Kategória: Formula 2

  • A korábbi F1-es pilóta ismét a Formula 2-ben köthet ki

    A korábbi F1-es pilóta ismét a Formula 2-ben köthet ki

    A Manor korábbi Forma-1-es pilótája Roberto Merhi készen áll arra, hogy egy két éves kihagyást követően újra visszatérjen a Formula 2-ben.

    Nagy meglepetésre a spanyol pilóta azon jelöltek között van, aki Lirim Zendeli csapattársa lehet majd az MP Motorsport csapatánál. Merhinek az idei lenne az első teljes szezonja a Formula 2-ben 2018 óta, amikor az MP és a Campos színeiben is versenyzett.

    Ezt követően tért vissza az előző havi évzáró bahreini tesztre, ahol a HWA csapatával tesztelhetett a tavaly még Formula 3-ban versenyző Matteo Nanninivel.

    A Forma-1-et is megjárt spanyol versenyző az Autosportnak adott interjújában elmondta, hogy bőven van választási lehetősége az idei szezonra.

    „Nagyon kicsi az esélye annak, hogy újra a Formula 2-ben fogok versenyezni, azonban ez nem száz százalék,” – ismerte el a Manor egykori pilótája.

    „Igazából most az történik, hogy várok az ajánlatokra. Akár a WEC-ben is versenyezhetek de az is megeshet, hogy valamelyik tengerentúli szériában. Két héten belül azonban már okosabb leszek ezen téren.”

    Merhi a tavalyi szezont a WEC-ben töltötte, ahol az Eurasia Motorsport csapatát erősítette és rajthoz állt a Spa-i és a LeMans-i 24órás versenyen az LMP2-esek között egy LigierJSP217-tel.

  • A Red Bull korábbi fenegyereke, Ticktum még egy évet marad az F2-ben

    A Red Bull korábbi fenegyereke, Ticktum még egy évet marad az F2-ben

    Ticktum a DAMS-tól a Carlinhoz szerződik át, ahol egy jelenlegi Red Bull junior, Jehan Daruvala csapattársa lesz.

    Tavaly egy győzelemmel és másik három dobogóval a brit 11. helyen végzett az összetettben. Ticktum már korábban is állt a csapat alkalmazásában a ma már nem létező F3-as Európa-bajnokságon, illetve a Makaói Nagydíjon indultak együtt.

    „Három produktív nap áll mögöttünk a csapattal, a Bahrein óta már a csapat részének érzem magam. Könnyen együtt tudtunk dolgozni, már tudom is, milyen céljaink lesznek az év eleji teszteken.”

    Az említett gyakorlás az év végi alkalomhoz hasonlóan Bahreinben lesz, közvetlenül a Forma-1-esek tesztje előtt, március 9-től 11-ig.

    „A Carlin egy futamgyőztes autó, szeretnék erre építeni. Szeretném, ha már a szezon elején olyan helyzetben lennék, hogy a bajnokságért küzdhetek majd. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.

    Ticktum a Red Bulltól való távozása után a Williams kötelékébe tartozott mint fejlesztőpilóta. A Szahír Nagydíjon azonban nem ő, hanem Jack Aitken kapott lehetőséget, a szabadedzéseken pedig Roy Nissany vezetett.

    A brit istálló tulajdonosváltása után pedig még nem közöltek információt a fiatal pilótáik sorsáról.

  • A Sauber tehetsége az ART versenyzője lesz az F2-ben

    A Sauber tehetsége az ART versenyzője lesz az F2-ben

    Első teljes évére készülhet a Forma-1 előszobájában a Sauber Akadémia növendéke a francia Theo Pourchaire.

    A még mindig csak 17 éves pilóta tavaly remek szezont futott a Formula 3-ban, ahol az utolsó verseny végéig harcban állt a bajnoki címért, végül három ponttal maradt el a bajnok Oscar Piastri mögött, de a másik két Premát meg tudta verni a pontversenyben.

    Pourchaire számára nem lesz ismeretlen már az F2, hiszen az előző idény utolsó két fordulójában lehetőséget kapott a HWA-tól. Ezzel a bejelentéssel biztossá vált, hogy az F3 tavalyi első két helyezettje már biztosan az F2-t erősíti majd idén, hiszen Piastri veszi át Schumacher helyét a Premánál.

    „Hihetetlenül boldog vagyok, hogy továbbra is ART Grand Prix csapatánál versenyezhetek! Tőlük kaptam meg a lehetőséget tavaly, hogy az F3-ban versenyezhessek és most egy szinttel feljebb is közös utunk lesz. A célom idénre se fog változni, hiszen továbbra is a tabella tetejét célzom meg. Szeretnék köszönetet mondani a Sauber Akadémiának, az ART Grand Prix-nek, a szponzoraimnak és a családomnak is egyaránt. Teljesen késznek érzem magam az új idényre. Talán én leszek majd a mezőny legfiatalabb tagja, de a cél a minél több tapasztalatszerzés és a minél tovább fejlődés is.” – fogalmazott Pourchaire, aki 2019-ben német F4-es bajnok is volt.

  • A Formula 3 utolsó helyezettjét is leigazolta az F2-re a HWA

    A Formula 3 utolsó helyezettjét is leigazolta az F2-re a HWA

    Igen érdekes és véleményes döntést hozott a pilóták kapcsán a Formula 2-es HWA istálló. A német alakulat két olasz versenyzővel vág neki az idei szezonnak.

    Mindketten az előző idényt a Formula 3-ban töltötték, de finoman szólva se alkotott egyikük se maradandót. Kettejük közül Matteo Nannini teljesített jobban, ő két pontszerzéssel (10. és 3.hely) az összetett 18.helyén zárt, csapattársa pedig az az Alessio Deledda lesz, aki nulla ponttal a 34., vagyis – a minden futamon rajthoz állók közül – az utolsó lett.

    Nannini egyébként unokaöccse a korábbi Forma-1-es futamgyőztes Alessandro Nannininek.

    Deledda azonban nem a neve miatt tűnt ki a tavalyi mezőnyből, hanem a közösségi oldalára feltöltött megosztó videói miatt. Az egyik ilyen az volt, amikor a Twittere töltött fel egy olyan videót, amelyben a volán mögött ülve videózta le éppen azt, ahogy egy autópályán 140-150 km/h órás tempóval, amolyan Halálos Iramban stílussal kerülgette a többi autót.

    Később azonban a videó kapcsán azt állította, hogy nem ő maga vezette a járművet és éppen a figyelem felhívás miatt osztotta azt meg.

    Az eddig bejelentett F2-es pilóták:

    Versenyző Akadémia F2-es csapat
    ?? Oscar Piastri Renault
    ?? Prema
    ?? Robert Shwartzman Ferrari
    ?? Felipe Drugovich ?? UNI-Virtuosi
    ?? Jehan Daruvala Red Bull ?? Carlin
    ?? Liam Lawson Red Bull
    ?? Jüri Vips Red Bull
    ?? Lirim Zendeli ?? MP
    ?? Marcus Armstrong Ferrari ?? DAMS
    ?? Ralph Boschung ?? Campos
    ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    ?? Alessio Deledda
  • A DAMS-nál folytatja pályafutását Marcus Armstrong

    A DAMS-nál folytatja pályafutását Marcus Armstrong

    A Ferrari kötelékébe tartozó Marcus Armstrong idén is a Formula 2-ben fog versenyezni, csak immáron nem az ART Grand Prix, hanem a DAMS színeiben.

    Az új-zélandi pilóta tavaly mutatkozott be a legmagasabb szintű utánpótlás sorozatban, ahol jól rajtolt, ugyanis az első négy versenyén két dobogót is szerzett ám ezt aztán tizenkét pont nélküli futam követett., végül a szezonzáróig még négyszer szerzett pontokat. A pontversenyben végül a 13.helyen zárt.

    Armstrong a decemberi év végi teszten már a franciák színeiben vett részt, most pedig reméli, hogy az új csapatával harcban lehet a bajnoki címért is.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a DAMS-hoz. Komoly érdeklődés volt a közös munka irányt és mivel csak nyolc helyszínre látogatunk majd el idén, ezért kiemelten fontos lesz a jó szezonkezdés. A DAMS-nak hatalmas történelme van, különösen a GP2-ben és az F2-ben, ők az egyik, ha nem a legjobb csapat. A rövid eddigi közös munkánk során is egyértelmű volt, hogy ők képesek mindenkiből kihozni a legjobbat és rendelkeznek azokkal az erőforrásokkal, amikkel meg tudják adni, amit én elvárok.”

    „A bajnoki címet célozzuk meg. Arra jutottunk, hogy egyikünk sem elégszik meg a második hellyel, de ez nem lesz könnyű ilyen heves szezonban. De úgy érzem, hogy a sikerek érdekében a megfelelő helyen vagyok.” – fogalmazott a 20 éves.

  • Carlin is Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek, mindkét fronton

    Carlin is Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek, mindkét fronton

    A Formula 2-ben Jehan Daruvala, egy kategóriával lejjebb pedig egy másik Red Bull pilóta, Jonny Edgar erősíti majd Trevor Carlin csapatát 2021-ben.

    Az indiai tavaly lett a bikások juniorja, és ezzel lépett fel az F2 mezőnyébe. A szezon első felében még nem ért el kitűnő eredményeket, de Bahreinben első dobogója után első győzelmét is megszerezte.

    „Nagyon örülök annak, hogy maradhatok 2021-ben a Carlinnál.” – kezdte Daruvala. – „Sokat fejlődtünk tavaly, és a nehézségeken átverekedve egy jó csomagot raktunk össze. Örömteli volt a szezont első győzelmemmel zárni, aztán én diktáltam a tempót a teszteken is.”

    „Sok lendület van mögöttünk, és tudjuk, a többiek is javulni fognak, minden versenye a győzelem lesz a cél. A következetesség kulcsfontosságú lesz egy jó bajnoksághoz, szóval már az elején hoznunk kell a tempót.” – utalt tavaly lassú szezonkezdetére.

    Daruvala az ázsiai Formula 3-ban is kipróbálja magát a F2-es szezon kezdete előtt

    Eközben a Carlin F3-as részlegéhez a tavalyi német F4-es bajnok csatlakozik, Jonny Edgar személyében. Mindössze két ponttal győzte le Jak Crawfordot, akadémia- (Red Bull) és csapattársát (a Van Amersfoort Racing-nél). Idén is ellenfelek lesznek, hiszen Crawford a Hitech felállásának részét képezi.

    Edgar tavaly októberben, a sorozat kétnapos jerezi tesztjén vezethetett F3-as autót, az MP Motorsport jóvoltából.

    „Izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Carlinhoz, és hogy feljebb léphetek az F3-ba. Tudom, még sok és kemény munka áll előttem, de ez egy tekintélyes sorozat, ami az F1-et kíséri, minden versenyző ide akar eljutni.” – hangsúlyozta a brit.

    Jonny Edgar, F4, Red Bull, racingline.hu
    Jonny Edgar, a német F4-es bajnokság dobogóján, Fotó: Dutch Photo Agency/Red Bull Content Pool
  • A Hitech Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek

    A Hitech Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek

    A Hitech GP bejelentette az F2-es felállását 2021-re, két Red Bull juniort igazoltak csapatukba. A két pilóta nem más, mint Liam Lawson és Jüri Vips.

    A brit csapat jól ismeri mindkettejüket, Lawson 2020-ban, Vips pedig 2019-ben versenyzett náluk az F3-ban.

    Lawson a tavalyi szezonban három győzelmet és hat dobogót szerzett, összetettben ötödik lett. Az idény végén pedig már a Hitech-el tesztelt az F2-esek szezonvégi tesztjén.

    „Izgatott vagyok, hogy az F2-ben versenyezhetek a Hitech-el” – kommentálta szerződtetését az új-zélandi. „Két Formula 3-as év után késznek érzem magam erre a bajnokságra és arra, hogy jól teljesítsek a csapatnál. Sokat tanultam az F2-es tesztből, jól éreztem magam az autóban. Viszont van még mit tanulni, alig várom a kihívást!”

    Vips ugyanakkor már belekóstolt a Formula 2-be, tavaly a DAMS-nál helyettesítette a sérült Sean Gelaelt. Az észtnek sikerült dobogóra is állnia, 6 verseny alatt pedig 16 pontot gyűjtött.

    „Nagyon várom, hogy újra a HItech-el dolgozzak” – mondta a bejelentést követően. „Jó évünk volt az F3-ban 2019-ben [negyedik lett Vips összetettben], de van néhány befejezetlen ügyünk. Nekik pedig remek debütáló szezonjuk volt az F2-ben tavaly, de magabiztos vagyok, hogy a bajnokságért fogunk harcolni ebben az évben.”

  • Daruvala az ázsiai Formula 3-ban is kipróbálja magát a F2-es szezon kezdete előtt

    Daruvala az ázsiai Formula 3-ban is kipróbálja magát a F2-es szezon kezdete előtt

    Jehan Daruvala kész elindulni az ázsiai Formula 3-as bajnokságban, hogy a téli szünetben is gyűjthesse a kilométereket. A Red Bull indiai juniorja mindezt a Formula 2-es szezon kezdete előtt tesz majd, ahol idén a második szezonját fogja teljesíteni.

    Daruvala a Mumbai Falcons csapatát fogja majd erősíteni az F3-as sorozatban és a brit F3-as bajnokság második helyezettje Kush Maini lesz a csapattársa. Az indiai fiatal ázsiai kiruccanása nem lesz kihatással a Formula 2-es szezonjára, ugyanis a két sorozat nem fog ütközni egymással.

    A 22 éves Daruvala a tavalyi szezonban teljesítette első szezonját a Forma-1 előszobájának is tekintett sorozatban a Carlin csapatának színeiben. Yuki Tsunoda csapattársa nem igazán tudott áttörést elérni a szezon során, azonban az utolsó két bahreini versenyhétvégén megszerezte első dobogóját és az első győzelmét is.

    Daruvala az F2 előtt az FIA Formula 3-ban a Prema csapatánál még 2019-ben, ahol a szezon végén a harmadik helyet szerezte meg az összetett bajnokságban a bajnok Robert Shwartzman és a második helyezett Marcus Armstrong mögött.

  • A Formula 2 versenynaptára is változik

    A Formula 2 versenynaptára is változik

    A módosított Forma-1-es naptár miatt a Formula 2 idei menetrendje is változik, még ha új helyszín nem is kerül be az előzetes versenynaptárhoz képest.

    Már egy ideje a levegőben volt néhány módosítás a királykategória programjában, ezek kedd reggel lettek hivatalosak. Mivel az F2 nem megy Ausztráliába, nem vesztettek versenyt, hiszen a szezon általában Bahreinben kezdődik számukra. Imola érkezése sincs hatással a szezonjukra.

    Ami egyedül változik, az az utolsó két verseny időpontja. Tehát az F1-ben módosított dátumú nagydíjak közül csak ezeken a hétvégéken lesz F2 is. A Szaúd-Arábiában, illetve az Abu Dhabiban rendezendő forduló is egy héttel hátrébb csúszik, így december 12-én zárul a szezon.

    Tavalyhoz képest máshogy bonyolítják le a hétvégéket is, immár három versenyt rendeznek fordulóként, de erre a változtatásra már jó ideje fény derült.

    A módosított naptár tehát így fest:

  • Visszaállhat az F1-es versenyek kezdési időpontja a betétfutamok miatt

    Visszaállhat az F1-es versenyek kezdési időpontja a betétfutamok miatt

    Hagyományosan délután két órakor kezdődtek az F1-es nagydíjak, azonban néhány éve a Liberty egy óra tíz perccel későbbre rakta az európai versenyek kezdését.

    Racefans.net szerint azonban a sorozat vezetése azt fontolgatja, hogy pár év után visszaállítja a régi időpontot. Persze ehhez a csapatok beleegyezésére is szükség van, de valószínűleg nem ütközik majd ellenállásba a javaslat.

    Erre azért is van szükség, mert az Forma-1-esek számára rövidebb lesz egy versenyhétvége, mint eddig. Egy órával kevesebb gyakorlás jut majd a királykategóriának.

    Ezenkívül pedig a betétfutamok terén is lesz bőven változás. Amellett, hogy az F2 és az F3 új versenyformátummal rendelkezik, külön hétvégéken fogja kísérni a száguldó cirkuszt. Ráadásul a W Series is teljes értékű betétfutam lett. Mindhárom sorozat összes fordulóját ugyanis egy-egy nagydíjhétvégén rendezik majd meg.

    Itt még nem áll meg azonban a dolog. Az FIA az elmúlt néhány évben átszervezte a kontinentális formula sorozatokat. Az új szériák a Formula Regional név alatt futnak Európában, Ázsiában (egy külön bajnokság csak Japánban) és Amerikában.

    Két hétvégén, Barcelonában és Monacóban a Formula Regional Európa-bajnokság mezőnye is rajthoz áll majd az F1-es program keretein belül. Ebben a bajnokságban indult tavaly – és lett második – Charles Leclerc öccse, Arthur.

    Ebből már látszik a nagydíjhétvégék menetrendje jelentősen átalakul, részletes időtervet azonban még nem tettek közzé a sorozat döntéshozói.