Kategória: Formula Sport

  • Formula 2-es verseny helyett a biztonsági személyzet tett meg egy kört

    Formula 2-es verseny helyett a biztonsági személyzet tett meg egy kört

    Normál esetben a Formula 2 sprintfutamnak kellene lennie most Spa-Francorchampsban, de Anthoine Hubert halálos kimenetelű balesete miatt a mai futamot törölték. Helyette a pálya biztonsági személyzetét kérték fel, hogy tegyenek meg egy tiszteletkört, amelyet a közönség felállva és szomorú tapssal fogadott.

    Változott így a hivatalos program is: 10:50-kor és 14:54-kor is egy perces néma csenddel adóznak az elhunyt versenyző emlékére.

    Rajongói kezdeményezésre is a Forma-1-es verseny 19. körében amelyik szám Anthoine rajtszáma volt a helyszínen mindenki feláll majd a nézőtéren.

  • Correat meg kellett műteni, stabilizálták az állapotát

    Correat meg kellett műteni, stabilizálták az állapotát

    A Formula 2-ben versenyző Juan Manuel Correanak immáron stabil az állapota, miután megműtötték őt a liègei kórházban. Az amerikai-ecuadori versenyzőnek mindkét lába eltört és a gerince is súlyosan megsérült.

    Correa is része volt annak a tragikus balesetnek, ami végül Anthoine Hubert életébe került, a Formula 2 tegnapi főversenyén Spa-Francorchampsban. A baleset a második körben történt, amikor Giuliano Alesi elveszítette az uralmát az autója felett a Radillionban. Hubert megpróbálta elkerülni Alesi autóját és ő is a falban kötött ki, azonban az autója visszatért a pályára, pont a teljes gázzal érkező Correa elé, aki nem tudta elkerülni a francia Ardenjét. A két autó ütközött, aminek következtében Hubert autója kettévált, az amerikai autója pedig fejjel lefelé ért földet.

    Az FIA tegnap erősítette meg, hogy helyi idő szerint 18:35-kor Hubert belehalt a sérüléseibe. Correát pedig meg kellett műteni és továbbra is az intenzív osztályon ápolják.

    A Racingline.hu csapata részvétét szeretné nyilvánítani Hubert gyászoló családjának és hozzátartozóinak, valamint mihamarabbi felépülést kíván a lábadozó Correának.

  • Elhunyt Anthoine Hubert, F2-es versenyző

    Elhunyt Anthoine Hubert, F2-es versenyző

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a ma délutáni Formula 2-es versenyen, Spában, rendkívül súlyos baleset történt. A két legfőbb érintett Juan Manuel Correa és Anthoine Hubert voltak.
    Sejthető volt, hogy nagy a baj, mivel azonnal hírzárlat lett az ügyben, és semmilyen hivatalos információ nem érkezett.
    Mostanra azonban FIA sajnos megerősítette, hogy Hubert életét vesztette.

    Az FIA hivatalos közleményébál kiderül, hogy minden érintett versenyzőt az orvosi központba vittek a balesetet követően. Hubert azonban 18.35-kor belehalt sérüléseibe.

    Juan Manuel Correa állapota stabil, őt kórházba szállították.

    Hubert 2018 GP3-as bajnoka, a Renault Sport Academy tagja volt. Szeptemberben töltötte volna be 23. életévét.
    Nyugodjon békében.
  • Brutális baleset történt az F2 futamán, még nincs hír a versenyzőkről

    Brutális baleset történt az F2 futamán, még nincs hír a versenyzőkről

    A mai Formula 2-es verseny második körében történt súlyos baleset a spái pályán, a Radillionban.

    Marino Sato, Anthoine Hubert és Juan Manuel Correa érintettek a balesetben. Előbbi kiszállt autójából, a másik két versenyzőről azonban egyelőre nem tudni, az autók rettentően összetörtek.

    A versenyt piros zászlóval leintették, számos mentő érkezett a helyszínre, egyelőre nem tudni, hogy vannak a versenyzők. Visszajátszás sem volt.

    A versenyt nem fogják folytatni…

    Amint újabb információk derülnek ki, jelentkezünk a hírekkel.

  • Schumacher bizonytalan abban, hogy jövőre már bemutatkozhat az F1-ben

    Schumacher bizonytalan abban, hogy jövőre már bemutatkozhat az F1-ben

    Mick Schumacher elismerte, hogy bizonytalan abban, hogy mikor csatlakozhat a királykategóriához, de nagyon is építene a nemrég megszerzett Formula 2-es győzelmére. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia a sprintversenyt nyerte meg a Hungaroringen. A fiatal német pilóta tagja a Ferrari akadémiájának, és tesztelhetett is az idei autójukkal, ahogy az Alfa Romeóval is. Ennek ellenére bizonytalan abban, hogy érett-e a Forma-1-re, ha esetlegesen hívnák a szezon végén. Mick a Racernek nyilatkozott:

    „Majd az idő megmondja. Az, hogy megszereztem az első győzelmemet az F2-ben, nagyszerű. Ugyanakkor még mindig sokat kell dolgoznom magamon. Ugyanakkor hogy egy, kettő vagy három év múlva megyek-e a Forma-1-be, azt még nem tudom. Majd kiderül. A lehető legjobbamat akarom nyújtani, annyit tanulok amennyit csak lehet, készen akarok állni a következő lépésre.”

    Schumacher győzelme nem jött könnyen, komoly nyomás alatt tartotta Nobuharu Matsushita, és most reménykedik abban, hogy az első győzelmét követően megtalálják a sikerek a szezon hátralévő részében is:

    „Igaz a mondás, az elsőt megszerezni a legnehezebb, de amint tudsz nyerni, az rengeteg önbizalmat ad. Ezzel felvértezve indulhatsz neki a következő fordulónak, ami pláne jó akkor, amikor már a szezon vége felé közeledünk. Az is jót tett, hogy nem volt könnyű ezt elérni, mert nagy volt rajtunk a nyomás, nem csak Nobu részéről, hanem az egész szezon alatt.”

  • A Mercedes érdeklődött Mick Schumacher iránt, de nem volt hely neki

    A Mercedes érdeklődött Mick Schumacher iránt, de nem volt hely neki

    Mick Schumacher a Magyar Nagydíjon első Forma-2-es győzelmét szerezte, és a nyári szünet után, a szezon második felében egy hasonló felzárkózást igyekszik majd bemutatni, mint ami tavaly a Forma-3 győzelemhez segítette. A német egy ideje már a Ferrari akadémiájának tagja, de egy időben a Mercedes is érdeklődött iránta, ismerte el Toto Wolff.

    „Természetesen fontolgattuk, hogy bevesszük a fiatal versenyző programunkba, de végül úgy döntöttünk, nem csinálunk neki helyet” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke a La Gazzetta Dello Sport hasábjain. „Egyszerűen azért, mert akkoriban már Esteban Oconnak és George Russelllnek is nehezen találtunk ülést. Mick egy jó srác, és az F3-on és F2-n keresztül olyanná vált, akinek megvan a saját személyisége. Biztos vagyok benne, ha eljön az idő, a Forma-1-ben is jól fog menni.”

  • Barrichello nem áll le: ausztrál együléses sorozatban folytatja

    Barrichello nem áll le: ausztrál együléses sorozatban folytatja

    A Ferrari korábbi Forma-1-es pilótája, Rubens Barrichello az ausztrál, S5000 névre hallgató együléses sorozatba igazolt.

    A 11-szeres futamgyőztes 2012 óta a brazil stock car bajnokságban versenyzett, mielőtt visszaváltott volna formaautóra. Az S5000 bajnokság szeptemberben rajtol, az autókat pedig egyébiránt V8-as motor hajtja majd.

    „Annyi ausztrál F1-es verseny után izgatottan várom, hogy visszatérjek ide Melbourne-be az S5000 első versenyére. AZ S5000 koncepciója nagyon érdekes, az autót vezetni úgy tűnik elég nagy kihívás lesz, várom már. Nagyszerű, hogy újra lesz egy komoly nyitott-kerekes széria Ausztráliában. Már hallom is az ötliteres dübörgő V8-ast az autó hátuljában.”

  • Újabb F2-es pilóta kap Forma-1-es privát tesztet

    Újabb F2-es pilóta kap Forma-1-es privát tesztet

    A Formula 2-ben szereplő Juan Manuel Correa augusztus végén vezethet életében először Forma-1-es autót, miután az Alfa Romeo biztosít neki egy tesztet.

    Correa jelenleg az Alfa Romeo fejlesztő pilótája, emellett a Sauber Junior Team színeiben a Formula 2-ben indul idén, eddig pedig két dobogós helyet tud felmutatni.

    Az amerikai versenyző augusztus 24.-én a Paul Ricardon fogja pályára vinni a 2013-as Sauber C32-est.

    „Azt mondani, hogy izgatott vagyok nem kifejezés. Egy teszt és egy karrier a Forma-1-ben az az, amiért én és a partnereim régóta dolgozunk. Egy nagy lépésként fogok erre tekinteni, figyelek és tanulok, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzem.” – örömködött az ecuadori születésű amerikai pilóta.

  • A W Series bajnoka célba vette a Forma-1-et

    A W Series bajnoka célba vette a Forma-1-et

    Jamie Chadwick történelmet írt a hétvége folyamán, miután ő lett a W Series történetének első bajnoka. A brit versenyzőnő elmondta, hogy egy időn belül már a Forma-1-ben is kipróbálná magát.

    A 21 éves Chadwick a negyedik helyen ért célba a női széria szezonzáró versenyén Brands Hatchben, ami elég volt neki ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki címet Beitske Visser és Alice Powell előtt. Chadwick, aki fél millió dollárt zsebelt be a bajnokság megnyerésével, Hockenheimben és Misanoban tudott futamot nyerni és emellett a szezon összes versenyén pontszerző helyen ért célba.

    A brit versenyzőnő most már olyan nagy dolgokra gondol a sikerét követően, mint az F1. Tudja, hogy nagy kihívás lesz ez a számára, ugyanis utoljára 1976-ban fordult elő olyan, hogy egy női versenyző szerepelhessen a száguldó cirkuszban Lella Lombardi személyében.

    „Ötletem sincs, hogy milyen rögös utat kell majd végig járnom, ha el szeretnék jutni a Forma-1-be,” – véli a brit versenyzőnő. „Ha megnézed a versenyzőket, akik eljutottak a Forma-1-ben, akkor látszik, hogy mindenki mögött állt egy erős szponzor. Bárhogyan is jutottak hozzá a támogatókhoz, az nyilvánvaló, hogy egyikük sem fizette be a versenyzőjét a királykategóriába.”

    Chadwick már a korábbiakban is történelmet írt, ugyanis ő volt az első női versenyző, aki meg tudta nyerni a brit Formula 3-as bajnokságot, ahol rajta kívül szinte csak férfi versenyző szerepelt. Többek között emiatt alkalmazza őt a Williams tesztpilótaként. Chadwick a bajnokság megnyerése után most már nagyobb dolgokra gondol.

    „Feljebb szeretnék lépni a ranglétrán. Nagyobb szériákban is ki szeretném próbálni magam, mint a W Series. Sok mindent szeretnék elérni ebben a sportban, szóval a következő év arról fog szólni a számomra, hogy minél jobban felkészítsem magam erre. Az idei év eddig remek volt, azonban most már szeretnék jobb képességű versenyzők ellen versenyezni és remélhetőleg a következő szezonban már lehetőségem adódik majd erre.”

  • Interjú Guanyu Zhouval, aki Kína első Forma-1-es pilótája lehet

    Interjú Guanyu Zhouval, aki Kína első Forma-1-es pilótája lehet

    A Renault támogatott Guanyu Zhouval beszélgettünk a Magyar Nagydíj hétvégéjén. A 20 éves pilótának ez az első éve a Forma-2-ben, és eddig remekül teljesít, ő a legjobb újonc. Győzelme még nincs, de többször is állt már dobogón. Nemrég kiderült róla az is, hogy Forma-1-es autót is vezethetett, a Renault korábbi modelljét.

    Jelenleg 6. vagy a bajnokságban, te vagy a legjobb újonc. Hogyan csinálod, mi a titkod?

    Guanyu Zhou: Minden hétvége előtt keményen dolgozunk a csapattal, nagyon sok információt gyűjtünk, és megpróbálunk 100%-osan felkészülni. Emellett egész gyorsan tudtam alkalmazkodni az autóhoz. Tényleg jó a szezon eddig, főleg hogy az F2-ben nincs sok lehetőséget és időd a gyakorlásra, ráadásul rengeteg új dolgot kellett megtanulnom. De gyorsan hozzászoktam, szóval remek, hogy már ilyen szinten vagyok.

    Hogyan kezdted, hogy szerettél bele a versenyzésbe?

    Zhou: Mindig szerettem az autókat és a hangjukat. Gyerekként sok matchboxom volt otthon, amivel játszhattam. Aztán egyszer csak elkezdtem gokartozni, szórakozásnak indult, de imádtam, és eztán minden nap akartam menni. Elmentünk egy igazi pályára, és ekkor kezdtem el komolyan versenyezni, mint egy profi versenyző. Azóta az az álmom, hogy Forma-1-es pilóta legyek.

    Mik a további célkitűzéseid ebben a szezonban?

    Zhou: A szezon előtt néhány dobogó volt a cél, de mivel ez már megvan, az első győzelmemet szeretném megszerezni.

    Korábban Ferrari junior pilóta voltál, miért távoztál az olaszoktól?

    Zhou: Erre nincs egy ok konkrétan. Remek volt velük, egy professzionális csapatról beszélünk, de már a Renault-nál vagyok, akik szintén egy profi csapat. Az álmom a Forma-1-be jutás, és a Renault-val több lehetőségem van ezt elérni.

    Te lehetsz az első kínai Forma-1-es pilóta. Mit jelentene ez számodra?

    Zhou: Ez jelentene mindent, valóra válna az álmom. Sok kemény pillanatom volt, rengeteg munkát fektettem ebbe bele, szóval remélem minden ki fog fizetődni. Most nyilván a Forma-2-es bajnokságban kell jól mennem, és ha sikerül, szerintem lesznek lehetőségeim, amiket biztosan meg fogok ragadni, hogy bejussak az F1-be. Ezenkívül egész Kínának is nagy inspiráció lenne.