Kategória: Formula Sport

  • Habsburg egészen a dobogóig táncolt az esőben

    Habsburg egészen a dobogóig táncolt az esőben

    Az elmúlt hétvégén Misanóban rendezték meg az FIA Formula 3 Európa-bajnokság hetedik fordulóját. Bár a szabadedzésekre még a perzselő olasz napsütésben került sor, azonban szombatra megérkezett az eső, ideális körülményeket teremtve Habsburg Ferdinánd számára ,hogy egy nehézségekkel teli szezonkezdést követően újra visszaüljön a nyeregbe.

    Miután pénteken a száraz pályán nem találta a tempót , az “Esőmester”-ként aposztrofált ifjú osztrák versenyző kihasználva a szombaton a pályára lezúduló eső hatására kiegyenlítődött erőviszonyokat, mindkét vasárnapi futamra az ötödik helyre kvalifikálta magát.

    A második futam rajtját egy hét helyes rajtbüntetést követően csak a 12. pozícióból várhatta, amelyet remekül kapott el , és az első kör végére, számos látványos előzési manővert követően már a hetedik helyen autózott. Végül itt is ért célba, értékes pontokat gyűjtve.

    A hétvége zárófutama a pályára lezúduló heves esőzés miatt a biztonsági autó mögött rajtolt el. Mindössze egy kör megtétele után a futamot piros zászlóval szakították meg, majd 25 perc várakozást követően az eső intenzitása enyhülni kezdett, így újra elindulhatott a verseny.

    Habsburg az ötödik helyről kiváló rajtot vett, majd egy tökéletesen kivitelezett manőverrel megelőzve Zhout, feljött a negyedik helyre.
    Ezt követően körről körre gyorsulva megkezdte a felzárkózást a harmadik helyen autózó versenyzőre. Azonban menetelését a futam leintése előtt mindössze 10 perccel a pályára küldött biztonsági autó törte meg. Mire sikerült megtisztítani a pályát, és újra elindulhatott a mezőny, már csak 4 perc maradt a futamból.
    Habsburg azonban egy újabb fantasztikus rajtot követően az első kanyar külső ívén végrehajtott látványos előzéssel átvette a harmadik helyet.

    Ezután fél körön keresztül tartó kerék-kerék elleni küzdelmet vívott Jüri Vipsszel a második helyért , azonban az idő ellene játszott.Így végül be kellett érnie a harmadik helyezéssel. Habsbug azonban elégedetten nyugtázta idei első FIA Formula 3-as dobogós helyezését.

    „Elismerem, hogy megpróbáltatásokkal teli időszakot tudhatunk magunk mögött, de mindezek ellenére pozitívnak kell maradni, és keményen kell dolgozni a jó eredményekért.“ – mondta el Habsburg. “Nagyon örülök az idei első dobogómnak – az egyik legrosszabb dolog ami egy versenyzővel megeshet, az, hogy megfeledkezik a siker ízéről.-
    azonban azt is tudjuk, hogy mindez nem lett volna lehetséges, ha az eső nem egyenlíti ki az erőviszonyokat. Épp ezért ugyanúgy előtt távozom Misanoból, ahogy ideérkeztem. Azzal a céllal a szemem előtt, hogy a csapattal együtt folytatva a megfeszített munkát, hétről hétre újra felálhassunk a dobogóra.”

    Az FIA F3 Európa – bajnokság következő fordulójának a Nürburgring ad majd otthont szeptember 8-9 között.

  • Ralf Aron vezetésével észt siker született a misanói zárófutamon

    Ralf Aron vezetésével észt siker született a misanói zárófutamon

     

    A Prema észt versenyzője, Ralf Aron nyerte a Formula 3 harmadik, egyben utolsó futamát a misanói aszfaltcsíkon esős körülmények között.

    A mezőny a biztonsági autó mögül rajtolt el, ugyanis leszakadt az ég Misanóban. A versenyt azért szakították meg, ugyanis a pálya annyira vizes lett, hogy nem lehetett volna rajta normálisan versenyezni. Valaki az autójában, egyes pilóták pedig sétáltak egyet a boxutcában a megszakítás alatt.

    A versenyt 20 perc várakozás után indították újra. A pole pozícióból rajtoló Marcus Armstrong sokáig verhetetlennek tűnt, ugyanis az új-zélandi versenyző magabiztosan vezetett a csapattársa, Ralf Aron előtt.

    Azonban Aron pár körön belül utolérte Armstrongot, majd az észt versenyző bevetődött a csapattársa Premája mellé a nyolcas kanyarban és átvette a vezetést.

    Aron már kezdett meglógni Armstrong elől, amikor két Motoparkos versenyző, Sebastian Fernandez és Marino Sato is kicsúszott a kavicságyba. Az eset miatt újfent a pályára gurult a biztonsági autó.

    Az újraindítást követően Armstrongot ketten is meg tudták előzni. Azonban Armstrong ezután ütközött a kínai csapattársával, Guan Yu Zhou-val, így mindekét pilóta fontos pontokat bukott el.

    Habsburg nagyon jól ment az esőben, olyannyira, hogy még Jüri Vipset is sikerült megelőznie, azonban az észt versenyző egy szemfüles manőverrel vissza tudta szerezni a második helyet.

    Aron már 3,2 tized másodperccel vezetett Vips előtt az utolsó körben. Arontól már nem lehetett elvenni a futamgyőzelmet, a Prema észt versenyzője nyerte a futamot a szintén észt Jüri Vips előtt. Kettős észt siker még sosem volt a Formula 3-ban. A harmadik helyen Habsburg Ferdinánd végzett.

    „Szeretek ilyen körülmények között versenyzeni,” – mondta Aron.

    „Amikor gokartoztam nem nagyon szerettem esőben vezetni, azonban mára ez megváltozott.

    „Az újraindításnál nem tudtam felmelegíteni a gumijaimat, így eléggé szenvedtem. Tudtam, hogyha sikerül üzemi hőfokra melegítenem a gumijaimat, akkor nagy esélyem lehet a győzelemre.

    „Marcus-szal csatáztunk pár körön keresztül. Az előzés után már nem volt nehéz dolgom,” – mondta elégedetten Aron.

    Ticktumnak jól jött a két Premás versenyző ütközése, ugyanis így a brit lett a negyedik. A bajnokság éllovasát az első futam győztese, Mick Schumacher követte az ötödik helyen. A két fiatal parázs csatát vívott még a verseny elején.

    Alex Palou lett a hatodik, őt Robert Shwartzman követte a hetedik helyen. A Premás versenyző Fabio Scherer előtt ért célba, aki a tizennegyedik helyről zárkózott fel egészen a nyolcadik helyre.

    A Carlin indiai versenyzője, Jehan Daruvala lett a kilencedik, míg az újonc honfitársa, Enaam Ahmed végzett az utolsó pontszerző helyen.

    Folytatás a Nürnburgringen két hét múlva!

     

    A bajnokság első tíz helyezettje 21 futam után:

    1. Daniel Ticktum (brit, Motopark) 222 pont
    2. Jüri Vips (észt, Motopark) 210 pont
    3. Marcus Armstrong (PREMA új-zélandi, Theodore Racing) 190 pont
    4. Mick Schmumacher (német, PREMA Theodore Racing) 186 pont
    5. Ralf Aron (észt, PREMA Theodore Racing) 183,5 pont
    6. Guanyu Zhou (kínai, PREMA Theodore Racing) 154 pont
    7. Enaam Ahmed (brit, Hitech GP) 154 pont
    8. Alex Palou (spanyol, Hitech GP) 134 pont
    9. Robert Shwartzman (orosz, PREMA Theodore Racing) 129 pont
    10. Jehan Daruvala (indiai, Carlin) 117,5 pont

     

     

     

     

  • Formula 3: Jüri Vips nyerte a második futamot Misanóban

    Formula 3: Jüri Vips nyerte a második futamot Misanóban

    Az Motopark versenyzője, Jüri Vips nyerte a Formula 3 második futamát az olaszországi Misanóban Alex Palou és Mick Schumacher előtt. Rendkívül izgalmas egy futam volt, ugyanis a futamon változékony időjárást és rengeteg előzést is láthattunk. Nagyon nehéz futam volt a versenyzők számára, ugyanis a kisebb záporok miatt a pálya felülete nedves volt.

    Az észt pilóta, aki újonc a sorozatban, kitűnően védekezett Alex Palou ellen, ugyanis a spanyol pilóta nagyon szerette volna megszerezni a futamgyőzelmet.

    A rajtnál Enaam Ahmed megelőzte egy pillanatra a Motopark észt versenyzőjét, azonban Vips a belső íven haladt a kettes kanyarban, így visszaszerezte az első helyet.

    Alex Palou már az első körben átugrotta Ahmedet, így a spanyol versenyző a második helyen találta magát. Ahmednek folyamatosan védekeznie kellett, ugyanis Palou után Daruvala is elkezdte támadni a Bullfrog GP fiatalját.

    Daruvala addig-addig erőszakoskodott, míg a pálya gyors részén meg tudta előzni Ahmedet. Ahmed az előzést követően lendületet vesztett, amit a Prema német versenyzője, Mick Schumacher ki tudott használni és a 15-ös kanyarban előzte meg Enaam Ahmedet.

    Schumacher az előzése után Daruvalát is utolérte, majd elkezdte támadni az indiai versenyzőt. Azonban a Carlin versenyzője nagyot fékezett a nyolcas kanyarban, nagy sebességgel találta el a rázókövet, ami miatt komolyan megsérült az autója, így az indiai számára véget ért a verseny.

    Schumacher ennek köszönhetően már a harmadik helyen autózott és a vezető duó után eredhetett.

    A pályán újra elkezdett esni az eső és emiatt a verseny második fele nagyon nehéz volt a versenyzők számára. Különösen Vips számára, ugyanis az észt versenyzőt Alex Palou támadta az egész verseny során. Palou nem tudta megelőzni az észt versenyzőt, aki fél másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt a spanyol pilóta előtt.

    „Ez volt az egyik legnehezebb versenyem az összes közül,”- mondta az észt versenyző.

    „Az eső miatt szinte semmi tapadásom nem volt. A többiek láthatták, hogy milyen íveket választok egyes kanyaroknál, szóval nagyon örülök, hogy nyerni tudtam.”

    Schumacher senkitől nem zavartatva haladt a harmadik helyen és a verseny végén is itt intették le a Prema német fiatalját, így megint a német fiatal szerezte a legtöbb pontot a Premás versenyzők közül.

    Daniel Ticktum megint megmutatta, hogy érdemes lesz rá figyelni rá a jövőben, ugyanis a Red Bull fiatal pilótája a tizenegyedik helyről zárkózott fel az ötödik helyre, azonban Enaam Ahmedet megbüntették a versenyt követően, így a brit lett a negyedik. Ahmed a büntetésének köszönhetően csak a hatodik lett.

    Ticktum a felzárkózásának köszönhetően tovább tudta növelni az előnyét az összetettben, ugyanis a legnagyobb riválisa, Marcus Armstrong a nagyon rossz rajtjának köszönhetően esett vissza és nem is zárt pontszerző helyen.

    Vips a győzelmének köszönhetően megelőzte Armstrongot az összetettben, így az észt már a második helyen áll Ticktum mögött.

    Ralf Aron lett az ötödik helyen ért célba, míg a Carlinnál versenyző Habsburg Ferdinánd lett a hetedik. Az osztrák pilótára ráfért már egy pontszerzés, ugyanis az idei szezonban nem teljesít valami jól.

    Sacha Fenestraz lett a nyolcadik, akit Shwartzman követett a kilencedik helyen. Az utolsó pontszerző helyen pedig a Motopark svájci versenyzője, Fabio Scherer zárt.

     

     

     

     

     

     

  • A Red Bull két versenyzőt küldhet a japán Super Formulába

    A Red Bull két versenyzőt küldhet a japán Super Formulába

    A Red Bull azt tervezi, hogy két junior versenytőjét rajthoz állítja jövőre a japán Super Formulában, számolt be róla a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

    Pierre Gasly is versenyzett ebben a sorozatban, tavaly, és mindössze fél ponttal maradt le a bajnoki címről, köszönhetően annak, hogy az utolsó fordulót tájfun miatt törölték.

    Marko szerint Gasly japán kitérő elengedhetetlen volt a francia versenyző számára ahhoz, hogy kellően éretté váljon, és maga a versenyző is állítja, hogy ez sokat segített neki abban, hogy F1-be érkezésekor jól tudjon kommunikálni a Hondásokkal.

    Marko pedig mindemellett úgy véli, hogy a Super Formula versenyképesebb sorozat az F2-nél.

    „Pierre emberileg és mint versenyző is fejlődött Japánban.” – mondta Marko, aki ellátogatott a széria múlt hétvégi fordulójára. „Japánba érkezvén sokkal magabiztosabb és érettebb lett. Szóval ezért akartam eljönni és első kézből megtapasztalni a Super Formulát. Az új autó a következő szezonban érkezik. Az új autó több leszorító erővel bír majd és gyorsabb is lesz, mint a jelenlegi. Ez pedig arra sarkallt minket, hogy megfontoljuk, hogy két red bullos versenyzőt indítsunk jövőre a Super Formulában. Úgy érezzük, hogy ez a Super Formula még sokkal versenyképesebb széria, mint az F2.”

    Marko elmondása szerint már egyeztet erről a Honda motorsport főnökével, Masashi Yamamotoval, és a Japán Nagydíjon folytatják majd a megbeszélést.

  • De Vries és Latifi nyertek Spábana

    De Vries és Latifi nyertek Spábana

    A McLaren holland ifjonca, Nyck De Vries nyerte a Forma 2 főfutamát Spa-Francorchamps-ban. A brazil Sergio Sette Camara lett a második, míg a bajnokságban vezető George Russell állhatott fel a dobogó harmadik fokára. A brit ezzel az eredményével tovább tudta növelni az előnyét a legnagyobb riválisával, Lando Norris-szal szemben.

    De Vries csak a boxkiállása után nem vezette a versenyt, ugyanis a mögötte autózó pilóták még kint tudtak maradni.

    A Prema holland versenyzője a kerékcserék után visszavette a vezetést annak ellenére, hogy a biztonsági autónak is a pályára kellett gurulnia, ugyanis Nirei Fukuzumi autója lángra kapott a verseny 15. körében.

    Sette Camara le tudta rajtolni a Mercedes által protezsált George Russellt, ugyanis a brit versenyzőnek kipörögtek a kerekei a rajtnál. Azonban a brazil versenyző nem tudta tartani De Vries tempóját az első etapban, így a holland versenyző egy hét másodperces előnyt épített ki a Carlin versenyzőjével szemben.

    Russell és Norris korábban álltak ki a boxba friss kerekekért, mint Camara és De Vries, így a két brit gyorsabban tudott autózni az élen haladó kettősnél. A verseny későbbi szakaszában a két rivális hatalmas csatát vívott a harmadik helyért.

    A biztonsági autós fázis után De Vries jó tempót tudott autózni és a több ezer holland szurkoló nagy örömére a holland pilóta tudta megnyerni a futamot.

    Norris a verseny nagy részében nem unatkozott, mert miután Russell meglógott előle, a brit fiatalnak néznie kellett a tükrét, ugyanis Alexander Albon támadta őt a verseny második felében.

    A brit versenyző komoly kockázatot vállalt, ugyanis Alexander Albonnal és Luca Ghiottoval egyszerre haladtak át a Les Combes-on, de szerencsére nem történt ütközés. Norris belül maradt, így képes volt megvédeni a negyedik helyét.

    Norris az újraindítás után már megpróbálkozott egy előzéssel Russell-lel szemben a Kemmel egyenesben, azonban Russell belül maradt, így Norris nem járt sikerrel.

    Albon a verseny elején csak a 14. helyen autózott, azonban a biztonsági autós fáziskor már az ötödik helyen haladt.
    Az utolsó körben a thaiföldi versenyző megpróbált bevetődni Norris autója mellé a Les Combes-ban, azonban lesodródott a pályáról, így Norris megtartotta a negyedik helyét. Albonnak be kellett érnie az ötödik hellyel.

    Russell a harmadik helyének köszönhetően 15 pontra növelte az előnyét Norris-szal szemben, míg De Vries csökkenteni tudta hátrányát az összetettben Albonnal szemben. A thaiföldi versenyzőnek 20 pont hátránya van Norris-szal szemben, míg Russellhez képest 45 ponttal van lemaradva.

    Luca Ghiotto zseniálisan védekezett, azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy maga mögött tudja tartani a Russian Time-nál versenyző, Artem Markelovot. Az orosz versenyző a kemény keverékű gumin rajtolt, így nehezen tudott lépést tartani a többi versenyzővel az első etapban. Azonban a második etapban már a lágyabb keverékű gumival autózott Markelov, így sokkal jobb tempót autózott a többieknél.

    A kanadai, Nicholas Latifi is az orosz stratégiáját alkalmazva szerezte meg a nyolcadik helyet a német Maximillian Günther és az izraeli Roy Nissany előtt, aki így megszerezte idei első pontját.

    A Charouz Racing Team versenyzői, Antonio Fuoco és Louis Deletraz, majdnem összeütköztek, miután a nyolcas kanyarban Alessio Lorandi Tridentje hozzáért Fuoco autójához, ami majdnem a csapattársáéba csapódott.

    Nicholas Latifi rajt-cél győzelmet aratott a Forma 2 sprintversenyén Spa-ban, így a kanadai pilóta idén először ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán. A kanadai mellett Lando Norris és Alexander Albon állhatott fel a dobogóra.

    A tegnapi főfutam győztese, Nyck De Vries kitűnő érzékkel kapta el a rajtot a nyolcadik helyről és a La Source-ban már a harmadik helyen haladt. A holland ezt annak köszönhetik, hogy az előtte rajtoló versenyzőknek kipörögtek a kerekeik, így sokkal nehezebben rugaszkodtak el a hollandnál.

    A McLaren holland fiatalja, akinek ez volt a „hazai” verseny, öt kör elteltével már a második helyen haladt, ugyanis faképnél hagyta Luca Ghiottot.

    Ezek után a holland nem tudta tartani a lépést Lathifivel, így a kanadai pilóta egyre távolabb került a holland versenyző Premájától.

    De Vries ezek után visszaesett, ugyanis a holland gumijai teljesen elhasználódtak a 16 kör alatt. Két versenyző tudta kihasználni a holland pilóta szenvedését: a Carlinnál versenyző Lando Norris és a DAMS csapatát erősítő Alexander Albon. Norris a Kemmel egyenesben utasította maga mögé De Vries autóját.

    Albon az előzése után rögtön Norrist vette a célkeresztjébe. A McLaren szupertehetsége azonban fantasztikusan védekezett, így képes volt maga mögött tartani a thaiföldi felmenőkkel rendelkező Albont.

    Norrisnak a verseny elején még Markelovval is meg kellett küzdenie. A britnek sikerült lerajtolnia a Russian Time orosz versenyzőjét, azonban Markelov vissza tudta őt előzni a Kemmel egyenesben. Pár sikertelen manővert követően Norrisnak sikerült megelőznie Markelovot, két kör múlva pedig Ghiottot is megelőzte a harmadik helyért.

    Norris a második helyével csökkentette a hátrányát a Mercedes fiatal pilótájával, George Russell-lel szemben, aki nem szerepelt valami jól a sprintversenyen.

    A brit pilóta a borzalmas rajtja után csak Roy Nissanyt tudta visszaelőznie és így csak a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót.

    Russell már csak 5 ponttal vezet Norris előtt a Forma 2-es bajnokságban, szóval bármi megtörténhet majd a következő hétvégéken.

    Sergio Sette Camara szenvedett a közepes keverékű gumikon, miután a főversenyen a második helyezést érte el. A brazil csak a kilencedik lett, ugyanis az utolsó körben a Trident csapatánál versenyző Arjun Maini tudta megelőzni a brazil pilótát, így Camara éppen lemaradt az utolsó pontszerző helyről.

  • Formula 3: Mick Schumacher rajt-cél győzelmet aratott Misanóban

    Formula 3: Mick Schumacher rajt-cél győzelmet aratott Misanóban

    Mick Schumacher nyerte meg a Formula 3 nyitófutamát Misanóban, mellette a két csapattársa Marcus Armstrong és Robert Shwartzman pezsgőzhetett a dobogón. A fiatal német versenyző a pole pozícióból vághatott neki a versenynek, végig az első helyen haladt, így Schumacher a harmadik Formula 3-mas győzelmét ünnepelhette.

    Ahogy az időmérőn is történt, Schumacher a három csapattársa előtt vezetett, azonban a fiatal német pilótát folyamatosan nyomás alatt tartotta az új-zélandi csapattársa, Marcus Armstorng.

    Armstrong nem kapta el valami jól a rajtot, ennek köszönhetően Schumacher már az első körben ki tudott magának építeni egy magabiztos másfél másodperces előnyt. A különbség nem változott a két élen haladó autó között egészen a verseny feléig, ugyanis az új-zélandi versenyző a verseny első felében kímélte a gumijait, hogy majd a verseny második felében támadni tudja német csapattársát.

    Hét körrel a verseny vége előtt Armstrongnak már csak egy másodperccel volt lemaradva Schumachertől, azonban Schumacher pár kör alatt két másodpercre tudta növelni az előnyét. „A rajtom nagyon jól sikerült,” – mondta Schumacher.

    „Már az első körben sikerült meglógnom a többiek elől, így már csak a gumijaimra kellett vigyáznom és arra, hogy a többiek ne tudjanak támadási pozícióba kerülni. Ugyanazt a taktikát alkalmaztam, mint Silverstone-ban, szóval ez a módszer eléggé jól működik.”

    A verseny legszínvonalasabb csatáját a másik két Premás versenyző, Guan Yu Zhou és Robert Shwartzman között zajlott, akik az egész verseny során a harmadik helyért harcoltak.

    Shwartzman jobban kapta el a rajtot, mint Zhou, aki a harmadik rajtkockából vágott neki a futamnak. Az orosz versenyző a külső íven maradt a kettes kanyarban, így a hármas kanyarban már a belső íven találta magát és meg tudta előzni kínai márkatársát. Zhou nyomás alatt tartotta Shwarzmannt, alkalmanként még meg is támadta az oroszt. Azonban a kínai versenyző a tizedik körben elfékezte magát, így Shwartzman kisebb előnyre tett szert. Zhou felzárkózott, azonban nem tudta megelőzni Shwartzmannt, így az orosz lett a harmadik.

    A bajnokság éllovasának, Daniel Ticktumnak csökkent az előnye Armstronggal szemben, ugyanis a Red Bull fiatal pilótája csak a hatodik helyen végzett az észt csapattársa, Jüri Vips mögött.

    Vips egy szép manővert hajtott végre Jehan Daruvalával szemben, majd felzárkózott Ticktumra. A 24 körös verseny 13. körében Vips egy bátor manőverrel utasította maga mögé a Ticktumot a 12-es kanyarban.

    Ticktum nem tudta tartani Vips tempóját, így esély sem volt visszatámadni. A brit pilótát a verseny végén még Ralf Aron is utolérte, de a Premás versenyzőt már maga mögött tudta tartani a hátralevő 2 körben.

    Alex Palou remek felzárkózást mutatott be a 12. helyről. A verseny során meg tudta előzni Sacha Fenestrazt, Jonathan Aberdeint és végezetül Jehan Daruvalát, így a Hitech GP pilótája a nyolcadik helyen ért célba.

    Jehan Daruvala a kilencedik helyen zárt, míg a Motoparknál versenyző, Jonathan Aberdein zárt az utolsó pontszerző helyen.

    A következő futam holnap 14 óra 50 perckor veszi majd kezdetét az olaszországi Misanóban.

  • Forma 2: Roberto Merhi kiszáll a sorozatból

    Forma 2: Roberto Merhi kiszáll a sorozatból

    A volt Forma-1-es versenyző, Roberto Merhi tagja az idei Forma-2-es bajnokságnak, ugyanis a spanyol pilóta az MP Motorsport csapatában versenyez. Azonban a spanyol pilóta már nem fog rajthoz állni Spa-Francorchams-ban, ugyanis szerződést bontott az MP Motorsport csapatával. A helyét a GP3-mas versenyző, Dorian Boccolacci fogja átvenni.

    Merhi ebben az évben nem teljesít valami jól, ugyanis az időmérőkön egy jó eredményt sem tudott eddig felmutatni és a versenyeken sem tudott nagyot alkotni. A 27 éves spanyol pilóta jelenleg csak a 11. helyet foglalja el az összetettben annak ellenére, hogy már a Forma-1-ben is versenyezhetett.

    A volt Manor pilóta a monacói sprintversenyen állhatott fel a dobogó legalsó fokára és a Francia Nagydíjon is a pódiumon ünnepelhetett, azonban a verseny után diszkvalifikálta őt a versenybíróság.

    A Lotus korábbi fiatalja, Dorian Boccolacci fogja átvenni Merhi helyét az MP Motorsport-nál. A francia fiatal, aki eddig a GP3-ban versenyzett, megszerezte az MP Motorsport első győzelmét a paul ricard-i aszfaltcsíkon, azonban a verseny végén nem maradt elég üzemanyag az autójában, így a felügyelők nem tudtak elég mintát szerezni az autóból, így Boccolaccit kizárták. Azonban a franciát nem lehetett megállítani a hungaroringi sprintversenyen, ahol megszerezte csapata első GP3-mas győzelmét.

    „Mindkét kezemmel meg fogom ragadni ezt a lehetőséget,” – mondta Boccolacci.

    „Az, hogy előreléphettem Forma-2-be, másfél év GP3-mas versenyzés után, az csakis az MP Motorsport-nak köszönhető. Szeretném megköszönni neki, hogy engem választottak. Remélem, hogy a bizalmukat majd jó eredményekkel tudom majd meghálálni” – tette hozzá a fiatal francia.

    A francia a hetedik helyet foglalja el az összetett pontversenyben és így ő lesz a második olyan pilóta, aki szezon közben érkezik egy Forma 2-es csapathoz. Rajta kívül még Alessio Lorandi csatlakozott a szezon közben a Trident istállójához, ugyanis a csapat korábbi pilótáját, Santino Ferruccit a silverstone-i „ámokfutása” miatt menesztette a csapata.

    A MP Motorsport menedzsere, Sandor Dorsman szerint Boccolacci sokkal jobb pilóta bármelyik jelenlegi GP3-mas pilótánál. Richard Verschoor fogja átvenni Boccolacci helyét a csapatnál. Ő lesz a hatodik pilóta, aki vezetheti az MP Motorsport GP3-mas autóját. Verschoor eddig a Formula Renault Eurocup-ban versenyzett.

    Christan Lundgaard, aki a második a Formula Renault Eurocup-ban, is versenyzett az MP színeiben. Will Palmert helyettesítette a Francia Nagydíjon, ugyanis Palmer inkább az egyetemi tanulmányaira koncentrál. A Belga Nagydíjtól kezdve az ex-Formula 3-mas versenyző, Devlin DeFrancesco fogja őt helyettesíteni.

  • Albon úgy érzi, lehet esélye az egyik Toro Rosso ülésre

    Albon úgy érzi, lehet esélye az egyik Toro Rosso ülésre

    A Formula 2-es bajnokságban jelenleg a harmadik helyen álló Alexander Albon úgy gondolja, hogy ő is harcban lehet egy Toro Rosso ülésre a 2019-es szezonra, bár elismeri, hogy ehhez még meg kell győznie Helmut Markót.

    Albon 2012-ben már volt is a Red Bull Junior Team tagja, de ez az irány nem folytatódott számára.

    2019-re azonban a Toro Rossonál minimum egy, de talán két szabad hely is lesz, hiszen Pierre Gasly átül a Red Bullba, és még az sem biztos, hogy Brendon Hartley-t megtartja a csapat. A csapat szeretné Dan Ticktumot, neki azonban nincs elegendő szuperlicenszpontja ehhez.

    A 22 éves brit-thai versenyzőnek azonban meglesznek a szükséges pontjai, ha a top 5-ben végez idén az F2-ben.

    „Jobbnak kell lennem, ha jövőre ülést akarok a Toro Rossonál.” – mondta a fiatal versenyző. „Azt hiszem ez (a Toro Rosso) az egyetlen hely, ahol lehetőségem lehet F1-es csapatnál versenyezni. Dr Marko nem épp a legnagyobb rajongóm, jobban meg kell őt győznöm ahhoz, hogy legyen esélyem. Úgy hiszem, az egyetlen esélyem arra, hogy bekerüljek az F1-be az, ha jó eredményeket hozok és erősen zárom a szezont. Az F2-re kel koncentrálnom, jó helyen végeznem, és aztán meglátjuk.”

    Albonnak nincs jelentős anyagi támogatása, így olyan csapatokhoz valóban nem sok esélye van bekerülni, akik komoly tőkét is igényelnek a versenyző mellé.

    „Nincs sok pénzem, az F2-vel is küzdök (anyagilag).” – mondja Albon. „Csak három csapat van, ahova juniorként be lehet kerülni anélkül, hogy sok pénzt kellene hoznod.”

    „A célom, hogy arra koncentráljak, amit csinálok és remélhetőleg megtalál majd a lehetőség.”

    A Toro Rosso korábban már megkereste a McLaren juniorját, Lando Norrist is, akinek szerződtetése nem kizárható még, így, hogy Fernando Alonso helyére Carlos Sainz ülhet majd be. Ha azonban Stoffel Vandoorne nem marad a McLarennél, és Norris kerül oda, akkor a belga versenyző lehet esélyes a Red Bull fiókcsapatához.

  • A Prema kiderítette, hogy miért esett ki három versenyzőjük az első futamról

    A Prema kiderítette, hogy miért esett ki három versenyzőjük az első futamról

    A Prema Powerteam szerint azért kaptak defektet a versenyzőik az első futamon Silverstone-ban, mert rosszul állították be az autókat.

    Mick Schumachernek és Guanyu Zhounak is a bal hátsó kereke mondta fel a szolgálatot, miközben a két versenyző a harmadik és a negyedik helyen haladt. Mindkét versenyzőnek a boxutcába kellett hajtania, így számukra véget ért az első futam. Eközben Ralf Aron, aki még a top 10-ben sem volt benne, szintén defektet kapott és kicsúszott a Stowe kanyarban.

    Marcus Armstrong, aki vezette a bajnokságot a silverstone-i hétvége előtt, kénytelen volt lassabb tempót autózni annak érdekében, hogy ne jusson arra a sorsra, mint három csapattársa. Az új-zélandi pilóta a hatodik helyen ért célba, míg Daniel Ticktum a győzelmének köszönhetően megelőzte Armstrongot az összetettben.

    A verseny után mind a négy autójuk beállítását megváltoztatták. A változtatásnak köszönhetően már nem kaptak defektet a versenyzőik, sőt Mick Schumacher még nyerni is tudott a második futamon, Míg Armstrong az ötödik helyen ért célba.

    A csapat vezetője, Rene Rosin így nyilatkozott az Autosport-nak: „Úgy gondolom, hogy a rossz beállításaik okozták a defekteket.”

    A Formula 3-as autók nehezebbek lettek a 2017-es szezon óta, ugyanis több biztonsági alkatrész került fel a karosszériára. Továbbá az új aszfalt miatt is jobban koptak a gumik a verseny során. „Ez egy olyan pálya, ahol nagyon könnyen elhasználódnak a gumik,” – mondta Rosin. „Az autó súlya és a sok gyors kanyar miatt használódnak el a gumik gyorsabban, mint a többi versenyen.”

    Schumacher eképpen vélekedett a győzelme után, amit a második futamon aratott: „Most hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem aggódtam a gumik miatt a verseny során.

    „Nem csak mi szenvedtünk a gumikkal az első futamon. Mindenki változtatott az autó beállításán a jobb gumikezelés érdekében. Az egész versenyen csakis az abroncsaimra ügyeltem, szerencsére kibírták.”

    Jonathan Aberdein, aki a hétvégén megszerezte első Forma 3-mas dobogóját, nem értett egyet Schumacherrel, ugyanis a Motopark versenyzőinek semmi problémájuk nem volt a gumikkal.

    „Az autó egyszerűen hihetetlenül jól működött a hétvégén,” – nyilatkozta Aberdein.

    „A srácok éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy az autó jobb legyen. Rengeteg áldozatot kell meghozniuk a jobb eredmény érdekében.”

  • Formula 3: Észt győzelemmel zárult a silverstone-i hétvége

    Formula 3: Észt győzelemmel zárult a silverstone-i hétvége

    Az észt, Jüri Vips nyerte meg a Formula 3 silverstone-i hétvégéjének utolsó futamát, ezzel megszerezve második Formula 3-mas futamgyőzelmét.

    A rajtnál Jonathan Aberdein és Sacha Fenestraz próbálta megelőzni az észt versenyzőt, azonban nem jártak sikerrel. Ettől kezdve még próbálkozni se tudtak Vips megelőzésével, ugyanis az észt végig kézben tartotta a versenyt.

    A második helyről rajtoló Aberdein jobban kapta el a rajtot Vipsnél és a belső ívre húzódott az Abbey kanyarban, azonban Aberdein ütközött Fenestrazzal, így visszaesett a harmadik helyre.

    Fenestraz ezek után a Wellington egyenesben próbálkozott Vips-szel szemben, azonban nem volt elég közel az előzéshez.

    „Nagyon későn fékeztem, de Jüri még később fékezett nálam, így nem jött össze a manőverem,” – mondta Fenestraz a futam után.

    A verseny elején a pályára gurult a biztonsági autó, ugyanis Sebastian Fernandez kilökte Ralf Aron autóját a Clubnál, így a bajnokság egyik élmenője kiesett a futamból.

    A biztonsági autó fázis után Vips el tudott húzni a többiektől, ám a verseny vége felé Fenestraz elkezdett közeledni a Motopark versenyzőjéhez. Azonban nem tudott annyira közel férkőzni az észthez, hogy meg tudja előzni őt.

    „Nagyon nehéz versenyem volt,” – mondta Vips, aki ezzel az eredményével a tabella harmadik helyére lépett előre.

    „Szenvedtem a futamon, ugyanis a hátsó abroncsaim teljesen elfogytak a verseny végére. Örülök, hogy nyerni tudtam, mert ez magabiztosságot ad nekem is és a csapatnak is.”

    Enaam Ahmed egy ragyogó első kört követően szerezte meg a negyedik helyet és a verseny végén is ebben a pozícióban intették le.

    Ahmed próbálta megelőzni Aberdein autóját, azonban lendületet vesztett és a Becketts közepén Daniel Ticktum volt az, aki kihasználta ezt és ment el Ahmed mellett. Ticktum viszont lassú volt a Hangár egyenesben, így Ahmed és Schumacher is meg tudta előzni a bajnokság éllovasát.

    Ticktum mindent megtett azért, hogy megelőzze a Premás, Mick Schumachert, azonban a második futam győztese maga mögött tudta tartani az első futam győztesét.

    A Hitech versenyzője, Alex Palou végzett a hetedik helyen, megelőzve a Premás Guanyu Zhout, aki a nyolcadik helyen ért célba.

    Remek csatát láthattunk Habsburg Ferdinánd és Robert Shwartzman között. A párharcból Habsburg került ki győztesen, aki így megszerezte a kilencedik helyet. Robert Shwartzmannak be kellett érnie a tizedik hellyel.

    Ticktum a hatodik helyével növelni tudta az összetettbeli előnyét 18 pontra azzal a Marcus Armstronggal szemben, aki már az első kanyarban kiesett, mert ütközött Mick Schumacher autójával és eltört az autójának bal első felfüggesztése.

    A következő Formula 3-mas hétvégét a jövő héten rendezik az Olaszországban található Misanóban.