Kategória: Formula 3

  • Formula 3: Észt győzelemmel zárult a silverstone-i hétvége

    Formula 3: Észt győzelemmel zárult a silverstone-i hétvége

    Az észt, Jüri Vips nyerte meg a Formula 3 silverstone-i hétvégéjének utolsó futamát, ezzel megszerezve második Formula 3-mas futamgyőzelmét.

    A rajtnál Jonathan Aberdein és Sacha Fenestraz próbálta megelőzni az észt versenyzőt, azonban nem jártak sikerrel. Ettől kezdve még próbálkozni se tudtak Vips megelőzésével, ugyanis az észt végig kézben tartotta a versenyt.

    A második helyről rajtoló Aberdein jobban kapta el a rajtot Vipsnél és a belső ívre húzódott az Abbey kanyarban, azonban Aberdein ütközött Fenestrazzal, így visszaesett a harmadik helyre.

    Fenestraz ezek után a Wellington egyenesben próbálkozott Vips-szel szemben, azonban nem volt elég közel az előzéshez.

    „Nagyon későn fékeztem, de Jüri még később fékezett nálam, így nem jött össze a manőverem,” – mondta Fenestraz a futam után.

    A verseny elején a pályára gurult a biztonsági autó, ugyanis Sebastian Fernandez kilökte Ralf Aron autóját a Clubnál, így a bajnokság egyik élmenője kiesett a futamból.

    A biztonsági autó fázis után Vips el tudott húzni a többiektől, ám a verseny vége felé Fenestraz elkezdett közeledni a Motopark versenyzőjéhez. Azonban nem tudott annyira közel férkőzni az észthez, hogy meg tudja előzni őt.

    „Nagyon nehéz versenyem volt,” – mondta Vips, aki ezzel az eredményével a tabella harmadik helyére lépett előre.

    „Szenvedtem a futamon, ugyanis a hátsó abroncsaim teljesen elfogytak a verseny végére. Örülök, hogy nyerni tudtam, mert ez magabiztosságot ad nekem is és a csapatnak is.”

    Enaam Ahmed egy ragyogó első kört követően szerezte meg a negyedik helyet és a verseny végén is ebben a pozícióban intették le.

    Ahmed próbálta megelőzni Aberdein autóját, azonban lendületet vesztett és a Becketts közepén Daniel Ticktum volt az, aki kihasználta ezt és ment el Ahmed mellett. Ticktum viszont lassú volt a Hangár egyenesben, így Ahmed és Schumacher is meg tudta előzni a bajnokság éllovasát.

    Ticktum mindent megtett azért, hogy megelőzze a Premás, Mick Schumachert, azonban a második futam győztese maga mögött tudta tartani az első futam győztesét.

    A Hitech versenyzője, Alex Palou végzett a hetedik helyen, megelőzve a Premás Guanyu Zhout, aki a nyolcadik helyen ért célba.

    Remek csatát láthattunk Habsburg Ferdinánd és Robert Shwartzman között. A párharcból Habsburg került ki győztesen, aki így megszerezte a kilencedik helyet. Robert Shwartzmannak be kellett érnie a tizedik hellyel.

    Ticktum a hatodik helyével növelni tudta az összetettbeli előnyét 18 pontra azzal a Marcus Armstronggal szemben, aki már az első kanyarban kiesett, mert ütközött Mick Schumacher autójával és eltört az autójának bal első felfüggesztése.

    A következő Formula 3-mas hétvégét a jövő héten rendezik az Olaszországban található Misanóban.

  • Formula 3: Mick Schumacher második győzelmét szerezte meg Silverstone-ban

    Formula 3: Mick Schumacher második győzelmét szerezte meg Silverstone-ban

    Mick Schumacher nyerte meg a Formula 3, második versenyét a silverstone-i aszfaltcsíkon.

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia már a rajt után az első helyen találta magát, ugyanis meg tudta előzni Fabio Scherert. Attól a pillanattól nem lehetett megfogni a németet, aki úgy nyerte meg a versenyt, hogy rajta kívül más nem állt az élen, a verseny folyamán.

    Schumachernek az is a kezére játszott, hogy a második helyen haladó, Fabio Scherer védekezni kényszerült a mögötte haladó Jüri Vips-szel szemben. Az észt versenyző az Abbey kanyarban próbált előzni, azonban ez nem sikerült.

    Schumachernek már 1.4 tized másodperces előnye volt az első kör végén Scherer-rel szemben. Azonban Scherer mindig 2 másodpercen belül tudott maradni Schumacherhez képest. A svájci versenyzőre viszont egyre nagyobb nyomást gyakorolt a mögötte autózó, Jüri Vips.

    Számos sikertelen manőver után a 12. körben sikerült Vips-nek megelőzni Scherert a Stowe kanyarban. Ezután Vips megpróbálta ledolgoznia a hátrányát Schumacherhez képest, azonban a német versenyző ezt nem engedte meg az észtnek.

    „Az első verseny után kicsit féltünk attól, hogy a gumik nem fogják kibírni a futamot, de kibírták és ennek nagyon örülünk” – nyilatkozta Schumacher a pódiumon, tekintettel az első futamon történtekre, ahol a négy Premás versenyzőből hárman kaptak bal hátsó defektet, köztük Schumacher is.

    „Kitűnő rajtom volt és ezek után ki tudtam autózni elegendő előnyt ahhoz, hogy zavartalanul autózzak az élen. A verseny felénél a többiek elkezdtek gyorsulni, így nekem is jobb köröket kellett autózzak, hogy a kiautózott előnyömet fenn tudjam tartani.”

    Vips szerint nyerhetett volna, ha az Abbey kanyarban nem ütközik Scherer autójával. Az észt elismerte, hogy Schumachert ma nem lehetett elkapni és azt is, hogy jó munkát végzett a német pilóta. Scherer a harmadik helyen haladt a verseny 15. köréig, amikor is kénytelen volt leparkolnia az autóját a Chapel-ben, ugyanis az meghibásodott. A csapat még nem tudja, hogy mi okozhatta a problémát.

    Ennek köszönhetően Jonathan Aberdein állhatott fel a dobogó legalsó fokára. Ez volt a dél-afrikai pilóta első dobogós helyezése a Formula 3-ban.

    Aberdeinnek meg kellett dolgoznia első dobogójáért, ugyanis a Premás, Marcus Armstrong helyezett rá nyomást. Azonban az új-zélandi versenyzőt megelőzte Enaam Ahmed, aki így további értékes pontokat gyűjtött. Ahmed mögött a két Premás versenyző ért célba, Armstrong, Zhou sorrendben.

    Daniel Ticktum volt az, aki gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, ugyanis a brit a tizenkettedik helyről zárkózott fel a hetedik helyre.

    Ticktum ütközött Ralf Aron autójával, amikor Ticktum a Club kanyarban előzte meg Aront, de mindkét pilóta folytatni tudta a száguldást. Ticktum Fenestraz-zal is megküzdött a pályán, azonban mindketten levágták a Stowe kanyart, ezért még lehet, hogy kapni fognak valami büntetést. Fenestraz lett a nyolcadik, megelőzve két Premás autót Shwartzmant és Aront.

  • Formula 3: Ticktum nyerte az első futamot Silverstone-ban

    Formula 3: Ticktum nyerte az első futamot Silverstone-ban

    A Red Bull üdvöskéje, Daniel Ticktum szerezte meg a győzelmet a Formula 3 első silverstone-i verssenyén. Ticktum a győzelmének köszönhetően újra az összetett pontverseny élére állt.

    A brit titán egy fantasztikus manőverrel utasította maga mögé Sacha Fenestrazt a Stowe kanyarban, négy körrel a verseny vége előtt. Ennek köszönhetően tudta megnyerni a futamot a Motorpark versenyzője. Ticktum a harmadik helyről rajtolhatott az első futamon. A rajtnál nem sikerült pozíciót nyernie, sőt védekeznie kellett a saját csapattársa, Jonathan Aberdeinnel ellen.

    Az élen a Premás, Guanyu Zhou helyezte nyomás alá az első helyezett, Sacha Fenestrazt. Zhou kockáztatott és megpróbálta megelőzni Fenestrazt a Brooklands-ben, azonban a kínai versenyző nem járt sikerrel. A kínai pilóta duplán rosszul jött ki ebből az esetből, ugyanis előzni sem tudott, de Ticktum pedig el tudott menni a Premás versenyző mellett.

    Pár kör után Ticktum már Fenestraz szélárnyékában volt, de nem volt elég közel, így nem tudott előzni. Azonban a 15. körben a Hangár egyenesben bement Fenestraz mellé, és megelőzte őt a Stowe kanyarban. Az előzés után Ticktumnak sikerült kiépítenie egy két másodperces előnyt a riválisával szemben.

    A verseny végéhez közeledve Ralf Aron bal hátsó defektet kapott, így sárga zászló lépett érvénybe a pályán. Ticktumot így már nem lehetett elkapni, a brit megnyerte a futamot, a pole-ból rajtoló Sacha Fenestraz előtt.

    „Amikor az első három helyen haladó versenyző hasonló tempót diktál az élen, akkor nagyon nehéz előzni” – mondta Ticktum a verseny után. „A csatánk Zhouval nagyon szoros volt, mindketten a határon autóztunk. Szép előzés volt a részemről. A Fenestraz elleni manőveremet rendesen elő kellett készítenem. Közel kellett maradjak hozzá a második szektorban. Sikerült ezt megtennem és a szélárnyék segítségével sikerült előznöm.”

    A Prema Powerteam borzalmas első futamot zárt, ugyanis három versenyzőjük is kiesett, mert defektet kaptak. Először Mick Schumacher esett ki a negyedik helyről. Ezt követően Zhou és Aron is kiesett. Mindhárom esetben a bal hátsó gumi adta meg magát.

    Ennek köszönhetően szerezte meg a harmadik helyet Jonathan Aberdein, de a Motorparkos versenyző elhagyta a pályát az újraindítás után, így Enaam Ahmed meg tudta előzni őt.

    Aberdeint még Jüri Vips is megelőzte, aki a tizedik helyről rajtolt és egészen a negyedik helyre sikerült felzárkóznia. Az észt versenyzőnek a Club kanyarban sikerült megelőznie Aberdeint a negyedik helyért.

    Az egyetlen versenyben maradt autó, Marcus Armstronggal a volán mögött, ha hatodik helyen ért célba, mert a verseny végén egy káprázatos manőverrel utasította maga mögé Alex Palout, aki így hetedik lett.

    Robert Shwartzmannak sikerült maga mögött tartania Jehan Darauvalát, így ő lett a nyolcadik, míg Daruvala a kilencedik helyen ért célba. Az utolsó pontszerző helyet az a Fabio Scherer szerezte meg, aki majd az első helyről indulhat majd a második futamon.

  • Mick Schumacher célja továbbra is a Forma-1

    Mick Schumacher célja továbbra is a Forma-1

    Pár nappal az után, hogy Chase Carey, az F1 vezérigazgatója elmondta, hogy nagyon örülne neki, ha Michael Schumacher fia, Mick egy nap eljutna a Forma-1-be, Mick Schumacher megerősítette, hogy nincs is más célja.

    „Csak jó emlékeim vannak Spáról.” – mondta a European F3-ban versenyző Mick, aki július végén épp nyerni tudott ott.

    „Mindenki tudja, hogy ez amolyan ‘nappali’ volt édesapám számára és én imádok itt versenyezni, mert tudom, hogy neki is milyen jól ment.”

    Persze arról is beszámolt, hogy a Forma-1 lebeg célként a szeme előtt.

    „Sajnos a szerencse nem állt az oldalamon eddig, de remélem, hogy a szezon hátralévő részében ez már másként lesz.” – idézi Micket a Speed Week. „Természetesen a Forma-1 volt a célom, és az még most is. De egyszerre mindig csak egyet lépek előre.”

  • Piquet: Ha egy gyerek Brazíliában forma autózni szeretne, egyből negatívan állnak hozzá

    Piquet: Ha egy gyerek Brazíliában forma autózni szeretne, egyből negatívan állnak hozzá

    Pedro Piquet, a korábbi háromszoros Forma-1-es világbajnok hét gyermeke közül a második legfiatalabb, és jelenleg a GP3 mezőnyét erősíti.

    Már 17 évesen kétszeres brazil Formula 3-as bajnoknak mondhatta magát, majd át tette a székhelyét Európába. Az öreg kontinensen lehúzott két szezont a Formula 3-as bajnokságban. Idén ugrott ismételten egy kategóriát. A forma autókon kívül még beugróként részt vett a Porsche szuperkupában is, valamint még Brazíliában rali krossz és GT versenyeken is indult.

    A GP3 mezőnye a Forma-1-esek betétversenyként volt jelen a Hungaroringen, ahol volt alkalmunk beszélgetni vele. Beszélt többek között a gyerekkoráról, édesapjáról, az elektromos versenyzésről, illetve arról is, hogy miért nincsen brazil pilóta jelenleg a Forma-1-ben.

    Autóversenyző családban nőttél fel. Édesapád háromszoros Forma-1-es világbajnok. Nem volt kérdés, hogy te is ezt az utat követed, igaz?

    Pedro Piquet: Nem igazán, mert nem gondoltam azt, hogy mivel ő is versenyző volt, automatikusan nekem is annak kellene lennem. Várni kellett még ezzel, amíg idősebb lettem, mert számos lehetőség állt előttem. Mivel a családom ezzel foglalkozott, így végül én is bele szerettem és emellett döntöttem.

    Gyerekként érdekeltek más sportok is?

    P.P.: Gyerekkoromban fociztam, teniszeztem, mint a legtöbb fiatal, de igazából sosem érdekelt olyan sport, amiben több ember is részt vesz, vagyis a csapatsportok. Inkább az egyéni sportok felé vonzódtam. Természetesen a motorsportban sem vagy mindig egyedül, mert van egy csapat körülötted. Amikor viszont a kocsiban vagy akkor mindent egyedül csinálsz, és minden tőled függ.

    Mi az első autosportos emléked?

    P.P.: A bátyám Formul 3-as tesztje a szülővárosunkban. Erre nagyon jól emlékszem, mert ez egy nagyszerű élmény egy gyerek számára.

    Milyen szerepet játszik édesapád a karrieredben?

    P.P.: A lehető legtöbb tanáccsal igyekszik ellátni, bármerre is menjek, bárhol is versenyezzek. Nagy hatással van a karrieremre, hiszen sok apának nincs ilyen jellegű tapasztalata. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ő autó versenyző volt, remekül megérti, hogy mi történik a pályán.

    Többféle különböző autóval versenyeztél már (GT autók, formula autók, rali krossz). Mondjuk a Le Mans és hosszútávú versenyzés érdekel téged?

    P.P.: Sok dolog iránt érdeklődöm, imádok vezetni. Ezek a sorozatok nagyon élvezetesek, ha lenne lehetőségem, hogy ott szerepeljek, szívesen belevágnék és megpróbálnám a legjobbamat adni.

    Hosszú idő után nincs brazil pilóta a Forma-1-ben. Mi lehet ennek az oka szerinted?

    P.P.: Brazíliában a legtöbb embert a GT versenyek érdeklik, emiatt kevesebb támogatást kapnak a formula sorozatok. Ha egy gyerek azt mondja, hogy forma autóval szeretne versenyezni, az emberek egyből negatívan állnak hozzá. Soha nem volt még ilyen kevés lehetőség a formula autózáshoz és soha nem volt még ennyire kevés versenyző, és emiatt kevesebb az esélyük a Forma-1-re.

    Az egyik testvéred bajnok lett a Formula E-ben. Te mit gondolsz az elektromos versenyzésről?

    P.P.: Nagyon gyorsan növekvő ágazatról van szó.  Úgy vélem, hogy az itteni pilóták vannak olyan szinten, mint a Forma-1-esek, tehát ez is egy remek lehetőség a profi karrierhez. Remélem, hogy a sorozat fejlődése továbbra is fent marad. Számomra nagyon különlegesnek tűnik ez a egykörös időmérős formula és jó ezt látni.

  • Carey szeretné, ha Mick Schumacher bejutna a Forma-1-be

    Carey szeretné, ha Mick Schumacher bejutna a Forma-1-be

    A Forma-1 első számú embere, Chase Carey azt reméli, hogy Michael Schumacher fia, Mick, el fog jutni az F1-ig.

    A 19 éves Mick Schumacher most az F3-as Európa-bajnokságban versenyez, jelenleg nyolcadik a bajnokságban.

    Carey-t a Bild am Sonntag kérdezt arról, hogy szerinte jó lenne-e, ha ismét lenne egy Schumacher az F1-es mezőnyben.

    „Nagyszerű sztori lenne, persze.” – felelt Carey. „Michael Schumachernek még mindig egyedi szerepe van a Forma-1-ben, világbajnokként, hiszen ő a sportunk egyik ikonja és az is marad.”

    „De ettől függetlenül is, mi meg akarjuk próbálni könnyebbé tenni a fiatal, jó versenyzők Forma-1-be jutását. És Mick a Forma-1-ben különleges lenne, természetesen. Nagyon különleges módon, sok rajongó szívét megérintené.”

  • Női győztest avatott a brit Formula 3!

    Női győztest avatott a brit Formula 3!

    Jamie Chadwick lett az első nő, aki a brit Formula 3-ban versenyt tudott nyerni. A győzelmet Brands Hatch-ben szerezte meg.
    Chadwick a negyedik helyről rajtolt, de az első kör végén már a második volt a szingapúri Pavan Ravishankar mögött. Később aztán Ravishankar  10 másodperces büntetést kapott, mert kiugrott a rajtnál, így a győzelem Chadwické lett.
    „A mai nap megmutatja, a győzelem ebben a nemben is lehetséges.” – mondta a 20 éves Chadwick.
    A brit versenyzőnő 2015-ben az első női és egyben a legfiatalabb British GT futamgyőztes lett, egy Aston Martin V8 Vantage GT4-essel.
  • GP3: Mazepin és Boccolacci nyert a Hungaroringen

    GP3: Mazepin és Boccolacci nyert a Hungaroringen

    Nikita Mazepin megszerezte első GP3-mas győzelmét a szezonnyitó óta. A Hungaroring főversenyén tudott nyerni az orosz.

    Nikita Mazepin a második helyről rajtolhatott Anthoine Hubert mögül, aki vezeti a GP3-mas bajnokság összetettjét. Mazepin le tudta rajtolni Hubert, és ezek után ki tudott egy biztonságos előnyt Leonardo Pulcini előtt. Mazepin vezetése sose volt veszélyben, ugyanis 10.4 tized másodperc előnnyel tudott nyerni Pulcini előtt.

    Hubert lett a harmadik, míg a német David Beckmann, aki az első versenyét teljesítette a Tridentnél, a negyedik helyen ért célba.

    Beckmann csak hatodik volt a rajtnál, de a futam során maga mögé tudta utasítani Jake Hughest és Callum Ilott-ot.

    Miután Beckmann megelőzte Hughest, Joey Mawson is nyomást helyezett a britre, de egy késői manőver miatt ütközött a két autó, és Mawson kiesett a versenyből. Hughes-nak pedig az első szárnya sérült meg.

    Így Ryan Tveter lett a hatodik, Juan Manuel Correa pedig a hetedik helyre lépett előre. Az amerikai Tveter a végén meg tudta előzni Ilottot a végén, így ő lett az ötödik.

    Dorian Boccolacci maga mögött tartotta Diego Menchacát a nyolcadik helyért. Az utolsó pontszerző helyen pedig Gabriel Aubry végzett, aki megakadályozta Tatiana Calderont, hogy elvegye az egy pontját az utolsó körben egy előzéssel.

    Joey Mawsonon kívül még két pilóta esett ki a versenyből: Giuliano Alesi egy boxutcai hiba miatt esett ki, míg Niko Kari egy technikai hiba miatt állt meg a pályán.

     

    Dorian Boccolacci végig vezetve nyerte meg a GP3-masok sprintversenyét, és így megszerezte az MP Motorsport első győzelmét a GP3-ban.

    A rajtnál Boccolaccinak meg kellett küzdenie Juan Manuel Correaval és Calum Ilott-tal, de a francia megtartotta a belső ívet, így nem tudták megelőzni őt. Ilott a külső íven próbálkozott, de leterelték a pályáról, így a bukótérből kellett visszajönnie a britnek.

    Azonban a brit nem tudott lépést tartani Boccolaccival, aki öt másodperces előnyt autózott ki. Ilott pedig a végén megkezdte a felzárkózást, de Boccolaccit nem tudta utolérni. Correat a rajt után megelőzte a bajnokság éllovasa. Anthoine Hubert, aki harmadik lett, így megismételte az első futamon elért eredményét.

    Leonardo Pulcini is meg tudta előzni Correat a kettes kanyarban, külső ívről. A Jenzer Motorsport versenyzőjét így már David Beckmann támadhatta. Beckmann-nak is majdnem sikerült az előzés az egyes kanyarban, de nem sikerült neki az előzés, sőt még össze is értek. Egyik autón sem keletkezett sérülés.

    Azonban Beckmann-nak a végén már Ryan Tveter-re kellett figyelnie, ugyanis az amerikai helyezte a német versenyzőt nyomás alá. Tatiana Calderon a verseny nagy részét Diego Menhaca mögött töltötte. De Claderon meg tudta előzni őt, így megszerezte első pontjait a szériában.

    Diego Menhancát még Pedro Piquet is meg tudta előzni ezután. Az első verseny győztese, Nikita Mazepin, csak a tizedik helyről rajtolhatott, és a verseny során még ketten tudták megelőzni, így végül tizenkettedik lett az orosz.

    Niko Karinak kellett egyedül feladnia a versenyt, miután a tizenegyes kanyarban ütközött Janes Fittje autójával, és a falban kötött ki.

    (Szerző: Boa Bence)

  • A bajnoki éllovas a GP3-as pole-ban

    A bajnoki éllovas a GP3-as pole-ban

    A pontversenyben élen álló és a Renault támogatását Anthoine Hubert sikerével zárult a GP3-asok időmérő edzése a Hungaroringen.

    Az ART GP pilótája azt a Nikita Mazepint előzte meg aki az időmérő edzés elején ütközött Niko Karival. Az orosz pilóta kevesebb, mint egy tized másodperccel kapott ki a csapattársától.

    Mazepin és Kari az ötös kanyarban ütköztek össze. A finn pilóta kiszélesítette a négyes kanyart, a füvet is elcsípve tért vissza a pályára, majd ott találta el a bal oldalát, Nikit Mazepin. Az MP Motorsport bal hátsó kereke kitört, az esetet pedig a versenybírók vizsgálták is. Kari nem tudott részt venni az edzés hátralévő részében.

    A négy ART-os autó közé beékelődve a harmadik helyet szerezte meg a Campos Racing pilótája Leonardo Pulcini. Mögötte a franciák másik két versenyzője Jake Hughes és Callum Illott következett.

    A hatodik rajtkockából az amerikai Ryan Tveter indulhat, akit az újdonsült csapattársa David Beckmann követ. A német pilóta a Formula 2-be távozó Alessio Lorandi helyét vette át.

    A Jenzer Motorsport újonc a német Jannes Fittje a 17. helyről várhatja majd a versenyt.

    A nyoladik helyről indulhat Dorian Boccolacci, az MP Motorsport autójával, amely csapat elveszítette erre a hétvégére Devlin de Francescot. Joey Mawson és Juan Manuel Correa zárta a legjobb tíz mezőnyét.

    Nehézkes időmérőn vannak túl a második generációs Tridentes pilóták, Giuliano Alesi csak a 11, Pedro Piquet pedig csak a 13.lett.

    Az első futam ma, 18:30-kor kezdődik.

    GP3, Magyar Nagydíj, időmérő edzés végeredménye

    POZ PILÓTA CSAPAT KÖRIDŐ KÜL.
    1 Anthoine Hubert ART Grand Prix 1:31.409
    2 Nikita Mazepin ART Grand Prix 1:31.484 +0.075
    3 Leonardo Pulcini Campos Racing 1:31.515 +0.106
    4 Jake Hughes ART Grand Prix 1:31.652 +0.243
    5 Callum Ilott ART Grand Prix 1:31.697 +0.288
    6 Ryan Tveter Trident 1:31.832 +0.423
    7 David Beckmann Trident 1:31.911 +0.502
    8 Dorian Boccolacci MP Motorsport 1:31.964 +0.555
    9 Joey Mawson Arden International 1:32.046 +0.637
    10 Juan Manuel Correa Jenzer Motorsport 1:32.162 +0.753
    11 Giuliano Alesi Trident 1:32.164 +0.755
    12 Diego Menchaca Campos Racing 1:32.172 +0.763
    13 Pedro Piquet Trident 1:32.212 +0.803
    14 Simo Laaksonen Campos Racing 1:32.265 +0.856
    15 Tatiana Calderon Jenzer Motorsport 1:32.266 +0.857
    16 Gabriel Aubry Arden International 1:32.768 +1.359
    17 Jannes Fittje Jenzer Motorsport 1:32.944 +1.535
    18 Julien Falchero Arden International 1:33.000 +1.591
    19 Niko Kari MP Motorsport 1:35.070 +3.661
  • Formula 3: Mick Schumacher első győzelmét hozta a harmadik futam Spában

    Formula 3: Mick Schumacher első győzelmét hozta a harmadik futam Spában

    Három ember harcolt a győzelemért a Formula 3-asok harmadik futamán, Spában. A párharcból Mick Schumacher került ki győztesen, aki így megszerezte első Formula 3-as győzelmét annak ellenére, hogy Zhou-val ütközött még a verseny elején.

    Zhou a pole-ból rajtolhatott, de a két csapattársa, Shwartzman és Armstrong is megelőzte őt a Kemmel egyenesben. Schumacher is megpróbálkozott az előzéssel, de összeért a két autó, úgy, mint a második futamon is. Schumacher maradt a harmadik helyen, Zhou viszont visszaesett a mezőny végére, mert megpördült. Armstrong maga mögött tartotta Shwartzmant, de a Ferrari akadémista próbált nyomást gyakorolni Armstrongra, miközben Schumacher visszazárkózott a vezető duóra.

    A tizedik kör elején Armstrong védekezni kényszerült a La Source-ban, de Shwartzman-nak jobban sikerült a kigyorsítása így el tudott menni Armstron mellett. Schumacher meg tudta előzni Armstrongot, méghozzá nem is akárhol, hanem az Eau Rouge-ban, ami a leggyorsabb kanyar a pályán. Ezután Schumacher Shwartzmannt is maga mögé utasította a Kemmel egyenes végén, így három kanyar alatt kettőt tudott előzni.

    Két körrel a vége előtt Schumacher volt az élen, őt 1 tized másodpereccel követte Shwartzman és Armstrong, tehát az első, második és harmadik helyen csak Premás autó haladt.

    „Nagyon örülök annak, hogy nyerni tudtam,”- mondta Mick Schumacher, aki annak a Michael Schumachernek a fia, aki 1992-ben ugyanilyen körülmények között szerezte első Forma-1-es győzelmét 1992-ben.

    „Kifejezetten örültem az esőnek, mert nagyon szeretem az ilyen körülményeket.

    „Erősnek kellett lennem mentálisan, hogy együtt tudjam kezelni a dolgokat. Az után már láttam, hogy sikerült annyi előnyt kiautózni, hogy a srácok már ne tudjanak utolérni.”

    Jüri Vips a büntetése után csak a 11. helyről rajtolhatott, de az észt versenyző már a hatodik helyen haladt az első kört követően. Utána Enaam Ahmedet előzte meg az ötödik helyért, majd Jehan Daruvalát a negyedik helyért.

    Vips csapattársa, Daniel Ticktum lassabban zárkózott fel, miután a versenybírák vizsgálták öt, mert ütközött Alex Palou-val. Ticktum a verseny végén, az ötödik helyen ért célba, de így elvesztette a vezetői helyét az egyéni pontversenyben, mert Marcus Armstrong visszaszerezte a vezető pozícióját a tabellán.

    Enaam Ahmed lett a hatodik, majd jött Jonathan Aberdein és Sebastian Fernandez a hetedik és nyolcadik helyen. Alex Palou kilencedik, míg Fabio Scherer a tizedik lett azok után, hogy Nikita Trotskii-val ütközött, amiért az orosz egy boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    Daruvala csak a tizenegyedik lett, míg Ralf Aron, aki esélyes a Formula 3-as címre, csak a tizennegyedik lett.

    A következő Formula 3-as versenyhétvégét három hét múlva rendezik majd az angliai Silverstobe-ban.

    (Szerző: Boa Bence)