A Ford Fiesta R5-ből és a klasszikus kocka Fiat Panda 4×4-ből épített egyedi hibridet Malcolm Wilson csapata.
Nagyon jól állhat a Rally1-es Puma fejlesztésével az M-Sport ha még ehhez hasonló akciókra is van idejük.
A mérnökök a Fiesta R5 MKI-et vették alapul, amely 2013 óta az M-Sport legsikeresebb autója. Összesen 953 győzelmet szereztek vele eddig. A Fiat Panda eredeti karosszériáját 360 milliméterrel szélesítették ki, hogy elférjen alatta a Fiesta hajtáslánca. Annak érdekében, hogy a Panda eredeti formáját ne vesztsék el, agresszív kerékjárati íveket építettek, amelyekkel enyhén B-csoportos megjelenése lett a Panda szörnynek.
foto: M-Sport
A Panda by M-Sport motorja az 1,6 literes Ford EcoBoost, amely egy ötfokozatú szekvenciális Sadev sebességváltón keresztül 300 lóerőt és 450 Nm-t küld a kerekekre. A hajtásláncba egyedi első és hátsó differenciálművek kerültek.
A műszerfalat az eredeti Fiat Panda egység ihlette. Természetesen hatpontos biztonsági öveket és egy FIA homologizált bukókeretet is kapott az autó. A hátsó ajtóra pedig egy kézzel dombornyomott “PANDA 4×4” felirat került, az eredeti modell előtt tisztelegve.
A munka része volt a remek kisfilm is amit a csapat forgatott az autóról.
A Hyundai Motorsport múlt heti Rally1-es tesztje, nem a terveknek megfelelően alakult, ami komolyan hátráltatja a csapatot a jövő évi felkészülésben.
Nemrég még magabiztosan nyilatkozott a Hyundai vezetője, Andrea Adamo arról, hogy milyen ravaszul megvezették a konkurenciát a Rally1-es autó első verziójával. A végleges változat tesztjére múlt héten került sor, de ahogy ez a raliban megszokott, a körülményeket nem lehetett kiszámítani, két olyan tényező is adódott, ami felborította a szépen kiszámított terveket.
Az első az időjárás volt. Kétségtelen, hogy a havas tájakon gyönyörű fotókat lehetett készíteni az egyelőre hófehér versenyautókról. A havas versenyekre, így a Monte egy részére is remekül lehetett készülni. De a további hasznos munkát már megakadályozta az időjárás. Az extrém havazás miatt a csapat be is jelentette, hogy átalakítja a menetrendet.
foto: Hyundai Motorsport
Aztán jött a feketeleves, Thierry Neuville szombaton alaposan összetörte az autót. Egy patakba estek, és sajnos a navigátor Martijn Wydaeghe a kulccsontját is eltörte. Az autó alaposan összetört, helikopterrel emelték ki a mederből, és most újjá kell építeni.
„Hosszú éjszakák és még hosszabb nappalok következnek a csapatnak” – mondta a Dirtfish forrása, bár ezt amúgy sem volt nehéz kitalálni. Ilyenkor a probléma nem az autó újjáépítése, hanem az, hogy miből építsék újjá az autót. A szükséges alkatrészeket először le kell gyártani, úgy, hogy közeledik a Monte Carlo Rally, és a szezonnyitóra mindegyik i20-nak el kell készülnie. Azokból az alkatrészekből, amit a most újjáépített autón előbb tesztelni kellene. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy jönnek az ünnepek…
Andreas Mikkelsen jövőre a WRC2 bajnoki címét szertné megvédeni, miután a Rally1-es álmai szertefoszlani látszanak.
A norvég versenyző idén év elején még azt tervezte, hogy gyorsan megnyeri a WRC2-t, majd a szezon hátralevő részében a Rally1-es hibrideket teszteli, és 2022-ben újra a világbajnokság csúcskategóriájában indul.
A terv első részét teljesítette, sőt a Rally Hungaryn az ERC bajnoki címet is megszerezte. Az ambiciózus második rész azonban nem sikerült, tesztlehetőséghez sem jutott, és úgy tűnik szabad ülés sem lesz jövőre. Bár az M-Sportnál elvileg még két hely kiadó, de ide nincs sok esélye a norvégnak, így újra kellett gondolni a következő évet.
A 32 éves pilóta így újra a WRC2-ben kezdi a szezont, és marad a Toksportnál.
„A terv az, hogy a Toksporttal kezdem 2022-t, és a WRC2-ben versenyzem. Ez az alapfelállás amire ebben a pillanatban lehetőségünk van” – mondta Mikkelsen.
Foto: Alexandre Guillaumot / DPPI
„Ahogy köztudott, vissza akartam térni a csúcskategóriába, és egy Rally1-es autóba ülni a következő szezonban. Most azonban nincs szabad ülés, így csak annyit tehetek, hogy az élvonal közelében maradok, hátha felszabadul egy hely” – mondta a versenyző, aki eszerint már tudja, kit fog bejelenteni az M-Sport.
A jövő évi WRC2 mezpny már kezd formálódni. Yohan Rossel is bejelentette indulását, és Gryazin is itt tervez, igaz nem tudja milyen autóval. „Ebben a pillanatban Rally2-es autóban gondolkodunk, de még nem döntöttünk. Amint lehet bejelentjük majd, mivel indulunk” – mondta az orosz.
A három versenyző mellett még Chris Ingram indulása várható biztosan a WRC2-ben 2022-ben.
Magyarországon tesztelte az M-Sport Poland a Ford Fiesta Rally3 2022-es módosításait. A tesztpilóta Jon Armstrong volt.
A háromnapos teszten két napon át a Sajómercse és Borsodbóta között tesztelték az új megoldásokat. A harmadik napon a Meszes-Rakaca gyorsaságin dolgoztak. Természetesen a technikai részleteket nem árulta el a csapat, annyi derült csak ki, hogy a nagyobb szűkítót is feltették az autóra, ami körülbelül 20 lóerő teljesítménynövekedést jelentett. Ez régi kérése volt a versenyzőknek, mert az új autót kicsit gyengének találták.
Az M-Sport Poland és a Ford Fiesta Rally3 kapcsolata Magyarországgal eddig is jó volt, hiszen az első két eladott autó év elején hozzánk került. László Zoltán és Topp Cars együttműködésével jöttek a Dél-Dunántúlra a Fiesták.
Jon Armstrong is ismerősként jött hozzánk, a brit versenyző a Rally Hungaryn az RC4 kategória második helyét szerezte meg Sami Pajari mögött. A helyszínválasztás egyik oka épp az volt, hogy ismerték a pályáinkat, amelyek hasonlítanak a Horvát Rally gyorsaságijaira. A minél sikeresebb JWRC szereplés érdekében erre a versenyre is készültek a magyarországi teszten.
2018-ban tanulni ment a négyszeres magyar bajnok Herczig Norbert a Rali Európa-bajnokságra. A világjárvánnyal sújtott csonka 2020-as szezon után 2021-ben már tapasztalatokkal felvértezve és egy nagyon komoly felkészülési programmal megtámogatva indultak az évnek, azzal a céllal, hogy év végén felállhassanak az ERC dobogójára. A Rally Hungaryn történt baleset megakadályozta őket a céljuk elérésében, és a bajnokság ötödik helyén végeztek. Ennek ellenére egyértelműen látszik, hogy 2021-ben nagyot léptek előre. A felemásan alakult idei szezont értékeltük Herczig Norberttel.
Az elmúlt években megszerzett rutinunk egyértelműen azt mutatja, megértünk arra, hogy harcoljunk az ERC év végi abszolút dobogós eredményért. Már a szezon elején egyértelműen látszott, hogy ez egy reálisan kitűzött cél lesz számunkra. 2021-re ugyanis kiderült, a mezőny elejéhez képest annyi hátrányban vagyunk, hogy jóval kevesebbet tudunk versenyautóban ülni. Ezt felismerve igyekeztünk a hátrányunkat minél inkább kiküszöbölni, ami sikerült is, hiszen idén először egy nagyon erős tesztprogramot tudtunk futni. Ennek a jótékony hatása már rögtön az első versenyen meg is mutatkozott, majd szépen haladtunk a dobogó felé. Ezt húzta keresztbe a Rally Hungaryn történt balesetünk, ami miatt az utolsó futamon nem tudtunk rajthoz állni. Ezzel a nem várt eseménnyel pályafutásunk során másodszor végeztünk az ERC abszolút ötödik helyén. A végeredmény ellenére továbbra is úgy gondolom – bármilyen furcsán hangzik -, önmagunknak és a szakmának is sikerült bebizonyítottuk, fel tudjuk venni a versenyt a mezőn legjobbjaival. Ebben az extrán megerősödött mezőnyben idén már velünk is számolt a mezőny eleje, egymásnak méltó ellenfelei tudtunk lenni. Abszolút elérhető távolságba került a dobogó.
Fáj még a Rally Hungaryn történt esés? Ezt most nem csak képletesen kérdezem, hiszen utóbb kiderült, hogy neked is eltört egy bordád.
A lelki részén nagyon gyorsan túltettem magam, de azt hiszem ezzel minden profi autóversenyző így lenne. A fizikai fájdalmat még érzem, de napról napra jobb. A múlt héten végre orvosi engedélyt kaptam a gyógytornára és lassan újra sportolhatok is.
Visszatérve a bajnoksághoz, ha kivesszük az év végi értékelésből Mikkelsent és Lukyanukot, akkor a bajnoki második Llarena Efrénnel és harmadik Miko Marczykkal abszolút versenyképesek voltatok, sőt!
Igen, és ami nagyon megnyugtató, hogy ezt nem csak én gondolom így, hanem egzakt módon az időeredmények is. Bátran kijelenthetem, hogy aszfalton egyértelműen gyorsabbak voltunk náluk. A murván egy pici hátrányunk volt velük szemben, de a teszteknek köszönhetően ezt is folyamatosan csökkentettük ebben a szezonban.
Autót és csapatot is váltottatok 2021-re. Ezek hogyan befolyásolták a szerepléseteket?
Sokszor elmondtam már, hogy a kapcsolatom egészen különleges a Skoda márkával. A Skoda legújabb fejlesztésű raliautójába visszaülni fantasztikus érzés volt, valóban azonnal otthonosan éreztük magunkat a Fabia Rally2 evo-ban, sőt az időeredmények is rögtön meggyőztek minket, mennyire jó az autó. A számok és az érzéseink is azt mutatták, ennyire gyors autóval még nem versenyeztünk. Az új csapatunknál nagyon lelkesen várt minket mindenki. Érdekes volt több, mint egy évtized után újra úgy versenyezni, hogy a szervizparkban a szervizcsapat tagjai a saját anyanyelvünkön beszéltek hozzánk. Mindannyian igyekeztünk mielőbb összecsiszolódni és a kisebb kezdeti döccenők után év közben már flottul folyt a közös munka.
fotó: SKODA Rally Team Hungaria
Ez a rengeteg tapasztalat, amit ebben az évben gyűjtöttetek, ez már a saját versenyzői karriereden is túlmutathat? A fiadra Patrikra gondolok, hiszen nemrég kipróbálta a te versenyautódat, és gyakorlatilag a versenyzői pályafutásának kezdete óta nagyon tudatosan építitek a karrierjét.
Mindenképpen igen. A receptet tudjuk, de ma Magyarországon ebben a sportágban még nem lehet több évre előre tervezni. Jelenleg csak az év utolsó hónapjaiban kezdjük el összerakni a következő szezon költségvetését. Ráadásul ez a folyamat mindig átcsúszik a következő év elejére, ezért csak a szezon előtt nem sokkal tisztázódik le, tudunk-e versenyezni abban a szezonban és ha igen, hány futamon állhatunk rajthoz. Ahogy mondtam, a receptet tudjuk. Tudjuk, hogyan kellene egy hosszú távú programot felépíteni, ám ennek kivitelezése most még döcögős. Fejben már összeraktuk a Patrik útját is. 2022-re megvannak a terveink. Én mindenképpen szeretném folytatni az elkezdett munkát és elérni a kitűzött célt, újra harcba szállni az ERC dobogóért. A Patrikot pedig 2022-ben elkezdenénk bevezetni a nemzetközi mezőnybe, ahol az ERC Junior kategóriában kellene rajthoz állnia. Azt a számára felvázolt sport karrier piramist, ami jelenleg még gondolati síkon mozog, lépésről-lépésre kell valósággá formálnia. A munkát elkezdte. Az elmúlt években bőven voltak sikerei, de kudarcai is. Ő egy ideje már úgy éli a hétköznapjait, hogy tudja, a piramis csúcsának elérése csakis kitartó, alázatos, időigényes és hosszú munka eredménye lesz. Jelenleg minden versenyen való rajthoz állása ezt a célt vízionálja. Nagyon fontos, hogy már 18-19 évesen minél több tapasztalatot tudjon gyűjteni. Ezzel a céllal indult a múlt heti Mikulás Rallyn is, ahol rendhagyó módon nem egy kétkerekes autóval, hanem egy SKODA Fabia Rally2 evo-val versenyzett. A cél a tapasztalatgyűjtés, a magabiztosság erősítése volt egy négykerékhajtású, számára megszokottnál gyorsabb autóval. A verseny jól sikerült, a célt elértük.
Visszatérve az én versenyzői karrieremre, tapasztalataimra.
Én viszonylag későn tudtam eljutni a nemzetközi porondra. Természetesen sokkal szerencsésebb lett volna, ha már 10-15 évvel ezelőtt kijutunk, de sajnos erre nem volt meg a lehetőség. Aztán amikor hosszú évek után a magyar mezőnyben felértem a csúcsra, tudtam, hogy küzdeni vágyó sportemberként új célt kell kitűznöm magam elé. Ez lett az európai rallymezőny „meghódítása”. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, nem lesz rövid az út a csúcsig, de azt is tudtam, tudom, hogy meg tudom csinálni. Két és fél szezon kellett hozzá, hogy eljussunk a mostani szintre, amikor már biztosan tudjuk, nem az a kérdés, hogy a szemem, a kezem, vagy a lábam tudja-e a tempót, mert az már kiderült, hogy tudja. A kérdés az volt, mikorra tudom összeszedni azt a pályaismeretet, ami a mezőny elejére repít. Erre kellett az idő. És most azt érzem, a helyemen vagyok. Megérkeztünk a legjobb európai versenyzőpárosok közé. Ha bárkivel beszélgetnem kell az Azori-szigetek gyorsasági szakaszairól, már tudom, hol járok, ha lengyelországi szakaszokról, ha lettországi-, ha olaszországi-, stb. szakaszokról, már nyugodt vagyok, mert tudom, hol járok. Az idei éveben értünk el oda, hogy odamentünk az adott versenyre, Ramón elővette az előző év itinerét és egy-egy nagyon pici javítással készen álltunk a versenyre. Volt olyan verseny, ahol a gyorsaságik több, mint nyolcvan százaléka stimmelt. Ilyen volt Róma is, ahol dobogóra is álltunk.
fotó: SKODA Rally Team Hungária
A Magyarországon nagyon könnyű dolgunk volt, mert egyszer feldolgoztuk a pályákat, aztán csak előszedtük az itinereket az előző évekből. Nagyon ritkán kellett új pályát feldolgozni. Egy raliversenyzőnek úgy lehet az ismereteit szélesíteni és minél tágabb spektrumban fejleszteni, ha minél több, új gyorsasági szakaszt kell feldolgoznia és azokon versenyeznie. Azt gondolom, ebben van óriási különbség egy nemzetközi versenyző és egy nemzeti bajnokságban futó versenyző között. Hiába tehetséges mindkettő, a nemzetközi rutinnal rendelkező pilóta, ha elindul egy nemzeti bajnokságban, jól fog szerepelni.
Ha túllépünk a szakmán, milyen volt a hangulat? Negyedik ERC szezonotok, beilleszkedtetek, hogy érzed most magad ebben a közegben?
Azt gondolom, mostanra már nem csak befogadtak minket, családtagként is kezelnek. Ismernek minket, tudják, mit várhatnak tőlünk, és nagyon-nagyon barátságosak velünk. Jól érzem magam. Ha valaki egy nagyon kicsit el tudja sajátítani az angol nyelvet, akkor itt igazán jól tudja magát érezni. A cimboraságok, a haverságok itt jobbak, mint egy nemzeti bajnokságban. Az Eb-n rengeteg nemzet versenyzője megjelenik, és mindenki egy kicsit felszabadultabb, barátságosabb. Érdekes, hogy igaz ez a szurkolókra is, minden egyes fordulóban remek a hangulat, mosolygó arcokkal találkozunk. Az egyes helyszíneken már megvannak a saját szurkolóink, egyre többen jönnek oda hozzánk, de mondanom sem kell az az igazi, amikor egy távoli helyszínen magyarul szólnak hozzánk a szervizparkban, vagy a pálya szélén meglátunk egy magyar zászlót. Ebből a szempontból a hazai verseny számunkra példaértékű, a magyar szurkolók nagyon szeretik az ERC futamot, sokan vannak, és igazán lelkesek.
fotó:@WORLD
A Rally Hungary nektek jó, vagy a Rally Hungarynak jó, hogy ti ott vagytok az élmezőnyben?
Is-is. Egyik segíti a másikat. Jó nekünk, mert itthon másképpen kezelnek minket. Tisztelnek bennünket. És jó a Rally Hungarynak, és egyben a magyar ralisportnak is, hogy van egy páros, akik egész évben viszi Magyarország és a magyar futam hírnevét az Európa-bajnokságban.
Nem érzed azt, hogy kicsúsztál az időből? Arra gondolok, hogy ha öt évvel ezelőtt érsz ide, akkor most ezzel a teljesítménnyel az ERC bajnoki címről beszélhetnénk, de a mezőny az elmúlt években pokolian erős lett.
(Norbi nagyot sóhajt.) Ez így van. Valamiért az élet ezt adta nekünk. Az biztos, hogy ha itt valaki most elér egy dobogós helyezést, akkor az felér egy győzelemmel. Persze az eredménylistákon sehol sem jegyzik, hogy milyen erős volt a mezőny abban az évben. De nem bánom. Óriási élmény, hogy jegyzik a nevemet, hogy tudtunk gyorsaságikat nyerni. Hatalmas élmény, hogy egy Andreas Mikkelsen külön gratulál egy Róma Rallyhoz, és azt mondja, hogy ő nem tudott olyan gyorsan menni, mint mi azon a futamon. Ez nekem egy nagyon nagy visszaigazolás. Vagy Alexey Lukyanuk azt nyilatkozza, hogy azért esett ki, mert a nyakán volt Herczig Norbi és nagyon nyomnia kellett. Ezek hihetetlenül erős, pozitív visszacsatolások, ami miatt mindenképp folytatni akarjuk, mert tudjuk, elérhető a cél.
fotó: SKODA Rally Team Hungaria
Azon nem gondolkodtatok, hogy el kellene indulni egy WRC2 vagy egy WRC3 futamon? Ott sokszor gyengébb a mezőny, mint az ERC-ben, és mivel, ahogy mondtad is, ezt nem jegyzik az eredménylistákon, egy világbajnoki futamon szerzett kupa jól mutatna a polcon.
Igen, ez így van, de az egy teljesen más projekt. Nincs meg a pályarutin, ami az ERC-ben végre megvan. Akkora idő, energia és pénzbefektetés lenne ezt megszerezni, amire nincs lehetőségünk. Mi most minden energiánkat és erőforrásunkat az ERC célok elérésére fókuszáljuk. Csodás dolog volt Portugáliában a világbajnoki futamon versenyezni, de ott teljesen más célokkal indultunk. Én jelenleg az Eb-n szeretnék eredményt elérni, ezért bízunk benne, hogy a 2022-es évre is megkapjuk a támogatóktól a további bizalmat.
fotó: SKODA Rally Team Hungaria
Az, hogy jövő évben új promóterhez kerül az ERC miképp érint titeket?
Azt gondolom, hogy nekünk ezzel nincs túl sok dolgunk. Abból a szempontból nem jó a váltás, hogy december elején még nincs jövő évi versenynaptárunk. Így egy kicsit nehezebb tervezni. Abban viszont biztos vagyok, hogy jó versenyeket rendeznek majd. Azt gondolom, hogy a szinergiákat jobban ki fogják használni azzal, hogy a vb és az Eb promóter azonos lesz. Ez összességében jó lesz az ERC-nek.
Említetted, hogy elkezdtétek a 2022-es szezont tervezni, azt is mondtad, hogy újra megcélozzátok az év végi dobogót. Van már olyan konkrétum ezen felül, ami biztos?
Épp amiatt, hogy nem látjuk a versenynaptárt, még nagyon sok nyitott kérdés van. Abban biztos vagyok, hogy jövőre még versenyképesebbek leszünk, hiszen az idei tapasztalatok is a fejünkben, kezünkben, itinereinkben vannak. Tudom, hogy a támogatók is látják, milyen ereje van annak, hogy ott vagyunk az európai élmezőnyben. Rengeteg hazai és nemzetközi szurkolók van, a hazai és a nemzetközi sajtó is odafigyel ránk. Emiatt nagyon bízom abban, hogy jövőre is ott lehetünk az ERC élmezőnyében, és hasonlóan az ideihez, jövőre is egy komoly tesztprogrammal tudunk rákészülni az eredményekre.
Monzában óriási csatában lett bajnok a WRC3-ban Yohann Rossel. A 27 éves francia 2022-ben szintet lépne, a WRC2-ben szeretne indulni.
„Őszintén szólva remélem, hogy ez csak egy lépés lesz a karrieremben, hogy 2022-ben egy teljes programot mennék a WRC2-ben. Úgy tervezem hogy a WRC2-ben is a Citroënnel versenyzünk, de ez jelenleg még nem világos. Néhány napon belül azt hiszem ez tisztázódik, mert Monte-Carlo Rallyig már csak két hónap van hátra. Ha nyerni akarunk, akkor már most fel kell készülnünk” – mondta Rossel, aki természetesen a WRC-be vágyik, de tudja, hogy előtte még fontos lépcső a WRC2.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A francia versenyzőnek nem lesz könnyű dolga. Andreas Mikklesen már elmondta, hogy jövőre meg akarja védeni bajnoki címét. Gryazin is a WRC2-ben tervezi a jövő évet, és Chris Ingram is ebben a kategóriában indulna.
Rossel az idei WRC3 sikerre építene. Monte Carlóban, Olaszországban és Belgiumban is nyert. A Montén ráadásul ő volt a leggyorsabb Rally2-es pilóta, és Belgiumban is az ő neve következett a WRC-k után. Voltak mélypontok is a szezonjában, a szeptemberi Akropolis Rally-n kizárták, ez az ügy csaknem a szezon végéig húzódott. A navigátorát Alex Coriát is elveszítette, aki Adrien Fourmaux-hoz ült át, így Rosselnek a monzai döntőn kellett új navígátorral indulni.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Rossel küzdeni tudásához azonban nem férhet kétség. A bajnoki győzelmet a semmiből hozta vissza. Az utolsó monzai gyorsaságit 1.6 másodperccel Kajetanowicz mögött kezdte, de végül 4.7 másodperccel megelőzte a lengyelt.
„Őrület volt, sok problémám volt ebben az évben, a navigátor cserével, a görögországi kizárással és hasonlókkal. Az egész csapat és minden támogatóm számára tökéletes volt ez a befejezés. Fantasztikus érzés volt a végén. Kajetan annyira közel volt, és csak egy célom volt, hogy padlógázzal végigmenjek. A Power Stagen csak nyomtam és minden rendben volt, a vezetésre tudtam koncentrálni. Tökéletes volt” – idézte fel az utolsó momentumokat Rossel, aki ebből meríthet erőt a következő szezonra.
Január 1-én rajtol a 2022-es Dakar Rally. A versenyen két hét alatt 12 mért szakaszt kell teljesíteniük az indulóknak. Az össztáv 8375 kilométer lesz, a speciálszakaszok hossza 4258 kilométer.
Csakúgy, mint az előző két közel-keleti verseny, a Szaúd-Arábiában rendezett 2022-es Dakar, amely a 44. a sorban, szintén 12 speciálszakaszt tartalmaz két hét alatt. A pihenőnapot Rijádban tartják majd, a verseny felénél. A Dakarra rég látott létszámban neveztek a csapatok, 430 jármű indul majd, valamint 148 egység a Dakar Classic-on.
A rally január 1-én kezdődik egy rövid, 19 km-es prológgal Jeddah-ban, amely eredménye meghatározza majd a másnapi nyitószakasz rajtsorrendjét, Ha’ilban. Innen a verseny Al Artawiyah felé tart a maratoni szakasz első részére, ahol a versenyzők nem kaphatnak külső segítséget a szerelőktől. A maratoni szakasz második része egy 554 km-es pálya lesz Al Qaisumah-ig. Utána a versenyzők a fővárosba Rijad-ba indulnak, ahol az ötödik és a hatodik szakasz, valamint a pihenőnap is lesz.
foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
A 44. Dakar második részében az útvonal áthalad Al Dawadimi, Wadi Ad-Dawasir és Bisha között, majd az utolsó napon visszatér Jeddah-ba.
„Megpróbáltam kiegyensúlyozott útvonalat készíteni” – mondta a Dakar Rally igazgatója, David Castera. „A legbonyolultabbat a végére tettem, számomra a 11. szakasz a legnehezebb a sok dűnével. A kulcs a navigáció lesz.”
A 2022-es Dakar-rali egyben az ASO által az év elején meghirdetett új FIA Terep-rali világbajnokság nyitófordulója is lesz. Emiatt a Dakar történetében először azok a versenyzők, akik mechanikai hiba vagy ütközés miatt kiesnek, másnap visszaállhatnak, hasonlóan mint a Rally-vb-n a szuperralizó versenyzők. Időbüntetés persze jár majd, de a versenyt folytató egységek a szakaszgyőzelmekért és a vb pontokért még megküzdhetnek. Így a nézőknek is izgalmasaabb lesz a verseny, hiszen a világsztárok nem búcsúznak korán. Világsztárból és technikai csemegéből pedig ezen a Dakaron lesz bőven!
A 44. Dakaron debütál az Audi RS Q e-tron. Az Audi Sport célja, hogy elsőként használjon elektromos hajtásláncot hatékony energiaátalakítóval kombinálva a Dakar győzelméért. A futurisztikus T1-E kategóriás autójukhoz a versenyzők között is a legjobbakat szerződtette a csapat. A 14-szeres Dakar-bajnok Stéphane Peterhansel, a legendás spanyol pilóta, és négyszeres győztes Carlos Sainz és a korábbi FIA rallycross világbajnok Mattias Ekström is Audival indul.
„Nagyon büszke vagyok, hogy részt vehetek, mert úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy kihívást jelentő projekt. A célunk világos, azonnal meg kell próbálnunk nyerni.” – mondta Carlos Sainz.
A Toyota Gazoo Racing két korábbi bajnokkal, a katari Nasser Al-Attiyah-val és a dél-afrikai Giniel de Villiers-szel indul. A háromszoros Dakar-győztes Al-Attiyah eltökélt szándéka, hogy ő lesz az első közel-keleti pilóta, aki megnyeri a rallyt hazájában. A csapat az új Toyota Hilux T1+ modellel áll rajthoz.
„Az új T1+ autónkkal jövünk erre a Dakarra. Nagyobb kerekeink lesznek, és nagyobb lesz a felfüggesztés rugóútja, mint korábban, ez segíteni fog nekünk a durva talajon” – fogadkozott Nasser Al-Attiyah.
foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
Szintén T1+ autót hoz a 2022-es Dakarra a kilencszeres WRC-győztes Sébastien Loeb. A kétszeres dobogós francia a Prodrive BRX Hunter-rel versenyez az új navigátorával, Fabian Lurquinnal. Loeb csapattársa lesz a kétszeres győztes Nani Roma és a szintén rutinos Dakar versenyző argentin Orlando Terranova is.
foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
Szaúd-Arábiában két kerékről négyre vált Laia Sanz. A spanyol hölgy most egy MINI JCW Buggy volánja mögé ül. „Megvan bennem az a magabiztosság, ami abból fakad, hogy tudom, hogy olyan autóm van, amivel nem lesz gondom. Ez segíteni fog abban, hogy jól debütáljak, és befejezzem a Dakart” – nyilatkozta Sanz. A hatszoros Dakar-győztes gyártó csapatához tartozik a lengyel Kuba Przygonski aki egy négykerék-hajtású MINI JCW Rally-val próbál jó eredményt elérni.
Az ötszörös Dakar-győztes Cyril Despres egy egyedi autóval áll rajthoz. A GEN Z projekt célja az, hogy egy hidrogénhajtású járművel induljon és nyerjen a Dakaron.
A jövő évi Dakar egyik szenzációja a kétszeres MotoGP futamgyőztes Danilo Petrucci debütálása, aki a Tech3 KTM csapatban indul.
A verseny korábbi promótere az I. ZEG Rallyshow teljeskörű megszervezése révén már igazolta a felkészültségét.
A Truck Race Promotion Kft. (TRP) egyetért a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és
Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. álláspontjával, amely szerint ki kell értékelni
a Rally Hungary lebonyolításának sikerességét és fejleszteni kell a hazai raliversenyek
szervezési és biztonsági folyamatait. A rendezvény egykori promótereként és az I. ZEG
Rallyshow révén szerzett tapasztalatokra építve a TRP a továbbiakban nagyobb
szerepet kíván vállalni a sportesemény sikeres lebonyolításában.
Egy hónappal a 2021-es Rally Hungary megrendezése után az esemény promótere, a
HUMDA kezdeményezte, hogy a versenyzők, a szurkolók, valamint a rendezők
visszajelzéseit is figyelembe véve kiértékelés készüljön a hazai lebonyolítás
eredményességével kapcsolatban. A Truck Race Promotion Kft., mint alvállalkozó
egyetért ezzel és fontos célnak tekinti a jobb, biztonságosabb és élvezhetőbb
versenyrendezést.
A Truck Race Promotion (TRP) 2019-ben kötött megállapodást a Eurosport Eventsszel az
I. Rally Hungary megszervezéséről, miután 2018-ban egy kandidáló verseny részeként felélesztette a régi Zemplén ralik nyomvonalát. A Rally Hungary 2020-ban a koronavírus-járvány fenyegetése közepette is az FIA European Rally Championship (ERC) naptárának része volt, nagyszerű pilótákat vonzott Magyarországra, több tízezres nézőszámmal.
A TRP a rendezvény színvonalának további fejlesztése érdekében a promóteri
feladatokat 2021-től átadta, és az idei Rally Hungaryn a Rabócsiringen megtartott super
special szakasz, valamint a Nyíregyháza területén kialakított rajtceremónia és a városi
szakasz biztonságos és sikeres lebonyolítására koncentrált.
Foto: Makai Gergely, MGR IMAGES, Nikolay Gryazin–Konstantin Aleksandrov, Volkswagen Polo GTI R5, Rally Hungary 2021
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) értékelése alapján mindkét részterület a
rendezvény legkiemelkedőbb elemei közé került, a nemzetközi szakemberek méltatták a
Rabócsiringen és Nyíregyháza belvárosában kialakult hangulatot, utóbbit a rendezvény
fénypontjaként jellemezték. Kiemelték, hogy rajongók ezrei élvezhették a versenyzést
megfelelő és biztonságos elhelyezéssel. A két szakaszt az elvárt sztenderdeket
meghaladó minősítéssel értékelték.
Az előzetes vizsgálatok alapján felmerülhetnek olyan hiányosságok, amelyek a TRP és a
HUMDA hatáskörén kívül esnek. Ennek az az oka, hogy a promóter alapvetően
finanszírozási, jegyértékesítési, marketing és kommunikációs feladatokat lát el. A
sportszakmai és biztonsági teendőkért minden esetben az FIA-val szerződéses
viszonyban álló, megfelelő licensszel rendelkező rendező felel.
foto: MGR Images/Makai Gergely
Az idei tapasztalatok alapján, az értékelési folyamat függvényében a TRP a jövőben
nagyobb részt kíván vállalni a Rally Hungary lebonyolításában annak érdekében, hogy
biztosítsa a rendezvény jövőjét az FIA ERC versenynaptárában.
A 2021 augusztusában megrendezett I. ZEG Rallyshow alkalmával a TRP a HUMDA-val
együttműködve a promóteri feladatok mellett a sportszakmai területet és a
lebonyolítást is felügyelve hagyományteremtő autósport-eseményt hozott létre, és
igazolta, hogy felkészült egy nívós raliverseny teljeskörű lebonyolítására.
Végletekig kiélezett szezon után, pontegyenlőséggel zárt Johan Krisstofferson és Timmy Hansen a Rallycross Vb utolsó döntője után, de a jobb részeredmények miatt Kristofferssoné lett a bajnoki cím. Szabó Krisztián a bajnokság ötödik helyén fejezte be a szezont.
Komoly csatát hozott az év utolsó versenynapja a Nürburgringen, ahol a szombati nap után újra havas pálya várta a versenyzőket.
foto: fiaworldrallycross.com
Kristofferson nagyon belekezdett a Q1-et és Q3-at megnyerte, a Q2-ben harmadik lett. Hansen tapadt rá, két második és egy harmadik hellyel jutott a elődöntőbe.
A magyarok közül Szabó harmadik, ötödik és hatodik idővel jutott tovább. Kárai Tamásnak nem ment jól a kvalifikációs kör, két 11. és egy 12. helyet ért el. A két magyar az első elődöntőbe került, de nem jutottak döntőbe, negyedik és ötödik helyen végeztek.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A vb cimért harcolók felemásan teljesítettek, Kristoffersson első helyen végzett, Hansen viszont öccsétől és Grönholmtól is kikapott, így utolsó sorba került a döntőben.
Itt aztán megint Grönholm és Kevin Hansen játszott főszerepet. Nyertek, Kristoffersson harmadik lett, Timmy Hansen negyedik és ez azt jelentette, hogy mindketten 217 ponttal fejezték be a 2021-es szezont. A bajnok Jonah Kristoffersson lett, aki 2017, 2018 és 2020 után negyedszer hódította el a címet.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
Csapatban a Hansen Team nyert a GRX és a KYB EKS előtt.
Szabó Krisztián 162 pontjával Niclas Grönholm és Kevin Hansen mögött lett ötödik. Két alkalommal is dobogóra állt az évben. 2021-et egy nürburgringi harmadik hellyel fejezte, amit szombaton szerzett.
A Rallycross vb szezonzárójának szombati döntőjében Johann Kristofferson nyert Jurij Belevskij előtt. Szabó Krisztián harmadik lett, ezzel idén másodszor végzett a legjobb háromban.
A történethez hozzá tartozik, döntő után ismét a versenybíróságon dőlt el a végső sorrend. A második Timmy Hansent és a hatodik Enzo Idét kizárták, Szabó így lett végül harmadik.
A másik magyar induló Kárai Tamás a középdöntőig jutott, itt hatodik lett.
foto: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool
A Nürburgring faggyal és hóval várta a Rallycross vb mezőnyét. Rögtön a Q1 második futamán nagy baleset történt. Szabó és Kárai is itt indult, de piros zászlóval szakadt félbe a verseny, mert Hervé Knapick szó szerint beleállította autóját a korlátba. Szabó végül nyolcadik Kárai tizedik lett a Q1-ben, Kristoffersson lett az első.
A Q2-ben Grönholm nyert. A magyarok is jobban teljesítettek, Szabó negyedik lett, Kárai nyolcadikként végzett.
Az első középdöntőben Kristofferson, Grönholm és Szabó jutott tovább. A másodikban komoly meglepetés született: Belevskiy nyert Ide előtt, Timmy Hansen pedig harmadik lett.
A döntőben Kristofferson nagyot ment, Hansen kizárásával pedig hatalmas lépést tett a bajnoki cím felé. A vasárnapi zárófutam előtt Timmí Hansen vezeti a bajnokságot 195 ponttal, Kristoffersson pedig 4 pontra csökkentette hátrányát. Szabó Krisztán továbbra is ötödik, 147 pontja van.