Kategória: Formula Sport

  • Leonardo Pulcini a Hitech GP pilótája lesz idén

    Leonardo Pulcini a Hitech GP pilótája lesz idén

    Leonardo Pulcini, aki tavaly futamot tudott nyerni a GP3-ban, csatlakozott a Hitech GP csapatához. Az olasz fiatal a megújuló Formula 3-ban fog versenyezni az észt, Jüri Vips csapattársaként.

    A 2016-os Euroformula Open bajnoka egy felejthető szezont futott első GP3-as évében az Arden csapatával. Az olasz pilóta azonban nem adta fel és a 2018-as szezonban két futamgyőzelmet szerzett a Campos versenyzőjeként, a bajnokságot pedig a negyedik helyen zárta.

    Pulcini részt vett a Forma-2 szezonzáró tesztjén Abu-Dzabiban, ahol kipróbálhatta a Campos és a Trident autóját is. Végül a GP3-at választotta, amit az idei szezontól European Formula 3 néven követhetünk majd.

    „A célom egyértelmű: Meg akarom nyerni a bajnokságot, ugyanis már volt időm kiismerni a működését,” – jelentette ki az olasz fiatal. „Tavaly az ART versenyzőivel is fel tudtam venni a versenyt annak ellenére, hogy valamivel gyorsabbak voltak a Tridentemnél. Biztos vagyok benne, hogy a Hitech GP-vel fel fogok jutni a csúcsra.

    „Ismerem a csapatfőnököt és a dolgozókat is. Professzionális munkát végeznek, mindig a maximumot szeretnék kihozni mindenből. Ezzel a mentalitással simán bajnok lehetek. A csapattársaim nagyon gyorsak, ráadásul még tehetségesek is. Alig várom már, hogy egymás ellen versenyezzünk.”

    Pulcininek az egyik csapattársa az észt Jüri Vips lesz, aki a Red Bull pilótaakadémiájának a tagja. A csapat harmadik pilótájának még nem tudjuk a kilétét. A Hitech GP leendő versenyzője a Forma-2-ben is folytathatta volna, azonban az anyagiak megakadályozták ebben, ugyanis egy Forma-2-es ülésért másfél millió fontot kellett volna fizetnie. Pulcini pedig nem tudta kifizetni ezt az összeget.

    „A GP3-as szezon után tesztelhettem a Tridenttel és a Campos-szal is,” – meséli Pulcini. „Nagyon szerettem volna szerződést kötni a Campos-szal, azonban a pénzügyi dolgok miatt kellett lemondanom a Forma-2-ről. A Hitech GP-től kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, amit azonnal elfogadtam.”

    A Hitech GP csapatfőnöke, Ollie Oaks szerint Pulcini egy remek versenyző és örül annak, hogy a csapatában tudhatja az olaszt. „Már a tavalyi szezonban megmutatta rátermettségét a GP3-ban. Leonardo egy páratlan versenyző és biztos vagyok benne, hogy jól fogja érezni magát a csapatnál.”

  • Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    Alonso Mick Schumachernek: Először járni tanulj meg, mielőtt futnál

    A kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szerint Mick Schumachernek először helyt kell állnia a Forma-2-ben, mielőtt megérkezik a száguldó cirkuszba.

    Tavaly még olyan pletykák is elterjedtek, hogy a hétszeres világbajnok fia rögtön a Forma-1-ben fogja folytatni a pályafutását, miután bajnok lett a Formula 3-ban. A pletykák azonban alaptalanok voltak, ugyanis a német tehetség a Forma-2-ben fog versenyezni idén a Prema színeiben.

    Schumacher immáron a Ferrari juniorakadémiájának a tagja, szóval, ha idén jól teljesít a Forma-2-ben, akkor akár már 2020-tól tagja lehet a Forma-1-es mezőnynek.

    Alonsot az olasz Corriere della Serra kérdezte arról, hogy van-e bármilyen tanácsa az ifjú Schumachernek. A spanyol világbajnok ezt válaszolta: „Már eleve a Schumacher név miatt óriási rajta a nyomás. A legfontosabb az, hogy először járni tanuljon meg, mielőtt futna,” – véli a Daytona 24 órás verseny győztese. „Nehéz dolga lesz, tudom.”

    Michael Schumacher egészen 43 éves koráig versenyzett a száguldó cirkuszban. Alonso 37 évesen döntött úgy, hogy távozik a Forma-1-ből. A spanyol szerint a versenyzők nagy része nem az életkora miatt vonul vissza a versenyzéstől. „Schumacher még 43 évesen is versenyzett.

    „Ha erősnek érzed magad, akkor nem szabad foglalkozni az életkoroddal,” – tette hozzá a hétszeres világbajnok egykori riválisa. „Akkor kell abbahagyni, amikor úgy érzed, hogy többiek jobbak nálad. Ez bármikor előfordulhat, nem számít, hogy 25 vagy 48 éves vagy.”

  • A Pirelli szerint a gumik meg fogják nehezíteni a Formula 3-as versenyzők dolgát

    A Pirelli szerint a gumik meg fogják nehezíteni a Formula 3-as versenyzők dolgát

    Az újjászervezett Formula 3-ban, ami a GP3-at fogja leváltani, olyan fajta gumikat fognak használni a versenyzők, amik nagyon gyorsan képesek elkopni. Mario Isola szerint emiatt egy kicsit nehezebb dolga lesz majd a versenyzőknek.

    „Egy különleges gumit fejlesztettünk ki a Formula 3-as csapatok számára, mert az autók valamivel másabbak, mint a felsőbb kategóriákban,” – nyilatkozta Isola a Motorsport.com-nak. „A hátsó gumik jobban fognak majd kopni annak érdekében, hogy izgalmasabbak legyenek a versenyek. Nagyon sokat dolgoztunk az újfajta gumikon, hogy elérjük a kívánt hatást.  A gumik mérete nem fog megváltozni, ugyanakkorák lesznek, mint tavaly.”

    A Pirelli főnöke szerint az új gumik miatt a versenyzőknek minden egyes hétvégén spórolniuk kell majd az abroncsokkal, így könnyebb lesz majd felfedezni a tehetséges versenyzőket.

    „A versenyzők és a csapatok is dolgozhatnak majd az autó gumikezelésén. Azonban a legfőbb cél az, hogy az autó vezethetőségét megnehezítsük valamilyen szinten. A verseny vége felé már nem lesz sok a gumikban, szóval a pilóták tehetségén fog majd múlni, hogy kinek milyen nehéz dolga lesz az utolsó körökben.”

  • De Vries: Norris és Albon sem jobb nálam

    De Vries: Norris és Albon sem jobb nálam

    A holland Nyck De Vries úgy véli, hogy a Forma-1-ben idén bemutatkozó Lando Norris és Alexander Albon sem jobb versenyző ő nála.

    De Vries tavaly a Prema színeiben a negyedik helyen végzett a Formula-2-ben, és az előtte végző három pilóta helyet talált magának idénre a Forma-1-ben. A bajnok George Russell a Williams, a második helyezett Lando Norris a McLaren és a bronzérmes Alexander Albon pedig a Toro Rosso versenyzője lesz a száguldó cirkuszban.

    Úgy tűnik, hogy a holland pilóta nem nagyon ért egyet azzal, ahogy a dolgok alakultak a holtszezonban.

    „Nem akarok arrogánsnak tűnni, de az én szememben Norris és Albon sem jobb nálam. Norris tavaly csupán egy versenyt nyert meg, Albon négyet én pedig hármat. De ez már a múlt, idén revansot akarok venni ezért, és a bajnoki címért akarok küzdeni az ART-tal.” – fogalmazott csalódottan De Vries.

    A 23 éves versenyző elismerte, hogy csalódott amiatt, hogy nem halad úgy előre mint mások, de azért büszke ahol most tart.

    „A jelenlegi F1-es mezőny 70%-val együtt nőttem fel. Természetesen időnként frusztráló látni, ahol ők most tartanak, de mindenki a saját útját járja, ami egyeseknek könnyebb. Pár éve a McLaren volt a legjobb választás számomra, de amikor a csapat teljesítménye visszaesett, akkor szponzorokat vesztettek, emiatt szükséges volt egy kicsit megvágni a költségvetést. Ez nem segített az én pályafutásomnak sem. De büszke vagyok arra, ahogy ebből kilábaltam az elmúlt időszakban, és még mindig itt vagyok.” – jegyezte meg.

  • Alonso Formula Renault csapatának autója először gurult pályára

    Alonso Formula Renault csapatának autója először gurult pályára

    Fernando Alonso múlt hétvégén a Daytona 24 órást zsebelte be, most pedig csapattulajdonosként érkezett el fontos mérföldkőhöz.

    Arról korábban mi is beszámoltunk, hogy a spanyol immár a Formula Renault sorozatba is nevez csapatot, FA Racing néven. A szezon kezdetének közeledtével pénteken először próbálták ki az autót, amit David Gonzalez vezetett Olaszországban, a Cremona nevű pályán igen hideg és vizes körülmények között.

    Alonso a következőt írta Instagram oldalára ennek kapcsán: „A mai napon egy nagyon különleges pillanatnak lehettem szemtanúja: először gurult pályára az FA Racing 2019-es Formula Renault autója. Ezzel az együléses sorozatokban is segítenénk a fiataloknak az FA kartból (a csapat háromszoros világbajnok). Hajrá!”

  • Mick Schumacher: Apám minden idők legjobbja, nehéz őt követni

    Mick Schumacher: Apám minden idők legjobbja, nehéz őt követni

    A Formula 2-ben szereplő Mick Schumacher elismerte, hogy nincs egyszerű dolga, ha a hétszeres világbajnok apja nyomdokaiba szeretne lépni.

    A 19 éves pilóta, aki nemrégiben csatlakozott a Ferrari akadémiájához, nyíltan beszélt arról az örökségről, amit neki kell tovább vinnie.

    „Boldog vagyok, hogy minden idők legjobb Forma-1-es pilótájának lehetek a fia. Büszke vagyok arra, hogy ő a legnagyobb és én csodálom őt emiatt is. Természetesen ennek vannak jó és rossz oldalai is. Az a sok támogatás amit kapok a rengeteg embertől világszerte, az nem lehet rossz dolog. Hálás vagyok ezért.” – kezdte Schumacher az Auto magazinnak adott interjújában.

    Schumacher tavaly szerezte meg az első forma autós bajnoki címét a Formula 3-ban. Most visszaemlékezett arra, amikor az apja megkérdezte tőle, hogy komolyan szeretné-e csinálni a versenyzést.

    „A versenyzés és a gokartozás az egy elég normális dolog a családomban, én mindig is szerettem gokartozni édesapámmal. Nagyon örömteli volt megosztani vele ezeket a pillanatokat, és emlékszem arra a napra, amikor megkérdezte tőlem, hogy ez a hobbim lesz-e vagy, profi szinten szeretném ezt csinálni. Egyértelmű választ adtam neki, hogy profi szinten akarom ezt űzni. Sosem akartam semmi mást.” – emlékezett vissza.

  • Carmen Jorda elmondta, miért szállt ki a W Seriesből már az előtt, hogy az elkezdődött volna

    Carmen Jorda elmondta, miért szállt ki a W Seriesből már az előtt, hogy az elkezdődött volna

    Carmen Jorda elárulta, hogy végül miért nem volt ott a W Series elődöntőjén.

    Eredetileg 56 versenyzőnőről számolt be a W Series, vagyis az eredeti terv szerint 56 lánynak kellett volna részt vennie az első selejtezőn, de végül voltak, akik nem jelentek meg, köztük Carmen Jorda is.

    Ami különösen érdekes abból a szempontból, hogy korábban ő kampányolt leginkább azért, hogy legyen egy külön bajnokság, csak nőknek.

    Carmen végül a közösségi oldalakon árulta el, hogy miért is nem kezdett bele a W Series programjába. Elmondása szerint nem volt egyetértés a szponzorációs megállapodások kapcsán.

    „Szeretném bejelenteni, hogy nem fogok részt venni a W Series első szezonjában, 2019-ben.” – írta. „Megtisztelő volt számomra, hogy promótálhattam a bajnokságot a nők számára az elmúlt hónapokban, de sajnos nem sikerült olyan megállapodást kötnünk, mely teljesítené a támogatóim igényeit. Szeretném a legjobbakat kívánni a W Seriesnek és minden versenyzőjének! A motorsport a szenvedélyem, az életmódom. Hamarosan érkeznek majd a hírek arról, hogy mit fogok csinálni 2019-ben!”

    Jorda ténylegesen 2016-ban versenyzett utoljára, a Renault Sport Trophy-ban, miközben a Renault F1-es fejlesztő versenyzője volt. Legutóbb részt vett a Formula E szaúdi tesztjén, 2018 végén.

    A W Series első selejtezője után 28 lány jutott tovább a következő fordulóba; hogy kik ők, azt ide kattintva nézheted meg.

    Azonban az első selejtező után máris vannak olyan feltevések, mi szerint a továbbjutókat nem a valós vezetési képességeik alapján választották ki

  • Privát tesztet kap a Mercedestől Nikita Mazepin

    Privát tesztet kap a Mercedestől Nikita Mazepin

    Az orosz Nikita Mazepin idén az első Formula 2-es szezonja mellett, egy komplett, privát tesztprogramot is fog futni a 2017-es Mercedesszel.

    A többszörös GP3-as futamgyőztes és tavalyi ezüstérmes idén 12 teljes napon keresztül ismerkedhet majd a Mercedes W08-cal.

    Az FIA szabályzata erősen lekorlátozza, hogy a csapatok az aktuális modelljükkel tesztelhessenek, erre csupán a két négy napos szezon előtti, a két kétnapos szezonközbeni és az év végi gumi teszt ad erre lehetőséget. A szabályok azonban azt megengedik, hogy az aktuális évet megelőző szezon előtti három év autóival bármikor rendezhetnek privát jellegű tesztet az istállók. Ez azt jelenti, hogy idén a 2015-ös, 2016-os és 2017-es autók alkalmasak erre.

    Mazepin ezzel a tesztprogrammal készülhet fel egy esetleges F1-es szerepvállalásra, hiszen szokhatja a jelenlegi aerodinamikai szabályok szerint készült autókat. Ez egyébként nagyon hasonlít arra, ahogyan Lance Strollt készítették fel a 2017-es F1-es debütálására, amikor is rengeteget vezethette a Williams 2014-es gépét.

    Ezekre a tesztekre is komoly előírások vonatkoznak, például az, hogy csak a kifejezetten az ilyen tesztekre készített gumikat lehet használni.

    Ez a teszt viszont nem jelenti azt, hogy Mazepin a Mercedes kötelékébe kerül és nem lesz a juniorjuk, mint George Russel vagy Esetban Ocon. Utóbbi azonban ott lesz az orosz mellett a teszteken és segíteni fogja őt.

    A 19 éves pilóta azonban rendelkezik már némi Forma-1-es tapasztalattal, hiszen a Force India fejlesztő pilótája volt, és nyolc hivatalos tesztnapon is részt vett velük.

  • Több versenyzőnő állítja: Nem a vezetési képességek döntöttek a W Series válogatóján

    Több versenyzőnő állítja: Nem a vezetési képességek döntöttek a W Series válogatóján

    Hétfőn volt a W Series válogató első szakaszának utolsó napja. Ekkor eldőlt, hogy az 54 résztvevőből ki az a 28, aki a válogató második szakaszába továbbjuthat.

    A háromnapos tréning keretében a lányok többféle feladatok kaptak pályán, és pályán kívül is. Vezetői képességeik felmérése mellett mentális érettségüket is figyelembe vették, és azt is, miként tudnak beszélni, megnyilvánulni. A legtöbb pont azonban a vezetői készségekért járt, legalábbis a papírforma szerint biztosan. Viszont akadnak olyan résztvevők, akik állítják, hogy a legjobbak között voltak, mégsem jutottak tovább.

    A továbbjutottak listáját ide kattintva találod.

    „Az egész kiválasztási procedúra furcsa volt.” – mondta Marylin Niederhauser, aki korábban versenyzett már a német Formula 4-ben, jelenleg pedig GT4-ezik, azonban a W Series selejtezőjében nem jutott tovább.

    „Úgy tűnt, vannak fix helyek. Azt gondoltam, hogy jól teljesítettem a többiekhez képest a csoportomban. Bizonyos feladatokat végül nem vettek figyelembe, és nyilvánvalóan nem figyelték a vezetői készségeket. A legjobbak közül többen nem jutottak tovább, köztük én.”

    „Nem tudom elmagyarázni, hogy mi is volt ez. Csalódást keltő, másra számítottam.”

    Niederhauser szerint többen is hangot adtak annak, hogy talán nem volt korrekt a válogató, köztük Sharon Scolari is, aki versenyzett már Lotus Cup Europe-ban és Formula Renault 2.0-ban,

    „3 csodálatos napon vagyok túl a W Series tesztjén, Melkben, Ausztriában!” – kezdte Instagram bejegyzését Scolari. „7.30-kor kezdtünk és 20.00-kor végeztünk. Sikeresen az első nyolc finalista között végeztem a race of championson (a ROC-kor hasonlóan fej-fej mellett, „párhuzamosan” versenyeztek – a szerk.), ami a pontok 70%-át adta, miután a favorit Beitske Vissert is legyőztem az összes ellenfelem elismert. Örülök, hogy jó voltam minden teszten, biztos voltam benne, hogy a top 10-ben vagyok. De most már értem, miért írattak velem alá egy szerződést arról, hogy nem vonhatom kétségbe a végső döntésüket. Keserűen fogadom ezt el, mivel ők fizettek nekik és joguk van eldönteni, hogy ki nyer és ki veszít. Továbbra sem értem az angol humort.”

    Más azt tette szóvá, hogy fura, hogy a hidegben, hóban, utcai autóval való vezetés alapján döntötték el, hogy ki vezethet később F3-as autót.

  • W Series: 28 lány jutott tovább a következő fordulóba, köztük Keszthelyi Vivien!

    W Series: 28 lány jutott tovább a következő fordulóba, köztük Keszthelyi Vivien!

    Véget ért a W Series első selejtezőjének harmadik, egyben utolsó napja, és kiderült, hogy a több, mint 50 lányból, kik alkotják azt a 28 fős csapatot, akik továbbjutottak a következő fordulóba.

    A továbbjutók márciusban már a W Series Tatuus F318 Formula 3 autóját hajthatják majd egy négynapos teszten, és közülük fogják kiválasztani azokat, akik az első, kifejezetten nőknek indított bajnokságban szerepelhetnek majd.

    Idén indul, és hat versenyhétvégéből áll majd a bajnokság, mely a DTM egyik betéteseménye lesz.

    „Minden versenyző, aki itt volt a Wachauringen, szupersztár, egytől egyig.” – mondta Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója. „De a szomorú tény az, hogy nem mindegyikük folytathatja a selejtező programot. Ez egy verseny. Ez sport. Ez autóversenyzés. Szóval mindazoknak, akik továbbjutottak a következő fordulóba, azt mondom: gratulálok, és sok siker Almeriában (Spanyolország) márciusban, a selejtező utolsó szakaszában. És azoknak, akik most nem jutottak tovább, azt mondom: Nyilvánvalóan a mai egy szomorú nap. De az egyik dolog, amit az elmúlt három napban láttam, és ami nagyon lenyűgözött, az az, hogy minden egyes résztvevő bátor és erős. Arra ösztönözzük őket (a kiesőket), hogy keményen dolgozzanak a vezetésükön a következő hónapokban és fontolják meg a W Seriesbe való jelentkezést 2020-ban.”

    „Úgy érzem, versenyzőként, hogy nehéz volt nézni egyesek küzdelmeit, különösen mikor láttam benne a tehetséget és potenciált, de valahogy nem sikerült teljesíteni, mert kívül estek a komfortzónájukon.” – mondta Lyn St James, ex-IndyCar versenyző.

    „Elértünk a versenyző válogató program első részének végéhez és persze nem könnyű elengedni a versenyzőket tudván, nem lesznek részesei a következő tréningnek Spanyolországban.” – mondta David Coulthard, ex-F1-es versenyző, a W Series tanácsadó bizottságának elnöke. „Azonban lenyűgözött minden versenyző elkötelezettsége és hozzáállása.”

    „Mostantól arra koncentrálok, hogy nagyon fontos teszt következik Almeriában, a W Series Tatuus Formula 3 autójával, mert akkor lehet majd igazán a következő szintre lépni, és meghozzuk majd a következő nehéz döntést, hogy 20-ra csökkentsük a végső versenyzők számát (18, plusz két tartalék).”

    „Mind az 54 versenyző, aki itt volt az elmúlt három nap során, elkötelezett és ambiciózus volt, és ezt nagyszerű látni.” – mondta Alex Wurz, a Test and Training International vezérigazgatója. „De ez ugyanakkor egy válogató program. Ilyen esetekben pedig vannak, akik megütik a mércét, míg mások nem.”

    „De egytől egyik mindegyikük büszke lehet magára, hogy itt volt, mert minden tőlük telhetőt megtettek. Továbbá mindegyikükben van még lehetőség a fejlődésre, ez a tény pedig a remény forrása lehet a jövőben azok számára, akik most nem jutottak tovább a W Series válogató programjának következő szakaszába. Hogy miért? Mert most mindannyian arra fókuszálhat, hogy fejlődjenek. Mindegyikükben van potenciál.”

    „Megtisztelve érzem magam, hogy itt lehetek egy nagyon innovatív és izgalmas program, a W Series kezdetén, és remélem és hiszem, hogy ez pozitív lesz és nagy hatással lesz a női versenyzők karrierjének fejlődésére az elkövetkező években.”

    „Először is együttérzésem minden versenyzőnek, akik most nem jutottak tovább következő fordulójába a válogató programunknak.” – mondta Dave Ryan, a W Series versenyigazgatója. „De egyiküknek sincs oka a szégyenkezésre, mind jól mentek, de sajnos nincs hely mindenki számára. Azonban mindegyikükben van potenciál.”

    A továbbjutott lányok listája a következő: 

    Sarah Bovy, Belgium
    Jamie Chadwick, Egyesült Királyság
    Sabre Cook, Egyesült Államok
    Natalie Decker, Egyesült Államok
    Marta Garcia, Spanyolország
    Megan Gilkes, Kanada
    Grace Gui, Kína
    Esmee Hawkey, Egyesült Királyság
    Jessica Hawkins, Egyesült Királyság
    Shea Holbrook, Egyeüslt Államok
    Francesca Linossi, Olaszország
    Vivien Keszthelyi, Magyarország
    Emma Kimilainen, Finnország
    Natalia Kowalska, Lengyelország
    Stephane Kox, Hollandia
    Miki Koyama, Japán
    Milou Mets, Hollandia
    Sarah Moore, Egyesült Királyság
    Tasmin Pepper, Dél-Afrika
    Vicky Piria, Olaszország
    Alice Powell, Egyesült Királyság
    Gosia Rdest, Lengyelország
    Naomi Schiff, Belgium
    Shirley Van Der Lof, Hollandia
    Beitske Visser, Hollandia
    Alexandra Whitley, Ausztrália
    Fabienne Wohlwend, Liechtenstein
    Caitlin Wood, Ausztrália