Kategória: Formula Sport

  • Durva baleset után kigyulladó autó borzolta a kedélyeket a Makaói Nagydíjon (videó)

    Durva baleset után kigyulladó autó borzolta a kedélyeket a Makaói Nagydíjon (videó)

    Luke Browning nyerte meg az idei Formula 3-as Makaói Nagydíjat, ami egy késői baleset miatt a biztonsági autó mögött ért véget.

    A Hitech fiatal brit pilótája – aki a tegnapi kvalifikációs versenyt is megnyerte – végig képes volt irányítani a főversenyt, miután senki sem veszélyeztette őt, és a biztonsági autós újraindításokat is kitűnően hajtotta végre. Browning mögött Dennis Hauger és Gabriele Mini állhatott még fel a dobogóra.

    A verseny rajtjánál Browning nagyon jól indult, és az egyes kanyarba menet tökéletesen védekezett Minivel szemben. Az első sorból rajtoló Alex Dunne megpróbálta kihasználni a rajtnál való kavarodást, de a végén a gumifalban találta magát a Lisboa kanyarban, és kiesett a versenyből.

    Minit ezt követően a csapattársa, Dino Beganovic támadta, aki az idei Formula 3-as szezonban is a Prema csapatát fogja erősíteni. Azonban a svéd pilótát elkapta a hév, és a csata hevében elfékezte magát, ami miatt ő is falban kötött ki. Az incidens miatt másodjára is alkalmazni kellett a VSC fázist.

    Az újraindítás után Browning el tudott szakadni gyorsan Minitól, Hauger pedig megkezdte a felzárkózását. A norvég pilóta először Paul Aront előzte meg, aki nem sokkal később Mari Boyával szemben is pozíciót veszített. Az észt pilóta folyamatosan esett vissza, és a 8. körben az S kanyarokban bukott akkorát, hogy lángokba borult az összetört Premája.

    Az összetört autó mellett rengeteg törmelék is került a pályára, ráadásul még a szalagkorlátot is javítani kellett, ami miatt a piros zászló is előkerült. Azonban a törmelékek miatt az ex-F1-es Alexander Wurz fia, Charlie is kiesett a versenyből, miután komoly kár keletkezdett a sebességváltójában.

    A szalagkorlátot majdnem egy óra hosszán keresztül javították, de az újabb újraindítás sem zavarta meg Browningot, aki a 12. körben is mesterien rugaszkodott el, és őrizte tovább a vezető helyét. Hauger ezt követően nem sokkal elvette Minitől a második helyet az egyes kanyar féktávján. Azonban a norvég nem tudott mit kezdeni az előtte autózó brittel, majd Nikola Tsolov balesete miatt az időből is kifutott.

    A bolgár versenyző a pálya hátsó részén történő balesete miatt be kellett hívni a biztonsági autót, és mivel már alig volt hátra a versenyből pár kör, így a pályabírók nem tudták időben eltakarítani a roncsot.

    Browning nyert, megelőzve Haugert és Minit. Rajtuk kívül még Boya, Marti, a legutóbbi győztes Richard Verschoor, Isack Hadjar, Zane Maloney és Laurens van Hoepen fért be a top10-be. A kétszeres makaói győztes Dan Ticktum egy nagy felzárkózás után zárt a 13. pozícióban.

  • Schumacher hungaroringi manőverét másolta le a Red Bull fiatalja (videó)

    Schumacher hungaroringi manőverét másolta le a Red Bull fiatalja (videó)

    Elképesztően sportszerűtlen megmozdulásnak lehettünk szemtanúi a spanyol Forma-4-es bajnokság idei utolsó futamán, amelyen a Red Bull juniorja Michael Schumacher 2010-es Magyar Nagydíjon bemutatott manőveréhez hasonló megmozdulással érdemelt ki büntetést, majd kizárást.

    Michael Schumacher és Rubens Barrichello 2010-es hungaroringi csörtéjére emlékeztetett a Red Bull junior Enzo Deligny spanyol Forma-4-es bajnokságban bemutatott botrányos megmozdulása, amelyet a 15 esztendős versenyző azzal tetézett, hogy figyelmen kívül hagyta az azért kapott fekete zászlót.

    Deligny a 2023-as spanyol F4-es bajnokság utolsó futamát az első sorból kezdhette abban a reményben, hogy még a bajnoki címre is van esélye. A rajt után jobb oldalról támadta őt Valerio Rinicella, aki Deligny autója mellé ért, mire a francia Red Bull-növendék elkezdte leszorítani a riválisát, akit végül leterelt a bokszutca kijárati részére, majd a fűre szorított. Ezzel azonban nem volt még vége, Deligny ugyanis a második kanyarban leszorította a pályáról a végül a bajnoki címet megszerző Théophile Naëlt.

    A rajt utáni leszorítás:

    A rajtnál elkövetett döbbenetesen sportszerű megmozdulásért a francia pilóta áthajtásos büntetést kapott, de mivel ezt nem töltötte le, a 8. körben fekete zászlóval kizárták, viszont ez sem érdekelte, és a pályán maradva több biztonsági autós újraindításban is részt vett, majd végigment a futamon.

    Schumachert hasonlóért megbüntették

    Egyelőre nincs hír arról, hogy Deligny milyen szankciókkal kell szembenézzen utólag, de az eltiltás is bőven benne van a pakliban, ráadásul egy ilyen húzással a Red Bull programjában elfoglalt helyét is veszélybe sodorhatta. Ugyanakkor nála jóval tapasztaltabb és nagyobb nevű versenyzőkkel is előfordult már, hogy hasonló módon lépték át a határt.

    Az egyikük Michael Schumacher volt, aki a 2010-es Magyar Nagydíjon Rubens Barrichello ellen védekezett kísértetiesen hasonló módon:

    Barrichello már a csapatrádióban Schumacher kizárását követelte, és többen is felháborodtak a paddockban az eset után, amiért a Mercedes 41 esztendős versenyzője 10 helyes rajtbüntetést kapott a Belga Nagydíjra, később pedig a saját weboldalán kért elnézést.

    „A manőver túl kemény volt, de nem akartam veszélybe sodorni. Ha így érezte, azt sajnálom, nem ez volt a szándékom” – idézte az oldal a hétszeres világbajnokot, aki bocsánatkérés mellett azt is tisztázta, hogy nem akarta a falra passzírozni a brazilt (ami annak tükrében hihető, hogy folyamatosan a pálya jobb oldala felé mozgott akkor, amikor a Williams még mögötte volt, ezzel mintegy egyértelművé téve, hogy Barrichellónak a jobb oldalon nem lesz helye, ő azonban mégis bement az egyre szűkülő résbe), majd gratulált neki a 300. versenyéhez.

  • Miként lett a Makaói Nagydíj a Forma-1 ugródeszkája?

    Miként lett a Makaói Nagydíj a Forma-1 ugródeszkája?

    Hosszú kihagyás után a mostani hétvégén ismét megrendezik a legendás Formula 3-as Makaói Nagydíjat. Az évek alatt a verseny óriási népszerűségre tett szert, és olyan nagy nevek is versenyeztek itt, mint Ayrton Senna, Michael Schumacher, Mika Häkkinen, Sebastian Vettel vagy Lewis Hamilton.

    Utoljára 2019-rendeztek versenyhétvégét a több, mint 6 kilométer hosszú Guia Circuiten, ahol még annyi hibázási lehetőség sincsen, mint Monacóban van a szűk pályarészek és a falak közelsége miatt. Óriási koncentrációra és bátorságra van szükség egy jó kör eléréséhez, mert a pály gyors kanyarokkal tűzdelt szakaszain sok időt lehet veszíteni.

    Makaó utcáin először 1983-ban mérhették össze a fiatal pilóták a tudásukat egymással szemben, és már akkor kitűnt egy név a mezőnyből. Ezt a fiatal versenyzőt Ayrton Sennának hívták, aki újoncként rendkívüli magabiztossággal vette az utcai pálya által szabott akadályokat, és megnyerte a versenyt. A brazil pilóta tehetéségére számos Forma-1-es csapat felfigyelt, de végül egy kiscsapatnál, a Toleman-nél kötött ki.

    A következő emlékezetes F1-es csatát 1990-ben láthattuk, amikor a Makaói Nagydíj első két helyén Michael Schumacher és Mika Häkkinen autózott. A finn pilóta mindent megpróbált, és egy alkalommal nagyon közel is került a német riválisához.

    Azonban amint a célegyenes utáni szakaszon előzni próbált, összeütköztek, és amíg Häkkinen az összetörő autója miatt kiesett a versenyből, addig Schumacher egy sérült hátsó szárnnyal megúszta, és végül meg tudta nyerni a nagy presztízsű versenyt. A német és a finn világbajnok is már 1991-ben lehetőséget kapott a királykategóriában. Egyikük először a Jordannél beugróként, majd később a Benettonnál, a másikuk pedig a kevésbé versenyképes Lotus autóját volt kénytelen vezetni, de az évek múlásával még számos emlékezetes csatát láthattunk kettőjük között.

    A hétszeres és a kétszeres világbajnokon kívül még a szintén Makaói Nagydíjat nyert David Coulthardot, és az 1987-es versenyen nagyszerű teljesítményt nyújtó Martin Donellyn át még a 2005-ös versenyen dobogót szerző Vettelt és Robert Kubicát is meg lehet nevezni.

    Amíg Vettel és Kubica közel tudott kerülni a győzelemhez, addig a hétszeres világbajnok Hamilton egy nagy balszerencse miatt bukta el azt a 2004-es versenyen. A brit klasszis meg tudta nyerni a kvalifikációs versenyt, ami egy pole-pozíciót is ért a számára a főfutamra, ahol viszont bajba került, és végül csak a 14. helyen lett rangsorolva.

    Az idő múlásával azonban változtak a dolgok, mivel számos pilótánál fordult elő az, hogy az alsóbb kategóriák mellett Makaóban is jó eredményeket ért el, mégsem kapott F1-es lehetőséget. Elég csak a két kétszeres győztes Antonió Félix da Costa és Dan Ticktum nevét megemlíteni, de még a legutóbbi első helyet megszerző Richard Verschoor is nagyon messze áll a száguldó cirkusztól. Lando Norris, Yuki Tsunoda, Liam Lawson és Logan Sargeant azonban üdítő kivételek, mert ők képesek voltak úgy játszani a kártyáikkal, hogy végül az F1-ben kössenek ki.

    Egy teljes kör a Guia Circuiten Robert Shwartzmannal (2019):

  • Az elhunyt ralis legenda lánya is csatlakozott az F1 Academy mezőnyéhez

    Az elhunyt ralis legenda lánya is csatlakozott az F1 Academy mezőnyéhez

    Korábban álmodni sem mert volna ilyen lehetőségről, most mégis megkapta azt Lia Block, a néhai Ken Block lánya, aki jövőre az F1 Academy tagjaként belekóstol a pályaversenyzésbe.

    Lia Block, az idén januárban motorosszán-balesetben elhunyt profi rallyversenyző és showman Ken Block lánya csatlakozik a Williams F1-es versenyzői akadémiájához, egyúttal a 2024-es szezontól az ART Grand Prix színeiben fog indulni az F1 Academy nevű női formaautós szériában.

    A 17 esztendős Lia korábban gokartozott, majd apja nyomdokaiba lépve rallyzni kezdett és itt ért el sikereket, most pedig a pályaversenyzésben is kipróbálja magát. Az idén életre hívott, jövőre kizárólag F1-es nagydíjhétvégék betétfutamaként zajló F1 Academynek ő a második olyan versenyzője, aki egy F1-es istállóhoz kötődik. Korábban a McLaren jelentette be Bianca Bustamante szerződtetését, aki szintén az ART-nál szerepel majd, így Lia Block csapattársa lesz.

    Ken Block legendás autójával indul lánya egy rallyn – 17 évesen először versenyez összkerekes autóval

    „Annyira izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Williams versenyzői akadémiájához és az F1 Academy 2024-es szezonjában versenyezhetek. Erről soha nem is álmodtam, és már alig várom ezt az új tapasztalatot és azt, hogy annyit tanuljak, amennyit csak lehetséges” – nyilatkozta a 17 esztendős versenyzőhölgy.

    „Izgatottan köszöntjük Liát a Williams Racingnél a 2024-es F1 Academy pilótánkként. Lia már most elképesztően sokat ért el a motorsportban, elképesztően tehetséges, és bajnoki mentalitással és eltökéltséggel rendelkezik ahhoz, hogy sikeresen debütáljon a formaautózásban. Alig várjuk, hogy együtt elkezdjük ezt az utat. Csapatként elkötelezettek vagyunk a Forma-1 és az F1 Academy közös erőfeszítése mellett, hogy javítson a nők képviseletén a motorsportban, és már várjuk, hogy Liával, mint a Williams Racing versenyzői akadémiájának kulcsfontosságú tagjával dolgozzunk” – köszöntötte James Vowles, a Williams csapatfőnöke Liát, aki a háromszoros W Series-bajnok Jamie Chadwick után az akadémia második női tagja.

    Ami Lia Block eddigi pályafutását illeti, 2021-ben kezdett rallyzni Amerikában, ahol az American Rally Association (ARA) Open 2WD (kétkerékhajtású) kategóriájának legfiatalabb bajnoka lett. Emellett négy fordulóban Timo Scheider csapattársaként megmérette magát az Extreme E-ben, illetve indult az Egyesült Államokban rendezett Nitrocross NEXT sorozatban is.

    Megvan az F1 Academy első bajnoka – de miért csak Hamiltont érdekli a női sorozat?

    Az F1 Academy 2024-es szezonjában mind a 10 F1-es csapat nevezni fog versenyzőt, aki a csapat színeit viseli majd, így a McLaren és a Williams után előbb-utóbb a többi istálló is be fogja jelenteni a választottját.

    A szezon március 8-án, a Szaúd-arábiai Nagydíjon indul, és összesen 7 fordulóból, fordulónként 3 futamból áll majd. Dzsidda után még Miamiban, Barcelonában, Zandvoortban, Szingapúrban, Katarban és Abu-Dzabiban csaphat össze a mezőny.

  • Paraguayi származású pilóta kap lehetőséget a Formula 2-ben

    Paraguayi származású pilóta kap lehetőséget a Formula 2-ben

    A PHM Racing Formula 2-es csapata nemrégiben bejelentette az egyik pilótáját a 2024-es szezonra. A 22 éves paraguayi származású Joshua Dürksenről van szó, aki először képviselheti a dél-amerikai országot a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban.

    Nagy lépés lesz a mostani Duerksen számára, mert az előző két szezonban a Formula Regional Champinship by Alpineban versenyzett, és a Formula 3 kihagyásával érkezik majd meg a Formula 2-be. A FRECA-ban a legjobb eredménye egy Spában elért 3. hely volt.

    Dürksen a bejelentés után elmondta, hogy az F2 számára ez egy óriási lehetőség, és megköszönte a PHM Racing bizalmát. A paraguayi pilóta emellett annak is örül, hogy ő képviselheti hazáját a sorozatban.

  • Korábbi Ferrari-junior helyére ül át Grosjean az IndyCarban

    Korábbi Ferrari-junior helyére ül át Grosjean az IndyCarban

    Az IndyCarban szereplő Juncos Hollinger csapat két szezon után megvált a brit Callum Ilott-tól, a helyére Romain Grosjean érkezik.

    A francia pilóta 2021-től kezdve három szezont töltött eddig az első számú tengerentúli formaautós sorozatban, de Michael Andretti istállójánál az idén kegyvesztett lett. Mindazonáltal jövőre is marad a bajnokságban, mert a korábban a Ferrari akadémiájának támogatását élvező Ilott-ot menesztette a Hollinger csapat.

    Figyeltem a JHR fejlődését az előző idényekben. A csapat sokat fejlődött, izgatottan várom, hogy a tapasztalatommal hozzájáruljak az eredményeikhez a 2024-es szezonban, erős évet célzunk meg” – mondta Grosjean, aki győzelmet még nem szerzett az IndyCarban, de hatszor már dobogóra állt.

    Ha minden igaz, Grosjeant a Mercedes F1-es kocsijának volánja mögött is láthatjuk hamarosan, mert az Ezüstnyilak vezetése még évekkel ezelőtt megígért neki egy ilyen lehetőséget, hogy ne a csúnya balesete legyen az utolsó emléke egy F1-es autó volánja mögött.

    A kirúgott Grosjean beperli Andrettit

  • Häkkinen pártfogoltját szerződtette az egyik F1-es csapat

    Häkkinen pártfogoltját szerződtette az egyik F1-es csapat

    Nem sokkal azután, hogy Mika Häkkinen bejelentette Kush Maini mentorálását, az F2-ben szereplő indiai versenyző bekerült az Alpine akadémiájába.

    „Egy álmom vált valóra azzal, hogy egy olyan csapat karol fel, mint a BWT Alpine F1 Team, ahol tanulhatok és fejlődhetek abban a reményben, hogy egy napon készen állok majd a Forma-1-be lépésre. Nagyon köszönöm az Alpine-nak, hogy hisz bennem és megadja ezt a lehetőséget” – nyilatkozta a 23 éves Maini.

    Ő a kilencedik versenyző az Alpine akadémiájában, a kilencből kettő hölgy. Ez a program nevelte ki korábban Csou Kuan-jüt (Zhou Guanyut) és Oscar Piastrit, bár végül egyikük sem a márka istállójában mutatkozott be az F1-es mezőnyben. (Piastri emlékezetes botránnyal lépett ki a kötelékükből.) A jelenlegi akadémisták közül Jack Doohan és Victor Martins szintén az F2-ben versenyzik.

    A 23 éves Maini bajnoki címet nem szerzett az utánpótlás-kategóriákban, a brit F3-ban kétszer végzett a legjobb három között az összetettben. 2022-ben az F3-ban 14. lett egyetlen dobogós eredménnyel, idén az F2-ben a 11. helyen áll az utolsó állomás előtt.

    Az Alpine döntésében szerepet játszhat a pilóta származása is, hiszen India hatalmas piacot jelent.

    A Ferraritól csábított magához egy mérnököt az Alpine

  • Megérkezett az F1 kapujába Kimi, a Mercedes csodagyereke

    Megérkezett az F1 kapujába Kimi, a Mercedes csodagyereke

    Bejelentést tett az F1-es Mercedes, amely csapat nevelőprogramjának tagja az elmúlt néhány évben legnagyobb rivaldafény és várakozások által övezett fiatal versenyző: Andrea Kimi Antonelli egy lépcsőfokot kihagyva jövőre már a Forma-2-ben debütál.

    A 2006-ban született olasz tehetség – akinek korábbi állítása szerint nem Kimi Räikkönen ihlette második keresztnevét – 2019-ben, még gokartos korában került a Mercedes kötelékébe, a korai ígéreteket pedig első formaautós éveiben egyelőre igazolja. Antonelli két szezon alatt öt bajnoki címet szerzett: tavaly a német és az olasz F4-et egyaránt behúzta, emellett aranyérmes lett a Motorsport Games F4-es versenyén, majd idén év elején megnyerte a Formula Regional közel-keleti, egy hete pedig az európai szériáját.

    Bár a logikus lépcsőfok a továbblépést kiérdemlő pilóták számára innen az FIA Forma-3-as bajnoksága lenne, Antonelli kihagyja ezt a szintet, így jövőre már a Forma-2-ben debütál. Csapata továbbra is a Prema marad, akikkel már idén év végén részt vesz a sorozat abu-dzabiban zajló tesztjén.

    „Nagyon örülök ennek a lehetőségnek – idézi Antonellit a Mercedes weboldala. – A Formula Regionalból a Forma-2-be nagyon nagy az ugrás, és tudatában vagyok annak, hogy ez nagy kihívások elé állít, hiszen ott már igen magas a színvonal. Az autó nemcsak nekem, hanem mindenki más számára is új lesz, de így sem számítok könnyű menetre. Nem akarok elvárásokról beszélni, igyekszek a lehető legtöbbet tanulni a teszten, hogy készen álljak az első versenyre, majd pedig szeretnék jól szórakozni és jó munkát végezni.”

    Úgy építették az új F2-es autót, hogy a nők is el tudják vezetni

    Andrea Kimi Antonelli a sok rajongó számára nosztalgikus érzéseket keltő neve mellett olasz nemzetisége révén is izgalmas várományosa lehet egy jövőbeli Forma-1-es ülésnek, hiszen Olaszországnak régóta nincs meghatározó versenyzője az autóversenyzés csúcsán. Az ország utolsó futamgyőzelmét Giancarlo Fisichella szerezte még 2006-ban, az ebben az évezredben az F1-ben debütáló mindössze négy olasz (Gianmaria Bruni, Giorgio Pantano, Vitantonio Liuzzi, Antonio Giovinazzi) mind távol voltak a dobogótól, jövőre pedig már harmadik éve lesz olasz versenyző nélküli a rajtrács. Ám most sokan Antonelliben látják a lehetőségét annak, hogy a belátható jövőben akár a fenti eredményességi mutatók mindegyikébe új bejegyzés kerüljön.

    Az F2 jövő évi szezonjával kapcsolatos további hír, hogy a Red Bullnak támogatott két versenyzője lesz a mezőnyben Isack Hadjar és Pepe Marti személyében. Előbbi már idén is az F2-es mezőny tagja, Abu-Dzabiban pedig először tesztelhet majd F1-es autót is, míg Marti az F3 idei ötödik helyezettjeként lép feljebb. Ez szerződésbontások sorának előjele lehet, hiszen idén még Jack Crawford, Enzo Fittipaldi, Dennis Hauger, Ajumu Ivasza és Zane Maloney is Red Bull-neveltként tagja az F2-es mezőnynek.

  • Megvan az F1 Academy első bajnoka – de miért csak Hamiltont érdekli a női sorozat?

    Megvan az F1 Academy első bajnoka – de miért csak Hamiltont érdekli a női sorozat?

    A Forma-1 betéteseményeként, Austinban szerezte meg az F1 Academy bajnoki címét Marta Garcia, akit jövőre már nem akar a mezőnyben tartani a sorozatot irányító Susie Wolff.

    Austinban először szerepel az F1 kísérősorozataként az idén életre hívott, F4-es autókat használó női sorozat, a spanyol Garcia pedig már a szezonzáró hétvége három futamából az elsőn elegendő pontelőnyt gyűjtött össze ahhoz, hogy matematikailag megszerezze a bajnoki címet. A 23 éves hölgy a szezonkezdet óta kiemelkedett a mezőnyből, az eddigi 19 futamból 7 győzelmet aratott. A bajnoki második helyért a svájci Léna Bühler és az emirátusokbeli Hamda Al-Kubaiszi harcol még a hétvége hátralévő részében.

    Garcia sikere nem meglepetés, hiszen a mezőny legtapasztaltabb tagjának számít, ugyanis ő az egyetlen, aki a 2019 óta három szezont megélt W Seriesben is ott volt már a kezdetektől, és ott is szerzett egy futamgyőzelmet az erősebb, F3-as autókkal.

    A hétvége első versenye több órával azelőtt ért véget, hogy az F1-es mezőny szombati programja megkezdődött volna Austinban, de a Mercedes versenyzői így is a helyszínről figyelték már azt. Lewis Hamilton az elsők között gratulált Garciának, George Russellnek pedig feladat is jutott, hiszen ő adta át a díjakat a dobogón.

    Csinos versenyzőlányt szerződtetett a McLaren

    „Kicsit szomorú, hogy mindig csak Lewis az, aki átjön hozzánk és felajánlja a segítségét. De elvégre ő tudja, hogy milyen az egyedülinek lenni, így tud hozzánk kötődni” – panaszkodott a Sky Sports mikrofonja előtt Susie Wolff, utalva arra, hogy Hamilton az F1 egyetlen színesbőrű pilótája, aki régóta küzd a kisebbségi csoportok érdekeiért, az autósportban pedig a nők is egy ilyen alulreprezentált társadalmi csoport.

    „De jövőre mind a tíz F1-es csapat szerepet vállal a saját festésével, így onnantól nagyobb aktivitást várok majd az ő platformjaikon is. Ez nagy segítség lesz a küldetésünk számára, hiszen nem rövid távban gondolkodunk.”

    Jövőre minden F1-es istállónak támogatnia kell a női sorozat egy pilótáját, elsőként pedig a McLaren kötelezte el hivatalosan is magát valaki mellett, amikor a héten bejelentette a fülöp-szigeteki Bianca Bustamante felkarolását. Más csapatok még nem léptek, noha néhány partnerség kézenfekvőnek tűnik, hiszen Bühler például már most is a Sauber akadémiájának tagja, a mostani futamon másodikként záró brit Abbi Pulling pedig az Alpine kötelékébe tartozik.

    A bajnok Garcia azonban már nem biztos, hogy választható lesz. Bár Wolff emlékeztet arra a szabályra, hogy a női nevelőszériában, ahol a gyors rotálódás és továbbléptetés a cél, mindenki legfeljebb két szezont tölthet el, ám a sorozat többi vezetőjével azon dolgozik, hogy a spanyolt már jövőre bejuttassa egy olyan sorozatba, ahol férfiak ellen is megméretheti magát. A logikus lépcsőfoknak pedig a Formula Regional Európa-bajnokság tűnik, amely az FIA F3-as bajnoksága előtti ugródeszkának számít.

  • Csinos versenyzőlányt szerződtetett a McLaren

    Csinos versenyzőlányt szerződtetett a McLaren

    A McLaren istálló támogatását élvezi a 18 éves Fülöp-szigeteki Bianca Bustamante, a következő szezonban a wokingiak segítik az F1 Academy-ben.

    A patinás csapat szerdán jelentette be, hogy a női versenysorozatban induló hölgyet felvették az utánpótlás-programba. Bustamante az F1 Academy idei utolsó fordulóját a tabella 7. helyéről várja, de két győzelmet már szerzett (az elsőről mi is megemlékeztünk, azóta Monzában is nyert).

    Az ART által üzemeltetett csapat autóján Bustamante a McLaren színeivel fog versenyezni a 2024-es idényben, amelyről a héten kiderült, hogy hét helyszínen rendezik (helyszínenként három futammal), és ezúttal mindegyik állomás az F1 egyik betétprogramja lesz – idén csak az F1 Academy szezonzáróján, a hétvégi Egyesült Államok Nagydíján van így, sokan kritizálták is emiatt a bajnokságot.

    2024-ben mind a tíz F1-es istálló a saját színeiben indít majd egy hölgyet az F1 Academy-ben.

    A McLaren nemrég az F3 idei bajnokát, Gabriel Bortoletót is leszerződtette az utánpótlás-programjába.

    Leigazolták az első két versenyzőnőt az új F1 Academy-be!