Kategória: Formula Sport

  • Red Bull év elé nézhetünk 2022-ben – körvonalazódik az F2-es mezőny

    Red Bull év elé nézhetünk 2022-ben – körvonalazódik az F2-es mezőny

    Miután a bajnokság első négy helyezettje nem tér vissza, nagy mértékben átalakul az F2 mezőnye. A kulcsfontosságú helyeket pedig mind a Red Bull juniorjai töltötték be.

    Az elmúlt években többször is volt, hogy a Ferrari Akadémia tagjai voltak túlsúlyban a nevelőszériákban. Azóta azonban Armstrong kilépésével, illetve Ilott és Shwartzman távozásával – valamint az utánuk jövő pilóták lassabb haladásával – ismét a Red Bull felé billent a mérleg nyelve.

    A 2022-es Formula 2 mezőnyben nem kevesebb, mint hat versenyzőjük lesz ott, ráadásul az élcsapatok soraiban.

    A tavalyi konstruktőri bajnokság első négy csapatánál lesz Red Bull junior, ez alapján azt lehetne mondani, igen jó helyzetben vannak. Ráadásul a többi akadémiáról csak egy vagy két pilóta lesz ott, így statisztikailag is nagyobb az esélye, hogy közülük kerül majd ki 2022 F2-es bajnoka.

    Prema Power

    Az elmúlt évek bajnokcsapatánál a tavaly F3-at domináló Dennis Hauger szeretne Oscar Piastri nyomába lépni. Ugyan a norvég nem alkalmazkodott eddig olyan gyorsan, második szezonjában nyerte meg az F3-as bajnokságot, élcsapathoz kerül, így minden lehetősége megvan arra, hogy a bajnokságért küzdjön első évében.

    A motorsport szempontból sokáig „alvó óriás” India Jehan Daruvala révén rendelkezik a legnagyobb eséllyel egy F1-es ülésre. Ugyan már két éve szerepel a Formula 2 mezőnyében, és győzelmekig is eljutott, a bajnoki esélyhez még nem tudott.

    Eddigi két évében a Carlinnál mind Yuki Tsunoda, mind Dan Ticktum jobban szerepelt nála. Most azonban ő lesz csapaton belül a rangidős, és egy olyan csapathoz kerül, amivel nem lesz több kifogása, ha nem tud rendszeresen jó eredményeket hozni.

    Parkolópályán

    A Hitech tavalyi pilótái, Liam Lawson és Jüri Vips mind nagy reményekkel érkezte a Formula 2-be, de nem tudtam áttörőt alkotni a pályán. Hasonlóan Daruvalához, ők is eljutottak a dobogó legmagasabb fokáig, de ha idén nem sikerül végre előrébb lépniük, lesújthat rájuk a kegyetlen Red Bull metódus.

    Ugyanakkor, ha Helmut Marko nincs megelégedve Yuki Tsunoda teljesítményével, akadhat számukra egy ülés. Vagy akár más csapatoknál kaphatnak helyet, ahogy ez történt Guanyu Zhouval is.

    Bár kettejük közül Vips végzett előrébb, Lawson a DTM-ben bizonyította rátermettségét veteránok ellen.

    Az új hullám

    Nem Hauger az egyetlen, aki egy szinttel feljebb lép majd, Jack Doohan és Ayumu Iwasa is csatlakozott hozzá az tavalyi F3-as mezőnyből. Doohan már tavaly bemutatkozott Jeddahban, és a ottani teljesítménye, illetve a bajnoki második helye után a bajnoki második Virtuosi adott neki versenyülést.

    Ayumu Iwasa kicsit csendesebb szezon után kapott előléptetést, de neki sincs miért szégyenkeznie. A Hitech a konstruktőri tabella szerint az F3-as mezőny második felébe tartozott. Iwasa ennek ellenére győzni tudott a Hungaroringen, és még Zandvoortban is dobogóra állhatott. Mindkét csapattársát megelőzve 12. lett a bajnokságban. Most a DAMS-nál ki tudja, mire lehet képes, de az elmúlt éveket nézve nem lesz olyan jó helyzetben, mint kollégái.

    Ki léphet fel ellenük?

    Azért sok „független” van még az F2-es mezőnyben, és természetesen akár elég egy akadémiáról egy pilóta, hogy megnyerjék a címet.

    Théo Pourchaire gyakorlatilag ugyanúgy egy év rutinnal- és győzelemmel a háta mögött – kezdi az idei szezont, mint a fentiek közül többen is. A csapattársakról sem szabad megfeledkezni: Marino Sato (Virtuosi) a tapasztaltakat, Logan Sargeant (Carlin) a lendületben lévőket képviseli.

    Mivel tavaly sokan tudtak győzni, sokan lehetnek ott az élmezőnyben, ha összeáll nekik a kép. Kissé kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel akár a mezőny második feléből is odakerülhet valaki a bajnoki cím közelébe.

    Ráadásul több a „sötét ló”, mint eddig. A Van Amersfoort eredményessége egyelőre egy nagy kérdőjel, illetve az e-sport világából érkezik Cem Bölükbasi, akit eddigi eredményei alapján nem lehet összehasonlítani a többiekkel.

    Az eddig bejelentett 2022-es F2-es pilóták:
    # Versenyző Csapat Akadémia
    1 🇳🇴 Dennis Hauger
    🇮🇹 Prema
    Red Bull
    2 🇮🇳 Jehan Daruvala Red Bull
    3 🇦🇺 Jack Doohan
    🇬🇧 Virtuosi
    Red Bull
    4 🇯🇵 Marino Sato
    5 🇳🇿 Liam Lawson
    🇬🇧 Carlin
    Red Bull
    6 🇺🇸 Logan Sargeant Williams
    7 🇳🇿 Marcus Armstrong
    🇬🇧 Hitech
    8 🇪🇪 Jüri Vips Red Bull
    9 🇩🇰 Frederik Vesti
    🇫🇷 ART
    Mercedes
    10 🇫🇷 Théo Pourchaire Sauber
    11 🇧🇷 Felipe Drugovich
    🇳🇱 MP
    12 🇫🇷 Clément Novalak
    14 TBA
    🇪🇸 Campos
    15 🇨🇭 Ralph Boschung
    16 🇮🇱 Roy Nissany
    🇫🇷 DAMS
    Williams
    17 🇯🇵 Ayumu Iwasa Red Bull
    20 TBA
    🇮🇹 Trident
    21 🇦🇺 Calan Williams
    22 TBA
    🇨🇿 Charouz
    23 🇹🇷 Cem Bölükbasi
    24 🇬🇧 Jake Hughes
    🇳🇱 Van Amersfoort
    25 🇧🇪 Amaury Cordeel
  • Sebastian Montoya megszerezte első formula autós győzelmét

    Sebastian Montoya megszerezte első formula autós győzelmét

    Sebastian Montoya rögtön az ázsiai Formula Regional Championship első futamán megszerezte pályafutása első győzelmét egy együléses versenyautó volánja mögött. A kolumbiai tehetség nagyon boldog volt a sikerét követően, mert megannyi második és harmadik helyet követően most először ünnepelhetett a dobogó tetején.

    Az ifjabb Montoyának ráadásul nem kis neveket kellett legyőznie az ázsiai FRAC első versenyén, ugyanis mögötte a tavalyi olasz Formula 4 bajnoka, Gabriele Mini és a Formula 3-ban a szárnyait bontogató Arthur Leclerc ért célba.

    „Ez egy győzelem!” – írta Montoya a közösségi média oldalán az első helyét követően, amit az Abu Dhabiban található Yas Marina Circuit-en szerzett. „A tavalyi szezonban rengeteg dobogós helyezést szereztem és most végre annak tetejére is felállhattam. Láthatjátok, milyen izgatott és boldog voltam miatta.”

    „Szeretném megköszönni a szüleimnek a támogatást, ugyanis nélkülük most nem teljesíthetnék ezen a szinten. A versenyhétvége során még lesz még két verseny, ott is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.”

    Sebastian sikerét édesapja, a kétszeres Indy500 győztes, Forma-1-et is megjárt Juan is kitűnő örömmel fogadta és ha a fia elkapja a fonalat, akkor pár év múlva akár egy újabb Montoyát is láthatunk majd az autósport királykategóriájában.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Montoya (@sebasmontoya58) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Juan Pablo Montoya (@jpmonty2) által megosztott bejegyzés

  • 3 ezred döntött Abu Dhabiban az F4-es futamgyőzelemről

    3 ezred döntött Abu Dhabiban az F4-es futamgyőzelemről

    A hétvégén kezdődött el a Formula Regional Ázsia-bajnokság, melynek egyik betétfutama az F4 UAE, avagy az emirátusok formula sorozata.

    Két ismertebb név szerepelt ebben a mezőnyben, a Mercedes – eddig gokartos – juniorja, Andrea Kimi Antonelli, valamint a Ferrari kegyeltje, James Wharton. Előbbi a betegség miatt hiányzó – és szintén Scuderia-junior – Rafael Camara helyére ugrott be a Premához.

    Az első futamon benne is voltak az élbolyban, melyet rajtuk kívül Aiden Neate alkotott. A brit vezette a mezőnyt két körrel a vége előtt, amikor Antonelli támadást indított vele szemben az utolsó sikánban. [Ugyanis ebben a sorozatban a második hátsó egyenes a célegyenes. – szerk.]

    Végül levágni kényszerült a kombináció második felét, de visszaadta a pozíciót.

    A másodjára azonban már sikeresebb volt a manőver, de Neate egy alávágással mellé tudott kerülni a célegyenesre fordulva. Végül 3 ezred döntött a sorrendről, míg mögöttük James Wharton jött be mindössze autóhossznyi hátrányban.

    A 15 éves Antonelli a második versenyt is megnyerte, míg a harmadikon egy büntetés miatt harmadik lett.

    Az F1-ben egy század a rekord a 1971-es Olasz Nagydíjról, akkor Peter Gethin nyert Ronnie Peterson előtt.

    Az F4 szoros befutója IDE kattintva nézhető meg.

  • Egy Mercedes junior lesz Pourchaire csapattársa az ART GP-nál

    Egy Mercedes junior lesz Pourchaire csapattársa az ART GP-nál

    Az ART Grand Prix egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy Frederik Vestit szerződtetik Théo Pourchaire mellé a 2022-es Formula 2-es szezonra.

    A dán fiatal eddig a Formula 3-ban bontogatta a szárnyait a Prema és az ART Grand Prix csapataival. Előbbinél egy, utóbbinál két szezont is lehúzott, azonban igazán kiugró eredménye nem volt, mert a tavalyi szezont is csak a negyedik helyen zárta az egyetlen futamgyőzelmével.

    A 20 éves Vesti az Abu Dhabiban megrendezett szezon utáni teszten vezethetett életében először Formula 2-es autót és most pedig hivatalossá vált, hogy kategóriát ugrik a Formula 3-as éveit követően.

    „Nagy dolog, hogy aláírhattam az ART Grand Prix csapatához a Formula 2-be” – nyilatkozta Vesti a bejelentést követően. „Már a tavalyi Formula 3-as szezonban is nagyon keményen dolgoztunk és remélhetőleg ezt a lendületet a Formula 2-ben is tartani tudjuk majd.”

    „Fontos lesz a kis részleteket is maximalizáni, mert ezen múlhat akár az idei jó szereplésünk. A tesztelés nagyon jó volt Abu Dhabiban, rengeteg új dolgot tanultam. Alig várom már, hogy először autóba ülhessek. Szeretném megköszönni a lehetőséget és a bizalmat az ART Gand Prix csapatának, mert nélkülük most nem lehetnék ezen a szinten.”

  • Csapatot vált az F3-ban Alekszandr Szmoljar

    Csapatot vált az F3-ban Alekszandr Szmoljar

    Shwartzman (ideiglenes?) kiszállásával jelenleg Alekszandr Szmoljar az, aki Mazepin után a legközelebb jár az F1-hez. Tavaly már futamokat nyert az F3-ban, így megnőtt érte az érdeklődés.

    Alekszandr Szmoljar 2020-ban mutatkozhatott be az F3-ban. Első évében már rögtön dobogóra állhatott, tavaly pedig már futamokat is nyert, ugyancsak az ART Grand Prix színeiben. Ezzel a teljesítménnyel már hatodikként zárta a szezont, így érthető módon megnőtt az ázsiója.

    107 szerzett pontjára és a hatodik helyre több csapat is felfigyelt, így az ART után Szmoljar az MP Motorsportshoz igazolt.

    Nagyon elégedett vagyok, hogy az MP Motorsportshoz igazolhattam” – fogalmazott Szmoljar. „Tavaly rengeteget harcoltam a csapat versenyzőivel, ahogy ugyanazokért a dobogós helyekért harcoltak, amikre én is ácsingóztam. Most már együtt küzdhetünk ezekért, reméljük, minél több győzelem lesz ennek a vége. Most itt az ideje a lehető legjobb felkészülésnek, hogy aztán majd jól teljesíthessünk a bahreini szezonnyitón.

    Szmoljar az első bejelentett versenyző az MP Motorsportnál a 2022-es szezonra. „Nagyszerű hír Alex szerződtetése és az, hogy ő és az SMP Racing belénk fektette a bizalmát. Ő a bajnokság egyik legjobb versenyzője a maradásával, és óriási tapasztalata rengeteget fog segíteni nekünk egy remélhetően nagyon erős szezonban. – mondta a holland istálló első embere, Sander Dorsman.

    A 2022-es F3-as szezon Bahreinben kezdődik. Az első futamot március 19-én rendezik. A címvédő norvég Dennis Hauger eggyel feljebb lépve immár az F2-ben folytatja.

  • Neves díjat nyert meg másodszor is Oscar Piastri

    Neves díjat nyert meg másodszor is Oscar Piastri

    Oscar Piastri ráadásul az első olyan díjazottja a Sir Jack Brabham Awardnak, aki egymást követő két évben is megkapta az elismerést.

    Oscar Piastri kapcsán az elmúlt napok-hetek legfontosabb híre az volt, hogy nem kapott ülést a 2022-es F1-es mezőnyben. Az utolsó lépcsőfokon, vagyis az F2-ben szerzett bajnoki címe után viszont egy rangos elismerésben is részesült. A Sir Jack Brabham Award nevezetű díjat az F1-ben korábban egyszeres dobogós Tim Schenkentől kapta meg.

    A díj a Motorsport Australia egyik legrangosabb elismerése. Ezt az az ausztrál kaphatja meg, aki nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújt az autósport világában. Korábban Daniel Ricciardo, Mark Webber és Marcos Ambrose is díjazottak voltak. Piastri mellett az egyetlen kétszeres díjazott az IndyCar-bajnok Will Power, de ő sem egymást követő években lett díjazott.

    Óriási köszönettel tartozom a Motorsport Australia döntéshozói felé, hogy ismét engem választottak” – hálálkodott Piastri a Motorsport.com kérdésére válaszolva. „Egészen különleges társaságba kerültem ezzel, lévén rajtam kívül Will Power az egyetlen kétszeres díjazott. Talán nem ugyanaz egy ilyen díj jelentése, mint egy futamgyőzelem alatt átélt izgalom, mégis nagyon jólesik egy ilyen, hiszen ez elismerése a pályán nyújtott teljesítményemnek. Szerencsére megvolt már az időm az ünneplésre, így most már teljesen egészében 2022-re koncentrálhatok. A legjobbkor jöhet majd a csúcsforma.

    A Motorsport Australia elnöke, Andrew Fraser különleges tehetségként aposztrofálta Piastrit. „Ezt a díjat egyszer megnyerni is nagy teljesítmény, kétszer pedig egészen különleges. Oscar nagyon megérdemli a díjat. Olyan versenyző, mint Oscar, generációnként egy születik, és nem sokan tudnak ilyen eredményeket felmutatni ilyen rövid idő leforgása alatt. A legjobbakat kívánom neki az Alpine tartalékversenyzőjeként, majd azután is.

    A Sir Jack Brabham Award díjazottjai:

    • 2021: Oscar Piastri
    • 2020: Oscar Piastri
    • 2018: Will Power
    • 2017: Matthew Campbell
    • 2014: Daniel Ricciardo
    • 2012: David Brabham
    • 2011: Tony Gaze, DFC & Two Bars, OAM
    • 2009: Marcos Ambrose
    • 2009: Mark Webber AO
    • 2007: Will Power
    • 2006: Cody Crocker
    • 2006: Ben Atkinson
  • Megvan a VAR második pilótája is a Formula 2-ben

    Megvan a VAR második pilótája is a Formula 2-ben

    Teljessé vált a Formula 2 új csapatának, a Van Amersfoort Racingnek (VAR) a pilóta felállása. A korábban bejelentett Jake Hughes mellé csatlakozik a belgák reménysége Amaury Cordeel.

    A 19 éves pilóta a Formula 3-ból érkezik a holland istállóhoz, ahol első, és eddigi egyetlen idényében nulla ponttal zárt. Eddigi legnagyobb sikere pedig 2018-ra tehető, amikor is megnyerte a spanyol F4-es bajnokságot.

    Nem lesz már ismeretlen számára a VAR, hiszen a tavaly év végi F2-es teszten már a csapatot képviselhette Abu Dhabiban.

    „Rendkívül izgatott vagyok, hogy felléphetek a Formula 2-be. A szezonvégi teszten már megismerhettem az autót, amit lenyűgöző vezetni. A teljesítménynövekedés az F3-asokéhoz nyilván elég jelentős, de jól éreztem magam a volán mögött. Nagyon jól tudom, hogy az előttem álló szezon kihívásokkal teli lesz, meredek tanulási folyamat elé nézek.” – kezdte a belga.

    „Azonban az, hogy a Van Amersfoort Racing a csapatom, akikre támaszkodhatok, nagy önbizalmat ad nekem. Hálás vagyok a belém vetett bizalomért, és alig várom már a debütálásomat. Az abu dhabi-i teszten mutatott elkötelezettség és profizmus lenyűgöző volt.” – folytatta.

    „Minden F3ban szerzett tudásomat befogom vetni, hogy a legjobb legyek, és a csapat támogatásával közösen fogok építkezni. A holtszezont arra használtam, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan a megfelelő állapotba kerüljek, nem beszélve a szimulátorban eltöltött végtelen órákról. Készen állok!” – jelentette ki.

    A csapatvezető Rob Niessink pedig a következőképpen kommentálta a bejelentést:

    „Az abu dhabi-i teszt után tudtuk, hogy Amauryt akarjuk az egyik autónkba beültetni. Nagyon elkötelezett a teljesítmény iránt és jól illeszkedik a csapatba. Bebizonyította, hogy egy intelligens versenyző és gyorsan tanul, amit mi nagyra értékelünk. A csapatunk izgatott és készen áll, hogy minden lehetséges módon támogassa őt abban, hogy teljes mértékben kiaknázza a magában rejlő lehetőségeket. Mivel neki is meg nekünk is ez lesz az első F2-es évadunk, tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz egy sétagalopp, de csapatként elkötelezettek vagyunk, hogy nyomot hagyjunk magunk után, már az első bahreini fellépésünk során is.”

  • Sebastian Montoya a FR European by Alpine bajnokságban indul

    Sebastian Montoya a FR European by Alpine bajnokságban indul

    A PREMA Racing bejelentette, hogy a kolumbiai-amerikai versenyző, Sebastian Montoya 2022-ben is az istállónál marad, és a Formula 4-ből a Formula Regional European Championship by Alpine-ra vált. A 16 éves pilóta 2020-ban kezdte el az európai karrierjét, és az elmúlt két évben több dobogós helyezést szerzett az F4-es futamokon.

    A csapat színeiben harmadik idényében a korábbi Forma-1-es pilóta és kétszeres Indy 500-bajnok Juan Pablo Montoya fia a Formula Regionalba lép fel, és a junior együléses versenyzők egyik legversenyképesebb és legszínvonalasabb versenysorozatához csatlakozik.

    Montoya már megkezdte a felkészülést szimulátoros és tesztelésekkel a pályán is, valamint a Formula Regional ázsiai bajnokság kiválasztott fordulóin fog indulni. Az idényt rögtön az F4-es pályafutása befejeztével Monzában kezdi meg, mivel a hatalmas Autodromo Nazionale ad otthont a 2022-es Formula Regional Championship by Alpine európai szezonnyitónak április végén.

    Rene Rosin, csapatfőnök:

    „Nagyon várjuk, hogy egy újabb szezonban folytathassuk a közös munkát Sebastiannal. Tudjuk, hogy kiváló potenciál van benne, és a következő lépcsőfokot megtéve szeretnénk segíteni őt az alkalmazkodási folyamatban. A bajnokság az egyik legkeményebb versenysorozat, különösen egy újonc számára, de van némi tapasztalatunk arról, hogy a kemény munka kifizetődik. Biztosak vagyunk benne, hogy Sebastian is hasonlóan gondolkodik, ezért rendkívül elkötelezett és eltökélt. Az elmúlt néhány évben remekül éreztük magunkat együtt, legyen egy újabb jó évünk!”

    Sebastian Montoya:

    „Elképesztően boldog vagyok, hogy folytathatom a PREMA-val a kapcsolatomat. Igen sokat segítettek abban, hogy emberként és versenyzőként is fejlődjek. Mindaz után, amin az elmúlt 2 évben keresztülmentünk, ez az új kihívás sem lesz könnyű, de mint mindig, most is meg fogjuk ezt oldani. A célunk az, hogy továbbra is további serlegeket szerezzünk meg.”

  • Női versenyzőt is indítanak a britek a ROC-on

    Női versenyzőt is indítanak a britek a ROC-on

    Az idén visszatérő, és első ízben jeges/havas pályán megrendezett Bajnokok Tornáján a britek egy nőt és egy férfit fognak indítani, két igazi klasszist.

    A brit csapatot a W Series kétszeres bajnoka Jamie Chadwick és a korábbi Forma-1-es pilóta David Coulthard képviselik majd. A 23 éves hölgy számára ez lesz az első alkalom, hogy részt vehet a Bajnokok Tornáján, míg Coulthard számára ez már a 13. szereplése lesz.

    A Svédországban megrendezett viadalon – amelyet február 5.-6. között bonyolítanak le – az első napon mérik majd össze a tudásukat a Nemzetek Viadalán.

    Chadwick a jelenkor legsikeresebb női autóversenyzője, ő nyerte meg az eddigi két W Series évadot, emellett az Extreme E-ben is kipróbálhatta már magát, valamint a Williams F1-es csapatának is a fejlesztő versenyzője.

    David Coulthard már kétszer megnyerte a bajnokok versenyét, a Forma-1-ben 13 futamot nyert meg hosszadalmas pályafutása során, ráadásul a jelenlegi társával is jól ismerik egymást, hiszen a skót ex-pilóta 2019-ben a W Series nagykövete és tanácsadója volt.

    A 2022-es RoC Nemzetek Versenyén összesen kilenc „nemzet” fog részt venni: Svédország, Norvégia, Finnország, USA, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint az egyesített Latin-Amerika és az Északi Országok csapata.

    Az idei megmérettetésen olyan neves versenyzők fognak megküzdeni, mint a kilencszeres Le Mans-győztes Tom Kristensen, a hétszeres NASCAR bajnok Jimmie Johnson, a kilencszeres rali-világbajnok Sebastian Loeb, a négyszeres Indy500 győztes Helio Castroneves, vagy a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel.

    Nemzetek Kupája
    🇸🇪 🇩🇰 Team
    Nordic
    Johan Kristoffersson
    Tom Kristensen
    🇳🇴 Team
    Norway
    Petter Solberg
    Oliver Solberg
    🇫🇮 Team
    Finland
    Valtteri Bottas
    Mika Häkkinen
    🇺🇸 Team
    USA
    Jimmie Johnson
    Travis Pastrana
    🇩🇪 Team
    Germany
    Sebastian Vettel
    Mick Schumacher
    🇲🇽 🇧🇷 Team
    Latin America
    Benito Guerra Jr.
    Hélio Castroneves
    🇬🇧 Team UK
    Jamie Chadwick
    David Coulthard
    további Bajnokok Tornája indulók:
    🇸🇪 Mattias Ekström
    🇫🇷 Sébastien Loeb
  • Armstrong a Hitechnél kezdi meg a harmadik szezonját

    Armstrong a Hitechnél kezdi meg a harmadik szezonját

    A 2021-ben versenyt nyerő Marcus Armstrong idén a Hitech GP versenyzője lesz. Az új-zélandi fiatal – aki már nem tagja a Ferrari pilótaakadémiájának – a DAMS csapatától szerződik majd át a Hitechhez, akik mindössze két éve vannak a sorozatban.

    Armstrong a tavalyi év utolsóelőtti hétvégén szerezte meg az első győzelmét a Formula 2-ben a jeddah-i versenyhétvégén. Ugyanakkor a 2019-es Formula 3-as bajnokság második helyezettjének eléggé nehéz volt az idénye, mivel a végelszámolásnál csupán a 13. helyen végzett a maga 49 megszerzett pontjával.

    Az új-zélandi fiatal már a szezon utáni teszten is a Hitechnél gyakorolhatott Abu Dhabiban és 2022-ben a Red Bull junior Jüri Vips csapattársa lesz majd. Armstrongnak az idei már a harmadik teljes szezonja lesz a sorozatban, szóval talán ez lesz az utolsó igazi lehetősége, hogy bizonyítsa a rátermettségét a nagycsapatok számára.

    Örülök, hogy csatlakozhatok a Hitech csapatához” – árulta el Armstrong. „A csapatfőnök Oliver Oakes hozott vissza engem Európába, amikor a Hitech még csak gyerekcipőben járt. Azóta pedig már egy erős csapattá vált a Formula 2-ben és a Formula 3-ban egyaránt.”

    „Nagyon várom már, hogy megkezdjen a munkát az itt dolgozó emberekkel és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól ki fogunk jönni egymással és mindent meg fogunk tenni a siker érdekében.”

    A helyek egyre csak fogynak a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban, ugyanis az utóbbi időben rengeteg bejelentés történt. A 22 lehetséges ülésből ugyanis már 17 elkelt, ami miatt csupán 5 szabad hely maradt a fiatal pilóták számára.