Kategória: Formula 2

  • Íme a Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptára

    Íme a Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptára

    Miután végre hivatalosan is kiadták a változtatott Forma-1-es versenynaptár első részét – ami csakis kizárólag európai helyszíneket tartalmaz – a két alsóbb kategória, a Formula 2 és a Formula 3 versenynaptárát is bejelentették.

    Mindkét bajnokság Bahreinben vette volna kezdetét a március 20-tól 22-ig tartó versenyhétvégével, azonban a koronavírus járvány miatt el kellett halasztani a hétvégét és kötelező szünetet kellett elrendelni csakúgy, mint az összes többi bajnokságban.

    Azóta az F2 és az F3 közösen elemezte a helyzetet a Forma-1-gyel – akik szorosan együttműködnek számos európai szervezettel és az FIA-val. Mindezt azért tették, hogy a lehető leghamarabb képesek legyenek elkészíteni a módosított versenynaptárat, hogy visszatérhessenek a versenyzéshez.

    A Forma-1 által kiadott közlemény kimondja, hogy az egészség és a biztonság lesz a lefontosabb tényezők ezen események megrendezése során. Ebből következik, hogy szigorú szabályozások lesznek érvényben a helyszíneken, az előbb említett kritériumok biztonsága érdekében. Ezen szigorú rendelkezések nem csak a Forma-1-re, hanem a Formula 2-re és a Formula 3-ra is érvényesek lesznek.

    „Először is szeretném megköszönni a Forma-1 vezetőinek és az FIA-nak, hogy képesek voltak megálmodni ezt a versenynaptárat,” – mondta a két kisebb kategória ügyvezető igazgatója, Bruno Michel. „Örömmel tölt el, hogy a Forma-1 mellett a Formula 2 és a Formula 3 is folytatódhat az első nyolc kijelölt versenyhelyszínen.

    „Az viszont sajnálatos, hogy ezeken a versenyhétvégéken nem lehetnek jelen a szurkolók, azonban örülünk annak, hogy a televízió képernyőin keresztül nyomon követhetik majd a sorozatokat és újra szurkolhatnak kedvenceiknek.

    „Biztosítok mindenkit, hogy a 2020-as szezon Monza után is folytatódni fog. Amint lehet, be fogjuk jelenteni a szezon második felének versenyeit.”

    A két sorozat versenynaptára teljes mértékben megegyezik a Forma-1 versenynaptárával, azonban ezen szériákban minden versenyhétvégén két versenyt szoktak rendezni: egy fő és egy sprintversenyt.

  • Nem lesz egyszerű Schumachernek jövőre az F1-be kerülnie

    Nem lesz egyszerű Schumachernek jövőre az F1-be kerülnie

    Mick Schumacher nem adja fel célját, hogy a Forma-1-be kerüljön, annak ellenére sem, hogy az idei Formula 2-es szezon is csúszik a koronavírus járvány miatt.

    Ez a szezon pedig kulcsfontosságú a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia számára, ha jövőre debütálni szeretne az F1-ben. Erre a szóbeszéd szerint leginkább az Alfa Romeo színeiben lehet lehetősége.

    Azonban ha nem lesz értékelhető szezon idén, ráadásul jó eredménnyel, akkor nem tudják Micket a Ferrari Academy-ből az F1-be emelni. Legalábbis egyelőre.

    „Remélhetőleg hamarosan megtörténik, de hosszú és bonyolult folyamat bejutni oda (az F1-be).” – felelte Mick az F1-Insider.comnak az Under Armour Instagramos kérdezz-felelekjében.

    Minden versenyzőt rosszul érint ez a hosszú kényszerszünet, de persze Mick is egyetért azzal, hogy jó döntés volt a versenyek lefújása.

    „Persze először ez egy sokk volt, de ez volt a helyes döntés.” – mondta. „Olyan méreteket öltött ez (a vírus), amit nem láthattunk előre. Szóval határozottan az volt helyes döntés.”

    „Mindannyiunknak meg kell próbálnunk otthon lefoglalnunk most magunkat.”

    A Formula 2-es szezon a tervek szerint július elején, Ausztriában indul majd a Forma-1-gyel és az F3-mal együtt.

  • Ferrari Akadémia: Mick Schumacher kollégái és egyben vetélytársai

    Ferrari Akadémia: Mick Schumacher kollégái és egyben vetélytársai

    Sokan vannak, akik ugyanarra a helyre pályáznak, mint Mick Schumacher. Hacsak nem nyújt valami rendkívülit, veszélyben az F1-es álma.

    Nem véletlenül figyelmeztette Johnny Herbert az ifjú németet. Vele egy szinten áll két olyan ferraris pilóta is, akiknek már megvan a szükséges pontjuk ahhoz, hogy debütálhassanak a Forma-1-ben. Ha a következő szezonban nem tud teljesíteni, lesz más, aki lecsapjon a lehetőségre.

    A tapasztabbak: ?? Callum Ilott és ?? Giuliano Alesi

    A két versenyző közül még egyikük sem nyert semmilyen bajnokságot, mégis a Ferrari támogatásának köszönhetően eljutottak a Formula 2-ig. Nem volt zökkenőmentes az útjuk, Ilott az F3-as Európa-bajnokságban ragadt ott három évig, míg az ifjabb Alesi a GP3-ban töltött el ugyanennyi időt. A páros tavaly debütált az F2-ben, és igaz, csak a 11. és 15. helyet tudták megszerezni a bajnokságban, szemben Schumacher 12. helyével. Idén mindketten új csapatnál mutathatják majd meg tudásukat.

    F2-es újoncok: ?? Robert Schwartzman és ?? Marcus Armstrong

    A tavalyi Formula 3 arany- és ezüstérmese az elmúlt pár évben egymást kergetve jutottak keresztül a kisebb kategóriákon, és bár általában picit Shwartzman volt előrébb, Armstrong több tengerentúli sorozattal a háta mögött nagyobb tapasztalatra tett szert. Ezzel licenszpontok tekintetében utol is érte orosz kollégáját, igaz, nincs félnivalójuk, mindketten bőségesen eleget gyűjtöttek már. Shwartzman jövőre Mick Schumacher csapattársa lesz, ez jó összehasonlításra ad majd lehetőséget kettejük között.

    Szintén nagy névvel: ?? Enzo Fittipaldi és ?? Arthur Leclerc

    Már a Ferrari akadémiáján sem csak Mick Schumachernek vannak versenyző rokonai. Emerson unokája, Enzo Fittipaldi egy évvel Armstrong után nyerte meg az olasz F4-es bajnokságot, és lett harmadik a németeknél, most az F3-re készül. Arthur Leclerc idén télen csatlakozott az olaszokhoz, német F4-es harmadik helyét követően. A virtuális pályán már csatázott bátyjával, a valóságban még a Formula Regional Európai Bajnokság mezőnyét erősíti.

    Még feltörekvőben: ?? Gianluca Petecof

    Szintén ebben bajnokságban indul majd a brazil Gianluca Petecof. Tavaly F4-es szinten egy bajnoki 2. és egy 5. helyett szerzett az olasz, illetve a német sorozatban, mindkétszer a Red Bull reménysége, Dennis Hauger mögött.

    Az utóbbi időben felerősödtek a pletykák Vettel Ferraritól való távozásáról, így kérdéses, ki léphet a helyébe. Sainz, Ricciado, de még Perez nevét is emlegetik, hogy kiköthetnek a Scuderiánál, amennyiben Giovinazzit nem léptetik előre az Alfa Romeótól.

    Akár így, akár Räikkönen esetleges visszavonulásával – idén jár le a szerződése – felszabadulhat hely a svájciaknál, erre pedig jó eséllyel pályázhatnak Ferrari juniorjai. Az időzítés tehát megfelelő lehet, hogy hamarosan új pilóta debütáljon a Forma-1-ben.

  • A koronavírus áldozata lett Robert Shwartzman édesapja

    A koronavírus áldozata lett Robert Shwartzman édesapja

    A feltörekvő orosz versenyző, Robert Shwartzman édesapja, az üzletember Mikhail elhunyt koronavírus fertőzésben. A kétszeres olasz gokartbajnok, Lorenzo Travisanutto így fejezte ki az Instagramon kegyeletét egykori versenytársa felé:

    „Fogadd az őszinte részvétemet barátom. Csak elképzeléseim lehetnek arról, hogy mennyit jelentett neked az édesapád. Olyanok voltunk, mint egy család, és most is veled vagyok Robert. Isten veled Michael.”

    Egy nappal korábban Robert Shwartzman azt posztolta ki magához, hogy édesapja is COVID-19 fertőzött, de aztán a bejegyzés törlésre került. Shwartzman a Ferrari junior pilótája, illetve a tavalyi Formula 3 bajnok. 2020-ban már a Formula 2-ben indul, Mick Schumacher csapattársaként, a Prema Racingnél.

    Oroszországban április 18-án 36793 ismert koronavírusos esett mellett 313-an hunytak el a fertőzésben.

    https://www.instagram.com/p/B_IqcbnFbjT/

  • Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    A múltkori kitekintés után nézzük, mi a helyzet a legnagyobb junior programban, íme a Red Bull Junior Team!

    Amikor a juniorokról beszélünk, Helmut Markót és a Red Bullt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első és leghatékonyabban működő akadémia az övék. Egy bajnok, három futamgyőztes, és hat dobogós eddig a mérlegük.

    Marko híres kegyelmet nem ismerő stílusáról, így talán nem meglepetés az, hogy kevesen érik el a királykategóriát. Az utóbbi évben Lucas Auer (Gerhard Berger unokaöccse) és Dan Ticktum is elhagyni kényszerült a bikásokat.

    A kialakult hiányt téli igazolásokkal pótolták, a visszavett, és Super Formulába átirányított Sette Camarán kívül a néhai Force India protezsáltja, Jehan Daruvala; és az e-sportok világából érkező, de már bajnokságokat nyerő Igor Fraga lett tagja a Red Bull akadémiájának.

    Most hogyan néz ki az istálló háza-tája:

    F1-es szereppel: ?? Sébastien Buemi és ?? Sérgio Sette Camara

    Svájc eddig utolsó F1-es pilótáját (Grosjean ugyan Genfben született, de francia színekben indul) továbbra is a Red Bull hivatalos tartalék- és tesztpilótájaként nevezték meg, immáron tizedik éve.

    Brazil kollégája idén kapta ezt a szerepet, bár Buemihez hasonlóan ő is kettős versenyprogramot tervezett be magának.

    Közel, de még nem eléggé: ?? Jüri Vips, ?? Yuki Tsunoda és ?? Jehan Daruvala

    Az itt szereplők már vezethetnének F1-es autót, rendelkeznek a szabadedzéseken való részvételre jogosító 25 licenszponttal, de még nem tagjai egyik csapat keretének sem.

    Jüri Vips tavaly 4. lett a Formula 3-ban, majd év végétől átnyergelt ő is a Super Formulára, így egy lépcsőfok kihagyásával igyekszik elérni a hőn áhított célt.

    Yuki Tsunoda, ez nem titok, a Honda támogatásával landolt a Red Bullnál. Japán F4-es bajnoki címe után, tavaly az F3-ban kilencedik lett egy győzelemmel és három dobogóval. Ezután került fel az F2-be.

    Jehan Daruvala, még a Force India tehetségvadászatából kerül nemzetközi porondra. A csapat átalakulásával azonban most úgy tűnik, az F3 tavalyi bronzérmese az energiaitalosoknál találhat új otthonra.

    F3: ?? Liam Lawson, ?? Dennis Hauger, ?? Jack Doohan és ?? Igor Fraga

    Mindannyian F3-as versenyzők, és mindannyian a motorsport bölcsőjének számító Nyugat-Európán kívülről. A Red Bull tényleg kivetette rájuk a hálóját.

    Liam Lawson 2018-ban jött át Európába versenyezni. Tavaly nem alkotott nagyot az F3-ban, de a csapatváltás talán segít neki, hogy előreléphessen majd. Eddig Európán kívüli téli versenyeken szorgalmasan gyűjtötte a licenszpontokat.

    Dennis Hauger lenne az első norvég F1-es, és ehhez megfelelően is teljesít. F4-es szinten eddig a briteknél negyedik, a németeknél második, az olaszoknál pedig első lett. Marko is jó véleménnyel van róla.

    Jack Doohan (a motorversenyző Mick fia) az ázsiai F3-as bajnokság második helyével érkezik majd meg Európába.

    Igor Fraga az FIA által támogatott Gran Turismo, és a McLaren által szervezett virtuális bajnokságok megnyerése után kapott lehetőséget, hogy a való életben is volán mögé ülhessen, de az F1-es e-bajnokság döntőjében is megfordult.

    Jelenleg ők vannak, akik a Forma-1 valamelyik nevelőszériájába kerültek, úgy tűnik, most minden lépcsőfokon vannak többen is. Hogy lehetőségük lesz-e az F1-ben, az még attól is függ, lesz-e üres ülés. De ha nem is, érdemes odafigyelni rájuk, ha esetleg feltűnnek egy másik sorozatban.

  • Ti kértétek! Megvizsgáljuk, ki van az F1 kapujában!

    Ti kértétek! Megvizsgáljuk, ki van az F1 kapujában!

    A keddi instagramos kérdezz-felelek során jónéhányan kérdeztetek az új pilótákról. Most adunk egy kis ízelítőt, ki lehet „F1-es anyag”.

    Ricciardo már előrevetítette, annak ellenére, hogy nincs akció a pályán, 2020-ban így is mozgalmas lesz a pilótapiac. Ugyan az F1-eseknél nem, de a fiataloknál nagy mozgás volt a télen, főleg a Williams és a Red Bull „vásárolt be”.

    Azt ugyan nem tudni, kinek a helye szabadulhat fel, de az mindenképpen érdekes, hogy mindössze hat pilóta rendelkezik szerződéssel 2021-re. Igaz, nehéz lenne elhinni, hogy Hamilton ne találna magának ülést, vagy Stroll nem indulhatna apja csapatánál.

    Most azonban nem ez a kérdés, ki megy, hanem az, ki van közel ahhoz, hogy felkerülhessen. Ehhez általában elengedhetetlen egy F1-es csapat támogatása, és persze a szponzori háttér sem árt.

    Ez a lista nem feltétlenül felel meg ezeknek, azonban az itt szereplők két tekintetben jobbak: versenyeztek már az F2-ben és megvan az elegendő szuperlicensz pontjuk. Fontos megjegyezni azonban nyilvánosan sehol sem vezeti az FIA, ki hol tart a pontvadászatban, így csak a saját számításainkra hagyatkoztunk.

    Nyck de Vries, ?? Hollandia

    Az F2 tavalyi bajnoka, jelenleg az Formula E-ben tengeti mindennapjait. Úgy tűnik, ott meg is találta a helyét, a Mercedesnél. Wolff szerint azonban látjuk még F1-es autóban. A hosszútávú autózásban is kipróbálta magát, van der Garde mellett, egy LPM2-es győzelmet is szerzett.

    Luca Ghiotto, ?? Olaszország

    Olasz létére sosem volt a Ferrari Akadémia tagja, igaz, sokáig a Prema színeiben versenyzett, majd 2014-ben a másik olasz utánpótláscsapattal, a Tridenttel mutatkozott be a GP3-ban, rögtön pole pozícióval. Ott második évében lett bajnoki ezürtérmes, és lépett eggyel feljebb. Tavalyi év végi harmadik helyezése a legjobb, négy év alatt mindössze hat győzelmet szerzett. Tavaly búcsút mondott a sorozatnak, hogy a WEC-ben menjen egy futamot, majd az újonc Hitech-kel mégis visszatérne idén.

    Artem Markelov, ?? Oroszország

    Ő még Ghiottónál is nagyobb F2 veterán, öt teljes szezont húzott le a Forma-1 előszobájában. Ebből kiemelkedik 2017-es második helye, akkor Ghiotto oldalán csapatbajnoki címet szerzett, de kikapott Charles Leclerc-től az egyéni táblán. 2018-ban a Renault tesztpilótája volt, Szocsiban teljesíthetett egy szabadedzést is. Tavaly felejthető szezont futott a Super Formulában, de beugrott az F2-be is. Ebben a szezonban lejárnak a pontjai (három év után évülnek el), így muszáj lenne pótolnia, hogy továbbra is esélye legyen az F1-re.

    Sérgio Sette Câmara, ?? Brazília

    Az F2-ben három szezont húzott le, három különböző csapatnál. Végig javuló tendenciát mutatott, tavaly negyedik lett. 2016-ban a Toro Rosso, tavaly a McLaren tesztpilótája volt. Bár a Red Bull 2017-ben egyszer már kirúgta, idén visszavette mindkét csapat tesztpilótájaként. Japánban, a Super Formulában versenyez majd idén, emellett az IndyCarban osztozik majd egy ülésen Felipe Nasr-ral. Vezetett már F1-es autót négy éve, a silverstone-i teszten a Toro Rosso volánja mögé ülhetett.

    Jack Aitken, ?? Egyesült Királyság ??

    A félig koreai pilóta 2015-ben ahol elindult, ott nyert is, azóta a 2017-es GP3-as ezüstérmén kívül nem végzett semmilyen bajnokságban az ötödiknél jobb helyen. 2016-tól a Renault Sport Akadémia tagja, tavaly két tesztpilótai év után váltak el útjaik, és szerződött a Williamshez tartalékosnak. Tavaly három győzelemmel zárt, idén is az F2-es mezőny tagja. Markelovhoz hasonlóan az ő pontjai is elévülnek idén.

    Érdemes hozzátenni, ez csak a torta egy kis szelete. Sokan vannak még, akik egy-egy csapat körül megtalálhatóak. Ez most csak egy kis szemelvény.

  • A Renault megnevezte Ricciardo potenciális utódját

    A Renault megnevezte Ricciardo potenciális utódját

    Cyril Abiteboul egy fiatal versenyzővel folytatná, ha Daniel Ricciardo nem maradna a Renault-nál 2021-ben.

    Az ausztrál már korábban beszélt arról, ő a különleges helyzet ellenére nem változtat a hozzáállásán, ami a szerződéseit illeti.

    Miután a tavalyi szezon nem úgy sikerült, ahogy elképzelte, sokan úgy vélik, az idén lejáró szerződését nem fogja meghosszabbítani a franciáknál. Helyette Bottas vagy Vettel helyére pályázna inkább.

    A távozásáról szóló pletykákat pedig nem más támogatja, mint jelenlegi csapatfőnöke, Cyril Abiteboul. Amikor bejelentették Ocon kétéves szerződését, már arról beszélt, 2021-re egy fiatal pilótával párosítanák össze.

    „Fontos volt, hogy kihasználjuk a Daniel szerződtetése által kínálkozó lehetőséget, ezt a döntést nem bántuk meg. Most azonban úgy gondoljuk, nem ártana egy kis vérfrissítés.” – mondta akkor Abiteboul.

    „Ez egy trend, ami több csapatnál is megfigyelhető. Sok fiatal van az akadémiánkon, remélhetőleg egyiküket be tudjunk ültetni az autóba 2021-ben. Ezt két évvel korábban még nem tudtuk volna megtenni, most már vagyunk annyira érettek csapatként, hogy megbirkózzunk egy újonccal.”

    A csapatfőnök már meg is nevezte, szerinte ki lenne az ideális jelölt. Vettel szerződtetését sem zárta ki, de kitart amellett, hogy egy fiatal pilótát keresnek.

    „Figyelembe kell vennünk, hogy van egy programunk is, ami az utánpótlást biztosítja. 2016-ban indítottuk el, és az volt a célunk, hogy 2021-ig eljuttassunk valakit a Forma-1-ig. Most itt van nekünk Christian Lundgaard, ő is egy opció többek között.”

    A dán Lundgaard idén az ART csapatában indul az Formula 2-ben. Tavaly az F3-ban hatodik lett, egy győzelemmel és két dobogóval. Rajta kívül a csapat tesztpilótája, a szintén F2-ben induló Guanyu Zhou, illetve a Formula 3-as Oscar Piastri és Caio Collet, valamint a Formula Renault Eurocupban induló Hadrien David a Renault Sportakadémia tagjai.

  • Veszélyben a kisebb csapatok – Carlin, Villeneuve és Surer figyelmeztet

    Veszélyben a kisebb csapatok – Carlin, Villeneuve és Surer figyelmeztet

    Már Franz Tost is figyelmeztetett, a koronavírus által okozott kényszerű szünet nem tesz jót a kiscsapatoknak. Most Villeneuve-vel együtt többen is aggályaikat fejezték ki.

    Trevor Carlin – aki csapatával futtat autókat az IndyCarban, az F2-ben és az F3-ban is – egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, az egész motorsport jelenleg „pengeélen táncol”.

    „Ha nem futnak az autóink, a szponzoroknak nincs okuk, hogy fizessenek nekünk. Késleltetni fogják a kifizetéseket, és ha ez megtörténik, lesz rá esély, hogy megszűnjön a csapat.”

    „Remélem nem következik be, de ilyen szempontból az motorsport egésze pengeélen táncol. Hiszen ez csak egy dolog – miközben mindenki a megélhetésért küzd.”

    Ijesztő szavak egy nagyobb csapat felől. Igaz, ők a Forma-1-ben nem tevékenykednek, de ott sem biztos, hogy minden csapat átvészeli az aszályt.

    1997 világbajnoka, Jacques Villeneuve megjegyezte, a pilótákat kevésbé érinti a változás. A csapatokat viszont megviselheti. Szerinte a megoldás az elhalasztott futamokra a csapatok szállásához közelebbi, európai pótlás lenne – ez pedig a költségeket is csökkentené.

    „Néhány nagydíj törlése nem annyira nagy baj.” – nyilatkozta a Sky Italiának. „Helyettesíteni lehet őket Magny-Coursban vagy mondjuk Imolában.”

    „Pénzügyileg így is rosszul fognak járni a kisebb csapatok, például a Williams.” – szúrt oda régi csapatának. „A mérnökök tudnak otthonról is dolgozni, a pilótáknak meg nincs sok változás, amíg megkapják a fizetésüket.

    Marc Surer, a korábbi pilóta mást javasol a naptárprobléma megoldására, hogy megmentsék az idei szezont.

    „Zártkapus versenyt lehetne tartani Bahreinben és Abu Dhabiban. De itt ki is fogy a szervezők sora, akik megengedhetnék ezt maguknak. Remélhetőleg meg lehet tartania versenyek felét. De ha öt vagy hat verseny lesz, már az is elég, hogy világbajnokot koronázzanak.”

    Elismeri azonban, már így is nagy anyagi kárral jár majd a csonka idény, de maga a sportág hírneve is veszélyben forog.

    „A Libertynek jelenleg nincs bevétele, mert nincs verseny. Ez nehézségeket okoz a csapatoknak, most minden tartalékukat fel kell élniük. Ezenkívül februárban mindenki Kínától félt. Most minden ország fél az F1-től.”

  • Schumacher: A nevem nem garancia a Forma-1-re

    Schumacher: A nevem nem garancia a Forma-1-re

    Sokan biztosra veszik, hogy Mick Schumacher a (közel)jövőben bemutatkozhat majd a Forma-1-ben, ám az érintett tudja, hogy ez csak pusztán a neve miatt nem fog megtörténni.

    Második Formula 2-es idényére készül a hétszeres világbajnok fia, aki tavaly már a Ferrari és az Alfa Romeo autóját is tesztelhette. Első idényét óriási figyelem övezte, ami aztán a szezon előre haladtával némiképp csökkent, köszönhetően annak, hogy nem tudott kimagaslót nyújtani.

    „Alapvetően elégedett vagyok a 2019-es évemmel. Az adataink szerint csak három olyan verseny volt, ahol nem volt meg a tempónk. A legfontosabb azonban az, hogy rengeteget tanultam tavaly, különösen a gumikezelés tekintetében, amely talán a leglényegesebb dolog a Formula 2-ben. 2020-ben nem csak tovább szeretnék fejlődni, hanem a legjobbakkal is fel akarom venni a versenyt.” – fogadkozott a német.

    A neve miatt az átlagnál nagyobb nyomás nehezedik rám, ám tudja, hogy csak ez kevés lenne a legmagasabb szinthez.

    „Tisztában vagyok azzal, hogy ha be akarok kerülni a Forma-1-be, akkor az F2-höz hasonló sorozatokban kell kiválóan teljesítenem. Egy junior sem tud bekerülni oda pusztán csak a vezetékneve miatt. Ez nem garancia rá.” – vélekedett Schumacher.

  • A Formula 2 és a Formula 3 szezonnyitói is tovább csúsznak

    A Formula 2 és a Formula 3 szezonnyitói is tovább csúsznak

    A Forma-1-es Gulf Air Bahreini Nagydíjának elhalasztását követően az FIA azt is bejelentette, hogy a Formula 2 és a Formula 3 szezonnyitó versenyei is – amik szintén Bahreinben kerültek volna megrendezésre – szintén elmaradnak.

    A sorozatok vezérigazgatója, Bruno Michel a következőt nyilatkozta: „Sajnálattal kell közölnöm, hogy el kellett halasztanunk a Formula 2 és a Formula 3 szezonnyitó bahreini hétvégéjét. Természetesen az emberein és a szurkolóink biztonsága a legfontosabb, és emiatt kellett így döntenünk.

    „A szezonközi tesztünket még sikerült megrendeznünk Sakhírban, és már nagyon várjuk, hogy a létező leghamarabb képesek legyünk versenyezni ott.

    „A Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptáráról pedig majd a későbbiekben fogunk majd hivatalos információt adni.”