Kategória: Rally

  • Kinek lesz a leglazább a csuklója?

    Kinek lesz a leglazább a csuklója?

    Mihályi Csaba blogja a Rally Hungaryről – Még 3 nap

    Minél kevesebbet hagysz ki két rally között, annál lazább lesz a csuklód.  Magyarul, annál gyorsabb vagy – tartja a mondás. Tudják ezt a Rally Hungary résztvevői is, akik közül sokan úgy állnak rajthoz a pénteki rabócsiringi első gyorsaságin, hogy a legutóbbi versenyük óta alig öt nap telt el. Utánajártunk, ki hol indult utoljára, vagyis kinek lesz a leglazább a csuklója. 

    18 páros nevezett a Rally Hungary Eb értékelésére top kategóriás, R5-ös vagy új nevén Rally2-es autóval. Közülük heten a múlt héten is versenyeztek. 

    Eric Cais, Mads Ostberg, Jari Huttunen és Nikolay Gryazin egyenesen a Catalunya Rally vb-futamról érkeznek, ahol 280 km került a csuklójukba, vagyis az elméletünk szerint az övék lesz a RabócsiRingen a leglazább. Gryazin szerepelt közülük a legjobban, aki az RC2-es értékelés második helyét szerezte meg, Cais ötödik, Ostberg hetedik lett, míg Huttunen kiesett (tehát neki nincs meg a teljes 280 kilométer).

    Erik Cais–Jindriska Záková, Ford Fiesta R5 MkII
    Kép: ERC, Erik Cais–Jindriska Záková, Ford Fiesta R5 MkII

    Szintén versenyzett az Eb pontversenyének második helyezettje, Mikolaj Marczyk, aki a 129 gyorsasági kilométert tartalmazó lengyel bajnoki futamon, a Kassa Rallyn állt rajthoz és még egy fél perces büntetés ellenére is magabiztosan nyerte. 

    A magyar Eb-zők közül Hadik András és Csomós Mixi is kihasználta a Rally2-es Kazincbarcika Rally nyújtotta lehetőséget, ahol a teszt kategóriában indultak és pakoltak 73 gyorsasági kilométert az autójukba, egy héttel a Rally Hungary előtt. A versenyt Csomós nyerte 16,7 másodperccel Hadik előtt. 

    Miko Marczyk–Szymon Gospodarczyk, Škoda Fabia Evo
    Kép: ERC, Miko Marczyk–Szymon Gospodarczyk, Škoda Fabia Evo

    További két páros két hete versenyzett utoljára, Yoann Bonato a francia bajnoki Antibes Rallyn állt rajthoz, Simone Campedelli pedig a Rallylegenden indult. 

    A Rally Hungary előtt három héttel rendezték az utolsó Eb-futamot, a Fafe Rallyt. A top mezőnyből hatan – Andreas Mikkelsen, Efrén Llarena, Herczig Norbert, Umberto Scandola, Simone Tempestini és Alberto Battistolli, akkor versenyeztek utoljára. 

    Jari Huttunen–Mikko Lukka, Hyundai i20 R5
    Kép: ERC, Jari Huttunen–Mikko Lukka, Hyundai i20 R5

    Három sofőr van csak a mezőnyben, aki három hétnél régebben húzhatta fel a versenyző overallt. Petr Semerád hat hete a cseh Vyskov Rallyn indult historic kategóriában. Velenczei Ádám és Turán Frigyes pedig nyolc hete, az utolsó magyar bajnokin, a Vértes Rallyn vezették az R5-ösüket versenykörülmények között. 

    Az összeállításunkban természetesen nem szerepel, ki mikor és mennyit tesztelt. Erre legközelebb szerdán lesz lehetősége a mezőnynek, amikor is egy összevont, hivatalos tesztet tartanak Miskolcon, de több versenyző privát teszten is készül a Rally Hungary. 

    Nikolay Gryazin–Konstantin Aleksandrov, Volkswagen Polo Gti R5
    Kép: ERC, Nikolay Gryazin–Konstantin Aleksandrov, Volkswagen Polo Gti R5 – ők leszek az egyik leglazább csuklójú páros

    Ennyi hete indultak utoljára rallyversenyen a Rally Hungary előtt a top kategória résztvevői

    1 hete
    Marczyk–Gospodarczyk, Kassa Rally (lengyel bajnoki)
    Cais–Záková, Catalunya Rally (vb)
    Ostberg–Eriksen, Catalunya Rally (vb)
    Huttunen–Lukka, Catalunya Rally (vb)
    Gryazin–Aleksandrov, Catalunya Rally (vb)
    Hadik–Kertész, Kazincbarcika Rally (Rally2)
    Csomós–Nagy, Kazincbarcika Rally (Rally2)

    2 hete
    Bonato–Boulloud, Antibes Rally (francia bajnoki)
    Campedelli–Canton, Rallylegend

    3 hete
    Mikkelsen–Edmondson, Fafe Rally (Eb)
    Llarena–Fernández, Fafe Rally (Eb)
    Herczig–Ferencz, Fafe Rally (Eb)
    Scandola–D’Amore, Fafe Rally (Eb)
    Tempestini–Itu, Fafe Rally (Eb)
    Battistolli–Scattolin, Fafe Rally (Eb)

    6 hete
    Semerád–Persein, Vyskov Rally (cseh historic)

    8 hete
    Velenczei–Bacigál, Vértes Rally (Rally1)
    Turán–Bagaméri, Vértes Rally (Rally1)

  • Mikkelsen harmadik dobása

    Mikkelsen harmadik dobása

    Mihályi Csaba blogja a Rally Hungaryről – Még 4 nap

    Furcsa kötődéssel rendelkezik Andreas Mikkelsen Magyarországhoz. Eddig két alkalommal állt rajthoz nálunk, és mind a két verseny mérföldkő volt a pályafutásában. 2011-ben az első IRC rajt-cél győzelmét arathatta volna a Mecsek Rallyn. Tavaly egy éves szünet után a Rally Hungaryn tért vissza a versenyzéshez és a győzelme indította be újra a pályafutását. Idén pedig harmadik dobásként akár Európa-bajnok is lehet Nyíregyházán, a Rally Hungaryn. 

    Biztosan sokan emlékeznek a 2011-es Mecsek Rallyra, amikor az Intercontinental Rally Challenge (IRC) mezőnye látogatott el hazánkba. A versenyt emlékezetes módon Jan Kopecky nyerte, aki az utolsó Nyárásvölgy előtt 8,1 másodperccel vezetett Thierry Neuville előtt (aki a múlt héten nyerte meg a Catalunya Rallyt). A belga azonban alaposan lepirított az utolsó gyorson és hátrányából 7,3 másodpercet faragva kis híján meglepte Kopeckyt, aki így végül nyolc tized másodperc előnnyel nyert.

    Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson, TOKSPORT WRT, Skoda Fabia Evo
    Fotó: ERC, Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson, TOKSPORT WRT, Skoda Fabia Evo

    A verseny igazi sztárja azonban Andreas Mikkelsen volt. Az akkor 22 éves norvég versenyző már komoly karrierrel rendelkezett, hiszen öt éve versenyzett. Pályafutását egész meglepő módon WRC-vel a brit, az ír majd a norvég bajnokságokban kezdte. 

    Első nemzetközi sikerét a 2010-es Skót Rally, IRC-futamon érte el, ahol második lett. Itt figyelt fel rá a Skoda UK csapata és indította őt a ’11-es IRC bajnokságban. Mikkelsen hamar felnőtt a legjobbak közé. Az Azori-szigetek Rallyn kétszer is sikerült az élre állnia, és végül második lett.

    Fotó: ERC, Andreas Mikkelsen–Jonas Andersson, Skoda Fabia Rally2 Evo, Toksport WRT

    Közel volt az első győzelméhez, de az mégis mindenkit meglepett, hogy a Mecsek Rallyn az első szakaszon az élre állt és magabiztosan vezette a versenyt. Két szakasszal a vége előtt 10,4 másodperc előnye volt Jan Kopeckyvel szemben. Menedzsere izgatottan mesélte nekünk a sajtóirodában, hogy van egy szokásuk, hogyha nyertek, akkor egy thai étteremben vacsoráznak aznap, de nem mer ilyen éttermet keresni, mert van még hátra két szakasz. 

    Az óvatosságának volt alapja, mert az utolsó előtti gyorsaságin, Árpádtetőn, a murvakihordáson Mikkelsen megcsúszott és kiesett a versenyből. 

    Nem nyerte meg ugyan a Mecsek Rallyt, de ez volt az a verseny, ahol először megmutatta, hogy képes a győzelemre. A Mecsek után pedig szárnyalt, a Sanremo Rallyn második lett, a Skót és a Ciprus Rallyt megnyerte és a másfél pont előnnyel bajnok lett Kopecky előtt. 

    Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson, TOKSPORT WRT, Škoda Fabia Evo
    Fotó: ERC, Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson, TOKSPORT WRT, Škoda Fabia Evo

    2012-ben sikerült újra megnyernie az IRC-t, de ezzel párhuzamosan már a Volkswagen Motorsport csapatában is versenyzett a vb-n egy Skoda Fabia S2000-essel. Amint pedig elkészült a harmadik bevethető Volkswagen Polo WRC, ezzel folytatta a karrierét. Emlékezetes módon három vb-futamot nyert vele és háromszor (2014–’16) lett harmadik a vb-n. 

    A Volkswagen kiszállása után a Citroën és a Hyundai csapatoknál is versenyzett, de pályafutása kátyúba került. A korábbi éves szinten tíz–húsz versenyéhez képest tavaly úgy tűnt, hogy egész évben nem láthatjuk őt versenyautóban. 

    A magyar Topp Cars csapat azonban gondolt egy merészet és meghívta a Rally Hungaryre, ahol a Rabócsiring utáni első szakaszon az élre állt és másfél perc előnnyel megnyerte a versenyt. 

    Andreas Mikkelsen–Ola Floene, Topp-Cars Rallye Team, Skoda Fabia Rally2 Evo, Rally Hungary 2020
    Fotó: ERC, Andreas Mikkelsen–Ola Floene, Topp-Cars Rallye Team, Skoda Fabia Rally2 Evo, Rally Hungary 2020

    A Rally Hungary pedig újra beindította Mikkelsen pályafutását, még két versenyen állt rajthoz tavaly, idén pedig a WRC2-ben és az Európa-bajnokságon is versenyez. Mind a kettőben hatalmas sikerrel. A vb-n három, az Eb-n két versenyt nyert eddig.

    WRC2-ben a múlt hétvégén, a Catalunya Rallyn Mads Ostberg elvileg utolérte őt a bajnokságban. A mínuszolás miatt azonban Mikkelsennek a szezonzáró Monza Rally már csak formalitás. 

    Az Eb-n is kedvező a helyzete. Itt 71 pontos előnyét szinte lehetetlen ledolgozni – a hátralévő két versenyen összesen 80 pont szerezhető –, így ha már csak célba kocsikázik a Rally Hungaryn, megszerezheti az Európa-bajnoki címét. 

    Andreas Mikkelsen–Ola Floene, Skoda Fabia Rally2 Evo, Toksport WRT
    Fotó: ERC, Andreas Mikkelsen–Ola Floene, Skoda Fabia Rally2 Evo, Toksport WRT

    A 2011-es és a 2012-es IRC után pályafutása harmadik nemzetközi bajnoki címét. 

    A 2011-es Mecsek Rally és a 2020-as Rally Hungary is komoly mérföldkő volt Andreas Mikkelsen pályafutásában. Könnyen elképzelhető, hogy az idei Rally Hungary lesz a harmadik magyarországi dobása. 

  • Elkészültek a Rally Hungary térképei

    Elkészültek a Rally Hungary térképei

    Október 22-24-én a Rally Hungaryval folytatódik a Rali Európa-bajnokság. A hazai ERC futam péntek este a Rabócsiringen kezdődik a speciálszakasszal, és vasárnap 17:19-kor érnek célba a versenyzők. A gyorsasági szakaszok térképei már elérhetők.

    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com
    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com
    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com
    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com
    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com
    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com
    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com
    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com
    ERC Hungary
    foto: rallyhungary.com

     

     

  • Szabó Krisztián negyedik lett a portugáliai vb futamon

    Szabó Krisztián negyedik lett a portugáliai vb futamon

    Niclas Grönholm nyerte a Rallycross világbajnokság hetedik versenyhétvégéjét a portugáliai Montalegrében. A két Hansen testvér állt a dobogó második és harmadik fokára, a negyedik pedig Grönholm csapattársa, Szabó Krisztián lett.

    Mindössze hét versenyző indult Portugáliában a WRX-ben. Ez azt jelentette, hogy mindenki bejutott az elődöntőkbe, a kvalifikációs jó eredmények csak a rajtpozíció miatt voltak fontosak. Az első elődöntőben a Hansen testvérek, Szabó és Donovan került egy csoportba, és a sorrend is ez lett, ezzel Donovan lett az a pilóta aki nem jutott döntőbe. A két Hansen közül az idősebbik, Timmy nyerte az elődöntőt az öccse Kevin előtt.

    A másik ágon Johann Kristoffersson lett az első Niclas Grönholm és Enzo Ide előtt.

    A döntőben Timmy Hansen és Kristoffersson indult az első sorból, majd Kevin Hansen és Grönholm következett, Szabó Krisztián pedig Enzo Ide mellett a harmadik sorban várta a rajtot. Grönholm korán jött jokerre, közben a két bajnokesélyes Timmy Hansen és Kristoffersson egymást nyüstölte az élen, Kevin Hansen pedig ott volt a nyomukban. A harmadik körben Kevin Hansen váratlanul megtámadta Kristofferssont, aki szélesre csúszott, levágta a következő kanyart, de közben eltalált egy bóját, ami miatt 5 másodperces büntetést kapott. Hansenék és Kristoffersson az utolsó körben mentek jokerre, de az addig tiszta pályán autózó Grönholm megelőzte őket és megszerezte a győzelmet. Kristoffersson harmadikként ért célba de a büntetése miatt végül ötödik lett.

    WRC Portugália
    foto: Paulo Maria / DPPI

    A döntő végeredménye:

    1 Niclas Grönholm (Hyundai) 3p56.426mp
    2 Timmy Hansen (Peugeot) +0.537mp
    3 Kevin Hasen (Peugeot) +1.977mp
    4 Krisztián Szabó (Hyundai) +2.270mp
    5 Enzo Ide (Audi) +3.762mp
    6 Johan Kristoffersson (Audi) +5.754mp

    A bajnokság állása:
    1.
    Timmy Hansen 178 pont 2. Kristoffersson 161 pont 3. Kevin Hansen 159 pont 4. Grönholm 149 pont 5. Szabó Krisztián 127 pont 6. Abbring 97 pont 7. Ide 89 pont 8. Scheider 75 pont 9. Rytkönen 52 pont 10. Ekström 37 pont

    WRC Portugália
    foto: Paulo Maria / DPPI
  • Izgalmas lett a Spanyol Rally vége, ezért izgalmas lesz a zárófutam is

    Izgalmas lett a Spanyol Rally vége, ezért izgalmas lesz a zárófutam is

    Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe nyerte a Spanyol Rallyt, előnyük 24,1 másodperc lett a második Elfyn Evans-Scott Martin páros előtt. A spanyol Dani Sordo-Candido Carrera duó lett a harmadik. A bajnoki címek nyitottak maradtak, az év utolsó versenye dönt majd az egyéni és a konstruktőri címről is.

    Ha az eredményt nézzük, sima győzelem volt ez Neuvilléknek, hiszen magabiztosan versenyeztek a teljes hétvégén. Ha a következő twitter bejegyzést is megnézzük, már érthető, miért figyelték a Hyundai motorját a versenyzők lélegzetvisszafojtva a Power Stage alatt:

    A záró gyorsasági előtt nem tudták beindítani az i20 motorját, tolniuk kellett az autót, emiatt a célban a győzelem ellenére nagyon csalódott volt Neuville: „Megkönnyebülés, hogy a végére értünk. Kemény hétvége volt, végig nagyon küzdöttünk. Zavartalan versenynapunk volt, egészen a végéig. Sajnos komoly stresszhelyzetbe kerültünk az utolsó szakasz előtt – nem először van ez így. Csalódott vagyok emiatt, mert enélkül tökéletes hétvégénk lett volna. Őszintén, nem is tudom mit mondjak.”

    A nagy stressz ellenére aazért virítottak egy második időt az utolsó gyorsaságin és az ezért kapott négy ponttal a konstruktőri bajnokság is nyitott maradt a monzai szezonzáróra. Persze azért nagy kérdőjelek nem lesznek, a Toyota előnye 47 pont.

    Elfyn Evans pedig úgy utazhat az utolsó futamra, hogy 17 pontot kell ledolgoznia Ogierhez képest. A fiatal brit második lett, a power stagen pedig harmadik, ezzel faragott a hátrányából. „Nem az amit szerettünk volna, de itt vagyunk. Részben elégedett vagyok, más tekintetben pedig frusztrált” – összegezte a versenyt Evans. Ogiert megelőzte ugyan, de Neuvillellel nem bírt, szerzett 21 pontot, de másik oldalról nézve elveszített kilencet, így érthető, hogy kettős érzésekkel megy haza.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Dani Sordónak nem kell hazamennie, hiszen otthon versenyzett, és vasárnap ellenállhatatlan volt. Mind a négy gyorsaságit megnyerte, dobogóra állt, és a bajnokságban is a nyolcadik, nem csoda, hogy madarat lehetett volna vele fogatni a célban. „El sem tudják képzelni, milyen boldog vagyok. Seb nagyon keményen támadott, és élveztem ezt a csatát. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen autót adtak ehhez a küzdelemhez, nagyon örülök” – mondta a célban.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Ogier valóban mindent megtett, hogy utolérje Sordót és megszerezze a harmadik helyet, de nem sikerült neki. A zárószakaszon negyedik lett, így összesen 14 pontot szerzett. Az, hogy ez mire lesz elég, Monzában kiderül.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Kalle Rovanpera lett az ötödik. Ő már szombaton is biztonságit autózott. Kereste a jó beállításokat és próbálta élvezni a versenyzést. Mögötte jóval több mint 2 perc volt a  hátránya Gus Greensmithnek. A záró szakaszon azért mindent megtett a pilóta, hogy gyors legyen. Egyrészt az esőtől tartott, másrészt igyekezett szépen búcsúztatni navigátorát Chris Pattersont, aki 297 verseny után befejezte pályafutását.


    A két újonc lett a hetedik és nyolcadik. Oliver Solberg rengeteget tanult első aszfaltos WRC futamán, Nil Solans pedig első WRC versenyén szerzett 4 pontot, és élvezte az autó képességeit. A vasárnapi első gyorsasági után már azon sajnálkozott, hogy hamarosan vége a versenynek, pár napig még biztosan folytatta volna.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Po

    A WRC2-ben Eric Camilli 20 másodperces előnnyel nyert Teemu Suninen előtt. Eric Cais lett a harmadik. A legjobban mégis Andreas Mikkelsen örült, de ő otthon, hiszen nem indult a versenyen. A bajnokságot azonban megnyerte, így WRC2 bajnokként érkezik a Rally Hungaryra. Ostbergnek nem sikerült elég pontot szerznie, szegény még reggel is kapott egy lassú defektet.

    A WRC3-at Emil Lindholm félperces előnnyel nyerte Kajetanowicz előtt. Kajto vasárnap lazíthatott, Pepe Lopez műszaki hiba miatt nem tudott elindulni reggel, ezzel kettejük csatája a spanyol szempontjából szomorú véget ért, de ahogy Kajtot ismerjük, ő is jobban örült volna, ha a pályán szerzi meg a második helyet. A dobogó harmadik fokára a 22 éves ír Josh McElean állhatott fel.

    A Junior WRC bajnokot avatott. Sami Pajari és Marko Salminen nyerte a versenyt, ezzel ők nyerték a szezont is. A 19 éves Pajari történelmet írt, ő lett a legfiatalabb FIA Junior WRC bajnok.

    Az egyéni bajnokság állása a Spanyol Rally után:

    1. Ogier Toyota 204
    2. Evans Toyota 187
    3. Neuville Hyundai-Logo 159
    4. Rovanperä Toyota 140
    5. Tänak Hyundai-Logo 128
    6. Breen Hyundai-Logo 76

     

    A kontruktőri bajnokság állása a Spanyol Rally után:

    1. Toyota Gazoo Racing World Rally Team Toyota 474
    2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team Hyundai-Logo 427
    3. M-Sport Ford World Rally Team Ford-logo 187
    4. Hyundai 2C Cómpetition Hyundai-Logo 52
  • Ogier egyre messzebb attól, hogy hétvégén bajnok legyen

    Ogier egyre messzebb attól, hogy hétvégén bajnok legyen

    Thierry Neuville növelte előnyét a Spanyol Rallyn Elfyn Evans előtt. A pontversenyben vezető Ogier pedig nem közeledik az előtte állókhoz, hanem egyre inkább védekeznie kell a negyedik Dani Sordo előtt.

    Thierry Neuville majdnem tökéletes napot zárt szombaton Spanyolországban. A majdnem pedig Sebastien Ogier számlájára írható, mert a francia megnyerte a 12-es gyorsaságit, így Neuville nem úgy fejezi be a napot, hogy hét szakaszt nyert, hanem „csak” haton tudott első lenni. Az előnye is nőtt, a péntek esti hét tizedes vezetésből 16.4 másodpercet csinált, ami akár elég is lehet ahhoz, hogy nyugodtan kezdje a vasárnapot.

    A második helyen Elfyn Evans bosszankodhat. Délelőtt volt néhány terület amivel nem volt elégedett ezért állítottak az autón. Na ezt nem kellett volna, mert pont az ellenkező irányba ment minden, tovább romlottak az időeredményeik. „Őszintén szólva néhány területen javultunk, ahol korábban küszködtünk, de az autó általános egyensúlyát elveszítettük” – összegzett Evans. A fő célt azonban így is teljesítik, Ogier előtt vannak, és ezzel életben tartják bajnoki reményeiket. Persze nem mindegy, hogy mennyit faragnak a 21 pontos hátrányukból a verseny végéig…

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Sebastien Ogier a 12-es gyorsasági végén pozitívan nyilatkozott. Azt mondta, hogy rengeteget dolgoztak az autón a verseny közben, és végre kezd alakulni. Ezt támasztotta alá a szakaszgyőzelem is. Aztán a nap végére jött a hidegzuhany, az autó lefulladt az egyik hajtűkanyarban és jó öt másodpercet hagytak ott a salou-i rövid gyorsaságin. Ogier azt mondta, hogy az ehhez hasonló pályákon számítottak erre, de az előnyük akkor is elolvadt, Sordo már csak 1.2 másodpercre van tőlük.

    A spanyol természetesen mindent bevet a hazai pályán. Ennek ellenére nem elégedett a tempóval. Próbálják támadni Ogiert, de nem jön az eredmény: „Nem könnyű, mert végig pokolian nyomjuk, de ő mindig egy kicsit előttünk van” – mondta Sordo.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Az ötödik helyen Kalle Rovanpera áll. Fél percre van Sordóéktól, mögötte pedig fényévekre a többiek, így nincs értelme sietni és kockáztatni. Próbál biztonságosan autózni, és folyamatosan javítani a beállításokon és fejleszteni a vezetési stílusát. Egy defekt is lassította a nyolcas gyorsaságin.

    Defektet kapott a hatodik Gus Greensmith is. Ráadásul műszaki gondjaik is adódtak, egy hibás szenzor miatt folyamatosan figyelniük kell a vízhőmérsékletet. Ennek ellenére megelőzték Solbergékat, így vasárnap a hét tizedes előnyt kellene megtartaniuk, vagy ha lehet növelni a különbséget.

    Solberg a kuplung miatt veszített sok időt. Többször is lefulladt a nap utolsó gyorsaságiján, így a két kilométeren fél perc hátrányt szerzett. Önkritikusan azt is elismerte, hogy meg kell tanulnia aszfalton a gumikezelést, mert a 12-es gyorsaságin annyira túlerőlette, hogy elmelegedtek az abroncsai.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Nil Solans élvezi, hogy WRC autót vezethet, és a nyoilcadik helyen áll. Jól érezte magát, próbálja tanulni az autót és szép lassan fejlődni. Az eredmények másodlagosak, legfontosabb, hogy ott van a mezőnyben. Az pedig kifejezetten dicséretes, hogy kevesebb mint nyolc másodperc a hátránya Solberg mögött.

    A szombati nap nagy vesztese Adrien Fourmaux. A 11-es gyorsaságin érintette a korlátot, és eltört a féltengely. A hatodik helyet bukták el ezzel az apró hibával.

    A WRC2-ben Eric Camilli már majdnem fél perccel vezet Suninen előtt. Eric Cais a harmadik, de csak 3.7-re van Suninentől. Mads Ostberg a negyedik helyre lépett előre, miután Huttunen motorhiba miatt kiállt.

    A WRC3-ban Lindholm az élen kényelmes távolságból figyeli Kajetanowicz és Lopez csatáját. Most épp a lengyel van előrébb, 1.6 másodperc előnnyel várja a vasárnapot.

    A zárónapon négy gyorsasági vár a mezőnyre.

  • Neuville vezet Spanyolországban Evans és Ogier előtt

    Neuville vezet Spanyolországban Evans és Ogier előtt

    Hat gyorsasági szakasz után Thierry Neuville és Martijn Wydaeghe vezeti a Spanyol Rallyt. Mögötte csak hét tizedmásodperc a hátránya Elfyn Evansnak, a harmadik Ogier viszont már 19.4 másodperccel van lemaradva.

    Evansnak nehéz dolga van, úgy kell életben tartani világbajnoki reményeit, hogy Neuvillel csatázik, és Ogier-ra is figyel. A délelőtti három szakasz után még majd nyolc másodperces előnnyel vezetett, de az ötös gyorsaságin épp ennyit veszített. A belga jobban kezelte a felhordásokat, így a nap végén ő áll az élen.

    Sokkal komfortosabban érzem magam az autóban, várom a holnapot. A kanyargós részeken lehetnék gyorsabb is, de nem fordul el az autó, ezen még dolgoznunk kell. A holnapi nap más karakterű lesz, több lesz a szélesebb szakasz, ami fekszik nekünk” – mondta Neuville.

    „Pozitívan kell néznünk. Nem volt a legjobb délutánunk, főleg a piszkosabb részeken, de minden ok” – mondta Evans, és a hét tizedes hátrány valóban nem akkora, hogy el kellene keseredniük.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Nincs meg a kellő magabiztosságom, hogy a maximumig nyomjam” – magyarázta a hátrányt Ogier. A francia az autóval küzd, és emiatt nem találja a tökéletes ritmust.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A negyedik helyen Dani Sordo van, őt Kalle Rovanpera követi. A fordosok a hatodik és hetedik helyen állnak, a két Hyundai Competiton pilóta Solberg és Solans követi őket. Az első aszfaltos WRC futamán versenyző Solberg hátránya majd két perc, az újonc Solans pedig tőle is fél percre van.

    Takamoto Katsuta már az első gyorsaságin kiütötte a Toyota bal első kerekét. Egy kanyar szűkebb volt, mint amire számított és eltalálta a szalagkorlátot. Ott Tanak is kiesett, ő a négyes gyorsaságin csúszott le az útról és törte össze a Hyundait.

    A WRC2-ben érik Andres Mikkelsen bajnoki címe. Nem ő tesz érte, hiszen el sem indult a versenyen. A vetélytárs Mads Ostberg küzd az autóval. Előbb műszaki hiba miatt szenvedett, a fékre panaszkodott, majd az ötös gyorsaságin egy defektet is kapott, és az ötödik helyre esett vissza. A nap végén Eric Camilli 20 másodperccel vezet Suninen előtt. A harmadik Eric Cais 3.7 -re van Suninentől. A negyedik Huttunen motorhibával küzdött a nap folyamán, Ostberg pedig 1 perc 45 másodperces mínuszban van.

    A WRC3-ban Emil Lindholm áll az élen, a nagy csata a második Pepe Lopez és a harmadik Kajetanowicz között folyik, a nap végén 3 tized volt köztük a különbség.

    WRC Spanyol
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

     

  • Ogier vagy Evans? A Spanyol Rallyn eldőlhet!

    Ogier vagy Evans? A Spanyol Rallyn eldőlhet!

    Két versennyel a szezon vége előtt már csak Sebastien Ogier és Elfyn Evans maradt harcban a vb címért. Az aszfaltos Spanyol Rallyn akár el is dőlhet az idei bajnokság, az biztos, hogy az egyéni cím a Toyotáé lesz, de a csapat a gyártói bajnokságban is megszerezheti az elsőséget.

    „Majd az aszfaltos versenyeken” – ezt mondta Ogier a gyengébb Fafe Rally szereplés után. Evans portugáliai remeklésével 20 pontot faragott a hátrányából, így most 24 pont kettejük közt a különbség. Nem kétséges, hogy a francia van kedvezőbb helyzetben, ráadásul rutinosabb is. Evanst pedig a visszavágás vágya fűtheti, tavaly Monza előtt még ő volt kényelmesnek tűnő előnyben, de mégsem ünnepelhette első vb címét, helyette azt nézte, ahogy Ogier a hetediknek örül. A recept egyszerű: Ha Ogier hét ponttal többet szerez a hétvégén Evansnál, ő a bajnok.

    „Spanyolország lesz az első valódi esélyem, hogy megszerezzem a címet. Tudom mit kell tennem ezért. Amikor esélyem van nyerni, megpróbálok harcolni érte, és ez a legegyszerűbb módja, hogy elérjem a célomat” – mondta Ogier. Szépen hangzik, de ne feledjük, hogy Latvala már a szezon közben elmondta, hogy a francia nagy taktikus, és a szezon elejétől kezdve a cím jár a fejében.

    Finn Rally
    fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Evans természetesen nagyon motivált a Finn siker után. „A Finn Rally győzelem remek eredmény volt. A bajnoki cím még messze van, de mindent beleadunk Spanyolországban, és a lehető legjobb eredményt akarjuk elérni.”

    A gyártói bajnokságban 61 pont a Toyota előnye a Hyundai előtt. Ha vasárnap este ebből megmarad 52, akkor ez a cím is az övék.

    A Hyundainál nem csak a gyári versenyzőkre kell figyelni, hanem a Hyundai 2C Competition csapatra is, ahol Oliver Solberg és némi meglepetésre Nil Solans vezeti majd a két WRC-t.

    A verseny 2009 után újra teljesen aszfaltos lesz. A pályák gyorsak és jó minőségűek, de a jól tapadó aszfalt és a kemény féktávok eszik majd a gumikat, ezért a stratégia is fontos lesz.

    Pénteken 112 kilométeren hat gyorsasági, szombaton hét szakaszon 117 kilométer, a zárónapon pedig négy gyorsaságin 51 kilométer a táv. Összesen 280 kilométer és 17 szakasz, a végén pedig a várhatóan izgalmas Power Stage.

  • Itt a Rally Hungary nevezési listája

    Itt a Rally Hungary nevezési listája

    Megjelent a Rally Hungary nevezési listája. Az ERC hetedik versenyére 56 páros adta le nevezését.

    A lista természetesen a bajnokság élén álló Andreas Mikkelsennel kezdődik. Sajnos Alexey Lukyanuk már a Fafe Rallyn bejelentette, hogy elfogyott a büdzséje, emiatt kihagyja a magyar versenyt. A két dobogós helyen álló pilóta,  Miko Marczyk és Llarena Efrén azonban itt lesz, és természetesen ők lesznek a legnagyobb ellenfelei Herczig Norbertnek és Ferencz Ramónnak. A Skoda Rally Team Hungaria párosa 4-es rajtszámmal indul, és itthon is az év végi dobogóért harcolnak majd.

    Mads Ostberg a hazai bajnokságban is érdekelt, csakúgy, mint Hadik András, Csomós Miklós, Velenczei Ádám, és természetesen az I. Rally Hungary győztese Turán Frigyes is.

    A korábban nevező Dani Sordó mégsem jön hozzánk, helyette az MRF Tyres Jari Huttunent hozza el a futamra.

    Az ERC2-ben a bajnoki cím már elérhetetlen Érdiéknek, de azért a hazai pályán ők is indulnak, ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán a Mitsubishi Lancerrel áll rajthoz.

    Új autóval készül Herczig Patrik és Bán Viktor, a tavaly remeklő páros Mikklesen csapattársaként egy Renault Clio Rally4-re cserélte a Fordot. Nagy csata várható a kategóriában, ahol természetesen ott lesz László Martin és Berendi Dávid is.

    ERC Hungary
    foto: Rally Hungary

     

  • Szabó Krisztián dobogóra állt Spában

    Szabó Krisztián dobogóra állt Spában

    Megszerezte első vb dobogós helyezését Szabó Krisztián. A WRX belgiumi fordulóját Johann Kristoffersson nyerte, Kevin Hansen és Szabó Krisztián előtt. Az ERX bajnokot avatott, Andreas Bakkerud a 30. születésnapján nyerte meg a bajnokságot.

    Bár még sosem versenyzett Spában a kétszeres világbajnok, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy viszonylag simán szerezze meg sorozatban második győzelmét. Az elődöntőben megnyerte a csoportját, és pole pozícióból indult a a döntőben. A rajt után blokkolta Kevin Hansent, és a futamon végig növelve előnyét viszonylag sima győzelmet aratott.

    Szabó Krisztiánnak viszont nem volt könnyű dolga. Az elődöntőben Kristofferson mögött végzett, így a döntőben a második sorból indult. A bajnokságot vezető Timmy Hansen mellőle rajtolt volna, de büntetést kapott egy ütközésért, így a rajtrács végéről indult. A Radillion kanyarban azonban már ott volt Krisztián mögött. A harmadik körig szorongatott, de nem talált utat a Hyundai mellett, így jokerre ment. Krisztián okosan döntött és következő körben ő is a jokerre fordult, ezzel a harmadik helyen maradt. A végén is kitartóan védekezett, és megszerezte pályafutása első világbajnoki dobogóját. Timmy Hansen viszont ebben az évben először maradt le a pódiumról.

    A bajnokságban Timmy Hansen vezet, de előnye csak 12 pont a 139 pontot gyűjtő Kristoffersson előtt. Kevin Hansen a harmadik, Niclas Grönholm a negyedik, Szabó Krisztián pedig az ötödik. A magyar versenyző 108 pontos, 15 pont a hátránya Grönholm mögött.

    Az ERX-ben a második elődöntőbe kerültek a magyarok. Kárai Tamás a harmadik lett, Csucsu a negyedik helyen nem jutott a döntőbe. Andreas Bakkerud megnyerte az elődöntőjét, a döntőben sem tudták megszorongatni, így simán nyerte a versenyt. A győzelem bajnoki címet ért, Bakkerud szépen ünnepelte 30. születésnapját. Kárai Tamás ötödik lett a döntőben, a bajnokságban pedig hetedik helyen végzett. Csucsu a 10. helyen fejezte be a szezont.

    WRX Spa
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A WRX belgiumi végeredménye:

    1. Johan Kristoffersson (Audi)
    2. Kevin Hansen (Peugeot) +2.601s
    3. Szabó Krisztián (Hyundai) +5.338s
    4. Timmy Hansen (Peugeot) +5.663s
    5. Enzo Ide (Audi) +6.119s
    6. Anton Marklund (Hyundai) +6.648s

    A bajnokság állása:
    1. Timmy Hansen 151 pont   2. Johan Kristofferson 139   3. Kevin Hansen 136   4. Niclas Grönholm 123   5. Szabó Krisztián 108   6. Kevin Abbring 97   7. Timo Scheider 75   8. Enzo Ide 72   9. Juha Rytkönen 52   10. Mattias Ekström 37