötelező karantén miatt a nevezők listáján csak 12 igazán ismert nevet találunk. A fontosabb résztevők:

    #1 Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC)
    #33 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC)
    #11 Thierry Neuville/ Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC)
    #8 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC)
    #18 Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC)
    #69 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC)
    #6 Dani Sordo/Borja Rozada (Hyundai i20 Coupe WRC)
    #44 Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC)
    #16 Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta WRC)
    #7 Oliver Solberg/Aaron Johnston (Hyundai i20 Coupe WRC)

    A WRC2-ben csak Martin Prokop maradt, neki elég lesz végigmennie a győzelemhez. Ez sem lesz könnyű, a 18 gyorsasági összesen 320 kilométer.

    Egy nevet még meg kell említeni az indulók közt, a lengyel Sobiesław Zasada 91 évesen áll rajthoz egy Rally3-as Fiestával.

    Az autókat is fel kell készíteni a versenyre. A hasmagasság nagyobb lesz, mint a normál murvás beállítás. A gumikkal is okosan kell taktikázni, a Pirelli a kemény és a lágy abroncsokat vitte Kenyába. A szervezők helikopterrel próbálják majd elterelni a nagyobb vadállatcsoportokat a pályák környékéről, de sajnos így is nagy a kockázata a találkozásnak, ezért vadrács kerül az autókra. Ezen kívül extra védelmet kap a futómű és a differenciálművek is. Ezek megnövelik az autók súlyát, így minden csapatnak komoly fejtörést okoz, hogy megtalálja az optimális arányt.