Kategória: Formula Sport

  • Keszthelyi Vivien és David Schumacher egyszerre mutatkozik be a Forma-3-ban

    Keszthelyi Vivien és David Schumacher egyszerre mutatkozik be a Forma-3-ban

    VRS Sport Sajtóhír – Két név, amely az autósport világában már világszerte ismerősen cseng a rajongóknak. Két ifjú pilóta, akik eddig az autóversenyzés két tejesen eltérő kategóriájában indultak, most mégis egyszerre állnak rajthoz a Formula 3-ban. Egy pár, melynek mindkét tagja bajnokként érkezik Ázsiába és a legjobbak közé akar emelkedni.

    Alig hat nap telt el azóta, hogy a FIA által hitelesített F3 Asian Championship-ben szereplő BlackArts Racing hivatalos pilótájaként jelentette be Keszthelyi Vivien, háromszoros túraautó-bajnokot a Winter Series bajnokságra, most újabb hír látott napvilágot. A 18 éves magyar hölgy párja, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher unokaöccse és a volt Forma-1-es versenyző Ralf Schumacher fia, David Schumacher egy másik csapat indulójaként áll majd rajthoz az ázsiai Forma-3-as sorozatban.

    Vivien eddigi pályafutása során a túraautó kategóriában szerzett értékes nemzetközi tapasztalatokat, legutóbb a 2018-as szezonban a GT4-es (nagy túraautó) Audi Sport R8 LMS Cup-ban lett a rookie kategória bajnoka. David Schumacher ezzel szemben a gokart és a formaautózás világában építette karrierjét. A 17 éves német versenyző tavaly az ADAC Formula 4 bajnokságban szerzett rookie bajnoki címet.

    A fiatal versenyzők több, mint egy éve alkotnak egy párt, és a tervek szerint Európában külön-külön is indulnak majd nemzetközi Forma-3-as sorozatban. A bajnokságok összeegyeztethetősége és az időjárási körülmények miatt viszont mindkettőjük menedzsmentje úgy gondolta, hogy Ázsiában nyílik a legjobb lehetőség számukra a tapasztalatszerzésre az F3-as kategóriában.

    „Sokan kérdezték a baráti körünkből, hogy milyen kihatással lesz a kapcsolatunkra, hogy egy sorozatban indulunk. Ennek nincs jelentősége, hiszen mindketten a karrierünket tartjuk szem előtt és egy profi autóversenyzőnél elengedhetetlen, hogy külön tudja választani a magánéletet a versenyzéstől. Amellett, hogy a legjobb eredményt szeretnénk elérni, más céllal vágunk majd neki az első Forma-3-as sorozatunknak. Davidnek már van tapasztalata ebben a formula kategóriában, neki az autó megismerése a fő cél. Nekem ez lesz az első formaautós bajnokságom, így én a tapasztalatszerzést, a vezetéstechnika elsajátítását és a W Series-re való felkészülést tartom elsődlegesnek” – mondta Keszthelyi Vivien, aki a Winter Series-ben való indulással a legfiatalabb és egyben az első női pilóta lesz a magyar autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljut a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.

    A két versenyző még Európában elbúcsúzott egymástól és külön érkezett Ázsiába, Thaiföldre szombaton. Bár mindketten ugyanabban a bajnokságban érdekeltek, a felkészülést külön kezdik majd meg csapataiknál. Az első alkalom, amikor a fiatal pár újra találkozhat a burirami versenyhétvégét megelőző szerdai teszteken lesz január 9-én, ám a közös időtöltés helyett Vivien szerint már ott is a versenyzésé lesz a főszerep:

    „Már eddig is hozzászoktunk ahhoz, hogy nem tölthetünk minden percet együtt. Ez az időszak a fejlődésről és a karrierünk építéséről szól. Mindketten a vezetésre szeretnénk koncentrálni és arra, hogy a legjobb eredményt érhessük el.”

  • Albonnak ki kellett könyörögnie a 2018-as F2-es lehetőséget

    Albonnak ki kellett könyörögnie a 2018-as F2-es lehetőséget

    A Toro Rosso új versenyzője, Alexander Albon most nagyon boldognak mondhatja magát az F1-es ülésével, különösen annak tükrében, hogy szinte „koldulnia” kellett ahhoz hogy tavaly az F2-ben versenyezhessen a DAMS csapattal, mert nem volt meg rá az anyagi keret.

    Mondjuk az sem könnyítette meg a helyzetét, hogy az azt megelőző F2-es szezonja elég gyengén sikerült. A 2018-as szezon elején pedig csak „race-by-race” megállapodása volt, tehát csak egy-egy versenyre szólt a szerződése, nem az egész szezonra.De összekapta magát és a harmadik helyen zárt a bajnokságban. Ajánlatot is kapott a DAMS Formula E csapatához 2019-re, de végül rájuk licitált a Red Bull a Toro Rossóval.

    „Emlékszem, (2018) januárban vagy februárban telefonon beszéltem Francios-val (Sicard), gyakorlatilag koldultam érte, hogy adjon ülést az évre, nem volt rá pénzem, de ennek ellenére beültetett.” – emlékezett vissza Albon. „Attól fogva csak a bizonyításon múlt és a pontokon, hogy a bajnokságban maradok-e. Nagy hullámvasút volt.”

    „Hogy a harmadik helyen zártam, kicsit csalódást okozott, mivel úgy érzem, kiérdemeltem a második helyet. De örülök a szezonnak, ami a DAMS-nak köszönhető.”

    „Azt hiszem, a GP3 volt az igazi számomra.” – mondta a thai versenyző, aki 2016-ban a GP3-ban második lett Charles Lecler mögött.

  • Rosberg: Nem szabad túl nagy nyomás alá helyeznünk Mick Schumachert

    Rosberg: Nem szabad túl nagy nyomás alá helyeznünk Mick Schumachert

    Mick Schumachert nagyfokú figyelem kísérte 2018 során, ám honfitársa Nico Rosberg aggódik a fiatal tehetség miatt, ugyanis 2016 világbajnoka úgy gondolja, a média, ami a Formula 1-et körülveszi még nagyobb nyomást és elvárást fog helyezni idén Michael Schumacher fiára.

    Rosberg, aki szintén édesapja nyomdokait követve versenyző lett figyelmezteti az F1 világát, hogy túl nagy terhet pakolnak a 19 éves ifjú vállára.

    ,,Nagyon nehéz lesz majd számára, ha egész Németország őt fogja figyelni, ám egy nagyon fontos feladat vár rá, mégpedig az, hogy ne veszítse el az örömöt, ami a versenyzéssel jár. Óvatosnak kell lennünk, hogy ne helyezzük túl nagy nyomás alá, és ne várjunk el túl sokat tőle.” -nyilatkozta Rosberg a német Weltnek.

    Mick Shcumacher tavaly megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, ám idén már az F2-ben fog versenyezni, ami még közelebb viszi őt az álmához, a Formula 1-hez.

  • Keszthelyi Vivien az első magyar női pilóta a Forma-3-ban

    Keszthelyi Vivien az első magyar női pilóta a Forma-3-ban

    A Forma-3-as ázsiai bajnokságban szereplő BlackArts Racing szerdán reggel jelentette be hivatalos pilótájaként Keszthelyi Vivient. A debreceni születésű versenyző az első a magyar autósport történetében, aki ilyen fiatalon az autóversenyzés egyik legnívósabb kategóriájában képviseli hazáját nemzetközi viszonylatban. Viviennek gyakorlatilag az első versenyt megelőző teszteken lesz csak lehetősége a felkészülésre, a további tapasztalatokat éles versenykörülmények között kell majd megszereznie.

    Annak ellenére, hogy eddig a túraautó kategóriában gyűjtötte sorra a bajnoki címeket, Keszthelyi Vivien jövőre, első magyar nőként átül a Formula 3 világába, és újabb szintet lépve megpróbálja felvenni a versenyt azokkal a javarészt férfi pilótákkal, akik a kategóriában a nemzetközi mezőnyt képviselik. A keleti bajnokságban való részvétellel – mindössze 18 évesen – Vivien lesz a legfiatalabb pilóta a magyar autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljut a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.

    A fiatal reménységről már korábban kiderült, hogy a 2019-ben induló, csak női pilóták számára létrehozott európai Forma-3-as bajnokság, a W Series keretein belül a bajnokság egyetlen magyar kvalifikáltjaként esélye nyílhat a formaautós szereplésre. Arra azonban senki sem számított, hogy a versenynaptár összeegyeztethetősége miatt – ami rendkívül szorosra sikerült – már januárban rajthoz áll a Formula 3-ban.

    „Örömmel jelentjük be, hogy a BlackArts Racing csapata egy rendkívül tehetséges, Európából, Magyarországról érkező háromszoros túraautó-bajnok pilótával a soraiban kezdi meg a 2019-es FIA által hitelesített F3 Asian Championship Winter Series-t. Keszthelyi Vivien (18) fiatal kora ellenére már számtalan alkalommal bizonyította, hogy kimagasló érzéke van a versenyzéshez, mi pedig büszkék vagyunk, hogy kategóriát lépve velünk kezdi meg pályafutását a formaautózás világában” – írja hivatalos sajtóközleményében a BlackArts Racing.

    Vivien nehéz feladat előtt áll. Formula autóra váltani önmagában is hatalmas kihívás, az pedig, hogy egyből a Forma-3-ban indul még inkább megnehezítheti a dolgát. A magyar hölgy ráadásul nemhogy versenytapasztalattal nem rendelkezik, de még tesztelni sem volt alkalma ebben a kategóriában, hiszen a legtöbb pilótával ellentétben nem a gokart pályán és a különböző formula autós sorozatokban sajátította el a versenyzés alapjait. Karrierjét 12 évesen kezdte és rögtön a Swift Cup Europe sorozatban állt rajthoz, ahonnan 5 év leforgása alatt a nagy túraautó kategóriáig jutott.

    A világ legfiatalabb háromszoros túraautó-bajnoka legutóbbi címét tavaly, a GT4-es Audi Sport R8 LMS Cup sorozatban gyűjtötte be, ahol a rookie kategória bajnoka lett. Az ifjú magyar versenyzőben a kategóriaváltás a túraautózás csúcsának számító, számára hosszútávú célként kitűzött DTM-ben tapasztalható váratlan változások miatti bizonytalanság, valamint az új W Series indulásával fogalmazódott meg:

    „A W Series megalakulásával át kellett gondolnom, hogy hol folytassam a karrieremet. A napokban lettem 18 éves, még elég fiatal vagyok a formaautós tapasztalatok megszerzéséhez, ráadásul a Formula 3-ban szerzett tudás mindkét csúcskategória eléréséhez segítségemre lehet a jövőben. A vezetéstechnikai elsajátítására komoly kihívásként tekintek, hiszen formula autós múlttal nem rendelkezem, és gyakorlatilag az alapoktól kezdve kell megtanulnom a versenyautó vezetését. A hátsókerék-hajtású, azon belül is a formula autós tapasztalatok megszerzésével azonban nem várhatok, mert csak akkor van esélyem tovább lépni, ha ezeket minél hamarabb begyűjtöm.”

    A Tatuus T-318 Formula 3 autókat felvonultató, FIA által hitelesített ázsiai Winter Series tökéletes alkalom lehet számára a tanulásra, hiszen hasonló autókkal indul majd a W Series is, melynek a legfrissebb szűkített listáján – 29 nemzet 60 pilótája mellett – egyedüli magyarként Keszthelyi Vivien is szerepel. A volt Forma-1-es versenyző, David Coulthard, valamint a Forma-1 egyik legsikeresebb technikai tervezője, Adrian Newey támogatásával létrejött W Series célja, hogy eljuttassa a legtehetségesebb női pilótákat az autósport legmagasabban jegyzett kategóriájába, a Forma-1-be.

    Vivien számára a legnagyobb kihívást az Európa és Ázsia közötti utazás jelentheti majd, hiszen a W Series kvalifikáció miatt sűrű lesz a naptára, gyakran kell majd visszatérnie a keleti kontinensről. Ha pedig kiválasztják az új sorozat indulói közé, akkor az ázsiai megmérettetés után már újabb tesztek elé néz.

    A két földrész közti időeltolódás, valamint 10-15 órás út igen megterhelő a szervezetnek, de a nehézségek ellenére az ázsiai Winter Series-ben való indulás rendkívül fontos lesz a magyar versenyző számára, mivel a jelentős formaautós tapasztalattal rendelkező vetélytársakkal csak úgy tudja majd felvenni a versenyt, ha sikerül megszereznie a minimális rutint Forma-3-as autóval.

    A bajnokság naptárában 9 verseny szerepel, az első 5 helyen végző pilóta pedig szuperlicenc pontokkal fog gazdagodni. Az első futamot január 12-én Thaiföldön, Buriramban rendezik meg, ahol Viviennek a versenyt megelőző két napon lesz először alkalma arra, hogy teszteljen a BlackArts Racing által biztosított versenyautóval.

    Vivien 2019-ben tehát megteszi az első lépést a Forma-1 felé vezető úton, ahhoz azonban, hogy sikeres lehessen a formaautózás világában, még rengeteg versenytapasztalatra lesz szüksége. Az első lépcsőfokokot az ázsiai téli bajnokság jelenti majd számára, ahol egy számára teljesen új kategóriában szerezheti meg az elengedhetetlen ismereteket.

  • Russell: A Forma-2-es autók gyermekbetegségei miatt lettem nehezebben bajnok

    Russell: A Forma-2-es autók gyermekbetegségei miatt lettem nehezebben bajnok

    A Williams leendő fiatalja, George Russell szerint a technikai hibái miatt volt küzdelmesebb a Forma-2-es bajnoki cím megszerzése. A brit fiatal azért mondta ezt, mert az idei Forma-2-es autókkal rengeteg probléma volt.

    Az autók kuplungproblémája sok pilóta dolgát nehezítette meg, köztük a Mercedes juniorját is. Szinte minden futamon előfordult, hogy valaki a kuplung hibája fulladt le a rajtrácson. Ez annak is betudható, hogy a Forma-2-ben idén használtak először V6-os turbómotorokat.

    „A második versenytől kezdve megvolt a tempónk ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el,” – értékelt a Forma-2 idei bajnoka. „Az autó attól a ponttól kezdve nagyon gyors volt.

    „Voltak versenyeink, ahol nagyon sok pontot veszítettünk el. Például a Magyar Nagydíjon, ahol már a rajt előtt problémák adódtak a kuplungommal. Ez a hiba az egész hétvégémre rossz hatással volt. Monacóban már a szabadedzés első körében elfüstölt a motorom, ami miatt nem tudtam kellőképpen megismerni a pályát.

    „Szóval igen, voltak hibáim, amik ha nem következtek volna be, akkor sokkal több ponttal lettem volna gazdagabb,” – véli Russell. „Igaz, a többieknek is volt hasonló problémájuk a szezon során, még is úgy gondolom, hogy Monacóban és Budapesten is nyerhettünk volna, ha nem lettek volna problémánk az autóval.”

  • A Campos Racing megállapodott Sebastian Fernandezzel

    A Campos Racing megállapodott Sebastian Fernandezzel

    A Campos Racing bejelentette, hogy a 18 éves Sebastian Fernandez lesz a csapatuk egyik pilótája a teljesen megújuló Formula 3-ban.

    A spanyol fiatal az olasz Formula 4-es bajnokságban mutatkozott be 2016-ban. Fernandez már az első szezonjában futamgyőzelmeket és dobogós helyezéseket ért el. Végül öt futamgyőzelmének köszönhetően a negyedik helyen zárta a bajnokságot.

    Sebastian Fernandez: „Örülök, hogy a Campos Racing versenyzőjeként mutatkozhatok majd be az újjászerveződött Formula 3-ban. Csapatként kell együttműködnünk, hogyha el szeretnénk érni a kitűzött céljainkat. Szeretném megköszönni Adriánnak és Adrinak a lehetőséget, hogy a csapatuk versenyzője lehetek.”

    Adrián Campos: „Seb már az Abu-Dzabiban rendezett teszten meglepett minket a rátermettségével. Biztos vagyok benne, hogy a következő szezonra is tartogat számunkra meglepetéseket. Jó érzés, hogy egy ilyen tehetség erősíti a csapatunkat, mint Sebastian.”

  • Monger jövője az anyagiakon múlhat

    Monger jövője az anyagiakon múlhat

    Billy Monger 2017 áprilisában szenvedett súlyos balesetet a brit F4 doningtoni versenyén, melynek következtében mindkát lábát amputálni kellett. Ennek ellenére azonban Billy megőrizte jó kedélyét, sőt újult erővel tért vissza a versenyzéshez.

    Idén már a brit F3-ban versenyzett, és nem titkolt célja, hogy egy nap bekerüljön a Forma-1-be. Erre pedig jó esélyei is vannak, hiszel Lewis Hamilton óta a legnagyobb brit tehetségnek tartják.

    Monger maga is nyilatkozott arról, miként látja saját jövőjét.

    „Attól függően, hogy össze tudom-e gyűjteni a költségvetést, szeretnék Európában versenyezni az F3-ban (az F3 Európa-bajnokságban).” – mondta. „Ez a következő lépés számomra az F1-ig vezető úton és remek módja annak, hogy a legjobbak ellen teszteljem magam. Ezt akarom csinálni, és ide tartunk.”

    „Elképesztő összeget kell összegyűjtenünk, úgy 1 millió eurót. A motorsport drága és kemény munka árán jutottam ide, és ez most nem fog megállítani. Megyek tovább előre és működni fog.”

    Az F1 mellett arról is pletykálnak már, hogy Monger 2020-ban talán indul majd a Le Mans-i 24 órás versenyen is.

  • Sacha Fenestraz már nem tagja a Renault pilóta akadémiájának

    Sacha Fenestraz már nem tagja a Renault pilóta akadémiájának

    A 2017-es Formula Eurocup bajnoka, Sacha Fenestraz távozni kényszerült a Renault pilóta akadémiájából. A francia istálló akadémiája döntése nem alaptalan, ugyanis Fenestraz nem volt képes teljesíteni a kitűzött célt.

    A francia pilótának az lett volna a feladata, hogy az első három hely valamelyikén végezzen az FIA Formula 3 European Championship-ben. A francia pilóta jól kezdte a szezont, ugyanis már a szezon első futamán nyerni tudott Pauban. Azonban Fenestraz ezek után beleszürkült a középmezőnybe és mindössze két dobogós helyezést ért el a győzelmén kívül. Mivel a francia nem volt képes elérni a kitűzött célt, a Renault ajtót mutatott neki.

    Azonban a francia-argentin versenyző úgy érzi, hogy mindent kihozott az autójából. Azonban ez a teljesítménye mégsem volt elég ahhoz, hogy a Renault junior programjának tagja maradjon. Fenestraznak több lehetősége is van: vagy marad az FIA Formula 3-ban vagy pedig a japán Formula 3-ban keres magának egy csapatot.

    „Igaz, hogy vétettem pár hibát a szezon során, ennek ellenére úgy érzem, hogy a maximumot hoztam ki az autóból,” – véli Fenestraz. „A szezon elején a Renault azt a célt tűzte ki számomra, hogy az összetett pontverseny első három helyének valamelyikén végezzek  az FIA Formula-3-ban. Azonban a szezon elejétől láttuk, hogy rengeteg mindenben kell fejlődnünk a cél elérése érdekében. Tudtam, hogy nehéz lesz megfelelnem az elvárásoknak és sajnos nem is sikerült.”

    A francia pilóta nemrégiben tesztelhette az Audi DTM-ben használt autóját a Forma-1-ből távozó Sergey Sirotkinnal és a szintén az FIA Formula 3-ban versenyző, Jonathan Aberdeinnel egyetemben.

    „Karrierem ezen szakaszában még van időm arra, hogy átgondoljam az adódó lehetőségeimet. A tesztet nagyon élveztem, a DTM-es autók egyszerűen hihetetlenek,” – lelkendezett a francia fiatal.

  • Sophia Flörsch kapott támogatást az F1 világából is

    Sophia Flörsch kapott támogatást az F1 világából is

    A Formula 3-as versenyzőnő, Sophia Flörsch elismerte hogy jól érezte magát akkor, amikor Forma-1-es csapatok és pilóták kívántak neki mihamarábbi gyógyulást a balesete után. Azóta a 18 évessé vált hölgy már újra a versenyzésnek rendeli alá magát, sőt reméli azt is, hogy egy napon Forma-1 világbajnok is lehet.

    A balesete után egyből elterjedtek ennek a videói az interneten, és a motorsport világa komolyan aggódott az egészségéért. A lábadozása alatt azonban a rajongók és a Forma-1 versenyzői is biztatták. A BBC-nek elismerte, hogy ez sokat segített neki:

    „Nagyon hamar elterjedt a video, mert látványos volt a baleset. Kaptam SMS üzeneteket F1-es csapatoktól és pár versenyzőtől is. Ezek között volt Nico Hülkenberg, és korábbi világbajnokok is, mint Fernando Alonso és Nico Rosberg.”

    Az, hogy még mindig közöttünk van, és jó állapotban, – leszámítva pár törött csigolyát a hátában, idegkárosodás nélkül csak megerősítette őt. Még jobban küzdeni akar a céljaiért, amint felépült. Feltehetően egy csoda, hogy életben maradt, és emiatt is nagyon boldog.”

    Ez pedig Sophia karácsonyi üzenete:

    https://www.facebook.com/formulaeuropeanmasters/videos/739481703099867/

  • 13 év után megszűnik a Formula Renault NEC

    13 év után megszűnik a Formula Renault NEC

    A Formula Renault Northern European Cup szervezői úgy döntöttek, hogy 2019-ben már nem indítják el a versenyszériát. A fő ok természetesen az, hogy elmaradt a fiatal versenyzők érdeklődése.A csapatok szenvednek azzal, hogy feltöltsék a helyeiket, annak ellenére, hogy számos új tehetség ebből a szériából ment magasabb kategóriákba az elmúlt három évben is. A NEC eredetileg folytatódott volna jövőre is, a már bizonyított Formula Renault 2.0-s motorral és a Tatuus által épített autókkal, azonban 13 év után most lehúzzák a rolót.

    A széria 2005-ben alakult, gyakorlatilag a német és a holland Formula Renault nemzeti szériák egyesülésével. Egy rendesen felfejlesztett széria lett belőle, és egy költséghatékony megoldás a formula autókkal versenyző fiataloknak. Egy igazán fejlődőképes, olcsó és versenyzésre kihegyezett csomag állt össze. Top formaautós csapatok és pilóták versenyeztek a NEC-ben az elmúlt években. Olyanok, mint: Valtteri Bottas, Stoffel Vandoorne, Lando Norris, Carlos Sainz jr., Danyiil Kvjat, Sebastien Buemi és Antonio Felix da Costa.

    Mick de Haas, a széria szervezője és promótere így nyilatkozott:

    „Nagyon sajnáljuk, de ezen a ponton meg kell, hogy álljunk. A FIA rosszul megtervezett formaautós jövője miatt azt láthattuk, hogy az elmúlt három évben komolyan csökkent a fiatal versenyzők érdeklődése. A költségek nagyon megnőttek egyeseknek, és emiatt ez a versenyzői piac igen töredezett lett. Nincs már hely hatékony és versenyképes együléses versenyszéria koncepciónak, mint amilyen v olt a Formula Renault 2.0. Igen sok fiatal versenyzőnek segített az években, hogy a csúcsra kerülhessenek. Köszönettel tartozom a Renaultnak, a beszállítóinak, azon csapatoknak, akik versenyeztek a NEC-ben is, a pályáknak, és mindazoknak, akik együtt dolgoztak velünk az elmúlt 13 évben.”