Kategória: Formula Sport

  • Verschoort kizárták, Daruvalát büntették, így Sargeant nyerte a főfutamot

    Verschoort kizárták, Daruvalát büntették, így Sargeant nyerte a főfutamot

    Miután nem maradt elég üzemanyag Richard Verschoor autójában a Formula 2 osztrák főfutamát követően, a versenybírók nem tudta elég mintét kinyerni, így a holland pilótát diszkvalifikálták a verseny végeredményéből.

    A Trident pilótája a száradó pályán bevállalta, hogy slickeken rajtol, ami végül ki is fizetődött a számára. Amint száraz lett a pálya, a holland pilóta az élre tudott állni és meg is nyerte a versenyt Jehan Daruvala és Logan Sargeant előtt.

    Azonban a futam végén Verschoor szinte azonnal félreállt az autójával és nem tudta azt a parc femében leparkolni. Utólag kiderült, hogy nem maradt elég üzemanyag az autójában és a versenybírák csupán 31,3 grammot tudtak kinyerni belőle. A szabályok szerint a vizsgálat során 800 gramm mintára van szükség legalább és emiatt Verschoort azonnal ki is zárták, aki így elveszítette a győzelmét.

    Mindezek mellett a stewardok Jehan Daruvalát is egy bokszutca áthatjtásos büntetéssel sújtották. A Prema indiai versenyzője ugyanis még a verseny előtt megpróbálta szárazabbá tenni a rajtkockáját még a start előtt és ezt a szabályok nem engedélyezik. A verseny után nem lehet letölteni az áthajtásos büntetést, ezért Daruvala idejéhez hozzáadtak 20 másodpercet, ami miatt végül Logan Sargeant nyerte meg a versenyt Enzo Fittipaldi és a visszatérő Roberto Merhi előtt.

  • Verschoor nyerte a büntetésekről szóló főfutamot

    Verschoor nyerte a büntetésekről szóló főfutamot

    A Trident pilótája, Richard Verschoor domináns győzelmét hozta a Formula 2 osztrák főfutama. A holland pilóta zseniális versenyt futott, ami miatt senki sem tudta megközelíteni őt a 40 körös verseny folyamán.

    A pole-ból rajtoló Frederik Vesti katasztrofális elindulását a botrányba keveredett Jüri Vips azonnal le tudta rajtolni és Ayumu Iwasa is komoly nyomás alá helyezte a dán Mercedes juniort. Felipe Drugovich 2 pozíciót is veszített, amíg a legnagyobb riválisa, Theo Pourchaire 3 helyet tudott javítani az első körben.

    A tegnapi futamgyőztes Marcus Armstrong számára nem sokáig tartott a verseny, mert a 3-as kanyarban összeütközött Jehan Daruvalát, miközben próbált visszatérni a pályára és ezt követően lefulladt az autója. A pályán maradt Hitech miatt azonnal be kellett hívni a biztonsági autót a pályára.

    A versenyt a 4. körben indították újra és azonnal megtörtént a dráma: Drugovich visszaesett a mezőny legvégére egy hibát követően. A brazil pilóta riválisai ezzel óriási lehetőséget kaptak, hogy csökkentsék a hátrányuk mértékét velük szemben.

    A 7. körre a száraz pályás gumikon rajtoló pilóták életre keltek és átgázoltak a mezőnyön. Richard Verschoor került az élre, mögötte Jehan Daruvala, Roberto Merhi, Dennis Hauger és Enzo Fittipaldi volt a legjobb öt sorrendje. Az eső gumikon induló versenyzők pedig azonnal kiálltak száraz pályás abroncsokért.

    A visszatérő Merhi folytatta felzárkózását és a 11. körben megelőzte Daruvalát a 2. helyért. A spanyol pilóta ezt követően az élen álló Verschoor nyomába eredhetett, azonban a hátránya ekkor már 6 másodpercre rúgott. Logan Sargeant versenyzett még óriási lendületben, ugyanis az amerikai fiatal először Iwasát, majd később Vestit is meg tudta előzni a 12. helyért.

    A 3. pozícióért is nagy csata alakult ki a két Red Bull junior, Dennis Hauger és Liam Lawson között. A norvég Formula 3 bajnok kezdetben állni is tudta a sarat, azonban egy körrel később a Prema be is hívta őt egy kerékcserére.

    A 18. körben Sargeant leszedte újabb áldozatát, aki pont a csapattársa, Lawson volt. A Williams amerikai pilótája ezután üldözőbe vette Merhit. Ugyanakkor a tükrét is figyelnie kellett, mivel Fittipaldi megjelent mögötte és elkezdte támadni őt.

    A verseny vége Verschoor 7 másodperccel vezetett a 2. helyezett Daruvala előtt, akinek védekeznie kellett a rohamléptekben közeledő Merhivel szemben. Az indiai fiatal kezdetben jól védekezett, azonban Merhi a DRS-nek köszönhetően egyre közelebb került hozzá és a 39. körben meg tudta előzni az indiai riválisát. Azonban a pálya határok miatt Lawson, Vesti és Iwasa mellett Merhi is kapott egy 5 másodperces büntetést, ami miatt elúszott a dobogója.

    Verschoor szinte végig a saját versenyét futotta és végül meg is nyerte azt Daruvala és Sargeant előtt. A pontszerzők további sora: Fittipaldi, Merhi, Hauger, Jake Hughes, Olli Caldwell, Iwasa és Vips

    A bajnokság a jövő héten folytatódik a Le Castellet-ben.

    A futam végeredménye:

    Hely Rajtszám Pilóta Csapat
    1 20
     Richard Verschoor
     Trident
    2 2
     Jehan Daruvala
     Prema Powerteam
    13.7
    3 6
     Logan Sargeant
     Carlin
    14.1
    4 22
     Enzo Fittipaldi
     Charouz Racing System
    14.6
    5 15
     Roberto Merhi
     Campos Racing
    15.7
    6 1
     Dennis Hauger
     Prema Powerteam
    20.1
    7 24
     Jake Hughes
     Van Amersfoort Racing
    24.2
    8 14
     Olli Caldwell
     Campos Racing
    26.2
    9 17
     Ayumu Iwasa
     DAMS
    27.2
    10 8
     Jüri Vips
     HitechGP
    27.9
    11 16
     Roy Nissany
     DAMS
    28.4
    12 5
     Liam Lawson
     Carlin
    30.0
    13 11
     Felipe Drugovich
     MP Motorsport
    33.1
    14 10
     Theo Pourchaire
     ART Grand Prix
    33.9
    15 9
     Frederik Vesti
     ART Grand Prix
    40.8
    16 21
     Calan Williams
     Trident
    43.0
    17 4
     Marino Sato
     UNI-Virtuosi
    46.1
    18 12
     Clement Novalak
     MP Motorsport
    1.12.7
    19 25
     Amaury Cordeel
     Van Amersfoort Racing
    1 kör
    20 3
     Jack Doohan
     UNI-Virtuosi
    1 kör
    23
     Cem Bolukbasi
     Charouz Racing System
    37 kör
    7
     Marcus Armstrong
     HitechGP
    40 kör
  • Hadjar brillírozott a legjobban az esőben a Red Bull Ringen

    Hadjar brillírozott a legjobban az esőben a Red Bull Ringen

    A Hitech GP versenyzője, Isack Hadjar nyerte meg a Formula 3 osztrák hétvégéjének főversenyét. A francia pilótának egyáltalán nem volt könnyű dolga, ugyanis a futam során teljes mértékben vizes volt a pálya.

    A rossz körülmények miatt nem is engedte a versenyirányítás az állórajtot, a mezőny a biztonsági autó mögül rajtolt el. Az élen már a 2. körben kialakult egy csata Victor Martins és Isack Hadjar között, miután utóbbi kiszélesítette a pályát az utolsó kanyarban. A francia pilóta azonban meg tudta tartani a pozícióját.

    Hadjar azonban a kezdeti megingásai után össze tudta szedni magát és ki tudott építeni magának a magabiztos előnyt. Az esőben megmerevedtek a frontvonalak és nem láthattunk túl sok előzést, mivel így még nehezebb volt követni a másikat, ráadásul még a DRS-t sem lehetett használni.

    Martin mögött a két Prema, Oliver Bearman és Arthur Leclerc kzött bontakozott ki egy érdekes csapat és mögöttük Kaylen Frederiket is üldözőbe vette Roman Stanek. A 20. körben tört meg a csend, ugyanis a két Charouz, Francesco Pitti és Zdenek Chovanec ütközött egymással a 4-es kanyarban és utóbbi autója a kavicságyban ragadt. Az eset miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autót, ami miatt Hadjar 6 másodperces előnye teljes mértékben eltűnt.

    A zöld zászlót követően elszabadult a káosz: a versenyen remeklő Caio Collet kiütötte Jonny Edgart a versenyből, aki magával sodorta a tegnapi futamgyőztes Jak Crawfordot is. A baleset miatt mind a hárman elveszítették a pontszerző helyüket. Stanek ezek után nekiment Frederik autójának a 3-as kanyarban, aki emiatt defektet kapott és kiesett a versenyből.

    A futam végére már elkezdett száradni a pálya, azonban ez nem okozott gondot Hadjarnak, aki végül nagy nehezen, de megnyerte a versenyt a bajnokságot vezető Martins és Bearman előtt. További pontszerzők: Leclerc, Zane Maloney, Stanek, Franco Colapinto, Alex Smolyar, William Alatolo és Ido Cohen.

    A bajnokság három hét múlva folytatódik a Hungaroringen.

    A futam végeredménye:

    Hely Rajtszám Pilóta Csapat
    1 18 Isack Hadjar
     HitechGP
    2 7
     Victor Martins
     ART Grand Prix
    3.200
    3 6 Oliver Bearman
     Prema Powerteam
    4.800
    4 4
     Arthur Leclerc
     Prema Powerteam
    5.300
    5 3
     Zane Maloney
     Trident
    6.400
    6 2
     Roman Staněk
     Trident
    8.000
    7 29
     Franco Colapinto
     Van Amersfoort Racing
    9.100
    8 11
     Alexander Smolyar
     MP Motorsport
    9.800
    9 25
     William Alatalo
     Jenzer Motorsport
    10.800
    10 23
     Ido Cohen
     Jenzer Motorsport
    12.200
    11 9
     Juan Manuel Correa
     ART Grand Prix
    12.700
    12 20
     David Vidales
     Campos Racing
    13.900
    13 31 Reece Ushijima
     Van Amersfoort Racing
    14.000
    14 8
     Gregoire Saucy
     ART Grand Prix
    14.700
    15 30
     Rafael Villagomez
     Van Amersfoort Racing
    15.400
    16 19
     Nazim Azman
     HitechGP
    15.700
    17 26
     Zak O’Sullivan
    Carlin 16.700
    18 28
     Enzo Trulli
    Carlin 19.400
    19 14
     László Tóth
     Charouz Racing System
    21.300
    20 27 Brad Benavides Carlin 24.200
    21 1
     Jonny Edgar
     Trident
    50.600
    22 5 Jak Crawford
     Prema Powerteam
    1’00.300
    23 17
     Kaylen Frederick
     HitechGP
    1’13.500
    24 16
     Francesco Pizzi
     Charouz Racing System
    25 12
     Kush Maini
     MP Motorsport
    26 24
     Federico Malvestiti
     Jenzer Motorsport
    27 10
     Caio Collet
     MP Motorsport
    28 15 Zdenek Chovanec
     Charouz Racing System
    29 22 Pepe Martí
     Campos Racing
  • Armstrong rajt-cél győzelmet aratott a csendes sprintversenyen

    Armstrong rajt-cél győzelmet aratott a csendes sprintversenyen

    Marcus Armstrong győzelmével zárult a szombati nap a Red Bull Ringen, aki idei második F2-es győzelmét aratta a sprintversenyen.

    A fordított rajtrácsos pole az övé lett, mellőle pedig Theo Pourchaire rajtolt, ők ketten problémáktól mentesen el is jöttek a rajttól. A harmadik helyről induló Verschoort a mellőle elrugaszkodó Doohan és a mögüle startoló Drugovich is megelőzte. Vips nagyot rajtolt, a kilencedikről a hatodik helyre jött fel, Verschoor mögé.

    A rajtot követően az élmezőnyben mindenki beállt a saját tempójára, a Vips-Verschoor előzésen kívül pedig pozíciócsere sem történt a pontszerzők között.

    Sato után a 14. körben Lawson is kiesett technikai hiba miatt, ami gyakorlatilag végigkísérte a futamát, hiszen a rajtrácson ragadt és csak a bokszból tudott elrajtolni.

    A verseny folyamán sokaknak meggyűlt a baja a pályahatárokkal, Vesti és az erre a hétvégére beugró, szinte veteránnak számító Merhi is kapott egy ötmásodperces büntetést. De Pourcahire-nek is kell még aggódnia, mert az ő eseteit a verseny után vizsgálják.

    A 28 kör komolyabb izgalmak nélkül pörgött le, Armstrong végig megtartotta a vezetést Pourcahire és Doohan előtt.

    A végeredmény, mely Pourchaire vizsgálata miatt még változhat:

    1. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART
    3. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi
    4. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP
    5. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech
    6. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident
    7. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin
    8. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS
    9. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
    10. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema
    11. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema
    12. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
    13. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS
    14. 🇦🇺 Calan Williams Trident
    15. 🇫🇷 Clément Novalak MP
    16. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort
    17. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort
    18. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos
    19. 🇪🇸 Roberto Merhi Campos
    20. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz
    🇳🇿 Liam Lawson Carlin
    🇯🇵 Marino Sato Virtuosi
  • Crawford nyerte az osztrák sprintversenyt

    Crawford nyerte az osztrák sprintversenyt

    Jak Crawford a harmadik helyről rajtolva húzta be a Formula 3 osztrák hétvégéjének sprintfutamát.

    A 21 körös versenyen Collet indulhatott az első helyről, mellőle jött Correa, mögülük pedig Crawford és Colapinto sorakoztak. Correa még a rajt után nem, de a négyes kanyarba érkezve már átvette a vezetést Collet-től. A második soron belüli sorrend is megcserélődött, Colapinto örülhetett ennek igazán. Történt azonban egy baleset is, Villagomez esett ki, így bejött a safety car.

    Az újraindítás után a három Tridentes kezdett csatázni az 5-7. helyen, de végül maradt köztük a rajtsorrend, vagyis a Maloney-Edgar-Stanek sorrend. A 7. kör végén az addig magabiztosan vezető Correa került bajba, egy technikai hiba miatt lelassult és kiesett a versenyből.

    A Premások igyekeztek felzárkózni, Bearman és Leclerc egy kanyaron belül előzte meg Staneket a 6-7. helyért. Correa után Alatalót is utolérte a technika ördöge, ő a hármas kanyar után húzódott félre füstölő autóval, emiatt volt egy rövid virtuális biztonsági autós fázis. Az ezt követő újraindítás után sem csendesedett a verseny, Crawford előzte Colapintót a második helyért, Leclerc és Bearman pedig egyszerre támadták meg Zane Maloneyt a hármas kanyarban. Leclerc volt legbelül, Bearmant gyakorlatilag közrefogták Maloney-val, és végül nem is fértek el hárman egymás mellett. Bearman és Maloney értek össze a kigyorsításnál, a barbadosi versenyző pedig ki is esett, Leclerc viszont átvette az ötödik helyet. Maloney autójának eltakarítása miatt újra be kellett küldeni a safety cart, a verseny pedig a 13. kör végén indult újra.

    Crawford ismét szemfüles volt és rögtön megtámadta Collet-et az első helyért, egy kanyarokon keresztül tartó csata végén pedig sikerült végigvinnie az előzést a Prema versenyzőjének. Leclerc is előzött egy újabbat, Edgart előzte ugyanúgy a 6-7-es kanyarban, mint ahogy egy körrel azelőtt csapattársa Collet-et.

    Edgar esett egyre hátrébb, néhány kör alatt Stanek és Frederick is megelőzte. Martins is megtámadta, de ő nem járt sikerrel, sőt még Bearman is megelőzte a bajnoki éllovast, ahogyan később magát Edgart is. A dolog szépséghibája, hogy a fiatal Premás korábban kapott egy öt másodperces időbüntetést pályaelhagyás miatt.

    Az élen már nem történt változás, Crawford Collet és Colapinto előtt nyert végül.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇺🇸 Jak Crawford Prema
    2. 🇧🇷 Caio Collet MP
    3. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort
    4. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema
    5. 🇨🇿 Roman Stanek Trident
    6. 🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech
    7. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident
    8. 🇫🇷 Victor Martins ART
    9. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP
    10. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech
    11. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART
    12. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin
    13. 🇪🇸 Pepe Martí Campos
    14. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer
    15. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz
    16. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema
    17. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort
    18. 🇮🇳 Kush Maini MP
    19. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin
    20. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer
    21. 🇺🇸 Hunter Yeany Campos
    22. 🇭🇺 László Tóth Charouz
    23. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech
    24. 🇪🇸 David Vidales Campos
    25. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin
    26. Zdenek Chovanec Charouz
    🇧🇧 Zane Maloney Trident
    🇫🇮 William Alatalo Jenzer
    🇺🇸 Juan Manuel Correa ART
    🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort
  • Egy ex-F1-es versenyző fogja helyettesíteni Boschungot Ausztriában

    Egy ex-F1-es versenyző fogja helyettesíteni Boschungot Ausztriában

    Az egykori Forma-1-es pilóta, Roberto Merhi 2018 után újra visszatér a Formula 2-be. A spanyol pilóta a Campost erősítő Ralph Boschungot fogja helyettesíteni a sorozat következő versenyhétvégéjén Spielbergben.

    A svájci versenyző a folyamatos nyakfájdalmai miatt Barcelonában, Monacóban és Silverstone-ban sem tudott autóba ülni. Mivel a Camposnál nem számíthatnak rá most sem, ezért a csapat azt a döntést hozta, hogy Ausztriában azzal a Merhivel helyettesítik, aki a maga 31 évével egy igazi együléses versenyzés veteránjának számít.

    A Manor egykori versenyzőjének beugrása csupán a mostani hétvégére vonatkozik, arról nem tudni, hogy a soron következő hétvégéken mit tervez csinálni a Campos csapat, ha esetleg Boschung továbbra sem tudná vállalni a versenyzést.

    Boschungnak még az imolai hétvége folyamán kezdett el fájni a nyaka és a fájdalmai ellenére volt képes a főversenyen a 3. helyen célba érni. Azonban a barcelonai szabadedzésre tovább romlott az állapota, és az orvosok akkor tiltották meg neki azt, hogy versenyezzen. A svájci így jelen pillanatban az összetett 14. helyén áll a megszerzett 34 pontjával.

    Merhi egy évet húzott le a Forma-1-ben (2015), és miután elveszítette az ülését a száguldó cirkuszban, visszament a Formula 2-be, ahol két szezont is lehúzott, majd a WEC-ben, az európai és ázsiai Le Mans Series-ben, valamint még az S 5000-ben is kipróbálta magát.

  • Rekordnézettséget ért el a W Series Silverstone-ban

    Rekordnézettséget ért el a W Series Silverstone-ban

    A nők számára létrehozott, nemzetközi, együléses autóverseny-bajnokság, a W Series bejelentette, hogy a 2022-es szezon negyedik futama, Silverstone-ban, több mint 1 millió nézőt vonzott Nagy-Britanniában a tévéképernyők elé. Ez a bajnokság történetének eddigi legmagasabb nézettségi adatát jelenti a 2018-as indulás óta. Mindez azt is jelenti, hogy a W Series silverstone-i versenyhétvégéje volt 2014 óta a legnézettebb motorsportesemény a briteknél, az F1-en kívül.

    A szombati futamot először közvetítette élőben a Sky Sports és a Channel 4 is. Átlagosan több mint 710 ezren nézték végig, ahogy Jamie Chadwick megnyerte sorozatban hatodik W Series futamát.

    [poll id=”236″]

    Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója elmondta:

    „Nagy ambíciókkal vágtunk neki a W Series eddigi legnagyobb, 2022-es szezonjának, amely Miamiban kezdődött, ahol az eddigi legnagyobb nézettséget értük el, 453 ezer nézővel a Sky hálózatán keresztül. A silverstone-i versenyhétvége előtt azt az ambiciózus célt tűztük ki magunk elé, hogy ezt megduplázzuk. A több mint 1 millió nézőt meghaladó csúcs elérése mérföldkőnek számít történelmünkben, és valódi szándékunkról tanúskodik.”

    „A versenyzőinket – köztük hat brit nőt, akik hazai pályán versenyeztek – a silverstone-i teltházas közönség előtt a rajtrácson látni érzelemdús pillanat volt, az otthonról néző rajongók pedig először élvezhették a Sky Sports és a Channel 4 átfogó élő televíziós közvetítését.”

    „Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy a W Series elérte ezt a mérföldkövet, de még nem végeztünk. Nagy ambícióink vannak a W Series további növekedésével kapcsolatban, és a műsorszolgáltató partnereink támogatásának köszönhetően hihetetlen versenyeket tudunk elhozni egy egyre növekvő, globális rajongótábornak, és arra törekszünk, hogy minél több nőt és lányt inspiráljunk arra, hogy belevágjon az autósportba.” – mondta Bond Muir.

    A W Series mezőnye idén többek között a Hungaroringen is pályára lép majd, a Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén.

     

  • Sargeant pole-ból nyerte a silverstone-i főfutamot

    Sargeant pole-ból nyerte a silverstone-i főfutamot

    Logan Sargeant nyerte az F2-esek brit főfutamát, végig irányítva a versenyt, és esélyt sem hagyva a mögötte végző Pourchaire-nek, illetve Lawsonnak.

    A pole-t pénteken épp Sargeant szerezte meg, így ő indult az élről, mellőle pedig Frederik Vesti várta a lámpák kialvását. A bajnoki éllovas Felipe Drugovich és a legközelebbi üldözője, Theo Pourchaire alkotta a második sort, Lawson és Iwasa pedig a harmadikat.

    A rajtot követően Sargeant megtartotta a vezetést, Vesti viszont nagyon beragadt, így Pourchaire csapott le a második helyre, Lawson és Iwasa pedig az 5-6. helyről ugrott fel a 3-4-re. Drugovich sem jött el túl jól, két helyet vesztett, Vesti pedig végül négyet.

    Az első kör végén azonban rögtön történt egy roppant veszélyes baleset, mely Nissany és Hauger csatájából alakult ki. Az indonéz a Stowe utáni kanyarban teljesen leszorította a belső részre a Premást, aki már nem tudott eléggé lelassítani a füvön ahhoz, hogy elkerülje az éppen bekanyarodó autókat, és pont Nissanyt trafálta telibe oldalról, és alighanem kijelenthető, hogy ismét életet mentett a glória, hiszen Hauger autója éppen Nissany feje környékére csapódott be. Természetesen az eset után rögtön érkezett a biztonsági autó, ami az ötödik kör végéig maradt a pályán.

    Az újraindítás első köreiben az élmezőnyben kényelmes különbségek kezdtek kialakulni, például az élen Sargeant is el tudott húzni. A 10. körben megkezdődtek a kötelező a kerékcserék, Vesti, Fittipaldi és Armstrong is lecserélte többek között lágy gumijait. A következő körben Lawson és Iwasa is megérkezett, de a japánnál nem sikerült minden a legjobban, a bal hátsó cseréjénél akadtak gondok, amivel sokat vesztett a DAMS versenyzője. Sargeant és Pourchaire együtt jöttek ki az élről a 12. körben, maradt is köztük a sorrend. Drugovich hozzájuk képest egy körrel később érkezett, és csak Vesti mögé tudott visszatérni.

    A kiállásokat követően elcsendesedett a futam, az első hatban pedig a közepesen rajtoló, fordított stratégiát választók haladtak, Vipsszel, Daruvalával és Doohannal többek között. Az ő kiállásukat Vips kezdte meg a 22. körben és a 12. helyre érkezett vissza friss lágyakon, a csapattárs Armstrong mögé. A következő körben Daruvala, Sato és Williams is kijöttek. Az indiainak ugyan sikerült visszajönnie Vips elé, de az észt könnyedén megelőzte a már bemelegedő gumikon. Végül Doohan és Hughes látogattak ki kerékcserére, de az ausztrál kiállását elrontották, a jobb hátsóval ment el a kelleténél több idő.

    A sorrend az élen visszaállt az eredetire, ám Pourchaire most már csak egy másodpercen belül követte Sargeantet. A harmadik helyért is éleződött egy csata Lawson és Vesti között, de végül egyikből sem lett már semmi, Vestit viszont meglepte Drugovich és a brazil elé került az utolsó körben.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART
    3. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin
    4. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP
    5. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
    6. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech
    7. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema
    8. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech
    9. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi
    10. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort
    11. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
    12. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS
    13. 🇫🇷 Clément Novalak MP
    14. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident
    15. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi
    16. 🇦🇺 Calan Williams Trident
    17. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos
    18. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz
    19. 🇩🇪 David Beckmann Van Amersfoort
    🇮🇱 Roy Nissany DAMS
    🇳🇴 Dennis Hauger Prema

     

    A bajnokság állása:

    Versenyző Csapat Pont
    1. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP 148
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART 106
    3. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin 88
    4. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema 80
    5. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech 60
    6. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech 59
    7. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin 59
    8. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi 57
    9. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz 56
    10. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema 56
    11. 🇩🇰 Frederik Vesti ART 54
    12. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident 43
    13. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS 38
    14. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos 34
    15. 🇫🇷 Clément Novalak MP 22
    16. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort 16
    17. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS 14
    18. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi 6
    19. 🇦🇺 Calan Williams Trident 5
    20. 🇩🇪 David Beckmann Charouz 4
    21. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz 0
    22. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos 0
    23. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort 0
  • Leclerc győzelemmel kezdődött a vasárnap Silverstone-ban

    Leclerc győzelemmel kezdődött a vasárnap Silverstone-ban

    Arthur Leclerc idén először nyert az F3-ban a brit főversenyen, megelőzve Zak O’Sullivant és a csapattársát, Bearmant.

    A pole-ból O’Sullivan vágott neki a futamnak, mellőle Leclerc, mögüle pedig Maloney rajtolt. Köztük maradt a sorrend, legalábbis az első néhány kanyarban, de az első szektor végén Bearman és Maloney összeértek, miközben a fiatal premás támadta a Tridentest. Leclerc sem várt sokáig, még az első körben megelőzte O’Sullivant a Stowe-ban. A manővert még gyakorlatilag be sem fejezte, de máris be kellett hívni a safety cart, a mezőny második felében ugyanis többen ütköztek, például Colapinto autóját kellett eltakarítani, de belekeveredett az incidensekbe Juan Manuel Correa is.

    A safety car fázis vége előtt kiderült, hogy Leclerc túl későn előzött már O’Sullivan ellen, és a biztonsági autó érkezése miatt már nem kellett volna, így gyorsan visszaengedte a britet. Mögöttük a további sorrend az újraindítás pillanatában a következőképpen alakult az első tízben: Collet, Bearman, Crawford, Frederick, Hadjar, Edgar, Stanek és Martins. Nem sokáig maradt ez persze így, Hadjar ugyanis hamar előzött egyet. Leclerc is hasonlóképp cselekedett, a hatodik körben előzte vissza O’Sullivant az első helyért.

    Hadjar is tört tovább előre, egymás mellett érkeztek Crawforddal a célegyenesben, az egyes kanyarban pedig kicsit összeértek, ebben pedig a Premás húzta a rövidebbet és hagyta el a pályát, néhány további pozíció elvesztése után.

    Féltávnál újra jött a biztonsági autó, Azman és Villagomez összeérése után utóbbi a Copse bukóterének falában végezte, innen kellett eltávolítani az autóját. Végül nyolc körrel a 22 körös verseny vége előtt jött ki a safety car a mezőny elől. Martins rögtön egy előzéssel kezdte az újraindítást Frederick ellen, ezzel feljött nyolcadiknak. Később Crawford is előzött egyet, elment Edgar mellett a hatodik helyért. Bearmen is előrejött a dobogóra az utolsó előtti körben, ezt Collet bánta, aki így visszaesett negyediknek. Bearman pedig olyannyira erőre kapott, hogy majdnem O’Sullivant is megtréfálta a végén, egymás mellett érkeztek célba, de végül a Williams junior megtartotta helyét. Leclerc nem sokkal előttük ugyan, de elsőként ért célba, így övé lett a főverseny győzelemért járó 25 pont.

    A befutó sorrendje:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema
    2. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin
    3. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema
    4. 🇧🇷 Caio Collet MP
    5. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech
    6. 🇺🇸 Jak Crawford Prema
    7. 🇫🇷 Victor Martins ART
    8. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident
    9. 🇪🇸 David Vidales Campos
    10. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort
    11. 🇧🇧 Zane Maloney Trident
    12. 🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech
    13. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer
    14. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz
    15. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer
    16. 🇫🇮 William Alatalo Jenzer
    17. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin
    18. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin
    19. Filip Ugran MP
    20. 🇮🇳 Kush Maini MP
    21. 🇺🇸 Hunter Yeany Campos
    22. 🇭🇺 László Tóth Charouz
    23. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART
    24. 🇪🇸 Pepe Martí Campos
    25. Zdenek Chovanec Charouz
    🇲🇾 Nazim Azman Hitech
    🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort
    🇨🇿 Roman Stanek Trident
    🇺🇸 Juan Manuel Correa ART
    🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort

     

    A bajnoki állás:

    # Versenyző Csapat Pont
    1. 🇫🇷 Victor Martins ART 77
    2. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema 71
    3. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech 68
    4. 🇨🇿 Roman Stanek Trident 61
    5. 🇺🇸 Jak Crawford Prema 59
    6. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema 44
    7. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin 33
    8. 🇧🇷 Caio Collet MP 30
    9. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP 28
    10. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort 26
    11. 🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech 22
    12. 🇺🇸 Juan Manuel Correa ART 21
    13. 🇪🇸 David Vidales Campos 21
    14. 🇧🇧 Zane Maloney Trident 19
    15. 🇮🇳 Kush Maini MP 17
    16. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART 15
    17. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort 11
    18. 🇩🇰 Oliver Rasmussen Trident 4
    19. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident 4
    20. 🇫🇮 William Alatalo Jenzer 3
    21. 🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort 2
    22. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz 0
    23. 🇪🇸 Pepe Martí Campos 0
    24. 🇩🇪 David Schumacher Charouz 0
    25. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer 0
    26. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin 0
    27. 🇫🇮 Niko Kari Jenzer 0
    28. 🇺🇸 Hunter Yeany Campos 0
    29. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech 0
    30. 🇬🇧 Ayrton Simmons Charouz 0
    31. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer 0
    32. 🇭🇺 László Tóth Charouz 0
    33. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin 0
    34. 🇩🇪 Lirim Zendeli Charouz 0
  • Négyből négy: Chadwick a hazai futamát is behúzta

    Négyből négy: Chadwick a hazai futamát is behúzta

    Tovább tart a kétszeres címvédő Jamie Chadwick lehengerlő szezonja a W Series-ben. Most éppen Silverstone-ban aratott fölényes futamgyőzelmet.

    A brit versenyzőnő az időmérős győzelme után a futamon végig vezetve diadalmaskodott és húzta be a zsinórban hatodik sikerét (tavalyi szezon utolsó két valamint az idei négy futam).

    Mögötte azonban több izgalmat tartogatott a verseny. Féltáv környékén érkezett némi eső, ami kissé megkavarta a dolgokat, mégis a legizgalmasabb történés az utolsó előtti körre maradt. A másik két dobogós helyen autózó Kimilainen és Pulling csapott össze az utolsó két körben. A brit tizedekre autózott a finn mögött, amikor a Copse kanyarba érve hátulról nekiütközött a finnek, mindketten megforogtak. Ám az autóik sérülései nem voltak súlyosak így mindketten tudták folytatni a versenyzést.

    Volt annyi előnyük, hogy a pozíciójukat meg tudták tartani, Kimilainen a második, Pulling pedig a harmadik helyen tért vissza, utóbbira azonban megérkezett a negyedik helyen autózó lichtensteini Fabienne Wohlwend. Előzni nem sikerült, így meg kellett elégednie a negyedik hellyel, ami idei legjobb eredménye.

    Az ötödik helyen Beitske Visser, mögötte Hawkins, Eaton, Belen García, Marti és Moore szerzett pontot.

    A pontversenyben az eddig a lehetséges összes egységet begyűjtő Chadwick vezet Abbie Pulling és Beitske Visser előtt.