Kategória: Formula 2

  • Távozik a McLaren fejlesztőversenyzője

    Távozik a McLaren fejlesztőversenyzője

    Sergio Sette Camara azonnali hatállyal távozott a McLaren Forma-1-es csapatától, ahol a fejlesztőpilóta szerepkörét töltötte be.

    A 21 éves brazil tavaly a Formula 2-ben versenyzett, itt az összetett negyedik helyén zárt a csapatbajnok DAMS színeiben.

    A jövője az IndyCar lehet, a tengerentúli sorozatban már be is jelentették a Carlinhoz, ahol honfitársával, Felipe Nasr-el osztozik majd a 31-es autón. Ez azt jelenti tehát, hogy egyelőre nem fog teljes szezont futni. De ott van neki a Formula E is, hiszen a GEOX Dragon tartalékversenyzője lett és minden bizonnyal be is mutatkozik majd az elektromos szériában, hiszen a csapat állandó versenyzője, Nico Müller kihagyja a new york-i fordulót DTM-es kötelezettségei miatt. Ekkor lesz ugyanis a német bajnokság norisringi versenye és a csapat ki máshoz nyúlna, ha nem a tartalékpilótához?

  • Sette Camarát nem érdekelte az újabb Formula 2-es idény

    Sette Camarát nem érdekelte az újabb Formula 2-es idény

    Teljes a Formula 2 idei mezőnye, amelyben vannak meglepő hiányzók. Ilyen például a brazil Sergio Sette Camara is, aki három évet töltött a sorozatban, de egy negyedik idény már nem igazán érdekelte őt.

    A korábbi Red Bull junior minden évben tudott javulni, először 12. majd, hatodik és tavaly pedig negyedik lett a Forma-1 előszobájában. Így gyakorlatilag mindenki biztosra vette, hogy 2020-ban is marad a sorozatban. Szóba is hozták Mazepin oldalán a Hitech-nél, végül azonban Luca Ghiotto lett ott a befutó.

    Sette Camara így jelen állás szerint nem fog idén versenyezni, de a Formula E-ben a Dragon istálló teszt- és tartalékpilótája lesz, és részt is vett az újoncok tesztjén is.

    A brazil pilóta a motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy nem a Dragonos szerepe miatt nem indul a Formula 2-ben.

    „A Formula E újonc tesztje ugyan ütközött az F2-es bahreini előszezoni teszttel. De azt gondolom, hogy azon teszt kihagyása nem került volna sokba nekem, és könnyen versenyezhettem volna ott. Nem ez volt a távol maradásom fő oka, voltak még egyéb más tényezők is, de ezeket szeretném inkább megtartani magamnak. Nem lenne helyénvaló megosztanom ezt másokkal, egyszerűen a dolgok nem igazán jöttek össze, de másfelől pedig már érdektelenné is vált számomra a sorozat.” – kezdte.

    „Már három évet eltöltöttem ott, megvan a szuperlicenszem is, és egy bizonyos ponton, ha sok időt töltesz egy helyen akkor befásulsz. Máshol talán lesz jobb lehetőségem.” – tette hozzá.

    A McLaren tavalyi tesztpilótáját váratlanul érte a megkeresés az elektromos sorozatból.

    „Novemberben kaptam egy e-mailt Jay Penske-től, talán közvetlenül Rijád előtt, hogy ilyen szerepkörben legyek a csapatnál. Sok emberrel beszéltem a csapatból, a dolgok könnyedén mentek, hamar meg is született az egyezség. Nagyon boldog voltam, mert mindig is érdekelt a Formula E, illetve azért is, mert a szezon egy furcsa időszakban kezdődik. Ha nem kezdesz el beszélni vagy tárgyalni a csapatokkal már nagyon korán, mondjuk májusban, akkor könnyen kieshetsz a pikszisből. Így egy héttel a rijádi szezonnyitó előtt nulla esélyt láttam, hogy kapok bármiféle ajánlatot. De jött ez, amire egyáltalán nem számítottam.” – mesélte.

  • A Williams tartalékosa is rajthoz áll az Ausztrál Nagydíj betétfutamán

    A Williams tartalékosa is rajthoz áll az Ausztrál Nagydíj betétfutamán

    A Williams kötelékében álló Jack Aitken rajthoz áll a jövő hétvégi Forma-1-es Ausztrál Nagydíj egyik betétfutamán, az S5000 bajnokság idénynyitóján.

    A 24 éves brit teljes állásban a Formula 2-ben versenyez a Campos csapatánál, az S5000-ben ez csak egy egyszeri beugrás lesz.

    A mezőnyben rajta kívül lesz még egy-két ismert név. Ott lesz a griden a 2005-ös Ausztrál Nagydíj győztes, Giancarlo Fisichella és a legtapasztaltabb F1-es, Rubens Barichello is.

    „Mindenfajta autót és versenyt szeretek, szóval alig várom, hogy megtapasztaljam, milyen az S5000 és az itt használt V8-as motor egy olyan fantasztikus pályán, mint Ausztrália” – lelkesedett Aitken. „Remek pilóták vannak a mezőnyben, beleértve néhány F1-es legendát. Biztos vagyok benne, hogy nagyon emlékezetes alkalom lesz ez.”

  • Schumacher egyértelművé tette a céljait a 2020-as szezonra

    Schumacher egyértelművé tette a céljait a 2020-as szezonra

    Mick Schumacher a második szezonját kezdi meg a Formula 2-ben, és ugyan ő is érzi, hogy nem azt nyújtotta, mint amiben sokan reménykedtek, az ifjú német magasra rakta magának a lécet az idei szezonban. Ezzel a családnévvel azonban nagyok az elvárások, és az első évében nem is tudta megcsillogtatni a tudását, és újoncként csak a 12. lett, és csak egyszer nyert. Mick azonban bízik a jó szerencséjében 2020-ban, és az elmenők közé képzelné magát. Erről beszélt a Speedweeknek:

    „A lehető legjobb helyen akarok végezni idén, de minimum az élmenők között akarok lenni.”

    Reménykedik benne, hogy olyan eredményt tud majd elérni, amellyel már a Forma-1-be kerülhet, hiszen egyelőre még nem ért a királykategóriába, és jelenleg további tapasztalatokat szerez a Formula 2-ben, így még ennyit tett hozzá:

    „Persze jó lenne már a Forma-1-ben lenni, de jól is elsülhet egy extra év a junior kategóriában, hiszen több tapasztalatra tehetek szert.”

  • Szirotkin F2-es tesztre ugrik be

    Szirotkin F2-es tesztre ugrik be

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Szergej Szirotkin Formula 2-es tesztre fog beugrani, ahol az ART GP autóját vezetheti majd.

    Az orosz a Renault junior Christian Lundgaardot fogja helyettesíteni, aki karanténba került, mivel éppen Tenerifén edzőtáborozott, ahová szintén eljutott a koronavírus.

    A teszt március 1-től 3-ig zajlik és Bahreinben rendezik meg. Gyakorlatilag ez az F2-esek előszezoni tesztje.

    „Nagy örömmel fogadtam az ART Grand Prix ajánlatát” – mondta a tavaly júniusi Le Mans-i 24 órás óta nem versenyző Szirotkin. „Elismerem, nem számítottam rá. Szeretném megköszönni a csapatnak, hogy engem választottak a sok pilóta közül és hogy bíznak bennem. Nagy örömmel ülök vissza egy versenyautóba és megpróbálok majd jó munkát végezni. Igyekszem az új szabályoknak és gumiknak megfelelően fejleszteni a gépet.”

  • Lundgaard karanténba került, ki kell hagynia a Formula 2 tesztjét

    Lundgaard karanténba került, ki kell hagynia a Formula 2 tesztjét

    A Renault és az ART Grand Prix csapat egy hivatalos közleményben jelentette, be, hogy Christian Lundgaard biztosan nem lesz majd ott a Formula 2 tesztjén, ami március 1-től 3-ig fog tartani.

    Az előző hét folyamán a 18 éves dán pilóta a Renault akadémiája által szervezett edzőtáborban vett részt Tenerifén. Azonban balszerencséjére a spanyol szigeten is kitört a koronavírus, és a Renault fiataljai pont a vírus gócpontjának számító hotelban szálltak meg.

    Lundgaardot több egészségügyi szakértő is megvizsgálta már és egyáltalán nem mutatta a jeleit a COVID-19 koronavírusnak, azonban a helyi kormányzat előírásai alapján minden hotelban tartózkodó személynek karanténban kell lennie két hét erejéig, ugyanis feltehetően ennyi idő a világjárványt okozó vírus lappangási ideje.

    Egyelőre csak a dán fiatal pilótáról adott ki közleményt a francia istálló és leendő Formula 2-es csapata, így a többi Renault junior pilótáról nincs semmi információ, hogy nekik is karanténba kell menniük vagy sem.

  • Sato a Trident versenyzője lesz, teljes lett a Formula 2 mezőnye

    Sato a Trident versenyzője lesz, teljes lett a Formula 2 mezőnye

    A Formula 2-es Trident istálló hivatalosan is bejelentette, hogy Marino Sato lesz Roy Nissany csapattársa az idei szezonban. Ezzel pedig teljessé vált a mezőny.

    A 22 fős mezőnyből utoljára a japán Sato neve vált ismertté. A 20 éves pilóta a tavalyi év utolsó futamain már a Campos színeiben bele kóstolhatott a Forma-1 előszobájába. Ezen kívül az EuroFormula Open sorozatban indult, ahol bajnok is tudott lenni egy éve.

    Korábban pedig a Formula 3-as Európa Bajnokságban is indult.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy 2020-ban csatlakozhatok a Trident Formula 2-es csapatához. Nagyra értékelem mindenki erőfeszítését, aki hozzájárult ehhez. Rengeteget jelent számomra, hogy itt versenyezhetek és természetesen a jövőm számára is fontos. Alig várom már a startot.” – mondta a bejelentés kapcsán Sato.

    A csapatvezető Giacomo Ricci pedig a következőt mondta:

    „Marino egy fiatal pilóta, kevés tapasztalattal rendelkezik a Formula 2-höz hasonló versenyképes sorozatokban. Tavaly decemberben Abu Dhabiban a teszten igencsak lenyűgözte a technikai stábunkat a munkájával és a télen is minden tőle telhetőt megtett azért, hogy javuljon.”

    Sato csapattársa a Williams tartalékversenyzője Roy Nissany lesz.

    A 2020-as Formula 2-es mezőny csapatai és versenyzői

    Csapat Versenyzők
    DAMS Sean Gelael

    Dan Ticktum

    UNI-Virtuosi

    Guanyu Zhou

    Callum Ilott

    ART Grand Prix

    Marcus Armstrong

    Christian Lundgaard

    Carlin

    Yuki Tsunoda

    Jehan Daruvala

    Campos Racing

    Jack Aitken

    Guilherme Samaia

    Charouz Racing System

    Louis Deletraz

    Pedro Piquet

    MP Motorsport

    Nobuharu Matsushita

    Felipe Drugovich

    HWA Racelab

    Artem Markelov

    Giuliano Alesi

    Prema Racing

    Mick Schumacer

    Robert Schwartzman

    Trident

    Roy Nissany

    Marino Sato

    Hitech Grand Prix Luca Ghiotto

    Nikita Mazepin

     

  • Red Bull junior lett Daruvala és a Formula 2-ben folytatja

    Red Bull junior lett Daruvala és a Formula 2-ben folytatja

    A Formula 3 tavalyi bronzérmese, az indiai Jehan Daruvala a Formula 2-es Carlin istálló színeiben folytatja, emellett pedig a Red Bull junior programjának is a tagja lett.

    A Force India korábbi protezsáltjának a csapattársa egy másik Red Bullos növendék, Yuki Tsunoda lesz a brit gárdánál.

    „Nagyon büszke vagyok, hogy Red Bull juniorként vághatok neki a szezonnak, ami természetesen plusz nyomást fog jelenteni, de szerintem megvan mindenem a jó teljesítményhez, így ez csak tőlem függ majd.” – nyilatkozta a 21 éves indiai.

    Deruvala 2015 óta forma autózik, és szinte minden sorozatban élmenőnek számított. Először a Fromula Renault 2.0-ban harcolt a bajnoki címért, majd 2017-ben és 18-ban a Formula 3 Euórpa Bajnokságban szerepelt – ahol szintén a Carlin versenyzője volt – és mindkét évben tudott futamot nyerni és a top10-ben zárta a bajnokságot.

    Az összevont F3-ban pedig tavaly a domináns Prema versenyzőjeként végig harcban volt a bajnoki címért, végül azonban a harmadik lett.

    „Örömmel üdvözöljük újra a csapatunkban Jehant, aki már a harmadik idényét fogja nálunk tölteni. A tavalyi Formula 3-as teljesítménye igencsak lenyűgöző volt. Kétségkívül sokat kell még tanulnia – egyrészt a sokkal erősebb autót, másrészt pedig az új 18 colos abroncsokat is – ám csapatként készen állunk ezekre a kihívásokra.” – mondta a Carlin csapatvezetője Trevor Carlin.

    Daruvala a nyolcadik Red Bull kötődésű fiatal 2020-ban, a már említett csapattárs Yuki Tsunoda mellett. Rajtuk kívül a Super Formulában Jüri Vips, az F3-ban Liam Lawson, Dennis Hauger, és Jack Doohan, a Formula 4-ben pedig Jack Crawford és Johnny Edgar képviseli majd a bikákat.

    Ezzel a bejelentéssel már csak a Trident istálló felállása hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a Formula 2 idei mezőnye.

  • Matsushita marad az F2-ben: A Honda ülést ajánlott, de a célom az F1

    Matsushita marad az F2-ben: A Honda ülést ajánlott, de a célom az F1

    Az MP Motorsport hivatalosan bejelentette, hogy a brazil Felipe Drugovich mellett Nobuharu Matsushita versenyez náluk idén a Formula 2-ben. A holland csapat egy tapasztalt pilótát szerződtetett a japán személyében, aki már nagyon éhes a sikerre.

    Matsushita 26 éves, tehát a mezőny legtapasztaltabbjai közé tartozik, konkrétan az ötödik szezonját kezdi meg a Forma-1 előszobájában. 6 győzelemig és 14 dobogóig jutott eddig, versenyzett néhány topcsapatnál is, mint az ART vagy a Carlin. Most azonban még ad magának egy utolsó esélyt a Forma-1 elérésére az MP Motorsportnál. Merthogy ez nála a prioritás, hiába hívta a Honda a Super Formulába, ahol 2018-ban egyébként egy fél évadot már lehúzott.

    „A Honda ülést ajánlott a Super Formulában és a Super GT-ben idénre még tavaly év végén, de a célom továbbra is a Forma-1” – árulta el a Motorsport.comnak. „Ez lesz az ötödik szezonom a Formula 2-ben, de készen állok, hogy minden versenyen a győzelemért szálljak harcba és küzdjek a bajnoki címért.”

  • Aitken és Samaia alkotja a Campos párosát a Formula 2-ben

    Aitken és Samaia alkotja a Campos párosát a Formula 2-ben

    Készülhet a harmadik F2-es idényére is Jack Aitken, aki marad a Campos versenyzője és egy újonc brazil csapattársat kap maga mellé Guilherme Samaia személyében.

    A brit-koreai Aitken most télen hagyta ott a Reanult-ot és lett a Williams tartalékversenyzője.  Első Formula 2-es évében 2018-ban az ART versenyzőjeként 11.lett a pontversenyben, miközben a csapattársa George Russell megnyerte a bajnokságot.

    Tavaly szerződött a Camposhoz, ahol már jobb idényt futott és végül ötödik lett, három győzelemmel és négy dobogós hellyel.

    „Tavaly az ötödikek voltunk a pontversenyben, de tudtunk harcolni győzelmekért és a bajnoki címért az egész szezon során, így igyekszünk újra így szerepelni: építve arra a szezonra miközben lépésről-lépésre fejlődünk. Remek munkát végeztünk egy éve, amikor kihívás elé tudtuk állítani a nagyobb csapatokat és tudtunk három versenyt is megnyerni. Idén ezt a munkát visszük tovább, amivel remélhetőleg több győzelem és akár a bajnoki cím is fog járni.” – nyilatkozta Aitken.

    A csapattársa pedig a brazil Guilherme Samaia lesz, aki 2015-ben a brazil F3-ban kategória bajnok lett, majd 2017-ben abszolút első. Ezután jött Európába, ahol az Euroformula Open sorozatban versenyzett, 2018-ban egy dobogóval a harmadik lett, míg tavaly egy fél szezont teljesített, és szintén egyszer állt dobogóra.

    „Úgy érzem, hogy nem is lehetnék jobb helyen ebben a bajnokságban. A Campos Racing elég erős eredményeket tudott felmutatni tavaly és az egész története során is. Nagyon profi és megbízható csapat. Szerencsés vagyok, hogy egy ilyen tapasztalt istálló és csapattársam lehet. Rengeteget fogok tanulni. Biztos vagyok benne, hogy együtt egy erős szezont tudunk majd produkálni.” – fogalmazott az újonc.

    Samaia egyébként már az eddig ismert mezőny nyolcadik debütánsa lesz az idei Formula 2-ben.