Kategória: Formula Sport

  • Leigazolták az első két versenyzőnőt az új F1 Academy-be!

    Leigazolták az első két versenyzőnőt az új F1 Academy-be!

    Léna Bühler lett az első versenyző, akit bejelentettek az F1 Academy – a Forma-1 új, kizárólag női versenyzőket tömörítő sorozatának – versenyzőjeként, miután megerősítették, hogy a bajnokság első szezonjában csatlakozik az ART Grand Prix-hez.

    A 25 éves svájci versenyző először nemzetközi szinten BMX-ben kezdett versenyezni, majd 2016-ban váltott át a gokartozásra. Négy évvel később Bühler debütált együléses versenyzőként, és hat top 10-es helyezést ért el a spanyol Formula 4-ben.

    Ezt követően 2021-ben első női versenyzőként indult az Alpine által szervezett Formula Regional Európa-bajnokságon, ahol legjobb eredménye a 20. hely volt (28 indulóból), ám tavaly már az év elején kénytelen volt befejezni szezonját.

    Bühler jelenleg a Formula 4 UAE bajnokságban versenyez, az F1 Academy-ben való debütálása előtt.

    „Nagy öröm számomra, hogy felfedezhetem az első F1 Academy bajnokságot, ráadásul az ART Grand Prix-vel, egy fantasztikus múlttal rendelkező csapattal” – mondta Bühler.

    „Nagy kihívás lesz számomra és a csapat számára, ahogy egyre többet tanulunk erről az új együlésesről. Alig várom, hogy megismerkedjek vele.”

    „Ez még csak a negyedik évem lesz a motorsportban, és még mindig sokat kell tanulnom, de készen állok arra, hogy mentálisan és fizikailag is 100%-ot nyújtsak, hogy tiszteletben tartsam az ART Grand Prix belém vetett bizalmát, a partnereimmel együtt, akik nélkül ez a kaland nem lenne lehetséges” – mondta.

    Az ART csapatfőnöke, Sebastien Philippe hozzátette: „Örömmel üdvözöljük Lénát a csapatunkban. Ő lesz a15 versenyző egyike, aki beírja a nevét az F1 Academy történelemkönyvébe.”

    „Ez tökéletesen megfelel az ART Grand Prix filozófiájának, mely szerint a fiatal versenyzőknek segíteni kell felkapaszkodni a junior bajnokságok létráján, melyek a motorsport legmagasabb szintjére vezetnek.”

    „A csapat mindent megtesz sportszakmailag, emberileg és technikailag is, hogy Lénával együtt vállalja ezt az új, történelmi kihívást.”

    Az ART versenyzőtriójának első bejelentett versenyzőjeként Bühler egy 15 autóból álló mezőnyben fog versenyezni, amelyben a Campos Racing, a Carlin, az MP Motorsport és a PREMA Racing is három-három autót indít.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Léna Bühler (@lena_buhler) által megosztott bejegyzés

    Az F1 Academy célja a fiatal női versenyzők fejlesztése és felkészítése a motorsport legmagasabb szintjének elérésére, és hét, alkalmanként három futamot (7×3=21 futamot), valamint 15 napos hivatalos tesztelést foglal magában.

    A bajnokság második versenyzőjét a PREMA jelentette be, a 18 éves Fülöp-szigeteki Bianca Bustamante (a nyitóképen) személyében.

    Bustamante tavaly debütált együléses versenyzőként a W Series-ben, és első versenyén a pontszerző kilencedik helyen végzett Miamiban. A szezon végén a 15. helyen végzett, ezzel ő lett a legjobb újonc.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a 2023-as szezonban csatlakozhatok a PREMA-hoz. Újoncként a formula autókban a 2022-es év tele volt kihívásokkal, de a mai nap egyértelműen egy nagy előrelépés a karrieremben” – mondta Bustamante. „A PREMA a világ egyik legrangosabb versenyszervezete, és hihetetlenül hálás vagyok, hogy csatlakozhatok a versenyzői családjukhoz.”

    „A PREMA-val egy csúcs versenyzői fejlesztési programhoz csatlakozom a versenypályán és azon kívül is, és ami a legfontosabb, egy szigorú verseny- és tesztprogramban lesz részem, amely biztosítja számomra a szükséges vezetési időt ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújthassam a versenyeken.”

    „Köszönöm a PREMA-nak, hogy bevontak a programba, és a Forma-1-nek, hogy elindította ezt a sorozatot a fiatal női versenyzők támogatására. A legfontosabb, hogy köszönöm Laurence Escalanténak, hogy hitt bennem és támogatta az utamat, így egy lépéssel közelebb kerültem az F1-es álmaimhoz.”

    Bustamante jelenleg a PREMA-val a Formula 4 UAE bajnokságban versenyez.

    Rene Rosin, a PREMA Racing csapatfőnöke elmondta: „Örömmel jelentjük be Biancát az új F1 Academy programunkba. Élvezzük a közös munkát az F4 UAE bajnokságban, és úgy érezzük, hogy nagy potenciál van benne, amire építhetünk a jövőben.”

    „Úgy gondolom, hogy már a kezdetektől fogva kiválóan illeszkedik majd a csapatba, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy mit tudott elérni az első tapasztalatai során; és eltökélt szándékunk, hogy a legjobb támogatásunkat nyújtsuk neki.”

  • Összeállt a Formula 2 idei mezőnye

    Összeállt a Formula 2 idei mezőnye

    Miután bejelentette Jehan Daruvala érkezését az MP Motorsport, teljes lett a Formula 2 2023-as mezőnye. Idén az újoncok egyensúlyozni fogják a már tapasztaltabb pilótákat, akik némi előnyt élveznek a fiatal titánokkal szemben.

    MP Motorsport

    A csapatbajnokság tavalyi győzteseitől távozott a bajnok Felipe Drugovich és Clément Novalak is, így két új pilótát is kellett keresnie a holland csapatnak. A választásuk két Red Bull juniorra, a korábbi Formula 3-as bajnok Dennis Haugerre és Jehan Daruvalára esett. A norvégnak az idei lesz a második, indiai kollégájának azonban ez már a harmadik teljes szezonja lesz a sorozatban, mi vízválasztó lesz a karrierje szempontjából.

    DAMS

    Az MP Motorsporttal ellentétben a DAMS-nál csak egy új pilóta lesz a tavalyi évhez képest. A tavalyi szezon végén berobbanó és remek formát mutató Ayumu Iwasa mellé Charles Leclerc öccse, Arthur érkezik majd, aki az előző 2 szezont az F3-ban töltötte. A monacói fiataltól mindenki sokat fog elvárni és Iwasa egy remek viszonyítási alap lesz a számára.

    Arthur Leclerc, Prema
    Izgalmas szezon elé néz az ifjabb Leclerc Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    UNI-Virtuosi

    A tavalyi évadban remekül szereplő, de számtalan alkalomszor balszerencsés Jack Doohan csapattársának kiléte egy kisebb meglepetésnek számít. Amaury Cordeel ugyanis a tavalyi évadban a botrányos vezetésének köszönhetően el is lett tiltva egy versenyhétvégéről.

    Rodin Carlin

    A Carlin csapatának idei szezontól egy főtámogatója is lesz a Rodin révén, akik egy új-zélandi autógyártó cég. Itt is két Red Bull junior alkotja majd a pilótapárost: Emerson Fittipaldi unokája, Enzo és a tavalyi év egyik, hanem a legjobb F3-as újonca, a barbadosi származású Zane Maloney.

    ART Grand Prix

    A francia gárda rendelkezik a mezőny egyik legütősebb pilótapárosával. A nagy visszatérő Théo Pourchaire mellett – aki tavaly már a Forma-1-ben is bemutatkozhatott – a szintén francia Victor Martins versenyezhet majd, aki regnáló Formula 3-as bajnokként érkezik majd meg a Forma-1 előszobájáként is emlegetett sorozatba.

    PHM Racing

    A vadonatúj német csapat – akik a Charouz helyét vették át – Roy Nissanyval és Brad Benavides-szel vág majd neki az idei évnek.

    Trident

    Az olasz csapat a Formula 2-ben közel sem tudott olyan eredményeket felmutatni az utóbbi években, mint azt a Formula 3-ban tették. Idén is nehéz dolguk lesz, mert Novalak nem volt valami meggyőző tavaly, illetve az újonc Roman Staneknek is csak kisebb fellángolásai voltak az F3-ban.

    Prema

    A soha nem látott mélységeket megérő olasz élcsapat párosa is eléggé izgalmasnak számít. A Mercedes junior Frederik Vesti mellé ugyanis a tavalyi F3-as szezon másik nagy felfedezettjét, a mindössze 17 éves Oliver Bearmant ültetik majd be. A fiatal brit már az első évében a bajnoki címért harcolt és nagy kérdés, hogy a Formula 2-ben is sikerül-e majd neki megugrania ezt a szintet.

    Hitech GP

    Egy újabb Red Bull juniorok által alkotott duót láthatunk majd a Hitechnél is. Annyi csavar azonban lesz a dologban, hogy Jak Crawford és Isak Hadjar is újoncként fognak szerepelni a sorozatban.

    Van Amersfoort Racing

    Max Verstappen egykori csapatának F2-es különítménye Richard Verschoort és Juan Manuel Correát fogja majd alkalmazni. A kolumbiai-amerikai 2019 után tér majd vissza, ugyanis abban az évben egy szörnyű baleset résztvevője volt, ami majdnem a karrierjébe került.

    Campos Racing

    A spanyol alakulat a már-már a sorozat veteránjának is tekinthető Ralph Boschunggal és egy indiai újonc versenyzővel, a szintén F3-ból érkező Kush Mainival vág majd neki az idei évnek.

    3 éve horrorbalesetet szenvedett, de Correa jövőre visszatér a Formula 2-be

  • Óceániában halmozza a sikereket a korábbi F1-es pilóta fia

    Óceániában halmozza a sikereket a korábbi F1-es pilóta fia

    Míg Európában pihen a motorsport, addig a világ másik, nyári felén főszezonját éli a sport. Így van ez Óceániában is, ahol a regionális formula bajnokságban ismerős vezetéknévvel találkozhatunk.

    A Castrol Toyota Formula Regional Oceania Championship sorozat – korábbi nevén Toyota Racing Series – rendkívül népszerű az európai fiatalok számára, amíg nálunk javában tombol a tél. Ezt a sorozatot korábban olyan versenyzők nyerték meg, mint Liam Lawson, Robert Shwartzman, Lance Stroll vagy éppen Lando Norris.

    Az öt fordulós, tizenöt versenyes bajnokságot teljes egészében Új-Zélandon rendezik, és többnyire helyi versenyzők alkotják a mezőnyt. A hétvégén rendezték a második állomást Invercargill-ban, a Teretonga Park Raceway-en.

    Ez a hétvége, akár csak eddig az egész bajnokság két emberről szólt, az új-zélandi Callum Hedge-ről és az osztrák Charlie Wurz-ról. Utóbbi pedig nem másnak, mint annak az Alexander Wurznak a fia, aki 1997 és 2007 között 67 Forma-1-es futamon indult a Benetton, a McLaren és a Williams versenyzőjeként. Futamot sosem nyert, de háromszor állhatott dobogón.

    A fiatalabbik Wurz pedig a hétvégi három versenyből kettőt is behúzott, a harmadik a rivális Hedge nyerte meg. Mivel a nyitó hétvégén is két második helyet tudott felmutatni, így hat verseny után vezeti a pontversenyt.

    A 17 éves Wurz 2021-ben váltott forma autókra. Junior szinten közép-európai bajnokságban harmadik, osztrák bajnokságban pedig második lett. Először, még csak beugrósként az olasz Formula 4-ben állt rajthoz, ám az első teljes szezonját tavaly töltötte. Télen részt vett az emriátusokbéli Formula 4-ben, amely bajnokságot meg is nyerte. De teljes idényt teljesített az olasz F4-ben és egy fél évet a németben. Előbbiben negyedik, utóbbiban hetedik lett a pontversenyben.

    A további idei programja még nem ismert, de nem baj, ha figyelemmel követjük a pályafutását, már csak a neve miatt is.

  • A Formula 3 bajnoka lesz Pourchaire csapattársa az ART-nál

    A Formula 3 bajnoka lesz Pourchaire csapattársa az ART-nál

    Azt ART Grand Prix bejelentette, hogy ki lesz a nagy meglepetésre visszatérő Théo Pourchaire csapattársa. Ez a pilóta pedig nem lesz más, mint a szintén francia származású Victor Martins.

    A francia Alpine junior az FIA Formula 3 regnáló bajnokaként érkezik majd meg a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatba. Martins a 2 győzelme mellett 4 dobogós helyet is szerzett, aminek köszönhetően a végelszámolásnál két legnagyobb riválisát, Zane Maloney-t és Oliver Bearmant is meg tudta előzni. Az Alpine juniorja már a szezonzáró teszten is az ART csapatával tesztelhetett Abu Dhabiban és már alig várja, hogy kezdetét vegye az idei szezon.

    „2023 egy izgalmas és kihívásokkal teli év lesz a számomra” – nyilatkozta a francia fiatal, akinek Lewis Hamilton a példaképe. – A Formula 2-es bajnokság nagy kihívás lesz, mivel rengeteg tehetséges versenyző alkotja a mezőnyt. Egy rendkívül jó és sok tapasztalattal rendelkező csapatnál versenyezhetek majd és a teszt során az autóval is sikerült valamilyen szinten megbarátkoznom, szóval magabiztos vagyok az esélyeimet illetően.”

    Martins-nak azonban fel kell kötnie a gatyáját, ugyanis háton belül egy rendkívül nehéz ellenfelet kell majd legyőznie. Pourchaire ugyanis a tavalyi évet a 2. helyen zárta és az idei szezonban egyértelmű, hogy a bajnoki cím lesz az első számú célja.

    Az új F3-as bajnok a néhai Hubertnek ajánlotta győzelmét

  • Az Alpine még bizonytalan, kit nevezzen ki tartaléknak

    Az Alpine még bizonytalan, kit nevezzen ki tartaléknak

    Az Alpine még senkit sem nevezett ki 2023-as tartalékpilótájának a Forma-1-ben.

    Miután Oscar Piastrit elvesztették, az akadémiájuk legmagasabban jegyzett versenyzője Jack Doohan lett, akinek az F2-es bajnoki címet tűzték ki célul idén. A 19 esztendős ausztrál tavaly futotta első évét a Forma-1 előszobájában, akkor hatodik lett.

    Amikor a tartalékos szerepről kérdezte az Auto Hebdo nevű francia lap, a csapatfőnök Otmar Szafnauer így válaszolt: „Erre még nem gondoltam. Jacknek biztosan lesz szerepe a csapatban, de még nem döntöttük el, hogy mi lesz az.”

    Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról a Victor Martins-ról sem, aki tavaly a Formula 3 bajnoka lett, és idén várhatóan ő is az F2-ben fog szerepelni.

    Az Alpine akadémistája még Olli Caldwell és Caio Collet is, de a franciák támogatják például azt a Nicolas Tsolovot is, aki Fernando Alonso felfedezettje.

    Mindenesetre a Piastri-blama után az Alpine azon is elgondolkozott, hogy bezárja az akadémiáját.

    Megszüntetheti akadémiáját az Alpine a Piastri-dráma után

  • Váratlan fordulat: Pourchaire marad a Formula 2-ben

    Váratlan fordulat: Pourchaire marad a Formula 2-ben

    Ugyan Théo Pourchaire már a tavalyi szezonban elköszönt és kijelentette, hogy a 2022-es lesz az utolsó éve a Formula 2-ben, az ART Grand Prix bejelentette, hogy a francia fiatal náluk fog versenyezni 2023-ban is.

    A két fél kapcsolata még 2020-ban kezdődött el, amikor a mindössze 17 éves Pourchaire a 2. helyezést szerezte meg újoncként a szintén zöldfülű Oscar Piastri mögött. A francia fiatal azonnal feljebb is léphetett a Formula 2-be és mindenki nagyon sokat várt tőle a kiugróan jó eredményei miatt.

    Azonban Pourchaire nem volt képes olyan jól megbirkózni a Formula 2-vel, mint azt Piastri tette, aki újoncként bajnok lett és egy év kényszerpihenő után idén már a Forma-1-ben versenyezhet majd. Pourchaire az első évében csak az 5. helyen lett rangsorolva a végelszámolásnál, a második évében azonban már nagy harcot vívott Felipe Drugovich-csal a bajnoki címért. A francia végül a hibáinak és a balszerencséjének köszönhetően alulmaradt az Aston Martin brazil üdvöskéje ellen.

    Az idei évre tehát egyértelmű a cél Pourchaire számára: megszerezni a hőn áhított bajnoki címet, ami a Forma-1-be is egy jó ajánlólevél lenne a csapatok számára.

    „Örülök, hogy az ART Grand Prix-nál folytathatom tovább a karrierem, mert az évek alatt már a családommá váltak az itt dolgozó emberek” – mondta Pourchaire, aki tavaly már 2 alkalommal is vezethette az egyik Alfa Romeót egy F1-es szabadedzés keretein belül.

    „A közös éveink alatt volt pár extrém pillanatunk és az is nagyon lényeges lesz, hogy az idei szezonnak már könnyebben vághatunk majd neki, mert jól ismerjük egymást és könnyen tudjuk kezelni a különböző helyzeteket. Mindent meg fogok tenni, hogy idén bajnoki címre vezessem az ART Grand Prix csapatát.”

  • Újabb négy Red Bull junior helye vált biztossá az F2-ben

    Újabb négy Red Bull junior helye vált biztossá az F2-ben

    A Carlin és a Hitech is bejelentette idei Formula 2-es felállását, és mindketten Red Bull junior pilótákat fognak alkalmazni.

    A Carlin Enzo Fittipaldi és Zane Maloney párosát szerződtette, akik már a tavalyi szezont követő Abu Dhabi teszten is vezethették az autójukat. Fittipaldi már 2022-t is a Formula 2-ben töltötte, a Charouz színeiben a bajnokság nyolcadik helyén végzett. Ezzel szemben Maloney újoncnak számít, ő az F3-ból érkezik, ahol végig esélyes volt a bajnoki címre, és végül a második lett. A Trident csapatánál versenyzett, sőt az olasz alakulat színeiben az F2 záró fordulóján is részt vett tavaly.

    A Hitech ezzel szemben két újonccal vág neki az évnek, Isack Hadjar és Jak Crawford érkezik hozzájuk. Természetesen mindketten az F3-ban versenyeztek tavaly, ahol a negyedik, illetve hetedik helyen végeztek. Hadjar ott is a Hitechnél volt, míg Crawford a Premánál.

    Ezzel az IndyCarral hírbe hozott Marcus Armstrong, illetve a leginkább rasszista botrányáról ismert Jüri Vips párosát teljesen lecserélték.

    Az említett négy érkező pilóta mellett még két Red Bull neveltnek van biztos helye, Ayumu Iwasa a DAMS-nál, míg Dennis Hauger az MP Motorsportnál vág neki az évnek.

    Barbadosi tehetséget igazolt a Red Bull

  • Az Alpine fiataljának az F2-es bajnoki címet tűzte ki célul

    Az Alpine fiataljának az F2-es bajnoki címet tűzte ki célul

    Az Alpine akadémiájának legmagasabban jegyzett pilótája jelenleg az ausztrál Jack Doohan, aki tavaly debütált a Formula 2-ben. A hatodik helyen zárt, ami elsőre nyilván nem rossz, de a nagy áttörésre még várnia kell.

    Az Alpine Forma-1-es csapatának főnöke, Otmar Szafnauer azonban épp ezt várja idén tőle.

    „A továbbiakban is az Alpine család tagja lesz, de jövőre a Formula 2-es bajnokság megnyerésére fog összpontosítani” – tette egyértelművé a Forma-1 hivatalos oldalának nyilatkozva. „Ő tényleg nagyon-nagyon jó. Fiatalember létére nagyon profi, és keményen dolgozik, jól felkészül. Magát is hajtja, szóval, nagy potenciál van benne.”

    Doohan már az Alpine F1-es autóját is vezethette éles versenyhétvégén, ugyanis tavaly a mexikói és az abu dhabi első szabadedzésre is beülhetett.

    A motoros legenda, Mick Doohan fia idén is az UNI Virtuosi csapatát erősíti majd az F2-ben, csakúgy mint az előző szezonban.

    Továbbra se követi az F2 a Forma-1 időmérős szisztémáját

  • Kiderült, melyik csapatnál versenyez majd az ifjabb Montoya

    Kiderült, melyik csapatnál versenyez majd az ifjabb Montoya

    Sebastián Montoya a Hitech csapatánál fogja teljesíteni az első teljes szezonját az FIA Formula 3-ban. A 17 éves kolumbiai mindezt már a Red Bull pilótaakadémiájának tagjaként teheti majd meg.

    Montoya már a tavalyi szezonban bemutatkozhatott a sorozatban a Campos Racingnél a zandvoorti hétvégén. Az ex-F1-es Juan Pablo Montoya fia a sérült Hunter Yeany helyén versenyzett és mindkét versenyen képes volt a pontszerzők között végezni, ami egy remek eredmény volt a számára.

    Az ifjú Montoya a tavalyi évet a Formula Regional European Championship by Alpine-ban töltötte, ahol az összetett 13. helyén zárt, legjobb eredménye pedig két 4. hely volt. A kolumbiai fiatal szerint a Hitech-hez való szerződése egy remek lehetőség a számára, hogy a bajnokság közvetlen élmezőnyében versenyezhessen már idén.

    „Közös erővel fogunk dolgozni azon, hogy egy jó és eredményes szezont teljesíthessünk” – árulta el Montoya. – Emellett szeretnék köszönetet mondani a családomnak és mindenkinek, aki lehetővé tette ezt a számomra. Szeretném bebizonyítani a képességeimet az idei évben és mindent tőlem telhetőt beleadni.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Montoya (@sebasmontoya58) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen csaja után egy versenyzőnővel korrigál a Vogue

    Verstappen csaja után egy versenyzőnővel korrigál a Vogue

    A világhírű divatlap, a Vogue holland kiadása nemrégiben Kelly Piquet-vel rendezett fotózást és készített interjút.

    A lap sok kritikát kapott, amiért a prominens kiadványként olyan nőt „reklámoz”, aki nem önmaga eredményei által lett ismert, hanem édesapja és partnere által. Így sokan rossz példának ítélték, hogy Kelly Piquet az, aki a motorsportot képviseli a lapnál, a nők számára. Legtöbben azzal érveltek, hogy erre a szerepre, ebből a célból egy versenyzőnő sokkal hitelesebb lett volna.

    Még az IndyCarból ismert versenyzőnő, Pippa Mann is nemtetszését fejezte ki.

    Úgy tűnik, a Vogue most korrigálni próbál. Noha nem a holland, hanem a mexikói kiadás teszi ezt.

    A mexikói Vogue ugyanis, a Rolexszel karöltve a W Series háromszoros bajnokát, az idén az Andretti színeiben az Indy NXT-be igazoló Jamie Chadwicket kérte fel fotózásra.

    Szó, mi szó, ha a cél a nők képviselete az autósportban, akkor Chadwick valóban jobb választás, mint Piquet.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jamie Chadwick (@jamiechadwick) által megosztott bejegyzés

    Verstappen barátnője az apjának öltözve került címlapra – a közönség dühös!