Kategória: Formula Sport

  • A HWA-nak az idei lesz az utolsó szezonja a Formula 2-ben

    A HWA-nak az idei lesz az utolsó szezonja a Formula 2-ben

    Miután hivatalosság vált, hogy a HWA már nem lesz ott a Formula 3 következő szezonjának rajtrácsán most az is kiderült, hogy a Formula 2-es csapatok is megszűnik a 2021-es szezon végén – számolt be a motorsport.com.

    A Formula 3 nemrégiben jelentette be azt a tíz csapatot, akik 2022 és 2024 között versenyezhetnek majd a sorozatukban. Itt derült ki, hogy az eddig megszokott kilenc csapat mellett az újonc Van Amersfoort Racing a HWA csapat helyén szerepelhet majd a sorozatban.

    Mosta azonban a korábbi DTM óriás azt is bejelentette, hogy a Formula 2-es projektét is be fogja fejezni annak érdekében, hogy jobban tudjanak koncentrálni a GT és hosszú távú versenyzésben szereplő csapatikra. A HWA még a tavalyi szezonban csatlakozott a Forma-1 előszobájaként is nevezett sorozatba az Arden csapat helyére.

    A legjobb eredményüket legutóbbi hétvégén érték el Szocsiban, ahol Jake Hughes szerzett egy negyedik helyezést. Azonban a csapat még ennek ellenére is csak az utolsó helyen áll a csapatversenyben, miután az előbb említett negyedik hely mellett csak egy alkalommal tudta pontot szerezni.

    Azt még nem tudni, hogy melyik csapat veheti majd át a HWA helyét a Formula 2-ben a 2022-es szezontól kezdődően.

  • Íme az elkövetkezendő évek Formula 3-as csapatai egy nagy visszatérővel

    Íme az elkövetkezendő évek Formula 3-as csapatai egy nagy visszatérővel

    Az FIA Formula 3 promóterei nemrégiben bejelentették, hogy 2022 és 2024 között melyik lesz az a tíz csapat, akik összemérhetik a tudásukat a sorozatukban. A tízből kilenc csapat már a széria eddigi három szezonjának mindegyikében részt vett. Mellettük egy újonc csapat mutatkozhat majd be, a Van Amersfoort Racing, akik egy rendkívül régi múlttal rendelkező csapat az alsóbb kategóriákban és a távozó HWA helyett szerepelhetnek majd az FIA Formula 3-ban.

    A tíz csapat előtt adott lesz a kihívás, mert az eddigiekhez hasonlóan három autót kellei indítania minden istállónak, amiből következik, hogy a mezőny 30 főből fog majd állni csakúgy, mint az előző három év során. A bejelentést követően a sorozat első embere, Bruno Michel is nyilatkozott a Formula 3 hivatalos oldalának.

    „Úgy döntöttünk, hogy az elkövetkezendő három év erejéig megszavazzuk a bizalmat azon kilenc csapat számára, akik eddig is itt voltak a szériánkban. Ezen idő alatt bebizonyították a rátermettségüket, szakértelmüket és a fontosságukat egyaránt.”

    „Szeretném üdvözölni a Van Amersfoort Racing csapatát a mezőnyünkben. Mivel más junior kategóriákban is sikeresek voltak a korábbi években, így biztos vagyok benne, hogy ez majd itt sem lesz másképpen. Végezetül pedig a HWA csapat kitartó munkáját is megszeretném köszönni, akik az itt eltöltött három évük alatt négy futamgyőzelmet és tíz dobogós helyezést tudtak megszerezni.”

  • Leclerc: Piastri megérdemelne egy lehetőséget

    Leclerc: Piastri megérdemelne egy lehetőséget

    Bár a sajtó már leközölte, hogy Nyck de Vries, majd Guanyu Zhou is aláírt az Alfa Romeóhoz, nemrég harmadik jelöltként Oscar Piastri is színre lépett.

    Az Alpine második juniorjáról van szó a sorban, Webber tanítványáról. Az ausztrál ugyan csak egy éve van Formula 2-ben – Zhou-val ellentétben -, de máris sokkal közelebb van a bajnoki címhez, mint kollégája.

    Amennyiben meg is szerezné azt, a Formula 2-es szabályok értelmében nem indulhatna már a nevelőszériában. Ezért az Alpine könnyen lehet, inkább őt helyezné előrébb Zhou-val szemben.

    „Ő egy nagyon-nagyon tehetséges versenyző.” – nyilatkozta róla Charles Leclerc. – „Sokat remélek neki, az F1-ben van a helye. Lehetőleg hamarosan.”

    „Elég egyértelmű amint egy pilóta megérdemli az ilyesmit. Oscar még csak az első évét teljesíti a Formula 2-ben, de máris nyerni tud. Ez a többiekkel is így volt.” – utalt magára és Russellre, akik első szezonjukban léptek tovább az alsóbb kategóriákban.

    Egy másik mostani F1-es, honfitársa, Daniel Ricciardo szót emelt Piastriért:

    „Izgatott vagyok Oscar teljesítménye miatt. Tudom, milyen volt nekem, amikor Mark Webber volt itt, amikor én érkeztem. Király érzés volt, büszke voltam, hogy Ausztráliát képviselhetem.”

    „Oscar egyszerűen végigsöpör a többieken idén. Jól átlátja a versenyeket, úgy tűnik, mindene megvan a sikerhez.”

    Az Alfa Romeo a nemsokára dönteni fog a második pilótájáról, akkor majd kiderül. Mindenesetre maga az érintett sem lát sok esélyt arra, hogy bemutatkozik jövőre, inkább 2023-ra koncentrál

  • Piastri kész feláldozni 2022-t

    Piastri kész feláldozni 2022-t

    Oscar Piastri elmondta, hogy hajlandó lenne kiülni egy évet, amennyiben 2023-ban Forma-1-es ülést kap.

    Az ausztrál újoncként 36 ponttal vezeti a Formula 2-es bajnokságot. A legközelebbi riválisa Guanyu Zhou, aki az egyik nagy esélyese a még üresen álló Alfa Romeo ülésnek 2022-re.

    A remeklő Piastrit azonban semelyik F1-es alakulattal nem hozták szóba, szóval maga is arra számít, hogy sehol sem versenyez jövőre.

    „A legvalószínűbb, hogy egy évig az oldalvonalon kívül leszek, ami soha nem ideális, de nem én lennék első ember, akivel ez megtörténik” – idézi őt a MotorsportWeek. „Még mindig meg kell nyernem ezt a bajnokságot, sok minden megtörténhet, de ez a célunk. Nem ideális, hogy nem versenyzünk, hiszen versenyzőként természetesen ezt szeretjük csinálni, de ezt az áldozatot hajlandó vagyok meghozni, ha ez egy versenyzői ülést eredményez a következő évre.”

    Piastri miután növelte előnyét az orosz Formula 2-es fordulón, két hónapig szünetelhet, hiszen csak november végén folytatódik náluk a bajnokság Szaúd-Arábiában. A terve szerint leginkább ebben az időben, hogy az őt támogató Alpine-nal egyeztetne:

    „Nem mehetek vissza Ausztráliába. Meglátom, hogy az Alpine tervez-e valamit velem, valószínűleg megpróbáljuk kidolgozni a jövő évi terveket, mivel most már sok időnk van a megbeszélésekre.”

  • Zhou: Az idei az utolsó F2-es szezonom

    Zhou: Az idei az utolsó F2-es szezonom

    Az Alfa Romeo F1-es csapatával összeboronált Guanyu Zhou elég magabiztos abban, hogy jövőre már nem lesz a Formula 2 mezőnyének a tagja.

    Az Alpine kínai junior versenyzője harcban van az F2 bajnoki címéért, emellett pedig jelentős, harminc millió dolláros szponzori támogatással rendelkezik, emiatt sokan őt tartják a legesélyesebbnek az egyetlen szabad helyre az F1-ben, Nyck de Vries és Antonio Giovinazzi ellenében.

    Ugyan az Alfa Romeo szoros kapcsolatban áll a Ferrarival, könnyen lehet, hogy ez sem lesz elég, hogy megmentse a vörösök támogatását élvező Giovinazzi ülését. A gárda csapatfőnöke egy legutóbbi interjúban elismerte, hogy a 22 éves kínai is a jelöltjeik között van:

    „Zhou nagyszerű munkát végez a Formula 2-ben. Ezért ő is a listánkon szerepel.” – ismerte el.

    Miközben az érintett úgy érzi, készen áll a nagy ugrásra, és egy sokat sejtetőnek tűnő mondatot is elhintett.

    „Ha megnyerem a bajnokságot, vagy a dobogón végzek, akkor az F1-es lehetőség el fog jönni. Ez lesz az utolsó F2-es szezonom, ez teljesen biztos, Szerintem három év elég volt a bizonyításra.” – vélekedett Zhou.

  • Piastri rajt-cél győzelmét hozta a főverseny Szocsiban

    Piastri rajt-cél győzelmét hozta a főverseny Szocsiban

    A Prema pilótája, Oscar Piastri nyerte a Formula 2 főversenyét Szocsiban. Az ausztrál fiatal – akit az ex-F1-es Mark Webber mentorál – az újabb győzelmének köszönhetően már 36 ponttal vezeti az összetett pontversenyt a hétvége során szenvedő Guanyu Zhou előtt.

    Az élről rajtoló Oscar Piastri meg tudta őrizni a pozícióját, azonban ezt a mögüle rajtoló Jehan Daruvala már nem mondhatta el a magáról, ugyanis az indiai fiatalt Theo Pourchaire és Ralph Boschung is meg tudta előzni. Bent Viscaal számára már az egyes kanyarban véget ért a futam, ami miatt VSC fázis lépestt érvénybe.

    Az újraindítását követően mindenki próbált tapadni az előtte autózóra. Így tett többek között Guanyu Zhou is, aki a tegnapi versenyen egy óriásit hibázott és már a rajt előtt kiesett a versenyből. A kínai Alpine junior – aki az Alfa Romeo második ülésére pályázik – a nyolcadik helyről próbált meg előrébb kerülni, mivel a közvetlen bajnoki riválisa az élen haladt. A 7. körben meg is tudta előzni Jake Hughes autóját a hetedik helyért

    A kerékcserék hosszú sorát Boschung és Jüri Vips nyitotta meg a 7. körben. Mindketten a lágyabb keverékekről váltottak a közepes abroncsokra. Az észt pilóta autója azonban megállt a bokszutca végén és kiesett a futamból. Egy körrel később Daruvala és Shwartzman is letudta a kötelező kerékcseréjét.

    Az élen Pourchaire egy másodpercen belül tudott kerülni Piastrihoz képest, aki ki is állt a bokszba, miután a lágy keverékei teljesen elfogytak a Premáján. Az ART Grand Prix francia fiatalja előtt pedig adva volt a feladat, hogy a létező legtovább nyújtsa az első etapját, hogy a kerékcseréjét követően gumielőnyben legyen Piastrihoz és a többi versenytársához képest. Pourchaire ugyan két körrel később a Prema ausztrálja elé jött vissza a pályára, de a hideg kerekei miatt nem tudta visszaverni Piastri támadását, így nem sikerült a taktikájuk.

    A Prema pilótája ezt követően elkezdte megelőzni azokat a pilótákat, akik az alternatív stratégiát alkalmazták. Piastri emiatt megelőzte többek között Roy Nissanyt és Marino Satót és Guilherme Samaiát is. Pourchaire pedig szorosan követte őt és ő sem várt sokat az előzésekkel.

    Az alternatív stratégiát alkalmazók közül Liam Lawson volt a legelőkelőbb helyen és az új-zélandi fiatal a kiállását követően folyamatosan szórta a leggyorsabb köröket a friss lágy gumijaival.

    A 22. körben Daruvala el tudta venni Boschungtól a harmadik helyét Shwartzman azonnal követni tudta őt. A svájci versenyző az elfékezése miatt így rövid időn belül két pozíciót is veszített. Boschung ráadásul a 26. körben egy motorhiba miatt kiesett a versenyből, így még pontot sem tudott szerezni a jó szereplését követően.

    A sorrend ezt követően már nem változott az élen. Pourchaire hiába volt frissebb gumikon, az első helyet már nem tudta elvenni Piastritól, aki egy újabb győzelmet aratott a Formula 2-ben. A dobogó harmadik fokára Daruvala tudott felkapaszkodni.

    További pontszerzők: Shwartzman, Dan Ticktum, Zhou, Lawson, Richard Verschoor, Christian Lundgaard és David Beckmann.

    A sorozat most egy hosszú szünetre meg és majd csak december elején fog majd folytatódni a szaúdi Jeddahban.

  • Doohan nyert, a Trident csapatbajnok lett a szezon utolsó futamán

    Doohan nyert, a Trident csapatbajnok lett a szezon utolsó futamán

    A Trident versenyzője, Jack Doohan nyerte az FIA Formula 3 2021-es szezonjának utolsó versenyét Szocsiban. Mivel Clément Novalak is fontos pontokat tudott szerezni az olasz csapatnak a harmadik helyéve, így a csapatbajnokságot a Trident nyert meg a Prema előtt.

    A pole-pozícióból rajtoló Jack Doohan meg tudta védeni a pozícióját a mellőle rajtolo Clément Novaalakkal szemben. A frissen koronázott bajnok Dennis Hauger pedig az ART-okkal került nagy csatába és sikerült két pozíciót is fognia.

    Ezt követően óriási csaták bontakoztak ki a mezőny különböző traktusaiban. Frederik Vesti meg tudta előzni Jonathan Hoggardot a harmadik helyért. Hauger azonban Jak Crawforddal és Victor Martinsszal szemben is pozíciót bukott. Eközben Arthur Leclerc is megkezdte a felzárkózását és 7 kör után már a nyolcadik helyen állt.

    Hauger azonban balesetbe keveredett, miután Martins és Correa csatázott, valamint Oliver Rasmussen is belekeveredett, aki kiütötte a noevég pilótát, miután elfékezte magát. A HWA pilótája később egy 10 másodperces büntetést kapott a versenybíráktól baleset okozása miatt.

    A 10. körben óriási csata bontakozott ki a két Trident versenyző között. Novalak megpróbálta DRS-sel megelőzni Doohant, azonban nem járt sikerrel és majdnem össze is ütközek egymással. Az olasz csapat arra kérte a versenyzőit ezt követően, hogy ne harcoljanak egymással, mivel a tét a csapatbajnoki cím volt.

    Vesti ezt követően üldözőbe vette a két Tridentet, azonban mivel Novalak is használhatta az állítható hátsó szárnyát, így nagyon nehéz dolga volt a dán Mercedes juniornak az előzéssel. A 17. körben a csapatutasítás ellenére újra versenybe bonyolódott egymással a két Trident újra versenybe bonyolódot egymással és oda-vissza előzték egymást. Novalak lendületet veszített és Vesti emiatt el tudta venni tőle a második helyet.

    Az élen a sorrend ezt követően már nem változott: Doohan nyert Vesti és Novalak előtt, amivel a Trident megszerezte első csapatbajnoki címét a Formula 3-ban, miután a rivális Prema csapatából Leclerc és Olli Caldwell nem tudott annyi pontot szerezni hogy megvédjék a csapatuk első helyét az összetettben.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Különbség
    1
     Jack Doohan
     Trident
    2
     Frederik Vesti
     ART Grand Prix
    3.100
    3
     Clement Novalak
     Trident
    3.700
    4
     Logan Sargeant
     Charouz Racing System
    7.400
    5 Jak Crawford
     HitechGP
    9.600
    6
     Johnathan Hoggard
     Jenzer Motorsport
    10.300
    7 Arthur Leclerc
     Prema Powerteam
    15.200
    8
     Victor Martins
     MP Motorsport
    18.800
    9 Ayumu Iwasa
     HitechGP
    23.600
    10
     Olli Caldwell
     Prema Powerteam
    25.700
    11
     Juan Manuel Correa
     ART Grand Prix
    26.800
    12
     Calan Williams
     Jenzer Motorsport
    27.300
    13
     Kaylen Frederick
     Carlin
    36.200
    14
     Jonny Edgar
     Carlin
    36.700
    15
     David Schumacher
     Trident
    37.200
    16 Amaury Cordeel
     Campos Racing
    37.500
    17
     Matteo Nannini
     HWA AG
    38.900
    18 Tijmen van der Helm
     MP Motorsport
    43.100
    19 Filip Ugran
     Jenzer Motorsport
    52.900
    20 Zdenek Chovanec
     Charouz Racing System
    58.200
    21 Ayrton Simmons
     Charouz Racing System
    58.600
    22 László Tóth
     Campos Racing
    1’02.100
    23
     Alexander Smolyar
     ART Grand Prix
    1’08.700
    24
     Dennis Hauger
     Prema Powerteam
    1’38.800
    Oliver Rasmussen
     HWA AG
    2 kör
  • Ticktum nyerte a sprintfutamot Szocsiban

    Ticktum nyerte a sprintfutamot Szocsiban

    A Carlin pilótája, Dan Ticktum nyerte a Formula 2 orosz hétvégéjének első versenyét. A botrányhős brit fiatal mellett Jüri Vips és a hazai pályán versenyző Robert Shwartzman ünnepelhetett a dobogón.

    Már a verseny rajtja előtt megtörtént a dráma, ugyanis mindkét UNI Virtuosi kiesett. Felipe Drugovich a rajtrácsra menet vágta a falnak az autóját, amíg az egyéni pontverseny második helyén álló Guanyu Zhou megforgott és lefulladt, ami miatt véget ért számára a futam.

    A mezőny a biztonsági autó mögül kezdte meg a versenyt, ami miatt állórajttal kezdődött meg a futam. A pole-ból rajtoló Dan Ticktum maga mögött tudta tartani a két Hitech GP autót és Robert Shwartzmant is. A középmezőnyben Christian Lundgaard keveredett óriási csatába Marcus Armstronggal a 10. helyért.

    Jüri Vips azonnal elkezdte ostromolni Ticktumot az első helyért, azonban csak egy száraz ív volt a pályán, ami miatt szinte lehetetlen volt előzni. Emiatt nem is láthattunk pozíciócseréket a verseny első köreiben.

    Az 5. körben Bent Viscaal kicsúszó autója miatt virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe. A holland pilóta a 16-os kanyarban veszítette el uralmát a Tridentje felett és a megforgását követően le is fulladt az autója. Mivel a pályamunkások gyorsan eltakarították Viscaal autóját, a száguldás már a 6. körben folytatódott.

    A bajnokságot vezető Oscar Piastri megcsúszott a vizes aszfalton és a hibája miatt három pozíciót is veszített. Azonban az újraindítás legnagyobb vesztese a harmadik helyen autózó Liam Lawson volt, aki a hideg fékjei miatt a falnak csapta az autóját, kitörve ezzel az autójának a bal hátsó felfüggesztését. Az eset miatt újabb VSC fázis lépett érvénybe.

    A zöld zászlót követően Vips lecsúszott a pályáról, ami miatt az élen autózó Ticktum előnye négy másodpercre nőtt. A harmadik helyen haladó Shwartzman is hibázott, ami miatt nagy csatába keveredett Jake Hughes-zal, de végül a hazai publikum előtt versenyző orosz került ki győztesen a kettejük párharcából.

    A verseny 16. körében Jehan Daruvala egy óriási hibát vétett, ami miatt megpördült és elveszítette az ötödik helyét, ráadásul amire vissza tudott állni a pályára, addigra kicsúszott a pontszerző zónából is.

    Ticktum a sprintfutam során megállíthatatlan volt és hiba nélkül vezetett, ami miatt végül meg is nyerte a versenyt Vips és Shwartzman előtt.  További pontszerzők: Hughes, Théo Pourchaire, Ralph Boschung, Lundgaard és Richard Verschoor.

    A holnapi főfutamot vasárnap délelőtt rendezik majd meg.

  • Újabb elterelt életút: Callum Ilott jövőre IndyCar pilóta lesz!

    Újabb elterelt életút: Callum Ilott jövőre IndyCar pilóta lesz!

    A brit már az idei szezon utolsó három versenyét is teljesíti a Juncos Hollinger Racinggel, 2022-ben azonban Callum Ilott már állandó résztvevője lesz az IndyCarnak.

    Most már hivatalos: még egy névvel bővül azok listája, akik az európai porondról kiszorulva az IndyCarba térnek át a sikert hajszolva.

    Egyre több junior formautós gondolkodik alternatív útvonalakban, miután az F1-ben még mindig jelen vannak a régi nevek és visszatérők is folyamatosan jelentkeznek egy-egy adódó ülésre. Tapasztalat – és adott esetben akadémiai támogatás – nélkül nehéz meglépni az utolsó lépcsőfokot.

    Így járt a tavalyi F2-es bajnokság második helyezettje, Callum Ilott is. Őt jelentősen jobb marketinges lehetőségekkel bíró kollégája, Mick Schumacher ütötte el az F1-es lehetőségtől.

    Két teljes szezon után nem akart visszatérni a Formula 2 mezőnyébe, ezért a Ferrari segítségével GT-versenyekből alakított ki magának programot idén, Le Mans-ban harmadik lett kategóriájában.

    Emellett az F1 környékén maradt, a Ferrari teszt-, illetve az Alfa Romeo tartalékpilótájaként így is ott volt a paddockban.

    Grosjean után egyre többeknek jutott lehetősége kipróbálni magukat az IndyCarban az európai versenyzők közül. Kevin Magnussen egy sérülés miatt ugrott be, utána Christian Lundgaard szerzett egy futamra ülést, majd Alex Albon is elutazott Indianapolisba, hogy potenciális lehetőségekről tárgyaljon.

    Ilott egy visszatérő csapatnál kapott lehetőséget, akik úgy nyilatkoztak, több pilótát is kipróbálnának, de végül mindhárom fennmaradó futamon őt indították.

    „Nyilván meredek még a tanulási görbénk, az eddigi futamokon igyekeztünk mindent a helyére tenni. Voltak pozitív pillanataink, ég tudjuk, min kell dolgozni még.”

    „Erre a hétvégére azt remélem, nem lesz semmi gondunk, és meg tudjuk, mutatni, mire vagyunk képesek. Ha mindent össze tudunk hozni, akkor jók lehetünk. Több van bennünk, mint amit az előző két versenyen lehetett látni.”

    Ilott továbbra is a Ferrari kötelékében marad, így pár év múlva akár ismét láthatjuk őt az európai porondon. Az olaszok Hypercar projektje kapcsán, mindenképp jó jelölt lehetne…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Callum Ilott (@callum_ilott) által megosztott bejegyzés

  • David Schumacher: A vezetéknevem egyszerre áldás és átok

    David Schumacher: A vezetéknevem egyszerre áldás és átok

    A Formula 3-ban versenyző David Schumacher szerint a híres vezetékneve egyszerre áldás és átok a számára.

    Mivel a német fiatal nagybátyja, Michael egy hétszeres világbajnok és a sportág történetének második legeredményesebb versenyzője, édesapja Ralf pedig egy hétszeres futamgyőztes, így nem kicsi a rá nehezedő nyomás. Ugyan David idén már tudott nyerni futamot a Formula 3-ban és egyre jobb teljesítményekkel rukkol elő a pályán, addig unokatestvére, Mick már az F1-ben bontogatja a szárnyait korábbi Formula 3 és Formula 2 bajnokként. David először egy budapesti vacsora során érzékelte azt, hogy mennyit jelent az, hogy ha Forma-1-es pilóta vagy.

    „Egyszer elmentünk vacsorázni Budapesten Mickkel és vagy 15 ember vette körül az asztalunkat” – meséli a német fiatal, aki a Trident csapatát erősíti a Formula 3-ban. „Mick ráadásul nem a legbölcsebb döntést hozta, ugyanis motorral érkezett meg a helyszínre.

    Azonban a német fiatal elmondása szerint körülötte még soha nem volt ekkora hype, mióta tagja a Formula 3 mezőnyének.

    „A szurkolók rajongása egyáltalán nem idegesítő” – folytatta a legfiatalabb Schumacher. „Amióta tagja vagyok a Formula 3- mezőnyének, nehezen ismernek fel a rajongók, szóval emiatt nyugodtan élhetem a saját életemet. Csend és nyugalom uralkodik az életemben és a vacsorámat is nyugodtan fogyaszthatom el nap, mint nap. Nem tudom mi lenne velem, ha nem Schumacher lenne a vezetéknevem. Így nőttem fel és az évek múlásával hozzászoktam ehhez a vezetéknévhez, ami szerintem egyben átok és áldás a számomra.”

    A Schumacher testvérpár 1997 és 2006 között versenyzett egymás ellen a Forma-1-ben. David már csak emiatt is reméli azt, hogy egy napon ő is csatlakozhat majd az unokatestvéréhez az F1-ben, hogy Michaelhez és Ralfhoz hasonlóan ők is együtt versenyezhessenek az autósport királykategóriájában.