Kategória: Formula 2

  • A Haas autóját Shwartzman vezetheti az újoncteszten

    A Haas autóját Shwartzman vezetheti az újoncteszten

    Az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő év végi teszten a Ferrari juniorja kap lehetőséget a motorpartner Haas színeiben.

    Az orosz két főverseny és négy sprintversenyt nyert eddig Formula 2-es karrierje során, tavaly újoncként negyedik lett az összetettben.

    Idén harmadik helyen áll, de még két forduló hátravan, Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban. Ott azonban nem lesz számára vége az évnek, Shwartzman ugyanis a Haas autóját próbálhatja majd ki az utolsó verseny után.

    „Először is, szeretném megköszönni a Haasnak, a Scuderia Ferrarinak és a Ferrari Pilóta Akadémiájának ezt a nagyszerű lehetőséget. Ez lesz az első tesztem a Haas-szal, már várom, hogy megismerjem őket, a környezetet, és sokat tanuljak tőlük.”

    Bár a Ferrari kegyeltje, a Haas csapatfőnöke Günther Steiner is jó véleménnyel van Robert Shwartzmanról.

    „A tehetsége mindenképp a „bizonyítékok között van”, ha a teljesítményét nézzük az utolsó pár szezonban. A tavalyi F2-es újoncidényére ez kifejezettem igaz, amikor jelenlegi pilótáink, Mick Schumacher és Nikita Mazepin ellen küzdött.”

    „Elégedettek vagyunk azzal, hogy lehetőséget adhatunk neki egy Forma-1-es autóval, és szívesen dolgozunk majd vele együtt Abu Dhabiban.”

    Az Abu Dhabi újonctesztre eddig az AlphaTauri jelentette be az idén DTM-ben remeklő Liam Lawsont. Rajtuk kívül egy fogadásnak köszönhetően pedig tudni lehet, hogy a McLarent Pato O’Ward fogja vezetni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Történelmi mesterhármasra készül Oscar Piastri

    Történelmi mesterhármasra készül Oscar Piastri

    Még a generációs tehetségeknek tartott Charles Leclerc és George Russel sem volt képes arra, amitől Oscar Piastri két lépésre van.

    Kétszer három futam van már csak hátra a 2021-es F2-es szezonból. A tabellát jelenleg Oscar Piastri 36 ponttal vezeti az F1-be vele ellentétben versenyzőként fellépő Guanyu Zhou előtt. A jövőre már Alpine-tartalékként tevékenyedő Piastri tehát saját kezében tudhatja a sorsát a bajnoki címért folytatott harcban.

    Korábban George Russell és Charles Leclerc tudott duplázni és egymást követő években bajnokká válni az F3-ban (vagy korábban GP3) és az F2-ben is. Ezt ismételheti meg most Oscar Piastri is, illetve ha ezt megcsinálja, a szó statisztikai értelmében még felül is múlja Leclerc-éket. Piastrinak van ugyanis még 2019-ből egy Formula Renault Eurocup-bajnoki címe is, az F3-as éveik előtti szezonból pedig sem Russell, sem Leclerc nem tud győztes szezont felmutatni. Leclerc 2016-ra egy F3-as Európa-bajnoki negyedik hellyel lépett fel a GP3-ba, Russell pedig egy évvel később ugyanebben a sorozatban harmadik lett, mielőtt 2017-ben GP3-as versenyzőnek mondhatta magát.

    „Nyilván rámegyek erre a rekordra” – fogalmazott magabiztosan Piastri az F2 hivatalos oldalának. „Persze az se változtatna semmit a hozáállásomon, ha ez lenne az első esélyem bajnoknak lenni. De nyilván ez jelentősen feldobja az önéletrajzomat… Tudom azt is, hogy újonc vagyok. Viszont én és a csapat is megmutattam ami bennünk rejlik. Egyáltalán nem gondolom, hogy túllőnék azzal a realitáson, ha becélzom a bajnoki címet.”

    Az elmaradt F1-es lehetőséggel kapcsolatban egyébként kettős érzések kavarognak Piastriban. „Egyrészt furcsa az, hogy az F2-es bajnokságot vezető versenyző még csak fel sem merül érdemben egyik csapatnál sem. Másrészt viszont nagyon is értem a miérteket.”

  • Az idei F3-as bronzérmes már Szaúd-Arábiában feljebb lép

    Az idei F3-as bronzérmes már Szaúd-Arábiában feljebb lép

    Jeddah-ban két idei F3-as versenyző, a bajnokság harmadik helyét megszerző Clément Novalak és a bajnok egyik csapattársa, Olli Caldwell debütálhat majd a Formula 2-ben.

    A francia Lirim Zendeli helyére érkezik az MP Motorsporthoz, így egy korai kóstolót kaphat abból, ami 2022-ben vár majd rá.

    „Rendkívül boldog vagyok, hogy már most Jeddah-ban és Abu Dhabiban mehetek az F2-ben. Ez segíteni fog, hogy felkészüljek az első teljes szezonomra 2022-ben.” közölte szerződéskötését is Novalak.

    Nem ez lesz az első alkalom, hogy az autót vezeti, tavaly a szezonzáró teszten már beülhetett egy UNI-Virtuosi volánja mögé.

    „Bár sok ideje volt az a teszt Bahreinben, még emlékszem még egy-két dologra, remélem sikerül ezt átmenteni. Ha egy tempót tudok hozni Richarddal [Verschoor, a csapattárs], akkor azzal már nagyon boldog lennék.”

    „Már 2018-ban is együtt versenyeztünk, úgyhogy jó barátok vagyunk, jó lesz ismét egy csapatban lenni. Már van 6 fordulónyi tapasztalata is, örülök, hogy olyan emberrel dolgozhatok majd együtt, akit mindig is gyorsnak tartottam.”

    Novalak mellett azonban lesz egy másik zöldfülű is, Olli Caldwell. Ő a Camposnál a másik németet, David Beckmannt váltja, de csak az utolsó két versenyre.

    Caldwell – ellentétben francia sorstársával – már nyert futamot az F3-ban, de így is jócskán lemaradt csapattársától, a bajnok Dennis Haugertől.

  • Piastri megvédte a sok kritikát kapó Zhout

    Piastri megvédte a sok kritikát kapó Zhout

    Oscar Piastri szerint egyáltalán nem igazságos az, hogy sokan már kritizálják a frissen F1-es üléshez jutó Guanyu Zhout. Az ausztrál fiatal úgy gondolja, hogy a kínai Alpine junior jó munkát fog végezni az Alfa Romeónál jövőre.

    A Formula 2 bajnoki éllovasa sokáig versenyben volt a hinwili istálló második üléséért folytatott küzdelemben, azonban végül pont az akadémia társával szemben maradt alul. Így Zhou lesz 2022-től Valtteri Bottas csapattársa az Alfa Romeónál.

    A kínai pilóta jelentős szponzorpénzt is hoz a csapathoz, ami miatt Antonio Giovinazzi azt írta ki a közösségi oldalára a hinwili istálló bejelentését követően, hogy „a Forma-1 könyörtelen tud lenni, ha előjönnek a pénzügyi dolgok”.

    Piastri a Katari Nagydíj helyszínén nyilatkozott bővebben a Zhou bejelentésről a motorsport.com kamerái előtt.

    „Láttam, hogy Zhou nagyon sok negatív kritikát kapott a közösségi médiában a bejelentését követően és ez szerintem helytelen dolog az emberek részéről” – véli Piastri, aki a kínai pilótával fogja a legnagyobb meccset vívni a Formula 2 bajnoki címéért. „Ez nyilvánvalóan a pénz miatt van, de egyébként Guanyu nem olyan rossz versenyző.”

    „Ott van a Formula 2-es bajnokság élmezőnyében, ugyanannyi győzelme van, mint nekem és a szezon korai szakaszában még ő állt a bajnokság élén. Emiatt nem az a helyzet, hogy komolyabb eredmények nélkül fog megérkezni a sorozatba.”

    „Nehéz dolga lesz Valtterivel szemben, mert ő egy rendkívül nagy rutinnal és tapasztalattal rendelkező pilóta. Érdekes lesz majd figyelemmel követni a kettejük csatáját, de biztos vagyok benne, hogy Zhou jó munkát fog végezni.”

    Piastri – aki jövőre nagy valószínűséggel nem fog versenyezni és teljes mértékben az Alpine-nál való tartalék és fejlesztő pilótai szerepkörére fog majd fókuszálni – 36 ponttal előzi meg Zhout két versenyhétvégével és hat futammal a bajnokság vége előtt.

    Mivel a kínai pilóta ülést kapott a hinwili istállónál, így várhatóan nem marad a francia istálló akadémiájának a tagja, amivel Piastri lép majd elő az enstoneiak legígéretesebb fiatal versenyzőjévé.

  • Az Alfa Romeo juniorja jövőre szabadedzéseken is részt vehet majd

    Az Alfa Romeo juniorja jövőre szabadedzéseken is részt vehet majd

    Miután 2021-ben még nem jutott lehetőséghez az Alfa Romeo színeiben, Théo Pourchaire még egy évnyi Formula 2-es szereplésre készülhet, de közben megindul az F1-es ülés felé.

    A Sauber Junior Team tagja nehéz helyzetben van, mert bár a csapatfőnök Frédéric Vasseur jó véleménnyel van róla, mind Bottas, mind Zhou több évre tervez a svájci csapatnál. A finn 2024 végéig biztosan marad, a jövő évi újoncról azonban sejtelmesen annyi derült ki, nem egyéves projekt része volt a szerződtetése.

    „Théo marad az F2-ben, hosszan beszélgettünk erről az elmúlt hetekben.” – jelentette ki az Alfa Romeo csapatfőnöke.

    „Fantasztikus szezonja volt az F2-ben, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy 18 hónapja még F4-es kategóriában volt. Onnan fellépni az F3-ba nagy lépés volt, amit jól tudott kezelni. Ugyanez történt idén is, hiszen a Formula 2-ben nyert Monacóban.”

    Pourchaire jelenleg ötödik a bajnoki tabellán, 60 pont lemaradással. Tavaly az F3-ban egy erős hajrával került a bajnoki cím közelébe, így azért nem lehet kizárni, hogy ez idén is hasonlóan lesz. Ez azért lenne probléma, mert az F2-es bajnok nem nevezhet a következő évi kiírásban.

    „Nagyon komplex az autó, és csak hat tesztnapunk van a szezon előtt. Így túl kockázatos lenne [Pourchaire-nek F1-es ülést adni], túl nagy kihívás lenne ez számára.”

    „Sokkal jobb, ha jövőre is az F2-re fókuszál, és utána meglátjuk. Biztosan fog teljesíteni néhány első szabadedzést, és néhány tesztnapot, ami felkészíti őt a jövőre.”

    „De ismétlem, amikor az F2-ben vagy, a legfontosabb a bajnokság megnyerése lenne, nem a jövő előkészítése, vagy hasonlók. Ez tőle a kérésem, hogy bajnok legyen.”

  • Az AlphaTauri Lawsont jelölte meg az Abu Dhabi tesztjére

    Az AlphaTauri Lawsont jelölte meg az Abu Dhabi tesztjére

    A Red Bull fiatal pilótája, Liam Lawson decemberben élheti át első hivatalos F1-es szerepét, amikor az F2-es és DTM-versenyző részt vesz az AlphaTauri szezon utáni tesztjén Abu-Dhabiban. Az új-zélandi versenyző jelenleg nyolcadik helyen áll az FIA Formula 2-es bajnokságban két fordulóval – vagyis hat futammal – a vége előtt, az idei szezonban pedig a német DTM sorozatban is versenyzett, ahol éppen csak lemaradt a bajnoki címről. Az AlphaTauri felállása ugyanakkor 2022-ben változatlan marad, Pierre Gasly és Yuki Tsunoda személyében.

    Lawson mellett várhatóan ott lesz a teszten Yas Marinán Hitech GP F2-es csapattársa és Red Bull-os junior, Jüri Vips is. Tavaly nyáron így nyilatkozott róla a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko:

    „Liam egy két lábbal a földön álló srác, aki nagyon keményen dolgozik és őszinte. Ha hibázik, azt egyből elismeri. Jól tud dolgozni a mérnökökkel. Ha lát egy gyenge pontot, akkor dolgozik rajta, ezt követően nem látod többé. Nagyon jól elemez, jól bírja a nyomást, és nagyon-nagyon céltudatos is.”

    A decemberi Abu-Dhabiban megrendezésre kerülő fiatal pilóták tesztjén, ahol a Pirelli a 2022-es 18 colos abroncsait fogja kipróbálni, a feltörekvő IndyCar-sztár, Pato O’Ward is részt vesz, aki a McLarennel fog pályára lépni.

  • Ezentúl az IndyCar lesz kitaszított F1-es juniorok új célja?

    Ezentúl az IndyCar lesz kitaszított F1-es juniorok új célja?

    Az F1-es pilóták általában a karrierjük végén kacsintgatnak az IndyCar felé, most azonban ez a trend éppen az ellenkezőjére fordult.

    A jelenlegi bajnok, a spanyol Alex Palou is az európai lehetőségek hiányában kötött ki a tengerentúlon, most azonban fiatalként többen is követik a példáját, amire eddig nem sok példa volt.

    Callum Ilott (Ferrari Pilótaakadémia) és Christian Lundgaard (Alpine Akadémia) is már idén belekóstoltak, de jövőre mutatkoznak be igazán az amerikai sorozatban.

    Mindketten a Formula 2 után, de F1-es lehetőség híján kezdtek el a tengerentúlon nézelődni. Mind a Ferrari, mind az Alpine stabil pilótapárossal rendelkezik, és az utánpótlás is biztosítva van, Shwartzman vagy akár Zhou és Piastri személyében.

    Ilott a partvonalról figyelt 2020-ban. Lundgaard pedig nem mutatott igazán meggyőző formát idén. Míg eddig az élmezőnyben autózott, 2021-ben nem találta a tempót.

    A dán új főnöke, Bobby Rahal maga is megjárta az F1-et, versenyzőként és csapattagként is.

    „Először is, az IndyCar az, ami a Forma-1 volt régen, nagyjából.” – vélte az amerikai. – „Itt nem játszik szerepet a politika. Rengeteg olyan dolog nincs az IndyCar paddockban, ami az F1-ben igen.”

    „Látni, mennyi tényleg jó srác van az F2-ben, akik frusztráltak, mert nem tehetik meg a következő lépést, annak ellenére, hogy már bizonyítottak.”

    „Ha én lennék egy fiatalember Európában, és a lehetőségeimet vizslatnám, úgy gondolom, az IndyCarban jobban előre tudnám mozdítani a karrierem.”

    „Azt várom, – ahogy ez régebben is volt – hogy nagyobb arányban lesznek európai és dél-amerikai versenyzők az IndyCar.”

    Lundgaard maga így nyilatkozott arról, szerinte követni fogják-e többen is a példáját:

    „Biztos vagyok benne, több európai pilóta jön majd ide, mondjuk úgy, a Forma-1 előtt.”

    „Nekem nagyon jó ez a sorozat. Én és Callum [Ilott] versenyeztünk az F2-ben, ismerjük egymást, itt pedig csak a puszta versenyzés vár minket. Ez nagyon tetszik, ez vonzott, úgyhogy pozitívan tekintek a jövő évre.”

    Ezért is nagyon népszerű most az IndyCar: nincs politika, a pilóták többnyire barátságosak egymással, és az egyenautók miatt a pilóta lehet döntőtényező a csapaton belül. Kemény, de fair a küzdelem, ez pedig vonzani fogja a tehetséges pilótákat.

    Ugyan a legjobb juniorok továbbra sem ezt az utat választják majd. Amennyiben a költségek magasak maradnak, akár már F2-es és F3-as szinten is történhetnek átállások az Indy Lights vagy Indy 2000-es sorozatba (ahogy ezzel már Enzo Fittipaldi már meg is próbálkozott).

    Ráadásul ezek a sorozatok komoly pénzdíjat is jelentenek a nyertesnek, például az előbbi győztese „háromfutamos ösztöndíjat” kap az IndyCarban.

    Kevesen érik el az F1-et, és a jobb fizioterápiás lehetőségeknek köszönhetően egy pilóta 30, sőt könnyen, 40 éves koráig vezethet, ezzel pedig tovább torlódik a sor.

    Így könnyen lehet korán átváltani az IndyCarra hosszútávon jobb, mint az F1-es álmot hajkurászni a végletekig.

    „Az én nézőpontom az volt, hogy nem nagyon néztem ilyesmire lehetőségként 2020 végéig, addig nem is tudtam volna elkötelezni magam.” – nyilatkozta a másik „áldozat”, Ilott.

    „Egyrészt, mert már nem volt ülés erre az évre, másrészt, mert túlságosan az F1-re koncentráltam. Csak, amikor tudtam, hogy nem fog összejönni, akkor határoztam az IndyCar mellett.”

    Korábban a Formula E volt hasonló lehetőség a fiatalok számára. Maximilian Günther és Nyck de Vries is ott kezdett tiszta lappal, miután látszott, az F1-es ülés nem fog összejönni. Alex Albon is az elektromos sorozatba ment volna, ha utolsó pillanatban nem jön össze számára a Toro Rosso-szerződés.

    Most azonban már két út is kínálkozik az F1-be vágyó, illetve az onnan kikerülő pilóták között.

  • A Haas még egy Ferrari juniort alkalmazna 2022-ben

    A Haas még egy Ferrari juniort alkalmazna 2022-ben

    Bár mindkét pilótájuk jövője biztosított, az új szabályok értelmében Steiner még egy Ferrari versenyző alkalmazna a Haasnál jövőre.

    2022-ben minden csapat újoncok keresésébe kezdhet, hiszen kötelező lesz újoncokat indítani néhány szabadedzésen.

    Az amerikai alakulat alkalmazásában jelenleg egy junior áll, Pietro Fittipaldi, teszt- és tartalékpilótaként. Ennek ellenére nem őt alkalmaznák, hiszen technikailag már nem számít újoncnak, két versennyel a háta mögött.

    „A jelenlegi helyzetben azt tudom mondani, ha ezt a szabályba foglalják, akkor nyilvánvaló módon az egyik Ferrari junior lesz, akit futtatunk majd.”

    „Nem beszéltem még velük, ki lesz velük jövőre, vagy van-e már jelöltjük. Ötletem sincs, de ez lenne az első ötletem.”

    A Ferrari akadémiája jelenleg számos pilótát foglal magába. Közülük Callum Ilott az IndyCarban vesz majd részt, míg az F2-es bajnokságból már jelentkező Robert Shwartzman vagy Marcus Armstrong, esetleg az F3-as Arthur Leclerc jöhet még szóba.

    „Ha nincs senkijük, akkor is biztos vagyok benne, hogy van, aki szívesen vezetné az autót az első szabadedzéseken.”

    Egészen tavalyig Louis Délétraz is a kötelékükbe tartozott, a svájci azonban azóta a hosszútávú versenyzés felé fordult. Le Mansban majdnem LMP2-es győztes lett, és Európa-bajnoknak mondhatja magát, Robert Kubicával egyetemben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Ferrari Driver Academy (@ferraridriveracademy) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalossá vált a Formula 2 és a Formula 3 2022-es versenynaptára

    Hivatalossá vált a Formula 2 és a Formula 3 2022-es versenynaptára

    A Forma-1 jövő évei naptára után a Formula 2 és a Formula 3 jövő évi helyszíneire is fény derült. A Formula 2-esek rekordot jelentő 14 majd el, amíg az F3-asok kilenc különböző helyszínre látogatnak majd el a következő szezon során.

    Formula 2

    A szezon a március 18-20-ai hétvégén veszi majd kezdetét Bahreinben és majd csak november végén fejeződik majd be Abu Dhabiban. A naptárban találhatunk olyan ismerős helyszíneket, mint például Spa-Francorschamps, Silverstone, Monza és Baku, de mindezek mellett két új pálya is csatlakozik a sorozathoz Imola és Zandvoort személyében.

    Minden helyszínen két futamot rendeznek, ami azt jelenti, hogy a fiatal pilóták 28 versenyen mérhetik majd össze a tudásukat egymás ellen. Az idén használt forradalmian új formátum nem jött be, ugyanis a szervezők túl soknak titulálták a hétvégénti három versenyt.

    Formula 3

    A legkisebbek naptárában is felfedezhetünk egy új helyszínt Bahrein és Imola személyében, ami már rögtön a szezonnyitó két hétvége során bemutatkozhat majd. A Bahrain International Circuit-en kívül viszont csak európai helyszínek adnak majd otthont. A szezon Monzában zárul majd szeptember elején. Itt is két futamot rendeznek majd egy hétvége során, amiből az következik, hogy a szezon során 18 versenyt láthatunk majd.

    Az új változások értelmében visszakapjuk a tavalyelőtti formátumot, ami azt jelenti, hogy újra együtt lesz majd a Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye.

  • A HWA-nak az idei lesz az utolsó szezonja a Formula 2-ben

    A HWA-nak az idei lesz az utolsó szezonja a Formula 2-ben

    Miután hivatalosság vált, hogy a HWA már nem lesz ott a Formula 3 következő szezonjának rajtrácsán most az is kiderült, hogy a Formula 2-es csapatok is megszűnik a 2021-es szezon végén – számolt be a motorsport.com.

    A Formula 3 nemrégiben jelentette be azt a tíz csapatot, akik 2022 és 2024 között versenyezhetnek majd a sorozatukban. Itt derült ki, hogy az eddig megszokott kilenc csapat mellett az újonc Van Amersfoort Racing a HWA csapat helyén szerepelhet majd a sorozatban.

    Mosta azonban a korábbi DTM óriás azt is bejelentette, hogy a Formula 2-es projektét is be fogja fejezni annak érdekében, hogy jobban tudjanak koncentrálni a GT és hosszú távú versenyzésben szereplő csapatikra. A HWA még a tavalyi szezonban csatlakozott a Forma-1 előszobájaként is nevezett sorozatba az Arden csapat helyére.

    A legjobb eredményüket legutóbbi hétvégén érték el Szocsiban, ahol Jake Hughes szerzett egy negyedik helyezést. Azonban a csapat még ennek ellenére is csak az utolsó helyen áll a csapatversenyben, miután az előbb említett negyedik hely mellett csak egy alkalommal tudta pontot szerezni.

    Azt még nem tudni, hogy melyik csapat veheti majd át a HWA helyét a Formula 2-ben a 2022-es szezontól kezdődően.