Kategória: Formula Sport

  • Norris az F2-ben vagy Japánban folytathatja

    Norris az F2-ben vagy Japánban folytathatja

    Lando Norris 2018-ban feltehetően vagy az F2-ben, vagy a japán Super Formula-sorozatban folytatja karrierjét.

    A McLaren 17 éves juniorja hatalmas szenzációt okozott a hétközi hungaroringi F1-es teszten, ahol Sebastian Vettel mögött a második helyen végzett. Norris idén az F3-as szériában versenyzik, ahol jelenleg a második helyet foglalja el összetettben és reális esélye van a bajnoki címre – habár a brit úgy érzi, a cím megnyerése nem szükséges feltétele annak, hogy elmozduljon a kategóriából. A teszten nyújtott, az „elvárásaimhoz képest kissé jobb” teljesítménye azonban – amely a 2016-os McLaren Autosport BRDC Award mellé járt – szerinte nem elég ahhoz, hogy rögtön az F1-be katapultálja magát.

    „Még nem 100%, de elég biztos vagyok benne, hogy jövőre nem F3-azni fogok” – nyilatkozta Norris. „A McLaren Fernando [Alonso] és Stoffel [Vandoorne] mellett van, így nem rajtam múlik egy esetleges ülés; nem valószínű az F1, inkább az F2-re vagy a Super Formulára van esély. Nem hiszem, hogy a teszt bármit is megváltoztatott volna erre a szezonra nézve: nincsenek tervek, azon kívül, hogy megnyerjem az idei F3-as bajnoki címet.”

    A Super Formula jól bevált, trendi fejlesztőtereppé vált az elmúlt évek során: a McLaren 2016-ban Vandoorne esetében élt ezzel a lehetőséggel, miután a belga megnyerte a 2015-ös GP2-es címet, a Red Bull pedig hasonlóan gondolkodott idén, amikor Pierre Gaslyt Japánba küldte versenyezni a 2017-es szezonra.

  • Russell: A rajongók 99.9%-a nevet a Halón

    Russell: A rajongók 99.9%-a nevet a Halón

    George Russell, a Mercedes utánpótlás programjának 19 éves brit versenyzője a Hungaroringen adott nekünk exkluzív interjút. Forma-1, Halo, DTM, Formula E – ezeket a témákat mind érintettük.

    Kérdés: Szép előnnyel vezeted a GP3-as bajnokságot. Ki lehet a legnagyobb kihívód a bajnoki címért folytatott harcban?

    George Russell: Őszintén szólva nem gondolkodom túl sokat a bajnokságon. Múlt hétvégén 49 pontot szereztem, miközben a riválisaim nulláztak. Elég gyorsan változhatnak a dolgok. A csapattársaim nagyon versenyképesek, valamint időközönként Boccolacci is nagyon gyors tud lenni, Lorandi szintén. Szerintem még nagyon nyitott a bajnokság. Bármi megtörténhet, sok van még hátra.

    Kérdés: Tudjuk, hogy a Forma-1-ben már nem létezik igazi csapatmunka. Hogy van ez az alacsonyabb kategóriákban?

    Russell: Igazából csak a mérnökök által megosztott adatokat beszéljük meg, hogy fejlesszük az autót. Ezt az ART-nél különösen jól csináljuk, nyitottak vagyunk egymáshoz, jól tudunk együtt dolgozni. Ausztriában első sorból rajtolhattunk és Silverstone-ban a főverseny rajtjánál négy autóval voltunk ott az első ötben.

    Kérdés: Körülbelül két éve mondtad, hogy a Forma-1 már elérhetetlen számodra és a DTM az elsődleges célod. Most ott tartunk, hogy a világbajnok Forma-1-es istállónak tesztelhetsz… Gondolom már egyértelműen a Forma-1 a cél.

    Russell: Igen, természetesen. Amikor ezt nyilatkoztam, meglepődtem volna, ha azt mondják, hogy ebben a pozícióban leszek jelenleg. Mindig is biztos voltam magamban, hogy elég jó vagyok ehhez, ám nem adódott lehetőség, hogy valamelyik utánpótlás program részese lehessek. A Mercedeses nagyszerű hely, elképesztő lehetőség ez nekem. Nagyon várom már a tesztet.

    Kérdés: A Mercedes szezon végén felhagy a DTM-mel, mi lesz így a sorozattal?

    Russell: Számomra egyértelmű, hogy a Formula E a jövő. Sok ország köt egyezséget a sorozattal és körülbelül 25 év múlva a világ több részén is betiltják a benzines és dízeles autók árusítását. A gyártóknak emiatt fontos, hogy jó hátterük legyen az elektromos autók gyártásában. Szomorú a DTM számára, mivel egy nagyon versenyképes és kedvelt sorozatról beszélünk. Változnak a dolgok a motorsportban, a Mercedes pedig tudja, hogy mit csinál, szóval a döntés nyilvánvalóan helyes.

    Kérdés: Tetszik neked a Formula E, el tudnád képzelni ott a jövőd?

    Russell: Néha megnézem a versenyeket és van néhány barátom ott. Jelenleg még elég lassúak az autók, de értem a technológia lényegét. Ez nem csak a motorsport, de a világ jövőjét is mutatja egyben. Nyitott vagyok a Formula E-t illetően. Nagyon tetszik az ötlet és a hétvégék lebonyolítása. Megérkeznek a város közepébe – ami a rajongóknak is kényelmes – , majd minden egy napon van: edzés, időmérő, verseny.

    Kérdés: Van már terved a következő évre?

    Fotó: Magyar Gábor

    Russell: Nem, nem igazán. Az elmúlt néhány évben folyamatosan mondtam magamnak, hogy csakis versenyről versenyre koncentrálok. Nem tekintek távolabbra, mert bármi megtörténhet. A Mercedes jól bánik a versenyzőivel, szóval ha teljesítek, meg fogom kapni a lehetőséget. A teszttel már meg is kaptam az elsőt, a GP3-as bajnokságot pedig meg kell nyernem – ez a dolgom. Aztán ha befejezzük a szezont Abu Dhabiban, nekiállhatok tárgyalni Toto Wolfékkal, hogy mi legyen 2018-ban.

    Kérdés: Mit gondolsz a Halóról, ami jövőre bevezetésre kerül a Forma-1-ben?

    Russell: Hogy őszinte legyek, nem vagyok nagy rajongója. Teljesen az FIA mögött állok a biztonság növelését illetően. Véleményem szerint a valószínűtlenül bekövetkező furcsa balesetek megelőzése miatt vezetik be. Azonban akármilyen sportról beszélünk, mindig is bekövetkezhetnek az effajta „freak” balesetek, ami ellen nem tudunk mit tenni. A motorsport veszélyes, ezt el kell fogadni. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy elkerüljük az olyan ütközéseket mint Bianchié volt.

    Kérdés: Szerinted megmentette volna Bianchi életét a Halo rendszer?

    Russell: Nem, nem gondolom. Ez egy olyan külső dolog, ami valószínűleg segíthet megelőzni az ehhez hasonló eseteket. Itt vannak a legjobb biztonsági gumifalak, a legjobb sportbírók, biztonsági járművek – amik talán nem jönnek fel a pályára rossz helyeken. El kell fogadnunk a veszélyességi faktort és tovább kell lépni. Nem érzem biztonságtalannak magam az autóban jelenleg sem, szerintem ezzel a versenyzők 95%-a is így van.

    Kérdés: Néhányak szerint a Forma-1 megítélését is rontja a Halo bevezetése, egyetértesz ezzel?

    Russell: Igen, elég csak megnézni a közösségi oldalakat. Kimondhatom, hogy a Forma-1 rajongók 99.9%-a nevet a Halón. Ez nem túl jó a sport számára, mert szükségünk van a rajongókra. Néha érdemes odafigyelni a külső szemlélődők véleményére is. Ha senkinek sem tetszik a Forma-1 és senki nem nézi, a sport nem lesz ugyanaz. De várjunk vele, talán fél év után mindenki hozzá fog szokni.

    Fotó: Kaiser Erika

    Kérdés: A jövő heti teszten lesz lehetőséged kipróbálni az említett fejvédő rendszert?

    Russell: Nem tudom, nem láttam még a tesztprogramot. Amit a Mercedesnek is elmondtam, hogy a lehetőseimhez mérten maximálisan felkészültem, de először a GP3-as hétvégére szeretnék koncentrálni, aztán a vasárnapi második verseny után átmegyek hozzájuk és elkezdhetünk a tesztre gondolni. Remélem lesz rá lehetőség, nem lenne rossz kipróbálni. Érdekel, hogy milyen a kilátás mögüle. /Az interjú a hungaroringi hétvége csütörtöki napján készült, azóta pedig már tudjuk a választ erre a kérdésre: Russell kipróbálhatta a Halót és nem panaszkodott a látási viszonyok romlására./

  • Habsburg Ferdinánd FIA Formula 3-as futamot nyert Spában

    Habsburg Ferdinánd FIA Formula 3-as futamot nyert Spában

    Habsburg Ferdinánd az elmúlt hétvégén Spa-Francorchamps-ban megszerezte pályafutása első FIA Formula 3 Európa-bajnoki futamgyőzelmét. Az ifjú osztrák a rajtrács 8. helyéről verekedte át magát a mezőnyön, több tízezer autósport-rajongó szeme láttára aratva látványos győzelmet.

    A hétvége második futama remekül indult Habsburg számára, aki a rajtot követően kialakult káoszt sikeresen elkerülve, az első kör után két helyet javítva már a hatodik helyen fordult. A második körben sikerült feljönnie az ötödik helyre, ahol Carlin Racinges csapattársával, Jehan Daruvalával találta szembe magát.

    Az ötödik körben, Daruvalát megelőzve már a dobogós hely reményében vette üldözőbe Hughest. Alig két kör kellett hozzá, és a brit versenyzőt maga mögött hagyva már a vezető helyért csatázó Günther – llott kettőst vette célba.
    A Les Combes kanyarban végrehajtott fantasztikus előzési manőverének köszönhetően Habsburg feljött a második helyre, majd nem sokkal később az élen álló Günthert megelőzve átvette a vezetést. Majd ezt követően több mint 2 másodperces előnyt épített ki, amelyet a leintésig megőrzött.

    “Sikerült jó rajtot fognom, és bár a négyes kanyarban kissé szerencsétlenül jött ki a lépés, azonban ez mit sem számított, hiszen a Carlin rendkívül gyors autót biztosított számomra” – mondta el Habsburg. “Átverekedtem magam a mezőnyön, majd továbbra is remek tempót autózva sikerült magam mögött hagyni, és leszakítani magamról a többieket. Nagyszerű érzés itt Spában megszerezni az első futamgyőzelmemet. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az összes támogatómnak és a családomnak.”

    Az első futamon Ferdinánd a tőle már jól megszokott remek versenytempót megvillantva, 5 pozíciót javítva a tizenharmadik helyről a nyoldadikig menetelt előre. Versenye fénypontja egyértelműen az utolsó körben a tavalyi újonc bajnok Joel Eriksson ellen bemutatott előzési manővere volt.

    A harmadik futam is hasonlóan eseménydúsra sikerült. Egy rosszul elkapott rajtot követően nyolcadik helyről a tizedikre esett vissza. Habsburg elszántsága azonban ezúttal sem hagyott alább, és négy helyet javítva végül hatodik helyen fejezte be a versenyt, megkoronázva ezzel a remekül sikerült hétvégét.

    Ferdinánd menedzsere, a korábbi FIA GT és WEC LMGTE világbajnok Jamie Campbell-Walter rendkívül elégedetten nyilatkozott ifjú pártfogoltja teljesítményéről.
    “Ez az eredmény megerősíti Ferdinánd saját magába vetett hitét, hogy a jövőben konstans módon tudjon még magasabb szinten teljesíteni. Egy ilyen győzelem rendkívüli hatással tud lenni egy versenyző teljesítményére. Fantasztikus hétvégét tudhat maga mögött.”

    Ferdinánd következő versenye a hollandiai Zandvoortban lesz Augusztus 18-20 között.

     

  • A McLaren fiataljának kedvence a Hungaroring

    A McLaren fiataljának kedvence a Hungaroring

    Nyck de Vries, a McLaren neveldéjének 22 éves holland versenyzője kérdésünkre megválaszolta, hogy miért a mogyoródi pályát tartja kedvenc versenyhelyszínének.

    “Nagyon tecnikás pálya, tetszik a vonalvezetése. Egy közeli gumifalak nélküli gokarpályához hasonlítható. Nagyon szeretem a várost is, Budapest gyönyörű hely. A szurkolók szintén nagyszerűek: nagyon lelekesek errefelé.”

    Nyck ráadásul nagyszerű eredményekkel zárta a hungaroringi hétvégét: a Forma-2 fő- és sprintversenyén is felállhatott a dobogóra, mindkét alkalommal a harmadik helyen intették le.

    Dupla dobogójának köszönhetően a bajnoki pontversenyben is előrelépett: 76 ponttal a nyolcadik helyet foglalja el a rendkívül sűrű középmezőnyben.

    Jövőre egyébként minden valószínűség szerint még marad a Forma-2-ben, ezt a Spielbergben nekünk adott interjúban is elmondta.

    A jó formában lévő holland helyett a mai és holnapi kétnapos hungaroringi teszten a McLaren egy másik fiatal versenyzőjének, a Forma-3-ban szereplő 17 éves brit Lando Norrisnak szavazott bizalmat. Stoffel Vandoorne ma, Norris pedig holnap vezetheti az MCL32-t.

     

  • F2: Matsushita győzött a hungaroringi sprintversenyen

    F2: Matsushita győzött a hungaroringi sprintversenyen

    Alex Albon kezdhette meg első pozícióból a sprintversenyt, ám Nobuharu Matsushita rögtön a rajtnál átvette a vezetést Ghiotto és De Vries előtt.

    A McLaren által támogatott Matsushita egy kisebb hibától eltekintve hibátlan futamot teljesített, aminek a futamgyőzelem megszerzésével meg is lett a gyümölcse.

    A pole pozíciós Albon számára nem alakultak ennyire jól a dolgok: visszacsúszott a hatodik helyre, majd Nato és Latifi is megelőzték.

    Nyck de Vries a rajttól kezdve harmadik helyen autózott, majd egy nagyon bátor manővernek köszönhetően elkapta Ghiottót, így feljött a második helyre. Nem de Vries volt az egyetlen, aki megelőzte az olaszt: Rowland és Leclerc is elé kerültek.

    Közben Canamasas és Jeffri akadtak össze, az incidens miatt Virtuális Safety Car-ra volt szükség. Az esetet természetesen vizsgálták: Jeffri tíz másodperces büntetést kapott.

    Olivier Rowland a futam végén komoly nyomás alá helyezte de Vriest a második helyért vívott harcban: végül a hármas kanyar külső ívén sikerült levadásznia a fiatal hollandot.

    Leclerc technikai gondok miatt egyre lassab lett a verseny végén, de sikerült megtartania negyedik helyét. A pódiumra Matsushita mellett tehát Rowland és de Vries álhattak fel.

     

     

     

  • Alesi diadalmaskodott a GP3 sprintversenyén

    Alesi diadalmaskodott a GP3 sprintversenyén

    Ryan Tveter kezdhette meg pole pozícióból a GP3 hungaroringi sprintversenyét, ám az első pozíció a rajt után már Giuliano Alesié lett.

    Történek események a középmezőnyben is: a hármas kanyarban Nirei Fukuzumi és Pulcini akadtak össze, az akciónak köszönhetően Fukuzumi ki is esett. Az incidenst vizsgálták, ám egyik versenyzőt sem büntették.

    Steijn Schothorst számára a második verseny sem sikerült szerencsésebben, mint a tegnapi: ismét feladni kényszerült a versenyt, valószínűleg megint a technika babrált ki vele.

    George Russell műszaki hiba miatt nem tudott elrajtolni az első futamon, így a mai versenyt a mezőny végéről kellett megkezdenie. A Mercedes fiatalja végül a 12. helyig lépett előre.

    A Trident csapat Alesi győzelmével, illetve Tveter, Jorg és Boccolacci második, harmadik és negyedik helyének köszönhetően négyes győzelmet szerzett.

     

  • GP3: Aitken nyert, Russell el sem tudott rajtolni

    GP3: Aitken nyert, Russell el sem tudott rajtolni

    Nem volt zökkenőmetes a verseny kezdete: a második rajtkockát megszerző George Russell technikai problémákkal küszködött, aminek következményeképp el sem tudott rajtolni.

    Jack Aitken pole-ból startolva jól kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, mögötte Fukuzumi és Boccolacci is megtartották pozíciójukat.

    Nem sokkal a verseny kezdetét követően Virtuális Safety Car-ra volt szükség: Steijn Schothorst autója adta meg magát. Schothorst számára különösen fájó lehet a kiesés: egy TOP8-as pozíció esetén jégkrémet kapott volna mentorától, Giedo van der Gardétól. /A részleteket ezzel kapcsolatban később olvashatjátok – a verseny előtt készítettünk interjút van der Gardéval és ifjú tanítványával./

    Aitken vezető pozícióját nem fenyegette túlságosan nagy veszély: folyamatosan két másodperc környékén tartotta a különbséget japán csapattársához, Nirei Fukuzumihoz képest. A verseny végéhez a közeledve a távolság tovább növekedett: több mint négy másodperccel nyerte a versenyt Jack Aitken.

    A nullázást követően Russell előnye a bajnokságban lényegesen csökkent: kilenc ponttal követi őt a főversenyt megnyerő Jack Aitken.

     

  • F2: Rowland nyert, Leclerc átgázolt a középmezőnyön

    F2: Rowland nyert, Leclerc átgázolt a középmezőnyön

    Mint arról már korábban beszámoltunk, Charles Leclerc időmérőről történő kizárása miatt Olivier Rowland örökölte meg a pole pozíciót, mellőle pedig a Russian Time orosz versenyzője, Artem Markelov kezdhette meg a 36 körös hungaroringi futamot.

    Az F2-ben nem ritka történés, hogy a rajtrácson ragad egy autó: ezúttal Norman Nato-t sújtotta balszerencse, az Arden franciája nem tudott elindulni a felvezető körre.

    Majd jöhetett volna a rajt, ám Nabil Jeffri rossz pozícióba állt be, így extra formációs kört kényszerült teljesíteni a mezőny.

    A piros lámpák kialvását követően rögtön pozícióváltás történt az élen: Markelov lerajtola a keményen védekező Rowlandot.

    Leclerc sem tétlenkedett: az első és második kanyarban is több versenyzőtársát maga mögé utasította. A 13. körben, miután az élen állók kiálltak kerékcserére, már a második helyen autózott. Egy körrel később a vezetést is átvette: sikerült megelőznie a szintén használt gumikon lévő Albont. A másik Premával versenyző pilóta, Antonio Fuoco technikai probléma maitt feladni kényszerült a futamot.

    Közben Markelov és Rowland letudták a bokszkiállásukat, a sorrend pedig visszaállt az eredeti formájába: Rowland átugrotta Markelovot.

    Leclerc a 23. körben döntött úgy, hogy ideje lecserélni a jócskán kopott Pirelliket: 13.-ként érkezett vissza a pályára.

    A 25. körben a Safety Car pályára küldésére is szükség volt: Sergio Canamasas és Robert Visoiu ütköztek össze a célegyenes végén. Két kör után folytatódhatott a verseny, Leclerc természetesen kihasználta a helyzetet és feljött a hatodik helyre.

    Rowland és Markelov hatalmas csatát vívtak a futamgyőzelemért: az orosz versenyző DRS-sel támadta Rowland-ot, ám a brit nem hagyott elég helyet és a fűre szorította Markelovot, aki elveszített uralmát autója felett és a gumifalba csapódott. Ismét bejött a SC és amögött fejezték be a versenyt.

    Az állás éretlemszerűen ezek után már nem változott: Olivier Rowland szerezte meg a futamgyőzelmet Latifi és de Vries előtt. Charles Leclerc a negyedik pozícióig jött előre, ami negyedik rajthelyet jelent majd számára a második versenyen.

     

  • GP3: Aitken a pole-ban, Russell második

    GP3: Aitken a pole-ban, Russell második

    Körülbelül tíz perccel a kezdés után kezdtek el záporozni a versenyképes köridők: a forró hungaroringi aszfalt ellenére a versenyzőknek kellett futniuk egy gumimelegítős mért kört, mire az abroncsok elérték az üzemi hőfokot.

    Az ART Grand Prix versenyzői közül a japán Nirei Fukuzumi volt az, aki 1:32.944-es idővel vezette a kvalifikációt, majd folyamatosan változtak a pozíciók Hubert, Aitken és Russell között.

    Féltávnál Hubert, Russell, Fukuzumi, Aitken volt a sorrend, majd megkapták az új gumikat és nekivágtak a második résznek.

    Mindezek után csapaton belüli feltartást is láthattunk: Vaxiviere blokkolta Calderont, aki kézmozdulatokkal jelezte elégedetlenségét csapattársa irányába.

    Öt perccel a vége előtt Arjun Maini áltt meg az egyes kanyar utáni bukótérben, ami miatt előkerült a sárga zászló. Maini egy kis pihenő után azonban visszakászálódott a pályára és folytatni tudta az időmérőt. Három perccel később piros zászlóval kellett megállítani az edzést, mivel Maini ismét megállt: ezúttal a célegyenesben parkolta le autóját és nem is tudott újra elindulni. Az edzésből 1 perc és 45 másodperc marad hátra, így értelemszerűn nem indították újra.

    A végső tűzijáték tehát elmaradt, a pole pozíciót Jack Aitken szerezte meg, mellőle a bajnoki éllovas George Russell, a második sorból pedig Nirei Fukuzumi és Dorian Boccolacci startolhat.

     

     

     

     

  • Leclerc pole helyett a mezőny végéről rajtholhat

    Leclerc pole helyett a mezőny végéről rajtholhat

    Péntek este érkezett az FIA közleménye, miszerint a hét versenyhétvégén hetedik pole pozícióját szerző Ferrari által támogatott versenyzőt kizárták a Magyar Nagydíj időmérő edzéséről.

    A közelmény szerint szabálytalan alkatrészeket találtak az autón: egész pontosan a differenciálműnél lévő alátétekkel volt probléma. Mivel az említett elem nem felelt meg a technikai szabályzatnak, így az FIA-nak nem volt más döntése mint Charles Leclerc diszkvalifikálása. A Prema Racing és Leclerc is elmondta, hogy ezzel nem nyertek plusz teljesítményt, szóval egyáltalán nem aggódnak.

    Leclerc kizárásával Olivier Rowland és Artem Markelov örökölték meg az első sort – nem mellesleg ők foglalják el a bajnoki pontverseny második és harmadik helyét (fordított sorrendben).

    Kétség kívül izgalmas lehet a mai F2-es futam: biztosak lehetünk benne, hogy a pazar formában lévő Leclerc nem fog alibizni a középmezőnyben.

    Leclerc egyébként nem túlságosan csalódott a kizárás miatt: twitter oldalán azt írta, hogy már nagyon várja a versenyt és mindig is szeretett a mezőny végéről rajtolni. Habár a Hungaroring nem az a pálya, ahol könnyű előzni, a legjobbját fogja nyújtani.