Kategória: Formula Sport

  • Tatiana Calderon lesz az első nő a Super Formulában!

    Tatiana Calderon lesz az első nő a Super Formulában!

    Tatiana Calderon lesz az első női versenyző a japán Super Formula bajnokságban.

    A kolumbiai versenyzőnő, aki az Alfa Romeo Racing tesztpilótája is, három évet töltött GP3-ban, egyet pedig Formula 2-ben. Ez utóbbiban 2019-ben a 22. helyen végzett, pontszerzés nélkül.

    Idén a Super Formulában edződik majd, csak úgy, mint Juri Vips, és ahogy korábban tette például Pierre Gasly is. Calderont a Drago Corse csapat igazolta le.

  • Kialakult az ART Grand Prix pilótahármasa

    Kialakult az ART Grand Prix pilótahármasa

    Az ART Grand Prix bejelentette, hogy Sebastian Fernandez lesz a harmadik pilótájuk az FIA Formula 2020-as szezonjában.

    Feranandez a tavalyi szezonban is az FIA Formula 3-ban versenyzett, csak akkor még a Campos Racing pilótája volt. A spanyol-venezuelai származású versenyző egy borzalmas szezont zárt, mivel a Campos Racing triójából egyedül az az Alex Peroni tudott csak pontot szerezni, akinek a Monzában szenvedett hatalmas balesete miatt idő előtt véget ért a szezonja.

    Fernandez legjobb eredménye egy tizenkettedik hely volt a tavalyi szezonban, és mivel nem tudott pontot szerezni, ezért csak a huszonnyolcadik helyen végzett az egyéni bajnokságban. Azonban a 19 éves Fernandez már sokkal jobban teljesített a Makaói Nagydíjon és az év végi valenciai teszteken, szóval a következő szezonban minden bizonnyal jobban fog majd teljesíteni.

    „Izgatott és hálás vagyok egyszerre a lehetőség miatt, amit az ART Grad Prix adott nekem,” – mondta örömében Fernandez. „Már a Makaói Nagydíjon és a valenciai teszteken is közösen dolgoztunk, szóval nagyon remélem, hogy a következő szezonban képesek leszünk majd közös erővel jó eredményeket elérni.”

    Az ART Grand Prix csapatfőnöke, Sebastien Philippe hozzátette: „Sebastian még csak 19 éves, azonban rendkívüli tapasztalattal rendelkezik, különösen az F3-as kategóriákban. Ez a tapasztalat még akár ki is fizetődhet majd számára a későbbiekben.

    „Az első makaói hétvégéjén is jól szerepelt, rengeteget fejlődött a hétvége során. Valenciában pedig megmutatta, hogy hallgat a tanácsokra és képes szorgalmasan együtt dolgozni a csapattagokkal. Mindene megvan ahhoz, hogy az idei szezonban az élmezőnyben legyen és a bajnoki címért csatázzon a többiekkel.”

    Az ART GP a tavalyi szezonban harmadik lett a konstruktőri bajnokságban a Prema és a Hitech GP mögött. Fernandez mellett pedig a német Formula 4 regnáló bajnoka Theo Pourchaire és az orosz Alexander Smolyar kap majd lehetőséget az ART-nál.

  • Hivatalosan is visszavonták Hubert rajtszámát

    Hivatalosan is visszavonták Hubert rajtszámát

    A Formula 2 szervezői visszavonultatták a 19-es rajtszámot a bajnokságban, az elhunyt Anthoine Hubert emlékére.

    A francia fiatal a Formula 2 belga főversenyén szenvedett olyan súlyos sérüléseket, hogy az orvosok már nem tudták megmenteni az életét és két órával a balesetet követően távozott az élők sorából.

    Hubert az elmúlt három évet a Forma-1 nevelőszériájában töltötte. 2017-ben és 2018-ban a GP3-ban szerepelt, ahol a második évében sikerült megnyernie a bajnokságot, 2019-ben pedig felléphetett a Formula 2-be. A francia fiatal – aki tagja volt a Renault pilótaakadémiájának – már újoncként futamot tudott nyerni a sorozatban, ugyanis először Monacóban, majd a hazai versenyén Le Castelletben sikerült elsőként célba érnie. Hubert végül a tizedik helyet szerezte meg az összetett pontversenyben.

    A tragédiát követően a Formula 2 szervezői még egy díjat is elneveztek a fiatal franciáról. Az Anthoine Hubert díjat a sorozat legeredményesebb újonca kapja meg ezentúl minden egyes szezon végén. Az első ilyen díjat a kínai Guanyu Zhou nyerte meg.

    Hubert helyét Artem Markelov vette át az utolsó két versenyhétvégére a BWT Ardennél, akiket a következő szezontól HWA néven találunk majd meg a mezőnyben. A HWA Racelab leendő versenyzői a 16-os és 17-es rajtszámot fogják majd megkapni, miután az Arden a nyolcadik helyen végzett az idei konstruktőri bajnokságban.

    A kilencedik helyezett Prema versenyzői használnák a 18-as és a 19-es rajtszámokat, azonban a visszavonás miatt Mick Schumacher és Robert Shwartzman autóin a 20-as és 21-es számok lesznek majd megtalálhatók. Ebből következik, hogy az utolsó helyezett Trident pilótái pedig a 22-es és 23-as rajtszámokkal vághatnak neki az idei szezonnak.

    Formula 2-ben 1-től 23-ig, a Formula 3-ban pedig 1-től 30-ig vannak a rajtszámok az előző szezon konstruktőri bajnokságának végeredménye alapján, ellentétben a Forma-1-gyel, ahol a 2014-es szezon óta a versenyzők kiválaszthatják a saját maguk rajtszámát.

  • Elkelt az MP Motorsport egyik Formula 2-es ülése

    Elkelt az MP Motorsport egyik Formula 2-es ülése

    A Forma-1-gyel ellentétben a Formula 2-ben sokkal nagyobb mértékű változás van a rajtrács összetételében. Legutóbb az MP Motorsport ismertette az egyik versenyzőjét.

    A holland istálló – melynek vezetése átalakult – egy abszolút újoncot választott először. A nevével ellentétben brazil állampolgársággal rendelkező Felipe Drugovich fogja vezetni az autójukat, aki már az Abu Dhabi teszten megismerkedhetett a csapattal, és rengeteg kilométert tett meg és a kilencedik lett. Ezzel pedig meggyőzte Sander Dorsman csapatfőnököt.

    „Felipe tökéletes munkát végzett nekünk a tesztek alatt és folyamatosan fejlődött. Egy másodpercig sem hezitáltunk, mikor alá kellett írnunk vele a szerződést. Már azóta a célkeresztünkben bolt, mióta sikereket kezdett el elérni az alsóbb sorozatokban, és nagyszerű most már őt a csapatunkban látni.” – nyilatkozta Dorsman.

    Drugovich korábban megnyerte az MRF Challenget és a spanyol Formula 3-as bajnokságot is, de tavaly csupán a 16.lett az első nemzetközi F3-as bajnokságban.

  • Binotto szerint Schumacher remek jelölt egy jövőbeli F1-es ülésre

    Binotto szerint Schumacher remek jelölt egy jövőbeli F1-es ülésre

    Mattia Binotto úgy gondolja, Mick Schumacher remek jelölt lesz egy F1-es ülésre a jövőben.

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia 2019-ben az F2-ben versengett, ezenkívül tesztlehetőséget is kapott F1-es autóval. A Forma-2-es szezonja sokak szerint csalódáskeltő, ám Binotto sikeresnek látta a debütáló évet. Ami a tényeket illeti, a németnek összejött egy győzelem a magyar sprintfutamon, és az összetett 12. helyén végzett.

    „Büszkék vagyunk, hogy felvettük a Ferrari versenyzői akadémiájába” – mondta Binotto. „Nem csak azért tettük ezt, mert ő Michael Schumacher fia, hanem mert jó pilóta igazából, illetve jól ment a szezonban. Ha vetünk egy pillantást a tabellára, néhány tapasztalt pilótát láthatunk az elején, de ő csak egyszezonnyi tapasztalatot gyűjtött. És ha az újoncokat nézzük, akkor is jól ment.”

    „Úgy gondolom a most következő évad kulcsfontosságú lesz számára, hogy kiderüljön, mennyit tud fejlődni. Sokat várunk tőle, mert már lesz egy évnyi tapasztalata, és eléggé biztosak vagyunk benne, hogy egy jó jelölt az F1-ben is.”

    Arról is volt szó, lehet-e egy nap a Ferrari pilótája Schumacher.

    „Ezt nagyon korai megmondani” – jelentette ki az olasz. „De az akadémia célja, hogy megtalálja a következő tehetséget a Ferrarinak, és ő tagja ennek. Úgy gondoljuk, megvan ehhez a tehetsége. 2021 túl korai lesz a fiataljainknak. Ekkor fontossá válik a tapasztalat az újfajta autók miatt.”

  • Frederik Vesti a Prema második igazolása

    Frederik Vesti a Prema második igazolása

    A Prema bejelentette a második versenyzőjének kilétét. A Formula 3 Regional European Championship bajnoka, Frederik Vesti is az FIA Formula 3 bajnok csapatánál folytatja majd a pályafutását.

    A fiatal dán versenyző Logan Sargeant csapattársa lesz az olasz csapatnál, akiknek három szabad ülésük volt, miután az eddigi versenyzőik, Robert Shwartzman, Marcus Armstreong és Jehan Daruvala a bajnokság első három helyén végeztek és a következő szezonban már felsőbb kategóriában fognak versenyezni.

    A 17 éves dán versenyző a tavalyi évben egy zseniális szezont zárt, ugyanis 10 pole pozícióval és 13 győzelemmel magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet a Formula Regional European Championshipben.

    Vesti együléses versenyzői pályafutása 2016-ban vette kezdetét, amikor a dán Formula Fordban állt rajthoz, mielőtt megszerezte a második helyet a dán Formula 4-ben. 2018-ban a sikersorozat tovább folytatódott, ugyanis a dán négyszer is a dobogó tetején ünnepelhetett az német és az olasz Formula 4-ben és a Makaói Nagydíjon is versenyezhetett, ahol a tizennyolcadik helyen intették le.

    A dán versenyző és az olasz csapat kapcsolata tavaly kezdődött el, amikor a dán versenyző az olasz csapathoz szerződött egy vadonatúj sorozatba, a Formula 3 Regional European Championshipbe. Már az első évében bajnok tudott lenni és ismét megmérethette magát a Makaó utcáin rendezett versenyen, ahol a hetedik helyen zárt.

    „Hihetetlenül hálás vagyok, amiért a Prema megadta neked ezt a lehetőséget,” – lelkendezett Vesti. „Mindegyik fiatal versenyző egy Premás szerződésről álmodik és csak kevesünknek adatik meg ez a lehetőség. Minden lépés, amit a Formula 3 Regional European Championshipben sikerült megtennem a tavalyi évben, különleges volt és 2020-ban is ez lesz a célom.

    „Imádom a csapat, a környezetet és a mentalitásukat, hogy minden részletre odafigyelnek. Készen állok, hogy viszonozzam a csapatnak, amit a Formula 3 Regional European Championshipben tettek értem a srácom.”

    A Prema csapatvezetője, Rene Rosin pedig ezt nyilatkozta a dán szerződtetéséről. „Már nagyon várjuk, hogy láthassuk Frederiket versenyezni az FIA Formula 3-ban. A tavalyi szezonban dominálni tudtunk és tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz lesz megismételni ezt a teljesítményt a következő szezonban.

    „Frederik nagyszerűen ment a Formula 3 Regional European Championshipben és a valenciai teszten és a Makaói Nagydíjon is lenyűgözött minket az ott nyújtott teljesítményével. Izgatottak vagyunk, hogy ismét a mi csapatunk színeiben versenyezhet. Frederik egy tehetséges és kitartó versenyző, szóval biztos vagyok benne, hogy ő lesz a csapatunk egyik meghatározó személyisége.”

  • Hamilton le szeretné csökkenteni az alsóbb kategóriák költségeit

    Hamilton le szeretné csökkenteni az alsóbb kategóriák költségeit

    A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton elárulta az egyik hosszú távú célját. A Mercedes brit versenyzőjének az a célja, hogy egyensúlyozza az emelkedő költségeket az alsóbb kategóriákban.

    A junior szériák az elmúlt években még költségesebbek lettek, mint régen voltak, ami miatt a fiatal pilótáknak a tehetségük mellett a komoly szponzori hátérre is szükségük van ahhoz, hogy versenyezhessenek és eljuthassanak a Forma-1-ig. Egyes információk szerint már egy év a Formula 3-ban is millió eurókba kerül és akkor a Formula 2-ről még nem is beszéltünk, ami természetesen még a Formula 3-nál is költségesebb.

    „Ahol a motorsport jeloenlegi állapotában van – ha például ránézel a Formula 3-ra – akkor látszik, hogy a mostani állapot közel sem olyan volt, mint régen volt,” – jegyezte meg a száguldó cirkusz regnáló bajnoka. „Már nem a Formula Renault a mérce, pedig régebben még az volt az egyik legnívósabb széria.

    „A GP2 és a GP3 – amit most már Formula 2 és Formula 3 néven ismerünk – folyamatosan emelkednek a költségek, azonban nem kellene és a gokartozással is ugyanez a helyzet. Ennek pedig az azt ok, hogy az üzletvezetők nem követik az általam felsorakoztatott eszményeket.

    „Szóval folyamatosan azon gondolom, hogy miként tudnék javítani a helyzeten. Azonban a sokféleség egy folyamatos probléma és ezzel nem is fogunk tudni mit csinálni. Szerintem csak egy részét lennék képes megoldani a problémának.

    „Azon agyalok, hogy  hogyan tudnék dolgozni a Forma-1-ben ezen, sem, mint csak kipipálni egy kisebb problémát a sok közül. Értitek mire gondolok, nem?,” – érdeklődött Hamilton. „Amiket az üzletemberek csinálnak gyakran: valós döntéseket hozni, ami nagy hatással lehet a jövőre az adott témában. Még mindig próbálom megérteni, azonban a hosszú távú céljaim között ezt előnyben részesítem.”

  • Ilott szerint áttörést jelenthet a karrierjében Virtuosi

    Ilott szerint áttörést jelenthet a karrierjében Virtuosi

    Callum Ilott, a Ferrari Academy pilótája azt reméli, hogy a Forma 2-es élvonalban lévő Virtuosi Racinghez való szerződése áttörést jelenthet, ha a Forma 1-be szeretne jutni.

    Ilott tavaly a 11. helyen végzett két pódium és egy rajtelsőséggel a Forma 2-ben. Annak ellenére, hogy a Sauber Junior Team gumikezelési problémákkal szembesült az újonc évében, Ilott így is képes volt megverni a Ferraris junior társait Mick Schumacert és Giuliano Alesi-t.

    Ilott a Virtuosi-hoz fog szerződni a 2020-as szezontól. A brit pilóta az Autosport-nak elmondta, hogy hogy a Ferrari Driver Academy legjobbjai között lenni mindenképpen jó alapot jelenthet a jövőjében.

    „Mindig gyors voltam és folyamatosan jó eredményeket hoztam az elmúlt években, de még nem volt meg az „áttörés” éve. Éppen csak betöltöttem a 21-et és még relatíve fiatalnak számítok, de most fontos a 2020-as évre koncentrálni és megmutatni, hogy meg tudom csinálni azt, amit George (Russell), Alex (Albon) és Lando (Norris) megcsinált (2018-ban).”

    Ilott hozzátette, hogy jó éve volt a Sauber Junior Teammel, de a Virtuosi a legjobb a csapatok között mind tapasztalatban, sebességben és eredményekben is, ezért is biztos abban, hogy sokat tud majd tanulni az új helyén.

    „Még csak egy évet húztam le a Forma 2-ben és a tanulási görbe nagyon meredek, de amit megtanulsz első két évbe, sokkal több, mint amit ebben a kategóriában a harmadik vagy negyedik évben tanulhatsz meg. Biztos vagyok benne, hogy jó kiindulási pontunk van 2020-ra.”

  • 16 éves francia tehetséget igazolt az ART GP

    16 éves francia tehetséget igazolt az ART GP

    Az ADAC Formula 4 regnáló bajnoka Theo Pourchaire a következő szezonban az FIA Formula 3-ban fog versenyezni az ART Grand Prix pilótájaként.

    A mindössze 16 éves francia pilóta idén megnyerte a német Formula 4-et, miután sikerült legyőznie a Red Bull támogatott Dennis Haugert. Pourchaire már a sorozat évzáró tesztjén is részt vett az ART GP-vel Valenciában és most vált hivatalossá, hogy a 2020-as szezont is náluk fogja tölteni.

    „Ez egy új kihívás a számomra és nagyon hálás vagyok az ART GP-nek, mert megadták nekem a lehetőséget, hogy a Formula 3-ban versenyezhessek,” – mondta Pourchaire. „Hatalmas előrelépés ez a német Formula 4-ből érkezve, azonban a valenciai teszteket követően úgy érzem, hogy készen állok a feladatra. Az összes létező időjárási körülményt megtapasztaltam, ugyanis vezettem esőben, szárazon és változó körülmények között is.

    „Tudom, hogy az utóbbi években sokat fejlődtem, azonban ennek ellenére az a célom, hogy egyre jobb és jobb legyek és hogy a bajnokság végéig harcban legyek a bajnokesélyes versenyzőkkel. Még sok minden dolgot meg kell tanulnom, azonban egy olyan csapattal, mint az ART Grand Prix, úgy hiszem, hogy meg fogom tudni csinálni.”

    Az ART dominálta a bajnokságot a GP3-as korszakban egészen 2018-ig, azonban 2019-ben a Prema átvette tőlük a hatalmat, miután a sorozat egyesült az európai Formula 3-as.

    Az ART – akik a harmadik helyen fejezték be az idei konstruktőri bajnokságot – már bejelentette, hogy a francia pilóta mellett az orosz Alexander Smolyar lesz az egyik ülésük a három közül.

    Christian Lundgaard – aki a csapat legeredményesebb versenyzője volt a tavalyi évben – nagy valószínűséggel a Formula 2-ben fogja majd folytatni a pályafutását.

  • Mick Schuamacher hálás, hogy egyenesen Vetteltől kapott tanácsokat

    Mick Schuamacher hálás, hogy egyenesen Vetteltől kapott tanácsokat

    Mick Schumacher elmondta, hogy rendkívül hálás, amiért az idei szezonban a négyszeres világbajnok Ferrari pilótától, Sebastian Vetteltől kapott iránymutatásokat.

    A fiatal német az idei szezonban a Formula 2-es bajnokságban versenyzett több-kevesebb sikerrel. Ugyan számos versenyen volt balszerencséje az ifjabb Schumachernek, még is képes volt megnyerni egy versenyt a 2019-es szezonban, egészen pontosan a Hungaroring-i sprintversenyt.

    A 20 éves Schumacher a következő szezonban is a Prema versenyzője lesz, csapattársa pedig az FIA Formula 3 idei bajnoka, Robert Shwartzman lesz. Schumacher a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja – csakúgy, mint leendő csapattársa – ezért lehetősége nyílik időt eltöltenie a Ferrari Forma-1-es versenyzőivel, Vettellel és Charles Leclercel is.

    A Prema németje a Vettellel való kapcsolatáról ezt nyilatkozta: „Rengeteget látjuk egymást és sokat beszélünk. Hálás vagyok minden egyes tanácsáért, amit adott nekem a szezon során, ugyanis az útmutatásai minden egyes alkalommal hasznosnak bizonyultak.”

    „Leclerc-rel is jó kettőnk közötti kommunikáció”

    Sokan kész tényként kezelik, hogy csupán idő kérdése, hogy Schumacher bemutatkozhasson a Forma-1-ben. A fiatal német az idei szezonban már megtapasztalhatta, hogy milyen érzés F-1-es autót vezetni, ugyanis a barcelonai és a bahreini újonc teszten is tesztelhetett a Ferrarinak és az Alfa Romeonak egyaránt.

    A Ferrari akadémiájának egyik – ha nem a legnagyobb – tehetsége Leclerc, aki nemrégiben hosszabbította meg a szerződését a maranellóikkal egészen 2024-es szezon végéig.

    Amikor arról kérdezték a hétszeres világbajnok F-1-es legenda fiát, hogy el tudja-e magát képzelni majd a monacói csapattársaként az olasz istállónál, a német megjegyezte, hogy erős a kettejük közötti kommunikáció és már régóta beszélnek egymással. „Nyilvánvalóan még nem dolgoztam Charles-lal együtt, kizárólag privátban beszélgetünk egymással,” – árulta el Schumacher., „Azonban a kettőnk közötti kommunikáció eddig rendkívül jól alakul. Ha ez a a jövő, akkor miért ne képzelhetném bele magam?”

    A 2020-as Formula 2-es bajnokság 2020 márciusában veszi majd kezdetét Bahreinben.