Kategória: Formula Sport

  • Halála előtti utolsó mozzanataként még megmentette fia életét Gil de Ferran

    Halála előtti utolsó mozzanataként még megmentette fia életét Gil de Ferran

    Az egy hete váratlanul elhunyt brazil autóversenyző, Gil de Ferran lánya, Anna érzelmes üzenetben emlékezett meg apjáról, aki szerinte túlnőtt magán az életen, egyúttal pedig tisztázta a halál pillanatának tragikus, de egyben szívmelengető körülményeit.

    Az Indianapolis 500 2003-as győztese, valamint a CART kétszeres bajnoka december 29-én egy privát versenypályán, a floridai The Concourse Clubban, egy kétüléses versenyautóban való száguldás közben halt meg, miután szívrohamot kapott. Anna de Ferran Instagram-bejegyzése tisztázza, hogy testvére, Luke, valamint apja ugyanabban az autóban ültek, amit az apja vezetett a tragédia pillanatában – ám lélekjelenléte még ekkor is a helyén volt.

    Versenyzés közben meghalt a világ leggyorsabb pilótája

    „Több visszatérő témát is olvastam az apámról szóló üzenetek között. Szívmelengető látni, hogy az olyan szavak, mint a tisztelet, a bajnok, az intelligens, az alázatos, a mély kapcsolódás és a becsületesség sokszor feltűnnek a mondatok között” – reagált Anna az apjáról írt rajongói megemlékezésekre.

    „Noha az apám túl fiatalon hagyott itt minket, legalább olyan módon tette, ahogyan mindig is szerette volna: egy versenyautót vezetve, a testvéremmel az oldalán. Szenvedés nélkül távozott, az utolsó tette pedig az volt, hogy a lábával a fékre taposott, így a testvérem aznap este haza tudott jönni velünk. Ez önmagában bizonyítéka, hogy micsoda gondoskodással, önzetlenséggel és szeretettel viszonyult mindenhez, amit csinált.”

    Anna de Ferran bár az autósporttól távol álló hivatást választott, hiszen DJ-ként, elektronikus zenei producerként ténykedik, ám így is a legnagyobb versenysorozatok világában él, hiszen gyakori fellépő a nagydíjhétvégéken – zenélt például tavaly Interlagosban és Las Vegasban is.

    „Apám nagyon mély személyiségű ember volt, sokat gondolkodott és sohasem félt beszélni a halálról – folytatta megemlékezését. – Azt akarta, hogy mindannyian kíváncsian, elhivatottan, tartással éljük tovább az életünket, így ezt is fogjuk tenni. Tovább fogunk nevetni, szeretni, kérdéseket feltenni, új ötletekkel előállni. Tovább hajszoljuk az álmainkat és mindent kihozunk az életünkből, ahogyan azt ő is tette. Apám nagyobb volt magánál az életnél, azt hiszem, talán túl is nőtte azt. De a fény, amit a világnak adott, örökké ragyogni fog.”

     

    View this post on Instagram

     

    A post shared by Anna de Ferran (@annadeferran)

  • Versenyzés közben meghalt a világ leggyorsabb pilótája

    Versenyzés közben meghalt a világ leggyorsabb pilótája

    56 éves korában elhunyt Gil de Ferran brazil autóversenyző, aki legnagyobb sikereit az Egyesült Államok formaautós sorozataiban érte el az ezredforduló környékén, miközben egy jeles rekordot is felállított, s egészen mostanáig a McLaren tanácsadója is volt.

    De Ferran halálát az Associated Press értesülései szerint szívroham okozta, miközben a fiával versenyzett a floridai The Concourse Club tesztpályán.

    A pilóta az 1990-es évek kezdetén honfitársával, Rubens Barrichellóval együtt jelent meg az európai utánpótlásszériákban, ám őt a brit F3 megnyerése, majd a Formula-3000-ben szerzett év végi harmadik hely után (bár az F1-ben is tesztelt az Arrowsszal és a Williamsszel) az USA-ba sodorta az élet, s ott épített magának sikeres karriert, az amerikai együléses csúcsszéria szakadása közepette előbb a CART-ban, majd az IndyCarban versenyezve.

    2000-ben és 2001-ben megnyerte a CART bajnoki címét, eközben pedig 2000 októberében felállított egy máig élő rekordot a California Speedway oválpályáján: azzal, hogy 241,428 mérföld/órás (388,541 km/órás) egykörös átlagsebességgel megnyerte az időmérőt, máig az ő nevéhez fűződik a zárt versenypályán valaha elért leggyorsabb kvalifikációs kör.

    Legnagyobb presztízsű sikere azonban 2003-ban jött el, amikor a Penske pilótájaként megnyerte az Indianapolis 500-at honfitársa, Helio Castroneves előtt.

    Annak az évnek a végén be is fejezte versenyzői karrierjét (bár évekkel később egy időre még visszatért a hosszútávú versenyzéshez), s 2005-től már csapatmenedzseri szerepben tűnt fel. Három éven keresztül a BAR és a Honda sportigazgatója volt a Forma-1-ben, ezt követően saját csapatot is alapított az USA-ban, majd 2018-tól az IndyCar felé is terjeszkedő McLaren vezetőségének tagja lett, s egészen haláláig a wokingi központú istálló tanácsadójaként dolgozott.

    „A McLaren Racingnél mindenkit sokkol és mélyen elszomorít a hír, hogy elveszítettük a McLaren család egy szeretett tagját. Részvétünket küldjük Gil de Ferran családjának, barátainak és szeretteinek” – búcsúzott fiatalon elhunyt kollégájától a csapat. Más brazil versenyzők, mint Felipe Massa és Tony Kanaan szintén elsők voltak a megemlékezők hosszú sorában.

  • Véletlen kattintással és autista testvérével védekezik az össztűz alá került McLaren-versenyző

    Véletlen kattintással és autista testvérével védekezik az össztűz alá került McLaren-versenyző

    A közösségi médiában került támadások kereszttüzébe Bianca Bustamante, a McLaren 18 éves juniorversenyzője, miután Twitteren egy olyan bejegyzést kedvelt, amelyben valaki autistának nevezte az Aston Martin F1-es pilótáját, Lance Strollt. Azt mondja, csak félrekattintott.

    Első ránézésre hasonlóan felfújt ügynek tűnik ez, mint az elmúlt szezonok néhány olyan esete, amikor az online versenyzés közbeni káromkodásért kellett karrierje értékes éveivel fizetnie Európában Jüri Vipsnek, az USA-ban pedig Kyle Larsonnak, ám a fülöp-szigeteki hölggyel történtek ismét figyelmeztetnek arra, hogy a mai világban egy ismert sportolónak (és bármilyen hírességnek) minden egyes mozdulatát kétszer át kell gondolnia, hiszen mindig akadnak olyanok, akik ezekre a hibákra vadásznak. És persze olyanok is, akiket érzékenyen érinthet egy-egy az online térben tett elszólás vagy kiállás, ami aztán a sportolóval kapcsolatba hozható csapaton és támogatókon is lecsapódhat.

    Bustamantét december 27-én a Twitteren egyes követői azon kapták, hogy egy másik felhasználó olyan üzenetét kedvelte, amelyben az illető éppen Bustamante képességeit védte meg, kontrasztba állítva őt Stroll-lal, aki szerinte „az apuka pénze” nélkül nem lehetne az F1-es mezőny tagja. A hozzászóló az „autista” jelzővel illette Strollt, a botrány pedig akörül alakult ki, hogy a versenyzőhölgy kedvelt egy üzenetet, amelyben szellemi fogyatékosnak neveznek egy pilótát.

    https://twitter.com/aus2311/status/1739993482813714818

    Nem ez az első eset, hogy valaki bajba kerül, amiért az autista jelzőt használta Strollra, 2022-ben az Osztrák Nagydíj alatt egy belga kommentátort függesztettek fel emiatt.

    Bianca Bustamantét néhány hónapja vette szárnyai alá a McLaren, hogy a csapat színeiben induljon a női versenyzők számára kiírt F1 Academy jövő évi, második szezonjában. Miután támadások kereszttüzébe került a közösségi médiában, a versenyzőhölgy sűrű bocsánatkérések közepette írta meg az alábbi üzenetét:

    „Őszintén bocsánatot kérek. Elismerem a hibámat, hogy egy nem megfelelő tweetet kedveltem, és el sem tudom képzelni, hány embert bántottam meg ezzel. Görgetés közben véletlenül bekedveltem azt a tweetet, de amint később ezt felfedeztem, azonnal kivettem a kedvelést.

    Mivel az egyetlen fiútestvérem autista, teljes mértékben átérzem, milyen kihívásokkal áll szemben egy autista személy. Sohasem lennék előítéletes egy fogyatékossággal élő személlyel szemben, és sohasem támogatnám egy ilyen üzenet íróját egy versenyzőtársammal szemben. Nagyon komolyan veszem az autizmus ügyét, mert személyesen is érintett vagyok.

    Őszintén bocsánatot kérek Lance Strolltól és mindenkitől, akit megbántottam. Nem támogatom az ilyen megjegyzéseket. Remélem, a versenyzői közösség megérti, hogy ez 100%-ban véletlen volt, és bocsánatot kérek ezért a nagy hibáért.”

    A McLaren nem reagált nyilvánosan az esetre. A későbbiekben Bustamante még egy videót is közzétett autista testvéréről.

    https://twitter.com/racerbia/status/1740054801675886724

    Felmerülhet azonban, hogy a nyilvánosság és a versenyzőhölgy is a rossz végénél fogta meg a botot ebben az ügyben. Néhány szemfüles Twitter-felhasználó megörökítette, hogy Bustamante több olyan üzenetet is kedvelt, amelyek Stroll versenyzői képességeinek becsmérlésével és az apja általi finanszírozásával kapcsolatosak. Sokkal valószínűbb tehát, hogy Bustamante nem az autista jelzőn szórakozott, sokkal inkább az F1-ben az Aston Martin révén saját csapattal és kirobbanthatatlan versenyzői üléssel rendelkező Stroll családon – ami szintén nem méltányos, de efelett mégis elsiklott a történet. A kritikák kereszttüzébe kerülő Twitter-üzenet ráadásul egy egyértelmű Bustamante melletti kiállás volt, így talán nem olyan mélységesen elítélendő, hogy rákattintott a kedvelést jelző kis szívecskére…

  • Az F1-ben többen követelték azt a szabályt, amit az előszobáiban bevezetnek

    Az F1-ben többen követelték azt a szabályt, amit az előszobáiban bevezetnek

    Az F2-ben és az F3-ban eltüntetik a trükközési lehetőségek közül azt, hogy az időmérőn valaki piros zászló okozásával tartsa meg a jó pozícióját.

    Hasonló előírás már érvényben van az IndyCarban, amivel meg akarják akadályozni, hogy bárki szándékosan hibát kövessen el és a riválisokat lassításra kényszerítse. Az F1-ben egyelőre tehát nem vezetik be ezt a szabályt, de ha jól működik a két fő utánpótlás-bajnokságban, vélhetően megfontolják az átültetését a világbajnokságba.

    Az F2 és az F3 időmérőin innentől nem vehet részt a további küzdelemben az, aki egyedül (vagyis például nem mással ütközve) piros zászlót okoz, a felügyelőknek pedig lehetősége lesz rá, hogy az illető legjobb eredményét is töröljék. Fontos kiemelni, hogy ez csak a piros zászlóra érvényes, sárga zászló előidézése esetén nem érvényesek a leírtak.

    Monacóban rendszeresen visszatérő probléma, hogy aki az 1. helyen áll az időmérő végéhez közeledve, könnyen bebiztosíthatja a pole pozíciót egy rontással, amit akár szándékos is lehet: 2006-ban Michael Schumacher, 2014-ben Nico Rosberg, 2021-ben Charles Leclerc, 2022-ben Sergio Pérez zsebelte be vitatott módon az első rajtkockát.

    Emiatt például Max Verstappen is jelezte már, hogy változtatni kellene a szabályokon – 2022-ben ő volt az egyik kárvallottja Pérez megpördülésének, hiszen másokhoz hasonlóan ez elvette az esélyét, hogy javítson a köridején az utolsó másodpercekben.

    Sainz megbüntetné a piros zászló okozóit

  • Kiderült, hol folytatja pályafutását a Formula 3 első női pontszerzője

    Kiderült, hol folytatja pályafutását a Formula 3 első női pontszerzője

    Sophia Flörsch az idei szezonban történelmet írt a Formula 3-ban. A szóban forgó sorozat első női pontszerzője jövőre is rajthoz fog állni a Van Amersfoort Racing versenyzőjeként.

    Flörsch az idei évadot a PHM Racing by Charouz csapatánál teljesítette. Ugyan az idény első felében még nem igazán jöttek a jó eredmények a német versenyzőnő számára, azonban második felében több kiemelkedőbb versenye is volt.

    Csak pár óráig élt az F3 első női pontszerzése

    Az Alpine kötelékéhez tartozó Flörsch – aki 2020 után idén először teljesített teljes szezont a Formula 3-ban – az osztrák főfutamon az előkelő kilencedik helyet szerezte meg, azonban sajnálatos módon a pontjait az utólagos kizárását követően nem kaphatta meg. Azonban a sors kárpótolta őt a Spielbergben ért sérelmeiért, és a spái főversenyen a hetedik helyen lett rangsorolva, aminek köszönhetően 6 pont került a neve mellé.

    „Örülök, hogy visszatérhetek a VAR-hoz, máris olyan érzésem van, mintha otthon lennék – nyilatkozta a 23 éves versenyzőnő, aki a holland csapat pilótájaként szenvedett óriási balesetet a 2019-es Makaói Nagydíj során. – Biztosan megvan a képességem ahhoz, hogy a következő szezonban tovább tudjak fejlődni, és jó eredményeket szállítsak a csapatom számára.”

    Flörsch az idei Makaói Nagydíjat már a Van Amersfoort Racinggel teljesítette, ahol végül egy jó versenyt követően a 11. helyen zárt.

    Megszületett az első női pontszerzés az F3-ban

  • Darázzsá változik az F2 egyik legsikeresebb csapata

    Darázzsá változik az F2 egyik legsikeresebb csapata

    Óragyártó vállalat vásárolt részesedést az eddig Virtuosi Racing néven ismert csapatban, így a következő szezontól Invicta Racing néven indul a bajnokságban.

    Ennek következtében az autók festése az Invicta vállalati színvilágának megfelelően sárga-feketére változik, a látvány talán hasonlítani fog az 1990-es évek végi F1-es Jordanekre. Ennél az F2-es istállónál versenyzett korábban Csou Kuan-jü (Guanyu Zhou), 2024-ben a McLaren és az Alpine akadémiájának növendékei, Gabriel Bortoleto és Kush Maini alkotja majd a pilótapárost. Bortoleto az F3 idei bajnoka lett.

    Az Invicta Racing még a kettővel ezelőtti nevén, Russian Time néven 2017-ben megnyerte a konstruktőri bajnokságát az újjáélesztett Forma-2 legelső kiírásában, 2019-től 2021-ig pedig (UNI-Virtuosi néven) második lett benne.

    2017 óta 18 futamgyőzelmet szereztek a pilótái, idén Jack Doohan 3.-ként végzett a tabellán velük.

    Kiderült, hogy hol folytatja pályafutását a Formula 3 regnáló bajnoka

  • Kiderült, hol folytatja pályafutását az ifjú Montoya

    Kiderült, hol folytatja pályafutását az ifjú Montoya

    Nemrégiben vált hivatalossá, hogy Sebastián Montoya melyik sorozatban fog versenyezni a következő szezonban. Az ex-F1-es Juan Pablo Montoya fia a Campos Racing csapatát fogja erősíteni.

    Az amerikai-kolumbiai származású pilóta idén az első teljes szezonját teljesítette a Formula 3-ban, és egy igazi hullámvasút utazást élhetett át. Már az idény második hétvégéjén dobogóra tudott állni Melbourne-ben, de ekkor még nem sejthette azt, hogy ez a pillanat lesz az évadának abszolút fénypontja.

    Az ifjú Montoya ugyanis a második helyén kívül mindössze pár pontszerzésre volt képes a Hitech pilótájaként, ami miatt mindössze a csalódást keltő 16. helyen fejezte be az egyéni pontversenyt.

    A Campos azonban nem lesz ismeretlen terület a számára, ugyanis a tavalyi Formula 3-as szezon legvégén beugróként a spanyol csapatnál kapott lehetőséget az amerikai-kolumbiai versenyző. Akkor meghálálta a bizalmat, és a hétvége mindkét futamán pontot tudott szerezni.

    Sebastián Montoya, Campos Racing
    Montoya már a Campos Racing pilótájaként versenyzett Makaóban Fotó: Dutch Photo Agency/Red Bull Content Pool

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a Campos Racing csapatánál versenyezhetek – lelkendezett a Red Bull junior Montoya a bejelentést követően. – Őszintén, már most nagyon sokat tanultam, pedig még csak most tértem vissza a csapathoz. Sajnos Makaóban nem úgy teljesítettünk, mint azt szerettük volna.”

    „A potenciál azonban ott van, és mindössze annyi a feladatunk, hogy maximalizájuk az előttünk adódó lehetőségeket. Tudjuk, hogy erős az autónk, és képesek leszünk vele folyamatosan a pontszerzők között végezni. Bízom abban is, hogy a futamgyőzelmekért is harcba tudunk majd szállni.”

  • Megvan, hol vigasztalódhat az F1-es visszatéréstől elgáncsolt gumiszállító

    Megvan, hol vigasztalódhat az F1-es visszatéréstől elgáncsolt gumiszállító

    A Forma-1 vezetése úgy döntött, 2025-től is a Pirelli marad a mezőny gumiszállítója, amelynek ezúttal konkurenciája is volt a beadott pályázatnál a Bridgestone személyében. Utóbbit a Formula E kárpótolhatja 2024-től.

    A japán márka utoljára 2010-ben, az F1-ben vett részt világbajnoki sorozat gumiszállítójaként, ez változhat meg jövőre, ha igaznak bizonyul a The Race értesülése, miszerint a Bridgestone nyerte az elektromos formaautós sorozat tenderét.

    Az új Gen3-as autókhoz a Hankook biztosította a gumit az idei évben, de úgy tűnik, a koreaiaknak csupán ez az egy szezon jutott.

    A Bridgestone a 2025/2026-os idény végéig nyerhette el a gumiszállítói megállapodást a Formula E-ben.

    Forradalmi újításokat ígért, mégis elbukott az F1-be vágyó Bridgestone

  • Kiderült, hogy hol folytatja pályafutását a Formula 3 regnáló bajnoka

    Kiderült, hogy hol folytatja pályafutását a Formula 3 regnáló bajnoka

    Ahogyan az várható volt, Gabriel Bortoleto a Formula 3 megnyerését követően a Formula 2-ben kapott lehetőséget. A brazil fiatal az Invicta UNI Virtuosi csapatát fogja erősíteni, és a csapattársa a Mika Häkkinen által is támogatott Kush Maini lesz.

    Bortoleto – aki a bajnoki cím megszerzését követően a McLaren pilótaakadémiájához csatlakozott – lett az első brazil pilóta, aki képes volt megnyerni a szóban forgó sorozatot Robert Shwartzman, Oscar Piastri, Dennis Hauger és Victor Martins után.

    A Fernando Alonso által menedzselt pilóta az egész szezon során zseniális teljesítményt nyújtott, miután mindössze három verseny kivételével mindig a pontszerzők között tudott zárni. Ennek, valamint a két győzelmének és a hat dobogós helyezésének köszönhetően már a szezonzáró hétvége időmérő edzését követően behozhatatlanná vált az egyéni bajnokságban lévő pontelőnye.

    „Izgatottan jelenthetem be, hogy 2024-ben a Formula 2-ben fogok versenyezni az Invicta UNI Virtuosi Racing csapatával – árulta el a brazil fiatal. – Ez a csapat győztes mentalitással rendelkezik, miután a csapatversenyben három alkalommal is megszerezte a második helyet. Nekünk is ez lesz a célunk, hogy a létező legjobb helyezéseket érjük el a csapat számára.”

    „Idén is szereztek győzelmeket és pole-pozíciókat, bízom benne, hogy erre tudunk majd építeni a következő szezon alatt. Nagy kihívás lesz, mivel egy vadonatúj autóval foguk versenyezni, amihez nagyon gyorsan meg kell tanulnunk alkalmazkodni.”

    „2023-ban rengeteget fejlődtem, ennek köszönhetően is nyertem meg a Formula 3-at. Remélem, hogy ez a folyamat 2024-ben is folytatódni fog, és már ekkor képesek leszek a győzelem útjára lépni a karrierem vadonatúj szakaszában.”

    Már az utolsó versenyek előtt eldőlt az F3-as bajnoki cím sorsa

  • Vesti mindent megpróbált, de nem tudta elvenni Pourchaire-től a bajnoki címet

    Vesti mindent megpróbált, de nem tudta elvenni Pourchaire-től a bajnoki címet

    Frederik Vesti hiába igyekezett a főfutamon, nem volt képes ledolgozni a hátrányát, ami miatt Theo Pourchaire lett a Formula 2-es bajnokság 2023-as kiírásának bajnoka.

    Vesti 16 pontos hátránnyal vágott neki a futamnak a 9. helyről, amíg a bajnoki riválisa a 14. pozícióból várhatta a startot. Az első sorból Jack Doohan és Victor Martins indulhatott. A francia fiatal nem jól kapta el a rajtot, így az ausztrál riválisa könnyen meg tudta tartani a vezető helyét. Mögötte Kush Maini érkezett, aki ki tudta használni Martin rajtnál elkövetett hibáját. Vesti a közepeseken indulva egy, Poucharie pedig három helyet tudott javítani az eredeti rajtpozíciójához képest.

    A francia fiatal nagyon korán, már a 7. körben kiállt friss közepes keverékű Pirellikért, és a a mezőny végére csatlakozot vissza. A Prema reagált is, egy körre később behozták a francia előtt autózó Bearmant, de az olaszok nagy bánatára a kerékcserét követően a francia fiatal mögé ért vissza a pályára. Pourchaire rövid idő múlva elkezdett felzárkózni, miután sokkal frissebb abroncsokkal rendelkezett az előtte autózókhoz képest.

    Vesti még a verseny féltávjánál is nagyszerű köröket autózott, ugyanis többek között Pourchaire-nél is gyorsabb volt. Ugyan Bearman autója a futam 18. körében elfüstölt, de mivel a brit fiatal vissza tudott evckálni a bokszba, így a biztonsági autó elmaradt, és Vesti emiatt elesett az ingyen kerékcsere lehetőségétől.

    A dán pilótának a kiállását követően iparkodnia kellett, mert a francia megelőzését követően már csak hét kör volt hátra a versenyből, és a bajnoki cím érdekében minimum a dobogón kellett célba érnie. A verseny vlge felé közeledve az élen nem történt változás, miután Doohan és Martins is jó pozícióban volt. Mögöttük nagy csata alakult ki a 3. helyért Zane Maloney és Ayumu Iwasa között, amit végül a barbadosi fiatal nyert meg.

    A futam végére azonban Vesti utol tudta érni őket, és a japánt könnyű szerrel meg is tudta előzni. Azonban a másik Red Bull juniornál már nem volt ekkora szerencséje, mivel a próbálkozásból ütközés lett, ami miatt Maloney kiesett a versenybből. Doohan végül nyerni tudott az utolsó F2-es futamán Martin előtt, és Vesti hiába ért célba a 3. helyen, Pourchaire a 5. pozícióban lett rangsorolva, és így végül az ő fejére került a bajnoki korona.

    A mindösszesen 20 éves francia fiatal ezzel a modern Formula 2 hetedik bajnoka lett Charles Leclerc, George Russell, Nyck de Vries, Mick Schumacher, Oscar Piastri és Felipe Drugovich után.