Kategória: Formula 3

  • A negyedik Schumacher is megérkezne a Forma-1-be

    A negyedik Schumacher is megérkezne a Forma-1-be

    Michael Schumacher 1991-ben debütált a Forma-1-ben, majd öccse, Ralf 1997-ben követte őt. Idén pedig Michael fia, Mick kezdte el F1-es pályafutását, a Haasnál.

    A legutóbbi, Osztrák Nagydíjon azonban a 19 éves David Schumacher – Ralf fia, tehát Mick unokatestvére – megnyerte első Formula 3-as futamát.

    „Ez határozottan megváltoztatott bennem valamit” – mondta David a német RTL-nek. „A nyomás határozottan csökkent. Segített, és most már jobban érzem magam.”

    „Az ember nem felejti el az első győzelmét egy ilyen csúcskategóriában. Lenéztem (a dobogóról) és láttam édesapámat, aki rendkívül boldog volt.”

    Egyértelmű, hogy Schumachernek és édesapjának, Ralfnak komolyabb ambíciói vannak a jövőt illetően.

    „Szerintem ez a kategória általában nagyon agresszív, de sok agresszív versenyző van, akik – sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de – idióták is, akik túl sokat kockáztatnak, és ez soha nem fog beválni. Szóval ez nem könnyű” – mondta David.

    Arra a kérdésre, hogy a végső célja mennyire Forma-1, Schumacher így válaszolt:

    „Azt mondanám, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán valószínűleg 100 a válasz.”

    „Az álom mindig adott és mindig is az lesz. Mindent megteszek, hogy elérjem, és remélem, hogy sikerülni fog.”

  • Vesti nyerte a főversenyt, Leclerc csúnyát hibázott

    Vesti nyerte a főversenyt, Leclerc csúnyát hibázott

    A Red Bull Ringen a szombati sprintfutamok Dennis Hauger és David Schumacher győzelmét hozták a Red Bull Ringen.

    A vasárnapi főfutam rajtsorrendjét a pénteki időmérő határozta míg, az első sorból Hauger és Frederic Vesti indult, míg a második sort Alexander Smolyar és Caio Collet foglalta el.
    Arthur Leclerc a 9., Schumacher a 14., Enzo Fittipaldi a 15., Juan Manuel Correa a 23., Tóth László pedig a 27. helyről várta a rajtot.

    Collett már a felvezető körön is lefulladt, de el tudott indulni végül, azonban ugyanígy járt a rajtnál is. Végül el tudott indulni, de addigra szinte mindenki megelőzte, így aztán vissza is csúszott a mezőny végére. De legalább mindenki ki tudta kerülni ütközés nélkül.

    Hauger megtartotta első helyét a rajt után, mögötte Vesti és Smolyar érkezett.

    A 4. körben Vesti megelőzte Haugert, de az gyorsan visszaszerezte a pozíciót. Egy körrel később aztán tartósan sikerült az előzés, Vesti átvette a vezetést.

    A 6. körben Leclerc mutatott be szép előzést, kívülsől, JackDoohannel szemben, és feljött a 8. helyre, majd hamar maga mögé tudta Martinst és Crawfordot is. Utóbbival nem volt nehéz dolga, mert az elfékezte magát.

    Követően Smolyar is megelőzte Haugert, majd kezdte nyomás alá helyezni Vestit. ÍgNoy azonban fel tudott zárkózni mögéjük Hauger is.

    A 9. körben Leclerc ismét kívülről előzött, Novalak azonban visszavette a pozíciót.

    Az első négy nagyon egymásra talált, egymásnak adták az első helyet, míg nem Vesti maradt az első helyen, a második pozícióba Hauger jött fel, majd Smolyar és Caldwell következett.

    A 12. körben a hátsó traktusban Villagomez forgott meg egy Van der Helmmel való ötközés után, de mindenki ki tudta kerülni. Folytatni tudta a versenyt a mexikói, de az utolsó helyre esett vissza.

    Leclerc nagyon látványos versenyzést produkált, de elvesztette a fejét. Előbb csak egy kisebbet hibázott és pozíciót veszített, majd egy nagyobbat is, és összeütközött Novalakkal. Előbb csak Leclerc szállt el, de csúszás közben elkaszálta Novalakot is, melynek eredményeként mindketten kiestek a versenyből. Miután a kavicságyban álltak meg, pályára hajtott a biztonsági autót.

    A rajt után a harmadik helyért támadni kezdte Smolyart Caldwell. Vesti előnye hamarosan 5 tized lett az élen, Hauger előtt. Caldwell hamarosan meg is előzte Smolyart,

    Érdemes megemlíteni, hogy a 8. helyen haladó Iwasa 10 helyet javított rajtpozíciójához képest.

    Doohan és Crawford összeakadtak, utóbbi a boxba hajtott első szárny cserér és hasonlóan tett Doohan is, ő defekt miatt, a pályán pedig addig virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe.

    Így Iwasa más a 6. volt.

    A VSC után Caldwell támadta csapattársát, Haugert a második helyért, de csak egy pillanatra tudta megelőzni, megtartani nem tudta a pozíciót.

    A versenyt végül Vesti nyerte Hauger és Caldwell előtt.

    Végeredmény hamarosan…

     

     

  • David Schumacher nyerte a második sprintfutamot, Leclerc 21 helyet javított

    David Schumacher nyerte a második sprintfutamot, Leclerc 21 helyet javított

    David Schumacher egy kaotikus versenyt követően nyerte meg első versenyét az FIA Formula-3-ban Spielbergben. A német fiatal az első helyével idei első pontjait tudta megszerezni.

    A Trident pilóta – aki az egykori Formula-1-es pilóta, Ralf Schumacher fia – rajt-cél győzelmet aratott, miután az előző futamon kiosztott büntetéseknek köszönhetően a pole-pozícióban találta magát a második fordított rajtrácsos versenyen.

    A német mögött Frederik Vesti lett a második, a dobogó harmadik fokára pedig az egyéni bajnokságot vezető Dennis Hauger kapaszkodott fel, aki ezzel az eredményével még tovább tudta növelni előnyét a versenytársaival szemben. Roman Stanek az előkelő második rajtpozíciója ellenére csak a negyedik lett, amíg az ötödik helyen Johnny Edgar futott be.

    Őket követte a verseny sztárja, Arthur Leclerc, aki az első versenyen való kiesését követően a 27. helyről rajtolhatott. A monacói pilóta – aki az előző francia hétvégén megszerezte első győzelmét a sorozatban – a sorozatos előzéseinek és a baleseteknek köszönhetően a hatodik helyen ért célba, ráadásul még a verseny leggyorsabb körét is sikerült megfutnia.

    Charles Leclerc öccsén kívül még Jonathan Hoggard nyújtott emlékezetes teljesítményt. A fiatal brit pilóta újoncként lett hetedik, megszerezve ezzel első pontjait a sorozatban.

    A verseny során több technikai hiba és ütközés történt. Előbbi ok miatt Jack Crawfordnak és Victor Martinsnak is fel kellett adnia a versenyt. Az első baleset már a rajt után megtörtént: Tijmer van der Helm és Logan Sargeant ütközött egymással, ami miatt mindkettőjük verseny kérész életű lett.

    Ezt követően Kaylen Fredeik védekezett Vesti ellen és a kettes kanyarban elmérte a féktávot és kiütötte a negyedik helyen haladó Juan Manuel Correat a versenyből. A verseny vége felé pedig még Caio Collet ért össze csúnyán Pietro Fittipaldival.

    A hétvége utolsó futamát a holnapi nap rendezik majd meg 10:35-ös kezdettel.

  • A 12. helyről nyerte Hauger az F3-asok első osztrák futamát

    A 12. helyről nyerte Hauger az F3-asok első osztrák futamát

    Óriási felzárkózással kezdődött az F3 osztrák versenyhétvégéje, ugyanis Dennis Hauger a 12. helyről rajtolva nyerte az első futamot a Red Bull Ringen. A norvég szerezte meg a pole pozíciót a főfutamra, ezért kellett a 12. helyről indulnia az első, fordított rajtrácsos viadalon.

    A futamot Logan Sargeant kezdte az élről, ám rögtön el is vesztette a vezetést, Nannini rajtolta le. A versenyt végig állandó előzések tarkították, az első helyen is sok változás volt. Novalak is jól rajtolt, a harmadik helyen találta magát, miután Caldwellt is megelőzte. Martins pozíciókat bukott, az ötödik helyig esett vissza. Hauger is megalapozta a versenyét egy jó indulással, a hetedik helyen találta magát elég hamar.

    Az első helyért a 9. körben indult be igazán a verseny, Sargeant ugyanis visszavette a vezető pozíciót Nanninitól, ám a következő körben ismét történt egy visszaelőzés. Novalak is becsatlakozott kettejük csatájába, volt, hogy ő vette át a vezetést, miközben Hauger már Doohan mellett is elment.

    Arthur Leclerc-nek most sem volt jó versenye, kicsúszott a négyes kanyarban a hetedik helyről. Nem sokkal később pedig kihajtott a boxba és véget is ért számára a verseny. Az élen tovább folytatódott a küzdelem, Hauger pedig miután túl volt a Caldwell elleni előzésen is, Sargeant mellett is elment, aki a gumijaival kezdett küzdeni. Novalak és Nannini maradt az első kettő, akik a heves csata közben összeértek a négyes kanyarban, mindketten kicsúsztak, ezzel tálcán kínálva az első helyet Haugernek.

    A Prema így kettős győzelmet ünnepelhetett, hiszen Olli Caldwell lett a második, míg Sargeant zárt harmadikként. Victor Martins ezúttal negyedik lett, Crawford pedig ötödik. A további sorrend így nézett ki: Collet, Doohan, Nannini, Iwasa, Smolyar. A fordított rajtrácsos pole-t Jonny Edgar zsebelte be, míg a leggyorsabb körért járó bónusz Hauger markát ütötte, a norvég előnye tehát tovább nőtt összetettben.

  • Doohan nyerte az esős főfutamot Le Castellet-ben

    Doohan nyerte az esős főfutamot Le Castellet-ben

    Jack Doohan győzelmével zárult a Formula 3 francia versenyhétvégéje, az ausztrál a negyedik helyről rajtolva húzta be élete első győzelmét a szériában.

    Esős körülmények köszöntötték vasárnap délelőtt a mezőnyt a Paul Ricard versenypályán. A pole pozícióból Frederik Vesti indulhatott, mellőle pedig a bajnoki éllovas Dennis Hauger. Utóbbi rajtolt jobban, rögtön megelőzte a dánt.

    Mögöttük is változott a sorrend, Novalak a hatodikról a harmadik helyre jött fel, és a második sorból induló Victor Martins-nal csatázott az első körökben.

    A rajtot azonban alapvetően megúszta a 30 fős mezőny baleset nélkül, ám így is csak a harmadik körig bírták virtuális biztonsági autós fázis nélkül. A Premás Olli Caldwell állt félre a pálya szélén, egy koccanás után sérült az autója.

    Hauger néhány kör alatt tekintélyes előnyt kezdett kiépíteni magának Vesti és az őt követő Novalak előtt. A vizes pályán a versenyzők sorra csúsztak és pördültek ki, ám a nagy bukóterek miatt folytatni tudták a versenyt. Így járt például David Schumacher, vagy Villagomez is.

    A hatodik kör elején Novalak megtámadta Vestit, ám ez olyannyira nem sült el jól számára, hogy a sikertelen támadás után lendületet vesztett és Martins visszaelőzte. A szombaton nagyot versenyző franciának azonban nem lehetett nyugta, hiszen rögtön elkezdte támadni a másik Tridenttel Jack Doohan, sőt meg is előzte az egyes kanyarban, ezzel fellépve a harmadik helyre. Néhány körrel később pedig újabb pozíciót nyert, elment a hibázó Vesti mellett is.

    Logan Sargeant versenye eközben véget ért, az esőben kötelező hátsó villogó lámpa nem működött nála, így ki kellett jönnie a bokszba javításra, ám már nem ment vissza a pályára.

    Az élen Vesti egyre hátrébb esett, újabb hibája után Martins és Collet is leelőzte. Doohan pedig elkezdett zárkózni Haugerre, olyannyira, hogy a 14. körre teljesen utolérte. A kör végére pedig már csatába is bonyolódtak a felek, a kanyarokon át tartó küzdelemből végül Doohan jött ki győztesen.

    Egy kicsivel hátrébb, a harmadik helyért is történt egy előzés, Collet megelőzte csapattársát, Martins-t.

    Habár Hauger egészen a végéig nem adta fel, a sorrend az élen már nem változott: Doohan élete első F3-as győzelmét aratta, ám Hauger a második helyével is növelte előnyét az összetettben. Collet és Martins maradtak a harmadik-negyedik helyen, mögöttük pedig sorrendben Novalak, Vesti, Iwasa, Smolyar, Correa és Crawford zártak.

    Az egyik tegnapi győztes, Arthur Leclerc ugyan ismét nagyon ment, de pontot nem tudott szerezni, 13. lett a 30. helyről indulva.

    Ami a bajnokságot illeti, Hauger vezet 66 ponttal, mögötte Martins áll 60 egységgel, Doohan pedig 58-al a harmadik.

  • Leclerc nyerte a második sprintfutamot!

    Leclerc nyerte a második sprintfutamot!

    Arthur Leclerc, Charles Leclerc öccse dominált ma délután a Paul Ricardon, és megszerezte első F3-as győzelmét.

    Miután Leclerc előzésekkel tarkított első futamon volt túl, a második sprintversenyen ő vezette a mezőnyt, majd a Prema Racing versenyzőjeként első győzelmét  is megszerezte a fordított rajtrácsos kezdésnek köszönhetően.

    A pénteki kvalifikáció után úgy tűnt, hogy Leclerc győzelmi reményei szertefoszlottak a hétvégén, az első sprintversenyen azonban remek teljesítményt nyújtott, és a 30. helyről a 12. helyre ugrott fel, ami a fordított rajtrácsos indulás okán a második versenyre pole-t jelentett számára.

    A Prema kettős győzelmet aratott, mivel a második helyen Dennis Hauger ért célba. Noha egy ideig úgy tűnt, hogy a Prema teljesen kibérli a dobogót, végül Olli Caldwell nem tudta megtartani a harmadik helyet, azt az MP Motorsport versenyzője, Victor Martins szerezte meg az utolsó előtti körben, miután a 11. helyről rajtolt.

    Jak Crawford a második rajthelyet foglalta el Leclerc mellett azonban lefulladt a rajtnál.

    Leclerc megtartotta a vezetést, míg csapattársai mögötte a második helyért küzdöttek.

    Az ötödik rajtkockából induló, Crawford lefulladása okán a negyedik helyen haladó Ayumu Iwasa nem sokáig tudta megtartani pozícióját, Jack Doohan és Martins mögé, a hatodik helyre esett vissza. Utóbbi a 11. helyről indulva hat helyet javított!

    Clément Novalak nem sokkal később a hatodik helyre kapaszkodott fel, míg az első futam győztese, Alex Smolyar a 12. helytől a nyolcadik helyre jött fel.

    Martins később megelőzte Doohant a negyedik helyért. A Prema ekkor még reménykedett az 1-2-3. helyezésben.

    Hátrébb is volt néhány akció, amikor Kaylen Frederick és Jonny Edgar összeakadtak, majd Rafael Villagomez és Ido Cohen is ütközött. Utóbbi 10 másodperces büntetést is kapott, végül idő előtt be is fejezte a versenyt.

    Smolyar és Calan Williams is megelőzte Iwasát a hetedik és nyolcadik helyért az utolsó körökben, így a Hitech versenyzője a 9. helyre esett vissza. Vesti megszerezte a 10. helyet, megakadályozva ezzel David Schumacher pontszerzését.

    A monacóinak a 20 körös verseny alatt nem akadt gondja és több mint 4 másodperces előnnyel nyert Hauger előtt.

    „Nagyon boldog vagyok, nagyszerű verseny volt, és igazán különleges, hogy mind az F1, mind a családom és a barátaim előtt győzni tudtam. Igazán különleges győzelem volt, különösen azért, mert ez a hely olyan közel van az otthonomhoz” – mondta a győztes Leclerc. „Egyáltalán nem számítottam erre ma reggel, amikor a 30. helyről rajtoltam, de megcsináltuk, és nagyon boldog vagyok a mai nap miatt.”

  • Smolyar nyerte az F3-asok első futamát Franciaországban

    Smolyar nyerte az F3-asok első futamát Franciaországban

    Egy izgalmas futammal kezdődött meg az F3 hétvégéje Le Castellet-ben. Alex Smolyar a hatodik helyről nyert, a tizedik helyről feljövő Victor Martins előtt.

    A Formula 3 idei második versenyhétvégéjének első, fordított rajtrácsos futamát Calan Williams kezdhette meg az élről a Paul Ricard versenypályán. Mellőle David Schumacher, a második sorból pedig Sargeant és Correa rajtoltak.

    A 20 körös verseny startjánál Williams megtartotta az első helyet, azonban mögötte történtek változások bőven. Sargeant illetve Iwasa jöttek fel a második és a harmadik helyekre. Schumachert Correa is megelőzte, így ötödiknek esett vissza.

    Hoggard versenye rögtön véget ért egy koccanás miatt, miután pedig félreállt, virtuális biztonsági autós fázis következett. A zöld zászló után Schumacher további helyeket vesztett, Smolyar és Novalak is megelőzte.

    A hazai környezetben versenyző Victor Martins a 10. helyről kezdte a versenyt, ám hat kör után már a hatodik helyre küzdötte fel magát folyamatos előzésekkel.

    A hetedik kör elején Sargeant elszánta magát egy előzésre, és a célegyenes végén sikerült is megelőznie Williamst. Ugyanekkor cserélt helyet a két ART, Smolyar és Correa is, ám köztük a kör későbbi részében történt egy visszaelőzés is, így maradt a Correa-Smolyar sorrend. Ugyanebben a körben Iwasa is bebújt Williams mellé, ezzel az élről rajtoló pilóta máris harmadiknak esett vissza.

    A 10. körre szépen összeállt egy hetes fogat a mezőny élén, mindenki egy másodpercen belül volt az előtte lévőhöz képest a bolyban. Zajlottak is az események köztük, Iwasa megelőzte Sargeant-et az első helyért, míg Martins és Novalak Correát ugrotta át az ötödik és hatodik helyért. Iwasa manőverét azonban nem sokkal később elkezdték vizsgálni, hiszen a pályát négy kerékkel elhagyva előzött a Mistral egyenes végén.

    A 14. kör elején Smolyar is megelőzte Williamst, ezzel feljőve a dobogó legalsó fokára. Két körrel később Smolyar Sargeant mellé is bedobta az autót, feljött másodiknak, miközben Martins Williamst előzte, ám a kissé lendületet vesztő Sargeant mellett is el tudott menni. A következő körben pedig tovább hengerelt Smolyar és Martins párosa, mindketten megelőzték az időközben öt másodperces büntetést kapó Iwasát. Martins-nál azonban még volt tartalék, hiszen szinte rögtön elment Smolyar mellett is.

    Az utolsó körben volt még egy csavar: a sikánnál Smolyar visszaelőzte Martins-t, akinek így meg kellett elégednie a második hellyel. Williams első F3-as dobogóját szerezte, mögötte pedig sorrendben Sargeant, Novalak, Correa, Doohan, Iwasa, Hauger, Caldwell, Crawford és Leclerc értek be.

    Arthur Leclerc a 30. helyről jött vissza a 12-re, ezzel megszerezte a fordított rajtrácsos pole-t a második futamra, tehát óriásit mentett pénteki időmérős kiesését követően.

  • Az F3-as Tóth László pozitív tesztet produkált Le Castellet-ben!

    Az F3-as Tóth László pozitív tesztet produkált Le Castellet-ben!

    A Formula 3 magyar pilótája, Tóth László pozitív koronavírus teszt miatt kénytelen kihagyni a soron következő, francia hétvégét.

    A szigorú protokollnak megfelelően most elkülöníti magát, és nem áll majd rajthoz a Paul Ricardon. Rajta kívül a Campos csapatából egyetlen másik ember sem fertőződött meg, így csak a pilótának kell kihagynia a három versenyt, csapattársait nem érinti az eset.

    Tóth László a spanyol fordulót követően utolsó (30.) a bajnokságban, miután nem tudott pontot szerezni a három versenyen.

    A Campos még nem jelentette be, kivel helyettesítik a magyar versenyzőt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula 3 (@fiaf3) által megosztott bejegyzés

  • Nannini visszatér az F2-be, méghozzá Petecof helyén

    Nannini visszatér az F2-be, méghozzá Petecof helyén

    Matteo Nannini kettős programmal kezdte az évet, a HWA-val a F3-as és F2-es mezőnyben egyszerre állt rajthoz.

    Az idénynyitó bahreini hétvégéről egy ponttal távozott. Monaco előtt nem sokkal azonban a német csapat bejelentette, a következő két hétvégére Jack Aitken szolgálatait szeretnék igénybe venni.

    Az olasz így egy forduló kihagyása után térhet majd vissza, a Campos színeiben. Annak a Gianluca Petecof lesz ennek a kárvallottja, aki tavaly még megnyerte a Formula Regionális Európa-bajnokságot, és a néhai csapatfőnök, Adrián Campos kívánságára kapott helyet a csapatban.

    Matteo Nannini, Campos Racing, Formula 3, racingline.hu
    Nannini a Campos autójában tavaly, a Formula 3 év végi tesztjén, Fotó: FIA Formula 3

    A brazil azonban eddig nem szerepelt valami fényesen. Hat futamból háromszor kiesést produkált, legjobbja pedig mindössze egy 13. hely, amivel utolsó a bajnokságban. Eközben az F2-es viszonylatban veteránnak számító csapattársa, Ralph Boschung mindhárom monacói versenyt pontszerzéssel zárta.

    Petecof rossz teljesítménye miatt a csapat úgy döntött, hogy a brazil helyett inkább az ideiglenesen partvonalra szorult Nannininek adnak lehetőséget.

    Az olasz jó formában van, az idei szezonban már van egy dobogója Barcelonából, a főversenyről, amivel beállította legjobb eredményét a Formula 3-ban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Formula 2 (@formula2) által megosztott bejegyzés

  • A Schumacher-unokatesóknak „normális”, hogy extra figyelmet kapnak

    A Schumacher-unokatesóknak „normális”, hogy extra figyelmet kapnak

    Ralf Schumacher szerint a Schumacher családnév viselése a világ Forma-1-es pályáin teljese „normális” dolog, mind Mick, mind David számára.

    Ralf, a korábbi F1-es versenyző és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccse, a 19 éves David Schumacher édesapja is, aki most kezdte meg második szezonját a Forma-3-ban.

    A múlt hétvégén, amikor David Barcelonában versenyzett, unokatestvére, Mick ugyanezen a helyszínen, már a Forma-1-es mezőny tagjaként, szintén rajthoz állt.

    „Alapvetően azt mondanám, hogy nekik nehezebb, mert ők jobban fókuszban vannak” – mondta Ralf az RTL-nek, amikor a fiatal unokatestvérekről kérdezték.

    „Mick nagyszerű munkát végez, kiválóan teljesít a Forma-1-ben” – tette hozzá.

    „Daviddel kapcsolatban sem kaptam semmilyen negatív visszajelzést” – folytatta. „Még a médiával vagy a csapattagokkal való munka tekintetében sem.”

    David Schumacher, racingline
    David Schumacher  |  Fotó: Charouz Racing

    „Barcelonában volt egy kis balszerencséje – megnyerhette volna a futamot, ha nem ütik ki” – mondta Ralf.

    Ugyanakkor szerinte David jól viseli a plusz figyelmet, amit a neve miatt kap, hiszen ő már ebbe született bele.

    „Nem is tudják, milyen lehet másként” – mondta Ralf. „Ez egy nagy különbség. A gyerekeink számára ez teljesen normális.”

    „Adok neki tanácsot, ha kéri. Ha magától jön és kérdez, akkor beszélünk róla. Ő bízik bennem, én is bízom benne” – mondta a német.