Kategória: Formula 2

  • Sajtó: Zhou a legnagyobb esélyes a másik Alfa ülésre

    Sajtó: Zhou a legnagyobb esélyes a másik Alfa ülésre

    Valtteri Bottas érkezését már bejelentette az Alfa Romeo, ő lesz a visszavonuló Kimi Räikkönen utódja, a jövőbeli csapattársa kilétére azonban még nem derült fény.

    A csapatnál jelenleg is versenyző Antonio Giovinazzi közel sem biztos, hogy marad jövőre is. Merthogy van néhány esélyes az ülésre, kezdve Nyck de Vries-zel, akinek érkezését egyes médiumok már tényként kezelték korábban. Most viszont egyre erősebbnek tűnik az a pletyka, miszerint az F2-ben versenyző kínai, Guanyu Zhou lehet a befutó.

    Az Auto Motor und Sport tudósítója, Michael Schmidt legalábbis erről beszélt: Guanyu Zhou rendelkezik a legjobb esélyekkel az Alfa Romeónál, viszont arról is lehet hallani, hogy hosszú távú szerződést szeretne, amit Vasseur nem akar neki megadni.

    Az Alfa Romeo főnöke egy bizonyos Theo Pourcahire miatt nem akarná ezt, akit azonnal beültetnének a csapat egyik autójába, amint készen áll. A szintén F2-ben versenyző francia az Alfa junior versenyzője, és éppen Monzában aratta második győzelmét a szériában.

    Schmidt hozzátette, hogy Szocsi után többet fogunk tudni a döntésről: Vasseur azt mondta nekem, hogy látni akarja az F2-es versenyeket Monzában és Szocsiban, és utána döntést hoz, így ez már azt jelentheti, hogy egy junior pilóta lesz a befutó.

  • Oscar Piastri nyerte a Formula 2-es hektikus főversenyt Monzában

    Oscar Piastri nyerte a Formula 2-es hektikus főversenyt Monzában

    Elérkeztünk a vasárnap első eseményéhez, ami a Formula 2-es mezőny főversenye a sebesség templomában. A pole pozíciót a zseniális időmérőt futott Oscar Piastri foglalhatta el, mellőle pedig Daruvala indulhatott.

    A mezőny jól jött e a rajtnál, mindenféle baleset és kontakt nélkül. Zhou jól kapta el a rajtot, így rögtön feljött a második helyre.

    Az első körben Samaia a Lesmo 2-es kijáratában megforgott, és a pálya közepén keresztben sikerült leparkolnia, ezért első ízben a virtuális, majd a rendes biztonsági autó is beküldésre került, amíg az akadályt jelentő autót nem tudták elszállítani onnan.

    Az 5. körben újra zöld zászlót kaptak a versenyzők, a versenyt Piastri indíthatta újra.Zhou ugyan kihasználta a szélárnyék adta lehetőséget, de nem tudott elmenni a versenyt vezető francia mellett. Lawson viszont egy szemet gyönyörködtető manőverrel megelőzte a kínait, így feljőve a második helyre.

    Juri Vips autója megállt a 8. körben egy kigyorsítási szakaszon, Dan Ticktum nem tudta kikerülni a lelassuló versenyzőt, így az orrkúpja bánta, de komolyabb sérülés nélkül megúszta az első szárny. Az eset miatt ismét pályára küldték a biztonsági autót. Aki lágy keveréken kezdte a versenyt, mindenki kiállt kereket cserélni.
    Így az első öt helyezett: Ticktum, Sato, Lundgaard, Armstrong, Deledda.

    A 10. körben, még a biztonsági autós fázis alatt, Sato autója meghibásodott, így a második helyről volt kénytelen feladni a versenyt.

    A 11. körben újra zöld zászlót kaptak a versenyzők, azonban most Ticktum indíthatta újra a versenyt. Darulava és Zhou kiválló versenyt vívtak egymással, hol már egy picit az sportszerűség határán is túlmentek.

    A 14. körben Deladda hősies védekezésének vége szakadt, ugyanis az egyik manővernél eltört a kormányösszekötője, így ő sem tudta tovább folytatni a versenyt.

    A 20. körben Shwartzman megelőzte Fittipaldit, ezzel az orosz versenyző feljött a nyolcadik helyre, és ha tudja üldözőbe veheti Lawsont.
    Theo Pourchaire is előzött egyet, aki Daruvalat hagyta maga mögött, ezzel feljött az ötödik helyre, ami egy dobogót is érhet neki a végén.

    A 21. körben Lawson autója is megadta magát, ami végett ismét pályára küldték a biztonsági autót, ami Ticktum számára rendkívül kedvező, hiszen lágy keveréket kapott. A biztonsági autót kihasználva a 11. helyre esett csak vissza, így egy nagy hajrába kezdhet majd.

    A 23. körben az első öt pilóta állása: Piastri, Zhou, Pourchaire, Daruvala, Shwartzman.

    A 24. körben újra zöld zászlót kaptak a pilóták, az utolsó hat körre. A versenyt ismét Piastri indíthatta újra. Piastri a hideg gumikon elfékezte az első kanyart, de végül meg tudta tartani a vezető pozíciót.

    A 27. körben Dan Ticktum a 11. helyről jőve már az ötödik helyen halad, és folyamatosan jön előre. Daruvala megelőzését követően már a dobogóért harcolhat a brit versenyző aki a futam során akár kétszer is kieshetett volna.

    A 29. körben Beckmann és Viscaal incidensét követően újabb biztonsági autó következett így a 30 körös futam már nem lesz újraindítva.

    A Formula 2-es főfutam végeredménye: Piastri, Zhou, Ticktum, Pourchaire, Daruvala, Shwartzman, Verschoor, Zendeli, Nissany, Armstrong.

    Piastri így megerősítette vezető pozícióját a bajnokságban, Ticktum pedig egy igen hektikus futam után dobogóra állhat.

  • Jehan Daruvala nyerte az F2-esek második monzai versenyét

    Jehan Daruvala nyerte az F2-esek második monzai versenyét

    A Red Bull kötelékébe tartozó indiai Jehan Daruvala idei első győzelmét arra a Formula 2-esek második monzai sprintversenyén.

    A második futam rajtsorrendjét az első futam első tíz helyezettjének a megfordítása adta. Ennek értelmében David Beckmann és Jehan Daruvala várhatta a startot az első sorból.

    Az első kanyarban azonban már az indiai pilóta tudott elsőnek elfordulni, Viscaal pedig fellépett a harmadik helyre. A második sikánban pedig Lundgaard keveredett egy kisebb balesetbe, ami miatt a dán visszaesett a mezőny végére.

    A 21 körös futam harmadik körében a két Prema csatározása közepette a reggeli győztes Pourchaire szemfüles mozdulattal előzte meg a listavezető Piastrit, akit ezután a legközelebbi riválisa Zhou vett ostrom alá.

    Jake Hughes lett a futam első kiesője, akinek az autója azonban olyan rossz helyen állt meg, hogy virtuális autót kellett érvénybe léptetni, ami a vártnál tovább volt érvényben, mivel Samaia Charouz autója a bokszutca bejáratánál adta meg magát.

    Szintén a bajnoki címre ácsingozó Shwarztzman a 8. körben megelőzte az egyik Hitech autó, amivel feljött az ötödik helyre. AZ élen továbbra is Daruvala diktálta az iramot, az előnye már több, mint egy másodperc volt Beckmann előtt. Az orosz Ferrari-akadémista a verseny felénél már Vipset is átugrotta egy remek előzéssel, Vips lendület vesztését pedig a csapattárs Lawson is kihasználta.

    A futam második felére a dobogós helyek mögött komoly, 7-8 autós vonat alakult ki, köztük az egymással meccselő bajnok aspiránsok.

    A reggel hőse, Theo Pourchaire tempója délután elmaradt a reggelitől, így a futam hajrájában Piastri is megelőzte őt, miközben folyamatosan szakadt le az előtte állóktól.

    Beckmann és Viscaal öldöklő harcot vívott a második helyért, ezt kihasználva Daruvala már öt másodperces előnyre tett szert, míg Shwartzman fokozatosan zárkózótt rájuk.

    Pár körrel a leintés előtt Pourchaire csúnyán elfékezte az első kanyart, majd a kötelező szlalom után Zhou mög tért vissza, így a fiatal ART-pilóta lemondhatott a pontszerzéséről, főleg, hogy egy körrel később újabb pozíciót bukott.

    A 19.körben Purchairehez hasonlóan a második helyen haladó Beckmann is elmérte a célegyenes végi féktávot, ezzel Viscaallal helyet cseréltek, de Shwartzman is megérkezett mögé, aki az Ascari-sikánban meg is előzte a Campos versenyzőjét, akit a következő kanyarban Lawson is megelőzött.

    A futamot a végig magabiztosan vezető Jehan Daruvala nyerte meg, Bent Viscaal és Robert Shwartzman előtt. Lawson, Beckmann, Vips, Piastri és Zhou zárt még a pontszerzők között.

    Ezzel az eredménnyel szorosabbá vált a bajnoki pontverseny, ugyanis az első három helyezett között mindösszesen 19 pont a differencia. Folytatás holnap délelőtt a főfutammal.

  • Pourchaire nyerte az F2-esek parázs sprintfutamát

    Pourchaire nyerte az F2-esek parázs sprintfutamát

    Közel két hónap szünet után eseménydús versennyel folytatódott a Formula 2-es bajnokság Monzában. Az első, fordított rajtrácsos sprintfutamot David Beckmann kezdhette az élről, mellőle pedig Jüri Vips rajtolhatott.

    A piros lámpák kialvását utóbbi kapta el jobban, az észt átvette a vezetést az első kanyarba érkezvén. A rajt után többen is koccantak a középmezőnyben, de nagyobb baleset nem volt. Beckmann a második helyre esett tehát vissza, őket Ticktum és Pourchaire követte. A második kör elején utóbbi rögtön meg is támadta a britet, ám mindketten elfékezték az egyes kanyart, Pourchaire le is vágta a sikánt. Ticktum megpróbált befordulni, ám pont így akadt össze a szintén rövidet fékező Drugovich-csal, ennek eredményeképp ki is pördült és nem tudta folytatni, jöhetett a biztonsági autó.

    Az első néhány körös kavarodást Shwartzman használta ki egész jól, a 12-ről a nyolcadik helyre zárkózott fel, de Lundgaard felkapaszkodása is figyelemreméltó volt, aki a 19-ről a 12. helyre jött föl.

    A safety car fázis végén Boschungot utasították ki a boxba első szárny cserére, így bukta az ötödik helyet. Az akció rögtön folytatódott, Lawson támadta meg Pourchaire-t a harmadik helyért, ám összeértek, ezért az új-zélandi szárnya kissé megsérült. Egy kör sem kellett, jött az újabb kiesés, Drugovich dobta el az autóját az Ascari kijáratán, ezúttal viszont „csak” virtuális biztonsági autós fázis következett. Ezelőtt Drugovich csapattársa, Zhou még éppen megelőzte Zendelit, és Lawson kiállásával már a negyedik volt a kínai.

    Ahogy végét ért a virtuális safety car, Piastri rögtön megelőzte Shwartzmant, aki viszont a kettes Lesmóban visszaelőzött, kissé leterelve az ausztrált, aki további egy helyet vesztett Nissanyval szemben. Ráadásul még Daruvala is elé került a következő kör elején, de őt aztán visszaelőzte.

    A 10. kör elején Pourcahire kezdte Beckmannt támadni, de a német is elfékezte magát, így nem csak a második, hanem a harmadik helyet is bukta, hiszen Zhou is el tudott menni mellette a kör egy későbbi részében. Ugyanebben a körben Nissany pördült meg az Ascari kijáratán, lángok is felcsaptak autójából, emiatt újra jött a safety car.

    Robert Shwartzman hiába jött fel lendületesen, a safety car kihívásakor az ötödik helyen álló oroszt öt másodperccel büntették, mert a pályát elhagyva előzött a rajt után. Ez egyáltalán nem szegte kedvét, a 14. kör kezdetén Beckmann mellett is elhaladt a célegyenesben, ezzel már 4. volt. A német viszont annyi lendületet vesztett, hogy Zendeli is átlépett rajta.

    A következő körben már az élen is történt változás, Pourchaire megelőzte Vipset, és rögtön el is húzott másfél másodpercre. Vips egyből megkapta maga mögé Zhou-t, akit ugyan pár körig még tudott tartani, ám egy hatalmas elfékezés után elvesztette a dobogós helyét, mert Zhou-n kívül Shwartzman, Lundgaard és Piastri is elment mellette, és lényegében a gumijainak is lőttek. Eközben Zendeli is kiesett a pontszerzők közül, lelassult az autója három körrel a vége előtt, majd le is parkolt a Roggia sikán bukóterében.

    Pourchaire győzelmét már semmi és senki nem veszélyeztette, másodszor állhat fel a dobogó legfelső fokára idén. Guanyu Zhou behozta az autót a második helyre, mögötte pedig Christian Lundgaard végzett Shwartzman büntetését követően.

    Zhou ezen eredményével öt pontra csökkentette összetettbeli lemaradását a bajnoki éllovas, pénteken pole-t szerző Piastrihoz képest, aki a versenyen negyedikként zárt.

    A verseny végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség (sec)
    1 Theo Pourchaire ART Grand Prix
    2 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi 4.300
    3 Christian Lundgaard ART Grand Prix 6.900
    4 Oscar Piastri Prema Powerteam 7.600
    5 Liam Lawson HitechGP 9.700
    6 Robert Shwartzman Prema Powerteam 10.700
    7 Bent Viscaal Trident 11.500
    8 Jüri Vips HitechGP 12.700
    9 Jehan Daruvala Carlin 13.100
    10 David Beckmann Campos Racing 15.200
    11 Marcus Armstrong DAMS 15.600
    12 Jake Hughes HWA Racelab 18.800
    13 Alessio Deledda HWA Racelab 20.300
    14 Ralph Boschung Campos Racing
    15 Lirim Zendeli MP Motorsport
    Marino Sato Trident kiesett
    Richard Verschoor MP Motorsport kiesett
    Roy Nissany DAMS kiesett
    Guilherme Samaia Charouz Racing System kiesett
    Felipe Drugovich UNI-Virtuosi kiesett
    Enzo Fittipaldi Charouz Racing System kiesett
    Dan Ticktum Carlin kiesett
  • Az F2-es Lawson a DTM bajnoki címét tűzte ki céljául

    Az F2-es Lawson a DTM bajnoki címét tűzte ki céljául

    Bár a Red Bull junior fő sorozata a Formula 2 idén, Liam Lawson szeretné elhódítani közben a DTM új érájának első bajnoki címét.

    Az új-zélandi az első versenyen aratott győzelme után is jobban teljesített a nála több tapasztalattal rendelkező Alex Albonnál, és amellett, hogy a csapaton belül átvette az irányítást, bajnoki aspiránssá is előlépett.

    Lawson legutóbb mindkét versenyt megnyerte a Red Bull Ringen, ezzel pedig nagy lépést tett az eddig nagy előnyt kiépítő Kelvin van der Linde felé. A pontversenyben már csak 12 pont a hátránya a dél-afrikaival szemben.

    „Jó hétvége volt ez számunkra. Azzal a céllal érkeztünk, hogy pontokat szerezzünk, mert az előző versenyeken nemigen jött ki a lépés. Ezt majdnem maximálisan tudtuk teljesíteni, ráadásul a Red Bull Ringen.”

    Most azonban sűrű időszak vár az új-zélandi pilótára, a hétvégén Monzában megy a Formula 2-ben, utána Assen (DTM), Szocsi (F2), majd Hockenheim és Nürnberg (DTM) lesznek az úticéljai, pihenés nélkül. Lawson ennek ellenére konkrét céllal indítja ezt a hónapot.

    „Persze mostantól ez [a bajnoki cím] a cél. Eddig olyan pályákon mentünk, ami jól feküdt az Audinak, és Kelvin ki is használta ezt, és elhúzott tőlünk.”

    „De most fordul a kocka. Ezek a gyorsabb, ritmusosabb pályák nekünk kedveznek majd. Ki kell majd használnunk, mert a Norisring nagyon szűk, és az utolsó fordulóban megint az Audinak lesz jobb.”

    Ami a Formula 2-es teljesítményét illeti, Lawson ott is győzelemmel kezdett Bahreinben. Jelenleg pedig nyolcadik 50 ponttal lemaradva az éllovas Piastri mögött.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Liam Lawson (@liamlawson30) által megosztott bejegyzés

  • Jake Hughes visszatér a Formula 2-be, a HWA színeiben

    Jake Hughes visszatér a Formula 2-be, a HWA színeiben

    Idén már nem először változtat a felállásán a HWA Formula 2-es csapata. Most Monzára készülve ugyanis Jake Hughes is bizalmat kap a német istállótól.

    A HWA Racelab Nannini-Deledda párossal kezdte az idényt, ám a második fordulóra Nanninit Jack Aitken váltotta. Hughes pedig tovább folytatva ezt a sormintát, Alessio Deledda csapattársa lesz majd a hétvégén.

    A 27 éves Hughes számára nem lesz ismeretlen a Formula 2, tavaly ugyanis az orosz hétvégén már megismerkedhetett a Forma-1 közvetlen előszobájával.

    Eddig azonban a kora ellenére rendre Formula 3-as szinten versenyzett, F3-as Európa-bajnokság, GP3 és Formula 3.

    „Nagyon örülök, hogy ismételten csatlakozhatok a HWA csapathoz Monzára. Tavaly rendkívül élveztem a csapattal az első F2-es hétvégémet, várom már, hogy autóba üljek ezen a hétvégén. 2020-ban az F3-as csapattal sikerült diadalmaskodnom itt, magabiztosnak érzem magam, hogy újra jó munkát végezhetünk, a kevés felkészülései idő ellenére is. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a HWA-nál, hogy bizalmat mutattak az irányomba és ismét lehetőséget adtak nekem.” – nyilatkozta a brit.

  • Enzo Fittpaldi a Formula 2-ben folytatja!

    Enzo Fittpaldi a Formula 2-ben folytatja!

    A Charouz Racing System a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy David Beckmann helyét Enzo Fittipaldi fogja átvenni a Formula 2-es csapatukban. A 20 éves brazil fiatal – aki a háromszoros Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája – eddig a cseh csapat Formula 3-as csapatát erősítette több, kevesebb sikerrel.

    Fittipaldi a monzai versenyhétvégén mutatkozhat majd be a Forma-1 előszobájában és a csapattársa a brazil származású Guilherme Samaia lesz majd. A 20 éves Fittipaldi Spa-ban már nem állt rajthoz a Formula 3-ban, ugyanis már a hétvége előtt tudni lehetett, hogy távozik a Charouztól és nem fejezi be az ott megkezdett szezonját.

    A 2018-as olasz Formula 4-es bajnoknak már bőven van tapasztalata együléses versenyautóban, ugyanis az ADAC Formula 4-ben a harmadik, a 2019-es Formula Regional European Championshipben pedig az előkelő második helyen zárta az összetett pontversenyt.

    „Nagyon örülök, hogy bemutatkozhatok az FIA Formula 2-ben” – idézi Fittipaldi szavait a Formula 2 hivatalos oldala. „Szeretném megköszönni a lehetőséget a Charouznak és az összes támogatómnak. Már az F3-ban is jó eredményeket értünk el közösen és már alig várom a következő lépcsőfokot.”

    „Monzában először vezethetek majd Formula 2-es autót, szóval nehéz dolgom lesz, mert a 45 perces szabadedzést követően már rögtön az időmérő következik. A célom az lesz, hogy sok tapasztalatot gyűjtsek és hogy felkészüljek a hátralévő F2-es fordulókra.”

    Fittipaldi pedig azt a Beckmannt fogja váltani, akit az anyagi problémái lehetetlenítettek a lettól, hogy folytassa az első teljes szezonját a Formula 2-ben. Igazán nagy kár a német fiatalért, ugyanis újoncként már két alkalommal is a dobogón ünnepelhetett az idei évben, de jelen pillanatban nagyon úgy néz ki, hogy számára véget ért a száguldás a Forma-1 előszobájaként is becézett sorozatban.

  • Így áll az F2-es és F3-as bajnokság, a szezon felénél

    Így áll az F2-es és F3-as bajnokság, a szezon felénél

    A Forma-1-es mezőnnyel együtt a Formula 2-es és Formula 3-as mezőny is nyári szüneten van épp, szezonjuk féltávjánál.

    Nézzük hát, hogy állnak a junior bajnokságok a folytatás előtt!

    Formula 2

    Szoros a verseny az élen, Oscar Piastri nem rég vette át a vezetést, de a nyomában van Guanyu Zhou, de Shwartzman, Ticktum és Vips sincs rettentően lemaradva.

    Versenyző Pontok
    1 Oscar Piastri 108
    2 Guanyu Zhou 103
    3 Robert Shwartzman 91
    4 Dan Ticktum 89
    5 Jüri Vips 85
    6 Théo Pourchaire 65
    7 Felipe Drugovich 59
    8 Liam Lawson 58
    9 Jehan Daruvala 56
    10 Richard Verschoor 50
    11 Ralph Boschung 36
    12 Christian Lundgaard 28
    13 David Beckmann 25
    14 Marcus Armstrong 24
    15 Roy Nissany 12
    16 Bent Viscaal 8
    17 Lirim Zendeli 7
    18 Marino Sato 1
    19 Matteo Nannini 1
    20 Jack Aitken 0
    21 Guilherme Samaia 0
    22 Alessio Deledda 0
    23 Gianluca Petecof 0

     

    Formula 3

    Az F3-as bajnokságban fölényesen vezet a Red Bull norvégja, Dennis Hauger. Mögötte azonban nagyon szoros a verseny a 2-4. helyen.

    Charles Leclerc öccse, a Ferrari akadémista Arhur a 8. helyen áll a 32 fős tabellán.

    Ralf Schumacher fia, David a 12. helyen áll, míg Emerson Fittipaldi unokája, Enzo a 14. pozícióban tanyázik.

    A 2019-es spái F2-es versenyen súlyosan megsérült, és a versenyzéshez idén visszatért Juan Manuel Correa 19. helyet birtokolja jelenleg, míg a magyar Tóth László egyelőre pont nélkül a 31. helyen áll.

    Versenyző Pontok
    1 Dennis Hauger 152
    2 Jack Doohan 89
    3 Olli Caldwell 86
    4 Frederik Vesti 80
    5 Aleksandr Smolyar 73
    6 Clément Novalak 70
    7 Victor Martins 66
    8 Arthur Leclerc 44
    9 Matteo Nannini 42
    10 Caio Collet 41
    11 Ayumu Iwasa 39
    12 David Schumacher 35
    13 Logan Sargeant 35
    14 Enzo Fittipaldi 25
    15 Jonny Edgar 23
    16 Roman Staněk 19
    17 Calan Williams 15
    18 Lorenzo Colombo 10
    19 Juan Manuel Correa 9
    20 Jak Crawford 6
    21 Kaylen Frederick 2
    22 Johnathan Hoggard 1
    23 Amaury Cordeel 0
    24 Tijmen van der Helm 0
    25 Jake Hughes 0
    26 Reshad de Gerus 0
    27 Pierre-Louis Chovet 0
    28 Oliver Rasmussen 0
    29 Ido Cohen 0
    30 Rafael Villagómez 0
    31 László Tóth 0
    32 Filip Ugran 0

     

    A Formula 3 szezonja a Forma-1-gyel együtt folytatódik majd augusztus 27-29-én, Spában, míg az F2-es mezőny Monzában folytatja majd a szezont szeptember 10-12-én.

    Ti kiknek szurkoltok?

  • Nannini: Több F1-es akadémia is megkeresett

    Nannini: Több F1-es akadémia is megkeresett

    Matteo Nannini, az F2 és F3 versenyzője egy Forma-1-es akadémiához kíván csatlakozni – remélve, hogy ezzel orvosolni tudja az olasz tehetségek hiányát a királykategóriában. Bár jelenleg épp van olasz az F1-es mezőnyben, Antonio Giovinazzi személyében.

    Nannini neve nem ismeretlen, hiszen unokatestvére, Alessandro a nyolcvanas évek második felében versenyzett az F1-ben, a Benetton színeiben megnyerte a Japán Nagydíjat, majd sajnálatos módon az 1990 októberében, egy helikopterbalesetben szenvedett súlyos kar-sérülése véget vetett karrierjének, 31 éves korában.

    A mindössze 18 éves Matteo az egyetlen pilóta, aki idén a Formula 2-es és a Formula 3-as bajnokságban is indul, és az utóbbi sorozatban a legutóbbi magyarországi futamon már megtapasztalta a győzelem ízét is, így most a tabella kilencedik helyén áll, bár nagyon le van maradva a norvég Dennis Haugertől.

    Az autósportban ilyen gazdag autósportos múlttal rendelkező országhoz képest szokatlan módon az olasz pilóták jelenleg kevesen vannak.

    Éppen ezért Nannini, aki kettős állampolgársággal rendelkezik (olasz és argentin), a Forma-1-es akadémiák felé kacsingat.

    „Magyarország után volt néhány hívásunk F1-es akadémiákkal, amelyek érdeklődhetnek irántam, és azért is, mert egy akadémiáknak is hasznos lehet egy olasz srác, mert az akadémiákon nincsenek olaszok” – mondta Nannini az F1 Feeder Seriesnek.

    „Az F1-ben Antonio után itt vagyok én, aki az F2-ben és az F3-ban versenyzem, szóval nagyon nyomaszt ez a tény. Én vagyok az egyetlen olasz, és van egy csomó angol, francia és bármi más, de Antonio után hiányzik egy olasz srác, szóval megpróbálok mindent latba vetni, hogy kihasználjam ezt a tényt, és megszerezzem az egyik helyet.”

    „Természetesen tudom, hogy fontos az eredmények elérése is, hogy végül győzelmeket és bajnoki címeket szerezzek, de azt is tudom, hogy ehhez egy jó csapatban kell lennie az embernek és sok barátságot kell kötni.”

    „Az álmom az lenne, hogy olasz csapatnál, a Ferrarinál versenyezhessek, bár eddig más csapatoktól is kaptam hívásokat, de természetesen olaszként a szívem a Ferrarihoz húz.”

    Nannini azt mondja, Giovinazzival támogató üzeneteket váltanak egymássaé – miközben unokatestvére, akit anno szintén is erősen összefüggésbe hoztak egy Ferrari-versenyzői állással, mielőtt F1-es karrierjét derékba törte a balesete.

    „Amikor elkezdtem, Alessandro támogatása nagyon sokat segített nekem” – magyarázta Matteo.

    „Eljött velem Bahreinbe, amikor 2016-ban a gokartvilágbajnokságon versenyeztem. Amikor a Formula 4 első tesztjén voltam, akkor is adott néhány tanácsot, hogy hogyan vegyek néhány kanyart, vagy amikor először mentem Spába, vagy először mentem Vallelungába.”

    „Most egy kicsit nehezebb számára, hogy eljöjjön és támogasson engem a versenyeken, mert általában kedden vagy szerdán indulok, és ő nem tudja otthagyni a munkáját azért, hogy kövessen engem.”

    „De mindig apámmal vagyok, mindig velem jön, mindig ad nekem javaslatokat, hogy hogyan vezessek a versenyen.”

  • Az Alpine elégedett a Formula 2-ben versenyző junior pilótáival

    Az Alpine elégedett a Formula 2-ben versenyző junior pilótáival

    Az Alpine elégedett a Formula 2-ben versenyző Oscar Piastri, Guanyu Zhou, Christian Lungaard teljesítményével.

    Az újonc Oscar Piastri vezeti a tabellát a szezon felénél, mögötte Guanyu Zhou, aki már harmadik éve versenyez a kategóriában. Christian Lundgaard aki debütált az IndyCarban a hétvégén a Rahel Letterman Racing csapatával, az F2-ben kicsit hátrébb van összetettben, mint az előbb említett duó, hiszen csak a 12. helyet foglalja el.

    A szezon eddigi részét értékelvén az Alpine versenyigazgatója, Davide Brivio elmondta, milyen volt eddig az akadémia szempontjából az év:

    „Összességében teljesen boldogok vagyunk a szezonnal eddig, még akkor is, ha néha az eredmény nem tükrözi a potenciált.” – mondta.

    „Először is a Formula 2-ben nagyon jól állunk, hiszen három nagyszerű tehetségünk versenyez ott. Oscar és Zhou jelenleg 1-2-ben állnak a bajnokságban, miközben Chriszian nagyon szerencsétlen volt, és még nem volt arra elegendő lehetősége, hogy megmutassa tehetségét.” – mondta Brivio.

    „Három olyannyira tehetséges pilótánk van, hogy más junior programok örülnének neki, ha náluk versenyezhetnének, ebben biztos vagyok.”

    „Oscar lenyűgözően teljesít az újonc évében, a Formula 3 megnyerése után, és izgatottan várjuk a folytatást. Zhou már sok tapasztalattal rendelkezik ebben a kategóriában, és év végén is biztosan ott lesz az elejében.”

    Az Alpine akadémiájának vezetője, Mia Sharizman úgy fogalmazott, mind Zhou, mind pedig Piastri az elvárásoknak megfelelően teljesít:

    „A bajnoki küzdelem mindenképpen elvárás volt Zhouval szemben a harmadik szezonjában, és az év első felében meg is mutatta, hogy képes erre.”

    „Oscar teljesítménye a szezon első felében figyelemre méltó volt. Az a higgadtság, amit a nehéz helyzetekben láthattunk tőle, azt mutatja, hogy megvan benne minden ahhoz, hogy a szezon végéig harcoljon a bajnoki címért.”

    „Christian számára nehéz volt a szezon első fele. Úgy tűnik, nem tudja megismételni a szezon előtti teszteken nyújtott teljesítményét egy versenyhétvégén. Mindössze négy pontszerző helyezése volt eddig, de mondjuk ebből kettő dobogós helyezés volt.”

    „Mindazonáltal ismerjük a tehetségét, és mellette fogunk állni, hogy visszatérjen a győztes útra. Az év utolsó felében minden adott, hogy javítson.” – zárta Sharizman