Kategória: Formula Sport

  • Asian F3 Winter Series: van Kalmthout és Yifei tarolnak, Ticktum bajban

    Asian F3 Winter Series: van Kalmthout és Yifei tarolnak, Ticktum bajban

    Vasárnap rendezték meg az Asian F3 Winter Series második fordulójának második és harmadik versenyét, Sepangban.

    A hétvége első versenyének beszámolóját ide kattintva olvashatjátok.

    A második futamon ismét a holland Rinus van Kalmthout indulhatott a pole-ból, és Ye Yifei indulhatott még az első sorból. David Schumacheré a 7., Keszthelyi Viviené a 9., Daniel Ticktumé pedig a 13. rajtkocka volt. Összesen 15-en indultak a versenyen.

    Az első kanyarig nagy volt a helyezkedés, de van Kalmthout megtartotta vezető helyét. Ticktum a fél mezőnyön úgy ment át, mint kés a vajon. Az első kör végeztével már a hatodik helyen állt. Eközben Schumacher a 9., Keszthelyi a 15. volt. Vivien azonban gyorsan nyert is két helyezést mivel Tairoku Yamaguchi és Amaury Cordeel ütköztek. Utóbbi azonnal kiesett a versenyből, míg Yamaguchi pár perccel később állt ki.
    Később pedig Motoyoshi Yoshida is Vivien mögé került, így már a 12. helyen halad. Eközben Schumacher az előtte lévő Max Fewtrellel küzdött, mígnem az megelőzte a 7. helyen haladó Akash Nandy-t.

    10 perc telt el a versenyből, mikor Ticktumnak sikerült Pavan Ravishankart is megelőznie, az 5. pozícióért. Nem sokkal később pedig Schumacher küzdötte le Nandy-t, így már a 8. volt, és Keszthelyi is javított egy pozíciót és a 11. helyen folytatta a versenyt.

    Négy perc volt már csak hátra mikor Schumacher Ravishankarral kezdett izgalmas csatát vívni, mely eltartott az utolsó körig, és végül, az utolsó kanyarban a német át tudta venni a 7. helyet.

    A versenyt van Kalmthout nyerte Yifei és Alessandro Ghrietti előtt, míg Ticktum az 5., Schumacher a 7., Keszthelyi Vivien pedig a 11. helyen zárt.

    A harmadik versenyen ismét van Kalmthout és Yifei foglalták el az első sort. Schumacher a 7., Ticktum a 10., Keszthelyi a 12. helyről indulhatott. Ismét 15 versenyző vágott neki a futamnak.

    A rajtot követően Yifei átvette a vezetést, míg a középmezőnyben volt egy kis lökdösődés, amiből David Schumacher jött ki rosszul, és az ő versenye véget is ért. Autója azonban rossz helyen maradt a pályán, így a biztonsági autó is színre lépett míg a kiesett autót eltávolították a pályáról.

    A Safety Car távozása után is az élen tudott maradni Yifei, őt van Kalmthout és Ghiretti követték. Ticktum a 8., Keszthelyi a 9. helyen állt, de előbbi hamar újabb két helyet javított és üldözőbe vette Nandy-t, Vivien pedig visszacsúszott a 10. helyre.

    Ticktum meg is előzte később Nandy-t és már Fewtrell nyomában volt. Eközben Keszthelyinek a mögötte lévő Cordeelre kellett figyelnie.

    Időközben Ticktumra büntetést szabtak ki a versenybírák: 10 másodperces időbüntetést kapott, mert Safety Car periódus alatt előzött.

    A versenyt Yifei nyerte van Kalmthout és Ghiretti előtt, Ticktum az időbüntetésével a 9. lett, míg Keszthelyi Vivien a 10. helyen zárt.

  • Eseménytelenül zajlott az Asian F3 Winter Series mai versenye

    Eseménytelenül zajlott az Asian F3 Winter Series mai versenye

    Máris a második hétvégéjéhez és a negyedik versenyéhez érkezett az Asian F3 Winter Series. A 15 fősre gyarapodó mezőny Sepangba, Malajziába érkezett.

    A hétvége első versenyén Rinus van Kalmthout indulhatott a pole-ból, Ye Yifei elől, míg a Red Bull Junior Team versenyzője, Daniel Ticktum „csak” a harmadik rajtkockát szerezte meg. David Schumacher a 8., Keszthelyi Vivien pedig a 12. rajtpozíciót foglalta el.

    Ticktum helye azonban már a felvezetőkörön is üresen maradt, mert a brit versenyzőnek gond adódott az autójával. A mezőny pedig újabb felvezető kört teljesített, mielőtt elrajtolt. Ticktumhoz hasonlóan azonban Amaury Cordeel sem tudott végül felállni a rajtrácsra.

    A start után van Kalmthout és Yifei rögtön csatázni kezdtek, de a holland meg tudta tartani a vezetést, Yifeit pedig üldözőbe vette Alessandro Ghiretti.

    Keszthelyi Vivien racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Asian F3

    Schumacher és Keszthelyi a 7. és 9. helyre léptek előre, utóbbi viszonylag légüres térben haladhatott.

    A verseny viszonylag eseménytelenül zajlott, pozíciócserék sem nagyon voltak.

    A futamot van Kalmthout meg is nyerte Yifei és Ghiretti előtt. Schumacher a 7., Keszthelyi Vivien pedig a 9. helyen zárt.

  • Villeneuve versenyző nevelő programot indít

    Villeneuve versenyző nevelő programot indít

    1997 Forma-1-es világbajnoka, Jacques Villeneuve tanáccsal látja el azokat a szülőket, akiknek gyerekei komolyan arról álmodnak, hogy autósportos karrierjük lesz.

    Továbbá a kanadai kedden elindította barátjával, Patrick Lemarié-vel „Feed Racing” nevű versenyzőnevelő programját, az egykori sikeres „Volant Elf” program mintájára, mely a 80-as, 90-es években sok francia versenyzőnek sikerült eljutni a Forma-1-be.

    „Az az érzésem, hogy manapság az anyagi támogatás fontosabb, mint a tehetség.” – mondta Villeneuve a Le Journal de Montrealnak. „Ez egy kicsit irreális egy olyan gyerek számára, ki abban reménykedik, hogy versenyzői karrierje lehet.

    „Évek óta ott vagyok a paddockban és látom, hogy működik, és ezt vettem észre, talán mert nekem is vannak gyerekeim.”

    Amellett, hogy Villeneuve reméli, hogy segíteni tud a tehetséges srácoknak, azt is elárulta, mit válaszol, ha egy szülő tanácsot kér tőle.

    „A szülők gyakran idejönnek hozzám, és azt kérdezik, ‘miként kellene segítenem a fiamnak?’, és az első reakcióm az, hogy ‘mondd neki, hogy csináljon valami mást’. Ez szörnyű válasz, de nem tudok hazudni.”

    „Manapság egy tinédzsert engedni versenyezni olyan, mint adni neki egy karácsonyi ajándékot egy jó nagy fával. Nem erről kell szólnia a tanításnak és ez a meglátás kezd zavarni engem.”

    A „Feed Racing” 14-20 éves fiatalok számára nyújt segítséget, függetlenül a tapasztalatuktól, 17 000 dolláros regisztrációs díj fejében.

    Kilencvenhat fő vesz majd részt egy bemutatkozón, Magny Cours-ban, egy Formula 4-es autóval, majd négy selejtező után öt versenyző marad majd a program végére versenyben. A győztest novemberben hirdetik majd ki, akinek jutalma az lesz, megfinanszíroznak neki egy teljes szezont az olasz F4-es bajnokságban.

  • Az egykori A1GP-s Afrix autók 2020/21-ben térhetnek vissza

    Az egykori A1GP-s Afrix autók 2020/21-ben térhetnek vissza

    Idén már újra versenyezni fognak a Ferrari motorral szerelt A1GP autók Dél-Afrikában, majd szerveznének 2020/21-ben egy pánafrikai sorozatot. Az Afrix GP majdnem négy  éve vette meg a második generációs 21 darab A1 Grand Prix autót, és most új tervekkel álltak elő, hogy életre keltsenek egy afrikai versenyszériát, miután új befektető is érkezett. A csoport célja, hogy december és jövő március között lenne már 2-3 rendezvényük, köztük versenyekkel Kyalamiban, utána pedig felépítenék azt, amit jelenleg Nemzetek Afrikai Kupájának hívnának.

    Az AFRIX már 2015 decemberében tesztelt két autóval, és a céljuk az volt, hogy 2016/17-ben már elindulhasson a széria. A kereskedelmi igazgatójuk, Alan Eve így nyilatkozott az Autosportnak:

    „Hosszú és és nehéz az út volt eljutni odáig, hogy most már tervezhetjük a sorozatot. Megérkezett a megfelelő befektető, Izak Spies, és lassan ott tartunk, hogy év végén meglesz az első versenyünk is. Feltehetően Kyalamiban kezdünk majd decemberben, de egy utcai pálya is várna minket Durbanban, ahol volt is verseny 2006-2008 között. Minden adott az ottani szerepléshez is.”

    Eve elárulta, hogy az AFRIX egyeztet már lehetséges promóterekkel Afrikában, és terveik szerint 2020 októberében már a teljes program indulhatna:

    „Botswanával is egyeztetünk, nagyon is szeretnének velünk közösen ott valamit a jövőben, és Fokváros is így van ezzel.”

    Ebből kiderül, hogy a versenyeket inkább utcai pályákon képzelik el. Az AFRIX gondolkodik azon, hogy nemzeti csapatok legyenek, hasonlóan a korábban A1GP néven ismert világkupán 2005 és 2009 között. Elismerték, hogy jobban dolgoztak azon, hogy afrikai versenyzőik legyenek, ahelyett, hogy a fejlesztési programba ölnék az energiáikat, hiszen egy helyi tehetség előbb-utóbb feltűnik.

    A flotta azon Ferrari motoros A1GP autókból áll, amelyek csak egy szezont futottak 2008/09-ben, és most készítik fel őket az új sorozatra. Lesznek módosítások is: magasabb lesz a cockpit oldala, a fej védelme miatt. A 4.5 literes Ferrari V8 szívómotort pedig a Life Racing motormenedzselő rendszerével látják el majd az eredeti Magneti Marelli helyett, mert amikor azokat megvásárolták, nem képezte az üzlet részét ezen egység.

  • Asian F3 Winter Series: Ticktum végre dobogóra ért

    Asian F3 Winter Series: Ticktum végre dobogóra ért

    Az Asian F3 Winter Series első hétvégéjének harmadik, egyben utolsó versenyén Daniel Ticktum indulhatott a pole pozícióból, Ye Yifei mellől. Az első két verseny győztese, Rinus van Kalmthout a negyedik helyről, míg David Schumacher a 10., Keszthelyi Vivien pedig a 11. helyről startolhatott.

    A rajtnál Yifei átvette a vezetést Ticktumtól, majd Alessandro Ghiretti félreállt és feladta a versenyt. Ekkor, két kör elteltével Yifei vezetett Ticktum és van Kalmthout előtt, míg Schumacher az 5., Keszthelyi pedig a 10. helyen autózott. Amíg pedig Ghiretti autóját eltávolították a pályáról, a biztonsági autó vezette a mezőnyt.

    Az safety car távozása után Schumacher jól kapta el a ritmust, és rögtön előzött is egyet a negyedik helyért.

    Eshan Pieris visszaesésével Keszthelyi újabb pozíciót nyert, így a 9. helyen folytatta a versenyt. Féltávnál Vivient támadni kezdte Tairoku Yamaguchi, de meg tudta tartani helyezését.

    10 perccel a leintés előtt Ticktum kezdett közelebb kerülni Yifeihez, Schumacher nyakára pedig Amaury Cordeel érkezett meg, komolyan védekeznie kellett a németnek.

    Ticktum próbálta megelőzni Yifeit, de ismét lecsúszott a pályáról, így ez nem sikerült. Többször is próbálkozott még, de mindig elfékezés lett a vége.

    2 perc volt már csak hátra, mikor Cordeel viszont sikerrel járt, és megelőzte Schumachert, aki így az ötödik helyen folytatta a versenyt.

    A futamot végül Yifei nyerte Ticktum és van Kalmthout előtt. Schumacher 5., Keszthelyi pedig a 9. helyen zárt.

    A bajnokság jövőhéten folytatódik, újabb 3 futammal.

  • Asian F3 Winter Series: Schumacher dobogós, Vivien megforgott, Ticktum bajban

    Asian F3 Winter Series: Schumacher dobogós, Vivien megforgott, Ticktum bajban

    Az Asian F3 Winter Series második futama magyar idő szerint ma, kora reggel került megrendezésre. A pole-ból a tegnapi győztes, Rinus van Kalmthout indulhatott, mellőle pedig Daniel Ticktum várta a rajtot. David Schumacher a 9., Keszthelyi Vivien pedig a 11. helyről vághatott neki a versenynek.

    A rajt zökkenőmentesen lezajlott, leszámítva, hogy egy versenyző, Eshan Pieris a rajtrácson ragadt. Autóját gyorsan letolták a pályáról, de ezzel véget is ért a versenye. Így Vivien máris a 10. helyen szerepelt.

    Ticktum lerajtolta van Kalmthout-ot, de nem tudta megtartani a pozíciót. A top 4-ben azonban ismét azok voltak, akik tegnap: van Kalmthout, Ticktum, Alessandri Ghiretti és Ye Yifei. Ticktumnak pedig most sem volt egyszerű a helyzete, Ghiretti ugyanis szorosan a sarkában volt. Legalábbis a verseny legelején, ugyanis nem sokkal később van Kalmthout és Ticktum kicsit el tudtak húzni a mezőny többi részétől.

    Mindeközben Schumacher feljött a hatodik helyre, Vivien azonban megforgott, így visszaesett az utolsó, 11. helyre, de folytatni tudta a versenyt.

    Négy perc telt el a versenyből, mikor van Kalmthout és Ticktum fej-fej melletti csatát vívtak az első helyért de a brit továbbra sem bírt a hollanddal. Noha utóbbinak nagyon kellett figyelnie, hogy ne hagyja el a pályát.

    Később Schumacher újabb pozíciót lépett előre, immáron az ötödik volt, majd elkezdett egyre közelebb kerülni az előtte haladó Pavan Ravishankarhoz. Kilenc perccel a 30 perces verseny vége előtt sikerült is az előzés. Bár Ravishankar próbált visszatámadni, nem járt sikerre, így Ralf Schumacher fia már a negyedik helyen autózott.

    Eközben Ticktum is lemaradt van Kalmthoutról, és a nyomában volt Yifei. Olyannyira, hogy meg is előzte a Red Bull Junior Team versenyzőjét.

    A kockás zászlót végül ismét van Kalmthout látta meg elsőként, majd Yifei és Ticktum.

    Végül azonban Ticktum időbüntetést kapott pályaelhagyás miatt, így hivatalosan David Schumacher lett a harmadik, ő állhatott fel a dobogó alsó fokára.

    Keszthelyi Vivien a 11. helyen zárt.

    Ticktum számára eddig nem alakul jól ez a hétvége. Célja ugyanis az volt, hogy megnyeri a három hétvégéből és 9 versenyből álló szezont, hogy összegyűjtse a szükséges szuperlicnesz pontokat a Forma-1-hez. Eddig azonban közel sem áll jól, pedig ő volt a bajnokság nagy esélyese.

  • Asian F3 Winter Series: Ticktum kiesett, Keszthelyi Schumacher mögött zárt

    Asian F3 Winter Series: Ticktum kiesett, Keszthelyi Schumacher mögött zárt

    Az Asian F3 Winter Series első versenyére magyar idő szerint ma reggel kilenckor került sor.

    A pole-ból a Red Bull üdvöskéje, Daniel Ticktum várhatta a rajtot, mellőle Yifei Ye indulhatott, aki csak 7 századdal maradt el a brittől.

    A 12 fős mezőnyben David Schumacher a 7., az első formula autós versenyén résztvevő Keszthelyi Vivien pedig a 10. rajthelyet szerezte meg.

    A 30 perces versenyen gond nélkül elrajtolt a mezőny, Ticktumnak azonban nem volt könnyű dolga a nyomában lévő Yifeivel, aki hamar meg is előzte, a brit pedig alaposan visszaesett, egészen az 5 helyre csúszott vissza. A nyomában pedig a hatodik helyre javító Schuamcher volt, míg Keszthelyi Vivien a 11. helyen autózott tovább.

    Később Tomoki Tahakashi meglátogatta a sóderágyat, így Vivien visszaszerezte a 10. pozíciót, Ticktum pedig megelőzte Akash Nandy-t, így már 4, helyen haladt. Schumacher azonban veszített egy helyet, így ismét 7. volt.

    Az élen látványos csata alakult ki Yifei, Alessandro Ghiretti és Rinus van Kalmthout között, ezzel azonban magukra húzták Ticktumot. Majdnem sikerült is gyorsan visszaállnia az élre, de elfékezte magát, így egyelőre harmadikként folytatta a versenyt.

    Negyedórával a vége előtt, vagyis féltávnál Yifei visszaesésével Vivien nyert egy pozíciót, így már 9. volt, Schumacher mögött, az élen pedig van Kalmthout áltt.

    Ticktumnak végül fel kellett adnia a versenyt, így Schumacher és Keszthelyi már a 7. és 8. helyen álltak.

    Ticktum és Yifei kiesése után van Kalmthout biztosította első helyét, csak Ghiretti és Eshan Pieris cserélgették egymás közt a második és harmadik pozíciót.

    Végül van Kalmthout nyert is, Ghiretti és Pieris előtt, Schumacher a 7., Keszthelyi pedig a 8. helyen zárt.

    David Schumachert bevalljuk 2-3 hellyel előrébb vártuk, Vivien első formaautós versenyéhez képest viszont elégedett lehet, hiszen hiba nélkül autózott.

    Folytatás holnap!

  • Mutatjuk a hétvégi Asian F3 Winter Series programját

    Mutatjuk a hétvégi Asian F3 Winter Series programját

    Ezen a hétvégén rajtol az Asian F3 Winter Series, melyen rajthoz áll többek között a magyar Keszthelyi Vivien, Ralf Schumacher fia, David, és a Red Bull fiatal üdvöskéje, Daniel Ticktum is.

    Az Asian F3 Winter Series ezen a hétvégén, Thaiföldön rajtol, majd jövőhéten és az azt követő héten folytatódik Sepangban, Malajziában.

    A bajnokság időpontjai:

    Jan 11-12 Buriram International Circuit, Thaiföld 1. forduló (1-3 verseny)
    Jan 19-20 Sepang International Circuit, Malajzia 2. forduló (4-6 verseny)
    Feb 23-24 Sepang International Circuit, Malajzia 3. forduló (7-9 verseny)

    Minden hétvégén három versenyt rendeznek, így összesen 9 futamon vesztek részt a srácok.

    Az e hétvégi versenyek időpontjai magyar idő szerint a következők:

    1. futam: 2019. január 11. péntek, 08.25
    2. futam: 2019. január 12. szombat, 03.55
    3. futam: 2019. január 12. szombat, 10.45

    A versenyeket elvileg online közvetítik majd, ez az alábbi linken lesz elérhető:

    https://www.youtube.com/c/F3AsianChampionshipCertifiedbyFIA/live

  • Így fest Keszthelyi Vivien Formula autóban

    Így fest Keszthelyi Vivien Formula autóban

    Keszthelyi Vivient eddig zárt karosszériás autókban láthattuk, most azonban már a Chang Internal Circuit-en van és készül az Asian F3 Winter Series első versenyére a BlackArts Racing. A mezőnyben párja, David Schumacher is és az F3-as Európa-bajnoki címről 2018-ban épp csak lemaradó Dan Ticktum is.

    (az alábbi posztban több kép és videó szerepel, lapozható)

    https://www.instagram.com/p/BsaYDnTgDdY/

  • Dan Ticktum is ott indul, ahol Keszthelyi Vivienék

    Dan Ticktum is ott indul, ahol Keszthelyi Vivienék

    A kétszeres makaói győztes, Dan Ticktum is rajthoz áll az ezen a hétvégén induló Asian F3 Winter Series mezőnyében, melynek tagja lesz Keszthelyi Vivien és David Schumacher is.

    Ticktum nagyon keményen hajt a szuperlicensz pontokra, hiszen már nem sok hiányzik neki ahhoz, hogy a Forma-1-ben is szerepet kaphasson. A téli bajnokság után 2019-ben a Super Formulában áll majd rajthoz.

    Az Asian F3 Winter Series ezen a hétvégén, Thaiföldön rajtol, majd jövőhéten és az azt követő héten folytatódik Sepangban, Malajziában.

    A bajnokság időpontjai:

    Jan 11-12 Buriram International Circuit, Thaiföld 1. forduló (1-3 verseny)
    Jan 19-20 Sepang International Circuit, Malajzia 2. forduló (4-6 verseny)
    Feb 23-24 Sepang International Circuit, Malajzia 3. forduló (7-9 verseny)

    Minden hétvégén három versenyt rendeznek, így összesen 9 futamon vesztek részt a srácok.

    Aki megnyeri a bajnokságot, 10 szuperlicensz ponttal gazdagodik, ez pedig már elég Ticktumnak ahhoz, hogy megnyíljon előtte az út a Forma-1-be.

    „Nagyon várom, hogy részt vehessek (a bajnokságban).” – mondta Ticktum. „A fő oka a részvételemnek, a szuperlicenszponthoz, de hasznos lesz az extra pályaidő is a tél során, két komoly versenypályán, szóval nagyon várom, hogy elkezdődjön.”

    A mezőnyben szerepel majd még többek között a Pro Monza bajnok Rinus VeeKay, a Délkelet-ázsiai F4-es bajnok Alessandro Ghiretti, a spanyol F4 bajnok Amaury Cordeel, az ázsiai F3 bajnok Raoul Hyman és a brit F3-as versenyző Pavan Ravishankar.