Kategória: Formula Sport

  • Latifi jövőre már az F1-ben versenyezne

    Latifi jövőre már az F1-ben versenyezne

    Nicholas Latifi, a jelenleg Forma-2-ben vitézkedő 22 éves versenyző 2019-ben feljebb lépne és Forma-1-es versenyülést szeretne magának.

    A kanadai pilóta jelenleg a Force India tesztversenyzője, pénteken pedig az első szabadedzésen pályára gurulhat hazai közönsége előtt. Latifi tavaly még a Renault tartalékversenyzője volt, az idei szezont megelőzően váltott a Force Indiára.

    Elmondása szerint boldog a döntésével, hiszen a Renaultnál Nico Hülkenberg és Carlos Sainz helye is biztosnak tűnik, a Force Indiánál viszont lát lehetőséget.

    “A Renaultnál valószínűleg Carlos (Sainz) és Nico (Hülkenberg) is marad, a Force Indiánál azonban nem tudjuk Sergio (Perez) és Esteban (Ocon) terveit.”

    “Nem akarok még egy szezont a Forma-2-ben maradni, az F1 a célom” – tette hozzá.

    Édesapja, a rendkívül erős anyagi háttérrel rendelkező Michael nemrég vásárolt részesedést a McLarennél, így Nicholasnak akár a wokingiaknál is lehet esélye.

    “Nem te vagy az első, aki az édesapámról kérdez. A pénz nem garancia a sikerre. Megtanultam már, hogy ebben a bizniszben eredményekre is szükség van” – mondta Nicholas a Le Journal de Montreal riporterének kérdésére.

  • René Rast a Racingline.hu-nak elárulta: Szeretne vezetni egy F1-es autót!

    René Rast a Racingline.hu-nak elárulta: Szeretne vezetni egy F1-es autót!

    Az elmúlt hétvégén a Hungaroringen járt a DTM mezőnye, és vele a Formula 3-as mezőny, valamint az új Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup. Ezekről hoztunk nektek pár életképet, valamint egy interjút René Rasttal, akitől például azt is megtudtuk, hogy szívesen kipróbálna egy Forma-1-es autót.

    A videóban feltűnik többek között Mick Schumacher, Habsburg Ferdinánd és Keszthelyi Vivien is, valamint üdvözöl is Titeket egy magyar versenyző.

    Ui.: Még az is lehet, hogy Ti is megtaláljátok magatokat a videóban. 😉

  • Ahmed kettőből két versenyt nyert vasárnap, Mick Schumacher is dobogós lett

    Ahmed kettőből két versenyt nyert vasárnap, Mick Schumacher is dobogós lett

    Enaam Ahmed remek napot zárt tegnap a Hungaroringen, hiszen az F3 Európa-bajnokság mindkét vasárnapi versenyét megnyerte.

    Ahmed gyakorlatilag a verseny elejétől a végéig vezetett, míg a Red Bullos Daniel Ticktum kiesett.

    Bár Armstrong nyomást helyezett Ahmedre, a verseny felére sikerült három másodperces előnyt kiautóznia, és ezt meg is tartotta a verseny végéig. A harmadik helyen Alex Palou zárt.

    A hétvége második futamának végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó diff.
    1 Enaam Ahmed Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 35:50.068
    2 Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 2.872
    3 Alex Palou Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 4.666
    4 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 8.077
    5 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 10.606
    6 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 14.187
    7 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 14.492
    8 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 15.436
    9 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 17.565
    10 Ben Hingeley Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 18.998
    11 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 26.582
    12 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 27.411
    13 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 29.700
    14 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 31.665
    15 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 33.040
    16 Devlin Defrancesco Carlin Dallara/Volkswagen 33.676
    17 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 36.157
    18 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 39.299
    19 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 39.913
    20 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 40.593
    21 Julian Hanses ma-con Dallara/Volkswagen 48.221
    22 Petru Florescu Fortec Motorsports Dallara/Mercedes 57.700
    23 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 1 kör
    Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen kiesett

    A vasárnapi második versenyen Daniel Ticktum jobban kapta el a rajtot, mint a pole-ból induló Ahmed, végül ők ketten, kiegészülve Marcus Armstronggal, egyszerre próbáltak elfordulni az első kanyarban.

    Ticktum volt belül, de blokkoltak a kerekei és össze is ért Armstronggal, melynek következtében utóbbi ki is esett a versenyből.

    Ahmed megtartotta vezető pozícióját, míg Ticktumot a korábbi incidens miatt Alex Palou és Robert Shwartzman is megelőzte, de ütköztek a második kanyarban. Ennek eredményeként Shwartzman kiesett, Palou pedig meglátogatta a boxutcát. Ekkor még vissza tudott állni a versenybe, de féltávnál végleg kiesett.

    Így aztán Ticktum újra második volt, és még a teljes pályás sárga zászló is segített neki, hogy Ahmed sarkában lehessen.

    Ahmed azonban újra kiépítette előnyét és sikerült is megnyernie a versenyt.

    „Nagyon rossz rajtom volt, rettenetes.” – ismerte el Ahmed. „Dan megelőzött és Armstrong is megérkezett, de összeértek, én pedig csak mentem tovább.”

    Ticktumnak pedig szinte az egész verseny során a nyomában volt Mick Schumacher, aki kiváló első kört produkált, ugyanis a kilencedik helyről jött fel a harmadikra.

    Nem volt azonban jó versenyük a Carlinosoknak. Jehan Daruvala lefulladt a rajtrácson, így a versenyt már csak a középmezőnyben tudta tölteni. Ferdinand Habrsburg pedig az első körben ütközött Ben Hingeley-vel, így csak a 15. lett, míg Hingeley ki is esett.

    A hétvége harmadik futamának végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó diff.
    1 Enaam Ahmed Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 34:54.062
    2 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 7.225
    3 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 8.914
    4 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 12.559
    5 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 13.917
    6 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 15.514
    7 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 20.154
    8 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 22.749
    9 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 23.964
    10 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 26.216
    11 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 26.497
    12 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 30.942
    13 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 32.341
    14 Devlin Defrancesco Carlin Dallara/Volkswagen 34.046
    15 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 34.578
    16 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 37.446
    17 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 38.269
    18 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 38.384
    19 Petru Florescu Fortec Motorsports Dallara/Mercedes 48.200
    20 Julian Hanses ma-con Dallara/Volkswagen 54.346
    Alex Palou Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes kiesett
    Ben Hingeley Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes kiesett
    Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes kiesett
    Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes kiesett

    A bajnokság állása a Hungaroring után:

    pontok száma
    1 Ahmed 83
    2 Zhou 65
    3 Ticktum 63
    4 Fenestraz 51
    5 Aron 50,5
    6 Armstrong 43
    7 Palou 39
    8 Schumacher 37
    9 Shvartzman 35
    10 Daruvala 23,5
    11 Vips 21
    12 Hingeley 16
    13 Scherer 8
    14 Hanses 6
    15 Aberdein 6
    16 Habsburg 4
    17 Sato 2,5
    18 Troitckii 2
  • Ilyen fejreállást még tuti nem láttál!

    Ilyen fejreállást még tuti nem láttál!

    Amikor a vontatókötél borít fejre. Szó szerint.

    Az SMP Formula 4 versenyén történt meg, hogy az egyik kiesett versenyzőt az autóját vontatók borítják fejre a vontatókötél segítségével.

    Nem is fűznénk hozzá semmit, inkább nézzétek meg a videót!

     

  • Boullier: De Vries több pontot érdemelt volna

    Boullier: De Vries több pontot érdemelt volna

    Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója úgy véli, Nyck de Vries több pontot szerezehetett volna a Forma-2-es bajnokság 2018-as szezonjának eddigi versenyhétvégéin.

    A McLaren szerencsés helyzetben van, hiszen de Vries és Lando Norris személyében két versenyzővel képviselheti magát az F2-ben.

    Lando Norris jelenleg a bajnokság első helyén áll, de Vries azonban csak a hatodik helyet foglalja el.

    „Nyck hosszú ideje velünk van, elsődleges dolga a szimulátorhoz kapcsolódik. Azon kevés versenyzők egyike, akik a versenyhétvégék között és a versenyhétvégéken is segítenek fejleszteni a teljesítményünket” – mondta Boullier.

    „A tavalyi bajnok F2-es csapatnál versenyez, így minden adott ahhoz, hogy teljesítsen. Jó tempót mutatott eddig, de néhány hibát is vétett. Több megszerzett pontnak kellene a neve mellett lennie. Adjunk neki még egy kis időt, aztán majd meglátjuk, hogy képes lesz-e megmutatni a benne rejlő potenciált” – tette hozzá.

  • A Red Bullos Ticktum első F3-as győzelmét szerezte meg a Hungaroringen

    A Red Bullos Ticktum első F3-as győzelmét szerezte meg a Hungaroringen

    A Red Bull Junior Team-es Daniel Ticktum megszerezte első győzelmét a Formula 3 European Championshipben, ráadásul a Hungaroringen.

    A verseny idején ugyan már nem esett az eső, a pálya még vizes volt a délelőtti esőnek köszönhetően.

    Marcus Armstrong kiválóan rajtolt, az ötödik helyről indulva az első kanyarban már ő állt az élen, ám ezt követően összeért autója Ticktuméval. Armstrong azonnal elkezdett pozíciókat veszíteni az ütközésből adódott defekt miatt.
    Incidensüket a verseny után vizsgálták is a bírák és fennállt a veszélye, hogy Ticktum nem tarthatja meg győzelmét, végül azonban ez nem következett be.

    Szintén remekül rajtolt Ralf Aron, aki a hetedik helyről indulva az első kanyarban már a harmadik volt, majd Armstrong defektje miatt máris a második helyen találta magát.

    Nem sokáig örülhetett azonban a jó pozíciónak, mivel ő, valamint Sebastian Fernandez és Artem Petrov is öt másodperces büntetést kaptak mert kiugrottak a rajtnál.

    Végül a második helyen Zhou, a harmadikon pedig Shwartzman ért célba. Mick Schumacher a negyedik lett, így épp lemaradt a dobogóról.

    Ferdinand Habsburgnak is remek versenye lehetett volna, mivel a 11. helyről az ötödikre jött fel már az első körben, később azonban összeért Shwartzmannal és defektet kapott.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó körök száma diff.
    1 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 22 36:07.068
    2 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 22 7.514
    3 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 22 8.792
    4 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 22 9.454
    5 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 22 10.289
    6 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 22 17.256
    7 Enaam Ahmed Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 22 17.986
    8 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 22 18.553
    9 Ben Hingeley Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 22 25.007
    10 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 22 29.931
    11 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 22 30.809
    12 Alex Palou Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 22 32.201
    13 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 22 35.708
    14 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 22 42.523
    15 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 22 44.830
    16 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 22 47.113
    17 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 22 48.317
    18 Devlin Defrancesco Carlin Dallara/Volkswagen 22 50.203
    19 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 22 51.796
    20 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 22 54.189
    21 Petru Florescu Fortec Motorsports Dallara/Mercedes 22 1:05.047
    Julian Hanses ma-con Dallara/Volkswagen 13 kiesett
    Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 11 kiesett
    Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 3 kiesett
  • Sok baleset tarkította az Forma-2-esek monacói hétvégéjét

    Sok baleset tarkította az Forma-2-esek monacói hétvégéjét

    Akárcsak a Forma-1, úgy a Forma-2-esek mezőnye is a monacói hercegségben versenyzett ezen a hétvégén. Két izgalmas és sok balesettel teli futamon vannak túl.

    A pénteki első versenyen csupán 19 autó állt a rajthoz, miután a csütörtöki kvalifikáción Sergio Sette Camara kisebb sérülést szenvedett.

    Az időmérőt Alexander Albon nyerte, mellőle pedig a Premás Nyck De Vries indulhatott. A rajt után rögtön meg is történt az első baleset, Luca Ghitottot szorították a falhoz, aminek következtében az olasz autója összetört és a pályára küldték a biztonsági autót.

    Az újraindítás után De Vries szorongatta Albont, majd George Russel a Rascasse kanyarban ment a falnak, egy sikertelen előzési kísérlet után. Ezután kezdődtek az első bokszkiállások azoknak, akik a lágyabb gumikon rajtoltak.

    A 13.körben pedig elérkezett a második biztonsági autós fázis is, amikor a bajnoki éllovas, Lando Norris ütötte ki Ralph Boschungot a célegyenes ráfordítójában.

    Időközben az élen álló kettős, Albon és De Vries is egyszerre hajtott a bokszba, ám a thaiföldi elég későn fordult be, így a holland már nem tudta elkerülni az ütközést. A versenyt tudták folytatni, de az autójuk mindkettejüknek megsérült, így nem sokkal később feladták a futamot. A vezetést így Markelov örökölte meg.

    Az orosz pilóta egy elnyújtott taktikán volt, ami kifizetődött neki, hiszen magabiztosan nyerte meg a futamot. A második helyen Sean Gelael a harmadikon pedig Roberto Merhi végzett, utóbbinak ez volt az első dobogós helyezése a sorozatban.

    A verseny után a bokszutcai balesetben Albont találták vétkesnek, aki öt helyes rajtbüntetést kapott a sprintversenyre.

    Forma-2 monacói első futam végeredménye

    poz pilóta csapat különbség kör
    1 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:02:03.286 42
    2 Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing + 10.713 42
    3 Roberto Merhi MP Motorsport + 15.489 42
    4 Louis Deletraz Charouz Racing System + 19.236 42
    5 Arjun Maini Trident + 20.135 42
    6 Lando Norris Carlin + 20.637 42
    7 Jack Aitken ART Grand Prix + 21.986 42
    8 Antonio Fuoco Charouz Racing System + 23.855 42
    9 Nicholas Latifi DAMS + 24.861 42
    10 Nirei Fukuzumi BWT Arden + 30.944 42
    11 Maximilian Gunther BWT Arden + 31.532 42
    12 Roy Nissany Campos Vexatec Racing + 49.749 42
    13 Santino Ferrucci Trident + 1:27.441 42
    14 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME + 3 kör 39
    Alexander Albon DAMS Kiesett 22
    Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing Kiesett 19
    Ralph Boschung MP Motorsport Kiesett 11
    George Russell ART Grand Prix Kiesett 5
    Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing Kiesett 0
    Sergio Sette Camara Carlin Nem indult 0

     

    A szombati második versenyen, a fordított rajtrácsnak köszönhetően Antonio Fuoco kezdhette meg a versenyt az első rajtkockából.

    A rajt ismételten nem volt probléma mentes, a már megszokott dolognak számító lefulladások voltak. Nyck De Vries és Tadasuke Makino autója sem indult el, ráadásul a japán pilótát hátulról el is találta Luca Ghiotto. A Campos autó nem sérült meg túlságosan. Mindhármukat betolták a bokszba, és Makino kivételével mindenki tudta folytatni a versenyt, igaz már kör hátrányban.

    A rajt Norrisnak és Markelovnak sikerült legjobban, előbbi pedig már Fuocot támadta az első helyért. A VSC fázis után az élen álló kettős hamar ellépett az üldözőktől. A második helyről rajtoló Jack Aitken pedig technikai probléma miat adta fel a versenyt.

    Nem sokkal a zöld zászló után Sean Gelael csapta oda az autóját az uszodánál. Így ezen a futamon először gurult a pályára a Safety Car.

    Miután ismét szabad lett a pálya az élen álló duó, kiegészülve Deletraz-val kicsit meglépett. Mögöttük viszont Maini és Markelov vívott komoly csatát. A Russian Time pilótája aztán egy remek előzéssel maga mögé utasította az indiait.

    A 20. körben Goerge Russel lemásolta Max Verstappen balesetét az uszodánál, így az ART GP pilótája két kieséssel zárt a hercegségben.

    Négy kör volt hátra a versenyből, amikor egy csúnya baleset történt. Az alagút után, a pálya leggyorsabb pontján Roy Nissany nagyon hamar fékezett, emiatt pedig Albon hátulról felöklelte őt, így mindketten kiestek. Az autókat hamar eltakarították, így gyorsan újra indult a verseny.

    Ezzel viszont még nem volt vége, két körrel később a Rascasse kanyarban Nirei Fukuzumi és Santino Ferrucci is elmérte a féktávot, ami miatt mindketten találkoztak a fallal.

    A verseny így a Safety Car mögött ért véget. Aminek a végén Antonio Fuoco ünnepelhetett, Lando Norris és Louis Deletraz mellett. A verseny után azonban több büntetést is kiosztottak: Fuoco, Norris és Merhi is kisebb-nagyobb időbüntetést kapott, amiért nem lassítottak kellőképen a VSC alatt. Az olasz így is megtarthatta a győzelmét, Norris azonban egy helyet bukott, így az újonc Charouz Racing kettős győzelmet ünnepelhetett Monacóban.

    Négy futam után a pontversenyben Lando Norris vezet 98 ponttal, a második helyen holtverseny van Artem Markelov és Alexander Albon között, ők egyaránt 71 pontosak. Utánuk pedig George Russel következik 62 egységgel.

    Forma-2 monacói második futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Antonio Fuoco Charouz Racing System 30 48:45.173
    2 Louis Deletraz Charouz Racing System 30 + 1.269
    3 Lando Norris Carlin 30 + 1.472
    4 Artem Markelov RUSSIAN TIME 30 + 3.291
    5 Arjun Maini Trident 30 + 6.649
    6 Maximilian Gunther BWT Arden 30 + 7.155
    7 Roberto Merhi MP Motorsport 30 + 10.299
    8 Nicholas Latifi DAMS 30 + 11.442
    9 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 29 + 1 kör
    10 Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 29 + 1 kör
    11 Nirei Fukuzumi BWT Arden 27 + 3 kör
    12 Santino Ferrucci Trident 27 + 3 kör
    Roy Nissany Campos Vexatec Racing 25 Kiesett
    Alexander Albon DAMS 25 Kiesett
    Ralph Boschung MP Motorsport 20 Kiesett
    George Russell ART Grand Prix 18 Kiesett
    Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 3 Kiesett
    Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 2 Kiesett
    Jack Aitken ART Grand Prix 1 Kiesett
  • Apja McLarenes befektetésének nincs köze Latifi karrierjéhez

    Apja McLarenes befektetésének nincs köze Latifi karrierjéhez

    A McLaren máris tagadja, hogy új társtulajdonosuknak köze lenne az F2-es versenyzőhöz, Nicholas Latifihez, jobban mondva az ő versenyzői karrierjéhez.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy új befektetőt talált a McLaren, méghozzá az említett versenyző édesapja, Michael Latifi személyében.

    A csapat szóvivője szerint azonban a megállapodásnak semmi köze Nicholas Latifi versenyzői karrierjéhez.

    „Nem képezi vita tárgyát, hogy van-e kapcsolat Michael Latifi McLarenes befektetése és Nicholas Latifi versenyzői karrierje között.” – mondta a szóvivő a holland Formula 1-nek. „Ez egy olyan megállapodás melyben a McLaren és Michael Latifi egyenlő felek.”

  • Markelov nagyon őszintén elmondta, miért nem fogadna el Red Bull ajánlatot

    Markelov nagyon őszintén elmondta, miért nem fogadna el Red Bull ajánlatot

    Felmerült a napokban, hogy a Toro Rosso talán megválni tervez Brendon Hartley-tól. Többen is szóba jöttek már a helyére, Pascal Wehrleintől kezdve, több junior versenyzőig, illetve az sem kizárt, hogy a Honda egy japánt tenne a csapatba, így Nirei Fukuzumi neve is előkerült.

    A Renault fejlesztő versenyzője, a Formula 2-ben versenyző, Artem Markelov azonban azt mondta, hogy őt például nem érdekelné a Red Bull-Toror Rosso lehetőség, és ezt meg is indokolta.

    „Hogy elfogadnám-e Hartley helyét? Ha a Renault azt mondaná, hogy menj, ott a lehetőség. De saját akaratomból nem ülnék be a Toro Rossóba.” – mondta a Sport FM-nek. „Ismerve Dr (Helmut) Markót, ismerve, hogy lerombolja a fiatal versenyzők karrierjét, erre nekem nincs szükségem. Olyan pletykák is vannak, hogy Christian Horner elhagyná a Red Bullt, és hogy a Red Bull elhagyná a Forma-1-et. Szóval vannak pletykák, de nem tudom milyen kilátások vannak a Toro Rossónál és a Red Bullnál.”

    [poll id=”70″]

  • Habsburg a Hungaroringen, és csak nekünk beszélt, Mick Schumacherről

    Habsburg a Hungaroringen, és csak nekünk beszélt, Mick Schumacherről

    A FIA Formula 3 European bajnokság ugyan már elkezdődött. de Habsburg Ferdinánd, még a szezon előtt nyilatkozott nekünk arról, hogy milyen célokkal vág neki a 2018-as szezonnak. A bajnokság már tart, egy versenyhétvégén túl is vannak a srácok, és pont ide tartanak, hiszen a DTM betétfutamaként június 1-3 között tiszteletét teszi nálunk a mezőny. Össze is kell kapnia magát a „kis herceg”-nek, mert egyelőre pontok nélkül áll, míg csapattársa, Sascha Fenestraz vezeti a bajnokságot.

    A magyar felmenőkkel is bíró osztrák pilóta érezhetően továbbra is kedveli a második hazáját, örömmel tér ide vissza nyár elején. Ugyan nem Gödöllőn fog aludni, de nem lesznek álmatlan éjszakái Mick Schumacher miatt sem, pedig leginkább tőlük várja a szakma és a rajongók azt, hogy idén késhegyre menő csatákat vívnak majd az első helyekért. Célja továbbra is a bajnoki cím, a Forma-1, de erről mind inkább beszéljen ő, a videónkban!