Kategória: Formula Sport

  • Abu-Dzabiban kezdi az idei szezont Molnár Martin

    Abu-Dzabiban kezdi az idei szezont Molnár Martin

    Molnár Martin, a brit Forma–4 tavalyi újoncbajnoka a hétvégén Abu-Dzabiban, az évek óta a Forma–1 aktuális szezonzárójának otthont adó Yas Marina Circuiten kezdi az évet az F4 Middle East Championshipben. A 16 esztendős sportolónak számos újdonsághoz hozzá kell szoknia.

    Az idén egy helyett két bajnokságban folytatja útját a Forma–1 felé a tavaly a brit F4-ben újoncbajnoki címet nyerő Molnár Martin, aki már az előttünk álló hétvégén megkezdi a 2025-ös versenyszezont. A továbbra is a Virtuosi Racing színeiben versenyző 16 esztendős sportoló a brit F4 áprilisi nyitánya előtt az ötfordulós F4 Middle East Championshipben áll rajthoz az Evans GP-vel.

    Molnár Martin bajnoki reményekkel folytatja útját az F1 felé

    Az első versenyhétvégét a Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíjnak is otthont adó Yas Marina Circuiten rendezik, ahol eddig négy alkalommal, 2010-ben, 2014-ben, 2016-ban és 2021-ben dőlt el az F1-es világbajnoki cím sorsa. Az F4-es mezőny ráadásul a Grand Prix-nyomvonalat használja, azaz a 29 fiatal ugyanazon a vonalvezetésen csap majd össze, amelyen az F1-es pilóták. Az 5281 méter hosszú, 16 kanyarból álló, az óramutató járásával ellentétes irányú körön már túl vannak két tesztnapon a versenyzők, így Martinnak lehetősége volt megismerkedni az Evans GP-vel, illetve a számára teljesen új pályával, gumikkal, fékekkel, valamint a brit F4-ben szintén nem megszokott meleg időjárással.

    „Már két tesztnap után úgy érzem, hogy ez az új kedvenc pályám. Nagyon jó kis aszfaltcsík, igazán élvezetes rajta vezetni, és a környezet is lenyűgöző, főleg este. Lesz villanyfényes futamunk is, azt már nagyon várom – lelkesedett a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője az első tapasztalatok megszerzése után. – Ami az autót illeti, nagyrészt ugyanaz, mint amivel a brit bajnokságban versenyzünk, a féktárcsa és betét viszont más, miként a kuplung és a gumik is. Ezekhez az újdonságokhoz hozzá kell szoknom, az viszont sokat segít, hogy otthonos közegben vagyok, hiszen a Virtuosi Racingnél megismert mérnököm és szerelőm, illetve Mark Salmon csapatfőnök is elkísér a versenyekre. Már nagyon várom, hogy elkezdődjön a szezon.”

    Kiss Pál Tamás, a MOTAM sportszakmai vezetője hangsúlyozta, rendkívül nagy előnyt jelent Martinnak a tavalyi évhez képest, hogy három hónappal hamarabb tud éles körülmények között autóba ülni, és 15 futammal többet fog teljesíteni egy nagy létszámú mezőnyben. „Ebben a bajnokságban a tapasztalatszerzés és a formába lendülés lesz a legfontosabb a brit sorozat előtt, amelyre Martin fél szezonnal a háta mögött fog megérkezni úgy, hogy már számos versenyszituációt, rajtot, és egyéb, stresszes helyzetet átélt. Sokkal inkább készen fog állni az idény elejére, mint tavaly, ami lelkileg és fizikálisan is komoly löketet adhat neki. Emellett saját tapasztalatból is tudom, mennyit számít az, ha egy versenyző már ismeri a mérnökét, a szerelőjét, a csapat minden rezdülését, Martin így az első közös évből is profitálni fog. Továbbra is közösek a célok, és mindenki mindent meg fog tenni ezek eléréséért” – mondta a Martint az idén is coach-ként és mentorként segítő korábbi autóversenyző.

    Fotó: Dutch Photo Agency.

    „Az Abu-Dzabiban rendezett két tesztnap megmutatta, hogy erős mezőny jött össze az F4 Middle East Championshipben, többen is a második idényüket fogják kezdeni itt, nem szabad tehát irreális elvárásokat támasztani Martin elé, de én továbbra is a legjobb tízbe várom őt – tekintett előre Kiss Pál Tamás. – Az már látszik, hogy gyorsan tud alkalmazkodni a körülményekhez, hiszen az első tesztnap első etapjában kapásból negyedik lett a számára szokatlanul jó tapadású, magas hőmérsékletű, de még poros pályán. Utána viszont nem tudott annyit gyorsulni, mint az ilyen körülményekkel tavaly már számos alkalommal találkozó riválisai, ami miatt visszaesett a sorrendben. Úgyhogy az első hétvége még mindenképpen a tanulásról fog szólni, mivel teljesen más közel 50 fokos aszfalton versenyezni. Ennek megvan a saját technikája, amit főleg a féktávokon és a kanyarbejáratokon kell elsajátítani. Nagyítóval kell keresni a telemetrián, hogy hol lehet időt találni, erre rá kell érezni, de a két tesztnap során az Evans GP többféle beállítást kipróbált Martinnal, a második napon pedig sikerült fél másodpercet gyorsulni.”

    Martinra pénteken még vár összesen három órányi hivatalos teszt, hogy aztán szombaton elkezdődjön az abu-dzabi hétvége hivatalos része. A versenyeket a Parc Fermé TV hivatalos YouTube-csatornáján élőben lehet majd követni.

    Az 1. versenyhétvége menetrendje magyar idő szerint:

    Szombat
    07:05 – 07:35: szabadedzés
    13:05 – 13:20: 1. időmérő edzés
    13:25 – 13:40: 2. időmérő edzés
    17:35 – 18:05: 1. futam

    Vasárnap
    05:45 – 06:15: 2. futam
    16:35 – 17:05: 3. futam

  • Molnár Martin bajnoki reményekkel folytatja útját az F1 felé

    Molnár Martin bajnoki reményekkel folytatja útját az F1 felé

    Tavaly megnyerte az újoncok bajnoki címet, az idén viszont már az összetett elsőséget célozza meg Molnár Martin a brit F4-ben. A 16 éves bajnok 2025-ben a brit F4 mellett egy számára teljesen új bajnokságban, az F4 Middle East Championshipben is elindul. Az új idényben főszponzorként Magyarország egyik vezető távközlési vállalata, a One támogatja Martin sikeres felkészülését, illetve a brit F4-ben kitűzött céljai elérését.

    Molnár Martin tavaly az előzetes várakozásokat túlszárnyalva, magyar sporttörténelmi sikert ért el a brit F4-ben az újoncok bajnoki címének megszerzésével. A fiatal tehetség az idén emelné a tétet, és már az összetett bajnoki címet, de minimum a legjobb háromba kerülést célozza meg a ROKIT British F4 Championship-ben. Céljainak elérésében pályafutása során először a One Magyarország Zrt. révén főtámogató is segíti a 16 esztendős sportolót.

    „A One Magyarország elkötelezett amellett, hogy támogassa a fiatal tehetségeket, akik szenvedélyükkel és kitartásukkal inspirálnak bennünket. Molnár Martin tökéletesen megtestesíti azokat az értékeket, amelyeket a One is képvisel: az innováció, a dinamizmus és a határok átlépése iránti vágy. Büszkék vagyunk arra, hogy a 2025-ös szezonban a részesei lehetünk Martin sikertörténetének, és együtt építhetjük a jövőt a magyar motorsport világában” – mondta Bányai Tamás, a One Magyarország vezérigazgatója.

    Martin 2025-ben immár két bajnokságban, az F4 Middle East Championshipben és a brit F4-ben is szerepel, ami azt jelenti, hogy az év során összesen 45 futamon áll majd rajthoz. Előbbi, január 17-től február 27-ig tartó sorozatban többek között az F1-es versenynaptárban is megtalálható Abu-Dzabiban és Dzsiddában is versenyez majd, míg az április 26-án kezdődő, majd október 5-én befejeződő brit F4-es szezonban a szigetország tavaly már megismert legendás helyszínei várnak rá.

    Szenzációs videóban élhetjük újra Molnár Martin bajnoki címet hozó brit F4-es szezonját

    A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. is támogatja Molnár Martin 2025-ös szezonját, az Ügynökség által létrehozott Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője továbbra is a Virtuosi Racing pilótája lesz, azaz folytatódik a tavaly megkezdett kiváló együttműködés a felek között, az idei évtől ráadásul megerősített stáb segíti Martint céljai elérésében.  Az F4 Middle East Championshipben ugyan az ausztrál Evans GP-vel vesz részt, de a Virtuosi biztosít számára szerelőt, mérnököt és Mark Salmon csapatvezető is vele lesz. Martin céljai 2025-ben is igen magasak, hiszen a magyar versenyző szemei előtt továbbra is a F1 lebeg, a ranglétrán történő továbblépéshez pedig az kell, hogy az idén minél több futamgyőzelmet és dobogós helyezést szerezzen.

    „2024 után abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy több ajánlatból tudtunk válogatni, köszönhetően Martin kiváló teljesítményének. Menedzsment oldalról a legfontosabb szempont az volt, hogy megtaláljuk azt a partnert, amely a leginkább garantálja Martin fejlődését és elkötelezett az irányunkban. Szintén kiemelt szempont volt, hogy melyik csapat képes biztosítani a brit F4 előtti legalaposabb felkészítő programot. Végül a Virtuosi Racing mellett döntöttünk, mert kiváló programot tudtak összerakni nekünk az F4 Middle East Championship-ben, aminek köszönhetően felkészülten vághatunk neki a brit bajnokságnak, ahol most már a dobogókért és a futamgyőzelmekért fogunk küzdeni. Garancia lehet a sikeres együttműködésre a Virtuosi kiemelten sikeres F2-es programjában szerzett tapasztalatainak implementálása, továbbá a tavalyi év során kialakult kölcsönös bizalom, ami a siker alapvető feltétele” – mondta Őry Tamás, a MOTAM ügyvezető igazgatója.

    „Izgatottak vagyunk, hogy második közös évünket kezdjük Martinnal a brit F4-ben. Sikeres debütáló szezont követően, amelyben a legjobb újonc lett, azt várjuk, hogy az idén a bajnoki címért fogunk harcolni. Annak érdekében, hogy biztosítsuk, hogy teljes mértékben felkészüljön az előtte álló kihívásokra, partnerségre léptünk az Evans GP-vel, hogy elindítsuk őt a Middle East Championship-ben. Ez hasznos versenytapasztalattal szolgál majd a számára a brit F4-es idény kezdete előtt, és hogy fenntartsuk a folytonosságot és segítsük a fejlődését, elküldjük az embereinket a Közel-Keletre, biztosítva Martinnak a lehető legjobb felkészülést. Martin másodéves versenyzőként tér vissza, ez felbecsülhetetlen tapasztalattal és tudással szolgál az egész csapat számára. Biztosak vagyunk benne, hogy a jelenléte pozitív hatással lesz a csapat fejlődésére, és izgatottan várjuk, hogy mit tartogat számunkra az idei szezon” – mondta Mark Salmon, a Virtuosi Racing csapatvezetője.

    „Nagyon örülök, hogy a Virtuosi Racing-el közösen folytatjuk a versenyzést és az idén is olyan rangos bajnokságban szerepelhetek, mint a brit F4. Szeretnék profitálni abból, hogy már a csapatot, a sorozatot, az autót és a pályákat is jól ismerem. Az összeszokási fázison az idén értelemszerűen már nem kell átmennünk a csapattal, így magasabb szintről kezdhetjük a szezont, és az első futamtól kezdve az lesz a célunk, hogy a győzelmekért küzdjünk. Nagyon pozitívan állok az évhez, amely már januárban elkezdődik a számomra a Middle East Championship-ben. Itt sok minden újdonságként fog hatni, újak lesznek a pályák és a csapat is, illetve nagy melegben sem versenyeztem még F4-es autóval, de izgatottan várom. Az biztos, hogy nagyon sokat jelent majd ez a 15 futam a felkészülésben” – mondta Molnár Martin.

    Rangos elismerésben részesült Molnár Martin a brit F4 szezonzárója után

  • Grosjean karrierjében újabb fordulat körvonalazódik

    Grosjean karrierjében újabb fordulat körvonalazódik

    Romain Grosjean biztosan nem marad az idei IndyCar-csapatánál, így kérdéses, folytatja-e a sorozatban, ráadásul ha az IMSA lett volna a tartalék opciója, az a terv sem áll jól.

    A francia versenyző egy csodálatos megmeneküléssel távozott az F1-ből 2020-ban, miután súlyos sérülések nélkül túlélte, hogy Bahreinben a rajtnál az üzemanyaggal teli autója átfúrta a palánkot és tűzgolyóvá változott. A következő évben az Egyesült Államok legrangosabb formaautós sorozatában, az IndyCarban folytatta a karrierjét Michael Andretti (2021–2023) és Juncos Hollinger (2024) csapatánál, és négy éven keresztül a tengerentúlon maradt.

    Ezalatt a futamgyőzelem nem jött össze neki, a mérlege három pole pozíció és hat dobogós eredmény lett, a bajnoki értékelésben pedig egyszer sem végzett a 13. helynél előrébb. Az IndyCar jövő évi állandó mezőnyében már csak két hely kiadó, mindkettő a Dale Coyne csapatnál, ahol a pedigréje alapján Grosjean erősítést jelenthetne, viszont sokan azt tippelik, ide komolyabb anyagi támogatást hozó versenyzőt fognak választani. Ráadásul az istálló nem számít a nyugalom és a kiszámítható építkezés szinonimájának, 2024-ben például tízen(!) versenyeztek a két autójában. Nem épp egy korábbi F1-es pilótához illő közeg.

    Grosjean a Lamborghini tagjaként négy futamon rajthoz állt az amerikai hosszútávú-bajnokság, az IMSA négy patinás állomásán is (a Daytonai 24 óráson, a Sebringi 12 óráson, Indianapolisban és a Petit Le Mans-on), valamint szintén velük elindult a Le Mans-i 24 óráson – csakhogy a Lamborghini szakított az autókat üzemeltető Iron Lynx gárdájával, így bizonytalanság övezi a projektet.

    Emiatt kérdéses, hogy a 38 éves Grosjean a tengerentúlon folytatja-e a karrierjét, és könnyen lehet, hogy inkább visszaköltözik Európába, ahol a hosszútávú versenyzés jelentheti a jövőjét. Természetesen az sem biztos, hogy háromgyerekes családapaként forszírozni fogja a főállású autóversenyzést.

    A Maldív-szigetektől a spanyol lejtőkig – így tölti a karácsonyi szünetet az F1-es mezőny

     

  • A rajtnál eldőlt az F2 bajnoki címe, élete legrosszabb napját élte át a vesztes

    A rajtnál eldőlt az F2 bajnoki címe, élete legrosszabb napját élte át a vesztes

    Minden jel egy feszült végjáték felé mutatott Gabriel Bortoleto és Isack Hadjar között a Forma-2 szezonzáró futamán az abu-dzabi főversenyen, ám utóbbi rajtnál való lefulladásával a brazil már az első kör végére bajnoknak érezhette magát.

    Azzal, hogy a bajnoki harmadik helyezett Paul Aront utólag kizárták a szombati versenyről és bokszutcai rajtra kárhoztatták vasárnapra, két szempontból is szorosabbá vált az egyébként is kiélezett pontverseny a két bajnokaspiráns között: 5,5-ről 4,5 pontra csökkent Bortoleto előnye az utolsó futam előtt, ráadásul a rajtrácson is éppen közülük vették ki az észtet, így a brazil a 2., a francia pedig a 3. helyről startolt az élen álló Victor Martins mögül.

    A rajtnál Martins beragadt, így Bortoleto az élre állt, ám aki egyáltalán nem tudott elindulni, az maga Hadjar volt, aki drámai pillanatokat okozva a rajtrácson ragadt.

    „Lefulladtam. Magyarázatot kérek. Nem tudom elhinni, hogy abból a rengeteg kemény munkából ez lett. Ez életem legrosszabb napja” – értetlenkedett azonnal a csapatrádióban a 20 éves, algériai származású pilóta.

    Hadjart sikerült gyorsan, biztonsági autó bevetése nélkül visszatolni a bokszutcába, ahol csapata beindította az autót, így a versenyző a mezőny után eredhetett. Ám már két kör hátrányban, éppen az élmezőny nyakán érkezett ki, s első megmozdulásaként rögtön vissza is vett egy kört az első helyen haladó Bortoletótól. Csalódottságától feltüzelve arra kérte a csapatát, hogy továbbra is folyamatosan tájékoztassák az ellenfelével szembeni hátrányáról, hogy lássa, mennyit tud hozni rajta.

    Persze mindez a nap fő kérdésén már nem változtatott. Hadjar egy kör hátrányban, a 19. helyen ugyan eljutott a célig, de mivel a pontversenyben másodikként vágott neki a napnak, már a csodában sem igazán reménykedhetett. Bortoleto végül a második helyen jutott el a célig a paraguayi győztes, Joshua Durksen mögött, illetve Richard Verschoor előtt, így a dobogón ünnepelhetett – s Felipe Drugovich két évvel ezelőtti sikere után lett a Forma-2 második brazil bajnoka. Különbség azonban kettőjük között, hogy míg Drugovich az Aston Martin tesztpilótájaként nem igazán van közel az F1-es debütáláshoz, Bortoletónak zsebében van a 2025-ös szerződés a Sauberrel, kedden pedig már tesztelheti is a csapat autóját ugyanitt – nem csoda, hogy társainak bulizással kapcsolatos kérdésére diplomatikusan azt felelte a kamerák előtt, hogy az F1-es kötelezettsége miatt nem viheti túlzásba az ünneplést.

    Az egyik újonc lenyúlta Räikkönen rajtszámát, de nem Kimi az

  • Megtizenegyszerezte előnyét az F2 éllovasa, majd egy kizárás még beleszólt a bajnoki harcba

    Megtizenegyszerezte előnyét az F2 éllovasa, majd egy kizárás még beleszólt a bajnoki harcba

    Rosszabb rajthelye ellenére bajnoki riválisa előzz ért célba Gabriel Bortoleto a Forma-2 szezonzáró hétvégéjének első futamán Abu-Dzabiban, de így is apróságokon múlhat a cím a vasárnapi főversenyen közte és Isack Hadjar között.

    Bortoletónak már zsebében van a 2025-ös F1-es debütálás a Sauberrel, s valószínűleg a Red Bull által támogatott Hadjar lehetséges RB-s ülése sem attól fog függni, hogyan zárul számára az év utolsó F2-es versenye, de ettől persze még mindkettőjük számára komoly presztízsértékű a cím, amelyért az egész szezon során szoros harcot vívtak. Olyannyira, hogy Luszailból Abu-Dzabiba érkezve Bortoleto előnye csupán 0,5 pont volt Hadjarral szemben.

    Az időmérőn a brazil a második helyen zárt Victor Martins mögött, míg Hadjar negyedik lett – ez a sorrend viszont majd vasárnap, a főverseny rajtrácsán lesz használatos. A szombati sprintversenyen a kvalifikáció első tíz helyezettje fordított sorrendből indult, vagyis Bortoletónak a 9. pozícióból kellett pontokat mentenie – ami olyan jól sikerült számára, hogy a zűrzavaros első kör végén már az 5., a hatodik körre pedig már a 2. helyen találta magát.

    A startnál Pepe Martí lerajtolta a pole-ban álló Amaury Cordeelt, s innentől az összes kört vezetve megnyerte a futamot – ezzel már az elképesztő 18. győztese lett az idei F2-es szezonnak az eddigi 27 versenyből. A szintén Red Bull-junior spanyol ezzel is csupán a 16. helyen áll a tabellán, amelyen az összes előtte lévő versenyző ugyancsak rendelkezik már győzelemmel…

    Bortoleto végül bejött másodiknak, amiért a sprintversenyen 8 pont jár, míg Hadjar a hatodik helyért 3 egységet kapott, vagyis kettőjük között 0,5-ről csupán 5,5-re nőtt a különbség, ami az F1-es pontrendszer szerint osztozkodó vasárnapi főfutamon még bőven megfordulhat. A kezdeti előny az apró pontkülönbség mellett amiatt is a brazil mellett lesz, mert két hellyel riválisa elöl startolhat majd.

    Paul Aronnak szintén volt még matematikai esélye a címre a verseny előtt, de elveszítette ezt azzal, hogy most csak Bortoleto mögött, harmadikként ért célba. Mi több, órákkal a verseny után magát a helyezést is elveszítette, miután kiderült, hogy egy milliméterrel szélesebbre nyílt autójának DRS-e a megengedettnél, így kizárták. Emellett, miután a felügyelők úgy ítélték meg, hogy az észt csapatának, a Hitechnek tudnia kellett a szabálytalanságról, a főfutamra további büntetést róttak ki az autóra, amelynek így a bokszutcából kell rajtolnia.

    Aron sprintversenyről való kizárásának a bajnoki küzdelemre is lett hatása, hiszen Hadjar így az 5. helyre lépet előre, eggyel több pontot kapott, vagyis a Bortoletóval szembeni lemaradása 4,5 egységre csökkent.

    A mezőny jövőre már szintén az F1-ben versenyző tagjai közül Oliver Bearman így végül negyedik helyet örökölt meg szombaton, premás csapattársa, Andrea Kimi Antonelli viszont betegség miatt kihagyta a futamot.

    Másodszor is megnyerte ugyanazt a bajnoki szezont Pulling

    A női F4-es széria, az F1 Academy szezonja ugyancsak ezen a hétvégén, Abu-Dzabiban zárul, a megelőző napokban pedig azzal a bizarr döntéssel került be a hírekbe, hogy miután Abbi Pulling egy hete Katarban már megünnepelte behozhatatlan pontelőnyét, két extra pont kiosztásával matematikailag ismét nyílttá vált a bajnokság.

    Ahhoz azonban, hogy a lehető legszélsőségesebb fordítás bekövetkezzen, a kihívó Doriane Pinnek az összes elérhető pontot be kellett volna gereblyéznie a hétvégéről, ez a küldetés viszont már az időmérőn elbukott, hiszen nem ő, hanem Pulling szerezte meg a pole-t mindhárom futamra, így a velük járó 2-2 pontot is.

    Furcsa, hogy az általuk elméletben újra nyitottá vált pontversenyről semmit nem kommunikált a sorozat hivatalos oldala, de persze a hétvége előtt is már csak formaság volt, hogy Pulling ismét kizárjon mindenféle matematikai esélyt, s az időmérő után nem is ünnepelte már kitörően a bajnoki címet, hiszen megtette azt egy héttel korábban.

    A brit hölgy ráadásul a versenyeken is folytatta ellenállhatatlan formáját, hiszen a szombati mindkét futamot megnyerte (egyiket a hazai Hamda Al Qubaisi, a másikat Chloe Chambers előtt), miközben Pin is bebiztosította második helyét a tabellán Maya Weuggel szemben. Az utolsó futamot vasárnap rendezik.

    Az Alpine által pártfogolt Pulling nyereménye a bajnoki cím mellé egy teljesen finanszírozott versenyszezon 2025-re a brit GB3 bajnokságban.

  • Verstappen már nyert, de két egyéni bajnoki cím így is az utolsó F1-es hétvégén fog eldőlni

    Verstappen már nyert, de két egyéni bajnoki cím így is az utolsó F1-es hétvégén fog eldőlni

    Míg a Forma–1-ben már „csak” a konstruktőri bajnoki cím nem talált gazdára, addig az első számú nevelőszériában elképesztően izgalmas csata várható az egyéni összetett első helyéért.

    A Forma–1-es világbajnoki címekből már csak a konstruktőri elsőség nyílt, de hatalmas izgalmakat az sem tartogat az idei utolsó versenyre, lévén a McLaren 21 ponttal vezet a Ferrari előtt, így csak akkor veszíthet, ha valamit nagyon elbaltáz, miközben a maranellóiak remekelnek. Viszont ha valaki körömrágós bajnoki csatára vágyik, nem árt figyelemmel követnie a Forma–2-ben zajló küzdelmet.

    Az F1 első számú utánpótlás-sorozata ugyanis szintén ezen a hétvégén, Abu-Dzabiban zárja az idényt, ráadásul úgy, hogy matematikailag még három pilóta is bajnok lehet. Az összetett harmadik helyén álló, élete első F2-es győzelmét a múlt hétvégén, Katarban szerző Paul Aron esélye ugyanakkor igen kevés, lévén 25,5 pont a lemaradása a listavezető, jövőre az F1-ben a Saubernél bemutatkozó Gabriel Bortoleto mögött. A jövőre az RB-nél F1-es ülésre pályázó, Abu-Dzabiban az első szabadedzésen Max Verstappen autóját vezető Isack Hadjar ugyanakkor mindössze fél (!) ponttal áll a brazil mögött, azaz ennél szorosabb csak akkor lehetne kettejük csatája, ha pontegyenlőséggel érkeztek volna meg az utolsó futamra.

    Gabriel Bortoleto
    Bortoleto jövőre már biztosan F1-es pilóta lesz / Fotó: Stake F1 Team

    Az összetett elsőségét Katar előtt magához ragadó Bortoleto kettő, Hadjar négy futamot nyert eddig az idén – mindegyik főfutam –, Abu-Dzabiban viszont aligha a győzelem érdekli őket a legjobban, hanem inkább az, hogy a másik előtt érjenek célba. Amelyikük ezt mindkét futamon meg tudja tenni, az biztosan bajnok, de mivel az F2-ben két versenyt teljesítenek egy hétvégén, rengeteg forgatókönyv létezik mind az egyik, mind a másik pilóta végső sikerére.

    És még mielőtt attól tartanánk, hogy az aláírt F1-es szerződéssel a zsebében Bortoletót már nem mozgatja meg annyira az F2-es bajnoki cím, a brazil előre leszögezte – és egyébként is, mi mást várhatnánk egy vérbeli autóversenyzőtől –, hogy ez egyáltalán nincs így. „Készen állok annyira keményen harcolni, amennyire szükséges, nincsenek határok – idézi az Autosport az Invicta Racing versenyzőjét. – Bármilyen játékot is akar űzni, készen állok rá. Nem érdekel, hogy van már F1-es ülésem, ugyanúgy állok hozzá, mintha nem lenne. A tény, hogy már aláírtam az F1-be, nem jelenti azt, hogy kevésbé agresszív leszek, vagy agresszívabb, vagy ilyesmi. Készen állok a harcra.”

    Kemény szavak a 20 éves pilótától, de még mielőtt azt gondolnánk, hogy a sportszerűség határait átlépve tervezi megkaparintani a bajnoki címet, erről szó sincs. „Biztos, hogy szórakoztató és élvezetes hétvége lesz. Hosszú volt a szezon, és eddig fair módon küzdöttünk egymással, ezért azt gondolom, hogy ezúttal is így lesz.”

    Isack Hadjar, Red Bull
    Hadjar Verstappen Red Bulljában kezdte az abu-dzabi hétvégét / Fotó: Joe Portlock/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ami Hadjart illeti, az ő esetében nyilván nagyobb az eredménykényszer, de mint mondta, a szezon eleji gyenge eredmények után érezte igazán a nyomást. „Emlékszem, Dzsidda után kb. 5 pontom volt, a csapattársamnak pedig nagyjából 60, és tudtam, hogy az idei szezon az utolsó esélyem az F1-re. Rajtam volt a nyomás, hogy teljesítsek, és a második hétvége után azon gondolkoztam, hogy miként fogok egyáltalán elkezdeni dobogós helyezéseket és pontokat gyűjteni, mikor a tempóm nagyon jó volt, de jöttek a hibák és technikai gondok, amelyek megakadályoztak ebben. Leszegtem a fejem és Melbourne-nel kezdve nagyon erős szezont futottam, miközben soha nem adtam fel.”

    „Szerintem ezt a hétvégét fogom a legjobban élvezni. Úgy érzem, a kemény munkát már elvégeztem, most már ismerem a folyamatokat, hogy mi hogyan működik, szóval nem változtatok semmin. Sokkal kisebb a nyomás, mint az év elején, úgyhogy csak élvezni fogom, miközben igazán meg akarom nyerni a címet a Camposnak. De szerintem ez lesz a legélvezetesebb hétvégém.”

    A hétvége menetrendjét, benne az F2-es időpontokkal alább lehet megnézni:

    Búcsúzik az F1 az idei évre, ez a menetrend Abu-Dzabiban

    Mégsem lett bajnok az Alpine juniorja – még

    Az F1 és az F2 mellett az F1 Academy mezőnye is évet zár Abu-Dzabiban, és akárcsak az F2-ben, itt is bajnokavatás lesz. Ez kissé furcsának tűnhet, lévén Abbi Pulling az előző fordulóban, Katarban már egyszer bebiztosította az év végi elsőségét Doriane Pin előtt. Ám miután ezt a luszaíli első futamon megtette, a Porsche Carrera Cup Middle East egyik balesete és az amiatt szükséges korlátjavítás következtében törölni kellett az F1 Academy második futamát, amelyet végül az abu-dzabi hétvégére halasztottak el.

    Ez önmagában még semmin nem változtatott volna, azonban a szervezők úgy döntöttek, hogy bár a második futam pole pozíciójáért járó 2 extra pontot Pin annak ellenére megtarthatta, hogy Katarban nem futották le a versenyt, Abu-Dzabiban ismét osztanak pontot az elhalasztott futam rajtelsőségéért, amely egy újabb időmérőn dől el. Így aztán kettővel több pontot lehet majd szerezni a szezon során az eredetileg tervezettnél, ami azt jelenti, hogy a 83 ponttal vezető Pulling még nem bajnok, lévén 82 helyett így 84 pont gyűjthető az utolsó hétvégén.

    Persze mindez csak matematikai esélyt kínál a Mercedes-junior Pinnek, hiszen az Alpine-junior Pulling az idén eddig az összes futamon dobogóra állt, és ahhoz, hogy elbukja a címet, a hétvége során egyetlen pontot sem szabadna gyűjtenie, míg Pinnek három győzelemre, pole-ra és leggyorsabb körre lenne szüksége.

    Autósportos abszurd: behozhatatlan előnye volt a bajnokságban, most mégis újra beérhetik

  • Autósportos abszurd: behozhatatlan előnye volt a bajnokságban, most mégis újra beérhetik

    Autósportos abszurd: behozhatatlan előnye volt a bajnokságban, most mégis újra beérhetik

    Abbi Pulling Katarban már megünnepelte az F1 Academy bajnoki címét, ugyanis nagyobbra nőtt pontelőnye legközelebbi üldözőjével szemben, mint amennyit a hátralévő versenyeken szerezni lehet. Ráadásul ezen versenyek egyikét ezt követően még törölték is. De egy furcsa módosítás most mégis visszahozta az egyenletbe Doriane Pint.

    Mint arról a hétvége folyamán már írtunk, Pulling lett az F1 által patronált női F4-es sorozat második szezonjának bajnoka, miután a katari hétvége első versenyén a 2. helyen futott be a győztes Pin mögött, így már a francia lánynak sem maradt esélye, hogy beérje őt a bajnokságban a szezon hátralévő három futamán. Pulling előnye 83 pontra rúgott ekkor, s már csak 82 volt elérhető.

    A hétvége tervezett második versenyét ráadásul törölték, mialatt a pilóták már a rajtrácson várakoztak autóikban, hiszen túlságosan elhúzódott az egyik betétsorozat során megsérült szalagkorlát javítása, a prioritást pedig a Forma-2 főversenye és a Forma-1-es nagydíj élvezték a menetrendben. A pole-ban ismét Pin állt, az ezért járó két pontot pedig az elmaradt verseny ellenére sem vették vissza tőle, de ez puszán formaságnak tűnt, hiszen így, hogy már csak a két abu-dzabi futam volt hátra a bajnokságból, az ő bajnoki második helye is szinte borítékolhatónak számított.

    Igen ám, de kedden az F1 Academy bejelentette, hogy ezen a hétvégén mégis bepótolják az elmaradt versenyt, vagyis a Forma-1-es Abu-dzabi Nagydíj betéteseményeként a kettő helyett három futamot rendeznek majd a női szériának.

    Az F1 Academyben 25 pont jár a futamgyőzelemért, mindegyiken 1 a leggyorsabb körért, illetve 2 a pole-pozícióért. Normál ügymenet szerint az időmérő leggyorsabb körei alapján áll fel az első verseny rajtrácsa, a második leggyorsabb körök pedig a második futam rajtsorrendjét határozzák meg. Ezen a hétvégén viszont rendkívüli módon mindenkinek a harmadik leggyorsabb kvalifikációs köre is számítani fog: igen, ez adja majd a harmadik futam rajtrácsát. Ezúttal is mindegyik pole birtokosa megkapja a 2-2 pontot.

    Látszólag tényleg csak annyi történt, hogy a törölt katari futamot helyettesítették egy újjal Abu-Dzabiban, ám azáltal, hogy a Katarban meg nem rendezett verseny pole-jáért jóváírták a két pontot Pinnek, valójában ennyivel nőtt a szezon során megszerezhető egységek száma. A pontverseny pedig éppen úgy áll, hogy ezáltal Pin visszakapta matematikai esélyét egy olyan bajnokságban, ami egyszer már eldőlt! Hátránya továbbra is 83 pont Pulling mögött, viszont immár maximálisan 84 szerezhető az utolsó versenyhétvégén.

    Persze az esély csak elméleti, hiszen ahhoz, hogy Pin fordítson, mindhárom pole-t, győzelmet és leggyorsabb kört is meg kell szereznie Abu-Dzabiban, Pullingnak pedig egyszer sem szabadna a pontszerző első 10 hely között célba érnie a 16 fős mezőnyben – ráadásul azok után, hogy az eddigi 11 futam mindegyikén dobogós volt a brit.

    Egy ilyen fordítás világraszóló szenzáció lenne, de ugyanígy az is autósport-történeti kuriózum, hogy Pullingnak kétszer kell kiharcolnia a behozhatatlan pontelőnyt egy szezonban, és kétszer ünnepelheti meg a bajnoki cím megszerzését…

    Vicces nyilatkozattal emlékezett vissza az egyik pilóta a Katari Nagydíj tükrös incidensére

     

  • Kimagaslott a mezőnyből az F1 női sorozatának bajnoka, komoly jutalmat kapott érte

    Kimagaslott a mezőnyből az F1 női sorozatának bajnoka, komoly jutalmat kapott érte

    A Katari Nagydíj hétvégéjén bebiztosította az F1 Academy második szezonjának bajnoki címét a brit Abbi Pulling, mégpedig úgy, hogy egyetlen alkalommal sem hiányzott a dobogóról az év során. Jövőre azonban már a férfiak által dominált mezőnyben kell helytállnia.

    A Forma-1 által életre hívott, F4-es autókat használó, kizárólag női versenyzők számára kiírt utánpótlásszéria idén hét duplafutamos hétvégén követi a királykategória mezőnyét, s már a katari első versenyen, az abu-dzabi szezonzárót megelőzően kihirdethetővé vált a bajnok személye.

    Abbi Pulling az eddig lezajlott 11 verseny mindegyiként dobogós helyen végzett, ebből hétszer ráadásul győzött, így fölényes teljesítménnyel nyert meg egy olyan szezont, amelyben a szűk élmezőny erősen különvált az üldözőbolytól. Pullingon kívül eddig csak a francia Doriane Pin és az amerikai Chloe Chambers tudott futamot nyerni, illetve a holland Maya Weug számít még rendszeres dobogósnak. A brit lány azáltal tett szert behozhatatlan pontelőnyre, hogy az első luszaili futamon Weug lerajtolása után másodikként ért célba Pin mögött.

    Pedig a dzsiddai szezonnyitó még nem adta jelét, hogy ilyen irányban dőlhet el a bajnokság: ott még Pin rajtolt kétszer a pole-ból és szerzett két győzelmet – legalábbis a pályán, ám a második sikerét egy súlyos büntetéssel elvették tőle, miután nem vette észre, hogy véget ért a verseny, és még egy teljes kört megtett versenytempóban. Pulling így már akkor magához ragadta a vezetést a tabellán, majd a legközelebbi kihívójának számító Pin tavaszi, versenyzésen kívül szerzett bordatöréséből profitálva sorra szállította a győzelmeket.

    Pullingot az őt foglalkoztató Rodin Motorsport mellett az Alpine is saját bajnokának tekintheti, hiszen a szezon előtt minden csapatnak fel kellett karolnia egy versenyzőhölgyet a mezőnyből, az enstone-i istálló választása pedig korábban meglévő kapcsolatok révén rá esett – a 21 éves lánynak aztán a szezonban legtöbbször egy Mercedes-festésű (Pin) és egy Ferrari-vörös (Weug) autó ellen kellett harcolnia a legjobb helyekért.

    Az F1 Academy tényleg csak ugródeszkaként akar funkcionálni, így szabályai szerint senki nem maradhat a mezőnyben két évnél tovább, a bajnok pedig már semmiképpen nem térhet vissza. Pullingnak ez volt a második szezonja, s elmondása szerint komoly győzelmi kényszer mellett versenyzett, hiszen nehezére esett volna összegyűjteni az anyagi hátteret egy másik sorozatban való 2025-ös szerepléshez.

    Fotó: Alpine – X

    Bajnoki címével viszont ez a probléma megoldódott, hiszen az F1 Academy 2024-es legjobbjának jutalma egy teljes egészében finanszírozott versenyszezon a GB3-as bajnokságban. Ez a korábbi brit Forma-3, amely az idei évhez hasonlóan jövőre szintén ellátogat majd a Hungaroringre is a július 6-i hétvégén.

    Pulling egyébként idén dupla programot teljesített, a női széria mellett nevezett a brit F4-es bajnokságba is, ahol programütközés miatt több futamot is kihagyott, de így is 7. lett a tabellán, egy pozícióval a legjobb újonc, Molnár Martin előtt, és győzelmet is szerzett.

    Ez utóbbi teljesítménye lehet az, ami bizakodásra adhat okot Pulling képességeit, fejlődőkészségét illetően, hiszen pusztán a női sorozat végeredménye alapján lehetetlen megítélni, hogy a bajnokság legjobbjai hova rangsorolnának egy koedukált mezőnyben. Az F1A tavalyi bajnoka, Marta Garcia az európai Formula Regionalban kapott idén bizonyítási lehetőséget, ám a rendkívül népes mezőnnyel futó bajnokságban pont nélkül zárta a szezont (hasonlóan Pinhez, aki ott volt azon a rajtrácson is).

    A női sorozat első inkarnációja, a W Series Jamie Chadwick három bajnoki szezonja után 2022-ben szűnt meg – Chadwick is csupán a tengerentúlon talált módot a folytatásra, az elmúlt két évet az IndyCar nevelősorozatában, az Indy NXT-ben töltötte az Andretti pilótájaként, idén első győzelmének megszerzésével áttört egy gátat, s még bízik abban, hogy jövőre felléptetik az IndyCarba, ami fontos megerősítése lenne a női autóversenyzőket kiemelten támogató, újkeletű európai trendnek.

    Verstappentől szokatlan büntetéssel vették el a katari pole-t

  • Újabb váratlan kirúgások az FIA-nál, kettős teher hárul az új F1-es versenyigazgatóra

    Újabb váratlan kirúgások az FIA-nál, kettős teher hárul az új F1-es versenyigazgatóra

    Be sem mutatkozhatott az FIA legújabb versenyigazgatója új szerepkörében, máris lapátra tették, miközben az egyik felügyelő is távozott.

    Ez a hét sem telik el anélkül, hogy újabb váratlan távozásokról kelljen hírt adni a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) háza táján. Az Autosport ugyanis arról számolt be, hogy mindössze napokkal az első versenyhétvégéje előtt az FIA menesztette a kirúgott F1-es versenyigazgató, Niels Wittich távozása miatt a német szakember pozícióját átvevő Rui Marques utódját. Janette Tan a hétvégén, Katarban debütált volna az F2 versenyigazgatójaként, ám mindössze néhány nappal a hétvége kezdete előtt váratlanul elküldték.

    A hölgy korábban Marques helyetteseként dolgozott, és egyelőre csak az idei utolsó két F2-es hétvégére, Katarra és Abu-Dzabira szólt a megbízatása, de valószínűnek tűnt, hogy 2025-től ő lesz az állandó versenyigazgatója a két, F1-es hétvégéken szereplő utánpótlás-szériának. Ám ez most már nem fog megvalósulni, ő lett ugyanis a legújabb áldozata Mohammed bin Szulajm FIA-elnök ámokfutásának, noha a távozás oka egyelőre nem ismert.

    Tan kiválásával a helyét Marquesnek kell átvennie, akire így Katarban erőltetett menet vár, hiszen az F1 mellett az F2 versenyigazgatói teendőit is neki kell majd ellátni, és mivel előbbiben sprinthétvégét tartanak, a beosztás meg feszesebb lesz. A szakember ráadásul zsinórban a harmadik hétvégén fog dolgozni, hiszen a múlt héten, Las Vegasban debütált F1-es versenyigazgatóként, de azelőtt Makaóban is ő töltötte be ezt a pozíciót, és mivel a jövő héten az abu-dzabi szezonzárón lesz jelenése, 4 hétvégét kell zsinórban hiba nélkül végigcsinálnia.

    A versenyigazgató figyelmetlensége miatt úszta meg a büntetést Sainz és a Ferrari?

    A hírek szerint ráadásul nem Tan az egyetlen, aki az elmúlt napokban elhagyta az FIA-t, sajtóhírek szerint ugyanis az egyik régóta szolgálatot teljesítő felügyelő, Tim Mayer is távozott. A McLaren-alapító és egykori csapatvezető Teddy Mayer fia 15 évet húzott le a szövetségnél, és a hírek szerint az USA Nagydíj után a pályára betörő nézők miatt alakult ki feszültség közte és Mohammed bin Szulajm között.

    Tan és Mayer hosszú névsorhoz csatlakozott, hiszen legutóbb Paolo Basarrit, az FIA megfelelőségi biztosa távozott, előtte pedig Niels Wittich-et rúgták ki. A bin Szulajm elnöksége alatt a szervezetet időrendben visszafelé haladva elhagyta már többek között Luke Skipper kommunikációs igazgató; Jacob Bangsgaard mobilitási főtitkár; Natalie Robyn, az FIA történetének első vezérigazgatója; Pierre Ketterer irányítási és szabályozási igazgató; Edward Floydd, kereskedelmi jogi ügyekért felelős vezető; Steve Nielsen sportigazgató; Tim Goss formaautós technikai igazgató és Deborah Mayer, az FIA női bizottságának vezetője is.

    Kettesével rugdalja ki az embereket az FIA elnöke – itt az újabb távozó

  • Bizarr jelenet Japánból: ennyire elkószált kereket biztos nem láttatok még

    Bizarr jelenet Japánból: ennyire elkószált kereket biztos nem láttatok még

    A japán Super Formula hétvégi záró állomásán, Szuzukában az egyik versenyen az egyik versenyző autójáról elguruló kerék elég sokáig nem volt hajlandó elhagyni a pályát.

    A kerékcseréjekor Taira Hibiki autóján nem rögzítették megfelelően a jobbhátsó kereket, ami a bokszutca végén le is vált a helyéről. Azonban elég komoly lendületet kapott, vagy ahogy szegény megboldogult Knézy Jenő mondaná, körülnézett a világban egy kicsit, és meg sem állt az első dupla jobbos végéig. Ebben a pálya lejtése, és a kanyar dőlése is segítette.

    A hasonló események természetesen veszélyt is rejtenek magukban, ismerünk olyan tragikus kimenetelű baleseteket, amikor versenyző fejének csapódott egy gazdátlanná vált kerék. A verseny ez esetben is rögtön biztonsági autós fázissal folytatódott. 

    Az eset a hivatalos közvetítés mellett egy a Youtube-ra feltöltött, lelátóról készült felvételen is megtekinthető. Jó, a műfaj talán non plus ultráját, az ausztráliai Supercars egyik feledhetetlen esetét azért ez sem múlja felül, amikor az elcsatangolt gumi az útja végén ügyesen megtalálta, hol a helye és hol nem zavar senkit sem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Motorsport.tv (@motorsporttv) által megosztott bejegyzés

    https://youtube.com/shorts/y_2Nb95vjGE?si=upzs9qt29yPn6Z5V