Kategória: Formula Sport

  • Leclerc káprázatos győzelemmel zárta Forma-2-es karrierjét

    Leclerc káprázatos győzelemmel zárta Forma-2-es karrierjét

    Charles Leclerc egészen elképesztő győzelemmel búcsúzott a Forma-1 előszobájának nevezett sorozatból.

    Oliver Rowland és Antonio Fuoco első versenyből való kizárását követően Jordan King kezdhette meg pole pozícióból a Forma-2 idei utolsó versenyét.

    King rosszul kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, az ART Grand Prix versenyzője, Alex Albon állt az éltre Latifi és Matsushita előtt.

    Nem kímélték egymást a fiatalok az első néhány kanyarban: több alkalommal is három versenyautó haladt egymás mellett.

    Számos kemény csata volt középmezőnyben: Leclerc, Markelov és Rowland is nagyszerű manővereket mutattak be.

    Az élről rajtoló King a hatodik körben Artem Markelovval vívott csatája során bal hátsó defektet kapott: az orosz első légterelőjével vágta ki az MP Motorsport versenyzőjének gumiját.

    King kényszerű kerékcseréjét követően a két Russian Time kezdett csatába: Ghiottónak sikerült is megelőznie Markelovot.

    Leclerc, az idei szezon bajnoka sem tétlenkedett utolsó Forma-2-es versenyén: folyamatosan gyors köröket autózva nagyszerű versenyzést mutatott be, Albon, Latifi és Leclerc között hármascsata folyt a győzelemért.

    A 18. körben Latifi hibázott a hátsó egyenesre ráfordító kanyarban, Leclerc pedig kihasználta a kanadai versenyző hibáját, így már csak Albon volt előtte.

    Az utolsó körökben szinte Albon sebességváltóján autózott Leclerc, ám a második DRS zónában sárga zászló miatt nem tudott előzni.

    Leclerc az utolsó körben, a hátsó egyenesre ráfordító kanyar bejáratánál került nagyon közel Albonhoz: a két versenyző össze is ért.

    Albon elképesztő agresszív módon védekezett a Ferrari juniorjával szemben: próbálta leszorítani a monacóit, ám nem volt ellenszere Leclerc-kel szemben.

    Leclerc mögött Alex Albon és Nicholas Latifi álhatott fel a dobogóra. A konstruktőri bajnoki cím sorsa is eldőlt: a szezon végén távozó Russian Time szerzete a legtöbb egységet.

     

  • Hivatalos: A Carlin Norrisszal és Sette Camarával indul az F2-ben!

    Hivatalos: A Carlin Norrisszal és Sette Camarával indul az F2-ben!

    A Carlin hivatalosan is bejelentette a aversenyzői felállását a 2018-as FIA Formula 2 bajnokságra. Az idei FIA F3 Európa-bajnok Lando Norris mellett a brazil Sergio Sette Camara alkotja a szériába visszatérő csapat párosát jövőre.

    A brit Norris a Carlinnal mutatkozott be a brit F4-es bajnokságban még 2015-ben, ahol nyolc győzelemmel meg is szerezte a bajnoki címet. Norris az ezt követő évben megnyerte a Formula Renault 2.0 Eurocupot, a Formula Renault 2.0 NEC mellett, sőt a Toyota Racing Series bajnoka is lett, miközben a Carlinnal a brit F3-ban is nyert versenyeket.

    Norris tehetsége akkor nyert igazán elismerést, amikor 2016-ban elnyerte a McLaren Autosport BRDC Awardot és ezzel bekerült a McLaren utánpótlás programjába. Folytatódott ugyanakkor a Carlinnal is a sikersorozat, hiszen megnyerték a FIA Formula 3 Európa-bajnokságot. A szenzációs szezon 20 dobogós helyezést eredményezett, kilenc győzelemmel Norris neve mellett, aki megnyerte az újoncoknak kiírt, illetve az összetett bajnokságot is, ráadásul ő lett a sorozat valaha volt legfiatalabb bajnoka is. Múlt héten második lett Makaóban, és 2018-ban már hivatalosan is ő a McLaren Forma-1-es csapat teszt- és tartalékpilótája.

    Sette Camara már nyert a FIA Formula 2 bajnokságában, és kétszer dobogóra is állhatott újoncként. A 19 éves brazil korábban már dolgozott a Carlinnal, tavaly harmadik lett Makaóban, ahol az akkori csapattársa Antonio Felix da Costa nyert. Sette Camara újra megcsillogtatta a tudását, és a verseny nagy részében vezetett is, majd az utolsó kanyarban hibázott, miután keményen harcolt a Carlinos Habsburg Ferdinánddal, ezzel is a feltehetően valaha volt legizgalmasabb befutót okozva a kaszinóvárosban.

    Miután kivonultak a Forma-1 első számú utánpótlás szériájából, a Carlon most visszatér az F2-be, amit korábban GP2 Series néven ismerhettünk, ami egy olyan kategória, ahol győzelmei voltak a Surreyban székelő csapatnak. A 12 versenyhelyszínből álló sorozatban teljesen új autóval vesznek majd részt a csapatok, melyben 620 lóerős 3.4 literes turbómotor lesz majd, így komoly kihívás lesz mindenkinek a 2018-as szezon.

    Norris így látja az előtte álló feladatokat: „2018 már a negyedik évem lesz a Carlinnal. Trevor jól irányítja a csapatot, igazán családias a hangulat itt. Barátságos a környezet, ahol jól érzem magamat. Jövőre tovább folytatódik a tanulási fázisom, szoknom kell a nagyobb erőt, a Pirelli gumikat, a rendszeres bokszkiállásokat, azt hiszem, hogy a legjobb helyen leszek ahhoz, hogy ezeket az elemeket is megszokjam.”

    Sette Camara így látja a helyzetét: „Az, hogy leszerződhettem a Carlinhoz, az a legjobb dolog. Ők egy topcsapat, és tudom, hogy ott lesznek a szeren. 2016-ban már volt alkalmam dolgozni velük Makaóban, és remek volt a harmadik helyen végezni egy ilyen fontos versenyen velük. A csapat felkészültsége, a többi versenyző, a szerelők, a mérnökök, annyira boldogok és mindenki pozitívan áll a dolgokhoz. Várom már, hogy egy ekkora bajnokságban eltöltsek egy szezont egy ilyen csapattal. Az, hogy ilyen erős csapattársam lesz, mint a nagyra tartott Lando, igazán motiválttá tesz. Egymást fogjuk nyomni a határainkig, hogy jobb versenyzőkké váljunk, és ebből a Carlin is csapatként profitáljon. Köszönöm a családomnak, a támogatóimnak, meg mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ezzel a remek lehetőséggel élhessek.”

    Trevor Carlin hozzátette: „Örülök, hogy bejelenthetjük a fantasztikus pilótapárosunkat, akikkel visszatérünk az F1-es utánpótlás paddock világába. Landoval és Sergióval nekünk lesz az egyik legizgalmasabb párosunk. Igazán büszkék vagyunk arra, hogy immáron negyedik éve dolgozhatunk majd Landoval. Felemelő dolgozni egy olyan pilótával, aki lépeget felfelé a FIA létráján. Nagy segítségünkre lesz Sergio eddigi tapasztalata is ezen a szinten a Pirelli gumikkal, és mivel már dolgoztunk vele korábban, tudjuk, hogy milyen remek sebessége és tehetsége van. Az egész csapat nagyon várja az új kihívásokat a következő szezon előtt.”

  • Rowlandot és Fuocót kizárták, Markelové a győzelem

    Rowlandot és Fuocót kizárták, Markelové a győzelem

    A Forma-2 idei utolsó főversenyén győzelmet szerző Oliver Rowlandot és a harmadik helyet megszerző Antonio Fuocót is diszkvalifikálták a délutáni versenyből.

    A szokásos futam utáni műszaki ellenőrzést követően találtak szabályellenes eltéréseket az említett két versenyző autójánál.

    Oliver Rowland esetében a padlólemezen lévő ún. kopórész vastagsága volt alacsony, míg Fuoconál a guminyomással volt probléma: az olasz autóján a megengedettnél alacsonyabb guminyomást alkalmaztak a két első kerékben.

    Rowland kizárásával Markelovnak idén ez már az ötödik győzelme, csapata pedig a konstruktőri pontversenyben megelőzte a rivális Prema Racinget. Az orosz versenyző győzelmének köszönhetően bebiztosította második helyét az egyéni bajnokságban Leclerc mögött.

    A büntetések értelmében a második helyen Charles Leclerc végzett Luca Ghiotto, Nyck de Vries, Nicholas Latifi, Nobuharu Matsushita, Alexander Albon és Jordan King előtt, aki nyolcadik helyének értelmében az élről kezdheti meg a holnapi sprintversenyt.

     

  • Rowland nyerte az F2 szezonzáró főversenyét

    Rowland nyerte az F2 szezonzáró főversenyét

    Oliver Rowland, a DAMS brit versenyzője győzött a Forma-2 idei utolsó főversenyén.

    Artem Markelov és Nyck de Vries is jó ütemben kapták el a rajtot az első sorból rajtolva, az orosz versenyző megtartotta az időmérőn megszerzett első pozícióját a McLaren juniorjával szemben.

    De Vries nagyszerű tempót diktált a lágy Pirelliken: a hatodik körben sikerült megelőznie a szuperlágyakon rajtoló Markelovot és átvette a vezetést.

    A McLaren másik fiatal tehetsége, a Forma-2-ben első versenyhétvégéjét teljesítő Lando Norris néhány másodperccel De Vries előzése után motorhiba miatt feladni kényszerült a futamot.

    Többen is korán, már a hatodik kör végén kiálltak kereket cserélni: többek között Markelov is így döntött.

    A korai kerékcserék következményeképp Charles Leclerc a tizedik körben már a versenyben vezető De Vriest támadta.

    Leclerc nagy nyomás alá helyezte a hollandot: De Vries elfékezte magát, így levágni kényszerült a nyolcas kanyart, de a következő egyenesben visszaadta a pozíciót Leclernek, így a Ferrari fiatalja állt az élre.

    De Vriesnek esélye sem volt Leclerc újboli megtámadására: folyamatosan növelte előnyét a Prema bajnoka.

    A 23. körben Leclerc és De Vries is a kerékcsere mellett döntöttek: a vezetést Rowland vette át Markelov és a friss gumikon érkező Leclerc előtt.

    De Vries a hatodik helyig esett vissza Fuoco mögé, ám hamar maga mögé utasította az olaszt.

    Néhány körig nagyszerűen működtek a szuperlágy keverékek: Leclerc 3 másodperccel autózott gyorsabb köröket az előtte álló Markelovnál, ám az utolsó három körre teljesen elfogytak a leglágyabb Pirellik.

    De Vries autóján sem bírták jobban a gumik: Fuoco vissza is tudta előzni, sőt az utolsó körben még Luca Ghiotto is elment mellette.

    Leclerc autója az utolsó kanyar kigyorsításán megadta magát: a célvonalig ugyan még el tudott gurulni, ám csapattársa, Fuoco legyorsulta, így végül az olasz álhatott fel a pódiumra.

  • Markelov brillírozott, Leclerc csak a hatodik helyről rajtolhat

    Markelov brillírozott, Leclerc csak a hatodik helyről rajtolhat

    Artem Markelov, a Russian Time orosz versenyzője több mint két tizedes előnnyel szerezte meg élete első Forma-2-es pole pozícióját Abu Dhabiban, a sorozat 2017-es szezonjának idényzáróján.

    Az első sorba a szezon közben csapatot váltó, a McLaren által támogatott holland Nyck de Vries ért oda. A harmadik kockából Antonio Fuoco, a Prema Racing hazai versenyzője startolhat.

    Markelov már az első gumiszetten is a leggyorsabbnak bizonyult, míg a bajnok Leclerc túlkormányzottsággal küzködött.

    Alexander Albonnak sem volt sima időmérője: a jó tempót mutató thai nemzetiségű versenyző autója megadta magát. Albon a tizedik leggyorsabb időt autózta, ám később diszkvalifikálták, miután csapata nem tudott elég üzemanyagmintát szolgáltatni a fiatal pilóta autójából.

    Markelov tovább javított, és 1:47.181-es ideje megállíthatatlannak bizonyult: az orosz pályafutása első pole-ját szerezte 84 versenyes F2-es/GP2-es karrierje során.

    Az időmérő végén Leclerc is javított, ám továbbra is csúszkált az autója, így öt tizedes hátránnyal zárt Markelovhoz képest, ami azt jelenti, hogy a monacói nem tudott abszolút rekordot felállítnai: a Sauber ülésére pályázó Ferrari junior Stoffel Vandoornehoz és Pierre Gaslyhoz hasonlóan nyolc pozíció megszerzésére volt képes egy szezonon belül a Forma-1 előszobájának nevezett sorozatban.

    Lando Norris, a McLaren Forma-3-as bajnoka tizenharmadikként zárt élete első Forma-2-es időmérőjén.

    1 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:47.181s Int.
    2 Nyck de Vries Racing Engineering 1:47.387 0.206s
    3 Antonio Fuoco Prema Racing 1:47.575 0.394s
    4 Oliver Rowland DAMS 1:47.617 0.436s
    5 Norman Nato Pertamina Arden 1:47.676 0.495s
    6 Charles Leclerc Prema Racing 1:47.692 0.511s
    7 Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1:47.753 0.572s
    8 Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1:47.759 0.578s
    9 Sergio Sette Camara MP Motorsport 1:47.824 0.643s
    10 Alex Palou Campos Racing 1:48.127 0.946s
    11 Nicholas Latifi DAMS 1:48.201 1.020s
    12 Louis Deletraz Rapax 1:48.212 1.031s
    13 Lando Norris Campos Racing 1:48.404 1.223s
    14 Jordan King MP Motorsport 1:48.476 1.295s
    15 Santino Ferrucci Trident 1:48.538 1.357s
    16 Sean Gelael Pertamina Arden 1:48.609 1.428s
    17 Gustav Malja Racing Engineering 1:48.671 1.490s
    18 Roberto Merhi Rapax 1:48.794 1.613s
    19 Nabil Jeffri Trident 1:50.201 3.020s
    DSQ Alexander Albon ART Grand Prix 1:47.957 0.776s

     

  • Lando Norris jövőre repetát kér Makaóból

    Lando Norris jövőre repetát kér Makaóból

    A jövőre már a McLaren tartalékversenyzője titulust is viselő, idei Formula 3-as bajnok, Lando Norris jövőre újra szeretni rajthoz állni a Makaói Nagydíjon, hogy javítson idén elért eredményén.

    Az idei makaói versenyen nem volt túl könnyű dolga, nehezen alkalmazkodott a Yokohama gumikkal szerelt Carlin autójához, és végül a futamon a második helyen ért célba Dan Ticktum mögött. Ehhez azonban az is kellett, hogy az élen haladó Ferdinand Habsburg és Sergio Sette Camara az utolsó kanyarban hibáztak. A maximalista Norris tehát nem elégedett második helyezésével és jövőre újra próbálkozna a makaói megmérettetésen, noha a szezon során minden bizonnyal Formula 2-ben, vagy Super Formulában áll majd rajthoz.

    „Vissza akarok térni.” – mondta Norris az Autosportnak. „Szerintem a legtöbb versenyző vissza akar térni a következő évben. Hosszú lesz a jövő év, és más versenyzők is lesznek, szóval nehéz kijelenteni, hogy vissza is tudok majd térni. De akarok.”

    „Azért jöttem Makaóba, hogy nyerjek, de valahogy nem készültem fel annyira, mint kellett volna, vagy mint amennyire tudtam volna, mert más dolgokra koncentráltam.”

    „Nem volt oka annak, hogy ne nyerhettem volna, egyszerűen csak nem álltak össze a dolgok úgy, ahogy kellett volna. De másodikként végezni sem olyan rossz.”

    „Néhány csapat jobban alkalmazkodott a gumikhoz, míg ez olyan terület volt, amivel mi küszködtünk. Szóval talán majd jövőre, ha visszatérek, és ugyanolyan gumikon leszünk, tudunk majd dolgozni azok élettartamán, hogy kitartson a verseny végéig.”

  • Habsburg a hiba ellenére is büszke makaói teljesítményére

    Habsburg a hiba ellenére is büszke makaói teljesítményére

    A Carlin versenyzője, Ferdinand Habsburg remek előzések és csaták után kis híján megnyerte a nagy presztízzsel bíró Makaói Nagydíjat, azonban az utolsó kanyarban a falnak ütközött. Az osztrák versenyző a betli ellenére büszke a hétvégi teljesítményére.

    „Az autó és a tempónk nagyon erős volt, és a gumikra is vigyáztam; úgy éreztem minden szükséges dolgot megtettem.” – nyilatkozta Habsburg. „Sikerült egy jó manőverrel megelőznöm Günthert, és Sergio (Sette Camara) nyomába indultam. Az utolsó három körben már tudtam is támadni. Utolértem és mindent beleadtam, őszintén mindent. Tudtam, hogy gyorsabb vagyok és jobb állapotban vannak a gumijaim; nem akartam másodikként végezni, győzni akartam. Szóval nyomtam neki, és mindent megtettem, amit tudtam. De így is büszke vagyok arra, amit elértem.”

    Miután azonban Habsburg megelőzte Sette Camarát, és hibázott, utóbbi ugyanazt produkálta.

    „A gumijaim a végét járták, és nagy volt rajtam a nyomás Ferdinand által, aki nagyon jól vezetett.” – mondta Sette Camara. „A célegyenesben tudtam is tartani őt.”

    „A kör hátralévő hat kilométerén már abszolút nem voltak gumijaim, mindenhol próbált engem megelőzni. Minden tőlem telhetőt megtettem, ez egy Világkupa, vagy nyersz, vagy veszítesz, nincs kompromisszum. Próbáltam a legjobbat nyújtani, az utolsó kanyarban már előttem volt, nagyon közel voltunk, minden leszorítóerőt elvesztettem, blokkoltam az első kerekeket, hogy ne ütközzünk össze, de a falban végeztük.”

  • Az utolsó kanyarban bukta el a makaói győzelmet Ferdinand Habsburg

    Az utolsó kanyarban bukta el a makaói győzelmet Ferdinand Habsburg

    Az F3-as Makaói Nagydíj első versenyét, szombaton, a harmadik helyről rajtoló, Ferrari-támogatott Callum Ilott nyerte, miután csodás manőverrel megelőzte Joel Ericssont.

    A második helyen Ericsson ért célba, Sergio Sette Camara, Maximilian Gunther, Ferdinand Habsburg, Pedro Piquet, és az Europern F3 idei bajnoka, Lando Norris előtt. Mick Schumacher a hetedik helyen haladt a verseny elején, azonban hibázott, mikor Habsburgot próbálta előzni, és visszacsúszott a mezőny végére. Végül a 20. helyen zárt.

    A vasárnapi, második futam igazán izgalmasra sikerült és drámai véget hozott. Sergio Sette Camara vezetett sokáig, miközben Ferdinand Habrburg remek előzéseket bemutatva tornázta fel magát a második helyre. Őket a Red Bull Junioros, Dan Ticktum és Lando Norris követték.

    Az utolsó körben Habsburg sikeresen megelőzte Sette Camarát, és ekkor jött a dráma: az utolsó kanyarban, egymástól teljesen függetlenül, Habsburg és Sette Camara is megcsúsztak és a falnak ütköztek. Ennek köszönhetően a győztes Ticktum lett, Norris és a 14. helyről rajtoló Ralf Aron előtt. Habsburgnak annyi szerencséje még volt a helyzethez képest, hogy a negyedik helyen még éppen „becsúszott” a célba.

    Mick Schumacher ugyan kiesett a versenyből, a versenyben futott leggyorsabb kör az ő nevéhez fűződik.

  • Megszűnik a World Series Formula V8 3.5, azaz a korábbi WSR!

    Megszűnik a World Series Formula V8 3.5, azaz a korábbi WSR!

    A sorozat szervezői bejelentették, hogy miután nem annyira népszerű a fiatal pilóták körében a sorozat, már nem indítják útjára a 2018-as szezont. Az RPM-MKTG 1998 óta promótere a bajnokságnak, amelynek a neve az első időkben World Series by Nissan volt. A fő ok, amiért most abbahagyják, hogy csökken a nevezők száma, másrészt 2015 végén a Renault is kiszállt a projektből.

    A 2017-es és végleges szezonzárón már csak 10 induló van, pedig a WEC betétfutamáról beszélünk. Egyezség ugyan van a sportautós szériával, bár az ő úgynevezett „szuperszezonjuk” versenynaptára ütközne az FV8 saját 2018-as elképzeléseivel. Így most egy közleményt adtak ki.
    „Sem a World Series Formula V8 3.5, se más top együléses széria nem érte el a világon azt a versenyzői létszámot 2017-ben, amit ideálisnak nevezhetnénk. A folyamatos csökkenése azon pilóták számának, akik Európában versenyeznének együléses versenyautóval arra kényszeríti a Formula V8 3.5 sorozat szervezőit, hogy visszavonják a 2018-as versenynaptárjukat.”

    Az Formula V8 irányítói hozzáteszik azért azt, hogy abban az esetben átgondolják ezen döntésüket, ha lenne elég érdeklődés csapatok, versenyzők és támogatók részéről a közeljövőben. Idősebb Jaime Alguersuari vezetése mellett 25 olyan versenyző is bemutatkozott a sorozatban, akik később a Forma-1-ben kötöttek ki, közöttük olyan világbajnokok is, mint Fernando Alonso és Sebastian Vettel.

    Heikki Kovalainen és Robert Kubica is a Forma-1-ben versenyt nyertek, a WSR-ben pedig bajnokok voltak, ahogy a jelenlegi F1-es versenyzők közül is Kevin Magnussen és Carlos Sainz jr. is a széria bajnokai voltak. A Red Bullos Daniel Ricciardo harcban volt a bajnoki címért 2010-ben is Mikhail Aleshinnel, és 2011-ben végül nem fejezte be a szezont, mert a Forma-1-be kerülhetett. A legutóbbi F1-ig jutott egykori WSR pilóták pedig Pierre Gasly és Brendon Hartley, valamint a McLarenes Stoffel Vandoorne.

    A széria rögtön a kezdetén már adott pilótát a Forma-1-nek, az 1998-as bajnok Marc Gené egy évvel később már a Minardiban ült. Akkor egyébként a még ismeretlen Alonsót győzte le.

    Fénykorában a bajnokság hatalmas tömegeket vonzott, hiszen ingyenes rendezvényeik voltak, amelynek rendre része volt a Renault F1 autóinak a bemutatója is, olyan bajnokokkal, akiknek garantálták, hogy legalább F1-es teszteken részt vehetnek. A Renault kiszállása azonban megpecsételte a sorozat sorsát, hiába tett meg mindent az RPM, hogy egyben tartsa a mezőnyt. A DAMS és a Carlin is egyből kiszállt, és tavaly az utolsó top csapat , az Arden is így tett. Az, hogy összefogtak a WEC szervezőivel újra némi nemzetközi ismertséget hozott, de annak ellenére, hogy LMP1-es autó teszt is jár a bajnoki cím mellé, a mezőny létszáma csökkent.

    A jelenlegi hat csapat közül a Fortec és a Charouz (akiket a Lotusosok üzemeltetnek, támogatnak), jövőre már a Formula 2-ben indul majd.

    A jelenleg ilyen formán a Lotusnál versenyző Pietro Fittipaldi 10 ponttal vezeti a bajnokságot Matevos Isaakyan előtt, és kettejük párharcának a végére most hétvégén kerül pont, az utolsó két versenyen.

  • Bejelentették az FIA Formula 2 bajnokság 2018-as résztvevőit

    Bejelentették az FIA Formula 2 bajnokság 2018-as résztvevőit

    Az FIA Formula 2 bajnokság szervezői örömmel jelentik be, hogy tizenegy résztvevőre bővült a sorozatban a 2018-as évadban rajthoz álló csapatok száma. A bajnokságban a jelenlegi tíz szereplőből nyolcat jövőre is láthatunk, míg hozzájuk három új csapat csatlakozik: a Carlin, a Fortec Motorsport és a Charouz Racing System.

    A Carlin egy brit alakulat, mely számos vezető kategóriában győztes tapasztalattal rendelkezik, és jól ismert a sikeres versenyzőiről. A korábbi versenyző Richard Dutton tulajdonában lévő Fortec Motorsport szintén brit csapat, hat kategóriában vesz részt, 20 egyéni- és 12 csapatbajnokságot tudhat magáénak. A Charouz Racing System egy cseh csapat, amelyet 1985-ben hozott létre Antonin Charouz, és többek között olyan rangos versenyeken vett részt, mint a Le Mans 24 órás.

    Az elkövetkező hetekben egy tizenkettedik csapat indulása is bejelentésre kerülhet.

    Az FIA Formula 2 vezérigazgatója, Bruno Michel elmondta: „Örömmel jelentjük be a következő évadban rajthoz álló együtteseket. Úgy döntöttünk, hogy továbbra is hűségesek leszünk a meglévő csapataink többségéhez, akik jól ismerik a bajnokságot, és erős hátteret biztosítanak a fiatal tehetségek fejlődéséhez. Örömmel üdvözöljük továbbá az újonnan csatlakozott Carlin, Fortec és Charouz csapatokat. Ők 2018 elején ismerkedhetnek először az F2-vel az új résztvevők számára létrehozott shakedown alkalmával, melynek időpontját az elkövetkező hetekben fogják bejelenteni.”

    „Ígéretes megkereséseket kaptunk olyan csapatoktól, akik csatlakozni szeretnének a bajnokságunkhoz. Ezért nyitva hagyjuk annak lehetőségét, hogy még egy résztvevőt, egy tizenkettedik csapatot is felveszünk az év végéig. ”

    A következő csapatok már biztos résztvevői a 2018-as FIA Formula 2 bajnokságnak:

    Arden International – brit
    ART Grand Prix – francia
    Campos Racing – spanyol
    Carlin – brit
    Charouz Racing System – cseh
    DAMS – francia
    Fortec Motorsports – brit
    MP Motorsport – holland
    PREMA Racing – olasz
    Racing Engineering – spanyol
    Trident – olasz