Kategória: Formula Sport

  • Végleg lehúzhatja a rolót a Hamilton által is fontosnak tartott női sorozat

    Végleg lehúzhatja a rolót a Hamilton által is fontosnak tartott női sorozat

    Hivatalossá vált, hogy felszámolás alá került a W Series. A női sorozat a komoly anyagi gondjai miatt volt kénytelen az utolsó ott dolgozó embernek is útilaput kötni a talpára.

    A W Series – ami a negyedik teljes szezonját sem élte meg – még a DTM betétsorozataként indult el 2019-ben. Az első szezon nem hozott valami túl nagy sikert, és a COVID-19 okozta világjárvány miatt csak egy év kihagyással folytatódott a sorozat 2021-ben.

    Azonban az anyagi problémák már a harmadik szezonban elkezdődtek, ugyanis emiatt már idő előtt véget ért a szezon, és az utolsó futamok helyszínére, Mexikóvárosba és Austinba már el sem utazott a mezőny.

    Hamilton kiakadt: Miért nem mentette meg senki a W Seriest?

    Ugyan a sorozat vezetői „nagyon bíztak” abban, hogy a sorozatnak a negyedik szezonja is meg lesz rendezve, de végül csalódniuk kellett. A női sorozat – ahol mind a 3 szezon Jamie Chadwick bajnoki címével zárult – mögött álló cég teljes mértékben fizetésképtelenné vált, ami miatt egy csődeljárásokra szakosodott cég, az Evelyn Partners LLP vette át az irányítását.

    A szóban forgó vállalat beszámolója szerint a W Seriesnek csupán egyetlen alkalmazottja maradt, a többiek mind a kirúgás vagy az elbocsátás sorsára jutottak. Most pedig az az egyetlen ember is el lett küldve, de az Evelyn Partners LLP hangsúlyozta, hogy „szeretnék újra feltámasztani a sorozatot, így komoly befektetők érdeklődését várják a közeljövőben.

    „Szomorúan vettem tudomásul, hogy a W Series csődeljárás alá került” – fogalmazott a W Series egyik egykori versenyzője, Alice Powell a rossz hírek megjelenését követően. – Végső soron ennek a sorozatnak köszönhetem, hogy újra versenyezhettem. A W Series nem bukott el. Inspirált, és lehetőséget adott nem csak a versenyzők, hanem mások számára is.”

  • Szívesen fogadná a Mercedes fiatal reménységét egy másik csapat

    Szívesen fogadná a Mercedes fiatal reménységét egy másik csapat

    A Williams új csapatfőnöke a fiatal autóversenyző-tehetségek felkutatásáról és az értük való harcról azt mondta, hogy a gyémántokért egyre mélyebbre kell ásni.

    Az elmúlt évtizedben a Red Bull mintáját követve mindegyik élcsapat kialakított egy akadémiai programot és egy felderítő hálózatot, amelyben feltérképezik a fiatal versenyzőket és leszerződtetik a legszimpatikusabbakat, hogy az alacsonyabb kategóriákban képezzék őket és megfelelő eredmények esetén eljuttassák őket egészen a Forma-1-ig.

    Így érkezett meg például Charles Leclerc, George Russell vagy Oscar Piastri, bár utóbbi végül pont nem a nevelőcsapatánál debütált. Ez is mutatja, hogy a legígéretesebb tehetségekért egymással is versengenek a csapatok, és a Williams-t irányító James Vowles szerint a helyzet annyira elfajult, hogy lassan az általános iskolában kell keresgélni az elérhető reménységeket.

    Példaként a most 16 éves olasz Andrea Kimi Antonellit hozta fel, aki 12 évesen, gokartosként fogadta el a Mercedes ajánlatát. „Az a probléma, hogy szerintem szinte az összes jövőbeli bajnok leigazolt valahova, egészen Antonelliig. Már a nála is fiatalabbak körében kell kutakodni” – nyilatkozta Vowles az Autosportnak.

    Rendhagyó ötlet a fiatalok F1-be juttatására, de vajon a többiek örülnének?

    „Szeretnék egy saját programot létrehozni, amit én irányítok. A pénz nem akadály, a szükséges összeget rá fogjuk fordítani.”

    Az említett Antonelli tavaly kezdett el formaautókkal versenyezni, az F4 német és olasz bajnokságát is megnyerte. Idén a Formula Regional European-ba lépett fel, ahol jelenleg 2. a tabellán.

    Vowles az együttműködést sem zárta ki előző csapatával, a Mercedesszel, amely a jelek szerint egyre szorosabbra fonja a szálakat a Williamsszel, miután az Aston Martin hamarosan már nem tőlük vásárol motorokat.

    Az autósport élvonalából erősítette csapatát a Motorsport Talent Management

    „Egyike voltam a Mercedes fiatal versenyzői programjának megalkotóinak, szóval tudom, hogy kell csinálni. Bosszantó, hogy a távozásom előtt leigazoltunk egy nagyon jó pilótát Antonelli személyében. Jó helyen van – mondta. – Ha be akarnák ültetni az autónkba, nem lennék ellene. George [Russell-lel] hasonlóan tettünk, és ha nincs hasonló kaliberű pilótánk, érdekelne az ötlet.”

    Az elmúlt években a Williams a mezőny élvonalába tartozott az újoncok bevetését tekintve, bár ebben szerepet játszik, hogy gyakran kényszerült tehetős, de nem annyira tehetséges pilótákat alkalmazni. 2017 óta Lance Stroll, Szergej Szirotkin, Russell, Jack Aitken (egy futamra), Nicholas Latifi és jelenlegi versenyzőjük, Logan Sargeant is velük indult élete első F1-es futamán.

    Az akadémiájuk tagja az F3-ból Luke Browning, Franco Colapinto, Zak O’Sullivan és Oliver Gray, de egyelőre egyikük sem mutat elit képességeket, a legjobb helyen, a 6.-on Colapinto áll a tabellán. Az előző vezéralakot, Sargeantot ellenben sikeresen menedzselték és versenyzői üléssel jutalmazták az F1-ben.

  • 20 éve történt az autósport történetének talán legcikibb bakija

    20 éve történt az autósport történetének talán legcikibb bakija

    Az F2 akkori megfelelőjében, az F3000-ben Monacóban ünnepelt túl korán az élen haladó versenyző.

    Björn Wirdheim hibája talán megismételhetetlen, és klasszikus iskolapéldája annak, hogy a verseny szó szerint a kockás zászlóig tart. A svéd pilóta Christian Horner akkori csapatánál, az Ardennél versenyzett, és impozáns teljesítménnyel, egy győzelemmel és két 2. hellyel kezdte a bajnokságot 2003- ban, majd a hercegség technikás pályáján az élről rajtolva több mint 20 másodperces előnyt épített a táv során.

    Egy biztonsági autós fázis ezt lenullázta, de természetesen így is ő maradt a favorit, hiszen Monacóban kvázi lehetetlen előzni, ráadásul Wirdheim közel 5 másodpercre újra meglépett legközelebbi üldözőjétől, Nicolas Kiesától. Az utolsó kört és az utolsó kanyart is gond nélkül teljesítette, innen már mi baj történhet, gondolhatta…az elnyújtottan ívelt célegyenesben elvette a gázt és szinte megállt az Arden bokszfala mellett.

    Embed from Getty Images
    Sejthető, hogy mi volt a bibi: még nem érte el a kockás zászlót, és mire észbe kapott (pont az Arden bokszfalát elhagyva kerülhetett a látóterébe a zászló), Kiesa köszönte szépen az ajándékot és elszáguldott mellette. Utóbbi csapata nagy érzelmi hullámvasutat élt át, a közvetítésben ugyanis látszott, hogy a 2. helynek is nagyon örüln(én)ek, hiszen Kiesa addig egyszer sem végzett a dobogón, aztán még nagyobb lett az öröm.

    Horner ellenben lefagyva szemlélte a szokatlan bakit, amit Wirdheim így magyarázott: „Azt hittem, az egyenes elején elmentem a kockás zászló mellett, ezért lelassítottam, hogy üdvözöljem a csapatot. Képzelhetik, mennyire meglepődtem, amikor megláttam Kiesa nevét az eredményjelző tetején” – mondta a sajtótájékoztatón.

    A győzelemtől kevesebb választotta el, mint Nigel Mansellt az 1991-es Kanadai Nagydíjon.

    Wirdheim a baki ellenére simán, két fordulóval a vége előtt megnyerte a bajnokságot, egy kivétellel az összes futamon 1. vagy 2. lett. A pályafutása azonban nem lett sikeres, mert bár a következő évben a Jaguar tesztpilótájaként részt vett az összes F1-es edzésnapon (akkoriban péntekenként három autót indíthattak az előző szezonban gyengébben teljesítő istállók), nem kapott jó helyre ajánlatot, 2017-ig a japán sportautó-bajnokságban és LMP2-es kocsikkal versenyzett.

  • Értékes pontokat gyűjtött a magyar versenyző a Red Bull Ringen

    Értékes pontokat gyűjtött a magyar versenyző a Red Bull Ringen

    Michl Olivér eddigi legjobb eredményeit könyvelhette el a másik hazai pályáján a Red Bull Ringen az ACCR Formula 4 bajnokságban, mely mostantól F4 CEZ Championship néven működik majd tovább.

    A névváltás mögött egy komoly sportszakmai előre lépést is találunk, ami az jelenti, hogy az FIA a korábbi F4 ACCR-t regisztrálta azok közé a versenysorozatok közé melyek alkalmasak az F1-es szuperlicenc megszerzéséhez szükséges pontok gyűjtésére is. A Gender Racing fiatal versenyzője ettől függetlenül is nagyon fontos újabb bajnoki pontokat gyűjtött Spielbergben a Rundstreckentrophy auf dem Red Bull Ring versenyhétvégén.

    A Hungaroringen az első versenyhétvégét sikeresen teljesítve, huszonkét bajnoki pontot gyűjtve zárhatta az első megmérettetést és a bajnoki tabella ötödik helyéről várhatta a folytatást a Red Bull Ringen a GRT versenyzője.

    A különleges osztrák technikaisport-szentélyben rendezett fordulóra tovább bővült és erősödött a mezőny az olasz F4 bajnokságban is edződött komoly ellenfelekkel. Az ACCR Formula4 bajnokság második versenyhétvégéje ismét az FIA CEZ Zone Trophy és az ESET Cup bajnoki fordulójának keretében zajlott. A pályaismeret fejlesztése mellett most is az volt a cél, hogy Olivér fokozatosan építse fel a tempót a hétvégére és az új ellenfelekkel fel tudja mérni az erőviszonyokat.

    Michl Olivér, Gender Racing, Red Bull Ring
    Michl OlivérFotó: Gender Racing Team

    A második versenyhétvége a versenykilométerek terén nem változott. Pénteken egy szabadedzésre nyílt lehetőség, melyen Olivér a nyolcadik legjobb időt futotta. Sajnos az időmérő szombaton délelőtt kevésbé sikerült, több jó körét is elvették pályaelhagyás miatt, így csak a rajtrács végéről kezdhette meg az első versenyfutamon a küzdelmet.

    Olivér a vörös bika kanyarjait meglovagolva a T421-essel és folyamatosan építkezve tudta növelni a tempót a riválisokkal szemben az első futamban és végül a kilencedik helyen intették le. A második futamon így a kilencedik pozícióból rajtolhatott. Ez a futam elég küzdelmesre sikeredett, volt a mezőnyben ütközés így volt egy hosszabb safety car fázis. Olivér jól kihasználta a helyzeteket és a Hungaroringhez hasonlóan a Renauer csapat egyik versenyzőjével hosszasan harcolva végül a negyedik helyen zárta a második futamot. Az ACCR eddigi négy futamának legjobb eredményét produkálva rendkívül értékes pontokat szerzett a bajnokságban ezzel az eredménnyel.

    A negyedik versenyfutam után így Michl Olivér az F4 CEZ Championship bajnoki tabelláján harminchat ponttal a hatodik helyet foglalja el

  • Ismerős botrány? Háborog a korábbi F1-es pilóta a szokatlan utolsó kör miatt

    Ismerős botrány? Háborog a korábbi F1-es pilóta a szokatlan utolsó kör miatt

    Két évtized után Marcus Ericsson lehetett volna az első, aki két egymást követő évben megnyeri az Indy500-at. A versenyirányítás futam végi döntése azonban megfosztotta ettől, és mérges emiatt.

    A svéd versenyző állt az élen, amikor piros zászlóval többedik alkalommal is megszakították a legendás versenyt, és a hátralévő két körre szakítottak a protokollal: a bokszból kivezető kört nem egy biztonsági autós kör követte, hanem egyből elküldték a mezőnyt egyetlen körre. Ericsson az első két döntött kanyarban még megtartotta az 1. helyet, de a másik egyenesben Josef Newgarden megelőzte, így be kellett érnie a 2. hellyel.

    Szerinte nem volt korrekt a versenyirányítás döntése. „Igazságtalan és veszélyes volt a verseny lezárása. Korábban sohasem indítottak újra futamot egyből a bokszból való kihajtás után. Így nem lehet felmelegíteni a gumikat. Kemény véget ért a verseny, nem értek egyet azzal, ahogy csinálták” – mondta Ericsson.

    A 2021-es abu-dzabi botrányt idézte az év legnagyobb versenyének befutója (videó)

    „Csalódott vagyok, mert úgy gondolom, mindent helyesen csináltunk. Remek versenyt futottunk, kiváló volt az autó, a stratégia, a bokszkiállások.”

    „Tudtam, hogy az utolsó újraindításnál szinte lehetetlen lesz az élen maradnom. Próbáltam meglógni, az első kanyarnál nem is előztek meg, de ez sem volt elég.”

    Ezzel ez autók aerodinamikai csomagjára utalt, amivel a szélárnyékban haladók helyzete szerinte kedvezőbb lett tavalyhoz képest.

    https://500miles.hu/indycar/a-korabbi-f1-es-pilota-marcus-ericsson-barmit-csinal-ugy-erzi-sokan-meltatlannak-tartjak-a-sikereit/

    Az IndyCar irányítói azonban nem hozták szabályellenes döntést, ellentétben az F1 2021-es abu-dzabi fináléjával, ahol a lekörözöttekkel való procedúrával sértették meg ez előírásokat. Mint mindenki jól emlékszik rá, az eldöntötte a bajnoki küzdelmet Lewis Hamilton és Max Verstappen csatájában, utóbbi javára.

    Mindazonáltal nem csak Ericsson mérges, rá is dühös valaki: Pato O’Ward a leintéshez közeledve támadta őt, és miután nem sikerült bebújnia mellé, a falban kötött ki a svéd agresszivitása miatt. „Ezt nem fogom elfelejteni – mondta O’Ward. – Túl kedves voltam. Legközelebb magammal rántom.”

  • Centiken múlott a tragédia az F2-es főfutamon – (videó)

    Centiken múlott a tragédia az F2-es főfutamon – (videó)

    Ha a versenypályán történik egy baleset, és biztonsági autós fázis lép érvénybe, akkor az első számú szabály, hogy lassítani kell. Victor Martins ezt nem tette meg, és a francia pilóta ezen hibája majdnem 3 ember életébe került.

    A biztonsági autó Jack Doohan balesete miatt lépett érvénybe. Az ausztrál fiatal a Massenet felé vezető egyenes szakaszon csapta oda az autóját nagy sebességgel a szalagkorláthoz. Az autó olyannyira megsérült, hogy el is kezdett lángolni, ami miatt 2 sportbíró is tűzoltókészülékkel próbálta megfékezni azt.

    Martins azonban a villogó sárga SC panelek és a dupla sárga zászló ellenére sem lassított a veszélyes szakaszon, és emiatt majdnem telibe találta Doohan pályán maradó autóját, amivel a 2 sportbírót is nagy valószínűséggel elütötte volna.

    Az Alpine junior el is veszítette a 2. helyét az eset után, miután a versenyirányítás egy bokszutca áthajtásos büntetéssel „jutalmazta” az akcióját. Martins azonban még a büntetése ellenére is a pontszerző 8. helyen fejezte be a versenyt.

    A főfutamot – ami a szalagkorlát javítása miatt hosszú ideig félbe volt szakítva – a pole-ból induló Frederik Vesti nyerte meg Théo Pourchaire és Zane Maloney előtt.

    Martins „ámokfutása”:

  • Az F1-be igyekvő 18 éves versenyzőlány ámulatba ejtette hazáját

    Az F1-be igyekvő 18 éves versenyzőlány ámulatba ejtette hazáját

    A nők számára létrehozott F1 Academy bajnokság második állomásán, Valenciában az egyik futamot Bianca Bustamante nyerte, aki egy új nemzetet tett fel az autósport térképére.

    A 18 éves hölgy a Fülöp-szigetekről származik, és szülővárosában, az ország fővárosában Manilában annyira büszkék a sikerére, hogy az egyik toronyházon egy óriási molinón gratuláltak neki. Az ország elnöke, Bongbong Marcos is köszöntötte őt.

    „Büszkeséggel töl el minket, hogy a fülöp-szigeteki nemzeti himnuszt eljátszották egy F1-es eseményen, először! [Ezzel arra utalt, hogy a bajnokságot szoros F1-es kötődéssel szervezik.] Gratulálunk Biancának a valenciai győzelemhez! Folytatja a korlátok ledöntését és világszerte inspirálja a fiatal nőket” – írta az elnök.

    Maga a pilóta is hozzászólt az F1 által is megosztott bejegyzéshez, közölve, hogy sosem hitte volna, hogy egy óriásplakátra felkerül, és egy meghatódott emojival köszönte meg a posztot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

    Bustamante a bajnokság következő helyszínén, a három barcelonai verseny egyikén egy 4. hellyel jelentkezett, a 15 fős mezőnyben jelenleg a tabella 7. helyét foglalja el.

    A Fülöp-szigetek eddig nem sok autóversenyzőt adott a világnak, közülük talán a GP3-ban futamgyőzelmet is szerző Marlon Stockinger, vagy az Egyesült Államok utánpótlás formaautós bajnokságaiban viszonylag sikeres Jovy Marcelo neve ismertebb; utóbbi karrierje sajnos nem teljesedhetett ki az 1991-es Indy 500 edzésén elszenvedett halálos baleset miatt.

  • Jordan szerint még Verstappen anyja is lehetett volna F1-es versenyző

    Jordan szerint még Verstappen anyja is lehetett volna F1-es versenyző

    Eddie Jordan, a legendás csapatfőnök érdekes véleményt osztott meg az F1 címvédőjének családjával kapcsolatban. Szerinte ugyanis nem csak az apa-fia páros érdemelt volna F1-es lehetőséget…

    Az egykori Jordan-istálló alapítója nemrég a nők F1-es lehetőségeiről beszélt az ügy egyik pártfogójával David Coultharddal, itt került szóba a téma.

    Michael Schumacher első F1-es főnöke szerint Verstappen lesz minden idők legjobb versenyzője

    „Úgy hiszem, a következő évtizedben, ha nem korábban lesz már F1-re érdemes női versenyző.” vélte Coulthard a Formula For Success elnevezésű podcastban.

    „Minden a lehetőségektől függ, és a képességek fejlesztéséről, ahogy Lewis Hamilton vagy Max Verstappen esetében.”

    Legutóbb Susie Wolffnak lett volna lehetősége egy versenyen indulni, amikor a Williams tartalékpilótájaként dolgozott és a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon Valtteri Bottas hátsérülést szenvedett. Wolff az ő helyére ugorhatott volna be, hiszen az orvosok nem engedélyezték a finn pilótának az indulást, a Williams azonban nem kérvényezte a cserét.

    Ironikus módon ez rávilágít arra, hogy a statisztika alapján most talán még nehezebb nőként F1-es lehetőséghez jutni, mint korábban, pedig lett volna rá jelölt, Jordan a saját korából hoz erre példát.

    Jos Verstappen akkor volt a mezőny tagja, amikor a Jordan is, az ír szakember szerint az akkori viszonyok alapján – a megfelelő lehetőségek mellett – akár két F1-es szülővel is rendelkezhetne a jelenlegi címvédő.

    „Az egyetlen, akivel szerintem ezt meg lehetett volna csinálni, az Max Verstappen anyja, mert szerintem ő nagyon komolyan vette, és gyors is volt. Nem kérdés, ő megcsinálhatta volna, egészen az F1-ig. De nem voltak olyan programok, amik segítettek volna neki.” – utalt Jordan a gokartozásig jutó Sophie Kumpen.

    A csődbe jutott W Series anno ezért jött létre, hogy ösztöndíjat nyújthasson a rá érdemes pilótáknak. Bár az eredeti tervek szerint egy bajnokság pénzdíja elég lett volna a továbblépésre, végül Jamie Chadwick mindhárom szezonban maradt, és nyert, így jutott el az IndyCar előszőbájának számító Indy NXT sorozatba. Más pilótának azonban nem igazán sikerült előrébb lépnie.

    Az F1 idén átvette a női bajnokság rendezésének szerepét, az F1 Academy azonban még nagyon gyerekcipőben jár.

  • Megint futamot nyert, majd szezon közbeni F1-be igazolásáról beszélt a Red Bull fiatalja

    Megint futamot nyert, majd szezon közbeni F1-be igazolásáról beszélt a Red Bull fiatalja

    Egyelőre nem foglalkozik azzal Liam Lawson, hogy akár az idei szezon közben bemutatkozhat a Forma-1-ben.

    Liam Lawson a hétvégén megszerezte második futamgyőzelmét a japán Super Formulában, amivel átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben. Mindez már csak azért is jó hír, mert a Red Bull 21 esztendős ausztrál juniorja az egyik jelölt arra, hogy átvegye az Alpha Taurinál eddig alulteljesítő Nyck de Vries helyét, amennyiben a Red Bull úgy dönt, hogy szezon közben megválik a hollandtól.

    Történelmet írt a Red Bull tehetsége, még senkinek sem sikerült az, amit elért

    A Helmut Markótól ultimátumot kapó Formula E-világbajnok menesztése egyelőre nem esedékes, de sürgősen javulnia kell, ha maradni akar. Eközben Lawson pedig úgy véli, elsősorban a 2024-es esztendőt kell szem előtt tartania, mert szerinte jövőre lehet esélye az F1-es ülésre.

    „Abból a szempontból jókor jött ez a győzelem, hogy az élre álltam a bajnokságban, és jelenleg ez foglalkoztat – nyilatkozta az Autosportnak. – A bajnoki címért harcolva akarom befejezni ezt az évet, ez fogja megadni a legjobb esélyt nekem jövőre. Semmilyen ráhatásom nincs arra, hogy mi történik [a Forma-1-ben], egyszerűen csak örülök, hogy nyertem.”

    Marko korábban azt mondta, De Vries-nek három futama van a bizonyításra, de most, hogy az imolai versenyt törölték, kérdéses, hogy ez kettőre csökkent-e. Amennyiben nem, Lawson leghamarabb a Kanadai Nagydíj után számíthat rá, hogy a Red Bull bedobja őt a mély vízbe. Az ausztrál versenyző a tavalyi Belga, Mexikói és Abu-dzabi Nagydíj első szabadedzésén is részt, előbbi kettőn az Alpha Tauri, utóbbin a Red Bull színeiben.

  • Alonso volt főnökének vezetésével élesztenének újra egy különleges versenysorozatot

    Alonso volt főnökének vezetésével élesztenének újra egy különleges versenysorozatot

    Másfél évtized után újraélesztenék a korábbi A1 GP sorozatot motorsport-világbajnokság néven. A projekt sportszakmai és technikai hátterét Marcin Budkowski, az F1-ben legutóbb az Alpine-nál dolgozó szakember biztosítja.

    Nagyon úgy tűnik, hogy újra akarnak éleszteni egy korábbi, különleges formátumú autóverseny-sorozatot. A kezdeményezés mögött álló szervezet a World Cup of Motorsport, azaz Motorsport-világbajnokság nevet viseli, és a korábbi A1 GP logóját használja. Hogy ez lesz-e a széria neve, azt nem tudni, de az biztos, hogy erre fog hajazni.

    Az A1 Grand Prix ugyanis egy korábban, egészen pontosan 2005 és 2009 között létező bajnokság volt. A sorozatok többségével ellentétben őszi-tavaszi lebonyolítású volt, és a pilóták egyenautóval versenyeztek. A karosszériát a Lola biztosította, míg a motort az első három évben a Zytek, az utolsóban a Ferrari szolgáltatta.

    A lebonyolítás különlegessége, hogy itt nemcsak csapatok, hanem lényegében nemzetek versenyeztek, mivel egy adott istálló esetében a tulajdonos és a versenyzők nemzetiségének meg kellett egyeznie az alakulatéval. Egyéni bajnokot nem is hirdettek, így ebben a tekintetben nem számított, hogy egy alakulat hány versenyzőcserét hajtott végre. Ehelyett mindig egy nemzet került ki győztesként, ezért is hívták a sorozatot motorsport-világbajnokságnak, utalva a különböző csapatjátékok nagy nemzetközi tornájára.

    A1 Grand Prix
    Az A1 GP 2005-től 2009-ig létezett (Fotó: Wikimedia Commons)

    Az A1 GP első kiírását a 2005–06-os idényben rendezték meg, ekkor Franciaország diadalmaskodott, hogy aztán a többek között Nico Hülkenberggel felálló Németország, Svájc, majd Írország bizonyuljon a legjobbnak. A 2009–10-es szezont azonban már nem tartották meg, mivel a gazdasági világválság miatt nem sokkal a rajt előtt csődbe ment a sorozat.

    Ezt a sorozatot akarják most feléleszteni, és a sajtó már néhány részletet is tudni vél. Állítólag húsz ugyanolyan autó fogja alkotni a mezőnyt, és a csapatoknak tapasztalt és fiatal pilótát is alkalmazniuk kell. Ezzel kapcsolatban egyelőre nem tisztázott, hogy valakit pontosan mi alapján sorolnak egyik vagy másik kategóriába, mint ahogyan az sem, hogy milyen arányban kell megosztaniuk egymás között a hétvégéket. A kocsik fenntartható üzemanyagot fognak használni, a versenyzés pedig „innovatív formátumú” lesz, de ezzel kapcsolatban sem derültek még ki konkrétumok.

    Az Autosport időközben megerősítette a Sky Business News értesülését, miszerint az új sorozat pénzügyi hátterét Sir Keith Mills biztosítaná. A több hűségprogramot is alapító üzletember több szálon is kötődik a sporthoz: ő volt a 2012-es londoni olimpia és paralimpia szervezőbizottságának alelnöke, 2007-ben megalapította a vitorlások Amerika-kupájában szereplő, 2013-ban megszűnő Team Origint, emellett a labdarúgó Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur igazgatójaként is tevékenykedett. Az új sorozatot cége, az Origin Sports Group finanszírozná.

    Ami a sportszakmai és a technikai hátteret illeti, ezt Marcin Budkowski vezetésével alakítják ki. A lengyel szakember a Prostnál kezdett az F1-ben, majd a Ferrarinál és a McLarennél is megfordult, mielőtt az FIA-hoz igazolt. 2018-ban aztán ismét egy csapatnál, a Renault-nál folytatta, majd amikor a csapatból Alpine lett, és Cyril Abiteboul távozott az istállótól, ő lett a de facto csapatfőnök, amikor Fernando Alonso is ott versenyzett, egészen a tavaly januárban bekövetkezett távozásáig. Rajta kívül a számos alakulatnál megforduló veterán mérnök, Mike Gascoyne is része a projektnek, amelyről egyelőre nem tudni, hogy melyik évben valósulhat meg.