Kategória: Formula 3

  • Lány versenyzővel bővül az F3-as mezőny!

    Lány versenyzővel bővül az F3-as mezőny!

    Női versenyzővel bővül a Formula 3-as Európa-bajnokság mezőnye, ugyanis a német Sophia Flörsch csatlakozott a Van Amersfoort Racinghez (VAR) a szezon hátralévő részére. Első közös versenyükre Zandvoortban kerül majd sor.

    A 17 éves lány nyert már versenyt Ginetta Juniorban és dobogós helyezése is volt a német Formula 4-ben.

    A VAR F3-as autóját a szezon előtt már tesztelte, és az eredeti terv az volt, hogy már a második fordulótól, a Hungaroringtől csatlakozik a mezőnyhöz. Mostanra azonban ez összejött, sőt év végén a Makaói Nagydíjon is rajthoz áll majd.

    „Egy olyan időszak után, mely során arra kellett koncentrálnom, hogy sikerüljenek az iskolai vizsgáim, nagyszerű érzés visszatérni a versenyzői ülésbe és a versenyzői karrieremre koncentrálni.” – mondta Flörsch. „Extrém kihívás a Formula 4-ből a nagyon versenyképes FIA Formula 3 European Championshipbe előre lépni, de úgy tekintünk erre, mint a következő lépésre a tanulási időszakomban.”

    „Minden tőlem telhetőt megteszek majd és meggyőződésem, hogy nagyon sokat fogok tanulni. Izgatottabb vagyok, mint valaha, a jövőbeli karrieremet illetően.”

    Flörsch egyébként egyik nagykövete Susie Wolff Dare to be Different programjának, melynek célja, hogy népszerűsítse az autósport minden területét a lányok körében, illetve segítse a lányokat az autósportban érvényesülni, akár versenyzőként, akár mérnökként, akár bármilyen más munkakörben.

  • Ticktum már jövőre válthatná Hartley-t, de van itt egy kis gond…

    Ticktum már jövőre válthatná Hartley-t, de van itt egy kis gond…

    Az F3-as bajnoki címért harcban lévő Dan Ticktum arra is esélyes, hogy 2019-ben már a Toro Rosso versenyzője legyen, Brendon Hartley helyén. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint Ticktum készen állhat az F1-es szereplésre 2019-re.

    „A Norisringen valaki beleszállt hátulról (a második versenyen – a szerk.), őt (Ticktumot) kórházba vitték, de azt mondta újra menni akar, majd megnyerte a (harmadik) versenyt!” – mondta Marko az Autosportnak. „Ő gyors. Őrült, de gyors. Ez tetszik nekünk. Csak egy ponttal van lemaradva pedig volt két technikai meghibásodása is.”

    Eközben Brendon Hartley idei szezonja eddig nem alakul túl fényesen a Toro Rossónál, és már azt pletykálták, hogy akár szezon közben távozhat a csapattól. Marko szerint azonban az a cél, hogy Hartley teljesítse az egész szezont. Az azonban még bizonytalan, hogy mi lesz vele 2019-ben. Helyére a Red Bull háza tájáról csakis Ticktum jöhet szóba, mivel a többi junior még csak Formula Renault és Formula 4 szinten van.

    A 2019-es induláshoz azonban még F1-es szuperlicenszet kell szereznie, ehhez 40 szuperlicensz pontra van szüksége az elmúlt 3 szezonból (beleértve a mostanit is). Azonban ha megnyeri idén az F3-at, az csak 30 pontot jelent, a korábbi évekből pedig nincsenek ilyen pontjai…

    14 pont szükséges a nemzetközi A licenszhez, amivel már részt vehet F1-es teszten és 25 ahhoz, hogy F1-es szabadedzésen szerepeljen. De ez még mindig nem egyenlő a versenylicensszel.

    Ennek tükrében tehát Ticktum addig biztosan nem tud F1 szempontból előrébb lépni addig, míg a 2018-as F3-as szezont be nem fejezi.

    Felvetődik a kérdés, hogy de hát Max Verstappent is milyen könnyen és gyorsan beemelte az F1-be a Red Bull, a szuperliszensz-pontrendszert azonban csak Verstappen érkezése után vezették be…

  • Hungaroringi DTM-es fotógaléria

    Hungaroringi DTM-es fotógaléria

    A DTM és a Formula 3 hungaroringi versenyhétvégéjéről állítottunk össze egy galériát, Kaiser Erika csodás fotóiból! 🙂

    [Best_Wordpress_Gallery id=”116″ gal_title=”2018 DTM Hungaroring”]

  • Habsburg: Karnyújtásnyira vagyok a győzelemtől

    Habsburg: Karnyújtásnyira vagyok a győzelemtől

    Habsburg Ferdinánd kihívásokkal teli hétvégét tudhat maga mögött a Norisringen, ám annak ellenére hogy nem sikerült felállnia a dobogóra, mégis úgy érzi, hogy az elmúlt hétvége sok szempontból fordulópontnak számít, és tudja, hogy mindenekelőtt az időmérős teljesítményén kell javítania ahhoz, hogy az élmezőnyben versenyezhessen.

    A 21 éves versenyző a hétvége második versenyén az ötödik helyen ért célba , miután a rajtbüntetés illetve boxutca-áthajtásos büntetés által sújtott első futamon esélye sem volt pontszerző helyre behoznia Carlin-Dallaráját. És ugyan a dobogóra nem sikerült felállnia, mégis úgy érzi, sok pozitívumot visz magával a szezon hátralevő részére.

    “Igaz, hogy nem ez volt a legkönnyebb hétvége számunkra, mégis úgy érzem, sokat léptünk előre. Itt a Norisringen rendkívül szorosak az időmérő edzések, a top 12 helyezettet mindössze 0,15 másodperc választotta el egymástól, és nekem ezúttal nem sikerült összeraknom az ideális köridőt. Azonban az autó kiváló volt, a csapat remek munkát végzett, és úgy gondolom, ha nem lettek volna a biztonsági autós fázisok a harmadik versenyen, sokkal jobb helyezést is elérhettem volna.

    A harmadik futamról már előre lehetett sejteni hogy kemény dió lesz, Habsburg ugyanis a 18. helyről vágott neki a hétvége utolsó versenyének. Mindezek ellenére Ferdinánd kilenc helyet javítva végül kilencedikként ért célba a mindössze kilenc zöld zászlós kört számláló futamon.

    “Sikerült szereznünk néhány pontot, ami persze remek, de sokkal többet szerettem volna kihozni ebből a hétvégéből. Mint mindig, most is pozitív maradok, és keményen fogok dolgozni , és hiszem, hogy jönni fognak a jó eredmények. Tudom, hogy a futamgyőzelem csak karnyújtásnyira van tőlem. “

    Habsburg legközelebb Július 14-15 között versenyez majd, az FIA F3 szezon negyedik fordulójának otthont adó hollandiai Zandvoortban.

  • Ticktum és Ahmed, az F3 két legnagyobb esélyese?

    Ticktum és Ahmed, az F3 két legnagyobb esélyese?

    Szombaton Dan Ticktum volt az úr a Hungaroringen, vasárnap Enaam Ahmed iskolázta le az F3-as mezőnyt (kétszer is). Mindketten britek és mindketten tehetségesek, ám nagyjából ennyiben ki is merültek a hasonlóságok.

    Ticktumot 2015-ben egy évre eltiltották mindennemű autóversenyzéstől, amikor egy nemzeti bajnoki futamon tíz autót megelőzött a safety car alatt, majd szándékosan beleütközött egyik versenytársába. Visszatérése a nemzetközi porondra tündérmesékbe illő: 2017-ben a Red Bull felvette juniorprogramjába, év végén pedig megnyerte a Makaó GP-t és a nagy presztízzsel bíró McLaren-Autosport-BRDC Awardot.

    Ezzel szemben Ahmed botrányoktól mentesen, szép csendben építgette karrierjét Nagy-Britanniában. A nagyközönség számára talán ismeretlenül cseng a neve, de akik követték a tavalyi brit F3-as szezont, pontosan tudják, mekkora jövő áll a fiatal srác előtt. Hosszú idő után neki sikerült megdöntenie Ayrton Senna rekordját: a brazil legenda 1983-ban 12 futamot nyert a nívós brit bajnokságban, Ahmed pedig az év utolsó versenyén megszerezte szezonbeli 13. győzelmét.

    Az F3 hungaroringi fordulóján lehetőségünk nyílt mindkettejükkel elbeszélgetni egy kicsit. Láthatóan kedvelik és tisztelik a másikat, karakterüket illetően viszont leginkább a klasszikus (vagy klisés?) tűz és víz párhuzamot lehetne felhozni.

    Elsőként jöjjön Dan Ticktum, aki tömören, de egyértelműen kijelentette, ki az úr a mezőnyben.

    Ticktum, F3, Red BullSzámítottál rá, hogy ennyire dominálni fogod a futamot?
    Nem, erre sosem számítasz előre, de ha már benne vagy, ki kell hoznod belőle a maximumot, én pedig pontosan ezt tettem. A rajtnál nagyon nehéz volt a pálya [a reggeli esőt követően] a slickeken, de a tizedik kör után minden visszaállt a megszokott kerékvágásba és csak arra kellett koncentrálnom, hogy behozzam az autót, ami sikerült is.

    A másodiktól ötödik helyekig csak Premák végeztek, ami meglehetősen baljós képet vetít előre. Van esélyed egyedül kibírni ellenük a szezon végéig?
    Engem senki nem ijeszt meg! Tisztában vagyok vele, hogy nehéz lesz, mert a legtöbb csapattársam nem valami tapasztalt – a Motoparkban talán én vagyok a bandavezér –, míg a premás srácok végig a sarkamban lesznek. Nehéz helyzet, de egyikük sem jobb nálam, szóval… 🙂

    A tavalyi makaói győzelmed után megnyerted a McLaren-díjat is, így nagyok az elvárások irányodban. Ezek után mennyire lesz fontos az idei szezon a karriered szempontjából?
    Kétségtelenül nagyon fontos szakaszhoz érkeztem, habár még nem tudom, mi lesz jövőre: lehet a Toro Rosso, lehet akármi más, tényleg nem tudom. Annyit tudok tenni, hogy gyűjtögetem a futamgyőzelmeket, és majd kiderül.

    Milyen volt a Super Formula?
    Jó móka volt, nagyon élveztem. Az ország fantasztikus, az autó csodálatos, a csapat nagyszerű. Minden teljesen más, mint itt, remek élményekkel gazdagodtam.

    Szerinted Helmut Marko miért részesíti ekkora előnyben a Super Formulát a többi szériával szemben?
    Mert a Super Formula sokkal jobb, mint az F2. Eleve az autó teljesen egyedi, másfelől pedig tapasztalatszerzés terén jót tesz egy európai versenyzőnek, ha egyedül elmegy Japánba, ahol neki kell alkalmazkodnia.

    Milyen szerepkörben dolgozol most a Toro Rossónál?
    Nem csinálok sok mindent egyelőre, csak egy kis szimulátoros munka a Red Bullnak, de ennyi.

     

    Enaam Ahmed jóval szerényebbnek tűnik riválisánál, ám ne legyenek kétségeink afelől, hogy ugyanúgy mindent megtesz majd a bajnoki címért.

    Ahmed, F3Futamgyőzelmek tekintetében neked sikerült eddig egyedül dupláznod, valamint a bajnokságot is te vezeted. Ez azt jelenti, hogy bejelentkeztél a bajnoki címért?
    A következő pályákat nem nagyon ismerem, szóval ezt így nem merném kijelenteni, de mindent beleadok majd.

    Nálad több tapasztalattal rendelkező pilóták ellenében is vezeted a bajnokságot. Mit gondolsz, ez mennyire tükrözi a brit F3-as bajnokság színvonalát?
    Ez valóban alátámasztja, milyen erős a brit motorsport, de őszintén szólva tavaly főként magam ellen versenyeztem és idén is igyekeztem csak magamra koncentrálni.

    A tavalyi szezonban megdöntötted Ayrton Senna győzelemrekordját, ami biztosan felkeltette valamilyen csapat vagy gyártó érdeklődését.
    Nem, még nem, de lehet, a mostani eredményem után jön majd valaki. Sajnos még egyetlen F1-es csapat sem érdeklődött irántam, de mindenkit szívesen meghallgatok!

    A csapatodban úgy fest, te vagy az első számú pilóta, míg például a Premánál többen is esélyesek a bajnoki címre. Ez visszaüthet a szezon későbbi részében?
    Ami azt illeti, Alex [Palou] vezette a csapatot az előszezoni tesztek során, én is mindent tőle tanultam, nagyon jó csapattárs és biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező futamokon is erős lesz.

    Most voltál itt először, mégis mintha azonnal egymásra találtatok volna a Hungaroringgel. Miért?
    Talán mert olyan, mint egy gokartpálya, én pedig nagyon jó voltam gokartban!

  • René Rast a Racingline.hu-nak elárulta: Szeretne vezetni egy F1-es autót!

    René Rast a Racingline.hu-nak elárulta: Szeretne vezetni egy F1-es autót!

    Az elmúlt hétvégén a Hungaroringen járt a DTM mezőnye, és vele a Formula 3-as mezőny, valamint az új Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup. Ezekről hoztunk nektek pár életképet, valamint egy interjút René Rasttal, akitől például azt is megtudtuk, hogy szívesen kipróbálna egy Forma-1-es autót.

    A videóban feltűnik többek között Mick Schumacher, Habsburg Ferdinánd és Keszthelyi Vivien is, valamint üdvözöl is Titeket egy magyar versenyző.

    Ui.: Még az is lehet, hogy Ti is megtaláljátok magatokat a videóban. 😉

  • Ahmed kettőből két versenyt nyert vasárnap, Mick Schumacher is dobogós lett

    Ahmed kettőből két versenyt nyert vasárnap, Mick Schumacher is dobogós lett

    Enaam Ahmed remek napot zárt tegnap a Hungaroringen, hiszen az F3 Európa-bajnokság mindkét vasárnapi versenyét megnyerte.

    Ahmed gyakorlatilag a verseny elejétől a végéig vezetett, míg a Red Bullos Daniel Ticktum kiesett.

    Bár Armstrong nyomást helyezett Ahmedre, a verseny felére sikerült három másodperces előnyt kiautóznia, és ezt meg is tartotta a verseny végéig. A harmadik helyen Alex Palou zárt.

    A hétvége második futamának végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó diff.
    1 Enaam Ahmed Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 35:50.068
    2 Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 2.872
    3 Alex Palou Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 4.666
    4 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 8.077
    5 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 10.606
    6 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 14.187
    7 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 14.492
    8 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 15.436
    9 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 17.565
    10 Ben Hingeley Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 18.998
    11 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 26.582
    12 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 27.411
    13 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 29.700
    14 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 31.665
    15 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 33.040
    16 Devlin Defrancesco Carlin Dallara/Volkswagen 33.676
    17 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 36.157
    18 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 39.299
    19 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 39.913
    20 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 40.593
    21 Julian Hanses ma-con Dallara/Volkswagen 48.221
    22 Petru Florescu Fortec Motorsports Dallara/Mercedes 57.700
    23 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 1 kör
    Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen kiesett

    A vasárnapi második versenyen Daniel Ticktum jobban kapta el a rajtot, mint a pole-ból induló Ahmed, végül ők ketten, kiegészülve Marcus Armstronggal, egyszerre próbáltak elfordulni az első kanyarban.

    Ticktum volt belül, de blokkoltak a kerekei és össze is ért Armstronggal, melynek következtében utóbbi ki is esett a versenyből.

    Ahmed megtartotta vezető pozícióját, míg Ticktumot a korábbi incidens miatt Alex Palou és Robert Shwartzman is megelőzte, de ütköztek a második kanyarban. Ennek eredményeként Shwartzman kiesett, Palou pedig meglátogatta a boxutcát. Ekkor még vissza tudott állni a versenybe, de féltávnál végleg kiesett.

    Így aztán Ticktum újra második volt, és még a teljes pályás sárga zászló is segített neki, hogy Ahmed sarkában lehessen.

    Ahmed azonban újra kiépítette előnyét és sikerült is megnyernie a versenyt.

    „Nagyon rossz rajtom volt, rettenetes.” – ismerte el Ahmed. „Dan megelőzött és Armstrong is megérkezett, de összeértek, én pedig csak mentem tovább.”

    Ticktumnak pedig szinte az egész verseny során a nyomában volt Mick Schumacher, aki kiváló első kört produkált, ugyanis a kilencedik helyről jött fel a harmadikra.

    Nem volt azonban jó versenyük a Carlinosoknak. Jehan Daruvala lefulladt a rajtrácson, így a versenyt már csak a középmezőnyben tudta tölteni. Ferdinand Habrsburg pedig az első körben ütközött Ben Hingeley-vel, így csak a 15. lett, míg Hingeley ki is esett.

    A hétvége harmadik futamának végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó diff.
    1 Enaam Ahmed Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 34:54.062
    2 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 7.225
    3 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 8.914
    4 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 12.559
    5 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 13.917
    6 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 15.514
    7 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 20.154
    8 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 22.749
    9 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 23.964
    10 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 26.216
    11 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 26.497
    12 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 30.942
    13 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 32.341
    14 Devlin Defrancesco Carlin Dallara/Volkswagen 34.046
    15 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 34.578
    16 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 37.446
    17 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 38.269
    18 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 38.384
    19 Petru Florescu Fortec Motorsports Dallara/Mercedes 48.200
    20 Julian Hanses ma-con Dallara/Volkswagen 54.346
    Alex Palou Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes kiesett
    Ben Hingeley Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes kiesett
    Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes kiesett
    Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes kiesett

    A bajnokság állása a Hungaroring után:

    pontok száma
    1 Ahmed 83
    2 Zhou 65
    3 Ticktum 63
    4 Fenestraz 51
    5 Aron 50,5
    6 Armstrong 43
    7 Palou 39
    8 Schumacher 37
    9 Shvartzman 35
    10 Daruvala 23,5
    11 Vips 21
    12 Hingeley 16
    13 Scherer 8
    14 Hanses 6
    15 Aberdein 6
    16 Habsburg 4
    17 Sato 2,5
    18 Troitckii 2
  • A Red Bullos Ticktum első F3-as győzelmét szerezte meg a Hungaroringen

    A Red Bullos Ticktum első F3-as győzelmét szerezte meg a Hungaroringen

    A Red Bull Junior Team-es Daniel Ticktum megszerezte első győzelmét a Formula 3 European Championshipben, ráadásul a Hungaroringen.

    A verseny idején ugyan már nem esett az eső, a pálya még vizes volt a délelőtti esőnek köszönhetően.

    Marcus Armstrong kiválóan rajtolt, az ötödik helyről indulva az első kanyarban már ő állt az élen, ám ezt követően összeért autója Ticktuméval. Armstrong azonnal elkezdett pozíciókat veszíteni az ütközésből adódott defekt miatt.
    Incidensüket a verseny után vizsgálták is a bírák és fennállt a veszélye, hogy Ticktum nem tarthatja meg győzelmét, végül azonban ez nem következett be.

    Szintén remekül rajtolt Ralf Aron, aki a hetedik helyről indulva az első kanyarban már a harmadik volt, majd Armstrong defektje miatt máris a második helyen találta magát.

    Nem sokáig örülhetett azonban a jó pozíciónak, mivel ő, valamint Sebastian Fernandez és Artem Petrov is öt másodperces büntetést kaptak mert kiugrottak a rajtnál.

    Végül a második helyen Zhou, a harmadikon pedig Shwartzman ért célba. Mick Schumacher a negyedik lett, így épp lemaradt a dobogóról.

    Ferdinand Habsburgnak is remek versenye lehetett volna, mivel a 11. helyről az ötödikre jött fel már az első körben, később azonban összeért Shwartzmannal és defektet kapott.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó körök száma diff.
    1 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 22 36:07.068
    2 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 22 7.514
    3 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 22 8.792
    4 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 22 9.454
    5 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 22 10.289
    6 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 22 17.256
    7 Enaam Ahmed Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 22 17.986
    8 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 22 18.553
    9 Ben Hingeley Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 22 25.007
    10 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 22 29.931
    11 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 22 30.809
    12 Alex Palou Hitech Grand Prix Dallara/Mercedes 22 32.201
    13 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 22 35.708
    14 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 22 42.523
    15 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 22 44.830
    16 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 22 47.113
    17 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 22 48.317
    18 Devlin Defrancesco Carlin Dallara/Volkswagen 22 50.203
    19 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 22 51.796
    20 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 22 54.189
    21 Petru Florescu Fortec Motorsports Dallara/Mercedes 22 1:05.047
    Julian Hanses ma-con Dallara/Volkswagen 13 kiesett
    Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 11 kiesett
    Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 3 kiesett
  • Habsburg a Hungaroringen, és csak nekünk beszélt, Mick Schumacherről

    Habsburg a Hungaroringen, és csak nekünk beszélt, Mick Schumacherről

    A FIA Formula 3 European bajnokság ugyan már elkezdődött. de Habsburg Ferdinánd, még a szezon előtt nyilatkozott nekünk arról, hogy milyen célokkal vág neki a 2018-as szezonnak. A bajnokság már tart, egy versenyhétvégén túl is vannak a srácok, és pont ide tartanak, hiszen a DTM betétfutamaként június 1-3 között tiszteletét teszi nálunk a mezőny. Össze is kell kapnia magát a „kis herceg”-nek, mert egyelőre pontok nélkül áll, míg csapattársa, Sascha Fenestraz vezeti a bajnokságot.

    A magyar felmenőkkel is bíró osztrák pilóta érezhetően továbbra is kedveli a második hazáját, örömmel tér ide vissza nyár elején. Ugyan nem Gödöllőn fog aludni, de nem lesznek álmatlan éjszakái Mick Schumacher miatt sem, pedig leginkább tőlük várja a szakma és a rajongók azt, hogy idén késhegyre menő csatákat vívnak majd az első helyekért. Célja továbbra is a bajnoki cím, a Forma-1, de erről mind inkább beszéljen ő, a videónkban!

  • GP3: Mazepin és Alesi ünnepelhetett Barcelonában

    GP3: Mazepin és Alesi ünnepelhetett Barcelonában

    Barcelonában megkezdődött a GP3-asok idei szezonja, ami egyben az utolsó kiírása is lesz ennek a sorozatnak. A két futamon egy-egy Forma-1-es csapat kötelékébe tartozó pilóta szerezte meg a győzelmet.

    A szombati első versenyen a Campos pilótája Leonardo Pulcini indulhatott az élről, és két év után ez volt az első alkalom, hogy nem egy ART-os autó állt az első rajtkockában a fő futamon.

    Az olasz pilóta rajtja nem sikerült jól, egészen az ötödik helyig esett vissza, ezt pedig a mellőle rajtoló Nikita Mazepin köszönte szépen és az élre is állt az első körben.

    Mögötte a két csapattárs Hubert és Illot csatázott nagyokat, előbb a brit megelőzte a franciát a verseny felénél. Hubert okosan vigyázott a gumikra, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis pár körrel a futam vége előtt visszavette a második pozíciót. A Force India fejlesztő pilótája pedig eddigre már kényelmes előnyt tudott kiautózni, ami elég is volt neki a verseny végéig. Az ART Grand Prix végül hármas dobogónak örülhetett.

    Az élről induló Pulcini sokáig nem bírt Boccolaccival, de az MP Motorsport pilótája hibázott a hármas kanyarban, amit Pulcini ki is használt.

    Boccolacci hibája sokba került, ugyanis a verseny végére nagy nyomás alá helyezte őt David Beckmann és Giuliano Alesi is, utóbbi a tizedik rajthelyről verekedte előrébb magát. A Ferrari akadémista Alesi végül a hetedik helyen futott be, amivel egy második rajtkockát szerzett meg a második versenyre.

    A nyolcadik helyet – és a fordított rajtrácsos polet – Juan Manuel Correa kaparintotta meg.

    A verseny utolsó harmadában Jake Hughes és Alessio Lorandi is a legjobb tíz között csatázott egymással, amikor is a Trident pilótája megpróbálta körbe autózni Hughest, azonban a kettes kanyart elmérte és a pálya szélére került, ami miatt sok pozíciót bukott.

    Hughes abroncsai azonban a verseny utolsó két körére teljesen elkoptak így folyamatosan visszaesett.

    A legjobb tízet két újonc, Pedro Piquet és Diego Menchaca zárta.

    GP3 Spanyol Nagydíj, első futam végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT KÜLÖNBSÉG
    1 Nikita Mazepin ART Grand Prix 34:53.480
    2 Anthoine Hubert ART Grand Prix +3.649
    3 Callum Ilott ART Grand Prix +7.143
    4 Leonardo Pulcini Campos Racing +8.032
    5 Dorian Boccolacci MP Motorsport +12.550
    6 David Beckmann Jenzer Motorsport +12.790
    7 Giuliano Alesi Trident +13.907
    8 Juan Manuel Correa Jenzer Motorsport +19.443
    9 Pedro Piquet Trident +22.797
    10 Diego Menchaca Campos Racing +23.521
    11 Alessio Lorandi Trident +24.794
    12 Gabriel Aubry Arden International +26.546
    13 Jake Hughes ART Grand Prix +34.328
    14 Julien Falchero Arden International +34.484
    15 Simo Laaksonen Campos Racing +36.628
    16 Joey Mawson Arden International +37.752
    17 Ryan Tveter Trident +37.937
    18 Will Palmer MP Motorsport +43.208
    Tatiana Calderon Jenzer Motorsport Kiesett
    Niko Kari MP Motorsport Kiesett

     

    A vasárnapi, sprintfutamot pedig már esőben rendezték meg. A rajtot Alesi remekül kapta el és lerajtolta Correát ám utána védekeznie kellett az őt támadó Correa-Beckmann duóval szemben.

    Utóbbinak aztán nem lett jó versenye, az ötös kanyarban kicsúszott és ahogy visszatért összeért Pulcinivel, ami miatt defektet kapott.

    Anthoine Hubert remek tempót diktált a verseny első felében, aminek köszönhetően a hetedik helyről feljött egészen a harmadikig. Pár körrel később pedig egy bátor mozdulattal elvette Correától a második helyet is.

    A harmadik körben Pedro Piquet csúnyán falhoz csapta az autóját, aminek a következtében pályára küldték a biztonsági autót.

    A verseny legvégén volt még egy Safety Caros fázis is, ami után az utolsó körre engedték el a mezőnyt. Egyik biztonsági autó sem zavarta meg Alesit, aki gyakorlatilag egy rajt-cél győzelmet aratott.

    A brit Jake Hughes amilyen rossz versenyt futott szombaton, most olyan jót. A 13.helyről egészen a dobogó legalsó fokáig tornázta fel magát.

    Az élről induló Correaának végül a negyedik hellyel kellett megelégednie. Remek versenyt futott még az ex-Red Bullos Niko Kari is, aki az utolsó helyről lett a hatodik. Kettejük között Dorain Boccolacci ért célba.

    A másik finnek, Simo Laaksonennek is felemás hétvégéje volt. Az első futam előtt a csapata fent hagyott egy vezetéket az autóján, ami miatt a felvezető kör végén a bokszba kellett hajtania, és a mezőny végéről vághatott csak neki a versenynek. A második futamon ő is pontot szerzett, a nyolcadik hellyel.

    Pulcini a Beckmannal való találkozás után elvesztette az első szárnyát, ám egy csere után a kilencedik helyre tornázta fel magát. Az első futamot domináló Nikita Mazepin az esőben nem érezte olyan jól magát, végül csak a tizedik lett. Így mind a négy ART-os autó a legjobb tízben végzett.

    Beckmann, Power és Calderon a verseny végére megpróbálkoztak slick gumikkal, de a pálya túl nedves volt, és az utóbbinak volt köszönhető az utolsó SC fázis is.

    GP3, Spanyol Nagydíj, második futam végeredménye

    POZ  PILÓTA CSAPAT KÜLÖNBSÉG
    1 Giuliano Alesi Trident 33:02.326
    2 Anthoine Hubert ART Grand Prix +2.077
    3 Jake Hughes ART Grand Prix +2.376
    4 Juan Manuel Correa Jenzer Motorsport +3.295
    5 Dorian Boccolacci MP Motorsport +3.593
    6 Niko Kari MP Motorsport +3.959
    7 Callum Ilott ART Grand Prix +4.904
    8 Simo Laaksonen Campos Racing +5.544
    9 Leonardo Pulcini Campos Racing +6.103
    10 Nikita Mazepin ART Grand Prix +6.667
    11 Julien Falchero Arden International +8.855
    12 Diego Menchaca Campos Racing +12.369
    13 Will Palmer MP Motorsport +12.603
    14 Ryan Tveter Trident +12.641
    15 Joey Mawson Arden International +14.812
    16 Alessio Lorandi Trident +14.861
    17 David Beckmann Jenzer Motorsport +47.346
    Tatiana Calderon Jenzer Motorsport Kiesett
    Gabriel Aubry Arden International Kiesett
    Pedro Piquet Trident Kiesett