Kategória: Formula Sport

  • Norris az összes versenyt megnyerné az F3 szezonzárón

    Norris az összes versenyt megnyerné az F3 szezonzárón

    A McLaren támogatta Lando Norris elegánsan fejezné be a szezont, megszerezné már az első versenyen Hockenheimben a bajnoki címet, majd a hátralévő két versenyt is megnyerné ezen a hétvégén. Norris már egy versenyhétvégével ezelőtt is bajnok lehetett volna, de  az utolsó körben ütközött, így a Red Bull ringet úgy hagyta el, hogy minimális esélye Maximilian Günthernek még van.

    Günthernek mindhárom versenyt meg kell nyernie ahhoz, hogy megcsíphesse az összetett első helyezést, miközben Norrisnak elég három pont, hogy őt koronázzák meg. A fiatal brit azt állítja, hogy nem fog változtatni a hozzáállásán, és továbbra is győzelmekben gondolkodik, ahogy azt teszi tavalyi debütálása óta, amikor itt próbálta ki először az F3-as autót, 2016-ban Hockenheimben. A jövőre már Formula 2 felé tartó fiatal így nyilatkozott:
    „A  célom az év utolsó versenyhétvégéjén is az, ami az eddigi kilenc alkalommal is volt idén: Megnyerni mindhárom versenyt. Szeretném már az első versenyen behúzni a bajnoki címet, hiszen matematikailag erre megvan az esélyem. Az első lépés ahhoz, hogy versenyt nyerjek, hogy jó teljesítményem legyen az első időmérő edzésen, és biztos vagyok benne, hogy mindenünk adott ahhoz, hogy harcolhassunk a pole pozícióért. 2016-ban is gyors voltam Hockenheimben, és a Carlin a teljes szezonban gyors és megbízható autót adott.”

    Günther elfogadta már, hogy a bajnoki címért Norrist legyőzni szinte képtelenség, de optimista a szezon végét illetően, és jól akar zárni:
    „Tudom, hogy a bajnoki esélyeim nem épp ígéretesek, de a legjobbamat fogom nyújtani, és ahogy mindig is, a saját teljesítményemre fogok koncentrálni. Nem számít, hogy mi lesz a harc vége a bajnoki címért, ragyogó eredményeket akarok szállítani, jó eredményeket… és ha lehet: három győzelmet.”

  • Russell Norrist akarja csapattársául

    Russell Norrist akarja csapattársául

    A frissen GP3-as bajnokká koronázott George Russell „imádná”, ha jövőre Lando Norris csapattársa lehetne az F2-ben.

    Mercedes vs. McLaren, habár egyelőre még csak váltósúlyban: a német istálló juniorjaként Russell a hétvégén bebiztosította a GP3-as bajnoki címet, míg a McLarent erősítő Norris lényegében már magáénak érezheti az F3-as trófeát. Innen csak felfele vezet az út, a két fiatal tehetség pedig nagy valószínűséggel élesben is megmérkőzhet egymással az F2-es bajnokságban – na de mennyire élesben?

    „Nagyon örülnék, ha [Norris] csapattársa lehetnék, szerintem ugyanis kissé túlsztárolják őt és Charles [Leclerc]-t” – nyilatkozta Russell. „Jövőre a célom az F2-es cím megnyerése – úgy fest ugyanis, hogy a következő szezonban ott fogok versenyezni. Biztos vagyok benne, hogy Lando lesz az egyik legnagyobb riválisom a mezőnyben; jobban örülnék neki, ha csapattársak lehetnénk pontosan ugyanazzal a konstrukcióval, mint hogy más csapatoknál versenyezzünk. A legjobb akarok lenni, ehhez pedig mindenkit le kell győznöd. Emellett szerintem ez a felállás remek kis csapatot eredményezne. Valószínűleg váltok majd egy-két szót vele és a menedzsmentjével, hogy megtudjam, mit gondolnak erről – mindkettőnknek jót tenne.”

    Könnyen lehet, hogy Russell reményei hamvában holtak, az ő esetében a legvalószínűbb opció ugyanis a DAMS, míg Norris minden bizonnyal a Premánál köt ki.

  • Charles Leclerc a Forma-2 2017-es bajnoka!

    Charles Leclerc a Forma-2 2017-es bajnoka!

    Charles Leclerc a Forma-2 jerezi fordulójában végleg pontott tett a 2017-es bajnokságra: főversenyen aratott győzelme után bebiztosította bajnoki címét.

    A Ferrari juniorja dominálta a sorozatot: versenytársai nem tudták felvenni a 19 éves monacói tempóját.

    Leclerc tegnapi leggyorsabb körének köszönhetően pole pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását. Nagyszerűen kapta el a start pillanatát, így nem is volt kérdés, hogy megtudja-e tartani vezető helyét a mögötte induló Luca Ghiottóval és Sergio Sette Camarával szemben.

    Leclerc nagyon erős tempót diktált: több mint tíz másodperces előnyt épített ki a kerékcserék idejéig.

    A 32. körben szükség volt a Safety Car szolgálataira, így odaveszett Leclerc addigi előnye: Nobuharu Matsushita és Santino Ferrucci akadtak össze az első kanyarban.

    Az újraindítást követően Leclerc szenvedett a gumijaival, így mindössze két tizedes előnnyel nyerte a futamot közvetlen bajnoki riválisa, Oliver Rowland előtt. A dobogó harmadik fokát Antonio Fuoco, a Prema Racing olasz versenyzője szerezte meg.

    Nyolcadik helyének köszönhetően a holnapi sprintversenyt Alex Palou kezdheti meg az élről, akinek ez az első versenyhétvégéje a sorozatban. Palou a Campos Racing színeiben kapott lehetőséget, Robert Visoiu helyén.

    1. Charles Leclerc Prema Racing Dallara 1:01p.31mp.999
    2. Oliver Rowland DAMS Dallara 0.230
    3. Antonio Fuoco Prema Racing Dallara 0.917
    4. Nicholas Latifi DAMS Dallara 1.236
    5. Artem Markelov Russian Time Dallara 2.685
    6. Jordan King MP Motorsport Dallara 6.744
    7. Luca Ghiotto Russian Time Dallara 8.017
    8. Alex Palou Campos Racing Dallara 8.262
    9. Nabil Jeffri Trident Dallara 14.483
    10. Sergio Sette Camara MP Motorsport Dallara 16.226
    11. Norman Nato Pertamina Arden Dallara 16.256
    12. Alexander Albon ART Grand Prix Dallara 17.122
    13. Nyck de Vries Racing Engineering Dallara 17.657
    14. Gustav Malja Racing Engineering Dallara 24.855
    15. Rene Binder Rapax Dallara 26.942
    16. Sean Gelael Pertamina Arden Dallara + 1 kör
    17. Louis Deletraz Rapax Dallara + 1 kör
    18. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix Dallara + 1 kör
    Santino Ferrucci Trident Dallara Kiesett
    Ralph Boschung Campos Racing Dallara Kiesett

     

     

  • Megvan Leclerc nyolcadik pole-ja is idén

    Megvan Leclerc nyolcadik pole-ja is idén

    Charles Leclerc indulhat az élről a Forma-2-es jerezi első futamán. A Ferrari juniorja magabiztosan szerezte meg idei nyolcadik első rajtkokcáját.

    A monacói pilóta második leggyorsabb köre is elég lett volna, a pole-pozíció megszerzésére. A bajnoki éllovas így újabb pontokat gyűjtött, így már 63 ponttal vezet összetettben. Tehát az is előfordulhat, hogy a szombati főversenyen bajnok avatás fog történni.

    Mellőle Luca Ghiotto rajtolhat majd, míg Sergio Sette Camara lesz a harmadik rajtkockában, Leclerc bajnoki riválisa, Rowland mellett.

    Az időmérő kezdetekor nem mindenki hajtott a pályára, Rowland, a két ART-os és Markelov még várt egy kicsit. Leclerc azonban nem tétlenkedett, elsők között hajtott ki a boxból, és az első mért körével rögtön a tabella tetejére is ugrott. Tette ezt még a keményebb gumikon, de így is jobb időt autózott, mint az edzésen futott leggyorsabb köridő volt.

    Ghiotto nem sokkal később felzárkózott Leclerc mögé a második helyre. Az első két hely sorrendje nem változott a leintésig, pedig mindketten tudtak még javítani az idejükön.

    Fél táv után nem sokkal a 19 éves bajnoki éllovas elsőként került be 1:25 alá. Nem sokáig volt egyedül, hiszen a Russian Time olasza követte őt. Kettejük között ekkor csupán 12 ezred másodperc volt a differencia. Az izgalmas befejezésnek végül Charles Leclerc vetett véget, aki 1:24.682-es idővel ellépett Ghiottótól, akinek erre már nem volt válasza.

    Rowland közel volt, hogy elkapja riválisát. Az utolsó gyors körén még abszolút leggyorsabb első szektort futott, azonban a pálya utolsó két részében már hibázott, így végül csak a negyedik lett. Ugyanis az MP Motorsport versenyzője Sette Camara is megtudta őt előzni.

    Az ötödik helyet Artem Markelov szerezte meg. Utána a két ART autó következik, Albon és Matsushita sorrendben.A McLaren által támogatott Nyck de Vries lett a nyolcadik. A legjobb tízet Nicholas Latifi és Norman Nato zárta.

    Az újonc Alex Palou – aki Visoiu helyén versenyez a Campos Racingnél –  a 11.helyre kvalifikálta magát. A másik Premával Fuoco csak a 15.lett, míg a visszatérő Rene Binder a 17.legjobb időt autózta.

    Forma-2 Jerez Időmérő végeredménye

    Poz Versenyző Csapat Köridő Kül
    1 Charles Leclerc Prema Racing 1m24.682s
    2 Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1m24.942s 0.260s
    3 Sergio Sette Camara MP Motorsport 1m25.257s 0.575s
    4 Oliver Rowland DAMS 1m25.316s 0.634s
    5 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1m25.422s 0.740s
    6 Alexander Albon ART Grand Prix 1m25.426s 0.744s
    7 Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1m25.450s 0.768s
    8 Nyck de Vries Racing Engineering 1m25.470s 0.788s
    9 Nicholas Latifi DAMS 1m25.477s 0.795s
    10 Norman Nato Pertamina Arden 1m25.583s 0.901s
    11 Alex Palou Campos Racing 1m25.600s 0.918s
    12 Louis Deletraz Rapax 1m25.627s 0.945s
    13 Santino Ferrucci Trident 1m25.632s 0.950s
    14 Jordan King MP Motorsport 1m25.653s 0.971s
    15 Antonio Fuoco Prema Racing 1m25.739s 1.057s
    16 Gustav Malja Racing Engineering 1m25.916s 1.234s
    17 Rene Binder Rapax 1m26.121s 1.439s
    18 Nabil Jeffri Trident 1m26.148s 1.466s
    19 Sean Gelael Pertamina Arden 1m26.163s 1.481s
    20 Ralph Boschung Campos Racing 1m26.647s 1.965s
  • Alonso után Norrisból is mém lett a tegnapi verseny után

    Alonso után Norrisból is mém lett a tegnapi verseny után

    Akik gyakran Twittereznek, vagy Instagramoznak, azoknak már feltűnhetett, hogy az F3-as Európa-bajnokság éllovasa, a McLaren által támogatott Lando Norris igencsak jó humorral bír, és bátran kifigurázza saját magát is.

    Ezúttal az autósport rajongók alkottak mémet belőle, ő pedig jót derül ezen.

    Történt ugyanis, hogy tegnap a Red Bull Ringen, a hétvége harmadik versenyén a második helyen autózott, mely eredmény elég is lett volna neki ahhoz, hogy már tegnap bajnokká avassák. Ralf Aron azonban kiütötte a versenyből, így az ünnepléssel még várnia kell.
    Kiesését követően a pálya szélén, a kavicságyban huppant le, és várta meg, míg autóját elszállítják.

    A kavicsban ülve búsuló Norris képe pedig megihlette a rajongókat, és Fernando Alonso székben napozós, #PlacesFernandoWouldRatherBe (helyek, ahol szívesebben lenne Fernando) hashtag után megszületett a #PlacesLandoWouldRatherBe is, melyre keresve már találunk is pár remek photoshopolt képet, hogy vajon hol is kéne lennie Landonak.

    Persze ezt a magas labdát mi is lecsaptuk, amolyan magyarosan. 😉

    https://twitter.com/Racingline_hu/status/912279554173145088

     

  • Forma-1-es autót vezetett Jack Aitken

    Forma-1-es autót vezetett Jack Aitken

    A Renault Sport Akadémián nevelkedő Jack Aitken szerdán Jerezben kipróbálhatta a Lotus 2012-es Forma-1-es autóját. A teszt után elmondta, hogy még több ilyen lehetőséget szeretne.

    A szerdán megrendezett tesztnapon számos etapot teljesített a spanyol aszfatlcsíkon. A brit-koreai versenyző nagyon élvezte, hogy pályára vihette az E20-as kódjelű modellt és még több Forma-1-es géppel szeretne pályára gurulni a jövőben.

    „Ez egy igazán élvezetes nap volt, a csapatnál nagy szeretettel fogadtak és az elejétől kezdve keményen dolgoztak. Ez a nap arról szólt, hogy megtanuljam, hogy is működik egy komoly F1-es istálló. Sok kört tettem meg, és jóval gyorsabban tanultam, mint amire számítottam. Szóval köszönöm a Renault-nak és az Akadémiának is ezt a lehetőséget.”

    Cyril Abiteboul így értékelte a nagy napot: „Örültem annak, hogy Jack életében először ülhetett Forma-1-es autóban. Az Akadémián remekül fejlődik, és egy igazi mérföldkő volt a pályafutásában.”

    A 21 éves Aitken jelenleg második helyen áll a GP3-ban, hátránya 43 pont csapattársa George Russel mögött. A következő versenyhétvége Jerezben lesz október 6. és 8. között.

  • Cora Schumacher: Nem is lehetne jobb segítsége Davidnek, mint az édesapja

    Cora Schumacher: Nem is lehetne jobb segítsége Davidnek, mint az édesapja

    Cora Schumacher, Ralf Schumacher ex-felesége maga is versenyezget, jelenleg a GT4-es Európa-bajnokságban. Mostanában azonban fiuk David van a középpontban. Korábban nem sokat lehetett hallani a gokartos fiúról, az utóbbi időben azonban arról szólnak a hírek, hogy jövőre átül együléses versenyautóba, és ahogy Michael Schumacher fia, Mick is tette, Formula 4-es bajnokságban folytatja karrierjét.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy David előrelép karrierjében és Formula 4-ben folytatja majd.” – mondta Cora a Nürburgringen, a Sport Bildnek. „Jövőre az édesapja csapatában, a US Racingnél versenyez majd. Jobb segítséget nem is kaphatna David, mint, hogy a saját apja segíti őt a tapasztalataival és kapcsolataival. David álma, hogy egy nap Forma-1-es versenyző legyen és bebizonyítsa, hogy a motorsport iránti szenvedély a vérében van.”

    David Schumacher idén a német gokartbajnokságban versenyez, jelenleg második a bajnokságban, 38 pontos lemaradással Dennis Hauger mögött. Azonban az utolsó fordulón (október 20-22, Lonato, Olaszország) még lesz esélye megszerezni a bajnoki címet.

    „Határozottan a Forma-1-be szeretnék kerülni, és remélhetőleg egy nagyon jó csapathoz.” – mondta a 16 éves David az Auto Bild Motorsportnak. „Minden versenyt megnézek az interneten, és hetente háromszor szimulátorozok apámmal.”

    https://www.instagram.com/p/BYG5NaSjtZF/?taken-by=davidschumacher1

  • Aron elintézte, hogy Norris ma még ne ünnepeljen bajnoki címet

    Aron elintézte, hogy Norris ma még ne ünnepeljen bajnoki címet

    A Red Bull ringi hérvége második versenyén Joel Eriksson indulhatott az élről, a McLaren támogatottja, Lando Norris, és a Force India támogatottja, Nikita Mazepin elől, míg Callum Ilott a negyedik rajthelyet szerezte meg. A hazai pályán versenyző Ferdinand Habsburg a 8., a Norrissal a bajnoki címért csatázó Maximilian Günther a 9., helyről indult. Mick Schumacher a 12., Harrison Newey a 14., Pedro Piquet pedig a 15. helyről várta a rajtot.

    A rajtot követően Norris minden irányból, minden kanyarban támadta Erikssont, később azonban kímélőbb üzemmódba kapcsolt. A verseny végén ebben a sorrendben is intették le őket, tehát Eriksson nyert, Norris pedig második lett Mazepin és Ilott előtt. Günther a 7. helyen ért célba, így Norris tovább növelte előnyét a pontversenyben.

    Habsburgot a 10. helyen intették le, Schumacher előtt, ám a futam után Jake Hughes idejéhez hozzáadtak 10 másodpercet, amiért leszorította Habsburgot a pályáról. Így a hivatalos végeredmény szerint az osztrák a 9. lett, Schumacher pedig a 10. helyen zárt.

    A vasárnapi harmadik versenyen a rajtrács első két sorát Eriksson, Norris, Ilott és Mazepin töltötték fel, míg Günther most is csak a 6. rajthelyet kaparintotta meg. A 7. Habsburg lett, míg Newey, Piquet és Schumacher csak a 12., 14., és 16. helyeket szerezték meg.

    Norris az egész verseny során Eriksson nyomában volt, egyszer finoman ütköztek is. Ennek következtében a brit versenyző első szárnya meg is sérült, és megérkezett a nyakába Ralf Aron. A verseny végén már nem sokon múlt, hogy az észt versenyző meg is előzze a bajnokság éllovasát, azonban miután elfékezte magát a négyes kanyarban, ki is forgatta Norrist és saját magát is a versenyből.

    Az amúgy viszonylag eseménytelen versenyt végül Eriksson nyerte Nikita Mazepin és Tadasuke Makino előtt. A negyedik helyen Habsburg zárt, Günther pedig Aronék kiesésének köszönhetően az ötödik helyen futott be. Schumacher a 8., Newey a 11., Piquet pedig a 15. helyen végzett.

    A pontversenyt még így is kényelmes előnnyel vezeti Lando Norris, 411 pontjával, az utolsó versenyhétvége előtt. A második helyen álló Günthernek 339 pontja van, így a kettőjük közti különbség 72 pont. Azonban ahhoz, hogy Norris már ma bajnok legyen, az kellett volna, hogy legalább 75 pont legyen köztük a különbség, mivel az utolsó versenyhétvége három futamán összesen 75 pont szerezhető. Aronnal való ütközésének, majd kiesésének köszönhetően azonban csak a szezonzáró hétvégén dől majd el hivatalosan a bajnoki cím sorsa.

  • Ilott rajt-cél győzelmet aratott a Red Bull Ringen

    Ilott rajt-cél győzelmet aratott a Red Bull Ringen

    Callum Ilott rajt-cél győzelmet aratott a Formula 3 Red Bull Ringen rendezett versenyhétvégéjének első futamán.

    Ilott a pole-ból rajtolt, Maximilian Günther és Joel Eriksson elől. A bajnokság éllovasa, Lando Norris a negyedik helyről várta a rajtot.

    Eriksson hamar megelőzte Günthert és feljött a második helyre, majd az egész verseny során a megfelelő alkalmat kereste arra, hogy megelőzze Ilottot is. Ez azonban nem történt meg, Ilott látta meg elsőként a kockás zászlót, győzelmének értékéhez pedig az is hozzátett, hogy Eriksson szinte folyamatosan nyomás alatt tartptta.

    „Ez egy jó hétvége eddig. Mindig is szerettem ezt a pályát, így bizonyos okokból külön örülök neki, hogy díjat tudtam itt nyerni. – mondta Ilott a verseny után, utalva arra, hogy korábban a Red Bull Junior Team tagja volt, onnan 2015 végén került ki.

    A harmadik helyen Günther futott be, Norris pedig megtartotta negyedik helyét, bár ez nem volt olyan zökkenőmentes. A gyenge rajtjairól híres Norrist az első körben Tadasuke Makino megelőzte, és sokáig úgy tűnt, hogy nem is tudja visszaszerezni a pozíciót. Végül azonban az utolsó előtti körben, a negyedik kanyarban belülről sikerült visszaelőznie a japánt.

    A hazai pályán versenyző Ferdinand Habsburg a hatodik helyen ért célba, Mick Schumacher előtt.

    A pontversenyben Norris előnye még így is 70 pont Günther előtt

  • Leclerc új sisak dizájnnal folytatja a szezont

    Leclerc új sisak dizájnnal folytatja a szezont

    A Ferrari felfedezettje, Charles Leclerc különleges sisakban fogja teljesíteni a Formula 2-es szezon hátralévő részét. Sisakjának dizájnjával elhunyt édesapjára emlékezik.

    Leclerc édesapja, Herve, aki maga is Formula 3-as versenyző volt a ’80-as években, idén halt meg, pár nappal a bakui versenyhétvége előtt. Charles ekkor már egy „Je t’aime papa” (szeretlek apa) feliratot tett sisakjára,most azonban teljesen új sisakdizájn készült.

    „Az utolsó dolog, amit megígértem neked, az volt, hogy a te dizájnoddal fejezem be ezt a bajnokságot. Íme. #TumanquesPapa (hiányzol apa)” – írta Leclerc Twitteren.

    Két versenyhétvégével a szezon vége előtt 59 pont előnnyel áll az F2-es tabella élén.