Kategória: Formula 3

  • Mick Schumacher zsinórban negyedik győzelmét szerezte

    Mick Schumacher zsinórban negyedik győzelmét szerezte

    Mick Schumacher nyerte a Formula-3 első futamát az ausztriai Spielbergben, ami esős körülmények között zajlott. A német tehetség a győzelmének köszönhetően átvette a vezetést az egyéni pontversenyben.

    A poleból rajtoló német pilótának már a rajtnál védekeznie kellett Robert Shwartzmannal szemben, aki jobban kapta el rajtot németnél. Az orosz versenyző próbálta támadni Schumachert az első körökben. A második kör után a hétszeres F1-es világbajnok fia leszögezte a fejét és kiépített egy 1 másodperces előnyt márkatársával szemben.

    Shwartzman a hátsó gumijaival próbált spórolni, hogy a verseny végén gyorsabb tudjon lenni németnél. A verseny vége felé az orosz pilóta növelt is a tempóján, azonban nem tudott gyorsabb lenni Schumachernél. A német pilóta 0.9 másodperces előnnyel nyerte meg a futamot.

    „Nem kaptam el valami jól a rajtot, meg kellett védenem a pozíciómat,” – nyilatkozta az immár ötödik győzelmét megszerző Schumacher. „Roberttel jókat csatáztunk az első pár körben. Ezek után sikerült kiépítenem egy magabiztos előnyt, amit sikerült megtartanom a verseny végéig. Nagyon nehéz volt, mert a hátsó gumijaim szinte teljesen elfogytak a végére.”

    A dobogó legalsó fokára a Hitech GP versenyzője, Alex Palou álhatott fel. A spanyol pilóta a tizenharmadik helyről zárkózott fel a dobogó legalsó fokáig. Palou már az első kör után a hatodik helyen autózott. A pálya utolsó kanyarjában előzte meg Jüri Vipset az ötödik helyért.

    Habsburg Ferdinánd is jól ment az esőben. Az osztrák fiatal csak a tizenegyedik helyről rajtolhatott, azonban a harmadik kör végén már Marcus Armstrong Premáját előzte meg a harmadik helyért. Azonban a versenybírók figyelmeztették őt, hogy az első körben szabálytalanul előzte meg Jüri Vipset. Ha Habsburg nem adta volna vissza a pozíciót Vipsnek, akkor egy boxutca áthajtásos büntetést kapott volna.

    Azonban Vips Armstrong és Palou mögött autózott, szóval Habsburgnak három autót kellett elengednie. Habsburg szerint a büntetés nem volt jogos, mert szerinte szabályos volt a Vips-szel szemben elkövetett kifékezése a négyes kanyarban. Az osztrák pilóta ennek következtében visszaesett a hatodik helyre.

    Alex Palou ezek után Marcus Armstrong mögött találta magát. A spanyol addig addig próbálkozott, amíg a hatod kanyarban a külső íven megelőzte a Prema új-zélandi pilótáját.

    Habsburg visszaelőzte Vipset és Armstrongot, azonban az osztrák versenyző autóján elfogytak a hátsó gumik. Emiatt Armstrong visszaelőzte őt a negyedik helyért. Habsburgnak némi szerencse is kellett az ötödik helyhez, ugyanis a mögötte autótó Jüri Vips és Jonathan Aberdein egymással volt elfoglalva.

    A Red Bull szupertehetsége, Daniel Ticktum már a rajtnál visszaesett a tizedik helyre és onnan csak a nyolcadik helyre tudott felzárkózni. Ez azt jeleneti, hogy a brit pilótának immár 18 pontos hátránya van Mick Schumacherrel szemben az összetett pontversenyben.

    Jehan Daruvala, aki a tegnapi időmérőn a negyedik helyen zárt, a mai futamon pedig csak a tizenegyedik helyen ért célba.

    A Formula-3 második és harmadik futamát a holnapi napon rendezik majd szintén a Red Bull Ringen.

  • Az elkövetkezendő hetekben kiderül, hol folytatja Mick Schumacher

    Az elkövetkezendő hetekben kiderül, hol folytatja Mick Schumacher

    Mick Schumacher győzelemmel nyitotta a Formula 3 ausztriai versenyhétvégéjét, újabb elsőbbségével pedig a bajnoki pontversenyben is élre állt.

    A versenyt követően megkérdeztük a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát, hogy melyik kategóriában képzeli el a jövőjét 2019-ben.

    A 19 éves versenyző elmondása szerint jelenleg is folynak a tárgyalások a következő évet illetően, egyelőre azonban a szezon hátrelévő részére koncentrál.

    „Úgy gondolom, a következő hetekben ki fog derülni mi történik jövőre. Jelenleg természetesen az F3-ra koncentrálok, hiszen ma délután is lesz egy időmérőnk. Jelenleg is tárgyalunk a jövőt illetően, de még semmi nincs aláírva” – mondta Mick a Racingline.hu kérdésére.

    15:15-kor,  a második és harmadik versenyre való kvalifikációval folytatódik az F3 ausztriai fordulója, míg a hátrelévő két versenyt vasárnap 11:25-kor, valamint 16:00-kor rendezik.

  • Mick Schumacher újabb rajtelsőségét szerzett Spielbergben

    Mick Schumacher újabb rajtelsőségét szerzett Spielbergben

    Mick Schumacher szerezte meg a pole pozíciót a Formula-3 spielbergi hétvégéjének első futamára. A német pilóta ezzel egy újabb lépést tett a bajnoki címhez, ugyanis Daniel Ticktum csak a hatodik helyről rajtolhat majd.

    Schumachert két csapattársa, Robert Shwartzman és Marcus Armstrong követte. A Premás trió mögött a Carlin indiai versenyzője, Jehan Daruvala követte.

    Mick Schumacher az időmérő edzése vége előtt pár perccel autózott egy 1:23.640-es köridőt, amire már senki nem volt képes válaszolni. A második helyért viszont három versenyző harcolt: Daruvala, Shwartzman és Armstrong. Az időmérő végén Shwartzman, igaz hogy csupán pár századdal, de jobbnak bizonyult a többieknél. Az ötödik hatodik helyen a Motopark versenyzői, Jüri Vips és Daniel Ticktum végeztek. Jonathan Aberdein lett a hetedik, őt Fabio Scherer követte. Ralf Aron nagyon sokat kapott a csapattársaitól, így az észt versenyzőnek be kellett érnie a kilencedik hellyel.

    Végezetül pedig meghallgathatjuk az időmérő győztesét!

    Mick Schumacher (PREMA Theodore Racing): „A kvalifikáció végére tartalékoltunk a gumikkal, szerencsére össze tudtam rakni egy jó kört. A csapat fantasztikus munkát végez, mint mindig. Az autót nagyon jó volt vezetni, ami miatt könnyebb dolgom volt. Nagyon örülök annak, hogy a spa-i hétvége óta elkaptam a fonalat és nagyon jól tudok teljesíteni versenyhétvégéről versenyhétvégére. Mindent meg fogok tenni, hogy az év végén én legyek a bajnok.”

  • Hogyan sikerült Mick Schumachernek áttörést elérnie Formula-3-ban?

    Hogyan sikerült Mick Schumachernek áttörést elérnie Formula-3-ban?

    Mick Schumacher első Forma-3-as győzelmét Spa-Francorchampsban szerezte, ahol az édesapja, Michael Schumacher pályafutása első Forma-1-es győzelmét szerezte 1992-ben a Benettonnal. A német fiatal azóta a Forma-3 nürnburgringi versenyhétvégéjén mind a három futamot megnyerte, szóval erre a hétvégére valószínűleg sokáig fog még emlékezni.

    Schumacher három győzelme és két pole pozíciójának köszönhetően már a második helyen áll az összetett pontversenyben és csupán három pont hátránya van a bajnokság éllovasától, Daniel Ticktumtól, aki a Red Bull pilótaprogramjához tartozik. A kettejük csatájáról szólhat majd a szezon hátralevő része, ugyanis a bajnokság harmadik helyén álló, Marcus Armstrongnak már tetemes a hátránya az élen álló kettőshöz képest.

    A Motopark britje két harmadik és egy negyedik helyet szerzett a Nürnburgringen, ami miatt Schumacher sokkal közelebb került hozzá az összetettben. A brit pilóta szerint a Prema talált valamit, aminek segítségével, sokkal jobban képesek teljesíteni a versenyeken és az időmérőkön egyaránt.

    Ticktum kijelentése jogos, ugyanis a brit pilóta körül csak Premás autó előtt vagy mögött autózott a legutolsó hétvége során. Schumacher és Shwartzman mind a három futamon Ticktum előtt tudtak végezni, azonban a brit pilóta a többi riválisát, Marcus Armstrongot, Ralf Aront és Jüri Vipset is képes volt maga mögött tartani a hétvége során.

    Amiatt, hogy ilyen szoros a mezőny, az időmérő edzéseknek kulcsfontosságú szerepe van. Schumacher mind a három futamon az első sorból rajtolt és ez ki is fizetődött a német pilóta számára, ugyanis hiba nélkül vezetve, rengeteg pontot tudott szerezni.

    Ha összehasonlítanánk Schumacher tavalyi időmérős teljesítményeit az ideivel, akkor döbbenetes különbségnek lehetünk szemtanúi. A német pilóta ugyanis a tavalyi szezonban szinte soha nem végzett a legjobb tízben pár alkalom kivételével. Idén pedig sziporkázik az időmérő edzéseken.

    „Mick remek munkát végez és ezt már a tavalyi szezon végén sejteni lehetett,” – mondta a Prema csapatvezetője, Rene Roisin. „Tavaly csak néhányszor mutathatta meg, hogy milyen versenyző valójában.

    „A legfőbb problémát az időmérő jelentette, ahol Mick képtelen volt egy jó rajtpozíciót elérni, ami egy nagy hátrány a Formula-3-ban, mert előzni elég nehéz.

    „Azonban az idei télen nagyon keményen dolgoztunk, rengeteget teszteltünk és ennek meg is lett az eredménye.”

    Schumachernél már a Formula-4-ben megfigyelhető volt, hogy az első szezonról a másodikra óriási fejlődésen ment keresztül. Amíg az első szezonjában csak a 10. helyen végzett az összetettben, addig a második szezonjában már a második helyet szerezte meg az összetettben. A szezon során négy rajtelsőséget és öt győzelmet sikerült szereznie.

    A német teljesítménye bíztató és biztosra vehető, hogy a Forma-2-ben vagy a DTM-ben folytatja majd a Forma-3-as szezon után.

    „Vannak olyan versenyzők, akik már az első szezonjukban képesek jól teljesíteni, azonban vannak olyanok, akiknek két szezon szükséges ahhoz, hogy felvegyék a ritmust. Nem szabad elfelejteni, hogy pár évvel ezelőtt a pilóták nem egy vagy két évet töltöttek el a Forma-3-ban, hanem hármat vagy annál többet,” – tette hozzá Rossin.

    Schumacher nagyon szenvedélyesen versenyzett Spa-ban, ahol elkezdődött a német csillag sikersorozata. „Minden jól működött a hétvége során, az első pole pozícióm és az első győzelmem miatt már sokkal magabiztosabb vagyok.

    „Nagyon jól szerepeltünk Misanóban és a Nürnburgringen is. Képes voltam akkora előnyt kiautózni egyes versenyek során, hogy nyugodtan vezethettem az élen. Mindig a maximumot kell kihoznom az autóból és saját magamból, ha bajnok akarok lenni.

    „Két versenyhétvége van még előttünk a Red Bull Ringen és Hockenheimben. Mindkét pályát nagyon szeretem, szóval alig várom már őket.”

    Schumachernek van a legtöbb győzelme a Forma-3-mas pilóták közül az idei szezonban. A német pilóta Nürnburgringen nyújtott teljesítményére 2016 óta nem volt példa. Akkor Lance Stroll tudta véghezvinni ezt a bravúrt.

    „A nürnburgringi hétvége volt pályafutásom legjobb és legeredményesebb hétvégéje,” – tette hozzá a hétszeres világbajnok fia.

    „Az összetett pontversenyben már csak egy hajszállal vagyok lemaradva Ticktumhoz képest, azonban ez engem nem foglalkoztat. Számomra most az a legfontosabb, hogy az utolsó két versenyhétvégén a lehető legjobbamat nyújtsam.”

  • A Toro Rosso érdeklődik Mick Schumacher iránt

    A Toro Rosso érdeklődik Mick Schumacher iránt

    Olasz jelentések szerint reális esély lehet arra, hogy a Toro Rosso már 2019-re leigazolja Forma-1-es csapatába Mick Schumachert, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát.

    Mick jelenleg a Formula 3-ban vitézkedik, két fordulóval a szezon vége előtt második helyen áll a bajnoki pontversenyben, mindössze három ponttal lemaradva az éllovas Dan Ticktum mögött.

    A Toro Rosso mindezidáig nem erősítette meg versenyzőit 2019-re. Helmut Marko, az engergiaitalosok tanácsadója annyit árult el a Racingline.hu-nak Monzában, hogy még nem döntöttek a páros kilétét illetően.

    Az elmúlt hetekben korábbi, Forma-1-ben már jártas exakadémista Red Bull versenyző neve is felmerült, így Daniil Kvyat, Sébastien Buemi és Jean-Éric Vergne is az esélyesek között van.

    Az olasz Motorsport.com arról számolt be, hogy a Toro Rosso felvette a kapcsolatot Mick Schumacher menedzsmentjével, és már jövőre beültetnék egyik autójukba.

    Mindezek ellenére az tűnik a leglogikusabb lépésnek, hogy Mick legalább még egy évet lehúz alacsonyabb kategóriában, például a Forma-2-ben, például a Prema színeiben. Mick jelenleg is az olaszok színeiben versenyez az F3-ban, amely köztudottan szoros kapcsolatot ápol a Ferrarival – Leclerc is az olaszokkal lett bajnok az F2-ben.

    Az F1-es szuperlicenszhez szükséges pontjai ugyan meglesznek – amennyiben sikerül top-3-ban zárnia a Formula-3 idei kiírását. Az elmúlt néhány évben két versenyzőt is láttunk, akinek egyenes út vezetett az F3-ból a Forma-1-be: Max Verstappen 2015-ben, majd Lance Stroll 2017-ben landolt a királykategóriában.

  • Mick Schumacher jó úton halad a Forma-1 felé, de vajon meddig fogják még vissza?

    Mick Schumacher jó úton halad a Forma-1 felé, de vajon meddig fogják még vissza?

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher fia, Mick,második szezonját tölti az FIA Formula 3 European Championship mezőnyében, de úgy másfél évig nem igazán tűnt ki a mezőnyből, csak a nevével. Mostanság azonban úgy fest, hogy ráérzett a győzelem ízére és sorra nyeri a versenyeket, a Schumacher rajongók legnagyobb örömére.

    Nem tudjuk, mi áll a háttérben, de valami bizonyosan történt vele, vagy körülötte, ami igencsak pozitív hatással van rá. Végre úgy szerepel a versenyeken, ahogy azt a közönség „elvárja” tőle, és ami kell is, ha valóban Forma-1-es versenyzővé, esetleg világbajnokká szeretne válni a jövőben.

    Fotó: Kaiser Erika

    Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz a személyiségével? Amiből mondhatni nem látunk semmit, és erről nem ő tehet. Édesapja balesete óta szinte folyamatosan hírzárlat van Schumacherékről, ez pedig Mickre is vonatkozik. A család menedzsere, Sebine Kehm szigorúan fogja Micket, és míg a többi versenyző örül, ha foglalkoznak vele, fotózzák őket, interjúkat készítenek vele, és szeretnek látványosan humorizálni, poénkodni, addig Mick Schumacher jóformán csak a szériának ad(hat) interjút, Kehm szinte mindenki mást elutasít. De ha mégis valaki egyeztetések után lehetőséget kap arra, hogy komolyan beszélgessen az ifjú Schumacherrel, annak egy külön dokumentumban nyilatkoznia kell róla, hogy tudomásul vette a játékszabályokat, miről és miként nem kérdezhet: Gyakorlatilag csakis a sportteljesítményéről, semmi olyanról, amiből megismerhetnénk őt, mint embert.

    Mickről és itt hangsúlyozom, hogy magáról Mickről, szinte semmit nem lehet tudni, azok kívül, hogy kik alkotják a családját és hogy szerepel a versenyeken. De nem ismerjük Mick Schumachert, nem engedik, hogy kibontakozzon a saját személyisége, hogy a közönség megtudhasson róla olyan egyszerű dolgokat, mint például hogy milyen a humora, mi a kedvenc filmje, kajája, de ilyen vasszigor mellett még azt is nehéz elképzelni róla, hogy szabadidejében elmegy a haverjaival bulizni… Pedig lehet, hogy valójában Mick Schumacher egy laza, jó humorú srác.

    Mick Schumacher
    Fotó: Kaiser Erika

    De a külső szemlélők, beleértve a versenytársait is, nem igazán ismerik, nem sokat tudnak beszélni vele. Erről Habsburg Ferdinánd is beszélt nekünk, aki elmondta, hogy Mick nem sokat mutat magából nekik sem, nem mutat érzelmeket, bár ő tiszteli ezért.

    Kérdés, hogy ez a kötelező elzárkózás meddig tartható, és kivitelezhető-e majd a Formula 2-ben, és legfőképpen majd – esetlegesen – a Forma-1-ben…

    Sebastian Vettel tesz most hasonlóan, aki a tévés nyilatkozatokon kívül évente csak egy nagy interjút ad, nagy, nemzetközi publikációnak, és túl személyes dolgokról nem beszél. Noha ezt ő maga választotta, nem rákényszerítették, és az ő személyisége legalább nincs rejtve; főleg a Ferrari előtti időszakban gyakran csillogtatta humorát, tudjuk, hogy Beatles rajongó és szereti az angol humort.

    Vajon Mick Schumacher rajongóit egytől egyig Michael Schumacher rajongók alkotják majd, vagy idővel enged majd annyit láttatni önmagából, hogy édesapjától függetlenül is karakteres és kedvelhető versenyző legyen? Utóbbiban bízunk…

  • Már érkeznek a nevezők az új F3-as bajnokságba

    Már érkeznek a nevezők az új F3-as bajnokságba

    Jövőre a FIA Formula 3 Championship veszi majd át a GP3 helyét a Forma-1-hez vezető junior szériák között.

    Ahogy a Formula 2-t, és a jelenlegi GP3-at, az új F3-as bajnokságot is Bruno Michel üzemelteti majd, aki egy a Liberty Media tulajdonában lévő cég vezérigazgatója.

    A 2019-es Formula 3-as bajnokságra, mely „nemzetközi F3-as autókkal” bír majd, előző hónap vége óta lehet nevezni. A nevezőknek üzleti tervet, valamint pénzügyi és üzleti adatokat is szolgáltatniuk kell a széria részére.

    Az előzetes tervek szerint a bajnokság 10 csapattal indul majd el, és mindegyik csapat 3 autót versenyeztethet, így akár 30 fős is lehet a mezőny.

    Az Autosport értesülései szerint október elsején értesítik ki a nevező csapatokat, hogy ott lehetnek-e majd a rajtrácson.

    A jelenlegi GP3-ban hat csapat van jelen, összesen 20 autóval. A jelenlegi European F3-ban öt csapat versenyez, 21 autóval.

    Úgy tudni, az eddigi jelentkezők között vannak GP3-as, F3-as, de Formula Renault Eurocupos csapatok is.

    Az új autók a jelenlegi GP3-as autók V6-os erőforrásával és váltójával lesznek felszerelbe, de megújul az autók eleje és hátulja a nagyobb leszorítóerő érdekében, és halót is kapnak.

    Az autót várhatóan novemberben kezdik tesztelni, és az Abu Dhabi Nagydíjon be is mutatják. A csapatok 2019 januárjában kapják majd meg az autókat.

    A versenynaptár 9, vagy 10 fordulóból áll majd, minden esetben a Forma-1 betétversenyeként szerepelnek majd. A naptár valószínűleg hasonlóan alakul majd a mostani GP3-as naptárhoz, mely a Forma-1 európai helyszíneire, és Abu Dhabiba valamint Oroszországba látogat el.

    A szuperlicensz pontok esetében az F3-ét veszik át, mely több pont, mint amennyi most a GP3-as szereplésért jár. E szerint a bajnokságban a négy legjobb helyen záró versenyző 30, 25, 20, illetve 10 szuperlicensz ponttal gazdagodhat a szezon végén.

  • Mick Schumacher tökéletes hétvégét zárt a Nürburgringen

    Mick Schumacher tökéletes hétvégét zárt a Nürburgringen

    Mick Schumacher lett az első olyan pilóta az idei Forma-3-mas sorozatban, aki egy versenyhétvégén az összes futamot képes volt megnyerni. A német pilótának a nürburgringi hétvége előtt még 36 pontos hátránya volt Daniel Ticktummal szemben. Azonban a három győzelmének köszönhetően már csak 3 pontot kell ledolgoznia a hétszeres világbajnok fiának.

    Schumachernek a rajtnál védekeznie kellett orosz csapattársa, Robert Shwartzman ellen, ugyanis az orosz egy leheletnyivel jobban kapta el a rajtot német márkatársánál. Schumacher ezek után azt csinálta, amit az első két futamon is. Amíg Shwartzman szenvedett a hideg gumikon, addig a német pilótának sikerült kiautóznia egy magabiztos előnyt.

    Ezek után Schumacher folyamatosan gyorsabb tudott lenni Shwartzmannál olyannyira, hogy az orosz pilóta a verseny végén már durván 5 másodperccel volt lemaradva a bajnokesélyes német pilótától. Shwartzman három második helyet szerzett a hétvégén, szóval nem panaszkodhat.

    Az első és második versenyen Daniel Ticktum autózott a két Premás versenyző mögött, azonban a harmadik futamon Alex Palou lerajtolta a brit pilótát, így a spanyol pilóta autózhatott a harmadik helyen. A spanyol pilóta komoly nyomás alatt tartotta Shwarzmant, azonban a Hitech Bullfrog GP versenyzője nem tudott előzési pozícióba kerülni.

    Ticktum csak negyedik lett, ami azt jelenti, hogy már csak 3 ponttal előzi meg Schumachert az összetett pontversenyben hat futammal a bajnokság vége előtt.

    Marcus Armstron tisztes távolsággal követte Ticktumot az ötödik helyen, míg az első két futamon balesetező Vips megszerezte első pontjait a hétvégén egy hatodik hellyel. A Motopark észt versenyzője a nyolcadik helyről már a rajtnál megelőzte honfitársát, Ralf Aront, majd Sacha Fenestrazt előzte meg, miután Fenestraz Armstrongot próbálta megelőzni.

    Fenestraz lett a hetedik, megelőzve Ralf Aront, Enaam Ahmedet és Guan Yu Zhout. Sajnos a futam nem volt valami izgalmas, ugyanis alig láthattunk pár csatát a nürnburgringi aszfaltcsíkon.

    A következő versenyhétvégét szeptember végén rendezik majd az ausztriai Spielbergben.

    A harmadik futam végeredménye:

    POZ Versenyző Csapat Karosszéria/Motor Kör Különbség
    1 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 34m25.147s
    2 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 4.985s
    3 Alex Palou Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 25 5.732s
    4 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 25 8.012s
    5 Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 8.950s
    6 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 25 10.656s
    7 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 25 14.374s
    8 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 18.416s
    9 Enaam Ahmed Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 25 20.764s
    10 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 25 21.326s
    11 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 25 24.672s
    12 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 25 25.953s
    13 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 25 27.682s
    14 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 25 31.707s
    15 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 25 32.514s
    16 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 25 35.371s
    17 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 25 36.569s
    18 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 25 43.664s
    19 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 25 45.100s
    20 Ben Hingeley Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 25 45.661s
    21 Sophia Florsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 25 55.348s
    Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 11 Kiesett

     

  • Mick Schumacher a második futamot is behúzta a Nürburgringen

    Mick Schumacher a második futamot is behúzta a Nürburgringen

    Mick Schumacher folytatta dominanciáját a nürburgringi Formula-3-mas hétvégén, ugyanis a német tehetség az első futam után a második futamot is megnyerte. A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fiának még arra is esélye van, hogy a hétvége összes futamát megnyerje, ugyanis a harmadik és egyben utolsó futamon is az első rajtkockából fog majd indulni.

    A második futamon a német fiatal rajtolhatott a poleból orosz csapattársa, Robert Shwartzman és a Motopark versenyzője, Daniel Ticktum elől. Schumacher jól kapta el a rajtot, Shwartzman nem tudta megtámadni őt az egyes kanyarban. Azonban a rajtnál megint baleset történt, csakúgy, mint a tegnapi versenyen, ami miatt szintén biztonsági autós fázis lépett érvénybe.

    Jüri Vips már megint benne volt az esetben, azonban az észt versenyzőnek ez alkalommal folytatni tudta a száguldást, igaz a mezőny végéről. A Hitech Bullfrog GP pilótája, Enaam Ahmed pörgette meg az észt pilótát. Ahmed elásta az autóját a sóderágyban, így számára már az első kanyarban véget ért a futam.

    Az újraindítás után Shwartzman nem tudott lépést tartani Schumacherrel, aki egy kör alatt egy másodperccel volt gyorsabb orosz csapattársánál. A Prema német versenyzője már két és fél másodperccel vezetett, amikor egy újabb baleset történt, szintén az egyes kanyarban.

    A Motopark japánja, Marino Sato „megtorpedózta” Ben Hingeley autóját, ugyanis Sato nagyon csúnyán elmérte az egyes kanyar féktávját. Sato autója megsérült, ami miatt feladni kényszerült csakúgy, mint Ben Hingeley, akinek az oldaldoboza sérült meg az ütközés miatt. A Safety Car nagy vesztese Mick Schumacher volt, aki így elvesztette a 2,5 tized másodperces előnyét Shwartzmannal szemben.

    Azonban Schumacher a második biztonsági autós fázis után megint begyújtotta a rakétákat és már az első kör után 1,3 tized másodperces előnyre tett szert. A verseny végén a német 3,2 másodperces előnnyel nyerte meg a futamot Shwartzman és a bajnokság éllovasa, Daniel Ticktum előtt.

    A Red Bull fiatal pilótája közel volt nagyon Robert Shwarzman Premájához, azonban a brit pilóta nem kockáztatott és így megint a harmadik helyen zárt.

    Schumacher ezzel a győzelmével megint 10 pontot faragott a hátrányából Ticktumhoz képest. A német pilóta már csak 16 egységgel van lemaradva Ricktumtól a pontversenyben.

    A Prema másik két versenyzője, Marcus Armstrong és Ralf Aron az egész versenyen egymás mögött autóztak a negyedik és az ötödik helyen, végül itt is értek célba.

    Alex Palounak észnél kellett lennie, ugyanis a második újraindítás után Jonathan Aberdein helyezte a spanyol pilótát komoly nyomás alá. Ezek után Sacha Fenstraz is bekapcsolódott a küzdelembe. A középmezőny versenyzői óriási csatákat vívtak egymással, amiből a Prema kínai versenyzője, Guan Yu Zhou jött ki a legjobban. A kínai pilóta két pozíciót tudott javítani az utolsó körökben, ugyanis megelőzte Fenestrazt és Sebastian Fernandezt. Fernandez ezek után elfékezte magát az ötös kanyar féktávján, a bukótérbe hajtott, majd végül feladta a versenyt.

    Aberdein megtartotta a hetedik helyét, Zhou lett a nyolcadik és az utolsó két pontszerző helyen pedig Sacha Fenestraz és Habsburg Ferdinánd zárt.

    A harmadik, és egyben utolsó futamot 15 óra 50 perckor rendezik majd a Nürburgringen.

    A második futam végeredménye:

    POZ Versenyző Csapat Karosszéria/Motor Kör Különbség
    1 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 35m05.477s
    2 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 3.229s
    3 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 24 3.745s
    4 Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 5.334s
    5 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 6.316s
    6 Alex Palou Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 24 9.631s
    7 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 24 10.151s
    8 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 24 10.698s
    9 Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 24 11.569s
    10 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 24 12.806s
    11 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 24 14.605s
    12 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 16.452s
    13 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 17.202s
    14 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 24 17.811s
    15 Juri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 24 18.952s
    16 Sophia Florsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 19.734s
    17 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 24 20.712s
    18 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 24 21.737s
    Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 19 Kiesett
    Ben Hingeley Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 15 Kiesett
    Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 14 Kiesett
    Enaam Ahmed Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 0 Kiesett

     

  • Mick Schumachernek hazai környezetben is sikerült nyernie

    Mick Schumachernek hazai környezetben is sikerült nyernie

    Mick Schumacher hazai környezetben szerezte meg a győzelmet a Formula-3 első futamán a Nürnburgringen. A német fiatal már az első kanyarban átvette a vezetést a csapattársától.

    Mick Schumacher rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását Premás csapattársa, Robert Shawartzman mögül. A német pilóta jobban kapta el a rajtot és már az első kanyarban meg tudta előzni Shwartzmant. Az élen haladó pilóták mögött viszont egy óriási baleset történt, ami miatt pályára gurult a biztonsági autó. Az újraindítás után Shwartzman nyomás alatt tudta tartani Schumachert, az orosz előzni nem tudott.

    Kilenc körrel a verseny vége előtt a hétszeres világbajnok fiának sikerült kiépítenie egy 1.3 tized másodperces előnyt. Néhány körrel a verseny vége előtt az orosz pilóta felzárkózott német csapattársára, azonban megint nem tudott előzni. Rááadásul Shwartzmannak inkább a tükröt kellett néznie, ugyanis az orosz pilótát pedig Daniel Ticktum üldözte.

    A bajnokság éllovasa már a rajtnál pozíciót vesztett a szintén Premás, Ralf Aronnal szemben a kettes kanyarban. Azonban a Red Bull üdvöskéje egy nagyon szép előzést mutatott be az egyes kanyarban, miután kívülről előzte vissza Aront.

    Az előzés után Ticktum felzárkózott Shwartzmanra, így Schumacher nyugodtabban autózhatott az utolsó körökben.

    Schumachert senki sem tudta elvenni a győzelmet, elsőként látta meg a kockás zászlót. Eközben Shwartmannak még az utolsó körben is védekeznie kellett a bajnokság első helyezettjével szemben. Azonban az orosz pilóta kivédte a támadásokat és másodikként ért célba Ticktum előtt.

    Schumacher ezzel a győzelmével megszerezte idei negyedik győzelmét, ráadásul az elmúlt négy hétvége valamelyik versenyét a német pilóta tudta megnyerni. A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia így már a második helyen áll az összetettben és már csak 26 pont hátránya van Daniel Ticktummal szemben.

     

    Aron nagyon rosszul jött ki a Ticktummal való csatájából, ugyanis a Prema észt versenyzője lendületet vesztett és így Enaam Ahmed is meg tudta előzni őt.

    Ahmed a negyedik, Aron pedig az ötödik lett. Mögöttük az új-zélandi Premás versenyző, Marcus Armstrong végzett, aki egészen a 18. helyről tornázta fel magát a hatodik helyre. Hihetetlennek fog hangzani, de Armstrong már az első kanyar után már a hetedik helyen autózott. Az új-zélandi pilóta előtt egy tömegbaleset történt, amit Jehan Daruvala okozott. Az indiai pilóta elmérte a féktávot és nekiütközött Alex Palou autóját. Palou ezek után tehetetlenül vágódott bele annak a Jüri Vipsnek az autójába, aki a futam előtt a második helyen állt az összetettben.

    Artem Petrov a balesetnek köszönhetően a hatodik helyre lépett előre, azonban kiugrott a rajtnál és emiatt kapott egy boxutca áthajtásos büntetést. Ennek köszönhetően Armstrong és Zhou lépett előre egy pozíciót.

    A kínai versenyzőt majdnem megbüntették, ugyanis a versenybírák szerint Zhou még az újraindítás előtt megelőzte Sophia Flörsch autóját. Zhou szerencséjére Sophia Flörsch pár körrel később kiesett, így nem vizsgálták tovább az esetet.

    Jonathan Aberdein nyolcadik, míg Ben Hingeley kilencedik lett. Az utolsó pontszerző helyet Keyvan Andres szerezte meg.

    Habsburg Ferdinánd Sebastian Fernandezzel kakaskodott, amiből Habsburg jött ki rosszabbul, ugyanis defektet kapott és kiesett.

    A Forma-3 második versenyét holnap 10 óra 20 perckor rendezik majd szintén a Nürburgringen.