Két izgalmas és sok VSC-vel tarkított futamon vannak túl a Forma-2-es mezőny tagjai, ahol az ART Grand Prix mindkét pilótája pezsgőzhetett a dobogó legtetején.
Az időmérőt Alexander Albon nyerte, aki így az élről kezdhette meg a szombati fő futamot, amelyen nem kevesebb, mint négy virtuális biztonsági autós fázis is volt a 36 kör során.
Az élmezőnyből George Russel kapta el legjobban a startot, a negyedik helyről indulva sikerült két pozíciót is nyernie. Albon viszont nagyon rosszul jött el, több helyet is bukott.
Az első VSC-re nem is kellett sokat várni, Günther forgott meg a kettes kanyarban és elásta az autóját a kavicságyban. A zöld zászló után nem sokkal Russel át is vette a vezetést De Vriestől.
A 25.körben tudta le a kerékcseréjét Russel, és de Vries is, majd úgy tűnt, hogy a holland jobb tempóra lesz képes az új gumikon. Három kör elteltével jött a következő VSC fázis, miután Deletraz és Gelael ütköztek.
De Vries két körrel a vége előtt egy utolsó, kétségbeesett támadást indított a brit ellen, azonban az ötös kanyart elrontotta és ezzel gyakorlatilag el is döntötte a győzelem sorsát.
A Prema versenyzőjét Norris utolérte ugyan, de megelőzni már nem tudta, utóbbi a nyolcadik helyről indult.
Ghiotto végzett a negyedik helyen, míg az élről induló Albon csupán az ötödik lett. Ráadásul a verseny vége felé még Jack Aitken is szorongatta őt. Aitken és Norris remek pozícióját az segítette, hogy ők a lágyabb gumikon vágtak neki a futamnak.
Sette Camara a hetedikként haladt át a célvonalon, pedig az időmérőjét tönkre tette egy elektronikai hiba. Mögötte Artem Markelov végzett. A Russian Time pilótája már-már a szokásosnak tekinthető taktikát vitte véghez, messze ő töltötte a legtöbb időt a közepes gumikon.
A kilencedik helyen a másik Russian Time pilóta, Makino végzett, az utolsó pontot pedig Anotnio Fuoco kaparintotta meg.
Formula 2, Spanyol Nagydíj, első futam végeredménye
| POZ |
PILÓTA |
CSAPAT |
KÜLÖNBSÉG |
| 1 |
George Russell |
ART Grand Prix |
1:02:58.902 |
| 2 |
Nyck de Vries |
Pertamina Prema Theodore Racing |
+1.036 |
| 3 |
Lando Norris |
Carlin |
+1.760 |
| 4 |
Luca Ghiotto |
Campos Vexatec Racing |
+5.714 |
| 5 |
Alexander Albon |
DAMS |
+6.098 |
| 6 |
Jack Aitken |
ART Grand Prix |
+8.214 |
| 7 |
Sergio Sette Camara |
Carlin |
+9.830 |
| 8 |
Artem Markelov |
RUSSIAN TIME |
+20.857 |
| 9 |
Tadasuke Makino |
RUSSIAN TIME |
+23.950 |
| 10 |
Antonio Fuoco |
Charouz Racing System |
+25.289 |
| 11 |
Nirei Fukuzumi |
BWT Arden |
+29.150 |
| 12 |
Roy Nissany |
Campos Vexatec Racing |
+36.719 |
| 13 |
Roberto Merhi |
MP Motorsport |
+58.771 |
| 14 |
Nicholas Latifi |
DAMS |
+1 kör |
| – |
Sean Gelael |
Pertamina Prema Theodore Racing |
Kiesett |
| – |
Louis Deletraz |
Charouz Racing System |
Kiesett |
| – |
Arjun Maini |
Trident |
Kiesett |
| – |
Ralph Boschung |
MP Motorsport |
Kiesett |
| – |
Maximilian Gunther |
BWT Arden |
Kiesett |
| – |
Santino Ferrucci |
Trident |
Nem indult |
A vasárnapi sprint versenyen, a fordított rajtrácsnak köszönhetően Artem Markelov indulhatott az élről. A száradó pályán Jack Aitken remekül kapta el a rajtot és az első kanyarba már ő fordult elsőnek, míg a gumikat nem megfelelően felmelgítő Markelov több helyett is veszített.
Az ART Grand Prix pilótája nagyon hamar kiautózott egy tetemesebb előnyt, amit megduplázott a VSC, ami az ő számára a lehető legjobb ütemben jött ki. Ezt egyébként Nyck De Vries okozta.
Pár körrel később a két japán Fukuzumi és Makino ütközött, ami miatt a valódi biztonsági autó is a pályára gurult.
Aitken egy kisebb hibát leszámítva tökéletes versenyt futott, és a győzelmét a másik VSC fázis sem veszélyeztette. Így a Renault tartalékpilótája gond nélkül behúzta a győzelmet.
Mögötte azonban nem volt ilyen nyugodt futama Albonnak, akit szinte az egész futam során nagy nyomás alá helyzetett a bajnoki éllovas Lando Norris, de megelőzni nem tudta a thaiföldit.
Utánnuk komolyabb hátránnyal ért célba a Mercedes juniorja és a szombati győztes George Russel. Luca Ghiotto pedig az ötödik pozíciót szerezte meg.
Az egyetlen állva maradt Premával Sean Gelael a hatodik lett, pedig a verseny elején még meg is forgott.
Az olasz Anotnio Fuoco ismételten pontot szerzett a hetedik hellyel, őt Nicholas Latifi követte a célba.
A kanadai egyébként szintén remek versenyt futott, a 14.rajtkockából indulhatott csupán, viszont az utolsó körökben a nagyon visszaeső Artem Markelov szorongatta őt Deletraz-zal karöltve. Előzés viszont nem történt, így az utolsó pont Latifié lett.
Az összetettben Lando Norris vezet 80 ponttal, mögötte Alexander Albon 67-tel és George Russel 62-vel áll.
Formula 2, Spanyol Nagydíj, második futam végeredménye
| POZ |
PILÓTA |
CSAPAT |
KÜLÖNBSÉG |
| 1 |
Jack Aitken |
ART Grand Prix |
45:21.511 |
| 2 |
Alexander Albon |
DAMS |
+1.550 |
| 3 |
Lando Norris |
Carlin |
+2.864 |
| 4 |
George Russell |
ART Grand Prix |
+8.106 |
| 5 |
Luca Ghiotto |
Campos Vexatec Racing |
+11.109 |
| 6 |
Sean Gelael |
Pertamina Prema Theodore Racing |
+13.702 |
| 7 |
Antonio Fuoco |
Charouz Racing System |
+14.837 |
| 8 |
Nicholas Latifi |
DAMS |
+28.678 |
| 9 |
Artem Markelov |
RUSSIAN TIME |
+29.065 |
| 10 |
Louis Deletraz |
Charouz Racing System |
+29.437 |
| 11 |
Santino Ferrucci |
Trident |
+30.996 |
| 12 |
Maximilian Gunther |
BWT Arden |
+32.428 |
| 13 |
Arjun Maini |
Trident |
+33.236 |
| 14 |
Roy Nissany |
Campos Vexatec Racing |
+35.672 |
| – |
Roberto Merhi |
MP Motorsport |
Kiesett |
| – |
Ralph Boschung |
MP Motorsport |
Kiesett |
| – |
Sergio Sette Camara |
Carlin |
Kiesett |
| – |
Tadasuke Makino |
RUSSIAN TIME |
Kiesett |
| – |
Nirei Fukuzumi |
BWT Arden |
Kiesett |
| – |
Nyck de Vries |
Pertamina Prema Theodore Racing |
Kiesett |