Kategória: Formula Sport

  • W Series: Ma eldől, mely versenyzőnők juthatnak tovább

    W Series: Ma eldől, mely versenyzőnők juthatnak tovább

    A W Series lányai tréningjük második napján is túl vannak már (az első nap beszámolójához klikkelj ide), ma pedig komoly döntés születik majd, ugyanis kiderül, hogy kik juthatnak majd tovább a selejtező következő fordulójába.

    54 versenyzőnő készül most az ausztriai Wachauringen, de csak kevesen folytathatják majd tovább a felkészülést az első teljesen nőknek szánt bajnokságra. A felkészülés következő állomása Almeria, Spanyolország lesz.

    A zsűrit David Coulthard, Alex Wurz, Lyn St James és Dave Ryan alkotják.

    A tréning jelen fázisának harmadik, vagyis mai napján a lányok úgynevezett „Race of Championson” cesznek majd részt, melynek eredménye is mérvadó lesz a döntéshozatalnál. Akik továbbjutnak, márciusban már a W Series Tatuus F318 Formula 3-as autójával tesztelhetnek majd.

    „1994 és 2010 között működtettem egy versenyző fejlesztő programot az Egyesült Államokban, és ez idő alatt több, mint 230 versenyzőt tréningeztem az USA 33 államából és hat másik országból, túlnyomó többségük pedig nő volt.” – mondta Lyn St James, egykori IndyCar versenyző. „Ezen nők közül néhányan nagy dolgokat vittek véghez: Danica Patrick, Sarah Fisher, Melanie Troxel, Liz Halliday, Julia Landauer és sokan mások. És ugyanazt a bajtársiasságot látom itt ezen a hétvégén, mint ami jelen volt a programban, amir 25 évvel ezelőtt hoztam létre.”

    „Most, hogy már megfigyeltük és meginterjúvoltuk a W Series mind az 54 versenyzőjét, nem lehet meglepetés, hogy milyen lenyűgözőek ők. Nagyon biztató az, hogy milyen szinten vannak a képességek és a potenciálok. Tehetségesek, szenvedélyesek, akarnak, és törekednek arra, hogy sikeresek legyenek a motorsport magasabb szintjein.”

    „Minden résztvevőnk energikusan és lelkesen állt neki a feladatoknak, és többük igazán lenyűgözött.” – mondta Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója. „A versenyzői hátterük nagyon sokféle, néhányuknak több együléses tapasztalata van, mint másoknak, de szinte mindegyikük a tőlük telhető legkeményebben nyomja, hogy tanuljon és megmutassa nekünk, hogy milyen motiváltak a sikerre. És ez az, amiről a W Series szól: egy nagy csoport női versenyzőnek vadonatúj, ingyenes platformot nyújtani arra, hogy igazi, professzionális karriert építhessenek versenyzőként.”

  • Túl vannak a selejtező elő napján a W Series lányai

    Túl vannak a selejtező elő napján a W Series lányai

    54 hölgyversenyző jelent meg Ausztriában, a világ minden tájáról, hogy részt vegyen a W Series selejtezőjén. A lányok most első bizonyíthattak annak érdekében, hogy bekerüljenek majd az új, női bajnokság mezőnyébe.

    Az előző 1-2 napban még csak ismerkedtek egymással, megtudták, mi vár rájuk, üléspróbán voltak, és filmeztek. Ma azonban háromnapos tréning kezdődött a Wachauringen.

    A hétvége folyamán a versenyzők utcai autóval lépnek majd pályára, és vezetéstechnikai képességeiket figyelik majd. Ezen kívül tesztelni fogják azt is, miként kezelik a sajtót, milyen fizikai állapotban vannak, és gyakorlatilag minden mozdulatukat figyelik majd.

    10 modult teljesítenek a lányok a három nap alatt, mindegyiket kiértékelik és pontozzák. A hétfő végeztével pedig kiderül, hogy kik juthatnak majd tovább a következő fordulóba, amikor már a W Series Tatuus F318 Formula 3 autóját vezethetik majd.

    „Az első megnyilvánulások alapján megállapítható, hogy bár elkerülhetetlenül vannak különbségek a pályán nyújtott képességek tekintetében, de ígéretes a csoport és többükben igazán izgalmas lehetőségek vannak.” – mondta Alex Wurz.

    „A hó miatt ma egyes helyeken nagyon csúszós volt a pálya, de ez csak növelte a kihívás mértékét, amúgy pedig egyformák voltak a körülmények mindenkinek. Ezen kívül az autók, amiket használtunk (Ford Fiesta ST és Porsche Cayman S) jól működtek ezen a pályán.”

    „Jó visszajelzéseket kaptunk a versenyzőkről és arról, hogy milyen szinten vannak a képességeik, szóval meglátjuk, hogy mit nyújtanak a versenyzők és az időjárás holnap.”

  • Ma tartják a W Series selejtezőjét

    Ma tartják a W Series selejtezőjét

    A W Series több, mint 50 női versenyzője Ausztriába érkezett a vadiúj széria selejtezőjére. A több tucat hölgyversenyző közül ugyanis mindössze 18-an lehetnek majd a mezőny tagjai.

    Így aztán most mindannyian a Wachauringre érkeztek, és megkapták saját W Series-es ruháikat is, aminek persze nagyon örülnek.

    Az összes lányt ide kattintva ismerhetitek meg.

    https://www.instagram.com/p/BtD0p5vlUZI/

    https://www.instagram.com/p/BtFmX5wFaDH/

    https://www.instagram.com/p/BtDxdp_HrIJ/

    https://www.instagram.com/p/BtEB8fQgU1K/

    https://www.instagram.com/p/BtEU228gEqR/

    https://www.instagram.com/p/BtEAsBfFEj9/

    https://www.instagram.com/p/BtDR36ylUsZ/

    https://www.instagram.com/p/BtFtqjwHnne/

    https://www.instagram.com/p/BtEmL16lopw/

  • Túl a féltávon, így áll a pontverseny az Asian F3 Winter Seriesben

    Túl a féltávon, így áll a pontverseny az Asian F3 Winter Seriesben

    Három versenyhétvégéből, vagyis 9 versenybál áll az első Asian F3 Winter Series bajnokság. Két hétvégén, azaz hat versenyen már túl vannak a versenyzők, így aztán megmutatjuk, hogyan is áll jelenleg a pontverseny.

    Azt talán már kijelenthetjük, hogy a holland Rinus van Kalmthout – vagy becenevén Rinus VeeKay – abszolút uralja a mezőnyt, csak a kínai Yifei tudja vele felvenni a kesztyűt időnként, míg a harmadik pozíciót stabilan hozza a francia Ghiretti.

    David Schumacher a mezőny közepén tanyázik 43 ponttal, míg párja, a magyar Keszthelyi Vivien a 12. helyen áll, noha ő most először versenyez nyitott karosszériás autóval.

    A mezőny nagy vesztese abszolút Daniel Ticktum, a Red Bull üdvöskéje, aki azzal a céllal indult el a bajnokságban, hogy megszerezze az F1-es szuperlicenszéhez szükséges, hiányzó 5 pontot. Teljesítménye azonban igen gyatrára sikerült eddig, csak a 8. helyen áll a tabellán. Ráadásul lehet, hogy el sem indul majd az utolsó versenyhétvégén, mivel még az is kiderült, hogy a bajnokságért mégsem járnak majd szuperlicensz pontok. Bár jelenlegi teljesítményéért amúgy sem kapna…

    Az utolsó fordulóra február 22-24-én kerül majd sor, Sepangban.

    Versenyző Nemzetiség Csapat Pontok
    1 Rinus Veekay holland Hitech Grand Prix 133
    2 Ye Yifei kínai Absolute Racing 104
    3 Alessandro Ghriretti francia Hitech Grand Prix 73
    4 Tomoki Takahashi japán Super License 44
    4 Akash Nandy maláj Pinnacle Motorsport 44
    6 Pavan Ravishankar brit Hitech Grand Prix 43
    6 David Schumacher német Pinnacle Motorsport 43
    8 Daniel Ticktum brit Hitech Grand Prix 38
    9 Eshan Pieris sri lankai Absolute Racing 27
    10 Amaury Cordeel belga Pinnacle Motorsport 22
    11 Max Fewtrell brit Hitech Grand Prix 20
    12 Keszthelyi Vivien magyar BlackArts Racing 9
    13 Tairoku Yamaguchi japán B-Max Racing Team 5
  • A GP3 bajnoka is a Formula 2-ben folytatja

    A GP3 bajnoka is a Formula 2-ben folytatja

    A GP3 tavalyi bajnoka, Anthoine Hubert a Formula 2-es Arden színiben folytatja pályafutását. Ezen kívül pedig a Renault teljes körű támogatását is fogja élvezni, miután a junior programjuknak a tagja is lett.

    A francia pilóta tavaly két futamgyőzelmet szerzett a GP3-ban, ami így is elég volt a bajnoki címhez. Legutóbb még az MP Motorsport autóját tesztelhette, ám végül az Ardennel egyezett meg. Azzal a csapattal, amelyik a HWA-val lépett partnerségre, ami a Mercedeshez szorosan köthető és a DTM-ben, Formula E-ben és a Formula 3-ban is üzemeltetnek csapatot.

    „Az a tény, hogy a HWA csatlakozott hozzájuk rendkívül motivált engem. Remélem, hogy az Arden tapasztalata és a HWA profizmusa egy jó elegy lesz ahhoz, hogy nagy dolgokat érhessünk el idén. Rengeteget dolgoznak a tél során, hogy mindent megszervezzenek, a munkát hamarosan elkezdjük, hogy az első tesztre készen álljunk.” – jelentette ki Hubert.

    Hubert biztos benne, hogy a csapat a tavalyi kilencedik helynél képes lesz előrébb végezni idén.

    „Mindenki tudja, hogy lesz előrelépés a tavalyi szezonhoz képest. Én nem azt néztem, hogy van-e tapasztalatuk, mert tudom, hogy képesek remekül együttműködni a HWA-val. Ez az amiért hozzájuk akartam menni.” – folytatta.

    A 22 éves pilóta már tavaly is a Renault szárnyai alatt versenyzett, de akkor még nem volt a fiatal programjuknak a tagja. Idéntől viszont már az, és szerinte ez volt a legfőbb lépés azért, hogy egyszer a Forma-1-ben versenyezhessen.

    „Egyértelmű, hogy ez egy fontos lépés számomra. Amikor bejelentették, hogy csatlakozhatok hozzájuk rendkívül boldog voltam, de mindig is ez volt a célom, hogy az akadémiájuk részese lehessek. Most ez sikerült, és közelebb vagyok ahhoz az álmomhoz, hogy F1-es pilóta lehessek. Nagyon keményen fogok dolgozni, a Renault minden egyes felszerelését használni fogom a fejlődésem érdekében.” – zárta.

  • A csapatfőnök szerint Keszthelyi túlteljesített első Forma-3-as futamain

    A csapatfőnök szerint Keszthelyi túlteljesített első Forma-3-as futamain

    (MTI) – Csapatfőnöke szerint túlteljesítette az elvárásokat, saját bevallása alapján pedig sokat fejlődött pályafutása első hat Forma-3-as futamán a 18 éves Keszthelyi Vivien, aki pontszerzésekkel mutatkozott be a BlackArts Racing versenyzőjeként az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű sorozat első két hétvégéjén, Buriramban és Sepangban.

    A fiatal magyar pilóta több évnyi túraautózás és a kategóriában megnyert három bajnoki cím után váltott, miután novemberben kiderült, hogy a neve szerepel az idén induló W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozat szűkített nevezési listáján is. Mivel ebben a sorozatban Forma-3-as autókkal mérik majd össze tudásukat a versenyzők, Keszthelyi számára kiváló lehetőség volt, hogy az ázsiai bajnokságban versenykörülmények között elsajátítsa a formaautózás alapjait.

    „Az előzetes tapasztalatok hiányában természetesen nagy kihívás, egyben nagy élmény is volt megtapasztalni és megtanulni ennek az autónak a vezetését, illetve megérteni a gumik viselkedését, és a különböző beállítások közötti különbséget” – mondta az MTI-nek Keszthelyi, aki élete első F3-as versenyén, Thaiföldön nyolcadik lett, egy nappal később pedig a 11. és a kilencedik helyen ért célba Buriramban. Egy héttel később Malajziában, a sepangi Forma-1-es pályán rendezték meg a sorozat második fordulóját, itt a magyar pilóta az első futamon kilencedik, majd 11. és 10. lett. Keszthelyi így a hat futamból négyen pontszerzőként zárt.

    A mezőnyben szerepel a kétszeres Makaói Nagydíj-győztes, F3-as Európa-bajnoki második Daniel Ticktum, akit a Forma-1-es Toro Rosso istálló akart szerződtetni az elmúlt év végén, de Keszthelyi ellenfelei között van a korábbi F1-es versenyző, Ralf Schumacher fia, David is, akivel a magánéletben több mint egy éve alkotnak egy párt. A mezőnyben Keszthelyi az egyetlen nő, a többiek, köztük a marokkói Alessandro Ghiretti, a belga Amaury Cordeel vagy az összetettben vezető holland Rinus van Kalmthout évek óta formaautóval versenyeznek, és különböző sorozatokban szereztek bajnoki címet, vagy végeztek a dobogón az összetettben.

    „Nagyon örülök, hogy ilyen erős mezőnyben készülhetek. Azzal a céllal indultam el ebben a bajnokságban, hogy ismereteket, valamint tapasztalatot szerezzek a formaautó kategóriában, hiszen a W Series-ben is szeretnék jól teljesíteni, ahhoz viszont elengedhetetlen a sok teszt- és versenykilométer, aminek legalább egy részét megszerezhetem itt” – nyilatkozta Keszthelyi, aki biztos abban, hogy a továbbiakban egyre jobban hozzászokik az F3-as autóhoz, és a kellő tapasztalat megszerzése után a maximumot tudja majd nyújtani.

    „Nyilvánvalóan érezhető, hogy kinek van nagyobb rutinja ezekkel a versenyautókkal, de hiszek abban, hogy fel lehet nőni a feladathoz, és mindazt, amit a többiek az elmúlt években már elsajátítottak, rengeteg munkával és kitartással én is meg tudom tanulni” – jelentette ki Keszthelyi Vivien, aki a legfiatalabb magyar pilóta lett az autósport történetében, aki egy teljes szezon keretein belül eljutott a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.

    Bill O’Brien, a BlackArts Racing csapatfőnöke azt mondta, Keszthelyi személyében egy gyorsan tanuló, intelligens, kitartó és magabiztos fiatal pilótát ismert meg.

    „Keményen küzdött a versenyhétvégéken, és jobb eredményekkel zárt, mint amelyeket előzetesen célnak kitűztünk a számára” – nyilatkozta a csapatvezető. „Ebben a sorozatban a világ legjobb Forma-3-as pilótái közül is itt vannak néhányan, Vivien pedig nagyot harcolt azért, hogy egyre közelebb kerüljön hozzájuk, ezért arra számítunk, hogy a folytatásban még tovább fejlődik majd.”

    Az ázsiai sorozat záró hétvégéjét szintén Sepangban rendezik február 23-án és 24-én.

  • Mégsem jár szuperlicensz pont az Asian F3 Winter Seriesért

    Mégsem jár szuperlicensz pont az Asian F3 Winter Seriesért

    Mint az ismert, a Forma-1-es szuperlicenszhez az alsóbb kategóriákban 40 szuperlicensz pontot kell összegyűjteniük a versenyzőknek. A Red Bull Junior Team brit versenyzője, 35 ponttal rendelkezik, így már egészen közel jár ahhoz, hogy meglegyen a 40 és alkalom adtán F1-es lehetőséget kaphasson.

    Ticktum most januárban a Asian Formula 3 Winter Seriesben (AWS) állt rajthoz, azt tervezvén, hogy meg is nyeri a kilenc versenyből álló téli bajnokságot, ezzel pedig újabb 10 pontot szerez. Ez azonban két okból sem fog sikerülni neki. Egyrészt, mert 3 versennyel a vége előtt mindössze 8. a bajnokságban, másrészt azért, mert gondok vannak a szériával és mégsem fognak szuperlicensz pont járni érte.

    Az ázsiai F3-as bajnokság decemberben jelentette be, hogy most először elindul a téli széria is, és büszkén hirdették, hogy az FIA által elismert bajnokságként 10 szuperlicensz pont jár majd a bajnoknak. Az elmúlt hétvégi, sepangi versenyek után azonban kiderült, hogy nem járnak majd a pontok, mert a bajnokság nem teljesíti az FIA által előírt követelményeket.

    Az FIA szabályzatának L függeléke ugyanis kimondja, hogy az általuk támogatott bajnokságoknak minimum 5 versenyhétvégéből kell állniuk és minimum három versenypályán kell megrendezni a versenyeket. Eközben az AWS szezonja három versenyhétvégéből áll, két helyszínen: az első hétvége Thaiföldön volt, a második Malajziában, és a harmadik is a maláj pályán lesz.

    „Tisztában vagyunk a kritériumokkal.” – mondta Davide de Gobbi, a bajnokság szervezőjének a Topspeednek főnöke, a Motorsport.comnak.

    „Azonban az AWS azonban szerepelt az FIA listáján, és tekintve, hogy az AWS terveit, a menetrenddel együtt, szeptember 18-án ismertettük, úgy tudtuk, hogy valóban kapunk szuperlicensz pontokat.”

    „Jelenleg egyes kérdések tisztázását várjuk az FIA-tól, de nyilvánvaló, hogy csalódottak vagyunk a fejlemények miatt.”

    „Úgy hiszem, hogy jó lépéseket tettünk az irányba, hogy demonstráljuk, hogy van létjogosultságunk az FIA-nál regionális F3-as bajnokságként és folytatni fogjuk a kemény munkát F3 Asian Championship és az AWS megerősítése kapcsán.”

    Mivel Ticktum számára semmilyen nem szempontból nem állnak jól a dolgok a bajnokság kapcsán, jelenleg az is kérdésessé vált, hogy egyáltalán rajthoz áll-e majd a harmadik versenyhétvégén.

  • Teljes a Ferrari 2019-es junior csapata

    Teljes a Ferrari 2019-es junior csapata

    A Ferrari bemutatta azon fiatal versenyzőket, akik a Ferrari Driver Academy keretein belül támogatást nyertek tőlük 2019-ben. Ezen a média napon ott volt már az új csapatvezető, Mattia Binotto, a sportigazgató Laurent Mekies, valamint Marco Matassa, aki az Akadémia technikai részlegét vezeti.

    Mick Schumacher mellett a brit Callum Ilott, a francia Giuliano Alesi is képviselik majd a Scuderiát a Formula 2-ben, ők a Charouznál és a Tridentnél versenyeznek majd. Az új-zélandi Marcus Armstrong és az orosz Robert Shwartzman is a Premához kerül az új Formula 3 bajnokságba, amely átveszi a GP3 helyét.

    Enzo Fittipaldi is marad az akadémia tagja, és a regionális európai formula bajnokságon indul 2019-ben, szintén a Premával. Gianluca Petecof is velük indul, de a német és olasz Formula 4 bajnokságokban pallérozódik.

    Hosszú ideje alkalmazzák már Antonio Fuocot is, és egyelőre mentori szerepköre lesz 2019-ben, mert nem ismert a versenyprogramja még. Marokkóban ugyanakkor ott volt nem is annyira rég, az újoncok Formula E tesztjén.

  • Erős szezon kell Mick Schumachertől a Forma-1-hez

    Erős szezon kell Mick Schumachertől a Forma-1-hez

    Mick Schumacher egy újabb lépést tett ahhoz, hogy édesapja és nagybátyja nyomdokaiba lépjen, miután csatlakozott a Ferrari akadémiájához. Ahhoz azonban, hogy már 2020-ban ő is Forma-1-es pilóta lehessen, az idény végére elegendő szuperlicenc ponttal kell rendelkeznie.

    Ahhoz, hogy valaki Forma-1-es pilóta lehessen az azt megelőző három évben 40 pontot kell összegyűjtenie. A tavalyi Formula 3-as bajnoki címe rendkívül sokat adott ehhez.

    F3-as bajnoki elődjei közül nem mindenki járta azt az utat, mint ő. A 2016-os bajnok Lance Stroll egyből a Forma-1-ben kötött ki, míg az egy évvel későbbi győztes Lando Norris a Formula 2 felé vette az irányt, aztán onnan érkezett meg idén a Forma-1-be.

    Hosszabb távon az utóbbi út a kifizetődő, és a német pilóta is ezt követi, ugyanis idén a Prema színeiben indul majd az F2-ben. Ám ha már jövőre a száguldó cirkuszban akar szerepelni, akkor kénytelen lesz nyomás alatt teljesíteni, hiszen egy komoly összetettbéli helyezéssel lehet csak meg az elégséges pontszáma.

    Schumacher neve mellett jelenleg 50 pont szerepel, 2016-ban a német és olasz F4-es bajnokságban elért második helyezésért kapott 10-10 pontot, majd a tavalyi F3-as bajnoki címéért további 30-at. A szuperlicenc pontoknál viszont csupán az utolsó három évet veszik figyelembe. Vagyis az év végén a 2016-ban szerzett húsz pontja kiesik, és mivel 2017-ben nem szerzett pontot a licencére ezért idén legalább tízet kell gyűjtenie.

    Tíz pontot pedig úgy tud összeszedni idén, ha a Formula 2-ben legalább hatodik helyen végez a bajnokságban, feltételezve azt, hogy nem indul el a Makaó-i Grand Prix-n, amiért további öt pont jár, siker esetén.

    A dolgát némiképp az is nehezíti, hogy az idei riválisai sokkal jobban ismerik már az F2-es gépeket, illetve számára a Pirelli gumik is újdonságot fognak jelenteni az F3-ban használt Hankook abroncsokkal szemben. A csapata, a Prema  azonban egy erős és tapaszalt istálló. A Lawrence Stroll tulajdonában lévő alakulat színeiben lett a sorozat bajnoka többek között Pierre Gasly és Charles Leclerc is korábban.

    Ami a mezőny erősségét illeti, az előző szezon első négy helyezettje nem lesz ott a sorozatban, mivel George Russel, Lando Norris és Alexander Albon a Forma-1-be szerződött, míg Artem Mareklov karrierjének további folytatása apja letartóztatása miatt erősen kérdésessé vált. Schumacher tavalyi közvetlen riválisa Dan Ticktum sem lesz a mezőny tagja, mivel a Red Bull juniorja a Super Formulában folytatja majd.

    Azonban így sem lesz tapasztalt versenyzőtársak híján, ugyanis például Sergio Sette Camara, Nyck De Vries, Jack Aitken vagy Louis Deletraz is a mezőny tagja marad, ráadásul van még jó néhány szabad hely a húsz fős mezőnyben.

    Ha idén nem sikerül neki megszereznie az elégséges pontszámot, akkor a Schumacher névvel leghamarabb 2021-ben találkozhatunk újra a száguldó cirkuszban.

  • A volt Ferrari junior Zhou csatlakozott a Renaulthoz!

    A volt Ferrari junior Zhou csatlakozott a Renaulthoz!

    A Renault megerősítette, hogy Guanyu Zhou 2019-ben már a Renault Sport Akadémia tagja, valamint a fejlesztő versenyzőjük 2019-ben. A kínai pilóta nyert már az European Formula 3 bajnokságban, de mennie kellett a Ferrari versenyzőképző iskolájából. Helyére az olaszok máris leigazolták tavalyi csapattársát a Premából: Mick Schumachert.

    Zhou leginkább a szimulátorban fog dolgozni, és attól függően kap lehetőséget F1-es autó vezetésére, hogy miképp fejlődik idén a Formula 2-ben. Luca Ghiotto csapattársa lesz az UNI Virtuosi Racing csapatnál.

    Zhou eddigi versenyzői karrierje folyamán második lett az olasz Formula 4 bajnokságban még 2015-ben, ezt követte a Formula 3-as bemutatkozása. 2016-ban a Motoparknál versenyzett, 2017 és 2018-ban a Premánál. A legeredményesebb 2016-ban volt, akkor két győzelmet szerzett, és több pódiumos helyezést is, amelyek révén nyolcadik lett a végelszámolásnál akkor.