Kategória: Formula 3

  • Calderon szerint az F2 most már kötelező lépés az F1-be készülőknek

    Calderon szerint az F2 most már kötelező lépés az F1-be készülőknek

    A nemrég F1-es autót tesztelő, GP3-ban vitézkedő Tatiana Calderon szerint a Formula 2 már-már kötelező lépés az F1 előtt.

    A Sauber női tesztpilótája feljebb lépne egy kategóriával, a GP3-ból az F2-be igazolna.

    Ugyan van néhány F1-es pilóta, aki nem járta meg az F2-őt, hanem mondjuk az F3-ból lépett fel a királykategóriába, például Lance Stroll. Calderon szerint azonban az F2-es szereplés gyakorlatilag elengedhetetlen: „Ha be akarsz jutni az F1-be, most már muszáj megcsinálnod a Formula 2-őt is.”

    Szerinte jobban fejlődne az F2 hosszabb versenyeivel, mint teszi azt most a GP3-ban.

    „Mindig nézem a versenyeket, és szerintem van köztük néhány nagyon jó. Nagyon szívesen megpróbálnám. Szerintem ez az autó a kiállásoknál is feküdne nekem. Többször is szenvedek az időmérőkön, de úgy gondolom, az F2-ben van lehetőség egy gyenge időmérő után is jó versenyt futni.”

    Logikus lépés lenne a 25 éves pilótának, ha jövő évtől már az F2-ben versenyezne és ezt ő is elmondta.

    „Még várunk és szervezzük a dolgokat, de imádnám, ha meg tudnám csinálni a Forma 2-őt. Csodálatos lenne már a szezon végeztével, Abu Dhabiban elkezdeni tesztelni. Próbálunk mindent összerakni. A költségvetés azon múlik, melyik csapathoz mész. Sok dolog van, de a célunk az F2.”

  • Megvan az új FIA F3-as bajnokság csapatlistája

    Megvan az új FIA F3-as bajnokság csapatlistája

    Az FIA kiadta a 2019-től induló F3-as bajnokság tízcsapatos nevezési listáját, amin a HWA is helyet kapott.

    A tíz, háromautós csapattal induló bajnokság az eddigi GP3-as széria helyét veszi át az FIA egyértelműbbé vált nevelőprogramjában. Ahogyan azt az előzetes hírek megjósolták, a csapatok között szerepel a HWA is, amely a Mercedes DTM-es gyári projektjének megszűnése óta számos szériában felbukkant, többek között a Formula E-ben. Egyesek szerint a HWA az F2 felé is kacsingat, a Mercedesnek így minden fontosabb nevelőszériában lenne csapata, ahova saját juniorjait beültetheti.

    A GP3-ban és az európai F3-ban résztvevő csapatok összevonásával kialakított listán a HWA az egyetlen, amely egyik sorozatban sem versenyzett korábban. A maradék kilenc csapat közül az ART, a Campos, a Jenzer, az MP Racing és a Trident a GP3 felől érkezik, míg a Carlin, a Hitech és a Prema az F3-ból vándoroltak át az új F3-ba.

    „Számos nívós alakulat jelentkezett nálunk azzal, hogy szívesen csatlakozna a bajnokságunkhoz” – mondta Bruno Michel, az F2 és F3 vezérigazgatója. „Bonyolult és nehéz folyamat volt tízre szűkíteni a jelentkezők számát, de úgy véljük, sikerült kiszűrnünk a legerősebb csapatokat. Alig várom, hogy láthassam, ahogy a győzelmekért és a címért harcolnak.”

    Jó néhány hoppon maradt istálló nem ért egyet Michel jellemzésével és tanácstalanul áll a jelentkezésük elutasítása előtt, például az F3-ban második helyen végző Motopark – Timo Rumpfkeil csapatfőnök szerint „érthetetlen”, miért maradtak le egy helyről – vagy a szintén nyertes Van Amersfoort Racing. Az idei GP3-as mezőny egyetlen kimaradt csapata az Arden, de ők eleve nem nyújtották be jelentkezésüket, mert 2019-ben más projektekre szeretnének fókuszálni.

    A 2019-es FIA Formula 3 csapatlistája:

    ART Grand Prix
    Campos Racing
    Carlin
    Charouz Racing System
    Hitech Grand Prix
    HWA
    Jenzer Motorsport
    MP Motorsport
    Prema Racing
    Trident

  • Corinna Schumacher, deja vu

    Corinna Schumacher, deja vu

    Corinna Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher felesége újra egy bajnok mellett állhatott büszkén. Fia, Mick, múlt hétvégén megszerezte  F3-as bajnoki címét, a róluk készült közös fotó pedig szinte megidézi azokat az időket, mikor Corinna még férje győzelmeit és bajnoki címeit ünnepelte.

    Akkor…

    Michael Schumacher, Corinna Schumacher, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Ferrari

    … és most

    Mick Schumacher, racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: FIA F3
  • Jüri Vips immáron a Red Bull juniorprogramjának a tagja

    Jüri Vips immáron a Red Bull juniorprogramjának a tagja

    Az Autosport forrásai szerint a Motopark észt versenyzője, Jüri Vips már a Red Bull juniorprogramjának tagja.

    A 18 éves észt fiatalnak négyszer sikerült nyernie az idei Formula 3-mas szezonban. Vips végül a negyedik helyen végzett az összetett pontversenyben, ami nem egy rossz eredmény.

    Azonban az újonc bajnoki címet nem sikerült megnyernie, ugyanis a Prema orosz újonca, Robert Shwartzman elhappolta előle az elismerést. Shwartzman a rendes összetettben is megelőzte Vipset, ugyanis az utolsó futamon Vips ütközött honfitársával, Ralf Aronnal.

    Az észt versenyző és menedzsere állítólag akkor tárgyaltak a Red Bull tanácsadójával, Dr. Helmut Markoval, amikor a Formula 3 mezőnye Spielbergbe látogatott.

    A Motopark csapatában már van egy pilóta Daniel Ticktum személyében, aki a Red Bull juniorprogramjának a tagja. A brit fiatal a második helyen végzett az összetett pontversenyben. Ticktum feltehetőleg a japán Super Formulában fogja majd folytatni a versenyzést.

    Vips, aki a német Formula 4 bajnoka, valószínűleg a Formula 3-ban fog versenyezni jövőre az ART Grand Prix színeiben. Az észt pilóta részt fog venni a Makaói Nagydíjon, Motoparkos csapattársai, Daniel Ticktum és Marino Sato oldalán. A csapatnak még szintén tagja lesz az ex-Carlinos Habsburg Ferdinánd és Joel Erikkson is, aki a DTM mezőnyét erősíti.

  • Kiderült, hogy hányan fognak részt venni az idei Makaói Nagydíjon

    Kiderült, hogy hányan fognak részt venni az idei Makaói Nagydíjon

    Az idei Formula 3-mas szezon résztvevői közül tizenhatan fognak rajthoz állni a Makaói Nagydíjon. Többek között ott lesz a Formula 3 idei bajnoka, Mick Schumacher, a Red Bull fiatal tehetsége, Dan Ticktum, akinek már sikerült nyernie Makaó utcáin.

    Ticktum nyerte meg a tavalyi nagydíjat, ezért az idei versenyen a brit fiatalé lesz az 1-es rajtszám. A Red Bull üdvöskéjének meg kell majd küzdenie Motoparkos csapattársaival, Jüri Vipsszel és Marino Satoval. Habsburg Ferdinánd, aki a tavalyi nagydíjon az utolsó körben balesetezett a legendás nagydíjon, szintén rajthoz fog állni csakúgy, mint Joel Eriksson, aki idén a DTM mezőnyét erősítette.

    Az olasz Prema istálló szintén öt pilótával fogja képviseltetni magát a Makaói Nagydíjon. Mick Schumacher, Robert Shwartzman, Marcus Armstrong és Ralf Aron fogja képviselni a Prema istállóját. Aron a tavalyi nagydíjon felállhatott a dobogó legalsó fokára, a leggyorsabb versenyben autózott kört pedig Mick Schumacher érte el. Armstrongnak ez lesz élete első Makaói Nagydíja, szóval az új-zélandi pilóta alig várja, hogy autóba ülhessen.

    A Carlin két versenyzője, Jehan Daruvala és Sacha Fenestraz szintén részt vettek a tavalyi nagydíjon, ahol mindketten pontszerző helyen zártak. Callum Ilott lesz a brit csapat harmadik pilótája, aki idén a GP3-mas mezőnyben szerepel. Callum megnyerte a tavalyi időmérőt, azonban a pole pozíciót nem sikerült győzelemre váltania.

    A Hitech GP versenyzője, Enaam Ahmed is azok közé a pilóták közé tartozik, akik mindent megtennének győzelemért a makaói aszfaltcsíkon. Ahmednek az újonc szezonjában kétszer állhatott a dobogó legfelső fokán a Formula 3-ban. Ahmeden kívül a makaói származású, Hon Chio Leong és a Formula 3 Ázsiai szériájának éllovasa, Jakes Hughes fog versenyezni a Hitech GP színeiben.

    A Van Amersfoort Racing szeretné megismételni a tavalyi nagydíjat, ugyanis Ralf Aron még náluk versenyzett, amikor harmadik lett Makaóban. Az idei versenyen hárman fogják képviselni a csapatot: Keyvan Andres, Sophia Flörsch és Frederik Vesti, aki a szezonzáró hockenheimi hétvégén mutatkozhatott be a Formula 3-ban.

  • Mick Schumacher: Még nem állok készen az F1-re

    Mick Schumacher: Még nem állok készen az F1-re

    Egyes emberek már kész tényként kezelték, hogy Mick Schumacher, miután bajnok lett a Formula 3-ban, azonnal a Forma-1-ben fogja folytatni a pályafutását. A hétszeres világbajnok F1-es legenda egyetlen fia azonban nemrégiben azt nyilatkozta, hogy még nem áll készen arra, hogy a száguldó cirkuszban versenyezzen.

    Eleinte a Red Bull szupertehetségének, Daniel Ticktumnak volt az egyik a legnagyobb esélye. Azonban a brit fiatal az egyik nyilatkozatában furcsának találta, hogy az ifjú Schumacher ilyen hirtelen erőre kapott. A fiatal brit kijelentése után a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt nyilatkozta, hogy Ticktum még fiatal és még sokat kell tanulnia.

    Sokáig Pascal Wehrleint tartották a legnagyobb favoritnak, azonban a német pilóta a Formula E-ben fogja folytatni a Mahindra csapatánál.

    Mick Schumacher, annak ellenére, hogy a Formula 3 bajnoka lett és van elég pontja, hogy szerepelhessen a Forma-1-ben, valószínűleg jövőre a Forma-2-es mezőnyt fogja erősíteni.

    „Szerepelhetnék a Forma-1-ben, ez teljesen világos,” – nyilatkozta Schumacher a Sat.1-nek. „Ez a legfőbb célom, azonban jelen pillanatban nem a Forma-1 lenne számomra a legjobb hely.

    „Annak érdekében, hogy készen álljak arra, hogy a Forma-1-ben versenyezzek, szerepelnem kell az ezt megelőző utánpótlás szériákban,” – tette hozzá a 19 éves német versenyző.

    Nagyon úgy tűnik, hogy a Toro Rosso ülését az az Alexander Albon fogja megkapni, akinek már érvényes szerződése van a Nissan edams csapatával.

    Még nem dőlt el, hogy a 22 éves thaiföldi pilóta hol fog versenyzeni a következő szezonban. A Red Bull és a Nissan jelen pillanatban is tárgyalások folynak Albon jövőjének kapcsán.

  • A következő hetekben fog kiderülni, hogy hol folytatja Mick Schumacher

    A következő hetekben fog kiderülni, hogy hol folytatja Mick Schumacher

    A Formula-3 újdonsült bajnoka, Mick Schumacher még nem tudni, hogy hol fogja folytatni a versenyzést. Azonban erre a kérdésre pár héten belül meg is fogjuk kapni a választ.

    A hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fiának az egyik legismertebb alsóbb kategóriás sorozatot sikerült megnyernie. Az év eleje nem úgy indult, ahogyan azt szerette volna, azonban a spai hétvége után a német fiatal magára talált és onnantól senki sem tudta őt megállítani, még a Red Bull szupertehetsége, Daniel Ticktum sem volt képes erre.

    „Most már el kell kezdjek gondolkoznom, hogy hol folytassam,” – nyilatkozta Schumacher a La Gazzetta dello Sportnak.

    A német fiatal neve felmerült már a Toro Rossonál is, azonban is csak egy pletyka volt a sok közül.

    „Hogy készen állok-e a Forma-1-re? Jobban szeretnék lépésről lépésre haladni, szépen, fokozatosan. Szeretnék teljes mértékben felkészülni, hogy a Forma-1-ben ne érjenek meglepetések.

    „Fontos, hogy a lehető legjobb döntést hozzuk meg,” – véli a fiatal német. „Minden versenyzőnek az a legfőbb vágya, hogy egyszer a Forma-1-ben versenyezhessen.”

    Gerhard Berger, aki annak idején versenyzett Michael Schumacher ellen, elismerően nyilatkozott a hétszeres Forma-1-es világbajnok fiáról.

    „Mick nem csak ugyanúgy néz ki, mint az édesapja, ugyanis a mai napon kiderült, hogy a versenyzésben is van olyan tehetséges, mint az apja,”- nyilatkozta Gerhard Berger az F3 szezonzáró helyszínén, Hockenheimben.

    „A legfontosabb számára az volt, hogy megérezze a győzelem ízét. Ha így folytatja, biztos vagyok benne, hogy el fog jutni az autosport királykategóriájába, a Forma-1-be.”

  • Ticktum nem elégedetlen a második hellyel

    Ticktum nem elégedetlen a második hellyel

    Daniel Ticktum, a Red Bull utánpótlásprogramjában pallérozódó 19 éves brit versenyző bajnoki másodikként zárta az európai Formula 3 2018-as szezonját.

    Az energiaitalosok fiatalját Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia előzte meg a pontversenyben.

    Ticktum nemrég egyébként megkérdőjelezte Schumacher utóbbi időben mutatott rendkívüli teljesítményét, a fiatal brit szerint kicsit furcsák Mick eredményei.

    „A bajnoki második hely nem rossz eredmény! Ez a srác (a versenymérnöke – a szerk.) itt a jobb oldalamon minden szempontból nagyszerűvé tette az idei évet. Viták nélkül, konstans előremutató munkát végeztünk egész szezonban, amely nagy mértékben hozzásegített ehhez a sikerhez” – írta Ticktum az Instagram oldalán.

    „A srác végtelen tiszteletet érdemel. Nem tudom eléggé megköszönni az ő, valamint a szerelőim kitartó munkáját. Ezek a srácok 15 órát dolgoznak naponta, hogy tökéletesítsék az autót. Nagyra értékelem az erőfeszítéseiket, köszönöm nekik.”

    „Az élet gyakran nehéz körülmények közé sodor, és minden arról szól, hogy miként reagálsz ezen helyzetekre és hogyan tartod fent a 100%-os teljesítményed. Be kell látnom, hogy ebben még fejlődnöm kell és ez egy nagyon fontos lecke volt számomra. Úgy érzem, mindezt teljesítettem, ennek eredményeképp pedig sokkal erősebb vagyok.”

    „Köszönöm a Red Bullnak, az édesapámnak és az összes támogatómnak a nagyszerű szezont és a lehetőséget! A következő megálló Makaó” – tette hozzá.

    https://www.instagram.com/p/Bo6lP-WhhdN/?taken-by=dan_ticktum

  • Berger szerint Mick Schumacher szinte mindenben hasonlít édesapjára

    Berger szerint Mick Schumacher szinte mindenben hasonlít édesapjára

    A DTM főnöke, Gerhad Berger elmondta, hogy Mick Schumacher annak édesapjára, Michaelre emlékezteti őt. Mindemellett reméli, hogy Mick egy nap bekerül majd a Forma-1-be.

    A 19 éves Mick az elmúlt hétvégén megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot, így egyelőre valóban jó úton halad afelé, hogy majd F1-es versenyzővé váljon.

    Édesapja, a hétszeres F1-es világbajnok Michael támogatta Mick gokartos pályafutását, míg nem 2013 decemberében súlyos síbalesetet szenvedett. Mick ekkor 14 éves volt. Ezt követően váltott formaautózásra, autóján pedig mindig ott van a „Keep Fighting” és a „Never Give Up” felirat.

    „Természetesen örülök Micknek.” mondta vasárnap Berger. „Érvényesülni tudott és megnyerte a bajnoki címet.”

    „De boldog vagyok Michael Schumacher miatt is és remélem, hogy egy nap visszatér közénk, hogy velünk együtt kövesse Mick jövőbeli karrierjét.”

    „Mick nem csupán úgy néz ki, mint édesapja, nem csupán ugyanolyan a testtartása és a járása, de még az alkarja is az apjáé, tegnap vettem észre. De a lényeg az, különösen az elmúlt hetekben, hogy bebizonyította, hogy örökölte édesapja versenyző génjeit is. Ha képes megtartani ezt a teljesítményt, akkor a karrierjének útja a Forma-1-be vezet majd.”

    A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, és az F1-es Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is méltatta Micket.

    „Az elejétől fogva a figyelem rá összpontosult, és nagy volt rajta a nyomás.” – mondta Wolff. „Ezzel nem könnyű megbirkózni, különösen, ha a szezon nem kezdődik túl jól, ahogy esetében is volt. A szezon második felében nyújtott teljesítménye azonban nagyon meggyőző volt. Megmutatta, hogy meg van benne, ami szükséges és hogy a sportunk egyik nagyjává képes válni.”

    „Persze annak is örülünk, hogy az 500- futamgyőzelmet szerezte meg a Mercedesnek az F3-ban, és egy Mercedes-hajtotta autóval nyert bajnoki címet.”

  • Nővére is gratulált Mick Schumachernek

    Nővére is gratulált Mick Schumachernek

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fia, Mick Schumacher szombat délután megszerezte a Formula 3-as Európa-bajnokság 2018-as bajnoki címét, legyőzve a Red Bull által támogatott Dan Ticktumot.

    Nagy visszhangja lett a Schumacher-sikernek, és többek között nővére, Gina-Maria is gratulált testvérének.

    „Szuper boldog vagyok, hogy a kisöcsém elérte ezt! Óriási vagy, @mickschumacher” – írta Gina Instagramon.

    „Szép munka, Mick! Büszkék vagyunk rád!” – írta egy másik bejegyzésben.

    https://www.instagram.com/p/Bo4rCdjHUtV/?taken-by=gina_schumacher

    https://www.instagram.com/p/Bo7U_HNHJtI/?taken-by=gina_schumacher

    Mick egyébként csapatának, a Premának is köszönetet mondott.

    „Köszönetet akarok mondani a Prema csapatnak ismét, amiért velem együtt küzdöttek, hogy elérjük ezt a célt.” – írta Mick Instagramon. „Egy álom vált valóra és nagyon hálás vagyok ezért. Grazie! #SCM #QuickMick #TeamMS ”

    https://www.instagram.com/p/Bo6p431nUM4/?taken-by=mickschumacher