Kategória: Formula Sport

  • Ezentúl nem utazik majd együtt az F2-es és F3-as mezőny?

    Ezentúl nem utazik majd együtt az F2-es és F3-as mezőny?

    Módosíthatnak azon a bevett szokáson, hogy a Formula 3-as és Formula 2-es mezőny együtt kíséri a Forma-1-et, és betétszériaként vesznek részt a nagydíjhétvégéken.

    Jelenleg a két junior bajnokság versenynaptára olyan helyszínekből és időpontokból áll, melyek egyeznek a Forma-1-es menetrenddel, és mindkét bajnokság 2-2 futamot teljesít egy versenyhétvégén. A bajnokságok promótere, Bruno Michel azonban arról számolt be az Autosport.nl-nek, hogy alternatív, versenynaptáron gondolkodnak a két bajnokság számára. Ennek oka a költségcsökkentés és az, hogy a fiatalok több időt tölthessenek a pályán.

    A költségek ugyanis igencsak magasak ezen bajnokságokban is, ezen pedig csak rontott a koronavírus helyzet. Egyre kevesebben tudják fedezni az utazási és szállítási költségeket, vagy azt, hogy teljes szezonra nevezzenek.

    A fent említett esetleges megoldást Mugellóban vázolták, és úgy tudni, erősen gondolkodnak azon, hogy az egyes versenyhétvégékre a Forma-1-gyel együtt vagy csak az F2, vagy csak az F3 utazzon el.

    A tervek szerint a két bajnokság egy szezonja kevesebb versenyhétvégéből állna, cserébe azonban 2 helyett 3 futamuk lenne hétvégenként, illetve egy helyett két időmérő edzésük lenne.

    A Formula 3-as naptár 9 helyett hét hétvégéből állna, de 18 helyett 21 futammal. A Formula 2-es naptár 12 helyett 8 fordulós lehet, összesen továbbra is 24 futammal.

    Az információk szerint, míg az F3 jelenleg mindig csak az európai helyszínekre látogat, a módosítással egy, vagy két Európán kívüli helyszínt is bevállalnának.

    Ezen módosításokkal az F2/F3-as csapatok a személyzetük számát is csökkenteni tudná, mivel egy hétvégén csak egy bajnoksággal kellene foglalkozniuk. Jelenleg ugyanis a 11 Formula 2-es csapatból 9 szerepel a Formula 3-as bajnokságban is.

  • Schumacher remek példaként szolgál Shwartzman számára

    Schumacher remek példaként szolgál Shwartzman számára

    Az idei Formula 2-es szezon eddig rendkívüli izgalmakat tartogat a szurkolók számára. Számos Renault, Ferrari és Red Bull junior méri össze tudását a pályán, azonban talán ezek közül is a Premánál folyó házon belüli csata a legizgalmasabb. Az olasz csapatnál ugyanis Mick Schumacher és Robert Shwartzman is harcban van a bajnoki címért, ami akár egyikük Forma-1-es bemutatkozását is garantálhatja.

    Már a Formula 2-es szezon kezdete előtt számítani lehetett arra, hogy a német és az orosz fiatal parázs csatát fog vívni egymással a szezon során. Az ifjabbik Schumacher ugye már egy évet lehúzott a Forma-1 előszobájának tekintett sorozatban és az volt a kérdés, hogy az akkor még frissen koronázott Formula 3-as bajnok Shwartzman mire lesz képes ellene.

    „Már 2018 óta ismerjük egymást, amikor ugyanis a Formula 3-ban versenyeztünk egymás ellen,” – nyilatkozta az orosz fiatal. „Számomra ő egy teljesen normális csapattárs, azonban nem kell elmagyaráznom azt, hogy ki is ő valójában. Mick számomra egy ugyanolyan rivális, mint a többiek, azonban mindig csapattársad az első számú közülük,” – idézi Shwartzman szavait a Bild.

    Mivel a hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fia tapasztaltabb, így az újonc orosz versenyző sokat tanulhat tőle.

    „Mick egy olyan versenyző, akihez bátran merem hasonlítani a teljesítményem. Ez egy nagy kihívás, ugyanis ő a tavalyi év során rengeteg tapasztalatra tett szert, szóval már csak emiatt is sokat tanulhatok tőle.”

    Az újonc Shwartzman zseniálisan kezdte a szezont és azonnal a bajnokság élére állt. Az orosz fiatal folyamatosan szállította a győzelmeket és a dobogós helyezéseket és nagyon magabiztosnak tűnt, azonban a legutóbbi mugelloi fordulón nem tudott pontot szerezni. Emiatt pedig visszaesett az összetett negyedik helyére, azonban még így is csak 21 pont a lemaradása a bajnoki éllovas csapattársához képest.

    „Nem csak kettőnk csatája ez, ugyanis itt a Formula 2-ben mindenkinek a Forma-1 a célja. Itt az a cél, hogy jó eredményeket érj el és az, hogy csapatjátékosként viselkedj. Ezen dolgozom, hogy megmutassam a nagy csapatoknak, hogy igen is helyem van a Forma-1-ben. Úgy gondolom, hogy aki a legkeményebben dolgozik és a legjobb eredményeket éri el, az teszi meg a legnagyobb lépést egy jobb jövő felé.”

  • Häkkinen: Mick Schumacher „nagyon hamar” be fog kerülni az F1-be

    Häkkinen: Mick Schumacher „nagyon hamar” be fog kerülni az F1-be

    A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen, Michael Schumacher egykori vetélytársa úgy véli, hog a hétszeres bajnok fia, Mick, „nagyon hamar” felkerülhet a Forma-1-be.

    Häkkinen azt is megjegyezte, milyen jó volt látni, hogy Mick édesapja egykori Ferrariját vezette múlt hétvégén Mugellóban, mikor az olasz csapat az 1000. nagydíját ünnepelte.

    Mick mindemellett jelenleg vezeti a pontversenyt a Formula 2-es bajnokságban, a Ferrari akadémiájának tagjaként.

    „Nagyon jó volt látni, hogy Mick vezeti az édesapja 2004-es Ferrariját egy bemutatón” – írta Häkkinen az Unibet oldalán vezetett blogjában. „Emlékeztetett rá minket, hogy milyen nagyszerűen szólnak azok a V10-es motorok és hihetetlen siker az, amit Michael elért azzal az autóval és a többivel, melyekkel 5 világbajnoki címet nyert.”

    „Jó látni, hogy Mick karrierje jól fejlődik, beleértve, hogy vezeti a Formula 2-es bajnokságot és biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar helyet fog találni a Forma-1-ben.”

    „Különleges pillanat lesz számára, a Schumacher család számára és a Forma-1 számára is, ha ez megtörténik.”

  • A Hungaroringen tesztelt a Renault kínai juniorjával

    A Hungaroringen tesztelt a Renault kínai juniorjával

    Habár a Renault felállása 2021-re már megerősített Esteban Oconnal és Fernando Alonsóval, a franciák így is komoly hangsúlyt fektetnek az utánpótlásra.

    A Renault-sok az egyik legmagasabban jegyzett juniorjukkal, Guanyu Zhouval teszteltek a Hungaroringen. A kínai a Formula 2-ben versenyez, ám a tavalyi remek újonc szezonja után idén nem tudott igazán feljebb lépni, igaz számtalanszor hátráltatta balszerencse is. Mindössze nyolcadik összetettben, míg Renault-s juniortársa, az újonc Christian Lundgaard a bajnoki címért meccsel többek között Zhou csapattársával, Ilott-tal.

    Visszakanyarodva azonban a tesztre, Zhou már nem egyszer hajtott meg Forma-1-es Renault-t ezelőtt sem. Volt a franciákkal a Red Bull Ringen, a Hungaroringen, Barcelonában, Jerezben és a Paul Ricard versenypályán is. Legutóbb nálunk két napot tesztelt, e hét szerdán és csütörtökön. Az R.S 18-at kormányozta, mely a 2018-as konstrukció. Épp emiatt nem volt megkötés a távban, így egész pontosan 970 kilométert vezetett a duplanapon.

    „A nyakam még mindig nagyon friss, ez jó. Szeretem a gyors autókat, jó újra itt lenni” – nyilatkozta az eseményről Zhou.

    Az nagy kérdés, hogy ha a Renault a Forma-1-be tervezi hozni, hová mehetne, hiszen semmilyen partnercsapatuk nem lesz jövőre.

  • A Forma-1 betétsorozata lehet a W Series 2021-ben

    A Forma-1 betétsorozata lehet a W Series 2021-ben

    Ha a jelenlegi tárgyalások sikerrel végződnek, akkor a tisztán női versenysorozat jövőre a DTM helyett immáron a Forma-1 betétsorozata lehet.

    A tavaly indult és idén a világjárvány miatt elmaradt W Series eredetileg a Német Túraautó Bajnokság (DTM) betétsorozata volt, ám idén az előzetes versenynaptár alapján már a mexikói és az amerikai fordulókban a Forma-1-gyel együtt versenyeztek volna.

    A sorozat vezetői továbbra is ragaszkodtak volna a német bajnoksághoz, ám annak jövője az Audi idény végi kiszállása miatt kétségessé vált.

    Az Autosport értesülései szerint pedig így alternatívaként felvették a kapcsolatot a Forma-1 elöljáróival, ugyanis kihasználnák a két jelenlegi betétsorozat, az F2 és az F3 jelentősen átalakulhat, így mindig csak az egyik lenne jelen egy F1-es hétvégén. Az így felszabaduló pályaidőt ragadná meg a női sorozat.

    A Forma-1 és a W Series szoros kapcsolata megfelel a Liberty Media sokszínűség hirdető törekvéseinek is, emellett a sorozat versenyzői és szponzorai is nagyobb megjelenési felületet kaphatnak ezáltal.

  • Räikkönen maradhat az Alfánál, ha ő is szeretné

    Räikkönen maradhat az Alfánál, ha ő is szeretné

    Az Alfa Romeo szívesen venné, ha Kimi Räikkönen velük maradna jövőre is, de rajta tartják a szemüket a Ferrari juniorjain is.

    A finn világbajnok szerződése lejár az idei év végén, de a családját is figyelembe kell vennie, ha egy 19. évet is a Forma-1-ben akar tölteni. Idén csak egyszer szerzett pontot, és a motivációja körül is kérdőjelek vannak. A csapat a mezőny vége felé csúszott, és ez jövőre sem változik majd a szabályok stabilitása miatt.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur örülne neki, ha Räikkönen úgy döntene, hogy 2021-ben is a pilótájuk akar lenni.

    „Persze, jó lenne. Ha mindannyian szeretnénk folytatni az együttműködést, akkor van értelme folytatni.”

    A Ferrari Akadémia pilótái azonban a F1 közelébe értek, az F2-es bajnokság élvonalából így három pilótának is van esélye, hogy az Alfánál kapjanak ülést jövőre.

    „Van néhány Ferrari pilóta a juniorok között, de először ott van Kimi. Tudnunk kell, ő mit akar, és mi mit akarunk vele, aztán nézünk csak a többi lehetőségre.”

    Vasseur azt sem zárta ki, hogy a Vettel által kitúrt Sergio Pérez érkezzen a csapathoz.

    „Szerintem Checót jelentleg minden elérhető ülés érdekli. Én nem megyek sehova. Mondtam, szeptember során megvitatjuk a pilótáinkkal a jövőt, utána közösen eldöntjük, mit csinálunk. Egy biztos, most sok elérhető pilóta van a listánkon.”

  • Vasseur: Schumacher hamarosan az F1-ben lesz

    Vasseur: Schumacher hamarosan az F1-ben lesz

    Mick Schumacher átvette a vezetést a Formula 2-ben, ez pedig akár a Forma-1-es lehetőséget is jelentheti számára 2021-re.

    Erősen pletykálják, hogy a német a jövő hónapban esedékes nürburgringi Forma-1-es hétvégén beülhet az egyik Alfa Romeóba az első szabadedzésen.

    „Biztos vagyok benne, hogy hamarosan látjuk” – kommentálta Schumacher helyzetét Frederic Vasseur, az Alfa csapatfőnöke.

    Az ugyanúgy Ferrari motoros Haas istálló első embere is nyilatkozott a némettel kapcsolatban: „Most a mérlegelés fázisában vagyunk. Benne van, hogy legalább egy autót adunk egy fiatal tehetségnek.”

    Ha a Ferrari juniorokat vesszük, Schumacher mellett még Ilott vagy Shwartzman jöhet szóba. Ott van aztán még a Racing Pointtól távozó Pérez, sőt Hülkenberg is.

    „Tisztelem Sergiot” – tette hozzá Steiner. „De vannak más pilóták is ugyanazon a szinten. Minden potenciális pilótával beszéltem, és csináltam egy nagyjából tíz névből álló listát Gene-nek.”

  • Mutatjuk az F2-es pontverseny állását és az F3-as végeredményét!

    Mutatjuk az F2-es pontverseny állását és az F3-as végeredményét!

    Ismét túl van 3 versenyhétvégén, vagyis 6 futamon a Formula 2-es és Formula 3-as mezőny. Olyannyira, hogy utóbbi 2020-as szezonja véget is ért vasárnap.

    A Formula 3 utolsó versenyén még többen harcban voltak a bajnoki címért, és igazán izgalmas volt a szezonzáró verseny. A bajnok végül az ausztrál Oscar Piastri lett. Hozzá kell azonban tenni, hogy a második Pourchaire csak 3 ponttal maradt le, míg tőle Sargeant mindössze egy ponttal maradt le.

    Ralf Schumacher fia David, és a mezőny egyetlen hölgy versenyzője (másokhoz hasonlóan) nem tudott pontot szerezni a szezon során, ők a 28. és 29. helyen zártak.

    Mick Schumacher, Prema
    Mick Schumacher | Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Formula 2-es mezőny azonban még robog tovább. Vasárnap a hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher fia, Mick átvette a vezetést a pontversenyben, de ott is komoly csata várható még a bajnoki címért, legalább négy versenyző között.

    A Formula 3-as bajnokság végeredménye:

    Versenyző Pontok
    1 Oscar Piastri 164
    2 Théo Pourchaire 161
    3 Logan Sargeant 160
    4 Frederik Vesti 146.5
    5 Liam Lawson 143
    6 David Beckmann 139.5
    7 Jake Hughes 111.5
    8 Lirim Zendeli 104
    9 Richard Verschoor 69
    10 Alex Peroni 64
    11 Aleksandr Smolyar 59
    12 Clément Novalak 45
    13 Bent Viscaal 40
    14 Sebastián Fernández 31
    15 Enzo Fittipaldi 27
    16 Olli Caldwell 18
    17 Dennis Hauger 14
    18 Matteo Nannini 11
    19 Pierre-Louis Chovet 5
    20 Max Fewtrell 5
    21 Roman Staněk 3
    22 Ben Barnicoat 1
    23 Michael Belov 1
    24 Igor Fraga 1
    25 Cameron Das 0
    26 Jack Doohan 0
    27 Lukas Dunner 0
    28 David Schumacher 0
    29 Sophia Flörsch 0
    30 Federico Malvestiti 0
    31 Calan Williams 0
    32 Enaam Ahmed 0
    33 Leonardo Pulcini 0
    34 Alessio Deledda 0
    35 Andreas Estner 0

     

    A Formula 2-es bajnokság aktuális állása:

    Versenyző Pontok
    1 Mick Schumacher 161
    2 Callum Ilott 153
    3 Christian Lundgaard 145
    4 Robert Shwartzman 140
    5 Nikita Mazepin 127
    6 Yuki Tsunoda 123
    7 Louis Delétraz 122
    8 Guanyu Zhou 108
    9 Luca Ghiotto 89
    10 Felipe Drugovich 79
    11 Dan Ticktum 77
    12 Nobuharu Matsushita 42
    13 Marcus Armstrong 36
    14 Jack Aitken 35
    15 Jehan Daruvala 26
    16 Jüri Vips 16
    17 Giuliano Alesi 8
    18 Artem Markelov 5
    19 Roy Nissany 5
    20 Sean Gelael 3
    21 Pedro Piquet 2
    22 Marino Sato 1
    23 Guilherme Samaia 0
  • Lundgaard nyert, Schumacher növelte előnyét Mugellóban

    Lundgaard nyert, Schumacher növelte előnyét Mugellóban

    Christian Lundgaard ért elsőként célba a Formula 2 mugellói sprintversenyén. Mick Schumacher is jó versenyen van túl, ugyanis tovább növelte előnyét a bajnokságban.

    A versenyt Markelov kezdte a poleból, de Lundgaard a harmadik helyről villámrajtot vett, és rögtön az élre állt. A második helyen Markelov, a harmadikon Deletraz jött el. Shwartzman az utolsó helyről szintén kiválóan rajtolt, néhány kör elteltével már a 15. helyen állt. Bajnoki riválisai közül Ilott maradt 12., míg Schumacher a negyedikről ötödiknek esett vissza.

    Ahogy teltek a körök, Markelov egyre hátrébb esett, megelőzte Deletraz, majd Vips is. Amikor Schumacher érte utol, komoly csatába bonyolódott a némettel, oda-vissza előzgették egymást, egyszer pedig össze is értek, ennek következtében megsérült a szárnya, így versenye gyakorlatilag véget ért. Schumacher fellépett negyediknek, a zavarosban pedig a tegnapi győztes Mazepin tudott halászni, ugyanis csapattársa, Ghiotto elé keveredve már az ötödik helyen állt. Az olasz viszont nem hagyta magát, néhány körrel később a célegyenes végén visszatámadott, de összeért csapattársával. Mazepin volt belül, ő fékezte el magát, és belecsúszott Ghiottóba, aki rögtön kiesett. Ezzel szemben az orosz csodával határos módon tovább tudott haladni az ötödik helyen.

    Az incidens után virtuális biztonsági autós fázis következett, a mezőny végén lévők pedig ezt kihasználva kereket cseréltek. Ezenkívül érdekes módon kijött Mazepin is, így bukta pontszerző helyét.

    Zhou, Ilott és Shwartzman eközben folyamatosan zárkóztak fel, főleg a kínai, aki már csapattársát, Ilottot, majd Daruvalát is legyűrve az ötödik helyen haladt. Shwartzman éppen Armstrongot érte utol, de előzési kísérlete közben kisodródott, és kissé visszaesett. Tsunoda is a pontokért küzdött, de összeért Drugovich-csal, és jöhetett a boxba szárnyat cserélni.

    Lundgaard végül rajt-cél győzelmet aratott, megelőzve Deletrazt és Vipset. A negyedik Schumacher lett, aki így ismét növelte előnyét az összetett élén. Igaz, a némethez eléggé közel került a végén Zhou, de a Renault tartalékosa meg kellett elégedjen az ötödik hellyel. A hatodik Ilott lett, fontos pontokat szerzett összetettben. Daruvala és Sato pedig az utolsó két pontszerző helyen osztozhatott. Shwartzman ezúttal sem zárt jó hétvégét, éppen lemaradt a pontszerző helyekről, a kilencedik helyen zárva.

    Ami a bajnokságot illeti: Schumacher áll tehát az élen 161 ponttal, őt Ilott követi 153-al. Lundgaard feljött harmadiknak, az ő neve mellett 145 egység áll, míg Shwartzman a negyedik 140-el.

  • Lawson nyert, miközben ausztrál bajnokot avattak a szezonzárón

    Lawson nyert, miközben ausztrál bajnokot avattak a szezonzárón

    Mugellóban a kilencedik versenyhétvégéjét teljesítette a Formula 3-as mezőny. A mai verseny a szezon 18. futama volt számukra, ezzel az utolsó is.

    A szezonzáró versenyen hárman voltak még harcban a bajnoki címért. Az élen holtversenyben, 160 ponttal Oscar Piastri és Logan Sargeant, valamint 151 ponttal Théo Pourchaire.

    Az élről Lawson, és Fernandez indult, míg Sargeant az 5., Pourchaire a 8., Piastri pedig a 11. helyről várta a rajtot.

    Lawson az élen maradt a rajt után, ám Sargeant hamar kiszállt a bajnoki címért folyó csatából: hárman akartak egyszerre elférni a hármas kanyarban, aminek az lett az eredménye, hogy összeakadt Zendelivel, és mindketten be is fejezték a versenyt a kavicságyban, a biztonsági autó pedig a mezőny élére állt.

    Ekkor az élen Lawson állt, Smolyar és Beckmann előtt, Piastri pedig már a 7. helyen haladt, Pourchaire előtt.

    A negyedik körben folytatódott a versengés. Lawson ismét az élen maradt, ám Piastri visszaesett a 9. helyre, Pourchaure pedig a 6. helyre lépett előre.

    Később Smolyar visszacsúszott a 4. helyre. A második helyet Beckmann vette át, őt pedig Fernandez követte.

    A 11. körben a mezőny legfiatalabb tagja, Pourchaire a 4. helyre jött fel, megelőzve Fittipaldit, ezzel pedig egyre közelebb került a bajnoki címhez.

    A 16. körben Pourchaire csapattársát, Fernandezt is megelőzte, így más a harmadik volt, míg a rivális Piastri a 9. helyen haladt, ám ekkor egyetlen ponttal még utóbbi volt a pontverseny élén. Piastri azonban még egy helyet javított, a csapattárs Vestit előzte meg.

    Oscar Piastri
    Oscar Piastri | Fotó: Dan Istitene – Formula 1 via Getty Images / FIA Formula 3

    Végül Pourchaire már nem tudott előrébb jutni, így miközben a versenyt Lawson nyerte Beckmann és Pourchaire előtt, az ausztrál Oscar Piastri lett a Formula 3 idei, 2020-as bajnoka úgy, hogy a leintés előtti pillanatokban még Fernandezt is megelőzte!