Idén is nagy sikerrel rendezték meg a Rally Hungary különleges, városi gyorsasági szakaszát, amelyet Nyíregyházán alakítottak ki. A képek tanúsága szerint szurkolóból és látványosságból sem volt hiány a drámai fordulatokban bővelkedő versenyen.



Idén is nagy sikerrel rendezték meg a Rally Hungary különleges, városi gyorsasági szakaszát, amelyet Nyíregyházán alakítottak ki. A képek tanúsága szerint szurkolóból és látványosságból sem volt hiány a drámai fordulatokban bővelkedő versenyen.



Minden eddiginél keményebb terep várta a mezőnyt Szardínián, sok kiesőt követően, nem a leggyorsabb csapat nyert, hanem a Rosberg stabilitása.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az első – szaúdi – hétvégéhez hasonlóan nagy problémát okozot az autók által felvert por, a követés nagyon nehéz volt mindegyik napon.
Előzni azonban lehetett a rajt utáni több nyomvonalon. A navigálás ezzel szemben nehezebb lett, több pilótát is megtréfált a sok ösvény.
Most először debütált a sorozatban egy új elem, a víz. A sivatagban túl meleg, a sarkkörön túl hideg volt hozzá, az őszi időjárásban azonban több árok is megtelt vízzel Szardínián, ez is a pálya része lett.
Az X44 folytatta veretlenségét, mindkét körben a leggyorsabbak voltak, eddig mind a négy időmérőt ők nyerték meg eddig. Jó tempójukat a Traction Challenge (a Super Sector új neve) megnyerésével további 5 pont díjazta.
Az első futamban a legutóbbi verseny győztese, Timmy Hansen (Andretti) előbb Sara Price-szal, majd Cristina Gutierrezzel (X44) is koccant a rajt utáni helyezkedésben. A koccanás – és talán az egyenetlen terep – miatt utóbbi látványosan kisodródott a pályáról, és fának ütközött. Hansen autója sem bírta sokáig, ezzel a Ganassi gond nélkül jutott a döntőbe.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az Andretti United alakulatát utólag megbüntették az esetért, így az X44 jutott második helyen a döntőbe.
A másik ágon Kristoffersson (Rosberg) kapta el legjobban a rajtot, és mögötte a porban Ekström (Abt Cupra) csak Carlos Sainz (Acciona Sainz) mögé tudott besorolni. A spanyol még az első körben technikai hiba miatt megállt, ezzel eldőlt a továbbjutás sorsa.
A vigaszágon Emma Gilmour (Veloce) előbb Kevin Hansen (JBXE), majd Oliver Bennett (Xite Energy) mögé volt kénytelen besorolni.
Bennett a gyorsabb íven egy pillanatra megszerezte az első helyet, aztán egy a lazább talajon azonban elvesztette a lendületét Hansennel szemben.
A második körben Sarrazin (Veloce) üldözte Gianpaoli Zoncát (Xite Energy) a második helyért. A spanyol hölgy jól tartotta magát, amíg nem adta magát a kormánymű.
Sarrazin próbálta behozni a több, mint 20 másodperces hátrányt Ahlin-Kottulinskyvel szemben, de nagy igyekezetében a hétvége legnagyobb bukását produkálta.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A döntőre elkezdett esni az eső, így a por kevesebb problémát jelentett az öt autónak, akik bejutottak a fő futamba.
Leduc (Ganassi) legyorsulta Loeböt (X44) a vezető helyért, míg Kleinschmidt (Abt Cupra) állva maradt a rajtnál. A különböző nyomvonalakon Ahlin-Kottunlinsky megpördült, ezzel a mezőny végére esett vissza.
Loeb előbb defektet kapott, majd tovább erőltetve a kormányművet is eltörte, ezzel kiesett a döntőből.
Leduc hihetetlen tempóban közlekedett, 43 másodperces előnyt autózott ki Taylor (Rosberg) és Kleinschmidt előtt.
A csere után ismét utolérte a Ganassit a balszerencse, Price keze alatt kitört az egyik kerék. Ezzel Kristofferssont „hagyta” az élen, akit az egyik ajtaját elhagyó Ekström (Abt Cupra) üldözött.
Ekström óvatosan hozta be autóját a második helyre, így nem változott a sorrend az első két helyen. Kevin Hansen alatt ugyan megállt az autó, de egy újraindítás után sikerült továbbjutnia, mint Price, ezzel felkúsztak a dobogóra.
Rosbergék ezzel négyből háromszor nyertek, az Abt Cupra első dobogóját ünnepelhette, míg Button csapata pedig sorozatban harmadjára végzett az első háromban.

A sorozatból már csak egy verseny van hátra a Jurassic X-Prix, melyre Dorsetben kerül majd sor december 18-án és 19-én. Rosberg csapata 16 pontos előnnyel érkezik majd oda.

A Nikolay Gryazin–Konstantin Aleksandrov kettős, Volkswagen Polo GTI R5-tel nyerte a Rally Hungaryt, amely az idei második Eb-futamgyőzelmük volt. Andreas Mikkelsen problémákkal teli versenyen a hetedik helyen futott be, de ez is elegendő volt, hogy megnyerje az Európa-bajnokságot. Hadik András és Kertész Krisztián a negyedik helyen végeztek, a magyar értékelésben másodikok lettek, amivel negyedszerre is megnyerték az Országos Rallybajnokságot.
FRISSÍTVE: Mégsem Gryazin nyert. A felügyelőtestület döntése alapján Nikolay Gryazin 15 perces büntetést kapott, mert nem állt meg Herczig Norberték baleseténél. A győzelmet és az ezért járó bajnoki pontokat ezzel Mads Ostberg szerezte meg.
Egyetlen gyorsasági erejéig engedte ki a kezéből az első helyet Nikolay Gryazin a Rally Hungaryn, ezt leszámítva végig az orosz versenyző vitte a prímet.
„Nagyon jó versenyünk volt, sikerült elkerülni a defektet. Szombaton volt egy kisebb kicsúszásunk, de az inkább élvezetes, mint ijesztő volt – mondta Gryazin. – Tegnap a második körben Eric (Cais) nagyon bekeményített, de aztán defektet kapott. Ma reggel Herczig volt még közel hozzánk, de amikor beestek és elmentünk mellettük, akkor én is visszavettem, és csak arra koncentráltam, hogy biztonságosan célba érjünk.“
Gryazin a Rally Hungaryn aratta idei második győzelmét Magyarországon, miután az Országos Rallybajnokság nyitófutamát, a Boldogkő Rallyt is megnyerte.
„Igen, egyre jobban szeretem Magyarországot. A Boldogkő Rallyn használt beállításokból indultunk ki most is, úgyhogy előnyben voltunk“ – mosolygott Gryazin.

Nehéz versenye volt az Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson kettősnek, akiket előbb egy elektromos vezeték szakadása, majd egy defekt hátráltatott, vasárnap reggel pedig egy kicsúszás után ütötték meg a hátsó futóművüket. Végül csak a hetedik helyen futottak be, de ez is elegendő volt Mikkelsen számára, hogy megnyerje az Európa-bajnokságot. Mindössze hét nappal az után, hogy a Catalunya Rallyn megnyerte a WRC2-es világbajnokságot.

A Mads Ostberg–Torstein Eriksen kettős végzett a második helyen a Citroën C3 Rally2-vel, és nyerte meg a magyar értékelést. Ők szombaton egy megforgással veszítettek egy percet és vesztették el az esélyt a győzelemre, de a mindig vidám Mads nem adta fel, az utolsó gyorsaságiig küzdött.
Az utolsó gyorsaságin ugrott a harmadik helyre a lengyel Marczyk–Gospodarczyk kettős, akik ezzel megerősítették második helyüket a versenyzők és az elsőt a navigátorok bajnokságában.
Az utolsó gyorsaságin szorult le az Eb értékelés dobogójáról Hadik András és Kertész Krisztián, akik végül a negyedik helyen végeztek a Ford Fiesta Mk II-essel. Ami azonban ennél is fontosabb volt a számukra, a magyar értékelésben másodikok lettek, amivel megnyerték az Országos Rallybajnokságot.

Az Európa-bajnokság harmadik hely álló Efréna–Fernandez kettős futottak be az ötödik helyen, így a bajnokságban is megőrizték a pozíciójukat.
Ebben próbálta őket megakadályozni Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik egy defekt ellenére is a második helyen álltak és igen jó tempót diktáltak. Vasárnap reggel azonban egy jobbosban megcsúsztak és árokba estek. Mindkettőjüket kórházba kellett szállítani, Herczig zúzódásokkal, Ferencz bordatöréssel úszta meg.

Nagyon csalódott volt Csomós Miklós és Nagy Attila akik az ötödik gyorsaságiig az Eb értékelés harmadik helyen álltak, a magyar értékelést pedig vezették, amikor defektet kaptak és két percet veszítettek vele. Végül a tizedik helyen értek célba.
Náluk is szerencsétlenebbül járt a Turán–Bagaméri és a Velenczei–Bacigal kettős. Előbbi három defektet kapott, a harmadikat etapon, ami miatt nem is tudta folytatni a versenyt. Utóbbi pedig szombaton az utolsó szakaszon defektelt le és a futómű sérülése miatt nem tudta folytatni a versenyt.
A magyar értékelésben Ostberg és Hadik mögött a Klausz–Csányi kettős végzett a harmadik helyen, míg Csomós lett a negyedik.

A kétkerék-hajtásúak versenyében a junior világbajnokság első két helyezettje csatázott egymással. A győzelmet a Pajari–Salminen kettős szerezte meg az Armstrong–Hall páros előtt. Ebben az értékelésben a László–Berendi páros volt a legjobb magyar, akik az RC4 hetedik helyén értek célba.

Mihályi Csaba blogja a Rally Hungaryről
Győzni szeretett volna ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán az utolsó hazai Eb-futamán a Mitsubishi Lancer Evo X-essel. A technika azonban megmakacsolta magát és 2017 óta először, műszaki hibával estek ki. Az elromlott váltó cseréjének ugyan nekiállt a csapat, beszállt ifjabb és idősebb Érdi Tibor is, de nem sikerült befejezni időre.
„Nem is annyira hangja, inkább szaga volt a gyorsaságin. Beletöltöttem minden olajat, ami nálunk volt, a motorolajat és a váltóolajat is – mesélte ifj. Érdi, aki már a szervizpark előtti gyűjtőben mondta, hogy itt a vége. – Két lehetőségünk van, vagy továbbmegyünk és a nap végére biztosan kinyírjuk a váltót, vagy kicseréljük.
Otthon a szervizben egy óra alatt lehet kicserélni. Most 30 perces a szervizpark. Utána még késhetünk 15 percet – aztán kizárnak minket –, azzal együtt 45 perc, de szerintem nem lehet ennyi idő alatt megcsinálni.“
Azért a csapat hozzákezdett, ifj. Érdi, sőt, édesapja Érdi Tibor is beszálltak a munkába. Mindenki beleadott mindent, de a váltó fél óra elteltével került csak le.

„Kész, vége – mondta (idősebb) Érdi –, nem lesz meg, ne kapkodjatok, inkább csináljuk meg rendesen.“
Majd csak maga elé dünnyögte, hogy nem is tudom, mikor estünk ki utoljára, műszaki hiba miatt. Kézzel fogható volt a csalódottság a csapaton.
„Jövőre nem lehet már menni a Mitsubishivel az Eb-n. A Kanárin a Suzukik előnyben lesznek, ott nem tudjuk őket megverni, ezért szerettünk volna itthon egy győzelemmel búcsúzni az Eb-től – vette vissza a szót ifj. Érdi. – Fatert jobban megviselte, ő is nagyon sokat dolgozik azért, hogy versenyezhessünk, én jobban viselem.
2017-ben vettük meg ezt az autó, akkor Hollandiában az első versenyünkön eltört a féltengely, azóta egyetlen egyszer sem estünk ki. Ha így nézzük, ez nagyon szép statisztika.“

Szerencsére (idősebb) Érdi Tibor sem búslakodott sokáig és amikor a Racingline kedvéért összeállt az egész csapat, akik a lehetetlennek számító küldetést is megpróbálták, akkor már ő viccelődött, mert a jó hangulat még egy kiesés után is fontos a csapatban.
„A Kanárin azért még megpróbáljuk“ – kacsintott oda ifj. Érdi, mielőtt elbúcsúztam tőlük.

A Rally Hungary vasárnapi első szakaszán baleset miatt kiesett Herczig Norbert és Ferenc Ramón, az abszolút értékelés második helyéről. A Skoda Fabia Rally2 evóval versenyző páros mindkét tagját kórházba szállították, Herczig a hírek szerint jól van, míg Ferencz valószínűleg bordasérüléssel úszta meg az esést.
Az Európa-bajnokság dobogójáért harcoló páros szombaton nagyon jól kezdett, egy defekt ellenére is a második helyen álltak. Herczig a szombat esti célban elmondta, hogy szenzációs az autó és hogy nagyon keményen nyomja. A második helyezés lett volna idei legjobb Eb-eredményük.
Nem csak ők hiányoznak a Rally Hungary mezőnyéből. A szálloda reggelizőjében több magyar versenyzővel találkozhattunk, mint a pályán.
„Tegnap kaptunk két defektet, amivel már eleve nagy hátrányba kerültünk – mesélte reggel Turán. – Jöttünk be az esti szervizparkba, amikor egy motoros mondja, hogy defektünk van. Mondom persze. De tényleg. Megnéztük, tényleg defekt volt. Nehéz évünk volt, de nem láttam értelmét tovább kockáztatni. Egész éjszaka nem aludtam, de ezt a szezont el kell engednem.”
Velenczei Ádám a szombati utolsó gyorsaságin kapott defektet, amely során az első futóműve is megsérült, ezért ő sem folytatta a versenyt.”
FRISSÍTVE
Herczig Norbert a balesetről: „A gyorsasági szakasz végén történt a baleset, az útra lecsapódott a pára és a fehér aszfalt úgy csúszott, mint a jég – többen is kicsúsztak ott. A féktávon megcsúszott a kocsi, olyan volt, mintha kihúzták volna a lábunk alól a talajt. Előzetesen nem utalt semmi arra, hogy baj lenne, Ramón fel sem tudott készülni a balesetre. Megütöttük magunkat, neki eltört/elrepedt hat bordája, nekem is vannak zúzódásaim, és fáj az oldalam, de én még várok a vizsgálat eredményére. A sors fintora, hogy a fiam ugyanabban a kanyarban esett ki, pedig a mentőből még felhívtam, hogy nagyon figyeljen arra a szűk kanyarra. Egy vigasztal, hogy jó volt a tempónk. Bízom benne, hogy Ramón mihamarabb felépül, köszönjük a szurkolást a magyar közönségnek.”

Fordulatos volt a Rally Hungary első napja. Az időjárás viszont gyönyörű volt, sokan szurkoltak a pályák szélén és akcióból sem volt hiány.

Mihályi Csaba blogja a Rally Hungaryről
Az orosz Nikolay Gryazin–Konstantin Aleksandrov páros vezeti a Rally Hungaryt az első nap után, akik szinte az egyetlenek voltak, akik nem keveredte kalandba. Herczig Norbert és Ferencz Ramón egy defekt ellenére is feljött a második helyre, ami az idei legjobb eredményük lenne, míg az elsősorban a magyar bajnokságban érdekelt Mads Ostberg–Torstein Eriksen kettős egy szerencsés megforgás után a harmadikok. Sem az Európa-, sem a magyar bajnoki cím nem dőlt el az első napon.
Rengeteg defekt és műszaki hiba tarkította a Rally Hungary első napi eseményeit. A péntek esti szuperspeciál után szombaton is az élen kezdett Gryazin, aki két szakaszt is nyert, majd egy kicsúszással veszített néhány másodpercet, amelyet saját bevallása alapján nagyon élvezett.
A vezető pozíciót az 5. gyorsaságin egy időre kiengedte ugyan a kezei közül, de a 6.-on visszavette és a nap végén már arra is volt ideje, hogy óvatoskodjon, így is 25,8 másodperc előnnyel vezet.
„Sokat segített, hogy a szezon elején indultunk a Boldogkő Rallyn, az ottani beállításaink jó alapot képeztek – mondta Gryazin. – Próbáltam elkerülni a defektet, az utolsó gyorson már egy kicsit vissza is vettem.“

Nem kerülte el a defekt a Herczig–Ferencz kettőst, akik az első gyorson veszítettek fél percet a leeresztő gumi miatt. Ez után Herczig minden defektveszélyes helyet megtisztelt és be is jött neki, hiszen a 12.-ről a nap végére a második helyre jött fel.
„Mindig azt mondom, hogy a defektet az ember csinálja, és nem kapja, de most kivételesen úgy gondolom, hogy kaptuk. Utána minden helyet nagyon megtiszteltem, ami defektveszélyese, a többin viszont letoltuk.“ – Itt egy oly nyomatékosító kifejezést használt, amit gyorsan vissza is vont, a lényeg, hogy gyorsan közlekedtek.
Egyáltalán nem volt boldog Mads Ostberg a harmadik helyével. A Citroën C3 Rally2-vel versenyző pilóta két szakasz után a második helyen állt, de aztán a harmadikon belement egy gödörbe, ami felütötte az autó alját, megforogtak és egy percet töltöttek az árok szélén. „Hogyan lehetnék elégedett, ha egy percet álltam az árok szélén – bosszankodott. – Viszont a magyar értékelésben megnyertük az első napot és ez jó.

Sőt Ostberg tempója is nagyon jó volt, megnyerte a szombati utolsó két szakaszt és 39,7 másodperc hátránnyal áll a harmadik helyen. Arra a kérdésre pedig, hogy vasárnap ráhajt-e a győzelemre, vagy a magyar értékelést tartja szem előtt, mosolyogva így válaszolt: „Megpróbálok nyomást helyezni Gryazinra.“
Nagyon jól szerepelt a magyar bajnoki címért harcoló Csomós Miklós–Nagy Attila kettős, akik az ötödik gyorsasági után az harmadik helyen álltak, ám a hatodikon defektet kaptak, három kilométert jöttek defektes kerékkel, majd megálltak kicserélni és a 11. helyre csúsztak vissza.
Nam nagyon volt elégedett Hadik András és Kertész Krisztián, pedig a Ford Escort Mk II-essel a negyedik helyen zárták a napot, a magyar értékelésben pedig Ostberg mögött a másodikon. Ami pedig még fontosabb volt, a legnagyobb bajnoki éllovasuk, Csomós előtt közel két perccel vezetnek.

„Az első körben kicsit óvatos voltam, a másodikban gyorsultunk, de Mixiék még jobban. Szerintem valamit elrontottam a beállítással, ezt most az esti szervizben megnézzük“ – mondta Hadik.
Nagyon merészen az első rajthelyet választotta az Eb pontverseny második helyén álló Miko Marczyk–Szymon Gospodarczyk kettős, de egy hajtás hiba megakadályozta őket a jó szereplésben.
„A (mai) első gyorson szerettem volna megmutatni és megnyerni a szakaszt, de már az elején megütöttük az autót és elment a hajtásunk. Utána rendben volt minden, az ötödik helyen állunk“ – mondta.
Biztonsági autózást választott az Eb pontversenyben harmadik Efrén Llarena–Sara Fernadez kettős, ami a hatodik helyre volt elég.

Nagyon csalódott volt Andreas Mikkelsen és Elliot Edmondson. Az Európa-bajnoki cím várományosa az első körben egy kábel szakadása miatt nem tudott jó időket autózni, a második körben pedig defektet kapott és a hetedik helyre esett vissza a Toksport Skoda Fabia Rally2 evójával.
Az első kör a második helyen zárta, majd a második kör első szakaszán az élre állt Erik Cais és Jindriska Zakova páros a Ford Fiesta Mk II-vel, de egy defekttel ők is két percet veszítettek és a tizedik helyre estek vissza.
Két defektet is kapott ma Turán Frigyes és Bagaméri László a Volkswagen Polo R5 GTI-vel, ami után több mint öt perc hátránnyal a 22. helyre estek vissza.
Még rosszabbul járt Velenczei Ádám és Bacigal Igor, akik a szombati utolsó gyorsaságin kaptak defektet és annyira megsérült a Skoda Fabia futóműve, hogy fel is kellett adniuk a versenyt.
Az Országos Rallybajnokságban az első napi eredmények után is osztanak bónusz pontot. Az első napot Ostberg nyerte, Hadik, Klausz és Csomós előtt. A bajnokságot ez után Hadik vezeti 168 ponttal, Csomós a második 157-tel és Ostberg a harmadik 139-cel. Holnap még negyven pont szerezhető a bajnokságban.

Váltó hiba miatt búcsúzott a versenytől ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán Mitsubishi Lancer Evo X-essel.
A kétkerék-hajtású értékelést a junior világbajnokság második helyezettje, Jon Armstrong és Philip Hall vezeti a junior világbajnok Sami Pajari és Marko Salminen előtt.
A magyar értékelésben László Martin és Berendi Dávid állnak az élen, megelőzve a Renault Clio Rally4-gyel először induló Herczig Patrik–Bán Viktor kettőst.
A 2wd bajnoki címvédő Szauer Gergő–Kerék István páros a magyar értékelés negyedik helyén áll, miután egy kicsúszásnál lefulladt az autójuk és csak a nézők segítségével sikerült beindítani.
Vasárnap hét gyorsasági szakasszal folytatódik a Rally Hungary, Erdőbényén, Fonyban és Nyíregyházán egy városi gyorsaságival.

Nikolay Gryazin és Konstantin Aleksandrov vezeti a Rally Hungaryt. Az orosz páros előnye hét gyorsasági után 25.8 másodperc Herczig Norbert és Ferencz Ramón élőtt.
Könnyű lenne elintézni azzal a mai napot, hogy Gryazin vezet, mert nem kapott defektet. Ez részben igaz hiszen az orosz valóban megúszta nagyob baj nélkül, de azért „némi” tudás is kell ahhoz, hogy első Rally Hungaryján az első nap után magabiztosan az élen álljon. „Óvatosan vezettem, elvakított a nap” – ez volt Gryazin legnagyobb problémája a szombati utolsó gyorsaságin, a Mád-Disznókő szakaszon. Pedig a délutáni első gyors végén még nagy szemeket meresztett a beíróban a táblára, hogy vajon Eric Cais hogyan tudott 7.6 másodperccel gyorsabb lenni nála. Ráadásul a cseh fiú ezzel át is vette a vezetést.
Caisék dicsősége csak átmeneti volt, a hatodik gyorsaságin defektet kaptak, kereket cseréltek, és visszaestek a tizedik helyre. Ugyanígy járt Csomós Miklós és Nagy Attila is, ők a harmadik helyet bukták a defekttel.
A záró gyorsaságin Mikkelsen, Turán és Velenczei is kitehette az ablakba az „Én már kaptam defektet” matricát, így a sorrend alaposan megkavarodott a végére.
Gryazin mögé Herczigék zárkóztak fel, ők szorgalmasan ledolgozták a reggeli defekttel szerzett hátrányukat. A hatos gyorsaságin még egy kis kalandjuk is volt, megelőzték a kerékcserével időt veszítő Caist, majd utána végig a tükröt figyelték, mert a fiatal cseh ettől kezdve folyamatosan tapadt rájuk. Megoldották, második helyen várják a vasárnapot. „A második kör rendben volt, próbáltam vigyázni a gumikra, és most itt vagyunk, újabb defekt nélkül” – mondta Norbi.
A harmadik helyen Mads Ostberg állt a hetedik gyorsasági végén. A hármas gyorsaságin elkövetett hibájuk után nagy hajrába kezdtek, a nap utolsó két szakaszát megnyerték, ezzel elérték a kitűzött céljukat, megelőzték Hadikékat, akik a negyedikek. Ostberg 14 másodpercre van Herczigtől és 2.9 az előnye Hadik előtt.
Nagy a csata az ötödik és hatodik helyen. Herczig Norbiék két bajnoki ellenfele Marczyk és Efrén gyűri egymást. A spanyol hat tizeddel van a lengyel előtt, nem lesz egyszerű vasárnapjuk. Frissítés: Efrént megbüntették korai rajtért, így most ő van 9.4 tizeddel Marczyk mögött.
A szintén defekt miatt időt veszítő, reggel pedig motorgondokkal küzdő Mikkelsen a hetedik, őt Campedelli üldözi majd holnap, az olasz hátránya 8 tized.
Sajnos egy dologban minden élversenyző egyetértett a nap végére. Egyöntetűen kérik a nézőket, hogy ne álljanak közel a pályához, mert nagyon veszélyes!


Alig három gyorsasági alatt több esemény történ a Rally Hungaryn, mint máskor egy egész verseny alatt. Az éllovasokat több műszaki hiba és defekt is hátráltatta. Gryazin vezet, a műszaki hibás Cais előtt. A magyar bajnoki címért küzdő Csomós és Hadik a harmadik, negyedik, Herczig egy defekt ellenére is ötödik. De volt tűzeset és váltócsere is.
Reggel a nedves aszfalt, és a murvás részek tréfálták meg a mezőnyt. A szuperspeciált megnyerő Gryazin–Aleksandrov kettős kezdett a legjobban. Bár az orosz versenyzőnek is volt egy igazán nagy kalandja, amikor a negyedik gyorson lecsúszott az útról és a murván szánkázva jött vissza. „Veszítettünk vele 6-8 másodpercet, de nagyon élveztem, főleg a murván menni“ – nevetett Gryazin, aki a hiba ellenére is 7 másodperc előnnyel vezet.
A hét elején a verseny titkos esélyesének neveztük Eric Caist. A fiatal cseh versenyző az első kör végén műszaki hibás autóval jött be a szervizparkba, mégis megőrizte a második helyét.

A két vb és Eb menőt négy (!) magyar követi. Csomós Mixi és Nagy Attila 15 másodperc hátránnyal állnak a harmadik helyen. Ők elsősorban Hadikkal vívnak a magyar bajnoki címért. A szombati első két gyorson Csomós volt a gyorsabb, a harmadikon azonban elmért egy elágazást, túl csúszott, amivel veszített pár másodpercet. Így Hadik András és Kertész Krisztián 4,8 másodpercre közelítette őket az abszolút negyedik helyen.

„Kicsit óvatosan kezdem, a reggeli második szakasz vizesebb volt, mint gondoltam, aztán nekimentem a padkának meg ilyen hülyeségeket csináltam, de amúgy rendben minden“ – mondta Hadik.
A szombat reggeli első gyorson kapott defektet Herczig Norbert és Ferencz Ramón, a negyedik szakaszon azonban abszolút első időt autóztak, és 21 másodperc hátránnyal az ötödik helyen állnak.

A Velenczei Ádám–Bacigal Igor páros követi őket a hatodik helyen.
De hol vannak a nemzetközi sztárok?
Andreas Mikkelsen a hetedik helyen áll, miután egy kábelszakadás miatt elveszett az erőt a Skoda Fabiájában. Miko Marczyk három szakasz után a negyedik helyen állt, ám a negyediken elment a hátsókerék-hajtása, és visszaesett a nyolcadikra.

A magyar bajnoki címért is harcoló Mads Ostberg egy furcsa kalanddal veszített közel 45 másodpercet.
„Belementünk egy gödörbe, ami felütött. A tréningen nem láttuk, a belsőkamerás videón sem volt rajta, csak ekkora tempónál jött ki. Megforogtunk, szerencsére úton maradtunk, de felült a kocsi az árok szélén. Ez van, legalább folytatni tudjuk“ – mondta Ostberg.
Az igazi dráma azonban az ifj. Érdi Tibor–Csökő Zoltán páros szervizparkjában történt. Meghibásodott a Mitsubishi Lancer Evo X váltója, amely cseréjének a csapat hősies módon nekiállt a fél órás szervizben, még ifj. Érdi is beállt szerelni, de esélyük sem volt az egy órás művelet befejezésére és kiestek.

A kétkerekes mezőny némi késéssel ért be a szervizparkba, miután a 48-as, Bergounhe–Descharne kettős autója kigyulladt.
A kétkerék-hajtású értékelést a Franceschi–Gorgouillo kettős vezeti Renault Clio Rally4-gyel az újdonsült junior világbajnok Pajari–Salminen kettős előtt.
A legjobb kétkerekes magyar a László–Berendi kettős a nyolcadik. A 2wd magyar bajnoki címvédője a Szauer–Kerék kettős Peugeot 208 Rally4-ese a szombati első gyorsaságin egy kicsúszás után lefulladt, ami után csak nagy nehezen tudták újraindítani az autót. Két perc hátránnyal a 12. helyen állnak.
Ma még három gyorsaságival folytatódik a Rally Hungary.

Két éve emlékezetesen érzelemdús körülmények között szerezte meg a Rally Hungaryn az Európa-bajnoki címét Chris Ingram és Ross Whittock. Tavaly eltűntek, de idén újra láthattuk őket a vb-n. Sőt Ross a Rally Hungaryn is felbukkant, mint a Toksport koordinátora. A Racingline.hu-nak pedig azt is elmesélte milyen mélységeket és magasságokat jártak meg, illetve, hogy Ingram mellett milyen tehetségnek navigál.
A múlt héten még a Catalunya Rallyn indult Ross Whittock, mint Chris Ingram navigátora, ahol az RC2-ben kilencedik, a WRC3-ban negyedikek lettek. Pár nappal később pedig a Toksport sátrában tűnt fel a Rally Hungaryn. Nem volt könnyű interjút készíteni vele, mert mindig sietett, de végül talált egy szabad percet és készséggel állt rendelkezésemre.
Hogy kerülsz a Rally Hungaryre?
Jó kérdés – mosolygott. – Ahogy látod elég sok autóval érkezett a Toksport, itt van Mikkelsen Skodája, öt Rally5-ös és három Rally4-es Clio. Szükségük volt még egy koordinátorra és beugrottam hozzájuk két versenyre.

Ha valaki jó navigátor, akkor abból jó koordinátor is lesz?
Hasonló a két munka. Mind a kettőhöz hasonló szemlélet kell, elég régen versenyzem, és sokat dolgoztam együtt koordinátorokkal, úgyhogy nem okozott problémát, de másnak nem csinálnám, csak a Toksportnak.
Miért?
Mert nagyon szeretem őket. Olyanok számomra, mint egy család. Emlékszel, hogy 2019-ben egy világ omlott össze bennünk, amikor a Barumon nem tudtuk megnyerni a junior Európa-bajnokságot és semmi esélyünk nem volt arra, hogy induljunk a Rally Hungaryn.

Hogyne emlékeznék, gyűjtést szerveztek nektek és egy csomó szurkoló segített.
Ők is és a Toksport is, amiért nagyon hálásak vagyunk. A Toksport segítsége nélkülük nem lettünk volna Európa-bajnokok.
Szóval nem csak egy üzleti vállalkozás.
Nyilván az is, hiszen ekkora programot nem lehet másképp vinni, de nem csak a pénz számít, hihetetlenül jó a hangulat a csapatban és igazi rally szívvel irányítják.

Egy török csapatról van szó, ugye?
Török a tulajdonos, de Németországban van a központ.
Sokan mondják a Toksportról, hogy jelenleg a legjobb privát csapat, mások szerint pedig már inkább félgyári.
Ezt csak megerősíteni tudom – nevet. – A Skodával és a Renault-val is nagyon szoros az együttműködésünk. Például most is van itt Skoda Motorsportos mérnök. Az autó a TOK Sporté, a szerelők Toksportosak, de például Mikkelsent a Skoda választotta. Hasonló a helyzet a Renault-val is, a Clio Kupát, Rally5-ös autóval a Toksport viszi az Eb-n. Egyforma autókkal, egyforma feltételekkel.
A Rally5 nem lett túl népszerű a világban, mindenki inkább a Rally4-et választja. Szerinted van ennek a kategóriának létjogosultsága?
Hogyne. Nagyon jó belépő kategóriának. Az Eb-n az öt verseny 85 ezer euróba kerül vele, ebben benne van minden, neked csak a sisakodat kell hozni. Ha ugyanezt egy Rally4-es autóval akarnád megcsinálni, szerintem legalább ötven százalékkal drágább lenne, úgyhogy van fantázia a Rally5-ben.

Kicsit elkanyarodtunk a versenyzésetektől. Mennyiben változott meg az életetek, miután megnyertétek az Európa-bajnokságot?
Nagyon jó volt Eb-t nyerni, nagyon büszkék vagyunk rá, de a következő évben egyáltalán nem tudtunk versenyezni, csak a Kanári-szigetek Rallyn indultunk egy Rally5-ös Clióval.
Gondolom, anyagi okai voltak.
Igen, ezért az idei évre taktikát váltottunk. Van egy nagyobb és három kisebb szponzorunk, de a költségvetés nagy részét befektetőkön, mecénásokon keresztül gyűjtöttük össze. Így tudtunk indulni öt vb-futamon. Ami még ennél is jobb, megvan a költségvetésünk jövőre is. Hét vb-futamon tudunk rajthoz állni Rally2-es autóval és a bajnokság megnyerése a cél.
Meg lesz ehhez minden feltételetek?
Szerintem igen. Minden verseny előtt tudunk száz kilométert tesztelni, ami nem túl sok, de nem is kevés, ebből már meg lehet oldani egy vb-futamot. Az idei tapasztalatainkra is építhetünk, úgyhogy szerintem igen, esélyünk van megnyerni a bajnokságot.

Chris (Ingram) mellett egy másik sofőrnek is navigálsz, Tom Llewellinnek, akinek az édesapjára emlékszem még a kocka Toyota Celicával.
Ment MG Metróval is.
Tényleg. Szóval Tom, a fia, akivel egy Mitsubishi Mirage R5-tel indultok a skót bajnokságban. Tehetséges?
Fú, nagyon. Húsz éves, de rettenetesen ügyes srác. Szerintem egy–két éven belül mehetne a brit bajnokságban, de akár itt az Eb-n is el tudnám képzelni őt. De ahogy a mi példánk is mutatja, nem könnyű a költségvetést összerakni egy nemzetközi szezonra. De végülis nekünk is sikerült, miért ne jöhetne össze Tomnak is.
És akkor lehetnél kétszeres Európa-bajnoka navigátor, Chrisszel és Tommal is.
Nem rossz gondolat – nevet. – Meglátjuk mit hoz a jövő.