Kategória: Rally

  • Mikkelsen vezet, Herczigék nagyot léptek előre a Fafe Rallyn

    Mikkelsen vezet, Herczigék nagyot léptek előre a Fafe Rallyn

    Sár, sár, sár. Nagyjából ez jellemezte a Fafe Rally első napját. A túlélőtúrán Andreas Mikkelsen volt a legjobb, 4.4 másodperccel vezet Lukyanuk előtt. Herczigék nem kezdtek jól, de délután kilenc helyet javítottak és már az ötödikek.

    Mikkelsen az elején még Dani Sordóval volt nagy csatában, ám a spanyolnak az ötödik gyorsaságitól szinte folyamatosan gondjai voltak, végül a nyolcas szakaszon kiütötte a Hyundai bal első futóművét és kiesett. A bajnoki éllovasnak ettől kezdve Lukyanukra kellett figyelnie. Az orosz a hetedik szakasz végére egy másodpercre faragta a hátrányát, de a záró gyorsaságin defektet kaptak és újra megnőtt a különbség kettejük között.

    Az élmezőny másik kiesője Tempestini volt, ő a negyedik helyen állt, de a nap végén megállt alatta a Skoda, a kormánymű hibásodott meg.

    ERC Fafe
    foto: Jorge Cunha / DPPI

    Herczig Norbiék alatt viszont hibátlanul üzemel a Fabia. Az első négy gyorsaságin nem találták a tempót. Norbi a gumikra vagy a beállításokra gyanakodott, de a szerviz után meglettek a hiányzó másodpercek. A kaotikus körülmények között is hozták a jó időket, és el is kezdtek felfelé kapaszkodni. Sordo és Tempestini kiesése után az ötödik helyen fejezték be a napot. Fontos, hogy a bajnokságban előttük álló Llarena Efrén is kiesett, és Mikolaj Mraczyk is csak a tizedik helyen áll.

    A vasárnap is nehéz lesz az ERC-ben, szintén nyolc gyorsaságit kell teljesíteni a célig.

  • Elfyn Evans vezet a Finn Rallyn

    Elfyn Evans vezet a Finn Rallyn

    Elfyn Evans és Scott Martin 9.1 másodperces előnnyel vezeti a Finn Rallyt. A toyotás párost két Hyundai üldözi. A második helyen Ott Tanak áll, a harmadik Craig Breen pedig 19.5 másodpercre van Evanstól.

    Hat szakaszt nyert ma Evans, így megérdemelten vezet a versenyben. Nem is tehet mást, mert csak a győzelemmel marad némi esélye a világbajnoki címre. A nap végén elégedetten nyilatkozott: „Jó nap volt, igazán élveztem. Nagyszerű csata folyik és nyilván hosszú nap lesz holnap, de csak szakaszról szakaszra tesszük a dolgunkat.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    Ott Tanak délután kezdett felzárkózni, megelőzte Breent, és közeledett Evanshoz is. Az utolsó gyorsaságin hajszálra azonos időt autózott Evans-szel. „Megváltozott a pálya és jobban tudtam kezelni az autót. Nagy lépés volt ez a csapatnak, jó hogy ilyen tempónk van Finnországban” – magyarázta a délutáni feltámadást az észt.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    Craig Breen bár komoly hátrányban van, mégis jó napja volt, az autó gyors, és ennek ő is örül, már csak amiatt bánkódik, hogy csak egy pici hiányzik ahhoz, hogy az élen legyen: „Azt hiszem ez igazán jó nap volt, elégedettek lehetünk. Sorozatban harmadszor vezetünk egy versenyen, de valamilyen okból nem tudjuk megtartani. Különleges érzés itt a legjobbak között lenni, de az egy kicsit fáj, hogy az utolsó mozaikot nem tudjuk a helyére tenni.”

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A negyedik helyen Esapekka Lappi áll. Tulajdonképpen légüres térben van, Breentől is távol, és az ötödik Ogiertől is messze van. Ha vasárnap itt tud maradni, komoly eredményt ünnepelhet, hiszen ekkora kihagyás után ez remek teljesítmény.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A szombati nap három áldozatot is szedett. Thierry Neuville, Kalle Rovanpera és Takamoto Katsuta is összetörte az autóját.

    A hatodik és hetedik helyen Greensmith és Fourmaux várja az utolsó nap négy gyorsaságiját, a nyolcadik pedig a WRC2-ben vezető Teemu Suninen. Mads Ostberg 8 másodperccel van Suninen mögött, neki létfontosságú lenne, hogy vasárnap megelőzze a finnt és megszerezze a győzelmet.

    Finn Rally
    Foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool
  • Meglepetés Finnországban: Breen vezet az első nap végén

    Meglepetés Finnországban: Breen vezet az első nap végén

    Craig Breen és Paul Nagle vezeti a Finn Rallyt hat gyorsasági szakasz után. A Hyundai duójának előnye 2.8 másodperc a csapattárs Ott Tanak előtt, a harmadik helyen Elfyn Evans áll.

    Kisebb meglepetéssel kezdődött az első versenynap, Takamoto Katsuta megnyerte az első gyorsaságit. A japán dicsőségéből azonban némileg elvesz a tény, hogy a Harju szakasz mindössze 2310 méter hosszú volt, így még a kilencedik Rovanpera is csak 1.9 másodpercre volt Katsutától. A pünkösdi királyságnak hamar vége szakadt, a második gyorsaságin Katsuta egy gyors kanyarban megforgott, elveszített 20 másodpercet, utána pedig következetesen hetedik időket autózott és nyolcadik helyen várja a szombatot.

    A második szakaszon élre állt a 2019-es győztes Tanak, akinek még szoknia kellett ezeken a pályákon a Hyundait. A jelek szerint hamar kiismerte az i20 WRC-t. Két gyorsaságit úgy is megnyert, hogy közben az autó egyensúlyát keresgélte.

    WRC Finland
    foto: Toyota Gazoo Racing WRT

    A várt csata Rovanperával viszont elmaradt, a fiatal finn ugyan az ötödik szakasz végén felkapaszkodott a harmadik helyre, de a nap záró gyorsaságiján már sötétben mentek, és itt visszaesett két pozíciót, így összetettben az ötödik helyen áll. Nagy baj nincs, hiszen az ő hátránya is csak 7.9 másodperc a vezető Breen mögött.

    Érdemes megjegyezni, hogy a Finn rallyn utoljára 1994-ben rendeztek gyorsasági szakaszt sötétben, így az élmény mindenki számára új volt.

    Craig Breen a sötétben állt az élre. Ehhez nem is kellett megnyernie a szakaszt, elég volt megelőznie Tanakot, és máris első lett, persze a 2.8 másodperces előny még nem jelent sokat. Az viszont beszédesebb, hogy Breen két gyorsaságin nyert, a kettes és az ötös szakasz volt az övé.

    Elfyn Evans is jól ment a sötétben. Ő nyerte a pénteki zárószakaszt, így mondhatni megérdemelten foglalja el a harmadik helyet. A hátránya 6.1 másodperc, és neki a bajnokságban is fontos a jó eredmény.

    Meglepetésre a negyedik Esapekka Lappi. A beugró pilóta hiába versenyez hazai pályán, sokszor elmondta ő is és a csapat is, hogy nem lesz könnyű a verseny. Ha viszont abból indulunk ki, hogy Latvala szerint Lappinak az első nap lesz a legnehezebb, akkor szombatra és vasárnapra tartogathat néhány meglepetést a Toyota újonca.

    WRC Finland
    foto: Hyundai Motorsport

    Thierry Neuville csak hatodik, és a teljesítményét még csak a rajtpozícióra sem tudja fogni, hiszen Evans előtte rajtolt. Neki az a lényeg, hogy Ogier előtt van, de kétségtelenül jobban örülne ha nem 2.3 másodpercre lenne Ogiertől, és 31-re Breentől, hanem fordítva lennének a különbségek.

    Ogier nem áll rosszul a bajnoki csatát tekintve, de a tempója miatt eléggé frusztráltan fejezte be a napot a hetedik helyen.

    A két fordos pilóta a nem tudott csodát tenni pénteken, Greensmith a kilencedik, Fourmaux a tizedik.

    A WRC2-ben Teemu Suninen vezet, Mads Ostberget hátránya 8.2 másodperc, a harmadik Nikolay Gryaz pedig 13.7 másodpercre van.

    A Szabó Zoltán – Szabó Krisztián duó a 33. helyen áll a Skoda Fabia Rally2 evo-val.

    WRC Finland
    foto: Toyota Gazoo Racing WRT

     

  • Sordo nyerte a kvalifikációt Portugáliában, Herczigék hetedikek

    Sordo nyerte a kvalifikációt Portugáliában, Herczigék hetedikek

    Dani Sordo volt a leggyorsabb a Fafe Rally kvalifikációján. A spanyol pilóta és navigátora Cándido Carrera nyolc tizedmásodpercel előzte meg a bajnokságot vezető Andreas Mikkelsent. Herczig Norbert és Ferencz Ramón pontosan egy másodperccel volt lassabb Mikkelsennél, így hetedikek lettek.

    Sordóék nagyot mentek a kvalifikáción, mert a szabadedzésen csak egy alkalommal mentek végig a 3.26 kilométeres Monte gyorsaságin, de így is remek idővel nyerték a kvalit.

    Minden rendben volt, próbáltunk a gumikkal spórolni a holnapi napra” – mondta Herczig Norbi a kvalifikáció végén, ahol a mezőny nagy részétől eltérően kemény abroncsokkal mentek. A szabaedzésen 11. időt autózott Norbi és Ramón, majd délutánra több mint négy másodpercet javítva lettek hetedikek, amivel jó rajthelyet választhatnak a szombati kezdésre.

    Herczigék közvetlen bajnoki vetélytársai közül Lukyanuk negyedik lett, Marczyk hatodik, Llarena Efrén pedig tizedik.

    Portugál Rally
    fotó: @WORLD
  • Herczigék idén másodszor versenyeznek Portugáliában

    Herczigék idén másodszor versenyeznek Portugáliában

    Másodszor versenyez a Rally Serras de Fafe e Felgueiras névre hallgató portugál futamon Herczig Norbert és Ferencz Ramón, sőt az év elején a vb futamon is ott voltak ezeken a pályákon. A 2020-as szezonban az ERC értékelés ötödik helyén végzett a Skoda Rally Team Hungaria párosa, és most is a legjobb ötbe jutás a cél.

    Az ERC 2021-es szezonjának hatodik futamán ismét murván versenyeznek a párosok. A portugáliai verseny az elmúlt évben aszfaltos volt, most murvás pályákon zajlik, és a tavalyinál nagyobb területen, több programmal várja a versenyzőket és a nézőket. A pályák nem könnyűek, de az időjárás ismét kulcsfontosságú lehet.

    Az elmúlt évben rengeteget dolgoztunk a versenyen. Annyira kiszámíthatatlan volt az időjárás, hogy folyamatosan sakkoznunk kellett a gumikkal, nem is tudom hányszor cseréltünk kereket Ramónnal a pálya szélén. Utólag örülök, hogy így alakult, mert nagyon sokat tanultunk azon a hétvégén, az eredmény is jó lett, és ami nagyon fontos, hogy itt már megmutattuk azt a tempót, amivel tartottuk a lépést az élmezőnnyel. Ebben az évben a pályaismeret és a SKODA Fabia Rally2 evo sebessége az, ami további pluszt jelent majd, no meg az a rengeteg munka amit elvégeztünk. Az év elején egy világbajnoki futamon, a Portugál Rallyn kezdtük a felkészülést, kis részben a mostaniakkal megegyező pályákon, így friss élményekkel megyünk vissza. Azóta sikerült tovább gyorsulnunk murván is, ezért nagyon bízunk abban, hogy ismét kiemelkedő eredménnyel érünk célba” – mondta Herczig Norbert.

    A páros a bajnokság ötödik helyén érkezik a Fafe Rallyra, 67 pontjuk ugyanannyi, mint a tavalyi bajnok Lukyanuk pontjainak száma. A cél természetesen az lesz, hogy közelítsenek a bajnoki dobogóhoz. Ennek érdekében az eddigi tesztkilométereket a verseny előtt tovább gyarapították, az Azori-szigetek után Portugáliában finomhangoltak az autón.

    Megint azt tudom mondani, mint a korábbi versenyek előtt. A teszten elvégeztük a szükséges munkát, megtaláltuk az ide illő beállításokat. A pályabejárás is rendben ment, tehát felkészültünk. A legfontosabb az, hogy amint beültünk a versenyautóba jól éreztük magunkat Ramónnal. Megvolt az az a harmónia köztünk is, és az autóval is, ami ezen a szinten már szükséges a jó eredményhez. Ebben az évben, egy ilyen erős ERC mezőnyben ezeken a nüanszokon múlnak azok a tizedek, amik a különbségeket jelentik„ – részletezte a szerdai teszt tapasztalatait Herczig Norbert.

    Portugál Rally Herczig
    fotó: @WORLD

    A 16 gyorsasági szakaszon 197 kilométer lesz a gyorsaságik össztávja. 490 kilométer etap köti össze a szakaszokat, így összesen 687 kilométert tesznek meg a versenyzőpárosok szombaton és vasárnap.

    Izgalmas versenyt várok, nagy csatákra számítok. Az Azori-szigeteken történteket magunk mögött hagytuk, ugyanazzal a lendülettel várjuk a rajtot, mint eddig. Az év utolsó murvás versenyén szeretnénk újra ott lenni az ERC elejében, ehhez pedig minden eszközünk rendelkezésre áll” – összegzett Norbi.

    Bizony, már az utolsó murvás futamhoz érkeztünk. A portugáliai jó eredmény azért is fontos, mert a várva várt hazai versenyre a Rally Hungaryra egy szép sikerrel a hátuk mögött, és nem utolsósorban egy jó bajnoki helyezéssel szeretne megérkezni Herczig Norbert és Ferencz Ramón.

    ERC Herczig
    foto: @WORLD
  • Nagy klasszikussal folytatja a WRC – jön a Finn Rally

    Nagy klasszikussal folytatja a WRC – jön a Finn Rally

    Hétvégén újra Finnországban versenyez a rali-világbajnokság mezőnye, de ezúttal az „igazi” finn verseny következik, igaz szokatlan időpontban.

    A koronavírus ez esetben is közbeszólt, 2020-ban nem sikerült megrendezni a jubileumi 70. versenyt, és 2021-ben is két hónappal a megszokott augusztusi időpont után rendezik az ikonikus murvás futamot. Február végén a havas Arctic Rally Finland már kárpótolhatta a rajongókat, de az igazi őrület mégis csak most következik. Brutális tempóval száguldanak a versenyzők az erdei murvás pályákon, a ralihoz nem szokott nézőket egyenesen ledöbbenti a látvány, de még a ralibarátok is hátralépnek egyet, amikor a világsztárok keresztben érkeznek, ötödik fokozatban padlógázzal.

    Az utolsó versenyen 2019-ben Ott Tanak nyert, Esapekka Lappi és Jari-Matti Latvala előtt. Most is ott lesznek mindhárman, és közülük ketten is nyerhetnek. Tanak már Hyundai-jal versenyez, Esapekka Lappi a Toyotánál kapott ülést. Igaz Lappitól nem várja el a győzelmet Latvala, aki már csapatvezetőként igazgatja a toyotásokat. Ő inkább Ogeier, Evans vagy Rovanpera győzelmében bízik (ez esetben csapatvezetőként ős is nyerne egy Finn Rallyt). Lappi régen ült WRC-ben, így a legjobb öt már jó eredmény lenne számára, Takamoto Katsuta pedig hiába van jó formában, óriási meglepetés lenne, ha ezeken a különleges képességeket igénylő pályákon akár csak a dobogón is végezne. A Toyota számára a tét egyrész Ogier újabb vb címe, amit már itt megszerezhet, vagy pedig Rovanpera győzelme amire szintén komoly esély van.

    A Hyundai persze abban bízik, hogy Tanak nyeri a versenyt, neki ez félig-meddig hazai terep, így várhatóan nagyot csatázik majd Rovanperával. Bíznak még Neuville jó szereplésében is, a belga hat ponttal követi a bajnokságban második Evans-t, Ogier mögött pedig 50 pont a hátránya, kellenek neki a pontok. Craig Breen vezeti majd a harmadik autót, ő 2016-ban egy DS3 WRC-vel harmadik lett ezen a versenyen.

    A Ford szokás szerint Gus Greensmith-szel és Adrien Fourmaux-val indul, és szokás szerint abban bízhatnak, hogy ha a másik két csapat pilótái bajba kerülnek, akkor ők is elérhetnek egy kiemelkedő eredményt. A tempó tekintetében sajnos idén messze vannak a másik két istállótól.

    A WRC2-ben nyolc versenyző nevezett, Mads Ostberg előtt áll a legnehezebb feladat, mindenképpen jó eredményt kell elérnie, ha életben akarja tartani bajnoki reményeit. Huttunen, Gryazin, Solberg és Suninen lesznek a legnagyobb versenytársai.

    19 gyorsasági szakaszon 287 kilométert kell teljesíteniük a párosoknak. A verseny péntek reggel a shakedownnal kezdődik, majd kora délután már jön az első gyorsasági. Az első nap 90 kilométere után 150 kilométernyi gyors jut a második napra, vasárnap pedig négy szakaszon 45 kilométer a versenytáv.

    Portugál Rally
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • „Ez piszok gyors” – Esapekka Lappi újra Toyota WRC-ben

    „Ez piszok gyors” – Esapekka Lappi újra Toyota WRC-ben

    Közel három év után vezette újra a Toyota Yaris WRC-t Esapekka Lappi. A finn versenyző hazai vb futamára készülve tesztelte az autót.

    A Palsankyla gyorsaságin videó is készült, ráadásul speciális kameraállásból. Érdemes végignézni!

    Kicsit sokkoló volt. Ez piszok gyors” – ezzel kezdte a teszt után Esapekka Lappi, pedig olyan sokat nem hagyott ki, hiszen 2019-ben a Citroen, 2020-ban a Ford WRC autóival versenyzett. Igaz a finnországi murvás pályák még akkor is nagyon gyorsak, ha a versenyző nem Rally2-es autóból ül vissza a WRC-be. Ugyanis Lappi idén elég sokat kihagyott, két versenyen egy Polóval, egy futamon pedig egy N5-ös Toyotával indult.

    Ha R5-ös autóval versenyzel és nem valami hasonló kocsival, akkor eltart egy ideig amíg újra hozzászoksz” – magyarázta Lappi. „Elég őrültnek kell lenned hozzá. Egy ilyen hosszú szünet után teljes őrület, ahogy padlógázzal haladsz a fák között, majd fékezel a kanyar előtt. Az autóval minden egyszerű, csak az agyad mondja: Nem, ezt nem tudod megcsinálni! Ez a legnagyobb kihívás, amellyel a verseny során szembe kell néznem, hogy megértsem a sebességet. A teszten ez jól megy, de a versenyen az első körben ezt a tempót autózni már nem olyan egyszerű.

    Természetesen nem a győzelem a cél a Finn Rallyn, és ezt a csapatvezetés is látja.

    Ha a legjobb ötben végez, az tökéletes. Sokat beszélgettünk, és belátta, hogy az első nap lesz a legnehezebb, egy éve nem vezetett, így a maximális tempót lesz nehéz megtalálnia” – mondta a csapatvezető Jari-Matti Latvala.

     

  • A Skoda főnöke jövőre Kris Meeke-t akarja

    A Skoda főnöke jövőre Kris Meeke-t akarja

    A Skoda Motorsport első embere Michal Hrabanek azt szeretné, hogy 2022-ben Kris Meeke versenyezzen az egyik új Skoda Fabia Rally2-vel.

    A vitathatatlanul gyors, de meglehetősen vegyes megítélésű brit pilóta 2019 végén távozott a Toyotától, azóta gyakorlatlag nem ment komolyan vehető raliversenyen. Az elmúlt héten a Skodánál kapott munkát, az új Fabia Rally2-t tesztelte. A Skoda főnök viszont azt szeretné, ha az ötszörös WRC futamgyőztes a következő szezonban még közelebb kerülne a márkához.

    Már elvégeztünk néhány dolgot Krissel és ezt folytatjuk majd. Örülünk neki, és annak ahogy folyik a közös munka” – mondta Hrabanek. „Nem beszéltünk még a jövő évről, de érdekes lenne őt látni egy Skoda Fabia Rally2-ben.”

    „Mint ismert, a Skoda Motorsport nem indít gyári csapatot, így az egyik ügyfélcsapaton keresztül lehetne megoldani bármilyen versenyzést. Ismerem őt régóta, még az IRC-ben voltunk ellenfelek” – mondta Hrabanek.

    Az valóban elég rég volt, Meeke még 2009-ben nyerte meg az IRC-t egy Peugeot 207-tel, majd 2010-ben harmadik lett.

    A britnek aztán a hektikus WRC pályafutás következett. 2011-ben Minivel versenyzett, majd 2014-ben a Citroennel ment teljes szezont, akkor hetedik lett a bajnokságban. Egy évvel később ötödik helyen végzett, de utána rontott, 2016-ban már csak kilencedik lett. Egy hetedik és egy 14. helyet hozó citroenes év után 2019-ben még lehetőséget kapott a Toyotától, de hiába lett hatodik, versenyt nem tudott nyerni. A szezon végén már nem maradt hely neki a csapatnál, akkor el is gondolkodott a visszavonuláson.

    A Skoda gőzerővel teszteli az új Fabiát, a múlt heti finnországi teszt előtt Csehországban, Franciaországban és Spanyolországban is gyűjtötték a tapasztalatokat. Mekke előtt Jan Kopecký, Andreas Mikkelsen és Emil Lindholm vezette az autót.

    Kris Meeke
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
  • Jövőre is öt helyszínre látogat el az Extreme E

    Jövőre is öt helyszínre látogat el az Extreme E

    Sok más sorozathoz hasonlóan előzetes versenynaptárt kapott az idén bemutatkozott elektromos Extreme E sorozat.

    A világ legkörnyezetbarátabb autóverseny szériája a tervek szerint öt országba és négy kontinensre látogat majd el, ahogy azt tette idén is.

    A 2022-es szezon is Szaúd-Arábiában veszi majd kezdetét feburár végén. Az arab országon kívül míg a szezonzáró, chilei helyszíne fix egyedül. A májusi, második afrikai fordulóra három ország esélyes, az idén is a mezőnyt vendégül látó Szenegál mellett Egyiptom és Tanzánia esélyes még.

    Két hónappal később jön majd, a sarkvidéki állomás, amelynek Grönland vagy Izland fog otthont adni, majd eljön a mezőny számára is a nyári szünet.

    Folytatás majd szeptember 10.-11.-ei hétvégén lesz, erre a hétvégére 4 dél és közép-amerikai (Brazília, Argentína, Uruguay, Costa Rica) és egy európai (Olaszország) ország pályázik.

    Ezután érkezik majd a mezőny november utolsó hétvégéjén a szezonzáróra Chilébe.

    Az Extreme E első éve ugyan több futamot is tartalmazott volna az ötnél, végül a koronavírus-járvány miatt redukálódott le ötre. Az idei szezonból két forduló van hátra Olaszországban, illetve egy még ismeretlen helyszínen.

    A szezont jelen pillanatban Nico Rosberg egysége a Johann Kristoffersson-Molly Taylor duó vezeti.

  • Mikkelsen lazíthat a Finn Rally alatt

    Mikkelsen lazíthat a Finn Rally alatt

    Andreas Mikkelsen kihagyja a Finn Rallyt, így kényelmesen figyelheti legnagyobb riválisát Mads Ostberget, akinek mindenképpen jó eredményt kell elérnie a versenyen.

    A WRC2 szabályai szerint egy versenyző hét futamon vehet részt, és a legjobb hat eredmény számít a bajnokságban. A kategóriát Andres Mikkelsen vezeti, előnye 22 pont a csapattárs Marco Bulacia előtt, a harmadik Ostberg pedig 30 pontos hátrányban van. Mikkelsen és Bulacia már csak egy versenyen indulhat, Ostberg viszont még kettőn, neki egyik a Finn Rally lesz.

    A bajnoki címre viszont már csak Mikkelsen és Ostberg esélyes. Bulaciának a mínuszolással maximum 122 pontja lehet, néggyel kevesebb, mint Mikkelsennek, így a norvégra ő már nem veszélyes. Ostberg viszont amennyiben mindkét hátralevő versenyén megszerzi a maximális 30 pontot, akkor dobja az Acropolis Rallyn gyűjtött kilenc pontját, és 147 pontja lenne. Elméletben. De ehhez először Finnországban 30 pontot kell gyűjtenie.

    Italy Mikklesen
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Andres Mikkelsen Olaszországban nullázott, tehát az utolsó futamán gyűjthet még pontokat a meglévő 126-hoz. Ha viszont Ostberg nem szerez pontot Finnországban, akkor máris ő a bajnok.

    „Csak hátradőlök és relaxálok ls figyelem, hogy alakul a verseny Finnországban. Nekik mindenképpen jó eredmény kell, ha versenyben akarnak maradni a bajnoki címért” – mondta Mikkelsen. Profi versenyzőként persze jól tudja, hogy egy ilyen nyilatkozattal tovább fokozza a nyomást Ostbergéken. A hátra dőlést pedig Mikkelsen esetében nem szó szerint kell érteni, hiszen a Fafe Rallyra benevezett, mert a WRC2 cím mellé az ERC bajnoki címet is be akarja gyűjteni.

    Ostberg pedig azzal a teherrel kell hogy versenyezzen, hogy mindenképp szüksége lesz a jó eredményre.

    Ostberg WRC2
    fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool