Kategória: Formula 2

  • Így emlékeznek az egy éve elhunyt Anthoine Hubert-re ezen a hétvégén

    Így emlékeznek az egy éve elhunyt Anthoine Hubert-re ezen a hétvégén

    Anthoine Hubert tavaly augusztus 31-én szenvedett halálos balesetet Spában, most az egész paddock rá emlékezik majd.

    Tavaly az Formula 2 bejelentette, visszavonják a Hubert által is használt 19-es rajtszámot, idén azonban további intézkedéseket is tesznek majd.

    Az események megrázták a sportágat, ezért ezen a hétvégén minden – F1-es, F2-es és F3-as – autón ott lesz egy szimbólum, ami a történtekre emlékezik.

    Ezenkívül egy perces csönddel emlékeznek meg majd a szombati Formula 2-es főverseny, illetve a Belga Nagydíj előtt.

    https://www.instagram.com/p/CEZDtQXic4u/?igshid=bxc9tj5rhhdz

    A néhai pilóta közeli jóbarátja, Pierre Gasly szerint „mindenki gondolni fog rá ezen a hétvégén”. Ő maga – többedmagával együtt – virágot helyezett el a Raidillonban, és különleges sisafestéssel is készült.

    https://www.instagram.com/p/CEZuRDoCmKm/?igshid=1xplzmfp3ehgo

    A baleset másik kárvallottja, az amerikai Juan Manuel Correa szintén a helyszínen van, ő ezzel úgy nyilatkozott, lezárt egy korszakot, és jövőre már versenyezni térne majd vissza.

  • A Honda már jövőre az AlphaTauriba ültetné Tsunodát

    A Honda már jövőre az AlphaTauriba ültetné Tsunodát

    A Honda részéről elismerték, hogy nagyon szeretnék azt, hogyha Yuki Tsunoda 2021-ben már a Forma-1-es AlphaTauri versenyzője lenne.

    Danyiil Kvyat teljesítménye idén elmarad a csapattársáétól és a várakozásoktól is, így nem meglepőt, hogy a jövője kapcsán egyre több kérdőjel mutatkozik. A Red Bull azonban nem bővelkedik bevethető ifikben, ám a Formula 2-ben van egy fiatal japán, akit ők és a Honda is támogatnak és az eredményei is jónak mondhatóak. Ő Yuki Tsunoda.

    „Franz Tost [AlphaTauri csapatfőnöke – a szerk.] azt mondta, hogy Yuki egy nagyon jó versenyző. A Red Bull szintén kedveli őt. Bár még csak húsz éves, de szerintem bebizonyította, hogy már ebben a korban is remek sebességgel rendelketik.” – nyilatkozta Tsunódáról a Honda motorsport programjáért felelős vezetője Masashi Yamamoto.

    Szerinte pedig ő lehet az egyetlen egyértelmű választás a Red Bull számára.

    „Szerintem ő lehet a nyilvánvaló utódja Kvyatnak. Liam Lawson is remekel a Formula 3-ban, de nem lenne rá mód, hogy azonnal F1-be kerüljön. Én már valóban azt várom, hogy Tsundát a Forma-1-ben lássam.” – jegyezte meg.

    Orosz oldalról – érthetően – túl korainak tartják még a japán F1-es bemutatkozását.

    „Ugyan már nyert futamot, és folyamatosan szállítja a dobogós helyezéseket, de szerintem túl korai lenne még az AlphaTauriba ültetni őt. Bár az nem jó, hogy Dr Marko nem beszél túl jól Kvyatról. 6-0-ra veri őt egyelőre Gasly az időmérőkön és csak kettő pontot szerzett, szemben Gasly 14-ével, szóval nem túlságosan rózsás ez eddig.” – nyilatkozta az orosz F1-es kommentátor Alexey Popov.

  • Russell megtippelte, ki lesz az F2 bajnoka

    Russell megtippelte, ki lesz az F2 bajnoka

    Az F2 korábbi bajnoka, a ma már Williamsnél versenyző George Russell megtippelte, ki lesz a sorozat idei győztese. A brit egy olyan nevet mondott, akit talán nem sokan mondtak volna a szezon kezdete előtt, de most mégis ő az egyik legnagyobb esélyes, hiszen ő vezeti a bajnoki pontversenyt. Ő Callum Ilott, az UNI Virtuosi pilótája.

    Russell versenyzett vele, még a Formula 3-ban, 2016-ban, mielőtt feljebb lépett volna a GP3-ba, majd a Formula 2-be. Ilott kicsit később, 2018-ban lépett fel a GP3-ba, majd tavaly érkezett meg az F2-be, mostani, második évében pedig már a bajnoki címre tör, nagy csatában van Robert Shwartzmannal.

    Visszatérve Russellre, ő egész pontosan az alábbiakat mondta a Formula 2-ről: „Úgy gondolom, a bajnoki cím sorsa Shwartzman és Ilott közt fog eldőlni. Mazepin meglepett, nagyon jól megy most. Múltkor a 14. helyről a 6-ra jött fel, vagy valami ilyesmi. Ő volt az egyik leggyorsabb ember a pályán. Úgy gondolom, okozhat még meglepetést a szezon későbbi szakaszában, szóval izgalmas lesz. De szerintem Ilott fog nyerni.”

  • Vips fogja helyettesíteni a lábadozó Gelaelt a DAMS csapatánál

    Vips fogja helyettesíteni a lábadozó Gelaelt a DAMS csapatánál

    A Red Bull üdvöskéje Jüri Vips a Formula 2 belga versenyhétvégéjén mutatkozhat majd be. Az észt fiatal Dan Ticktum csapattársaként fog versenyezni a DAMS csapatának színeiben.

    Vips a múlt héten csigolyatörést szenvedő Sean Gelael helyére fog majd beugrani a soron következő három versenyhétvégén, ameddig várhatóan az indonéz pilóta felépülése fog tartani. A Red Bull junior tavaly második lett a Makaói Nagydíjon, ahol a pole pozícióból rajtolhatott.

    Vips eredetileg a japán Super Formula sorozatban szerepelt volna az idei évben, azonban a koronavírus és a szigorú japán rendelkezések miatt be sem tudott utazni az országba, ami miatt biztosan ki kell hagynia a bajnokság első fordulóját. A menedzsere emiatt a helyzet miatt nevezte az észt fiatalt a Formula Regional Championshipbe, ahol a Forma-1-es szuperliszenszhez szükséges pontjait ugyanúgy megszerezheti.

    „Rendkívül hálás és boldog vagyok a DAMS csapatának ezért a lehetőségért,” – lelkendezett a nemrég 20. életévét betöltő Vips. „Tudom, hogy nagyon nehéz lesz beülnöm úgy az autóba a bajnokság féltávjánál, hogy semmi tapasztalatom sincsen. Azonban minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy olyan eredményeket érjek el, amit megérdemelnek.

    „Természetesen a Dannel való közös munkát és várom már, aki biztos vagyok benne, hogy segítőkész lesz majd és mindent meg fog tenni azért, hogy jó sok pontot szállíthassunk a csapatnak.”

  • Az FIA már vizsgálja a balesetet, ami csigolyasérülést okozott Gelaelnek

    Az FIA már vizsgálja a balesetet, ami csigolyasérülést okozott Gelaelnek

    Az FIA verseny igazgatója Michael Masi meg fogja vizsgálni Sean Gelael a Formula 2 spanyol főfutamán elszenvedett balesetét.

    A DAMS indonéz pilótájának eltört a csigolyája a diagnózis alapján, miután nagy sebességgel hajtott rá az egyik rázókőre a Formula 2 spanyol főfutamának utolsó körében.

    Gelael a pályán állította le az autóját és már akkor látszott, hogy komoly a baj, ugyanis az indonéz fiatal képtelen volt segítség nélkül elhagynia az autóját. Miután kiszabadították a DAMS pilótját az autóból, azonnal kórházba szállították.

    A pontos diagnózis alapján Gelaelnek a D4-es csigolyája tört el, miután 45G-s hatás érte őt a rázókővel való ütközése során. Gelaelnek a sérülés miatt a vasárnapi sprintversenyt is ki kellett hagynia és várhatóan a soron következő belga hétvégén sem ülhet majd autóba a sérülése miatt.

    Szóval egyáltalán nem meglepő, hogy Masi és az FIA tüzetesen ki fogja vizsgálni a balesetet. Szerinte azonban a valószínűleg versenyző hibázott, ugyanis az összes pályán használt rázókő megfelel az FIA előírásainak.

    „A rázókövek biztonságosan használhatóak és megfelelnek az előírásainknak,” – idézi Masit a Motorsport.com.

    „A biztonság egy olyan dolog, amit folyamatosan továbbfejlesztünk, szóval mindenféleképpen meg kell vizsgálnunk a baleset részleteit a biztonsági osztályunk munkatársait is bevonva a folyamatba. Meg fogjuk nézni a felvételeket és be fogjuk gyűjteni az autó telemetriai adatit. Mindent meg fogunk tenni, hogy kiderítsük, mi okozta azt a bizonyos sérülést.”

  • Mick Schumacher: A győzelmek még csak ezután fognak jönni

    Mick Schumacher: A győzelmek még csak ezután fognak jönni

    Mick Schumacher elárulta, hogy rendkívül otthonosan érzi magát a Prema csapatánál a Formula 2-ben. A német fiatal folyamatosan szállítja a pontokat, dobogós helyezéseket és reméli, hogy előbb vagy utóbb futamot is fog tudni nyerni.

    A Ferrari junior Schumacher eddig egy győzelmet szerzett a Forma-1 előszobájaként tekintett sorozatban, amit még tavaly a hungaroringi sprintversenyén aratott. A hétszeres bajnok Michael Schumacher fia az idei szezonban már négy dobogós helyezésnél jár és a folyamatos pontszerzéseinek köszönhetően az ötödik helyen áll az egyéni pontversenyben.

    Micken kívül semelyik másik versenyző nem volt képes négy alkalommal a pódiumon ünnepelni, még a két győzelemnél járó Premás csapattársa Robert Shwartzman sem, aki már újoncként bajnoki esélyesként van számon tartva.

    „Határozottan a vezetésre koncentrálok a versenyhétvégék során és arra, hogy a maximumot hozzam ki a rendelkezésemre álló technikából,” – ismerte el a Prema német versenyzője, miután megszerezte a harmadik helyet a barcelonai sprintversenyen.

    „A bajnokság megnyeréséről még nem is érdemes beszélni, mivel még csak a szezon felénél járunk. Már nagyon várom a szezon második felét, ugyanis a soron következő pályák közül sokat kedvelek. Ezen helyszínek közül Spa a kedvencem és már teljes erőbedobással készülök is rá.”

    Mick jelen pillanatban 42 ponttal van lemaradva a bajnokságot vezető Callum Ilottól, azonban még rengeteg verseny van még hátra az idei Formula 2-es szezonból, szóval még bármi megtörténhet.

    „Először is még magabiztosabban kell szállítanom a pontokat, ami azt jelenti, hogy minden egyes versenyen pontot kellene szereznem. Ez a legfőbb célom.

    „Ugyan voltak problémáim a hétvégén és a főfutamon a biztonsági autós fázis miatt hátrébb végeztem a kelleténél, azonban a csapatom erős és kiváló munkát végeznek. Mindezek mellett pedig én is ott vagyok fejben minden egyes futamon. Imádok velük dolgozni, olyan, mint ha otthon érezném magam.

    „Hiszem, hogy a futamgyőzelem innen már csak idő kérdése,” – zárta a német, akit a jövő héten már a belgiumi Spa-Francorschampsban fog versenyezni a Formula 2-es bajokságban.

  • Így állnak a pontversenyek Formula 2-ben és Formula 3-ban!

    Így állnak a pontversenyek Formula 2-ben és Formula 3-ban!

    Újabb három versenyhétvégén van túl a Formula 2-es és Formula 3-as bajnokság, ami azt jelenti, hogy a 2020-as szezonban már hat versenyhétvégét, s így 12 futamot teljesítettek.

    Mivel ezen a hétvégén pihenő lesz, most megmutatjuk, hogy is áll e két bajnokság pontversenye.

    Formula 2-ben jelen állás szerint Ilott letaszította az első helyről Shwartzmant, míg Ludgaard tartja a harmadik helyet.

    A három versenyhétvégével ezelőtti helyzethez képest Mick Schumacher egy hellyel lejjebb csúszott, míg a negyedik helyre Tsunoda jött fel, aki 3 versenyhétvégével ezelőtt még csak a 12. volt.

    Alesi a 16., Piquet a 18., a Williams F1-es tesztpilótája Roy Nissany pedig a 19. helyen áll.

    Formula 3-ban is helyet cserélt az első két helyezett, most Sargeant vezeti a bajnokságot Piastri előtt.

    Nagyobb mezőny lévén itt többeknek nincs még pontja. Többek között David Schumachernek, aki be is jelentette, hogy szakított eddigi csapatával. Vagy épp Sophia Flörschnek, akinek biztosan nem lesz pontja a következő versenyhétvégén sem, mert ELMS-ben fog versenyezni.

    Formula 2 

    Versenyző Pontok
    1 Callum Ilott 121
    2 Robert Shwartzman 103
    3 Christian Lundgaard 87
    4 Yuki Tsunoda 82
    5 Mick Schumacher 79
    6 Guanyu Zhou 76
    7 Nikita Mazepin 75
    8 Felipe Drugovich 67
    9 Louis Delétraz 65
    10 Dan Ticktum 63
    11 Luca Ghiotto 43
    12 Nobuharu Matsushita 42
    13 Marcus Armstrong 34
    14 Jack Aitken 33
    15 Jehan Daruvala 18
    16 Giuliano Alesi 8
    17 Sean Gelael 3
    18 Pedro Piquet 2
    19 Roy Nissany 1
    20 Artem Markelov 0
    21 Marino Sato 0
    22 Guilherme Samaia 0

     

    Formula 3

     

     

    Versenyző Pontok
    1 Logan Sargeant 131
    2 Oscar Piastri 130
    3 Liam Lawson 99
    4 David Beckmann 94.5
    5 Théo Pourchaire 80
    6 Frederik Vesti 70.5
    7 Jake Hughes 63.5
    8 Alex Peroni 58
    9 Richard Verschoor 57
    10 Clément Novalak 45
    11 Lirim Zendeli 40
    12 Bent Viscaal 36
    13 Sebastián Fernández 25
    14 Aleksandr Smolyar 20
    15 Dennis Hauger 14
    16 Matteo Nannini 11
    17 Olli Caldwell 10
    18 Enzo Fittipaldi 7
    19 Max Fewtrell 5
    20 Ben Barnicoat 1
    21 Igor Fraga 1
    22 Cameron Das 0
    23 David Schumacher 0
    24 Lukas Dunner 0
    25 Federico Malvestiti 0
    26 Calan Williams 0
    27 Jack Doohan 0
    28 Enaam Ahmed 0
    29 Sophia Flörsch 0
    30 Roman Staněk 0
    31 Leonardo Pulcini 0
    32 Alessio Deledda 0
  • Ilott: Túl korai lenne még álmodozni 2021-es F1 debütálásról

    Ilott: Túl korai lenne még álmodozni 2021-es F1 debütálásról

    Jól szerepelnek idén a Formula 2-ben a Ferrari akadémistái, így Callum Ilott is. Mick Schumacher pedig gyakorlatilag akár már 2020-ra is behívót kaphat az Alfa Romeo egyik versenyülésébe. Miközben a hétszeres világbajnok fia megkapja a kellő média figyelmet, eredmények tekintetében csak az ötödik a bajnokságában. Premás csapattársa, Robert Shwartzman mindeközben a második, és az F2-t jelenleg egy másik akadémista vezeti, Callum Ilott.

    Barcelonában a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto megerősítette, hogy Mick Schumachernek a következő logikus lépés már egy kisebb F1-es csapat lenne. Ilottnál is rákérdeztek arra, hogy miképp tekint most a Forma-1-re, és így felelt:

    „Még nem egyeztettem arról, hogy felkerülhetnék-e a Forma-1-be, és még csak a fél szezonon vagyunk túl. Nyilvánvaló, hogy egyelőre most csak a munkámra koncentrálok, korai lenne még bármi másról beszélni. Remek dolog lenne persze, de még el kell végeznem a feladatomat.”

  • Drugovich nyert, Schumacher harmadik lett a barcelonai sprintversenyen

    Drugovich nyert, Schumacher harmadik lett a barcelonai sprintversenyen

    Felipe Drugovich magabiztosan nyerte meg a Formula 2 sprintversenyét, ezzel megszerezve második győzelmét a sorozat idei kiírásában.

    A brazil fiatalt rendkívül bántotta szombati főversenyen ért balszerencséje, ugyanis elmondása szerint, ha minden jól működött volna, akkor ő állhatott volna a pódium legfelső fokán csapattársa, Nobuharo Matsushita helyett.

    Azonban Drugovich vasárnap revansot vett, miután már a rajtnál megelőzte a poleból rajtoló Luca Ghiottot. A brazilt ezek után elhúzott a mezőnytől és a verseny folyamán senki nem látta többet.

    Végül tíz másodperces előnnyel látta meg elsőként a kockás zászlót Ghiotto előtt, aki végig feltartotta a mezőnyt, akiknek így esélye nem volt Drugovich nyomába eredni. A Hitech GP olasz versenyzője azért volt ennyire lassú, mert a verseny nagy részében szemcsésedéssel küszködött.

    A harmadik helyet Mick Schumacher szerezte meg, aki már a rajtnál megpróbálta megelőzni a lassan rajtoló Ghiottot, azonban az egyes kanyarban lecsúszott az ívről és így a bajnoki éllovas Callum Ilott mögé esett vissza.

    Az UNI Virtupsi britje számos alkalommal próbálta maga mögé utasítani Ghiottot, aki azonban állta a sarat és képes volt megtartani a második helyét. A támadások és folyamatos szélárnyékban való autózás kinyírták Ilott gumijait, amit Schumacher ki is tudott használni és el is vette a harmadik helyet a brittől.

    A hétszeres világbajnok fia ezzel a negyedik dobogós helyezését könyvelhette el, azonban Ilott mélyrepülésének itt még korántsem volt vége. A brit végül Yuki Tsunoda, a főversenyt megnyerő Matsushita, Nikita Mazepin, Pedro Piquet és Christian Lundgaard áldozatává vált és végül csak a kilencedik lett, ami miatt végül még pontot sem szerzett.

    A háromszoros világbajnok Nelson Piquet unokaöccse pedig ezzel a hetedik hellyel szerezte meg idei első pontjait.

    Azonban Ilott legnagyobb szerencséje a közvetlen riválisa, Robert Shwartzman is hasonló problémákkal küzdött, ami miatt végül csak a tizenharmadik helyen intették le. Ilott csapattársával, Guanyu Zhoval is kibabráltak a gumik, ugyanis a kínainak ki kellett állnia a boxba, miután az egyes kanyarban csúnyán elfékezte őket, miközben védekezett Mazepinnel szemben.

    A bajnokság két hét múlva folytatódik Belgiumban.

    A végeredmény:

    Poz Versenyző Csapat Különbség
    1 Felipe Drugovich MP Motorsport 41m55.669s
    2 Luca Ghiotto Hitech Grand Prix 9.536s
    3 Mick Schumacher Prema Racing 10.956s
    4 Yuki Tsunoda Carlin 14.924s
    5 Nobuharu Matsushita MP Motorsport 19.921s
    6 Nikita Mazepin Hitech Grand Prix 23.231s
    7 Pedro Piquet Charouz Racing System 24.528s
    8 Callum Ilott UNI-Virtuosi 29.718s
    9 Louis Deletraz Charouz Racing System 31.973s
    10 Dan Ticktum DAMS 32.155s
    11 Christian Lundgaard ART Grand Prix 34.196s
    12 Roy Nissany Trident 34.822s
    13 Robert Shwartzman Prema Racing 41.254s
    14 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 41.996s
    15 Marcus Armstrong ART Grand Prix 43.413s
    16 Artem Markelov BWT HWA RACELAB 45.618s
    17 Jehan Daruvala Carlin 46.219s
    18 Jack Aitken Campos Racing 48.431s
    19 Giuliano Alesi BWT HWA RACELAB 54.736s
    20 Guilherme Samaia Campos Racing 1m09.082s
    21 Marino Sato Trident 1m14.667s
  • Binotto: Schumacher következő logikus lépése már az F1

    Binotto: Schumacher következő logikus lépése már az F1

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke szerint Mick Schumacher számára következő logikus lépés már egy Forma-1-es versenyülés lenne. A 21 éves srác a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia, és egyben a Ferrari versenyzői akadémiájának az éltanulója. Idén már a második szezonját tölti a Formula 2-ben, és tisztában van vele, hogy fejlődést kell felmutatnia. Binotto a Bild am Sonntagnak értékelte:

    „Nagyon jól dolgozik idén a Formula 2-ben. A feladata az volt, hogy fejlődjön, és ezt meg is tette. Hamarosan egyeztetünk vele arról, hogy mi a tervünk vele jövőre.”

    Sokan úgy vélik, hogy a fiatal német számára logikus lépés lenne a Ferrarival kapcsolatban álló Alfa Romeo, ahonnan a pletykák szerint Kimi Räikkönen visszavonul. Binotto egyetért ezzel:

    „Azt hiszem, hogy a következő logikus lépés Mick számára egy kisebb Forma-1-es csapatban való szereplés, ahol megtanulhat mindent, majd innen haladhat egyre feljebb.”