Kategória: Rally

  • Szabó Krisztián a Vb harmadik helyén áll

    Szabó Krisztián a Vb harmadik helyén áll

    A Rallycross világbajnokság második versenye után a harmadik helyen áll Szabó Krisztián. A GRX-SET World RX Team versenyzője Barcelona után Höljesben is 20 pontot szerzett.

    Höljesben a Hansen testvérek mindent vittek, az idősebbik Timmy Hansen nyert, az öccse Kevin lett a második, ezzel komoly előnnyel a bajnokságot is vezetik. Szabó Krisztián a  döntőben ötödik helyen végzett, az elődöntőben azonban második lett. A kvalifikációkon két negyedik, egy hatodik és egy harmadik helyet gyűjtött, így összesen 20 pont került a neve mellé a bajnokságban, ahol 40 pontjával 11 ponttal áll Kevin Hansen mögött. A negyedik Kevin Abbring 37 pontos, míg a csapattárs Niclas Grönholm 28 pontjával csak a hatodik.


    A WRX-ben indult Mózer Attila is egy Ford Fiestával, de nem jutott az elődöntőkbe.

    A bajnokságból a tervek szerint még hét verseny van hátra.

    Höljesben az Euro RX is versenyzett, ebben a szezonban először. A magyarok közül Kárai Tamás és Csucsu is döntőbe jutott. Kárai negyedik lett, Csucsu a hatodik. Az ERX első versenyhétvégéje után Kárai a nyolcadik, Csucsu a tizedik.

  • Kopecký aggódik a Barum miatt

    Kopecký aggódik a Barum miatt

    Jan Kopecký attól fél, hogy öt éve tartó egyeduralma véget ér a Barum Rallyn. 2013 ERC bajnoka amiatt aggódik, hogy az elmúlt két évben keveset ült autóban.

    Összesen nyolcszor nyert a Barum Rallyn ERC vagy IRC versenyen Kopecký ezzel természetesen övé a rekord. Sőt 2004-ben egy Fabia WRC-vel is első lett, ami akkor nem tartozott az ERC értékelésbe, de ezzel kilenc alkalommal nyerte meg a legrangosabb hazai versenyét.

    2021-ben is elsőszámú esélyes Jan Kopecký, de ő óvatosabban látja ezt a kérdést.

    „A győzelem a cél, de nem lesz könnyű. Mostanában nem sok ralin indultam. Néhyán cseh bajnoki futamon, és pár versenyen Magyarországon, de világ- vagy európa-bajnoki futamon nem, ami megnehezíti a dolgomat. Azért remélem meglesz a tempóm. A teljes csapat készen áll, és remélem, hogy mi is” – mondta 2018 WRC2 bajnoka.

    A teljes képhez érdemes megemlíteni, hogy a kevés verseny az ő esetében hét ralit jelent, ebből hármat nyert, háromszor dobogós volt és egyszer kiesett. Magyarországon a Boldogkő Rallyn állt ki, Ózdot megnyerte, a Salgón harmadik lett. Míg Kopeckynek a hét verseny kevés, például Herczig Norbiék négy versenyen és a ZEG Rally Shown ültek autóba, és elégedettek, hogy ennyit mehetnek. Igaz ebben volt vb futam, és három ERC forduló is, de mégis látszik a különbség. A tesztek mennyiségét tekintve pedig biztos, hogy Kopecký áll jobban…

    A Barum ráadásul hazai verseny lesz, ahol rengeteget számít a pályaismeret. Kopecky is elismeri, hogy ez főként változó körülmények közt lesz fontos.

    „A Barum nehéz verseny szárazon, de sokkal nehezebb, ha esik, mert nagyon csúszós, és a tapadás centiről centire változik. Az biztos, hogy könnyebb lesz, ha állandóak a körülmények. Az, hogy esik vagy száraz, nem igazán számít. De ha változó lesz az időjárás, akkor az trükkössé teszi, főleg a gumiválasztás lesz nehéz” – mondta Jan Kopecký.

    A 2021-es Barum Rally augusztus 27-én pénteken reggel kezdődik a kvalifikációval. A versenyen öt magyar páros is elindul.

    Kopecky Barum
    fotó: Thomas Fenetre / DPPI

     

  • Tovább gyorsul majd a Hyundai i20N Rally2 – ígéri Adamo

    Tovább gyorsul majd a Hyundai i20N Rally2 – ígéri Adamo

    Habár megnyerte az Ypres Rally WRC2 értékelését Jari Huttunen az új Hyundai i20N Rally2-vel, a teljesítményre nem lehet igazán büszke a márka sportrészlege. Az RC2 értékelésben Huttunen ideje csak a 12. helyre volt elég, így nem csoda, ha Andrea Adamo csapatvezető további javulást ígér.

    Oliver Solberg és Jari Huttunen is vezette az Ypres Rallyt az új autóval. Először Solbergnek akadt gondja a kormányszervóval, majd egy elektronikai probléma miatt fel kellett adnia a versenyt. Huttunen két defekt miatt veszített sokat, a zárónapon pedig neki is rakoncátlankodott a szervó, de ő be tudta fejezni a versenyt. A győzelem annak köszönhető, hogy rajta kívül csak a superralyzó Gryazin ért célba, az összesen öt nevezőből Solberg mellett Suninen és Kristensson is kiesett.

    Persze igazságtalan lenne egy kezdeti gyermekbetegség miatt elverni a port a Hyundai-on, Solberg és Huttunen is nyert szakaszt az RC2-ben, tehát a tempó nem annyira rossz. Az viszont tény, hogy egyelőre nem látszanak az új fejlesztés előnyei.

    Mindig jó nyerni egy új autóval az első versenyen. De nem gondolom, hogy láttuk az autó valódi teljesítményét” – magyarázta az eredményt Andrea Adamo.

    „Úgy érkeztünk Ypres-be, hogy a versenyzőinknek nem volt itt tapasztalata, de jó időket mentünk, és egyszer csak komoly különbséggel az élen találtuk magunka, mert a többieknek gonadjaik voltak” – folytatta a csapatfőnök.

    Ebben a helyzetben azt tanácsoltam a versenyzőknek, hogy ne kapcsoljanak magasabb fokozatba. Óvatosnak kellett lennünk, mert a WRC2 eredmény miatt mentünk Belgiumba. Tapasztalatot akartunk gyűjteni, és ez sikerült is. Volt néhány problémánk a kormányszervó csöveivel, amit korábban nem tapasztaltunk, ennek utánanézünk majd. Azt hiszem, most véglegesítjük az autó utolsó részleteit” – fejezte be Adamo.

    Huttunen azt is elárulta mi a legnagyobb különbség a korábbi R5-ös autóhoz képest.

    „Úgy gondolom minden nagyon jól működik, különösen a kezelhetőség terén. Ebbe most beletaláltunk, itt nagy a különbség” – mondta a finn aki idén három versenyt ment a korábbi autóval. Érdekes módon a Barum Rallyra megint egy R5-ös Hyundaiba ül vissza, ott az MRF színeiben indul majd.

    Nem teszteltem az autót az aszfaltos fejlesztésekkel. Sokat mentem murvás és havas beállításokkal, és fantasztikus a kocsi” – mondta Solberg.

    WRC Ypres
    fotó:Hyundai Motosport

     

  • Amikor világbajnoki rali van Spa-Francorchampsban!

    Amikor világbajnoki rali van Spa-Francorchampsban!

    Ilyet se nagyon láthattunk még, hogy a rali világbajnokság szinte beköltözött a Forma-1 egyik legkedveltebb pályájára, Belgiumban. Spa-Francorchamps tehát részben otthont adott az Ypres Rally-nak, amely példa nélküli, a sorozat történelmében.

    Megkértük tehát Makai Gergelyt, hogy legyen kedves leválogatni nekünk pár képet az ismert helyszínről, ahová legközelebb, a hónap végén látogat majd el a száguldó cirkusz.

  • Itt a Barum Rally nevezési listája – öt magyar páros indul

    Itt a Barum Rally nevezési listája – öt magyar páros indul

    A jubileumi 50. Barum Rallyra rengeteg nevezés érkezett. A 146 autóból 61 indul az ERC pontokért, közülük 29-en Rally2-es autóval.

    15 gyorsasági 210 kilométeren, mellé 574 kilométer etap, ez vár a 146 nevezőre az idei Barumon. Augusztus 27-én 17 órakor rajtol a mezőny Zlin főteréről, és ugyanide érkeznek meg vasárnap 17:12-kor a versenyben maradt párosok.

    Fontos információ, hogy a versenyen részt vehetnek nézők is, a részletes szabályokról itt írnak a szervezők. A legfontosabb, hogy a 2 méteres védőtávolságot be kell tartani, ahol ez nem lehetséges, ott maszkot kell viselni. A szervizparkba és a VIP területekre ingyenesen kapható karkötővel lehet belépni. A karkötőhöz oltási igazolás, 7 napnál korábbi negatív PCR teszt, 72 óránál korábbi negatív antigén teszt vagy immunitást igazoló dokumentum szükséges.

    A nevezési listán természetesen ott van Jan Kopecky neve is. A csehek hőse kilencszer nyerte meg a versenyt, az utolsó öt alkalommal sorozatban állt a dobogó tetején. Az élmezőny megint pokoli erős lesz, Lukyanuk, Mikkelsen és az Ypres Rallyn győztes Huttunen is indul. Nekünk a legfontosabb az 5-ös rajtszám lesz, ezt kapta Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik ismét aszfalton mutathatják meg, hogy számolni kell velük a dobogóesélyesek között.

    AZ ERC2-ben két magyar duó indul, Ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán mellett Juhász Csaba és Juhász István is leadta nevezését. Mindketten Evo X-es Mitsubishivel versenyeznek.

    Az RC4-ben is két párossal leszünk érdekeltek. László Martin és Berendi Dávid egyre gyorsabb a Peugeot 208 Rally4-gyel, Vogel Adrienn és Notheisz Ivett pedig a Ford Fiestával áll rajthoz.

    Az 50. Barum Rally nevezési listája itt érhető el.

    ERC Barum
    fotó: fiaerc.com
  • A Toyota hypercar-ját tesztelheti majd a regnáló ralivilágbajnok

    A Toyota hypercar-ját tesztelheti majd a regnáló ralivilágbajnok

    Sébastien Ogier az idei bajnokságot is vezeti, jövőre azonban visszavonul, és teljes szezont biztosan nem teljesít majd. A Toyota kötelékében marad, sorozatot azonban válthat.

    Az Endurance-világbajnokság novemberben rendezi majd az újoncok tesztjét, Bahreinben, a szezonzáró után. A gyakorláson a nyolcszoros bajnok, Ogier is részt vesz majd, jelen munkaadói egyik, még meg nem nevezett WEC autójával.

    „Jelenleg is fontoljuk, hogy őt vigyük az újoncok tesztjére. Már közelít ahhoz, hogy ezt hivatalosan is megerősítsük, de még nem tartunk ott.” – nyilatkozta Pascal Vasselon, a Toyota Gazoo Racing Europe technikai igazgatója.

    Ogier már szimulátoron vezethette a háromszoros Le Mans-győztes LMP1-es autót, ősszel nem biztos, hogy azt, hanem lehet, hogy az új Hypercart vezeti majd élőben.

    „Minden attól függ [a ralis terveket illetően], hogy mi lesz velem a WEC-ben, de ahhoz még idő kell. Novemberben tesztelek a WEC autóval, azután talán többet mondhatok majd.”

    A francia pilóta már többször versenyzett a pályán is, többe között a DTM-ben is versenyzett egy hétvége erejéig. Vasselon szerint egész évre nem valószínű, hogy szerződtetik, és még nincs szó arról sem, hogy még egy autót indítanának Le Mans-ra.

  • Thierry Neuville otthon szerezte meg idei első győzelmét

    Thierry Neuville otthon szerezte meg idei első győzelmét

    Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe nyerte az Ypres Rallyt. A Hyundai párosa mögött a csapattárs Craig Breen – Paul Nagle duó lett a második, a harmadik helyen pedig a toyotás Kalle Rovanpera – Jonne Halttunen duó végzett.

    Ahogy azt egy első hazai WRC futamon illik: a negyedik gyorsaságin az élre állt, és a végéig ott is maradt Thierry Neuville, és nagyon magabiztos 30 másodperces előnnyel megnyerte az Ypres Rallyt. Gyakorlatilag eseménytelen versenyen van túl a belga, 2018-ban nyert itt, és természetesen nagyon jól ismeri ezeket a pályákat. Ez most kifizetődött, ráadásul az autó is hibátlan volt, így könnyedén nyerte a versenyt. Az utolsó gyorsaságin harmadikak lettek, ezzel még Power Stage pontokat is szereztek.

    WRC Ypres
    fotó: Hyundai Motorsport

    Craig Breen még 2019-ben állt az Ypres Rally dobogójának tetején. Most a második hely lett az övé, de nem bánkódott, szuperlatívuszokban beszélt az autóról, minden másodpercet élvezett a versenyen. Négy gyorsaságit megnyert a húszból, az utolsó napon pedig már biztonságit autózott, a célja az volt, hogy megtartsa a második helyet, nem kergette már Neuville-t.

    WRC Ypres
    foto: Hyundai Motorsport

    Kalle Rovanpera az előző versenyen szerzett elsősége után újra dobogóra állt. A 18-as gyorsaságin előzte meg Evanst, és a Power Stagen is negyedik lett. Az év eleji szenvedés után úgy tűnik kezdi felvenni a ritmust a fiatal tehetség.

    Elfyn Evans az utolsó gyorsaságin még megszerezte az ötödik helyet és az ezért járó pontot, a versenyen pedig negyedik lett. A Toyota csatában így alulmaradt Rovanperával szemben, a bajnokságban pedig 124 pontjával holtversenyben második Neuville-lel.

    Sebastien Ogier sokáig harcban volt a harmadik helyért, de vasárnap reggel egy defekt miatt lelassult, de csak néhány másodpercébe került a leeresztett abroncs. Érdekes módon a Toyota nem szólt rá Rovanperára és Evansra, így Ogier maradt az ötödik, de a bajnokságban 162 ponttal továbbra is komoly előnyben van.

    WRC Ypres
    fotó: Toyota Gazoo Racing

    Ott Tanak pénteken az elgyengülő motorral küzdött, szombat reggel pedig egy defekt miatt veszített sok időt. Az utolsó napon három gyorsaságit nyert, és a hatodik hely mellé Power Stage elsőségért kapott pontokkal vigasztalódhatott.

    A WRC2-ben vasárnap reggel nem tudott elrajtolni a toronymagasan vezető Oliver Solberg, a szombati kormányszervó hiba után újabb technikai problémák miatt kellett kiállnia. A vezetést így Jari Huttunen és Lukka Mikko vette át, és annak ellenére nyertek, hogy a végén nekik is gondjuk akadt a szervóval. A Hyundai ezzel a WRC2-ben is győzött, igaz a siker értékéből némileg elvesz az, hogy Gryazin úgy lett második, hogy pénteken árokba esett, emiatt superrallyzott. Harmadik autó nem maradt a kategóriában.

    WRC Ypres
    fotó: Hyundai Motorsport

    A WRC3-ban Yohan Rossel és Alexandre Coria nyert a Citroen C3-mal. Majdnem kilenc perccel voltak gyorsabbak Huttunenéknél. Sőt a kategória második belga Cracco és harmadik helyen végző szintén belga Verschueren is megelőzte a WRC2 győztest.

    WRC Ypres
    fotó: Toyota Gazoo Racing
  • Neuville vezet Belgiumban

    Neuville vezet Belgiumban

    Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe vezeti az Ypres Rallyt. A második helyen is egy Hyundai áll, a csapattárs Craig Breen hátránya mindössze 10.1 másodperc. A harmadik helyért három Toyota harcol, Elfyn Evans 3.3 másodperccel van a negyedik Kalle Rovanpera előtt.

    A bajnokságot vezető Sebastien Ogier az ötödik, de csak egy másodpercre van Rovanperától. A vasárnapi négy gyorsasági előtt ezzel elég komoly esélye van a csapatutasításoknak. Ogiernek égető szüksége van a pontokra, az év végi sikerhez, erről a csapatvezető Latvala is elmondta a véleményét. A Hyundainál pedig Neuvillenek nemcsak a hazai pálya miatt kell nagyon a siker, hanem azért is, hogy életben tartsa a csapat bajnoki esélyeit. Csapatutasítások terén pedig Andrea Adamot sem kell félteni.

    Pénteken elvérzett a két Ford, Fourmaux hatalmasat esett, Greensmith pedig egy árokba csúszott, így ő superrallyval folytatta szombaton. A második napra a Toyota is elveszített egy autót, Takamoto Katsuta törte rommá a Yarist. Belgium már csak ilyen, ha valaki hibázik a gyors pályákon, komoly esés lesz a vége. A Hyundai is búcsúztatott egy autót, Loubet még a reggeli első gyorson csúszott be az út jobb oldalán levő mély árokba.

    WRC Ypres
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    „Örülök, hogy befejeztük a napot. Tudtuk, hogy nehéz lesz, és jön majd még egy hasonló, de más jellegű pályákon. Az autó jól működik, én pedig elégedett vagyok a teljesítménnyel. Persze mindig jó padlógázzal száguldani, de oda kell figyelni, és bölcsnek kell maradni” – mondta Neuville a nap végén.

    WRC Ypres
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A többieknek is viszonylag problémamentes napjuk volt. Ogier a 10-es gyorsaságin kapott megállapított időt, Katsuta balesete miatt. Később azonban rákapcsolt, és két szakaszt, a 13-ast és a 15-öst is megnyerte.

    Ott Tanak a hatodik helyen áll. Neki reggel akadtak gondjai. Eltalált valamit, defektet kapott, majd az emelője is eltört, sokat veszített. Több mint 3 perc a hátrányuk Ogier mögött, így a hatodik hely megtartása mellett a Power Stage lehet a céljuk.

    A WRC2-ben már csak hárman maradtak. Solberg úgy vezet több, mint 3 perccel, hogy 85 kilométert ment kormányszervó nélkül. A második Huttunen versenye a kilences gyorsaságin ment tönkre, dupla defektet, és emiatt 3 perc hátrányt szedett össze. Gryazin pedig úgy harmadik, hogy a hármas gyorsaságin árokba esett, és szombaton már superrallyzott.

    A vasárnapi zárónapra 300 kilométert utazik a mezőny, az utolsó négy gyorsaságit Spa-Franchorshamps-ban tartják.

    WRC Ypres
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

     

     

  • Neuville volt a leggyorsabb a shakedownon Belgiumban

    Neuville volt a leggyorsabb a shakedownon Belgiumban

    A hazai pálya kötelez, Thierry Neuville pedig hozta a kötelezőt és megnyerte az Ypres Rally shakedownját. A második Ott Tanak lett, a harmadik iőpt pedig Sebastien Ogier autózta.

    A 9.81 kilométeres Langemark szakaszon Neuville majd 10 másodpercet javított a harmadik körre, így 4:22.5-ös idővel megnyerte a shakedownt. A többiek is hasonlóan javultak, kivéve Craig Breent, aki defekt miatt rengeteg időt veszített a második és harmadik körben, ezért csak 15. lett.

    A Hyundai ennek ellenére elégedett lehet, mert Tanak második helyével eddig egyértelmű a fölényük a Toyota előtt. Ogier 2.1 másodperccel volt lassabb Neuville-nél, Evans és Rovanpera újabb egy-egy másodperccel van hátrébb. Loubet hatodik helye is a Hyundai erejét mutatja. Fourmaux két tizeddel végzett Loubet mögött, a fordos mögött majd három tizedre következik Takamoto Katsuta, akinek a belga pályák mellett az új navigátort is meg kell szoknia.

    A WRC2-ben Suninen, Gryazin, Solberg az első három, de nagyon szorosan követik egymást, ha ez így marad, nagy csata lesz a versenyen is közöttük.

    Az első gyorsasági szakasz délután 13:36-kor rajtol az Ypres Rallyn.

    WRC Ypres
    foto: Toyota Gazoo Racing WRT
  • Neuville nagy lehetősége jön a hétvégén?

    Neuville nagy lehetősége jön a hétvégén?

    A 35. WRC futamot rendező ország lesz a hétvégén Belgium, és ez lehetőséget ad Thierry Neuvillenek, hogy életben tartsa világbajnoki reményeit. A Hyundai belga versenyzője a hazai pálya előnyében is bízhat.

    Neuville idén még nem nyert futamot, ám most komoly esélye lehet rá, hiszen a versenytársak közül csak csapattársa ismeri ezeket a pályákat. 2018-ban Neuville megnyerte a versenyt egy Hyundai i20 R5-tel.

    „Komoly kihívás lesz mert az utak szűkek és csúszósak, kétoldalt pedig mélyek az árkok. Ezért hiba nélkül kell vezetni, és mind a négy kereket az úton kell tartani” – mondta a bajnokság harmadik helyén Neuville.

    Ebben némi ellentmondás is van, hiszen az első két napra kijelölt szűk utakat rengeteg helyen levágják majd a versenyzők, ami azzal is jár, hogy a második körön sok felhordással kell majd számolni.

    Azt hiszem sok akciót láthatunk majd, ez a verseny teljesen más lesz, mint a szezon többi aszfaltos futama” – tette hozzá a Hyundai pilótája, akinek etapon vigyáznia kell, mert van egy felfüggesztett büntetése.

    Horvát Rali
    wrc.com

    A Hyundai tarsolyában lesz még egy versenyző, akinek komoly tapasztalatai vannak Belgiumban. Craig Breen 2019-ben nyerte meg az Ypres Rallyt, igaz, ő nem Hyundai-jal, hanem egy R5-ös Volkswagen Polóval érte el a sikert.

    A Toyota ellenben csupa olyan versenyzővel indul, akik még nem szereztek tapasztalatot az Ypres Rallyn. Ogier és Evans sem indult még itt, és nem meglepő, hogy Ravanpera és Katsuta számára is újak ezek a pályák.

    „Jellemzően sokat változik itt a tapadás, azt hiszem az lesz a legnagyobb nehézség, hogy megtaláljuk határokat, mindezt úgy, hogy nincs tapasztalatunk ezen a versenyen. Nagyon jó ebben a pozícióban lenni a bajnokságban, vezetünk, de továbbra is koncentrálnunk kell, mert nehéz futamok jönnek, mint amilyen ez a mostani is lesz” – mondta Ogier, akinek 52 pont előnye van a bajnokságban Neuville előtt.

    Horvát Rally
    Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A Fordnál Adrien Fourmaux váltja Teemu Sunninent, a másik pilóta pedig Gus Greensmith lesz. Ők sem indultak még Belgiumban, a bajnokságban Greensmith a nyolcadik, Fourmaux a tizedik.

    Takamoto Katsuta új navigátorral megy majd a hétvégén. Daniel Barritt még mindig az észországi hát és nyaksérüléséből gyógyul, ezért Keaton Williams ül majd a Yaris jobb első ülésébe. A WRC mezőnyt szokás szerint Pierre-Louis Lobet egészíti ki, ő ismét a Hyundai 2C Competition színeiben nevezett.