Kategória: Formula 3

  • Hivatalossá vált a Formula 2 és a Formula 3 2022-es versenynaptára

    Hivatalossá vált a Formula 2 és a Formula 3 2022-es versenynaptára

    A Forma-1 jövő évei naptára után a Formula 2 és a Formula 3 jövő évi helyszíneire is fény derült. A Formula 2-esek rekordot jelentő 14 majd el, amíg az F3-asok kilenc különböző helyszínre látogatnak majd el a következő szezon során.

    Formula 2

    A szezon a március 18-20-ai hétvégén veszi majd kezdetét Bahreinben és majd csak november végén fejeződik majd be Abu Dhabiban. A naptárban találhatunk olyan ismerős helyszíneket, mint például Spa-Francorschamps, Silverstone, Monza és Baku, de mindezek mellett két új pálya is csatlakozik a sorozathoz Imola és Zandvoort személyében.

    Minden helyszínen két futamot rendeznek, ami azt jelenti, hogy a fiatal pilóták 28 versenyen mérhetik majd össze a tudásukat egymás ellen. Az idén használt forradalmian új formátum nem jött be, ugyanis a szervezők túl soknak titulálták a hétvégénti három versenyt.

    Formula 3

    A legkisebbek naptárában is felfedezhetünk egy új helyszínt Bahrein és Imola személyében, ami már rögtön a szezonnyitó két hétvége során bemutatkozhat majd. A Bahrain International Circuit-en kívül viszont csak európai helyszínek adnak majd otthont. A szezon Monzában zárul majd szeptember elején. Itt is két futamot rendeznek majd egy hétvége során, amiből az következik, hogy a szezon során 18 versenyt láthatunk majd.

    Az új változások értelmében visszakapjuk a tavalyelőtti formátumot, ami azt jelenti, hogy újra együtt lesz majd a Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye.

  • Íme az elkövetkezendő évek Formula 3-as csapatai egy nagy visszatérővel

    Íme az elkövetkezendő évek Formula 3-as csapatai egy nagy visszatérővel

    Az FIA Formula 3 promóterei nemrégiben bejelentették, hogy 2022 és 2024 között melyik lesz az a tíz csapat, akik összemérhetik a tudásukat a sorozatukban. A tízből kilenc csapat már a széria eddigi három szezonjának mindegyikében részt vett. Mellettük egy újonc csapat mutatkozhat majd be, a Van Amersfoort Racing, akik egy rendkívül régi múlttal rendelkező csapat az alsóbb kategóriákban és a távozó HWA helyett szerepelhetnek majd az FIA Formula 3-ban.

    A tíz csapat előtt adott lesz a kihívás, mert az eddigiekhez hasonlóan három autót kellei indítania minden istállónak, amiből következik, hogy a mezőny 30 főből fog majd állni csakúgy, mint az előző három év során. A bejelentést követően a sorozat első embere, Bruno Michel is nyilatkozott a Formula 3 hivatalos oldalának.

    „Úgy döntöttünk, hogy az elkövetkezendő három év erejéig megszavazzuk a bizalmat azon kilenc csapat számára, akik eddig is itt voltak a szériánkban. Ezen idő alatt bebizonyították a rátermettségüket, szakértelmüket és a fontosságukat egyaránt.”

    „Szeretném üdvözölni a Van Amersfoort Racing csapatát a mezőnyünkben. Mivel más junior kategóriákban is sikeresek voltak a korábbi években, így biztos vagyok benne, hogy ez majd itt sem lesz másképpen. Végezetül pedig a HWA csapat kitartó munkáját is megszeretném köszönni, akik az itt eltöltött három évük alatt négy futamgyőzelmet és tíz dobogós helyezést tudtak megszerezni.”

  • Doohan nyert, a Trident csapatbajnok lett a szezon utolsó futamán

    Doohan nyert, a Trident csapatbajnok lett a szezon utolsó futamán

    A Trident versenyzője, Jack Doohan nyerte az FIA Formula 3 2021-es szezonjának utolsó versenyét Szocsiban. Mivel Clément Novalak is fontos pontokat tudott szerezni az olasz csapatnak a harmadik helyéve, így a csapatbajnokságot a Trident nyert meg a Prema előtt.

    A pole-pozícióból rajtoló Jack Doohan meg tudta védeni a pozícióját a mellőle rajtolo Clément Novaalakkal szemben. A frissen koronázott bajnok Dennis Hauger pedig az ART-okkal került nagy csatába és sikerült két pozíciót is fognia.

    Ezt követően óriási csaták bontakoztak ki a mezőny különböző traktusaiban. Frederik Vesti meg tudta előzni Jonathan Hoggardot a harmadik helyért. Hauger azonban Jak Crawforddal és Victor Martinsszal szemben is pozíciót bukott. Eközben Arthur Leclerc is megkezdte a felzárkózását és 7 kör után már a nyolcadik helyen állt.

    Hauger azonban balesetbe keveredett, miután Martins és Correa csatázott, valamint Oliver Rasmussen is belekeveredett, aki kiütötte a noevég pilótát, miután elfékezte magát. A HWA pilótája később egy 10 másodperces büntetést kapott a versenybíráktól baleset okozása miatt.

    A 10. körben óriási csata bontakozott ki a két Trident versenyző között. Novalak megpróbálta DRS-sel megelőzni Doohant, azonban nem járt sikerrel és majdnem össze is ütközek egymással. Az olasz csapat arra kérte a versenyzőit ezt követően, hogy ne harcoljanak egymással, mivel a tét a csapatbajnoki cím volt.

    Vesti ezt követően üldözőbe vette a két Tridentet, azonban mivel Novalak is használhatta az állítható hátsó szárnyát, így nagyon nehéz dolga volt a dán Mercedes juniornak az előzéssel. A 17. körben a csapatutasítás ellenére újra versenybe bonyolódott egymással a két Trident újra versenybe bonyolódot egymással és oda-vissza előzték egymást. Novalak lendületet veszített és Vesti emiatt el tudta venni tőle a második helyet.

    Az élen a sorrend ezt követően már nem változott: Doohan nyert Vesti és Novalak előtt, amivel a Trident megszerezte első csapatbajnoki címét a Formula 3-ban, miután a rivális Prema csapatából Leclerc és Olli Caldwell nem tudott annyi pontot szerezni hogy megvédjék a csapatuk első helyét az összetettben.

    A verseny végeredménye:

    Versenyző Csapat Különbség
    1
     Jack Doohan
     Trident
    2
     Frederik Vesti
     ART Grand Prix
    3.100
    3
     Clement Novalak
     Trident
    3.700
    4
     Logan Sargeant
     Charouz Racing System
    7.400
    5 Jak Crawford
     HitechGP
    9.600
    6
     Johnathan Hoggard
     Jenzer Motorsport
    10.300
    7 Arthur Leclerc
     Prema Powerteam
    15.200
    8
     Victor Martins
     MP Motorsport
    18.800
    9 Ayumu Iwasa
     HitechGP
    23.600
    10
     Olli Caldwell
     Prema Powerteam
    25.700
    11
     Juan Manuel Correa
     ART Grand Prix
    26.800
    12
     Calan Williams
     Jenzer Motorsport
    27.300
    13
     Kaylen Frederick
     Carlin
    36.200
    14
     Jonny Edgar
     Carlin
    36.700
    15
     David Schumacher
     Trident
    37.200
    16 Amaury Cordeel
     Campos Racing
    37.500
    17
     Matteo Nannini
     HWA AG
    38.900
    18 Tijmen van der Helm
     MP Motorsport
    43.100
    19 Filip Ugran
     Jenzer Motorsport
    52.900
    20 Zdenek Chovanec
     Charouz Racing System
    58.200
    21 Ayrton Simmons
     Charouz Racing System
    58.600
    22 László Tóth
     Campos Racing
    1’02.100
    23
     Alexander Smolyar
     ART Grand Prix
    1’08.700
    24
     Dennis Hauger
     Prema Powerteam
    1’38.800
    Oliver Rasmussen
     HWA AG
    2 kör
  • David Schumacher: A vezetéknevem egyszerre áldás és átok

    David Schumacher: A vezetéknevem egyszerre áldás és átok

    A Formula 3-ban versenyző David Schumacher szerint a híres vezetékneve egyszerre áldás és átok a számára.

    Mivel a német fiatal nagybátyja, Michael egy hétszeres világbajnok és a sportág történetének második legeredményesebb versenyzője, édesapja Ralf pedig egy hétszeres futamgyőztes, így nem kicsi a rá nehezedő nyomás. Ugyan David idén már tudott nyerni futamot a Formula 3-ban és egyre jobb teljesítményekkel rukkol elő a pályán, addig unokatestvére, Mick már az F1-ben bontogatja a szárnyait korábbi Formula 3 és Formula 2 bajnokként. David először egy budapesti vacsora során érzékelte azt, hogy mennyit jelent az, hogy ha Forma-1-es pilóta vagy.

    „Egyszer elmentünk vacsorázni Budapesten Mickkel és vagy 15 ember vette körül az asztalunkat” – meséli a német fiatal, aki a Trident csapatát erősíti a Formula 3-ban. „Mick ráadásul nem a legbölcsebb döntést hozta, ugyanis motorral érkezett meg a helyszínre.

    Azonban a német fiatal elmondása szerint körülötte még soha nem volt ekkora hype, mióta tagja a Formula 3 mezőnyének.

    „A szurkolók rajongása egyáltalán nem idegesítő” – folytatta a legfiatalabb Schumacher. „Amióta tagja vagyok a Formula 3- mezőnyének, nehezen ismernek fel a rajongók, szóval emiatt nyugodtan élhetem a saját életemet. Csend és nyugalom uralkodik az életemben és a vacsorámat is nyugodtan fogyaszthatom el nap, mint nap. Nem tudom mi lenne velem, ha nem Schumacher lenne a vezetéknevem. Így nőttem fel és az évek múlásával hozzászoktam ehhez a vezetéknévhez, ami szerintem egyben átok és áldás a számomra.”

    A Schumacher testvérpár 1997 és 2006 között versenyzett egymás ellen a Forma-1-ben. David már csak emiatt is reméli azt, hogy egy napon ő is csatlakozhat majd az unokatestvéréhez az F1-ben, hogy Michaelhez és Ralfhoz hasonlóan ők is együtt versenyezhessenek az autósport királykategóriájában.

  • Hauger dobogóval biztosította be a bajnoki címét

    Hauger dobogóval biztosította be a bajnoki címét

    Péntek délutánra helyezték át a Formula 3 záró hétvégéjének első versenyét, mely a bajnoki cím sorsáról is döntött. Az első orosz sprintversenyt Victor Martins kezdhette az élről, míg mellőle Sargeant indulhatott.

    A két bajnokaspiráns közül Hauger lényegesen jobb helyzetben volt, a negyedik helyről startolhatott, míg a főversenyre pole-t szerző Doohan a 12-ről. Továbbá a norvégnak a bajnoki címe bebiztosításához elég volt hat ponttal többet gyűjtenie az első futamon, mint riválisának.

    A rajt Sargeant-nek sikerült a legjobban, mellyel az élre tudod állni, megelőzve Martins-t. Haugernek is kellett küzdenie, hogy megtartsa a negyedik helyét, de sikerült kivédekeznie Collet támadásait. Doohan annál inkább gondban volt, már az elején, hiszen a 15. helyre esett vissza. Ugyanakkor mellőle induló csapattársa, Novalak parádésan kezdett, az első kör végén már a hatodik volt.

    Hauger azonban jó helyzete ellenére nem elégedett meg a negyedik pozícióval, a negyedik körben már a harmadik volt, Crawfordot megelőzve. Lendületéből cseppet sem veszítve, újabb négy kör elteltével már a második helyezett Martins-t kezdte nyomás alá helyezni, Doohan pedig változatlanul a középmezőnyben haladt, a 16. hely környékén. Haugernek három körbe tellett, hogy Martins elé kerüljön, így Sargeant után eredhetett, aki kilenc körrel a vége előtt bő három másodperc előnnyel vezetett.

    A 16. körben van der Helm autója gyulladt ki, ám mivel a holland biztonságosan félre tudott húzódni, elég volt egy rövid virtuális biztonsági autós szakasz elrendelése.

    Martins ezt követően nem tudott Haugerrel lépést tartani, mögé pedig Collet és Novalak zárkózott fel, akik között egy helycsere is történt, a Trident versenyzője ezzel már negyedik volt a 11. helyről indulva.

    Logan Sargeant végül megmenekült, és megnyerte a futamot, de csak néhány tizedmásodperccel ért be hamarabb, mint a második helyezett Hauger, aki ezzel bebiztosította a Formula 3-as bajnoki címét. A dobogóra még Martins állhatott fel, Doohan mindössze 15. lett.

    A verseny végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség (sec)
    1 Logan Sargeant Charouz Racing System
    2 Dennis Hauger Prema Powerteam 0.600
    3 Victor Martins MP Motorsport 3.400
    4 Clement Novalak Trident 4.500
    5 Caio Collet MP Motorsport 5.400
    6 Lorenzo Colombo Campos Racing 11.600
    7 Arthur Leclerc Prema Powerteam 14.500
    8 Frederik Vesti ART Grand Prix 17.500
    9 Juan Manuel Correa ART Grand Prix 18.100
    10 Ayumu Iwasa HitechGP 22.800
    11 Jak Crawford HitechGP 23.400
    12 Johnathan Hoggard Jenzer Motorsport 23.900
    13 Roman Staněk HitechGP 24.400
    14 David Schumacher Trident 24.900
    15 Jack Doohan Trident 25.300
    16 Matteo Nannini HWA AG 29.800
    17 Olli Caldwell Prema Powerteam 31.000
    18 Jonny Edgar Carlin 35.500
    19 Calan Williams Jenzer Motorsport 36.200
    20 Rafael Villagómez HWA AG 38.300
    21 Amaury Cordeel Campos Racing 41.100
    22 Alexander Smolyar ART Grand Prix 50.000
    23 Kaylen Frederick Carlin 53.300
    24 Ayrton Simmons Charouz Racing System 56.600
    25 Filip Ugran Jenzer Motorsport 57.400
    26 Zdenek Chovanec Charouz Racing System 1:33.500
    27 Ido Cohen Carlin
    Kiesett Tijmen van MP Motorsport
    Kiesett László Tóth Campos Racing
    Kiesett Oliver Rasmussen HWA AG
  • Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy évvel ezelőtt eszközöltek drasztikus változtatásokat a két Forma-1-est betétszéria lebonyolításában. Ennek eredményeképpen a két sorozat sosem futott egy hétvégén, és egy fordulóban három versenyt is rendeztek.

    A két sorozat promóterei s az FIA most felülvizsgálták az ezévi tapasztalatokat, és úgy döntöttek, hogy ismét módosítanak a sportszabályzat versenyhétvégék lebonyolítására vonatkozó pontján.

    2022-től ismételten egyszerre fog versenyezni a Formula 2 és a Formula 3, amelyeknél egy szabadedzés, egy időmérő és két futam lesz majd a hétvége programja. Ez gyakorlatilag megegyezik a tavaly évig fennálló formátummal.

    Mindkét sorozat esetében az időmérő edzés eredménye fogja meghatározni a két-két futam rajtsorrendjét. A szombati első futamok rajtsorrendje az F2-esek esetében a pénteki kvalifikáció első tíz helyezettjének a fordítottja lesz, míg az F3-asoknál továbbra is a legjobb 12-t fordítják majd meg. A vasárnapi versenyek rajtrácsa pedig értelemszerűen az időmérő végeredménye alapján fog felállni.

    A változás okát pedig Stefano Domenicali vázolta fel:

    „A 2021-es szezon rendkívül izgalmas volt, mindkét bajnokságban rengeteg tehetség mutatkozott be. Szeretnénk biztosítani, hogy minden rajongó maximális szórakozást kapjon egy versenyhétvége alatt, ezért 2022-től újra egyesítjük a két sorozatot.  Ezzel több akció és esemény lesz egy adott hétvégén, és olyan tartalmat adunk a rajongóknak, amelyek lekötik és izgalomban tartják őket.”

    Bruno Michel, a két sorozat vezetője pedig kiegészítette az olasz szavait:

    „Idénre költséghatékonysági szempontok miatt szeparáltuk el a Formula 2-t és a Formula 3-at, ami hatékonynak bizonyult. Mégha ilyen szempontból ez jól is működött, voltak olyan érdekek, ami miatt változtatnunk kellett. Megértettük, hogy az idei formátumnál előfordult, hogy két forduló között rengeteg idő telt el, ami korántsem ideális. Ezen kívül különböző részvényesek, érdekelt felek is szerették volna, hogyha a két bajnokság ismét együtt versenyezhessen. Alapos mérlegelés után végül az FIA-val úgy döntöttünk, hogy eleget teszünk ennek a kérésnek.”

  • Hauger nyerte a főfutamot, nagyot lépve ezzel a bajnoki cím felé

    Hauger nyerte a főfutamot, nagyot lépve ezzel a bajnoki cím felé

    A Prema pilótája, Dennis Hauger nyerte meg az FIA Formula 3 zandvoorti hétvégéjének legfontosabb versenyét, a főfutamot. A norvég fiatal a 27 megszerzett pontjával már a fél kezét rá is teheti a trófeára, mivel a közvetlen riválisa, Jack Doohan a negyedik helyen végzett.

    A pole-ból rajtoló Dennis Hauger jól rajtolt és megtartotta a vezető helyét David Schumacher és a tegnapi nyertes Victor Martins előtt. Hauger bajnoki riválisa, Jack Doohan azonban két pozíciót is veszített, ami egyáltalán nem hiányzott neki. Caio Collet a 2. körben egy zseniális manőverrel előzte meg Logan Sargeantet a döntött kanyarban.

    Az élen a Prema norvég pilótája gyorsan ellógott Schumacher elől, kiépítve magának egy magabiztos másfél másodperces előnyt. Mögöttük az MP Motorsportot erősítő Collet akciózott a csapattárs Martin mellett, aki Schumachert kezdte el támadni a 2. helyért.

    A mezőny közepén Frederik Vesti kezdte a legjobb a versenyt. A Mercedes junior dán pilóta a 14. helyről rajtolt és a 8. körre már a pontszerző 10. helyen haladt az első futamot megnyerő Arthur Leclerc előtt.

    A 11. körre Hauger előnye 2,5 másodpercre hízott, a Tridentnél versenyző Schumachernek pedig továbbra is védekeznie kellett Martins-nal szemben. Mögöttük a hetedik helyen autózó Jak Crawford kezdett el küszködni a gumijaival, ami miatt Collet meg is tudta előzni őt.

    A versenyzők „DRS vonatokba” kerültek, ami miatt a mezőny elején és a közepén sem láthattak a nézők túl sok előzést a pályán. Juan Manuel Correa egy túlzottan optimista manővert mutatott be Matteo Nanninivel szemben, ami miatt az olasz pilóta kisodródott a kavicságyba. Az amerikai-kolumbiai versenyző később egy 10 másodperces időbüntetést kapott a megmozdulásáért.

    A 22. körben jött a dráma, amikor Martins megpróbálta megelőzni Schumachert a döntött kanyarban, azonban ütköztek és a német pilóta a gumifalban között ki. Az eset miatt virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe. Martins a veszélyes manőveréért egy 10 másodperces büntetést kapott a steawrdoktól.

    A sorrend végül nem változott, Hauger nyert Novalak és Alexander Smolyar előtt. További pontszerzők: Doohan, Collet, Sargeant, Crawford, Vesti, Leclerc és Ayumu Iwasa.

    A sorozat utolsó versenyhétvégéjét Szocsiban rendezik majd meg és Hauger óriásinak mondható 43 pontos előnnyel várhatja a szezon utolsó három versenyét.

  • Austin helyett Szocsiban záródik az idei Formula 3-as évad

    Austin helyett Szocsiban záródik az idei Formula 3-as évad

    A Forma-1 és az FIA az FIA Formula 3-as bajnokság vezetőivel együtt jelentette be, hogy a sorozat szezonzáró három versenyét a COTA helyett az Oroszországban található Sochi Autodrom-on rendezik majd meg.

    A változást már a Formula 3 résztulajdonosai is elfogadták. Azért volt szükség a helyszín megváltoztatására, mert a jelenlegi járványhelyzetben eléggé nagy veszélyt jelentett volna a csapattagok és a versenyzők számára egy másik kontinensen levő hétvége és akkor a magas kiadásokról és az ezzel járó logisztikai kihívásokról még szót sem ejtettünk.

    A helyszíncsere miatt a Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye is versenyezni fog Szocsiban. A két alsóbb kategóriában három-három versenyt rendeznek majd, ami érdekes kihívást fog adni a szervezők számára, ugyanis így nagyon sűrű lesz a versenyhétvége programja.

    „Köszönöm az F1-nek, az FIA-nak, az összes csapatnak és a Szocsiban megrendezendő futam promótereinek is az együttműködést, hogy végbe mehetett az Austin-Szocsi csere” – nyilatkozta a Formula 2 és a Formula 3 ügyvezető igazgatója, Bruno Michel. „Örülök, hogy Oroszországba is eljutunk idén, azonban az Amerikai Egyesült Államok miatt szomorú vagyok, mert így nem láthatnak minket majd ott a nézők. Remélem, hogy a jövőben kárpótolhatjuk őket ezért.”

  • Martins nyert, a bajnokesélyesek nulláztak a második zandvoorti sprintfutamon

    Martins nyert, a bajnokesélyesek nulláztak a második zandvoorti sprintfutamon

    Az MP Motorsport pilótája, Victor Martins nyerte az FIA Formula 3 zandvoorti hétvégéjének második versenyét. A francia ezzel első győzelmét szerezte a sorozatban és ezzel közelebb került az két bajnoki éllovashoz, ugyanis Dennis Hauger és Jack Doohan is pont nélkül maradt a futam végén.

    A fordított rajtrácsnak köszönhetően az első futamon 12. helyen záró Ido Cohen pole-pozícióból. Az argentin fiatal nem tudta megőrizni az első helyet Clément Novalakkal szemben, aki a második helyről indult és már az egyes kanyarban az élre állt.

    A bajnokságot vezető Dennis Hauger is jól rajtolt és már az első körben elkezdett harcolni a csapattársával, Olli Caldwellel az 5. helyért. A norvég fiatal majdnem meg tudta előzni a britet a kettes kanyarban, azonban Caldwell nem hagyta magát és visszaverte csapattársa támadását.

    Az 4. kör kezdetén be kellett hívni a biztonsági autót Lorenzo Colombo balesetet miatt. A Campos olasz versenyzője egy bal első defekt következtében állította a falba az autóját. A sportbírók gyors munkájának köszönhetően már a 6. körben újraindulhatott a 24 körös verseny.

    Az újraindítás jól sikerült Novalaknak, azonban Cohennek már védekeznie kellett Frederik Vestivel szemben. A dán pilóta azonban nem hogy előre lépett a 2. helyre, hanem hátraesett a 4.-re, miután Victor Martins megelőzte őt a döntött kanyarban.

    Az MP Motorsport francia pilótája rögtön rávetette magát Cohenre, azonban első próbálkozása kudarcba fulladt. Mögöttük Jak Crawford és Jack Doohan bonyolódott csatába a 9-10. helyen. A két pilóta összeért az egyes kanyarban, de egyiküknek sem kellett idő előtt kiszállnia az autójából.

    Novalak a 10 körben hibázott, ami miatt az első kvartett nagyon közel került egymáshoz. Mivel mindenki egy másodpercen belül került egymáshoz, ezért nagyon nehéz dolga volt a fiatal pilótáknak, mert Zandvoortban az egyes kanyaron kívül nagyon nehéz előzni.

    Cohen lemaradt az élen álló Novalaktól, ami miatt a mögötte érkezők elkezdték támadni őt. Martin próbálta őt megelőzni, azonban hosszas próbálkozások után a 14. körben sikerült átvennie a Carlin argentin pilótától a 2. helyet. Ezután Vesti következett és egy magabiztos manőverrel vette át a 3. helyet Cohentől.

    Mindeközben az élen Martin utolérte a Tridentet erősítő Novalakot és a 16. körben az MP Motorsport versenyzője át is vette a vezetést. A 18. körben Hauger végül maga mögé tudta utasítani a csapattársát az 5. helyért. A norvég pilóta egy körrel később Cohent is megelőzte, így már a negyedik helyen haladt.

    A 20. körben Amaury Cordeel kicsúszott az egyes kanyarban és elásta magát a sóderágyban. Az eset miatt a biztonsági autót másodjára is be kellett hívni a pályára.

    Végül az utolsó két körre újraindították a futamot. A két Prema nagyon pórul járt, ugyanis miután összeértek Cohennel, defektet kapott és a versenyen mutatott jó formája a kukában landolt. A másik bajnokesélyes Doohan pedig kicsúszott, ami miatt ő is pont nélkül maradt.

    Martin nyert Novalak és Vesti előtt. Tovább pontszerzők: Caio Collet, David Schumacher, Caldwell, az első versenyt megnyerő Arthur Leclerc, Crawford, Matteo Nannini és Logan Sargeant.

  • Leclerc győzelmét hozta az első futam Zandvoortban

    Leclerc győzelmét hozta az első futam Zandvoortban

    A Prema pilótája, Arthur Leclerc nyerte az FIA Formula 3 első versenyét Zandvoortban.  A fiatal monacói mellett Logan Sargeant és  Ayumu Iwasa ünnepelhetett még a dobogón.

    A harmadik helyről rajtoló Arthur Leclerc repülőrajtot vett és még a jól startoló Logan Sargeantet is meg tudta előtni az első kanyarban a vezető helyért. A pole-ból rajtoló Amaury Cordeel öröme nem tarthatott sokáig, ugyanis egy ütközés következtében visszaesett a mezőny legvégére.

    A Prema monacói pilóta ezt követően megpróbálta lerázni magáról az amerikai versenyzőt, mielőtt a pilóták elkezdhették használni a DRS-t. Azonban a Charouz-t erősíitő Sargeant nem hagyta magát és képes volt tartani az ifjabb Leclerc tempóját az élen. Mögöttük két Hitech GP-s autó, Jack Crawford és Ayumu Iwasa érkezett, szorosan a nyomukban Caio Collet-val és Jack Doohannel.

    Leclerc és Sargeant csatája tovább folytatódott az élen a 7. körben, azonban az amerikai pilóta nem tudott előzni. Monacói riválisa ugyan ki tudta védekezni a támadást, de nagyon elfékezte az első kereket a Tarzan kanyarba menet.

    A két bajnoki rivális Doohan és Dennis Hauger is próbált pozíciókat nyerni. A Prema norvég pilótája 11 kör alatt a 13. helyről egészen a 8. helyre tudott felzárkózni és célba vette az ausztrál pilótát, aki ekkortájt a 6. helyen tanyázott.

    A 14. körre az első nyolc helye haladó pilóta egy másodpercen belül került egymáshoz és Hauger rögtön próbált is előzni, de kicsúszott a kavicságyba és pozíciót veszített Clément Novalakkal szemben.

    A 16. körben Jonathan Hoggard és Hunter Yeany ütközött össze egymással a kettes kanyar kijáratán, ami miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót. A pályabírók az SC fázis közben a pályára került sódert is megpróbálták eltakarítani.

    A száguldás a 21. körben indulhatott újra. Leclerc újraindítása jóra sikerült és meg tudta tartani az első helyet. Sargeant és Crawford azonban ütközött a második helyért folytatott csatában és Iwasa meg is tudta előzni a csapattársát a harmadik helyért.

    Hauger óriási csatába bonyólodott Martins-szal a 7. helyért, de a bajnokság éllovasa a négyes kanyarban meg tudta szerezni a pozíciót. A norvég pilóta a bátor manőverével Doohan mögé került, amivel elérte azt, hogy hiába végzett előtte közvetlen bajnoki riválisa, a leggyorsabb versenykörért járó két plusz pont miatt Hauger nem veszít pontot vele szemben a bajnokságban.

    Leclerc végül nyerni tudott, amivel megszerezte a második győzelmét a sorozatban. Mögötte Sargeant és Iwasa végzett még a legobb háromban. További pontszerzők: Crawford, Collet, Doohan, Hauger, Martins, Frederik Vesti és Olli Caldwell.