Kategória: Rally

  • Loeb tesztje jól sikerült – jöhet a Monte?

    Loeb tesztje jól sikerült – jöhet a Monte?

    Sebastien Loeb is tesztelte a héten a Ford Puma Rally1-et. Az M-Sport elégedett volt a francia Alpokban tartott teszttel.

    Jó hét volt. Igazán pozitív. Gus Greensmith és Adrien Fourmaux osztozott az autón az első napon, majd Craig Breen szerdán és Sébastien Loeb csütörtökön vezetett. Mint mondtam, jó volt. Mindannyian boldogan és pozitívan jöttek el onnan – minden visszajelzés jó volt” – összegzett Richard Millener az M-Sport csapatfőnöke.

    A Gap településhez közeli utakon Loeb a Col des Garcinets-en tesztelt, Breen pedig Col d’Espréault-n. Míg a környező hegyekben alacsony szinten havazott, a Ford Pumával száraz illetve helyenként nedves utakon autózott a két versenyző. A héten kisebb lépéselőnybe került a csapat a Toyotához képest, hiszen ők a teljes programot végrehajtották, míg a bajnokcsapat kénytelen volt megszakítani a programot Evans balesete miatt.

    Az M-Sport utolsó 2021-es tesztjén a Puma Rally1 Hybrid-del decemberben egy hideg klímájú területen tesztel még. Utána visszatérnek Dél-Franciaországba, ahol a 2022-es monte-carlói szezonnyitó előtt a szokásos verseny előtti tesztet tartják majd meg.

    A legfontosabb kérdésre még nem válaszolt a csapat, hogy kik indulnak a Montén, de az komoly meglepetés lenne, ha nem az e heti teszten autóba ülő négy versenyző állna rajthoz az új korszak első versenyén.

  • A botrányos szezonzárót követően lecserélték a DTM versenyigazgatóját

    A botrányos szezonzárót követően lecserélték a DTM versenyigazgatóját

    Miután sem a DTM vezetése, sem a szurkolók körében nem volt népszerű az utolsó idei verseny, új versenyigazgatót neveztek ki. Méghozzá a Formula E világából.

    Scot Elkins idén már két elektromos sorozatért is felelős volt. Ugyanis Alejandro Agag az Extreme E-ben is hasonló szerepkörre kérte fel a szakembert, mint első sorozatában.

    Niels Wittich, az eddigi versenyigazgató eközben Michael Masi megsegítésére érkezik az F2-es és az F3-as feladatok ellátására.

    Elkins a 2017-18-as szezon óta van ott a Formula E-ben, korábban pedig a Forma-1-ben, illetve annak betétsorozatainál volt helyettes versenyigazgató. A DTM-ben és a DTM Trophyban egy 15 fős csapatot vezet majd, ők lesznek felelősek bírói döntésekért.

    Amikor a Formula E és német túraautó bajnokság naptára ütközik, az ADAC Oliver Grodowski vezetésével rendelkezik majd a problémás esetekről. Az újdonsült helyettes ezzel szemben Christian Vormann lesz.

    „Szerintem kissé más hozzáállással állok neki a feladatnak az amerikai tapasztalatom miatt. De remélem nem változik majd sok minden, és a döntések továbbra is igazságosak és következetesek lesznek.” – emelte ki Elkins.

    „Számomra a motorsport elsősorban az emberekről szól, így már várom, hogy megismerjem az új kollégáimat, a pilótákat és a csapatokat a DTM-es környezetben.”

    Elkins nemsokára akár három elektromos sorozatot igazgathat, hiszem a DTM is elkötelezte magát a zöldebb meghajtás mellett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Evans összetörte a Rally1-es Yarist, Ogier nem tud tesztelni

    Evans összetörte a Rally1-es Yarist, Ogier nem tud tesztelni

    Efyn Evans szerdán összetörte a Toyota Yaris Rally1-es autót a csapat tesztjén. A Monte versenyközpontjának Gap-nak közelében történt a baleset, az autót nem tudták időben megjavítani így Sébastien Ogier csütörtöki tesztje is nagy valószínűséggel elmaradt.

    Evans a 2022-es specifikációjú Toyotát vezette a francia Alpokban, a januári Monte Carlo Rallyra készülve. A balesetben Elfyn Evans és a navigátor, Scott Martin sem sérült meg.

    A csapat még nem erősítette meg Ogier csütörtöki tesztjének törlését, de a DirtFish arra számít, hogy az autó inkább a csapat finnországi főhadiszállására indul.

    A Toyota közleménye így szól: „Megerősíthetjük, hogy a Rally1 tesztautónk lecsúszott az útról ma délután Franciaországban, egy tesztnapon Elfyn Evansszal és Scott Martinnal. Mindketten jól vannak, senki sem sérült meg. Minden biztonsági rendszer pontosan úgy működött, ahogy kell.”

    „Túl korai nyilatkozni, mivel a helyzet felmérése még folyamatban van. De tudjuk, hogy ezek a dolgok megtörténhetnek a teszteken, és nem számítunk rá, hogy ennek nagy hatása lesz.”

    Az persze egyértelmű, hogy egy ilyen törés nem jön jól a csapatnak, hiszen az új fejlesztésű alkatrészekből szinte mindig hiány van.

  • A HUMDA emelni akarja a rali-Eb hazai futamának színvonalát

    A HUMDA emelni akarja a rali-Eb hazai futamának színvonalát

    Egy hónapja, október végén rendezték meg a rali Európa-bajnokság (ERC) magyar futamát, melyen több mint negyvenezer néző vett részt a helyszínen. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a Rally Hungary 2021 kiértékelésével többek között a következő évek magyar bajnokságainak színvonal-növelését kívánja elérni, amelyhez a szervezési és biztonsági folyamatok állandó fejlesztése szükséges.

    ercA HUMDA számára a rali az autósport legnépszerűbb szakágaként kiemelten fontos, ezért 2021-ben átvette a Rally Hungary promóteri feladatait. a HUMDA szükségét látja, hogy egy hónappal a viadal után minden szempontból kiértékelje a hazai lebonyolítás eredményességét. A versenyzők, a szurkolók, valamint a rendezők visszajelzéseit is figyelembe veszi az Ügynökség, amikor azokról a módosításokról, finomhangolásokról dönt majd, amelyek a következő rendezésnek lesznek az alapjai. A HUMDA fontosnak tartja, hogy emelje a rendezvények sportszakmai színvonalát és a rendezést segítve annak hibáin javítani tudjon. A cég a szektor meghatározó szereplőjeként a szervezési színvonal tartós növelése érdekében elemzi a folyamatokat, amely során a jobb, biztonságosabb és élvezhetőbb versenyrendezés elérése a cél; a jelenlegi rendezési megoldásoknál például a nézői biztonság emelése és az esemény „nézőbarátabbá” tétele élvez prioritást. Ahhoz, hogy sok évre biztosítani lehessen a hazai rendezést, le kell vonni a megfelelő következtetéseket és minden részterületen növelni kell a hatékonyságot.

    Az október 22-24. között megrendezett magyar futam egyébként bajnokavatással zárult Nyíregyházán és környékén. Andreas Mikkelsen a rali Európa-bajnokság (FIA ERC) HUMDA által promótált magyar futamán biztosította be a kontinensbajnoki címét. A rali országos bajnokság régi-új bajnokot avatott: Hadik András megvédte abszolút magyar bajnoki címét, és az Eb-futamot is a dobogós, harmadik helyen zárta. Herczig Norberték sajnos dobogós pozícióban haladva balesetet szenvedtek, melyben Herczig zúzódásokat, Ferencz Ramón navigátor pedig bordatöréseket szenvedett.

    A HUMDA Zrt. idén augusztusban az I. ZEG Rally Show szakmai partnereként egyébként szintén részt vett egy rangos hazai raliesemény lebonyolításában, a hagyományteremtő rendezvényre több tízezer ralirajongó látogatott ki.

  • Csak a felnit tartja meg a Hyundai

    Csak a felnit tartja meg a Hyundai

    Az eddig látotthoz képest gyökeresen új autóval folytatja a felkészülést a Hyundai Motorsport. A Rally1-es Hyundai i20 minden eddig látott alkatrésze megváltozik.

    Az egyetlen alkatrész ami hasonlít a jelenlegi autóhoz, az a felni, és nem viccelek” – mondta Andrea Adamo arra kérdésre, hogy mennyire hasonlít majd a jövő évi autó, arra, amivel eddig teszteltek.

    Hyundai Rally1
    foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    Adamo hozzátette, hogy amikor a szezon elején megállapodás született arról, hogy a Hyundai leszerződteti az M-Sport technikai igazgatóját, Christian Loriaux-t, a technikai vezető egy tiszta papírlapot kapott.

    Azt mondta, sokba kerülhet. Azt válaszoltam neki: az a dolgod, hogy győztes autót építs, taníts meg az embereknek dolgokat, nekem pedig segíts átszervezni a rendszert. Az én dolgom, hogy pénzt találjak a megvalósításhoz: te csináld a te dolgod, én az enyémet” – mondta Adamo.

    Ennek a tiszta lapról kezdett munkának – amelyet az indokolt, hogy Loriaux nem szakadt el teljesen az M-Sporttól, ám a Rally1-es Pumáról is voltak információi -, az lett a vége, hogy a csapat tényleg új autót épített. A teszteket is nulláról kezdik, kétnapos rollout után, hatnapos intenzív teszt következik a csapat megszokott teszt helyszínén.

    Bár furcsán hangzik, de a Hyundai így tulajdonképpen két 2022-es autót épített.

    Hyundai Rally1
    foto: Hyundai Motorsport

    A mostani autó egy prototípus. Meglehetősen gyorsra építettük, hogy kellő tapasztalatot gyűjthessünk vele az újhoz. Mindig mondom az embereimnek, hogy remek munkát végeznek, de ezúttal valami fantasztikusat alkottak” – magyarázta Adamo.

    Új a váltóház, új a belső tér, új a differenciál, változott a teljes hajtáslánc. A karosszériaelemek is változnak majd, így valóban teljesen új autóról beszélhetünk.

    Arra a kérdésre pedig, hogy a jelenlegi autót elterelésnek és promóciónak tekinthetjük-e a média és a rajongók számára, Adamo elmosolyodott, és azt mondta: „Ezért láttad ezt az autót. És örültem, hogy a többi csapat is figyelt…

    Hyundai Rally1
    foto: Hyundai Motorsport
  • Sebastien Ogier győzelemmel nyerte nyolcadik világbajnoki címét

    Sebastien Ogier győzelemmel nyerte nyolcadik világbajnoki címét

    Sebastien Ogier és Julien Ingrassia megnyerte a Monza Rallyt, és ezzel elhódították a 2021-es rali világbajnoki címet. A vetélytárs Elfyn Evans-Scott Martin páros második lett a versenyen és a bajnokságban is, míg a monzai dobogó harmadik fokára Dani Sordó és Candido Carrera állhatott fel.

    Monzában az is eldőlt, hogy 2021 csapat világbajnoka a Toyota Gazoo Racing WRT lett.

    Ogier Monza
    foto: Toyota Gazoo Racing WRT

    Ogier végül 7.3 másodperces előnnyel nyerte a versenyt, de nem az utolsó szakaszon, hanem a reggeli két gyorsaságin dőlt el a verseny. A nap első gyorsaságiján Ogier a Yaris WRC jobb első kerekével elcsípett egy beton terelőelemet. Megsérült a felni is, és a gumiból is elég nagy darab szakadt ki, de valamilyen csoda folytán az abroncs nem eresztett le, így a francia hajszálra azonos időt autózott Evans-szal.

    A 15-ös gyorson aztán a walesi hibázott. „Blokkoltak a kerekeim, eltaláltam egy bálát és lefulladt a motor. Utána még egyszer lefulladtunk” – mondta Evans. Ezek a hibák 16.8 másodpercbe kerültek, ennyivel kaptak ki a szakaszgyőztes Neuville-től. Ogier sem volt gyors, de ő negyedik időt ment, és ezzel a végén 7.6 lett az előnye. Dani Sordo ekkor 21.6 másodpercre volt tőle, a negyedik Neuville pedig több mint fél percre.  Ezt kellett beosztani a végén, hiszen Ogiernek elég volt egy harmadik hely is a bajnoki címhez.

    Monzában az utolsó gyorsaságin sem taktikázott a francia, repesztett egy ötödik időt a Power Stage-en. Evans azonos időt ment a harmadik Sordoval, és ez azt jelentette, hogy Ogier győzelemmel szerezte meg nyolcadik vb címét.

    Megnyertük a rallyt vagy nem?” – kérdezte Ogier a célban. „A nagy örömünnepben nem hallottam mit mondott Kaj a rádión. Nem tudom mit mondhatnék, ez csodálatos. Ez a srác itt mellettem is egy igazi legenda” 

    2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2020, 2021 – még leírni is sok az éveket amikor pilóta és navigátora a WRC bajnoka lett. Nyertek Volkswagen Polóval, Ford Fiestával és Toyota Yaris-szal. A WRC 24 éves korszakát ők zárták le, jövőre már hibrid Rally1-es autók írják tovább a rali-világbajnokság történetét.

    Ogier Monza
    foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A Monza rallyhoz hozzá tartozik, hogy vasárnap a 15-ös gyorsasági meglehetősen eseménydús lett. Takamoto Katsuta szintén egy beton elemt talált el, de ő nem úszta meg úgy, mint Ogier. kiütötte a Toyota jobb első kerekét. Visszasántikált a szervizbe, ahol rendbehozták az autót, és végül hetedik lett a versenyen.

    Az ötödik helyen Oliver Solberg végzett, ami szép eredmény, pedig végig küszködött a három nap alatt. Az ominózus 15-ös szakaszon megforodtak, és az utolsó gyorsaságin nekik is kétszer lefulladt a Yaris WRC. Mögötte Teemu Suninen lett a hatodik. A finn folyamatosan javult, pontosan azt tette, amit egy versenyzőnek tennie kell, ha új autóba ül. Elégedett lehet az eredménnyel, bár az igaz, hogy Katsuta hibája miatt tudtak a hatodik helyre lépni.

    Gus Greensmith lett a nyolcadik, Kalle Rovanpera pedig a kilencedik helyen ért célba.

    A WRC2 értékelést a Jari Huttunen – Mikko Lukka nyerte, ezzel a finn duó remekül mutatkozott be az M-Sport színeiben. A második Andreas Mikkelsen lett, 47 másodperces hátránnyal.

    Ogier Monza
    foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A WRC3-ban az utolsó gyorsaságin dőlt el a bajnoki cím, Yohann Rossel és Jacques-Julien Renucci megnyerte a szakaszt és ez a végső diadalt is meghozta számára. A versenyt Andrea Crugnola nyerte, de az igazi csata Rossel és Kajetan Kajetanowicz között zajlott. Az utolsó előtti gyorsaságin Kajto megelőzte a franciát. 1.6 másodperces különbséggel kezdték a záró szakaszt. Roosel fantasztikusat ment, nyert, Kajetan Kajetanowicz viszont csak harmadik lett, és a hátránya is nagy volt, 4.7 másodperc. Ez azt jelentette, hogy Rossel végül 3.1 másodperccel gyorsabb volt a versenyen és a francia lett a bajnok.

    Ogier Monza
    foto: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A Monza Rally végeredménye:

    1. Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (FRA) Toyota Yaris WRC 2:39.08.6
    2. Elfyn Evans / Scott Martin (GBR) Toyota Yaris WRC +7.3
    3. Dani Sordo / Cándido Carrera (ESP) Hyundai i20 Coupe WRC +21.3
    4. Thierry Neuville / Martijn Wydaeghe (BEL) Hyundai i20 Coupe WRC +32.0
    5. Oliver Solberg / Elliott Edmondson (SWE / GBR) Hyundai i20 Coupe WRC +1:32.0
    6. Teemu Suninen / Mikko Markkula (FIN) Hyundai i20 Coupe WRC +2:22.6
    7. Takamoto Katsuta / Aaron Johnston (JPN / IRL) Toyota Yaris WRC +2:34.5
    8. Gus Greensmith / Jonas Andersson (GBR / SWE) Ford Fiesta WRC +2:50.2
    9. Kalle Rovanperä / Jonne Halttunen (FIN) Toyota Yaris WRC +4:49.6

    A világbajnokság végeredménye:

    1. Sebastien Ogier Toyota 230 pont
    2. Elfyn Evans Toyota 207 pont
    3. Thierry Neuville Hyundai-Logo 176 pont
    4. Kalle Rovanperä Toyota 142 pont
    5. Ott Tänak Hyundai-Logo 128 pont
    6. Dani Sordo Hyundai-Logo 81 pont

    A csapat világbajnokság végeredménye:

    1. Toyota Gazoo Racing World Rally Team Toyota 522 pont
    2. Hyundai Shell Mobis World Rally Team Hyundai-Logo 462 pont
    3. M-Sport Ford World Rally Team Ford-logo 200 pont
    4. Hyundai 2C Compétition Hyundai-Logo 68 pont

     

  • Lukyanuk fölényesen nyerte az ERC szezonzárót

    Lukyanuk fölényesen nyerte az ERC szezonzárót

    Alexey Lukyanuk és Alexey Arnautov, magabiztosan, közel egy perces előnnyel nyerte a 45. Rally Islas Canarias-t. Negyedik sikerüket aratták ezzel a Kanári-szigeteken. Az ERC szezonzáróján az orosz duó mögött a spanyol Llarena Efrén – Sara Fernandez kettős lett a második, a lengyel Mikolaj Marczyk – Szymon Gospodarczyk pedig a haramdik helyen ért célba.

    Nagyon boldog és izgatott vagyok a teljesítményünk miatt, minden szakaszt kotrolláltunk és emellett élveztünk is. Köszönöm a támogatóknak az eglész éves segítséget, és a csapatnak a remek autót. Emellet köszönöm az Eurosportnak a munkát amit az elmúlt években végeztek” – mondta a célban Lukyanuk.

    Nem csoda, hogy elégedett, a zárónapon mind a nyolc gyorsaságit megnyerték, és végül 52 másodperccel voltak gyorsabbak Llarena Efrénnél. Talán még szemléletesebb az orosz teljesítménye, ha látjuk, hogy a verseny 17 gyorsaságijából csak egyet nem nyertek meg, a kilences szakaszon „csak” harmadikak lettek.

    A navigátorok közt az első női ERC bajnokot avatták a versenyen. Azzal, hogy másodikak lette, Sara Fernandez nyerte a bajnoki címet.

    Magyar szempontból már jobban alakult a második nap, mint a péntek. Ifj. Érdiék visszaálltak a versenybe, és három szakaszon meg is nyerték a kategóriájukat. Az ERC 2 bajnoka a spanyol Javier Pardo – Adrián Perez Fernandez duó lett, ők megnyerték a versenyt a Suzuki Swift R4LLY S-sel.

    ERC Kanári
    foto: Grégory Lenormand / DPPI

    László Martin és Berendi Dávid az ERC3 Junior negyedik helyén fejezte be a versenyt. Az RC4-es kategóriában ez a hatodik helyet jelentette nekik. A kategória bajnoka Jean-Baptiste Franceschi és Anthony Gorguilo lett, ők az ERC3-at is megnyerték, ehhez elég volt a kategória negyedik helyén célba érniük.

    ERC Kanári
    foto: Grégory Lenormand / DPPI

     

     

  • Ogier vs Evans – vasárnapra maradt a döntés

    Ogier vs Evans – vasárnapra maradt a döntés

    A szombati hat gyorsasági sem volt elég Monzában ahhoz, hogy döntsön a WRC bajnoki cím sorsáról, Sebastien Ogier és Elfyn Evans továbbra is hatalmas csatában vannak. A tét a bajnoki cím, az előny még mindig Ogiernél.

    „Úgy tűnik, mintha csatáznánk, de én csak a saját vezetésemre koncentrálok” – mondta Ogier a szombati harmadik gyorsasági végén. Igaza volt, nagyon is úgy tűnt, mintha ádáz csatát vívnának. Este még Evans vezetett, de reggel Ogier átvette a vezetést. Utána Evans azonnal visszavágott, megnyerte a kilences gyorsaságit, így a címvédő 1.5 másodperces előnyéből 2.3 másodperces hátrány lett. Evans azonban nem örülhetett sokáig, a tízes gyorson Ogier nyert, Evans csak hatodik lett, máris Ogier vezetett 1.1 tizeddel.

    A sorminta ezután fordult, Ogier megint nyert egy szakaszt, és 5 másodperc fölé nőtt az előnye, majd újra jött Evans, adott 5.5-et az ellenfélnek, és 0.3 másodperces előnnyel ő állt az élre. A Grand Prix pályán rendezett záró szakaszon újra az volt a tét, ki áll az élen a nap végén. Egyikük sem kockáztatott, Ogier lett a harmadik, Evans a negyedik, és ez azt jelentette, hogy Ogier zárta az élen a napot 0.5 másodperc előnnyel. Igaza volt a franciának, tényleg csatának tűnik…. Döntés holnap, a matematika továbbra is Ogiernek kedvez.

    WRC Monza
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A többiek továbbra is tisztes távolból követik őket. Dani Sordo a harmadik, félperces a hátránya. Ő úgy keveredett a dobogós helyre, hogy a csapattárs Neuville a kilences gyorsaságin alaposan odacsapta az autó elejét. Szerencséjére tovább tudott menni, és bár a löhárító eltűnt és a motorház is meggyűrődött, létfontosságú egység nem sérült az I20 WRC-n.

    Mögöttük Solberg, Katsuta, Suninen, Greensmith, Rovanpera a további sorrend a WRC-k közt.

    WRC Monza
    foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    A WRC2-ben a tegnap este még vezető Bulacia reggel kiesett, egy balosban eltalálta a kőfalat és kitört a jobb hátsó kereke. Huttunen állt az élre, Mikkelsen egy percre van tőle. Eddig nem rossz debütálás a finntől az M-Sport színeiben.

    A WRC3-ban Yohan Rossel van lépéselőnyben, a nap végén ő a második. A harmadik Kajetanowicznak valamit ki kell találnia a vasárnapi három szakaszra, ha meg akarja szerezni a bajnoki címet, most 2.6 másodpercre van tőle. A kategóriában az olasz Andrea Crugnola vezet, 6.5 másodpercre van Rosseltől, igaz a francia csak Kajtora figyel.

     

  • Lukyanuk vezet az ERC szezonzárón, Érdiék az első kanyarig jutottak

    Lukyanuk vezet az ERC szezonzárón, Érdiék az első kanyarig jutottak

    Alexey Lukyanuk és Alexey Arnautov komoly előnnyel vezet az ERC idei zárófutamán. A második helyen Llarena Efrén, a harmadikon a spanyol Enrique Cruz áll.

    Sajnos magyar szempontból eddig nem alakul jól a verseny. Herczig Norbert és Ferencz Ramón a navigátor sérülése miatt nem tudott elindulni a versenyen. Ifj. Érdi Tibornak szintén nem a tervek szerint alakult a hazai futam, így ők új autóval indultak a Kanári-szigeteken, de a versenyük csak az első kanyarig tartott.

    Sajnálom ezt valószínűleg elkapkodtam, az Én hibám! Megvizsgáljuk a szervízben, hogy tudjuk e folytatni holnap szuper rallyval” – írta közösségi oldalán ifj. Érdi.

    A másik magyar duó a versenyen a László Martin – Berendi Dávid páros. Ők az ERC3 junior kategória negyedik helyén állnak, de a hátrányuk már több mint másfél perc a harmadik helyezett Pajari mögött. Igaz Pajari az idei junior WRC bajnok, így nem biztos, hogy reális hozzájuk mérni az első teljes szezonjukat futó magyar párost.

    A verseny szombaton újabb nyolc szakasszal folytatódik.

    ERC Kanári
    foto: Grégory Lenormand / DPPI

     

  • Evans fordított, de még Ogier van előnyben

    Evans fordított, de még Ogier van előnyben

    Elfyn Evans és Scott Martin vezet az első nap végén a Monza Rallyn. Az előnyük mindössze 1.4 másodperc a Sebastien Ogier – Julien Ingrassia páros előtt. Ám hiába vezeti a versenyt Evans, a bajnoki cím szempontjából még mindig Ogier van előnyben.

    A képlet egyszerű: ha Sebastien Ogier harmadik vagy jobb helyen végez a versenyen, akkor ő az idei bajnok. A címvédő viszont éppen rácáfol arra képre, miszerint ő a nagy taktikus, pokoli csatát vív Evans-szal az első helyért.

    Ogier-Evans-Ogier-Ogier-Evans-Neuville-Sordo így néz ki a pénteki hét gyorsasági győzteseinek listája. Kicsit árnyalja a képet, ha azt is hozzáteszzük, hogy Evans mindig top hármas időt futott, Ogier pedig csak egyszer ment rosszabbat, ami nála hatodik helyet jelentett. Ez a „visszaesés” az ötödik gyorsaságin történt, amikor is a Toyota Yaris WRC féke picit beragadt, a teljes gyorsaságin fogott, így vesztett Ogier 5.7 másodpercet a szakaszt megnyerő Evanshoz képest.

    A hatodik gyorsaságin már csak 2.1 másodperccel volt gyorsabb Evans, a hetesen pedig egyetlen tizeddel, így alakult ki köztük a nap végi 1.4-es Evans előny.

    Nem kétséges, hogy a lélektani előny a franciánál van, hiszen a walesi trónkövetelő ennél jobban nem tud teljesíteni, de még ez sem elég neki a bajnoki címhez. Ugyanakkor Ogier kényelmes 20 másodperces előnyben van a harmadik Neuville előtt, ami már egészen megnyugtató… lenne, ha nem raliról beszélnénk. Úgyhogy lehetnek itt még izgalmak szombaton és vasárnap.

    WRC Monza
    foto: Toyota Gazoo Racing WRT

    A többiek egészen nyugodt versenyt futnak. Dani Sordo nagyot megy, negyedik helyen áll, de a nap végén nyert egy szakaszt a monzai F1-es pályán. Pedig délelőtt még eléggé szenvedett az autóval, főleg az alulkormányzottságra panaszkodott.

    Oliver Solberg az ötödik, neki is meggyűlik a baja a Hyundai-jal, no meg a csúszós utakkal, sőt a kettes gyorson a ködre is panaszkodott. Mondjuk utóbbi kettő másnak is hasonló, így ez nem ér, fogadjuk el inkább azt, hogy Solbergnek még van mit tanulni aszfalton. Ehhez képest már nem is rossz az ötödik hely.

    Takamoto Katsuta 14 másodpercre van Solbergéktől. A japán a szokásos „köd van” és „csúszik a pálya” kifogások mellett a lefulladásokra panaszkodik, ami viszont régi probléma a Toyotánál.

    WRC Monza
    foto: Hyundai Motorsport

    Gus Greensmith a hetedik. Ő maradt az egyetlen fordos, miután Fourmaux már korán leparkolta a másik Fiestát egy szalagkorlát tetején.

    Teemu Suninen szorgalmasan tanulja a WRC-t. Az újoncok szokásos problémáival találja szemben magát: meggyűlik a baja a féktávokkal. Egyébként eddig jelest kap, versenyben van, és a nap folyamán másfél perces hátrányt szedett össze Evanshoz képest, ami elég jó teljesítmény.

    Kalle Rovanpera a tizedik, ő is szorgalmasan tanul, de nem igazán megy neki jól, hetediknél jobb időt nem tudott autózni.

    A WRC2-ben Mikkelsen elveszítette az első helyet amikor defektet kapott a hatodik szakaszon. Bulacia és Huttunen harcol most az első helyért, a bolíviai 5.3 másodperces előnnyel mehet aludni.

    A WRC3-ban is a bajnoki cím a tét. Yohann Rossel vezet Kajetan Kajetanowicz előtt, de mindössze 2.9 másodperc a különbség közöttük, így nemcsak az élmenők, hanem ők is izgalmas csatát vívnak majd a szombati és vasárnapi gyorsaságikon.

    WRC Monza
    foto: Hyundai Motorsport