Kategória: Formula Sport

  • Mazepin nyerte az F2-esek silvertone-i főversenyét

    Mazepin nyerte az F2-esek silvertone-i főversenyét

    Nikita Mazepin élete első Formula 2-es győzelmét aratta Silverstone-ban, Guanyu Zhou és Yuki Tsunoda előtt célba érve. A változatos gumistratégiáknak köszönhetően ismét látványos futamot láthattunk, számos előzéssel, viszont a Hitech orosz pilótája szinte végig magabiztosan diktálta a tempót.

    A pole pozícióból rajtoló Drugovichot Mick Schumacher azonnal lerajtolta, míg a második rajtockát megszerző Callum Ilott lefulladt a felvezető körön, így a boxból kellett rajtolnia. Mazepin is hamar eljött Drugovich mellett, így aztán az akkor még vezető Schumachert vehette üldözőbe. Később sikerült is leelőznie, innentől pedig ő vezette a versenyt. De csak addig, amíg ki nem jött a boxba, a többi lágyabb gumikat használó versenytársával (köztük Schumacherrel és Lundgaarddal együtt).

    Drugovich viszont a keményebb keverékkel indult, mint ahogy Zhou és Aitken is például. Ők a lehető legkésőbbre tolták kiállásukat, hogy lehessen egy tempós, rövid etapjuk a verseny végére. Ez a leghatékonyabban Zhou-nak sikerült, aki a 8. helyre visszatérve gyakorlatilag végigelőzte a mezőnyt egészen a második helyig. Innen éppen Lundgaardot taszította le, akit az utolsó körben Yuki Tsunoda is lehagyott. A dánnak tehát be kellett érnie a negyedik hellyel. Utána Callum Ilott következett, aki a mezőny végéről elképesztő felzárkózást mutatott be.

    A hatodik Louis Deletraz, a hetedik Felipe Drugovich, a nyolcadik pedig Dan Ticktum lett, aki ezzel megszerezte a fordított rajtrácsos pole pozíciót. Mick Schumacher ugyan kezdetben vezette a versenyt, végül visszaesett a kilencedik helyre. Az utolsó pontszerző helyet Matsushita kaparintotta meg.

  • F3: Lawson nyert, látványos balesettel ért véget a verseny

    F3: Lawson nyert, látványos balesettel ért véget a verseny

    A szombat délelőtti, silverstone-i első versenyen borús idő fogadta a Formula 3-as mezőnyt, de száraz aszfalton rajtolhattak.

    Az első sorból Logan Sargeant és Liam Lawson indultak, mögöttük pedig Oscar Piastri és Max Fewtrell foglalt helyet.
    A 30 fős mezőny női tagja, Sophia Flörsch a 17. helyről indult, míg David Schumacher a boxból indult.

    Az élen nem történt változás a rajt után, a rajtrács legvégén Deledda azonban ott ragadt rajtrácson.
    Később azonban Lawson átvette a vezetést, Fewtrell pedig kicsúszott a pálya mellé, ezzel rengeteg helyet veszített, így pedig Vesti feljött a negyedik helyre és csatázni kezdett csapattársával, Piastrival a harmadik helyért.

    Flörsch a még hideg gumikon megforgott a második körben, így visszacsúszott a 28. helyre. Később az eset kapcsán Hauger 5 másodperces büntetést kapott, mert megpöckölte Flörsch autóját, emiatt fogott meg.

    Nannini a 4. körben rossz helyen állt meg a pálya szélén, ezért rövid ideig életbe lépett a virtuális safety car, azonban végül Nannini újra el tudott indulni. A 29. helyre esett vissza.

    A 6. körre Piastri lerázta magáról Vestit, olyannyira, hogy megelőzte Sargeant-t.

    Féltávnál, a 10. körben pedig Piastri már Lawson nyakán volt.

    11 kör elteltével Barnicoat és Viscaal ütköztek össze. Utóbbi úgy sodródott át a boxutca bejáratához, hogy magával sodorta Doohant is. Viscaal és Doohan versenye véget is ért, a biztonsági autó pedig megjelent a pályán.

    A 15. körben távozott a safety car, nem sokkal később azonban újabb baleset következett. Caldwell enyhén összeért Fewtrellel, előbbi megforgott majd megállt a pályán, majd az autója hátulját úgy eltalálta Dunner, hogy Caldwell autójának hátulja teljesen leszakadt. Szerencsére mindhárom versenyző maga szállt ki az autóból, látszólag sértetlenül, a biztonsági autó pedig visszatért.

    A verseny a biztonsági autó vezetése mellett ért véget.

    A végén azonban még volt némi kavarodás, mivel az utolsó kör végén beterelték a mezőnyt a boxba, így nem lettek hivatalosan leintve, és egy ideig senki nem volt biztos benne, hogy most akkor valóban véget ért-e a verseny, vagy sem…

    Végül azonban Lawson nyert Piastri és Sargeant előtt.

    Enzo Fittipaldi 18. lett, Flörsch 22., Schumacher pedig 25 lett.

     

     

     

  • A Formula 2 is elmegy Oroszországba versenyezni

    A Formula 2 is elmegy Oroszországba versenyezni

    A Forma-1-hez hasonlóan a Formula 2 is most már részt vesz az Orosz Nagydíjon, és ezzel a tizedik megerősített helyszíne lesz a szezonnak. A királykategória mindeközben már közeledik a jól megszokott versenyhétvége számhoz, amelyet egy évadban megszoktunk.

    A Formula 2 túl van már hat versenyen. A Forma-1-hez hasonlóan ebben az osztályban is Ausztriában és Magyarországon versenyeztek eddig a fiatalok, egy főfutamot illetve sprintfutamot teljesítve minden hétvégén. Az első nyolc helyszín már tisztázott volt eddig is, de most már alakul a szezon további része is.

    A Forma-1 azóta öt további helyszínt nevezett meg, a kezdő nyolcas után, de az F2 és az F3 maradtak 9 versenyhétvégénél. Egyedül a toszkánai verseny Mugellóban lett hozzáadva. Az F2 azonban most változtatott.

    A tizedik versenyhétvégéjük Szocsiban lesz, Oroszországban. Az F2 12 versenyhétvégével számolt a koronavírus előtt, és most jó úton haladnak, hogy elérjék ezt a számot. Feltehetően Bahreinbe és Abu Dhabiba is ellátogatnak majd a szezonjuk végén, ahogy az várható a száguldó cirkusz esetében is. A Formula 3 marad 9 hétvégénél jelenleg, és nem adták hozzá Oroszországot a versenynaptárjukhoz.

  • Schumacher Haugot is lenyűgözte: Remekül dolgozik!

    Schumacher Haugot is lenyűgözte: Remekül dolgozik!

    Mick Schumacher már az új Formula 2-es szezon első heteiben is sokakat lenyűgöz. Köztük van a Mercedes egykori motorsport főnöke, Norbert Haug is, aki elismeri a németet, hiszen szorosan követi a pályafutásának az alakulását. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia kalandos szezonkezdeten van túl, de a Prema Powerteam színeiben Magyarországon kétszer is dobogóra állhatott. A tehetséges pilóta jelenleg negyedik a bajnokságban. Haug erről a Sky Sports Németországnak beszélt:

    „Remekül dolgozik, igazán élvezet nézni, amit csinál. Bemutatott pár jól átgondolt és kiválóan időzített előzést a Hungaroringen. Volt persze némi kritika is, igen. De klasszishoz méltó, amit Mick ebben a mezőnyben művel.”

    Mattia Binotto is elárulta, hogy elégedett a 21 éves pilótájuk teljesítményével. Haug szerint Schumachernek megvan a tehetsége ahhoz, hogy eljusson a Forma-1-be, és a vezetékneve ebben nyilvánvalóan segít is neki:

    „A Forma-1-be bekerülni nem elég, ha tehetséges vagy, hanem jó kapcsolatot kell ápolnod a konstruktőrökkel is.”

  • Az év végén dönt Schumacher jövőjéről a Ferrari

    Az év végén dönt Schumacher jövőjéről a Ferrari

    A Ferrarinál úgy vélik, hogy ha Mick Schumacher hasonló ütemű fejlődést tud mutatni, mint eddig, akkor jó esélyekkel pályázhat 2021-ben egy F1-es ülésre.

    A 21 éves német pilóta első F2-es éve felejthetőre sikerült, ám az idén eddig jóval meggyőzőbb teljesítményt tud felmutatni. A Ferrari Akadémista a legutóbbi magyar hétvégén két harmadik helyett szerzett, összetettben pedig a negyedik helyen áll.

    A Ferrari F1-es partnercsapatainál várható üresedés, hiszen a két Haas versenyző sorsa már egy jó ideje kérdéses, miközben az Alfa párosa közül Räikkönen visszavonulhat, míg Giovinazzi teljesítménye elmarad a várttól. Éppen ennek tudatában pályázhat a hétszeres bajnok fia a királykategóriára.

    Ennek apropóján ismételten nyilatkozott róla a Scuderia csapatfőnöke Mattia Binotto.

    „Mick remek munkát végez, jobb lett tavaly óta. Fontos neki ez a második év. A szezon kezdete óta ígéretesnek tűnik. Volt néhány balszerencsés pillanata, de magyarországi eredményei nagyszerűek. Szóval Mick fejlődik, ami fontos, de a jövő évvel kapcsolatban még túl korai dönteni.” – fogalmazott az olasz.

    Binotto hozzátette, hogy hiába a mostani jól teljesítmény, ezt fent is kell tartania.

    „Egyenesek és egyértelműek voltunk vele. Az összesített teljesítménye lesz a fontos a bajnokságban. Az F1-ben, amikor mi úgy érezzük, hogy eleget fejlődött ahhoz. Arra van szükség most, hogy folytassa ezt és majd a szezon végén döntünk.” – tette hozzá.

    Nem lesz egyszerű dolga azonban, hiszen a csapattársa Robert Shwartzman, aki vezeti a pontversenyt és a bajnokságban második helyen álló Callum Illott is komoly esélyes lehet az F1-es ülésekre.

  • Mutatjuk az F2 és F3 egyéni pontversenyének állását!

    Mutatjuk az F2 és F3 egyéni pontversenyének állását!

    Miután intenzíven, egymást követő hétvégéken lezajlott három versenyhétvége a Formula 2-es és Formula 3-as mezőny számára is, most egy hét pihenő következik.

    Így most vessünk egy pillantást arra, hogy a szezon „első szakasza” után hogy állnak a fiatalok.
    Az F2-es és F3-as versenyzők a három hét alatt 6 futamot teljesítettek.

    A Formula 2-es bajnokságot a Prema orosz versenyzője, Robert Shwartzman vezeti, őt pedig Callum Ilott és Christian Lundgaard követi, míg Mick Schumacher a negyedik helyen áll.

    A további F1-es versenyzők fiai, Giuliano Alesi és Pedro Piquet a 14. és 19. helyen állnak, míg a szinte magyarnak tartott Roy Nissany a 18. helyen áll.

    Formula 2

    1 Robert Shwartzman 81
    2 Callum Ilott 63
    3 Christian Lundgaard 43
    4 Mick Schumacher 39
    5 Dan Ticktum 38
    6 Marcus Armstrong 34
    7 Felipe Drugovich 31
    8 Guanyu Zhou 31
    9 Louis Delétraz 28
    10 Luca Ghiotto 27
    11 Nikita Mazepin 27
    12 Yuki Tsunoda 24
    13 Jehan Daruvala 10
    14 Giuliano Alesi 8
    15 Jack Aitken 7
    16 Nobuharu Matsushita 6
    17 Sean Gelael 3
    18 Roy Nissany 1
    19 Pedro Piquet 0
    20 Artem Markelov 0
    21 Guilherme Samaia 0
    22 Marino Sato 0

     

    A Formula 3-as mezőnyben Oscar Piastrinak van jelenleg a legtöbb pontja, Logan Sargeant és Théo Pourchaire előtt.
    David Schumacher a 19., a mezőny egyetlen női résztvevője, Sophia Flörsch pedig a 24. helyen áll a 30 fős mezőnyben, noha egyelőre mindketten nulla pontosak.

    Egyes versenyzőknek nem egész számú pontja van, ennek oka, hogy a stájer hétvégén az egyik futamot idő előtt lefújták heves esőzés miatt, ezért csak a helyezésekét járó pontok felét kapták meg a versenyzők.

    Formula 3

    1 Oscar Piastri 76
    2 Logan Sargeant 50
    3 Théo Pourchaire 48
    4 David Beckmann 47.5
    5 Richard Verschoor 45
    6 Frederik Vesti 37.5
    7 Lirim Zendeli 26
    8 Liam Lawson 25
    9 Alex Peroni 24
    10 Sebastián Fernández 19
    11 Bent Viscaal 15
    12 Dennis Hauger 14
    13 Aleksandr Smolyar 14
    14 Clément Novalak 13
    15 Olli Caldwell 10
    16 Max Fewtrell 5
    17 Enzo Fittipaldi 4
    18 Jake Hughes 0.5
    19 David Schumacher 0
    20 Lukas Dunner 0
    21 Federico Malvestiti 0
    22 Igor Fraga 0
    23 Enaam Ahmed 0
    24 Sophia Flörsch 0
    25 Jack Doohan 0
    26 Calan Williams 0
    27 Roman Staněk 0
    28 Cameron Das 0
    29 Matteo Nannini 0
    30 Alessio Deledda 0
  • Elképesztő befutó után Ghiotto nyerte a sprintversenyt, Schumacher újra dobogón

    Elképesztő befutó után Ghiotto nyerte a sprintversenyt, Schumacher újra dobogón

    A felszáradó pályán startoló hungaroringi F2-es sprintfutamon végül Luca Ghiotto tudott győzedelmeskedni. A verseny változatos gumistratégiákat hozott, melyet egy sprintversenytől azért nem igazán szokhattunk meg. Ennek oka a különösen gyorsan kopó abroncsok voltak, szinte mindenki kiállt egyszer. A győztes Ghiotto volt az egyik, aki végigment egy szettel, de nem sokon múlt, hogy megelőzze a mögötte érkező, körönként 4 másodperccel gyorsabb Callum Ilott. A brit lett végül a második, mindössze néhány tizedmásodperc hátrányban, míg a harmadik a bevállalós előzéseket mutató Mick Schumacher lett. A német tehát mindkét magyar versenyen dobogóra tudott állni.

    A poleból Ilott rajtolt, és sikerült is megtartania a vezetést, mögötte pedig Deletraz és Ghiotto csatáztak, ebből végül az utóbbi jött ki győztesen. Dan Ticktum is remekül rajtolt, feljött ötödiknek, ám elkezdett motorerőt veszíteni, így számára véget ért a futam. A hatodik helyről rajtoló Schumacher erős tempót diktált, előbb Mazepint, majd Deletraz-t előzte meg. A kerékcseréje pedig hiába sikerült sokkal lassabbra, még így is vissza tudott jönni harmadiknak az utolsó etapjában.

    A negyedik helyen Robert Shwartzmant, az ötödiken Nikita Mazepint intette le a kockás zászló. A két orosz közül a tegnapi győztes állt ki később, így amikor hideg gumikon visszajött a pályára, Mazepin meg tudta őt előzni. Amikor a Prema versenyzője visszatámadott, a felek kicsit összeértek. Az esetet vizsgálták is, ám büntetés nem lett belőle.

    Az élmezőnyből egyébként egyedül Luca Ghiotto nem állt ki, az eredetileg futamban vezető Ilott pedig kiállása után bő fél percre volt az olasztól. Ezt a különbséget egyből elkezdte lefaragni, és ha van még egy kör a versenyből, szinte biztosan megelőzi riválisát, hiszen a befutónál teljesen odaért mögé.

    A hatodik-hetedik helyen Deletraz és Daruvala zártak. A nyolcadik helyen a leggyorsabb kört megfutó Guanyu Zhou ért célba, aki az utolsó körben előzte meg Marcus Armstrongot. Az első tízet a szintén kiállás nélkül végigmenő Giuliano Alesi tette teljessé.

  • David Beckmann nyerte az F3-asok második futamát

    David Beckmann nyerte az F3-asok második futamát

    A hétvége folyamán már nem meglepő, hogy folyamatosan más, és más körülmények fogadják a pilótákat, most az F3-as mezőny vizes pályán állt fel a rajtrácsra. A rajtnál ugyan nem esett az eső, azonban a pálya még nedves volt, illetve biztosak voltak benne, hogy a futam alatt érkezni fog égi áldás.

    David Beckmann indult az élről aki kitűnő rajtjával meg is tudta tartani pozícióját, ellentétben a mellőle rajtoló Clement Novalakkal aki végül a harmadik helyen tudott eljönni az első pár kanyar után, ugyanis Hauger megelőzte őt. Dennis Hauger nem állt meg itt, a második körben már el is ment Beckmann mellett.

    A mezőny közepében ugyan a közvetítés nem reflektált rá, de a holland Viscaal folyamatosan előzte a többieket, ezzel egyre feljebb és feljebb lépett a pozíciókban.

    A nyolcadik körben Lawson autója ma is megadta magát ami miatt bejött a biztonsági autó.
    A biztonsági autó behozatala után Viscaal folytatta menetelését, egy kör alatt a hatodikról a harmadik helyre jött fel. Ám a hollandok versenyzője nem állt meg itt. Elképesztő tempóval érkezett meg a vezető kettősre, és hagyta is ott őket, azonban a verseny izgalmához az is hozzátett, hogy kapott egy öt másodperces büntetést.

    A verseny első felét vezető Hauger láthatóan szenvedett, hiszen mind Beckmann, mind Piastri megelőzte őt, és folyamatosan szakadt le róluk.

    A 20. körben Malvestiti összetörte autóját, ezzel előidézve a második biztonsági autós fázist, amellyel Viscaal végleg elvesztette az esélyét a dobogóra ugyanis egy pályaelhagyásos előzés miatt kapott még öt másodpercet, így a mezőny leiskolázása után a 17. helyen zárt.

    Így tehát Beckmann nyerte meg a második hungaroringi F3-as futamot Piastri, és Hauger előtt.

  • Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen

    Shwartzman nyert, Schumacher harmadik lett a hungaroringi főversenyen

    A Prema versenyzője Robert Shwartzman nyerte a Formula 2 főfutamát a Hungaroringen. Az orosz fiatalnak ez volt zsinórban a második győzelme főversenyen, ugyanis a Stájer Nagydíj főversenyén is őt intették le elsőként.

    A rajt utáni kalamajkában két csapat versenyzői is jelentősen pórul járt: a Trident versenyzői, Marino Sato és Roy Nissany egymást ütötte ki a rajtnál, amíg az ART Grand Prix kettősének sem alakult túl rózsásan az első kör. Marcus Armstrong defektet kapott, Christian Lundgaardnak pedig az autója sérült meg, ami miatt mindkettőjük azonnal a boxutcában kötött ki és később fel is adták a versenyt.

    Sokáig úgy nézett ki, hogy a poleból rajtoló Callum Ilott és a Williams junior Daniel Ticktum párharcából fog kikerülni a futam győztese, azonban arra senki sem számított, hogy a normális stratégia miatt a kerekeik annyira elkopnak majd, hogy a verseny végére már a nyolcadik-kilencedik helyen találják magukat.

    Azok jártak jól a verseny során, akik az alternatív stratégiát alkalmazták: egy hosszú etap a közepeseken, majd a kiállást követően egy sokkal rövidebb etap a lágyakon. Ezt a stratégiát alkalmazta a tizenegyedik helyről rajtoló Shwartzman is, aki a verseny vége előtt tíz körrel előtt kapta meg a friss lágy abroncsokat.

    Az orosz fiatal Ilott és Luca Ghiotto mögé érkezett vissza a negyedik helyre, azonban a frissebb gumikkal egy körön belül megelőzte mindkettejüket és azonnal csapattársa, Mick Schumacher nyomába eredhetett, aki szintén a közepes gumikat nyúzta már a hatodik kör óta.

    A két Premás nem nehezítette meg egymás dolgát és Shwartzman az élre is állt, ahonnan már képtelenség volt megállítani őt és meg is nyerte a versenyt. A második helyre az a Nikita Mazepin futott be, aki szintén a mezőny végéről rajtolt és az alternatív stratégiát alkalmazta, csakúgy, mint a futamgyőztes Shwartzman.

    A Hitech GP versenyzőjének még pont sikerült megelőznie a már látványosan szenvedő Schumachert, aki a tavalyi futamgyőzelmét követően először ünnepelhetett a Formula 2 dobogóján.

    Ghiotto hozta a kötelezőt és behozta az autóját a negyedik helyre, azonban a mögötte célba érő Felipe Drugovich még majdnem őt is elkapta, miután a frissebb gumijaival simán megelőzte az előtte autózó Zhout, Illottot és Jehan Daruvalát.

    Az UNI Virtuosi versenyzőinek tempója nagyon visszaesett a verseny végére, ami miatt még a charouzos Louis Déletraz és a Carlinnál versenyző Daruvala is maga mögé tudta utasítani őket. Az indiai pilóta még Deletrazt is megelőzte a hatodik helyért.

    A poleból rajtoló Ilott csak nyolcadik lett, azonban ez azt jelenti, hogy a holnapi fordított rajtrácsos versenyen ismét ő rajtolhat majd az első rajtkockából. Az utolsó két pontszerző helyen pedig Ticktum és Guanyu Zhou futottak be.

    A Formula 2 sprintversenyét holnap 11:05-kor rendezik majd meg és a futamot az M4 Sport élőben fogja közvetíteni.

    A verseny végeredménye:

    Pozíció Versenyző Csapat Különbség
    1 Robert Shwartzman Prema Racing
    2 Nikita Mazepin Hitech Grand Prix s
    3 Mick Schumacher Prema Racing s
    4 Luca Ghiotto Hitech Grand Prix s
    5 Felipe Drugovich MP Motorsport s
    6 Jehan Daruvala Carlin s
    7 Louis Deletraz Charouz Racing System s
    8 Callum Ilott UNI-Virtuosi s
    9 Dan Ticktum DAMS s
    10 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi s
    11 Giuliano Alesi BWT HWA RACELAB s
    12 Nobuharu Matsushita MP Motorsport s
    13 Jack Aitken Campos Racing s
    14 Pedro Piquet Charouz Racing System s
    15 Guilherme Samaia Campos Racing 1 Lap
    16 Yuki Tsunoda Carlin 1 Lap
    17 Sean Gelael DAMS 1 Lap
    Christian Lundgaard ART Grand Prix Retirement
    Marcus Armstrong ART Grand Prix Retirement
    Artem Markelov BWT HWA RACELAB Retirement
    Roy Nissany Trident Retirement
    Marino Sato Trident Retirement
  • Pourchaire domináns győzelmét hozta az F3-as főverseny

    Pourchaire domináns győzelmét hozta az F3-as főverseny

    Meggyőző előnnyel ért elsőként célba az ART 16 éves pilótája, Theo Pourchaire az F3 magyarországi főversenyén. Őt két Premás, az összetettben vezető Oscar Piastri, illetve Logan Sargeant követte.

    A még kissé vizes, száradó pályán pole pozícióból induló Smolyar versenye az első kanyar után véget ért, ugyanis hátulról eltalálta a mellőle induló Sargeant. Ez hátrébb még több incidenst szült, melyekbe a remek időmérőt záró Calan Williams mellett Frederik Vesti és Olli Caldwell is belekeveredett többek között. Természetesen ezek hatására érkezett a biztonsági autó, ami a második kör végén távozott is. Ekkor már Pourchaire vezetett, és innentől nem is adta ki a kezéből ezt a pozíciót, meg sem állt zsinórban második győzelméig. Mögötte pedig ugyanúgy állt a két Prema, ahogy végül célba értek, vagyis Piastri-Sargeant sorrendben.

    Liam Lawson a negyedik helyen ugyan próbálta támadni Sargeantet, de végül meghibásodott az autója, és jól fel is olajozta a pályát, főleg az első kanyar féktávját. Emiatt először újabb safety car fázis, majd végül körülbelül félórányi piros zászló következett. A második újraindítás után már komolyabb incidens nélkül lefutott a verseny. Több büntetést is kiosztottak, a remekül felzárkózó Fittipaldi például boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert elhagyta a boxutcában a gyorssávot. Az első kanyaros incidensek miatt viszont végül senkit sem büntettek.

    A negyedik helyen Bent Viscaal, az ötödiken Richard Verschoor végzett. A hatodik Fernandez, a hetedik Alex Peroni lett. A további sorrend az első tízben pedig így alakult: Hauger, Novalak, Beckmann. A holnapi sprintversenyen tehát Beckmann-Novalak első sor lesz. Utóbbi esetében ez hatalmas bravúr, mert a most elért 9. helyét a 26. rajtkockából indulva érte el.