Kategória: Formula Sport

  • Zhou pole-ból nyert, de izgalomban nem volt hiány

    Zhou pole-ból nyert, de izgalomban nem volt hiány

    A kínai Guanyu Zhou nyerte az F2 idei első főfutamát, míg a két biztonsági autós fázis mellett sok büntetés is született a versenyen.

    A rajttól Lundgaard jött el a legjobban, a kemény gumin rajtoló Zhou-t csapattársa, Drugovich is lerajtolta.

    Tegnapi kiesése után Robert Shwartzmannak a harmadik verseny sem indult jól, az első körben felöklelte a Roy Nissanyt, aki ezzel kiesett a versenyből. Bejött a biztonsági autó, de pár kör után ki is ment.

    Shwartzman egy boxutca áthajtásos büntetést kapott, ezzel elszállt az esélye a pontszerzésre.

    Az élre közben Piastri jött fel, és Armstrong is mutatott be előzéseket. Elsőként Lundgaard jött ki a boxba, majd meglepetésre Zhou is egész korán döntött a kerékcsere mellett.

    Ekkor Petecof autójában berobbant a poroltó, és leparkolt a célegyenes végén, ezzel újabb biztonsági autós fázis következett. Ez Armstrong, Vershoor és Lawson malmára hajtotta vizet, akik még nem végezték el a kiállásukat.

    Baleset okozása miatt Vips, Lundgaard, Drugovich is büntetést kapott, a versenybírók nem osztották szűkmarkúan az időbüntetéseket.

    A dán csapattársával, Théo Pourchaire-rel vívott nagy csatát a 9.-ik helyért, de büntetése miatt végül nem szerzett pontot.

    Verschoor szintén lágy gumin a safety car után gumin élre állt, és elment Piastri mellett. A fordított stratégián azonban fogyni kezdtek a gumijai, így Zhou és Piastri utolérték öt körrel a vége előtt.

    Zhou gyorsan áthámozta magát a hollandon, míg a Verschoor mögötti vonatra felzárkózott Ticktum és Lawson is. A Williams fejlesztőpilótája csatába is bonyolódott a tavalyi F3-as bajnokkal, aminek ütközés lett a vége.

    Az ausztrál lefulladt, ezzel egy rövid virtuális biztonsági autós fázis következett.

    Zhou elnyúlt az élen, Ticktum feljött a második helyre, míg Vershoor Lawson mögé esett vissza a negyedik helyre.

    Shwartzman a kavarodásban hetedik helyre jött fel, és közben a leggyorsabb kört is begyűjtötte.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Különbség
    1 ?? Guanyu Zhou ?? UNI-Virtuosi
    2 ?? Dan Ticktum ?? Carlin +0.482
    3 ?? Liam Lawson ?? Hitech +2.950
    4 ?? Richard Verschoor ?? MP +4.095
    5 ?? Marcus Armstrong ?? DAMS +9.792
    6 ?? Jehan Daruvala ?? Carlin +11.926
    7 ?? Robert Shwartzman ?? Prema +12.159
    8 ?? Théo Pourchaire ?? ART +18.479
    9 ?? Felipe Drugovich ?? UNI-Virtuosi +19.764
    10 ?? Matteo Nannini ?? HWA +19.852
    11 ?? David Beckmann ?? Charouz +20.905
    12 ?? Christian Lundgaard ?? ART +21.256
    13 ?? Jüri Vips ?? Hitech +27.385
    14 ?? Marino Sato ?? Trident +28.826
    15 ?? Ralph Boschung ?? Campos +31.535
    16 ?? Guilherme Samaia ?? Charouz +40.620
    17 ?? Bent Viscaal ?? Trident +48.452
    18 ?? Lirim Zendeli ?? MP +61.952
  • Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    A Formula 2-es újonc Oscar Piastri nyerte a mai második bahreini sprintfutamot. Az ausztrál fiatal egy látványos utolsó körös előzéssel szerezte meg az első helyet Christian Lundgaardtól.

    Az FIA Formula 3 bajnoka megmutatta tehetségét. miután a második biztonsági autós fázist követően úgy döntöttek a Premánál, hogy kihozzák őt friss kerekekért. Piastri végig a top6-ban volt, azonban a komoly lehetőség akkor adódott meg előtte, amikor az első futamot megnyerő Liam Lawson kiesése miatt pályára gurult a biztonsági autó.

    A Prema pilótájának többek között a lágy keverékeken autózó Guanyu Zhout is meg kellett előznie ahhoz, hogy a végén Lundgaardot is elkaphassa a győzelemért. Az Alpine junior mellett Zhou és Jehan Daruvala ünnepelhetett a dobogón.

    A rajtot követően már az első kanyarban kitört a káosz, ugyanis Robert Shwartzman ütközött össze Dan Ticktummal, ami miatt bemutatkozhatott hivatalosan is az Aston Martin biztonsági autó. Mindkét előbb említett pilóta kiesett a versenyből.

    A poleból rajtoló Jüri Vips meg tudta tartani a vezető helyét Lirim Zendelivel és a pénteki időmérőt megnyerő Zhouval szemben. A kínai nem tétovázott sokat és szinte azonnal megelőzte német riválisát a négyes kanyarban az újraindítást követően.

    Eközben nagy felzárkózásoknak is szemtanúi lehettünk: Théo Pourchaire a huszadikról a tizenegyedikre, Marcus Armstrong pedig az utolsó helyről a nyolcadik helyre zárkózott fel mindössze nyolc kör leforgása alatt.

    A dráma most sem maradt el, ugyanis a harmadik helyen haladó Zendeli egy bal hátsó defekt miatt kiszállt a meccsből, miután Lundgaarddal ütközött az egyes kanyarban.

    Zhou ezt követően Vipst is megelőzte és elkezdte növelni előnyé. Azonban a kínai pilóta szorgosan kiépített előnyét lerombolta az újabb biztonsági autós fázis Felipe Drugovich és Lawson ütközése miatt.

    Az újraindítást követően Zhou hiába versenyzett végig jól, Piastrival nem tudott mit kezdeni és az ausztrál végül megnyerte a versenyt. A második helyen célba érő Lundgaard végül a büntetése miatt csak kilencedik lett.

    További pontszerzők: Richard Verschoor, Pourchaire, David Beckmann, Marino Sato és Mateo Nannini.

    A szezonnyitó hétvége a holnapi főfutammal zárul, amit 12:45-től élőben fog közvetíteni az M4 Sport.

  • Lawson nyerte a 2021-es szezon első versenyét

    Lawson nyerte a 2021-es szezon első versenyét

    A Hietch GP pilótája Liam Lawson nyerte a Formula 2-es szezon első versenyét Bahreinben. Az új-zélandi fiatal mellett Jehan Daruvala és David Beckmann mellett állhatott még fel a dobogóra.

    Miután Jüri Vipset diszkvalifikálták az időmérőről, így a tizenegyedik helyet megszerző Théo Pourchaire rajtolhatott a pole pozícióból. A harmadik helyről rajtoló Liam Lawson repülő rajtot vett és az első kanyarban már elsőként tudott elfordulni. Robert Shwartzman volt még nagyon agresszív a rajtot követően és egy kör alatt hat pozíciót tudott előrelépni a tizenegyedikről.

    A második körben Dan Ticktum próbált előzni, de elmérte a féktávot és megtorpedózta Richard Verschoor autóját, aki megforgott az ütközés következtében és visszaesett az utolsó helyre. A futam későbbi szakaszában a Williams brit juniorja egy öt másodperces büntetést kapott a versenybíróktól.

    Ezt követően Marcus Armstrong és Ralph Boschung megálló autója miatt volt egy rövid virtuális biztonsági autós fázis. Az első öt pilóta, Lawson, Pourchaire, David Beckmann, Jehan Daruvala és Shwartzman szorosan követték egymást. Sokáig nem történt pozíciócsere, azonban Daruvalának a tizenegyedik körben sikerült megelőznie a gumijaival küszködő német versenyzőt.

    A tizenharmadik körben az ART Grand Prix számára megérkezett a dráma, ugyanis a második helyen haladó Pourchaire autója lelassul, majd félre is állt a kilences kanyarban.

    A virtuális biztonsági autós fázist követően Lawson magabiztosan tartotta előnyét Daruvalaval, Backmannal és Shwartzmannak szemben. Azonban a Red Bull indiai juniorja a verseny vége felé ki tudta használni azt, hogy az új-zélandi újonc gumijai teljesen elfogytak. Az új-zélandi Red Bull juniornak azonban csodával hatásos módon meg tudta tartani a pozícióját és megnyerte az első sprintversenyt Daruvala előtt.

    Lawsonhoz hasonló helyzetben volt Beckmann és Shwartzman is, akikre így a gumimágus tavalyi FIA Formula 3-as bajnok Oscar Piastri fel tudott zárkózni. Az ausztrál ugyan próbálkozott orosz csapattársával szemben, azonban végül nem járt sikerrel.

    További pontszerzők: Christian Lundgaard, Guanyu Zhou, Ticktum, Lirim Zendeli és az utolsó helyről rajtoló Vips.

  • Kialakult az F2 teljes mezőnye, pár nappal a szezonnyitó előtt

    Kialakult az F2 teljes mezőnye, pár nappal a szezonnyitó előtt

    Az MP Motorsport nem húzott váratlant, az F2-es teszten is alkalmazott pilótát, Richard Verschoort szerződtették le az első hétvégére, ezzel teljes a mezőny.

    A holland tavaly kilencedik lett az F3 mezőnyében, Ausztriában egy dobogót is szerzett. Jelenleg a bahreini hétvégére van szerződése, de szeretne teljes szezont futni.

    „Megtörtént! Számomra is lesz verseny a hétvégén!” – jelentette be. – „Hálás vagyok a lehetőségért, és készen állok arra, hogy az MP Motorsporttal a pályára guruljunk az F2-ben.”

    Csapattársa a szintén kategóriát fellépő Lirim Zendeli lesz, aki egész évre megkapta az ülést. Honfitársa, Bent Viscaal is hasonló helyzetben van, ő a Trident ülését bérelte ki az első három versenyre.

    A két holland – és a junior kategóriák – helyzetét részletesebben is kiveséztük 10. podcast adásunkban.

    https://open.spotify.com/episode/3GBHfvvfnMkHY4WydoxxEE?si=bVLlKvTtT7iYgGtFY6Qg4Q&utm_source=copy-link

    A 2021-as F2-es idénynyitó mezőnye:

    # Versenyző Csapat Akadémia
    1 ?? Robert Shwartzman
    ?? Prema
    Ferrari
    2 ?? Oscar Piastri Alpine
    3 ?? Guanyu Zhou
    ?? UNI-Virtuosi
    Alpine
    4 ?? Felipe Drugovich
    5 ?? Dan Ticktum
    ?? Carlin
    Williams
    6 ?? Jehan Daruvala Red Bull
    7 ?? Liam Lawson
    ?? Hitech
    Red Bull
    8 ?? Jüri Vips Red Bull
    9 ?? Christian Lundgaard
    ?? ART
    Alpine
    10 ?? Théo Pourchaire Alfa Romeo
    11 ?? Lirim Zendeli
    ?? MP
    12 ?? Richard Verschoor*
    14 ?? David Beckmann
    ?? Charouz
    15 ?? Guilherme Samaia
    16 ?? Roy Nissany
    ?? DAMS
    Williams
    17 ?? Marcus Armstrong Ferrari
    18 ?? Gianluca Petecof
    ?? Campos
    19 ?? Ralph Boschung
    20 ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    21 ?? Alessio Deledda
    22 ?? Marino Sato
    ?? Trident
    23 ?? Bent Viscaal*

    *egyelőre még csak egy hétvégére szól a szerződésük

  • Tóth László a Formula 3-ban folytatja pályafutását

    Tóth László a Formula 3-ban folytatja pályafutását

    A Formula 3-as autós gyorsasági bajnokságban indul az idén Tóth László a spanyol Campos Racing színeiben.

    A 20 éves magyar versenyző menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a felek egy évre szóló szerződést kötöttek, amely opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható.

    A magyar versenyzők közül legutóbb Kiss Pál Tamás jutott el a Formula 3-as kategóriáig – 2011-ben és 2012-ben még GP3-nak hívták a sorozatot -, előtte pedig a máig egyetlen magyar Forma-1-es pilóta, Baumgartner Zsolt szerepelt ebben a géposztályban.

    A Formula 3-as mezőny az idén hét Forma-1-es nagydíjon lesz az elitkategória betétfutama, ezek között a július végi-augusztus eleji Magyar Nagydíj is szerepel.

    „Öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú istállónál folytathatom a versenyzői pályafutásomat, amelyben az eddigiekhez hasonlóan szeretnék lépésről lépésre haladni. Ez lesz az első F3-as szezonom, természetesen az elsődleges cél a folyamatos tanulás, és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése” – idézte a közlemény Tóth Lászlót, aki a 2019-es Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, miután a Formula 4-esek között negyedik, illetve hetedik lett.

    Tóth tavaly a Formula Renault Európa-kupában versenyzett, az idény végén pedig több F3-as teszten vett részt, és ezeket követően állapodott meg a Camposszal.

    Az 1998-ban létrehozott spanyol istálló alapító-tulajdonosa, Adrián Campos az idén januárban, 60 éves korában elhunyt, a csapatot fia irányítja a továbbiakban.

    „Elsősorban számomra óriási a veszteség, ugyanakkor a csapatnál mindenki megviselt az, ami történt, de tovább kell vinnünk az örökségét” – idézte a közlemény ifjabb Adrián Campost. „Lászlóval teljessé vált az idei csapatunk, mindenki motiváltabb, mint valaha, igyekszünk büszkévé tenni az édesapámat, bárhonnan is figyel minket” – tette hozzá.
    Tóth csapattársa az olasz Lorenzo Colombo, valamint a belga Amaury Cordeel lesz, a szezon pedig május elején, Barcelonában startol. Azt követően Franciaország, Ausztria, majd a Hungaroring következik, utána Belgiumba és Hollandiába látogat el az F3-as mezőny, az idény pedig az Egyesült Államokban fejeződik be. Minden versenyhétvégén három futamot rendeznek az F3-asoknak, a szezon így 21 viadalból áll majd. Az idén a Formula 3-ban indul többek között a korábbi F1-es versenyző Ralf Schumacher fia, David, valamint a Ferrari mostani F1-es sztárjának, Charles Leclerc-nek az öccse, Arthur.

    A teljes mezőnyről – még Tóth László nélkül – részletesebben is beszéltünk 10. podcast adásunkban.

    https://open.spotify.com/episode/3GBHfvvfnMkHY4WydoxxEE?si=bVLlKvTtT7iYgGtFY6Qg4Q&utm_source=copy-link

  • Shwartzman idén okosabban harcolna a bajnoki címért

    Shwartzman idén okosabban harcolna a bajnoki címért

    A Ferrari kötelékében versenyző Robert Shwartzman elmondta, hogy az idei szezonban okosabbnak kell lennie a bajnoki elsőségért folytatott harcban. Az orosz fiatal már csak az új fajta formátum miatt is tenné ezt, ami miatt egy helyszínen nem kettő, hanem három versenyt rendeznek majd.

    A sorozat 2005-ös megalakulása eddig minden egyes évben 12 versenyhétvégén szerepeltek a fiatalabb pilóták a Forma-1-es mezőnnyel egy helyszínen. Az idei szezontól kezdődően azonban ez a szám nyolcra fog csökkenni, de cserébe az eddig megszokott kettő verseny helyett három versenyt fognak teljesíteni a versenyzők az adott helyszínen.

    A pénteki időmérő edzés a vasárnapi főfutam sorrendjét fogja megadni, amíg a szombati nap folyamán két darab sprintfutamot rendeznek majd meg.

    Az első sprintverseny sorrendje pedig úgy fog kinézni, hogy az időmérő legjobb 10 versenyzője között fordított lesz a rajtrács, a többiek pozíciója nem változik. A második sprint futamé pedig úgy fog kinézni, hogy az első sprintfutam legjobb tíz versenyzője között lesz megfordítva a rajtsorrend.

    „Természetesen valamivel nehezebb lesz és nagyobb lesz a kihívás,” – ismerte el Schwartzman, aki a tavalyi szezonban Mick Schumacher csapattársa volt.

    „A pontokat tekintve lesz nehezebb a dolgunk és a rajtsorrend kialakítása a különböző versenyekre is sokkal kaotikusabb lesz. Ezért is lesz fontosabb a taktikázás és az okosabb játék a bajnokság szempontjából. „

    A Prema orosz fiatalja szerint az idei szezonban sok olyan pálya lesz, amik a tavalyi szezonban nem voltak benne a versenynaptárban, szóval a tapasztaltabb versenyzőknek nem lesz akkora előnye az újonc pilótákkal szemben.

    „Egy új pályán nem lesz sok a különbség a másodéves és az újonc pilóták között. Ebből kifolyólag a tapasztalat nem fog sokat nyomni a latban azok számára, akik már tavaly is itt versenyeztek,” – véli Schwatzman.

    „Már az új dolgok megszokása is nagy kihívás lesz, és akkor arról a négy új helyszínről még nem is beszéltem, amik a tavalyi naptárban benne sem voltak.”

  • Réunionról származó pilótával kezdi a Charouz F3-as felállását

    Réunionról származó pilótával kezdi a Charouz F3-as felállását

    A Madagaszkár közeli francia területről érkezik Reshad de Gerus, a Charouz első bejelentett pilótája a 2021-es F3-as szezonra.

    Réunion (Újraegyesítés) sziget Franciaország egyik tengerentúli területe és megyéje az Indiai-óceánban. A motorsport számára csaknem teljesen ismeretlen terület. De talán már nem sokáig…

    De Gerus 2019-ben második helyet szerezte meg a francia F4-es bajnokságban, tavaly pedig a Formula Renault Európa-Kupában szerzett három pontszerző helyet, és lett 17.

    Az F3-ba való fellépés ezután korainak tűnhet, de a tavalyi szezonvégi teszten már vezethette az autót.

    A Charouz tavaly utolsó lett a csapatbajnokságban, idén pedig későre hagyták a pilóták bejelentését. Rajtuk kívül már csak a Carlin és a Campos adós egy-egy pilótával.

    # Pilóta Csapat Akadémia
    1 ?? Dennis Hauger
    ?? Prema
    Red Bull
    2 ?? Arthur Leclerc Ferrari
    3 ?? Olli Caldwell
    4 ?? Clément Novalak
    ?? Trident
    5 ?? Jack Doohan Red Bull
    6 ?? David Schumacher
    7 ?? Frederik Vesti
    ?? ART
    Mercedes
    8 ?? Aleksandr Smolyar
    9 ?? Juan Manuel Correa
    10 ?? Jak Crawford
    ?? Hitech
    Red Bull
    11 ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    12 ?? Roman Stanek
    14 ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    15 ?? Oliver Rasmussen
    16 ?? Rafael Villagomez
    17 ?? Victor Martins
    ?? MP
    Alpine
    18 ?? Caio Collet Alpine
    19 ?? Tijmen van der Helm
    20
    ?? Campos
    21 ?? Lorenzo Colombo
    22 ?? Amaury Cordeel
    23 ?? Ido Cohen
    ?? Carlin
    24
    25 ?? Jonny Edgar Red Bull
    26 ?? Calan Williams
    ?? Jenzer
    27 ?? Pierre-Louis Chovet
    28 ?? Filip Ugran
    29
    ?? Charouz
    30
    31 ?? Reshad de Gerus (??)
  • Aitken marad a Williams tartalékpilótája 2021-ben is

    Aitken marad a Williams tartalékpilótája 2021-ben is

    A tavaly egy verseny erejéig bemutatkozó Jack Aitken folytatja együttműködését a Williams csapatával, idén is tartalékversenyzőjük lesz.

    Mikor George Russell a Szahír Nagydíjon Lewis Hamilton helyén vett részt, a Williams a helyszínen eredetileg F2-es hétvégére érkező Jack Aitkent hívta segítségül. A brit-koreai versenyző már korábban részt vett egy szabadedzésen, még Ausztriában, így nem F1-es tapasztalat nélkül érkezett Bahreinbe.

    Erre idén is lesz lehetősége, mert bár pénzügyi gondjai miatt idén nem vesz részt majd a Formula 2-ben, de továbbra is a grove-i istálló kötelékében marad.

    „Tavaly a karrierem egyik legkülönlegesebb pillanata után idén is folytatom szerepem a Williams tartalékpilótájaként.” – jelentette be Aitken.

    „Rövid idő alatt is sok barátra leltem itt, és szeretném, hogy sikeresek legyünk. A profi hozzáállás és munkamorál miatt büszkén viselem a mezem. Így, hogy belekóstolhattam az élménybe a Szahír Nagydíjon, a lehető legtöbb támogatást szeretném nyújtani nekik, miközben folytatom a fejlődésemet mint versenyző.”

    Aitken sejtelmesen azt is megjegyezte, átalakított szerepe „más programokkal egészül majd ki”, amire hamarosan fény derül.

    Mivel George Russell valószínűleg 2022-ben csatlakozik a Mercedeshez, a Williamsnél könnyen akadhat egy üres ülés. A brit csapatnak nem sok lehetősége lesz Mercedes juniorok között válogatni, így Aitken az egyik nagy várományosa lehet egy teljes szezonú szerződésnek.

    Az eddig bejelentett tartalék- és tesztpilóták:

    Csapat Tartalékpilóta Tesztpilóta
    Mercedes
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Nyck de Vries
    Red Bull/AlphaTauri
    ?? Sébastien Buemi
    ?? Alexander Albon
    McLaren
    tavaly a Mercedesszel közösködtek,
    nem jelentettek be senkit
    Aston Martin
    Alpine ?? Danyiil Kvyat
    ?? Guanyu Zhou
    Ferrari ?? Antonio Giovinazzi ?? Callum Ilott
    Alfa Romeo ?? Robert Kubica ?? Tatiana Calderón
    Haas ?? Pietro Fittipaldi
    Williams ?? Jack Aitken
  • Piria: Épp úgy lehetünk grid girlök, mint mérnökök, mert ez egyéni döntés

    Piria: Épp úgy lehetünk grid girlök, mint mérnökök, mert ez egyéni döntés

    Aki nem csak a Forma-1-et kíséri figyelemmel, annak bizonyára nem ismeretlen Vicky Piria neve. 2012-ben a GP3-ban versenyzett, egy mezőnyben Kiss Pál Tamással. Később egy versenyhétvége erejéig kipróbálta magát az egykori, magyar szervezésű Lotus Ladies Cupban is. 2019 óta pedig a W Series mezőnyének tagja.

    A 27 éves olasz versenyzőnő az F1inGenerale.comnak beszélt arról, mit gondol arról a nők helyzetéről az autósportban, illetve arról, hogy eltűntek a táblát, vagy esernyőt tartó grid girlök, vagyis rajtrácslányok, mert tevékenységüket degradálónak minősítették.

    „Ez a józan ész függvénye” – mondta Piria. „Engem sosem zavartak, épp ellenkezőleg. Ha egy lány egyetemen tanul, és szüksége van még egy kis pénzre, azáltal, hogy esernyőtartó lesz, akkor miért ne tegye?”

    „Úgy hiszem, hogy ha mi nők szabadok és emancipáltak vagyunk, ahogy állítjuk, akkor szabadon lehetünk épp úgy esernyőtartók (grid girlök), ahogy akár mérnökök, vagy szerelők. Az esernyő(tartás) nem értékeli le a nőket, ez szabad döntés.”

    „Persze ez a sajtótól is függ: ha mikor az autó megérkezik a rajtrácsra, és te az autó helyett az esernyős miniszoknyájára közelítesz, akkor te cselekedsz rosszul, nem az esernyős lány.”

    „A józan észtől függ, a döntésről szól, hogy az egyik lány azt választja, hogy esernyőt tart, egy másik pedig nem ezt választja.”

    Szerinted mi egyetértünk ezzel a Vicky Piria véleményével? Korábbi podcast epizódunkból kiderül:

  • Szomszédunkból érkezik a Jenzer utolsó pilótája az F3-ban

    Szomszédunkból érkezik a Jenzer utolsó pilótája az F3-ban

    Hetedik F3-as csapatként a Jenzer is bejelentette utolsó pilótáját az idei szezonra. A román Filip Ugran kap majd lehetőséget az F1 második előszobájában.

    Ugran tavaly az olasz F4-es bajnokságban versenyzett már a Jenzerrel egy összetettbeli nyolcadik hely a mérlegük egy győzelemmel és négy dobogóval.

    Az Formula 3-as autó nem számára új élmény, a sorozat tavaly év végi, barcelonai tesztjén már kipróbálhatta idei autóját.

    A 18 éves román versenyző Calan Williams és Pierre-Louis Chovet csapattársa lesz a Jenzer csapatában, aki második lett az F3-as Ázsia-bajnokságban, Guanyu Zhou mögött.

    „Motiváltak vagyunk, hogy Filipet is magunk között tudhatjuk.” – jelentette ki Andreas Jenzer, a csapatfőnök. – „Már egy évet dolgoztunk együtt, és most a Formula 3-as bajnokságban indulunk vele.”

    „Nem lesz könnyű dolga újoncként, de az mindannyiunk segítségére lesz, hogy jól kijövünk. Jól felkészült, és keményen dolgozunk majd.”

    Az idei F3-as mezőny:

    # Pilóta Csapat Akadémia F3-as szezon
    1 ?? Dennis Hauger
    ?? Prema
    Red Bull 2
    2 ?? Arthur Leclerc Ferrari 1
    3 ?? Olli Caldwell 2
    4 ?? Clément Novalak
    ?? Trident
    2
    5 ?? Jack Doohan Red Bull 2
    6 ?? David Schumacher 2 (3)
    7 ?? Frederik Vesti
    ?? ART
    Mercedes 2
    8 ?? Aleksandr Smolyar 2
    9 ?? Juan Manuel Correa 1 (3)
    10 ?? Jak Crawford
    ?? Hitech
    Red Bull 1
    11 ?? Ayumu Iwasa Red Bull 1
    12 ?? Roman Stanek 2
    14 ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    2
    15 ?? Oliver Rasmussen 1
    16 ?? Rafael Villagomez 1
    17 ?? Victor Martins
    ?? MP
    Alpine 1
    18 ?? Caio Collet Alpine 1
    19 ?? Tijmen van der Helm 1
    20
    ?? Campos
    21 ?? Lorenzo Colombo 1
    22 ?? Amaury Cordeel 1
    23 ?? Ido Cohen
    ?? Carlin
    1
    24
    25 ?? Jonny Edgar Red Bull 1
    26 ?? Calan Williams
    ?? Jenzer
    2
    27 ?? Pierre-Louis Chovet 1 (2)
    28 ?? Filip Ugran 1
    29
    ?? Charouz
    30
    31