Kategória: Formula 3

  • Jüri Vips rajt-cél győzelmet aratott a Silverstone-i főfutamon

    Jüri Vips rajt-cél győzelmet aratott a Silverstone-i főfutamon

    A Red Bull juniorja, Jüri Vips a pole pozícióból tudta megnyerni a Formula 3 első versenyét Silvertone-ban.

    A Hitech GP észt versenyzője jól kapta el a rajtot, azonban már az első köröktől fogva nyomás alatt volt, ugyanis Jahan Dauvala többször is megpróbálta őt megelőzni.

    A hetedik körben virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe, miután Frederico Malvestiti autója megállt a célegyenesben. A VSC fázis vége után Vipsnek sikerült maga mögött tartania a Prema indiai pilótáját. A kettejük csatája kapóra jött Marcus Armstrongnak, aki így fel tudott zárkózni mögéjük. Az új-zélandi fiatalnak számos előzést kellett bemutatnia a versenyen, ugyanis az elrontott rajtja miatt a hatodik helyre esett vissza a másodikról.

    Daruvala ezek után kétszer is megpróbálta megelőzni Vipset a Brooklands külső ívén, azonban az észt pilótának sikerült kivédenie mindkét támadást. A második kísérletnél Daruvala lecsúszott az ívről, ami miatt Armstrong meg tudta őt támadni a Luffieldben.

    Raoul Hyman a tizenhatodik körben összetörte az autóját a Brooklands-ben, ami miatt be kellett hívni a pályára a biztonsági autót. A pályabíróknak két kör kellett ahhoz, hogy el tudják takarítani Hyman autóját a pályáról. Ebből következik, hogy a tizennyolcadik körben folytatódhatott a száguldás.

    Daruvala próbálkozott, azonban igazán komoly előzési kísérletet nem nagyon tudott bemutatni. Vips a spielbergi főverseny után Silverstone-ban sem talált legyőzőre, folytatva ezzel remek formáját. Az észt pilóta ezzel a győzelmével még közelebb került a Prema versenyzőihez az összetettben.

    Az észt pilóta mellett Daruvala és Armstrong fértek fel a dobogóra. A negyedik helyen Vips csapattársa, Leonardo Pulcini végzett, megszeretve ezzel idei legjobb eredményét. Roberrt Shwartzman lett az ötödik, miután sikerült megelőznie Christian Lundgaardot. Az orosz pilótáé volt a leggyorsabb versenyben futott kör, azonban ennek ellenére nem nagyon sikerült előzéseket bemutatnia.

    Végül Pedro Piquetnek is sikerült megelőzni Lundgaardot a hatodik helyért. További pontszerzők: Liam Lawson, Jake Hughes és Alex Peroni

  • A Formula 3-ról és a räikkönenes sisakjáról is kérdeztük Marcus Armstrongot

    A Formula 3-ról és a räikkönenes sisakjáról is kérdeztük Marcus Armstrongot

    A Formula 3 osztrák sprintverseny után sikerült feltennem a kéréseimet Marcus Armstrongnak. A Prema új-zélandi fiatalja jelen pillanatban a Prema Formula 3-as csapatát erősíti és a negyedik helyet foglalja el a bajnoki összetettben.

    Kezdjük a sprintverseny eseményeivel. Nagyszerű felzárkózást mutattál be a hatodik helyről rajtolva, és már a második helyen haladtál. Azonban az utolsó körben összeütköztél a csapattársaddal és visszaestél. Mi a véleményed az esetről?

    Armstrong: Kívülről próbálkoztam Robert (Shwartzman) ellen, azonban ő elfékezte magát és szabályszerűen belém csúszott. Sajnos én jártam rosszabbul, ugyanis az eset következtében defektet kaptam, neki pedig csak az első szárnya sérült meg. Ez a versenyzés velejárója, azonban Robert nem véletlenül kapott büntetést, ugyanis szerintem is ő hibázott, nem én.

    Tavaly az FIA Formula 3-ban versenyeztél, ami az idei szezonra megújult és egy vadonatúj Formula 3-as széria lett belőle. Nehéz volt azonosulni az idei autóval, ugyanis sok a különbség a két autó között?

    Armstrong: Nem, igazából közel sem volt olyan nehéz, mint ahogy azt az emberek gondolnák. Nyilvánvalóan másak a fékek, a motor is más, ráadásul idén már a Formula 3-as autókon is van halo. A lehető leggyorsabban sikerült megszoknom az autót, ami nagyon jó hír. Ezt pedig a most szerzett pole pozícióm tökéletesen bizonyítja.

    Ahogy sétáltál a rajtrács felé, észrevettem, hogy a sisakod kísértetiesen hasonlít Kimi Räikkönen sisakjához, ugyanis a te fejfedőd tetejét is szinte ugyanaz a minta díszíti. Miért pont ezt a festést választottad?

    Armstrong: Szemfüles vagy, hogy kiszúrtad. 8 évesen hatalmas Kimi Räikkönen szurkoló voltam, és amikor a belső kamerás felvételeken mutatták a sisakját, nekem nagyon megtetszett a festése. Gondoltam miért ne használhatnám ugyanazt a festést, mint ő.

    Tavaly már versenyezhettél a Hungaroringen. Várod már a Formula 3 magyar versenyhétvégéjét?

    Armstrong: Várom már nagyon, ugyanis a Hungaroring az egyik legkedvesebb helyszín a számomra. Nagyon szeretem a pályát, ugyanis tele van lassú kanyarokkal, amik eléggé technikásak. Remélem, hogy ezen a pályán sikerül majd csökkentenem a ponthátrányomat a többiekkel szemben.

    Köszönöm a lehetőséget és sok szerencsét kívánok a Silverstone-i hétvégére!

    „Köszönöm, nagyra értékelem,” – válaszolta a fiatal új zélandi.

  • Jüri Vips a főfutamot, Jake Hughes pedig nevető harmadikként a sprintversenyt húzta be Spielbergben

    Jüri Vips a főfutamot, Jake Hughes pedig nevető harmadikként a sprintversenyt húzta be Spielbergben

    A Hitech GP észt versenyzője, Jüri Vips nyerte a Forma-3-asok főfutamát a Red Bull Ringen. Az észt versenyző, akinek ez volt az első győzelme a sorozatban, megtörte a Prema versenyzőinek győzelmi sorozatát. A sprintversenyen pedig az élen haldó Premaák ütközése után a HWA britje, Jake Hughes diadalmaskodott.

    Főfutam

    A poleból induló Marcus Armstrong vezette a versenyt, amikor az ötödik körben Vips bevetődött az új-zélandi pilóta Premája mellé a hármas kanyarban. Armstrongot még az egyik ART is meg tudta előzi Max Fewtrell személyében.

    Vips nem tudott elszakadni a többiektől, ugyanis Fewtrell 0.8-0.9 tized másodperccel volt csak lemaradva tőle. Három DRS zóna is van a pályán, azonban ennek ellenére nem volt valami sok előzés a pályán az első kilenc pilóta között.

    Armstrong ezek után védekezni kényszerült saját csapattársa, Jehan Daruvala ellen. Az indiai pilóta a hármas kanyar külső ívén próbálkozott, azonban az új-zélandi keményen védekezett és egy kicsit le is terelte a pályáról a csapattársát.

    Az első négyes meglógott a többiek elől a verseny vége felé. Mögöttük Pedro Piquet kezdte el kóstolgatni Jake Hughest. A brazil sikeresen megelőzte brit riválisát a hármas kanyarban, azonban a brit visszaelőzte őt a négyes kanyarban. Kettejük csatájából profitált a bajnoki éllovas Rober Shwartzman, aki mindkettőjüket faképnél tudta hagyni. Végül Piquetnek sikerült maga mögé utasítania Hughest, megszerezve ezzel a hatodik helyet.

    A regnáló Forma-4-es bajnok, Lirim Zindeli pedig az utolsó körben előzte meg Leo Pulcinit a nyolcadik helyért.

    A végeredmény: 1. Jüri Vips, 2. Max Fewtrell, 3. Marcus Armstrong, 4. Jehan Daruvala, 5. Robert Shwartzman, 6. Pedro Piquet, 7. Jake Hughes, 8. Lirim Zindeli, 9. Leonardo Pulcini, 10. Richard Verschoor

    Sprintverseny:

    A poleból rajtoló Lirim Zindeli már a rajtnál visszaesett, az előkelő helyről rajtoló Pedro Piquet pedig megforgott az első kanyarban. Robert Shwartzman és Marcus Armstrong folyamatosan nyerték a pozíciókat egészen addig, amíg meg nem szerezték az első második helyet.

    Kettejüket Jake Hughes követte. A két Premás sokáig harcolt egymással a győzelemért, még az utolsó körben is. Azonban Shwartzman elfékezte magát és nekiment Armstrongnak, aki defektet kapott és visszaesett. Shwartzmannak megsérült az első szárnya, ami miatt Hughes fel tudott rá zárkózni.

    Shwartzman ugyan megnyerte a futamot, azonban a versenybírák megbüntették őt az Armstronggal történt ütközése miatt. Az orosz fiatal egy öt másodperces büntetést kapott, ami miatt végül harmadik lett.

    A büntetésnek köszönhetően a nevető harmadik Hughes nyerte meg a versenyt Daruvala és Shwartzman előtt. További pontszerzők: Max Fewtrell, Leo Pulcini, Jüri Vips, Zendeli és Niko Kari.

  • Shwartzman egy látványos manőverrel húzta be a sprintversenyt

    Shwartzman egy látványos manőverrel húzta be a sprintversenyt

    A Ferrari juniorja, Robert Shwartzman tovább folytatta a Prema győzelmi szériáját a Formula 3-ban. Az orosz pilóta egyszerre előzte meg Alex Peronit és Yuki Tsunodát a paul ricardi sprintverseny.

    A fordított rajtrács polejából rajtoló Peroni egy öt fős csoportot vezetett a rajt után. Shwartzman ekkor még csak az ötödik helyen haladt. A bajnokság éllovasa nem teketóriázott és szinte azonnal megelőzte Bent Viscaalt és Pedro Piquet.

    Yuki Tsunoda éppen előzte volna Peronit a vezető helyért, amikor jött a Prema orosz versenyzője és a DRS segítségével mindkettőjüket átugrotta a nyolcas kanyarban. Peroninak el kellett vennie a gázról a lábát, hogy össze ne ütközzön Shwartzmannal, ami miatt visszaesett az ötödik helyre.

    A Ferrari junior gyorsan el tudott húzni Tsunoda elől, akit később Piquet és a tegnapi főfutam nyertese, Jehan Daruvala is meg tudott előzni. Daruvala ezek után még Piquet is megelőzte, azonban Shwartzmannal nem tudott mit kezdeni. Sőt, a Trident brazilja az utolsó előtti körben még vissza is támadott a Misztrál egyenesben.

    Csakúgy, mint az első versenyen, Marcus Armstrongot megint kilökték a pályáról, azonban az új-zélandi nem adta fel és felzárkózott egészen az ötödik helyig.

    Jake Hughes csak a huszonötödik helyről rajtolhatott, azonban egy fantasztikus verseny és számos büntetés miatt végül a pontszerző hatodik helyen végzett.

    Tsunoda egy öt másodperces büntetés miatt esett vissza, amiért leszorította az egyik versenyzőtársát a pályáról. A pole-ból rajtoló Peroni pedig a büntetése miatt végül csak a tizennegyedik lett.

    David Beckmann egy defekt, Nikor Kari pedig egy ütközés miatt esett ki a versenyből. Rajtuk kívül még Fabio Scherernek, Teppei Natorinak, Sebastian Fernandeznek és Simo Laaksonennek kellett idő előtt kiszállniuk az autójukból.

  • Daruvala nyerte a főversenyt Le Castelletben

    Daruvala nyerte a főversenyt Le Castelletben

    A Prema versenyzője, Jehan Daruvala nyerte a Forma-3-asok főfutamát Franciaországban. A pole-ból induló Jake Hughes pedig összetűzésbe keveredett Daruvala csapattársával, Marcus Armstronggal.

    A poleból rajtoló Hughes jól kapta el a rajtot és elsőként fordulhatott be az egyes kanyarba. Eközben a bajnoki éllovas, Robert Shwartzman nagyon rossz rajtot vett, ami miatt rengeteg ember el tudott menni mellette. Ezt használta ki a Trident brazilja, Pedro Piquet, aki már a második helyre tört előre a rajt után.

    Daruvala nem sokkal később vissza is előzte Piquet és Hughes nyomába eredt. Körről körre közelebb került az indiai, majd egy kis idő múlva az utolsó kanyarban meg is tudta előzni őt. Azonban a brit fiatal visszatámadott, de elfékezte magát a Misztrál sikánnál, ami miatt Armstrong is elé került.

    Ezek után a két versenyző oda-vissza előzgette egymást. Egészen addig, ameddig Hughes elfékezte magát és nekiütközött az új-zélandi Premájába. Az eset miatt a HWA britje kiesett a versenyből, Armstrong pedig jelentősen visszaesett. Ez lehetővé tette Shwartzmannak és Piquetnek, hogy megelőzze őket.

    Jüri Vips eközben megkezdte a felzárkózást a hetedik helyről. A Red Bull junior először Alex Peroni, majd Bent Viscaal mellett ment el. A verseny vége felé pedig egy bátor manőverrel szerezte meg a negyedik helyet.

    Azonban ez a verseny Dauvaláról szólt, aki végül meg is nyerte a versenyt Shwartzman és Piquet előtt. Vips végül negyedik lett, Viscaal pedig a káoszt kihasználva lett ötödik.

    A versenyen számos felzárkózásnak lehettünk szemtanúi. Yuki Tsunaoda például a huszonhetedik helyről rajtolva lett ötödik, Liam Lawson pedig rengeteg pozíciót javított, aminek következtében elkönyvelhette első Forma-3-as pontjait.

  • Billy Monger először nyert versenyt, amputációja óta

    Billy Monger először nyert versenyt, amputációja óta

    Billy Monger 2017 áprilisában szenvedett súlyos balesetet egy F4-es versenyen, melynek következtében mindkét lábát amputálni kellett.
    Tavaly azonban már újra versenyutóban ült, egy számára átalakított autóban. Idén pedig az Euroformula Open mezőnyét erősíti. Ma pedig balesete óta először, futamot nyert, Pauban!

    A verseny elég hektikus volt, Monger azonban kiváló készségekről és taktikai érzékről tett tanúbizonyságot. Kockázatos döntést hozott, mikor mindenkinél korábban ment ki a boxba, hogy esőgumikat tetessen fel, de bejött a taktikája, és gyorsan tudott pozíciókat javítani.

    Később az első két helyen álló versenyző, Julian Hanses és Liam Lawson ütköztek, így Monger átvette a vezetést, állta Nicolai Kjaergaard és megszerezte a győzelmet.

  • Két Prema győzelemmel indult az új Formula 3-as bajnokság

    Két Prema győzelemmel indult az új Formula 3-as bajnokság

    A hétvégén rendezték meg az újjá alakult Formula 3-as sorozat első versenyhétvégéjét Barcelonában, ahol a Prema két versenyzője, Robert Shwartzmann illetve Jehan Daruvala ünnepelhetett a dobogó legtetején.

    Az időmérő edzést a Ferrari Akadémiáján nevelkedő és az SMP kötelékébe is tartozó Robert Shwartzmann nyerte, Christian Lundgaard és két csapattársa előtt.

    Az első kanyarban az ART Grand Prix dánja a belső íven meg tudta előzni az élről induló riválisát, majd hamar DRS távolságon kívülre került. A harmadik helyen a másik Ferrari junior Marcus Armstrong haladt.

    Lundgaard magabiztosan vezette a 22 körös versenyt egészen a futam végén életbe lépő VSC fázisig. A Campos versenyzője Alessio Deledda miatt lépett érvénybe a virtuális biztonsági autós fázis.

    Lundgaard és Shwartzmann között egy másodpercnyire csökkent a különbség, így az utolsó körökben figyelnie kellett a Premásra. Ám végül gond nélkül behozta az autóját az első helyre, csak hogy az ő és csapata öröme túl korai volt, ugyanis a VSC fázis alatt vétett a szabályok ellen, így utólag öt másodperces időbüntetéssel sújtották. Így a szezon első F3-as versenyét az orosz Robert Shwartzmann nyerte Lundgaard előtt.

    A dobogó alsó fokáért is egy Prema-ART csata volt. A remekül rajtoló német David Beckmann számára is jól jött ki a VSC fázis, aki így utol tudta érni a Premával versenyző Armstrongot, de minden erőfeszítésének ellenére sem tudta megszerezni a harmadik helyet, így be kellett érnie a negyedik pozícióval.

    Az ötödik pozíciót a Formula Renault Eurocup tavalyi bajnoka Max Fewtrell szerezte meg, szintén az ART-tal. A Red Bull által támogatott Jüri Vips lett a legjobb olyan versenyző a hatodik helyével, aki nem a két „nagy” csapat autóját vezeti. A hetedik helyen a rajtot elrontó, és a versenyen végig szenvedő harmadik Premás Jehan Daruvala zárt.

    A két finn, Niko Kari és Simo Laaksonen is kemény harcot vívott egymással, végül az előbbi zárt előrébb, méghozzá a nyolcadik helyen.

    A pontszerzők sorrendjét a japán Yuki Tsunoda zárta.

    Előzetesen a bajnoki cím egyik nagy esélyesének kikiáltott Leonardo Pulcini csak a 20.lett, míg az első együléses versenyét teljesítő HWA csapat legjobb eredménye a 13.hely lett Bent Viscaal révén.

    A vasárnapi, fordított rajtrácsos versenyt Niko Kari és Jehan Daruvala kezdhette meg az első sorból. Az indiai pilóta le tudta rajtolni a finnt, így az első kanyarban már ő fordult elsőként. Hátrébb a mezőnyben egy négyes baleset történt, ami miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót.

    Az újraindítás után Daruvala elkezdte növelni előnyét egészen addig, amíg egy újabb Safety Car fázis következett. De ez sem vetette vissza a Premást, aki magabiztos versenyzéssel és előnnyel húzta be a futamgyőzelmet.

    Mögötte már voltak izgalmak, az ötödik helyről rajtoló észt Jüri Vips remek versenyzéssel fel tudott zárkózni a második helyig, ezzel a harmadik helyre szorítva Karit.

    A szombati győztes Shwartzmann a nyolcadik helyről rajtolva a negyedik helyen végzett, a verseny végén megelőzve csapattársát Armstrongot is.

    Akárcsak szombaton, itt is Lundgaard zárt a legjobb ART-osként, hatodik lett. Őt a két csapattárs követte, David Beckmann és a sokáig harmadik helyen autózó Max Fewtrell sorrendben. Mivel ezen a versenyen csak az első nyolc helyezett kapott pontot, így most Yuki Tsunoda és Felipe Drugovich sem kapott pontot, hiába végeztek a top10-ben.

    A pontversenyben Shwartzmann 13 ponttal előzi meg Lundgaardot és 14-gyel Daruvalat.

    A következő fordulót Franciaországban, Le Castellet-ben rendezik,szintén a Forma-1 egyik betét programjaként.

  • David Schumacher is futamot nyert a hétvégén

    David Schumacher is futamot nyert a hétvégén

    David Schumacher, a US Racing versenyzője a pole-ból rajtolva megnyerte a Formula Regional European Championship második fordulójának első versenyét Vallelungában. Sikeresen állta Enzo Fittipaldi támadásait.

    Ralf Schumacher fia mögött így Emerson Fittipaldi unokája végzett, míg a dobogó harmadik fokára Marcos Siebert állhatott fel.

    Ebben a bajnokságban indul idén a tavaly Makaóban hatalmasat esett Sophia Flörsch is, aki az első futamot a 9. helyen zárta.

    A hétvége második versenye esős körülmények között zajlott, Fittipaldi ezúttal is második lett, ám ezúttal Frederik Vesti mögött.

    Flörsch a kiváló ötödik helyen zárt, míg Schumacher ezen a futamon csak a 7. lett.

    A hétvége harmadik futama ma délután négykor kezdődött volna, de esős idő, és nagyon vizes pálya fogadta a mezőnyt. Safety Car mögött kezdték meg a futamot, de azonnal meg is szakították azt piros zászlóval, és mindenki visszament a boxba. Mivel a körülmények nem javultak, végül le is fújták a futamot.

    A pontversenyt jelenleg Frederik Vesti vezeti, hat ponttal lemaradva Enzo Fittipaldi a második, tőle 39 ponttal elmaradva pedig David Schumacher a harmadik.

    A következő versenyhétvége a Hungaroringen lesz, július 6-7-én.

  • Sacha Fenestraz már az első versenyén győzni tudott a japán Formula 3-ban

    Sacha Fenestraz már az első versenyén győzni tudott a japán Formula 3-ban

    A Renault egykori junior pilótája, Sacha Fenestraz nyerni tudott első japán Formula 3-as versenyén Szuzukában.

    Fenestraz, aki tavaly a tizenegyedik helyen végzett az európai F3-ban, nem tudta teljesíteni a Renault elvárásait, ami miatt utat is mutattak neki. A francia fiatal a tavalyi gyenge szereplése után Japánba utazott, hogy kipróbálja magát az ottani Formula 3-as szériában.

    Az argentin felmenőkkel bíró versenyző az időmérőn nem tudta tartani a tavalyi bajnokesélyes, Ritomo Miyata tempójától, ugyanis a japán fiatal több, mint fél másodperccel verte meg őt. Azonban Fenestraz már a rajtnál megelőzte a TOM’S csapatánál versenyző japán riválisát.

    Habár a francia nem tudta lerázni magáról Miyatát, a verseny végén így is 0.576 ezred másodperces előnnyel látta meg a kockás zászlót. Fenestraz csapattársa, Enaam Ahmed, aki szintén abból a szériából érkezett ide, mint csapattársa, állhatott fel a dobogó harmadik fokára, miután az utolsó előtti körben meg tudta előzni Kazuko Kotakát az egyes kanyarban.

    Fenestraz a második versenyen is az első sorból rajtolhatott, Miyata mögött. A fiatal japán ezúttal meg tudta őrizni az első helyet. Azonban már közvetlen a rajt után a pályára gurult a biztonsági autó, a pályára kerülő olajfolt miatt.

    Négy kör lassú körözgetés után folytatódhatott a száguldás. Fenestraz villámgyorsan felzárkózott Miyatára, azonban a két rivális összeütközött. A francia fiatal rosszabbul járt, ugyanis annyira megsérült az első szárnya, hogy ki kellett állnia a boxba egy újért.

    A TOM’S japán versenyzőjének az autója azonban nem sérült meg és végül meg is nyerte a futamot Ahmed és Kotaka előtt. Fenestraz csak a tizennegyedik helyen fejezte be a futamot, ezzel visszacsúszva a bajnoki tabella harmadik helyére. Az első versenyhétvége után Miyata vezeti a tabellát 21 ponttal a neve mellett.

  • Marcus Armstrong nyerte a Formula 3-sok első tesztnapját a Hungaroringen

    Marcus Armstrong nyerte a Formula 3-sok első tesztnapját a Hungaroringen

    A Ferrari junior Marcus Armstrong tovább folytatta jó sorozatát a Formula 3-sok szezonközi tesztjén. A Prema versenyzőjénél ugyanis egyik versenytársa sem tudott gyorsabb köridőt autózni a Hungaroringen rendezett teszt első napján.

    Az új-zélandi fiatal, akinek immáron az a Nicolas Todt a menedzsere, aki a Ferrari monacói pilótáját Charles Leclercet is segíti, annak ellenére autózott egy 1:31.411-es kört, hogy közben csepergett az eső a Magyar Nagydíj helyszínén. Armastrong ezzel a körével az utolsó pillanatban tudta megelőzni barcelonai tesztek sztárját, Leonardo Pulcinit. A Hitech GP versenyzője mindössze egy tized másodperccel kapott ki Premás vetélytársától.

    A harmadik helyet Armstrong orosz csapattársa, Robert Shwartzman szerezte meg. Az orosz pilóta 0.169 ezreddel volt lassabb Pulcininél. Mindkét versenyző a délelőtt folyamán autózta meg a leggyorsabb körét. Azonban Shwartzmannak technikai gondja is akadtak, ugyanis az orosz fiatalnak félre kellett állnia a tizenegyes-tizenkettes kanyar környékén.

    Niko Kari a Trident legjobb időeredményét produkálva lett negyedik, megelőzve ezzel Jehan Daruvalát. Az Prema indiai pilótája is a délután folyamán tudta megfutni a legerősebb körét csakúgy, mint új-zélandi csapattársa.

    Pulcini csapattársa, Jüri Vips nem sűrűn szerepelt a leggyorsabb pilóták között, azonban az észt versenyző a hatodik helyen zárta az első tesztnapot. Az MP Motorsport pilótája, Liam Lawson lett a hetedik, ezzel jócskán megelőzve a csapattársát, Alex Peronit, aki összetörte az autóját a tizenegyes kanyarban.

    Raoul Hyman, aki a Sauber junior csapatát, a Charouzt erősíti, és nem régiben bejelentett Renault junior, Yifei Ye közvetlen egymás mögött végeztek Richard Verschoor mögött, aki végül tizedik lett.

    A második és egyben utolsó tesztnapot a mai nap folyamán rendezik meg szintén a Hungaroringen!