Kategória: Formula 2

  • Közeledik a vég(e):Itt az F1 és az F2 szezonzáró menetrendje

    Közeledik a vég(e):Itt az F1 és az F2 szezonzáró menetrendje

    Idén utoljára rajtol majd el a Forma-1-es és a Formula 2 mezőnye is, és mindkét esetben bajnokokat koronáznak majd.

    Az F1-ben rendkívül szoros a harc Lewis Hamilton és Max Verstappen között. A zűrös szaúdi hétvége után pontegyenlőséggel érkeznek a szezonzáróra. Ennek tükrében nem sokat kell matekozni azon, hogy mi kell ahhoz, hogy egyikük, vagy másikuk legyen idei bajnok. Az lesz a végső győztes, aki vasárnap több pontot szerez a másiknál. Amennyiben mindketten nulláznának, úgy Verstappen a bajnok, mert egyel több futamot nyert idén.

    F2-ben Guanyu Zhou, aki jövőre már F1-es versenyző lesz, már kiesett a bajnoki esélyesek közül. Matematikailag Robert Shwartzmannak még van némi esélye, de gyakorlatilag már borítékolható Oscar Piastri bajnoki címe.

    Ha pedig a szezonzáró mellett ahhoz is kedved lenne, hogy nyerj egy dedikált példányt Wéber Gábor legújabb könyvéből, KLIKKELJ IDE!

    Ne maradjatok le a hétvége eseményeiről! Íme a program:

    Kezdés Széria Hol?
    December 10. Péntek
    10:30 Forma-1 1. szabadedzés F1TV, M4 élő
    14:00 Forma-1 2. szabadedzés F1TV, M4 élő
    December 11. Szombat
    9:20 Formula 2 1. sprintfutam F1TV, M4 élő
    11:00 Forma-1 3. szabadedzés F1TV, M4+ élő
    14:00 Forma-1 kvalifikáció F1TV, M4 élő
    15:45 Formula 2 2. sprintfutam F1TV, M4+/Duna World élő
    December 12. vasárnap
    10:00 Formula 2 főfutam F1TV, M4 élő
    14:00 Forma-1 verseny F1TV, M4 élő
  • Megvan a megsérülő Fittipaldi helyettese az F2-es szezonzáróra

    Megvan a megsérülő Fittipaldi helyettese az F2-es szezonzáróra

    Enzo Fittipaldi kénytelen kihagyni az F2 szezonzáróját saroksérülés miatt. A Charouz Racing Richard Verschoor személyében találta meg a helyettesét.

    Enzo Fittipaldi volt a legnagyobb kárvallottja annak a balesetnek, amely során annyit láttunk, hogy egy autó hátulról eltalál egy a rajtrácson ragadt másikat. Ebben a kétszeres világbajnok Enzo unokája eltörte jobb sarokcsontját (a másik érintett Pourchaire sértetlenül megúszta) és így kénytelen kihagyni a szezonzáró két versenyt Abu Dhabiban.

    Most az is kiderült, hogy a Charouz Racing Richard Verschoort alkalmazza majd a brazil helyén a szezonzárón.

    „Először is szeretném a legjobb kívánságaimat küldeni Enzo Fittipaldi részére. Remélem, hamar rendbe jössz és versenyezhetsz! Váratlan lehetőség ez, de nagyon örülök, hogy visszatérhetek az F2-be a Charouz Racing színeiben. Remélhetőleg jó eredménnyel tudjuk majd befejezni a szezont együtt!”

    A Fittipaldi helyére beugró Verschoor 2021-es szezonjával kapcsolatban több információ is érdekes adaléknak mondható. A holland versenyző menedzser nélkül intézi az ügyeit, így tulajdonképpen neki kellett megszerveznie üzletemberi szerepkörben a szponzori szerződéseket a szezonja finanszírozásához. Ez egyébként nem is sikerült, a versenyről versenyre szóló szerződését csak Szocsiig tudta görgetni az MP Motorsporttal, mielőtt elfogyott volna a pénz mögüle. Verschoor ezeken a futamokon egyszer egyébként még győzni is tudott. A kihagyott dzsiddai hétvégével együtt is tizedik összetettben.

  • Az F2 éllovasa az Alpine-nál tesztelhet Abu Dhabiban

    Az F2 éllovasa az Alpine-nál tesztelhet Abu Dhabiban

    Oscar Piastri a hétvégén minden valószínűség szerint bebiztosítja Formula 2-es bajnoki címét, mivel 51,5 pontos előnye szinte behozhatatlan, tekintve, hogy 59 egység szerezhető maximum egy versenyhétvégén. Az Alpine juniorja azonban ezen kívül is fontos mérföldkőhöz érkezhet hamarosan, hiszen a futamhétvége után vezetheti a francia istálló idei versenygépét a fiatal pilóták tesztjén.

    Az ausztrál – miután sehol nem kapott ülést –, jövőre az Alpine tartalékversenyzője lesz, így emiatt sem meglepő, hogy vele tesztelnek az erre szánt napon.

    „Nagyon izgatottan várom, hogy részt vehessek a fiatal pilóták tesztjén” – kezdte nyilatkozatát Piastri. „Ez majdnem olyan, mintha ez lenne az első hivatalos napom az új munkámban jövőre, amikor a csapat tartalékversenyzője leszek. Bármilyen F1-es autóban eltöltött nap elég különleges, de a jelenlegi autót vezetni más versenyzőkkel együtt a pályán, egy kicsit versenyképes környezetben, nagyon király. Köszönöm a csapatnak ezt a lehetőséget, már nagyon várom, hogy a nap folyamán egy teljes tesztprogramon dolgozhassak.”

    „Oscar idén fantasztikus Formula 2-es szezont teljesített, ismét megmutatta klasszisát, és megérdemli ezt a szereplést” – méltatta Piastrit Laurent Rossi, az Alpine vezérigazgatója. „Ez a teszt része lesz Oscar folyamatos fejlődésének, miközben arra készül, hogy 2022-ben a csapat tartalékversenyzője legyen, hogy segítse és támogassa Fernandót és Estebant, valamint a fejlesztőcsapatainkat a pályán és azon kívül is.”

    Piastrin kívül egyébként a két állandó pilóta, Fernando Alonso és Esteban Ocon is szerephez jut majd a szezonzáró után, a 2022-es gumikat fogják tesztelni a Pirellinek. Ők azonban – Piastrival ellentétben – nem az idei, hanem a 2018-as, R.S. 18 kódjelű konstrukcióval köröznek majd.”

  • Fittipaldi a kórházból jelentkezett! Nem néz ki túl jól

    Fittipaldi a kórházból jelentkezett! Nem néz ki túl jól

    Théo Pourchaire és Enzo Fittipaldi a Formula 2 tegnapi főversenyén ütközött a rajtnál. Viszonylag sokáig nem lehetett tudni semmit az állapotukról, míg nem a helyszínen lévők közölték a közösségi oldalakon, hogy látták, amint hüvelykujjukkal jelezték a versenyzők, hogy jól vannak.

    Ettől függetlenül helikopter szállította őket kórházba. Bár szerencsére életveszélyről nincs és nem is volt szó, azért nem volt sérülésmentes az eset.

    Fittipaldi nem rég Instagramon jelentkezett be, kórházi ágyáról.

    „Sziasztok, nagyon hálás vagyok, hogy csak a sarkam tört el, és csak vágásokat és zúzódásokat szenvedtem, mert sokkal rosszabb is lehetett volna. Egy angyal vigyázott rám az biztos… és nagyon örülök, hogy Theo jól van. Szeretném megköszönni mindenkinek az üzeneteket, a szeretetet és a támogatást, valamint az FIA-nak és az orvosi személyzetnek, hogy nagyszerűen gondoskodtak rólam. Hamarosan újra a pályán leszek, és gyorsabban, mint valaha” – írta a képhez.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ENZO FITTIPALDI (@enzofitti) által megosztott bejegyzés

    Pourchaire még tegnap üzent, Twitteren.

    „Üdv mindenkinek! Csak azt akartam mondani, hogy alapvetően jól vagyok! Egyelőre nem tudom, hogy már vége van-e a szezonnak számomra. De a legfontosabb nem ez, hanem hogy ez egy nagyon nagy (baleset) volt és Enzo megsérült. Kívánom neki, hogy minél jobban felépüljön!”

     

  • Kórházba szállították a két Formula 2-es balesetet szenvedő pilótát

    Kórházba szállították a két Formula 2-es balesetet szenvedő pilótát

    Théo Pourchaire és Enzo Fittipaldi a Formula 2 főversenyén rajtbalesetbe keveredtek, és az esetet követő piros zászló alatt helikopter szállította őket kórházba.

    Pourchaire a harmadik helyet foglalhatta el a rajtrácson, de nem tudott elindulni a kockájából. Így a hátulról nagy sebességgel érkező Fittipaldi nem tudta kikerülni, és gyakorlatilag beleszáguldott kollégájába.

    Az FIA megerősítette, mindketten maguknál voltak, amikor az orvosi csapat kiszabadította őket az autóból.

    „A sürgősségi és orvosi csapatok azonnal ellátták a versenyzőket. Mindkettőjüket átszállították mentőautóval és helikopterrel a King Fahad Katonai Kórházba szállították őket Jeddah-ban.” – tette hozzá a közlemény.

    A flúgos futam végül el tudott indulni, de az idő rövidsége miatt (kevés idő volt hátra a Forma-1-es rajtig) csak rövidebb távon teljesítették a versenyt. Félpontokat osztottak, így még nem dőlt el a Formula 2 bajnoki címe még nem dőlt el Oscar Piastri javára.

    Az ausztrál előnye így 52 és fél pont csapattársával, Robert Shwartzmannal szemben. Abu Dhabiban – normál esetben – 65 pontot lehet majd szerezni.

  • Piastri nyerte a Formula 2 történetének „legfurcsább” futamát

    Piastri nyerte a Formula 2 történetének „legfurcsább” futamát

    A Prema pilótáját, Oscar Piastrit intették le elsőként a Formula 2 szaúdi hétvégéjének főversenyén, ami ugyan kezdetét vette, de egyáltalán nem tartott sokáig.

    A pálya javítása miatt a futam kezdése 40 percet csúszott, de végül a fiatal pilótákat kiengedték a pályára, hogy megkezdhessék a harmadik versenyüket is a jeddah-i pályán.

    Azonban hiába rajtolt el a mezőny, Théo Pourchaire nem tudott elrajtolni és Pietro Fittipaldi hátulról telibetalálta az autóját. A baleset miatt azonnal félbeszakították a verseny piros zászlóval. A francia pilóta jólt volt, amikor a kórházba szállították, azonban ez Fittipaldiról nem mondható el, ugyanis őt helikopterrel kellett őt bevinni a kórházba.

    A repülőrajt után Oscar Piastri és Robert Shwartzman ellépett a többiektől. Mögöttük Ralph Boschung és a két UNI Virtuosi jött Guanyu Zhou, Felipe Drugovich sorrendben.

    A verseny a különböző halasztások miatt 20 percesre rövidült, de mindezek ellenére a kötelező kiállását mindenkinek le kellett tudnia. Azonban a mezőny még ezt a rövid időt sem úszta meg baleset nélkül, ugyanis Guilherme Samaia és Olli Caldwell ütközött egymással, ami miatt ismét félbe kellett szakítani a versenyt.

    A futamot nem is folytatták és Max Verstappen félelme egyáltalán nem volt alaptalan. A holland egy nagy balesettől tartott és ez be is következett nem is egyszer, hanem kétszer is. Remélhetőleg a Forma-1-es versenyen nem kell megélnünk hasonló szituációkat.

  • Piastri ismét győzött, nagyon közel a bajnoki címhez

    Piastri ismét győzött, nagyon közel a bajnoki címhez

    Egy kis csúszással, de megkezdődött a Formula 2 szombat esti, szaúdi sprintfutama, melyet Jehan Daruvala kezdhetett meg az élről, mellőle pedig Bent Viscaal indulhatott. Az indiai úgy került az élre, hogy a délutáni futamon még 6-ként ért célba, de utólag öt másodperccel hátrasorolták, így lett végül hivatalosan 10. Az ok az volt, hogy pályán kívül előzte meg Dan Ticktumot, a kettes kanyarban.

    A piros lámpák kialvása után Daruvala megtartotta az első helyét, Piastri pedig feljött másodiknak. Lundgaard is örülhetett, hiszen két helyet feljőve a harmadik pozícióban találta magát. A nagy vesztes Viscaal lett, ő két helyet vesztett, míg Ticktum egyet.

    A rajtot ezúttal sem úsztuk meg baleset nélkül, többek között az első futam győztese, Marcus Armstrong is kiesett, az újonc Novalak mellett. A kiesésekből Pourchaire és Zhou is profitált, a 12-13. helyekre jöttek fel.

    A pálya takarításával elment a versenytáv ötöde, a negyedik kör végén kezdődhetett újra a száguldás. A hetedik helyért rögtön ki is alakult egy parázs csata Drugovich és Vips között, melynek során az észt hozzáért a brazilhoz hátulról a célegyenesben, így ő is kiesett, természetesen újabb safety car fázist előidézve.

    Az újabb újraindítás a nyolcadik kör végén következett, ami Daruvala számára nem alakult túl jól. Ugyan az őt rögtön megtámadó Piastri előtt tudott maradni, de hatalmas elfékezést produkált, rögtön az egyes kanyarba érkezve, le is kellett vágnia a kettes kanyart. Emiatt pár körrel később ki is szabtak rá egy öt másodperces büntetést, mondván elhagyta a pályán és ezzel előnyt szerzett. Az újraindítás után Lundgaard és Viscaal is elkezdtek csatázni, történt köztük egy oda-vissza előzés. Amikor a dán visszaelőzött, ő is elhagyta a pályát a kettes kanyarban, emiatt ő is megkapta az öt másodpercét.

    Egy kicsivel hátrébb Robert Shwartzman lendült támadásba, Ticktum mellett ment el az utolsó kanyarban, ez az ötödik helyezést eredményezte számára.

    Daruvala tempója nem volt a legjobb az élen az elfékezett gumival, így elkezdett összejönni az élmezőny. Piastrinak a 15. körben volt egy előzése Daruvala ellen, de az indiai rögtön vissza is vette az első helyet DRS-sel. Két körrel később ismét megpróbálkozott az élre kerülni az ausztrál, ezúttal sikerült is neki egy késői féktávval.

    Kettővel hátrébb Viscaal is folyamatosan csatázott Lundgaard-dal, többször is levágva a kettes kanyart, ám ő mindig visszaengedte dán versenytársát.

    A verseny végét Lawson balesete jelentette, a döntött kanyarból kifele kitört az autó hátulja, így csúnyán megtörte a kocsit, ismét érkezett a safety car.

    Így tehát Piastri maradt az élen, mellé pedig Viscaal és Shwartzman fért még fel a dobogóra az időbüntetések után. A végén még Pourchaire és Zhou is pontot tudtak szerezni, előbbi hatodik, utóbbi nyolcadik lett. A Formula 2-ben ezen a hétvégén debütáló Jack Doohan is hatalmasat ment, az ötödik helyen zárt a Formula 3 második helyezettje.

    Piastri a győzelmével 47 pontra növelte az előnyét Shwartzmannal szemben, Zhou pedig már 57 egységre szakadt le a 200 ponttal álló ausztráltól.

    Helyezés Pilóta Csapat Különbség
    1  Oscar Piastri  Prema Powerteam
    2  Bent Viscaal  Trident 2.500
    3  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 3.300
    4  Dan Ticktum  Carlin 3.400
    5  Jack Doohan  MP Motorsport 3.500
    6  Theo Pourchaire  ART Grand Prix 3.600
    7  Enzo Fittipaldi  Charouz Racing System 3.800
    8  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi 4.100
    9  Ralph Boschung  Campos Racing 4.300
    10  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 4.600
    11  Roy Nissany  DAMS 4.800
    12  Olli Caldwell  Campos Racing 6.100
    13  Marino Sato  Trident 6.400
    14  Jehan Daruvala  Carlin 7.000
    15  Christian Lundgaard  ART Grand Prix 7.200
    kiesett  Liam Lawson  HitechGP
    kiesett  Jüri Vips  HitechGP
    kiesett  Logan Sargeant HWA Racelab
    kiesett  Marcus Armstrong  DAMS
    kiesett  Clement Novalak  MP Motorsport
    kiesett  Alessio Deledda HWA Racelab
    kiesett  Guilherme Samaia  Charouz Racing System
  • Armstrong nyerte a szaúdi hétvége első versenyét

    Armstrong nyerte a szaúdi hétvége első versenyét

    Az újonnan elkészült jeddah-i versenypálya történetének legelső versenyét a Formula 2 futotta szombat kora délután. A Forma-1 előszobája bő két hónap szünet után tér vissza, két versenyhétvége maradt a bajnoki cím eldöntésére.

    Az első, fordított rajtrácsos versenyen Liam Lawson rajtolhatott a pole pozícióból, mellőle Marcus Armstrong várhatta a lámpák kialvását. Kettejük közül utóbbi örülhetett a rajt után, hiszen átvette a vezetést egy késői féktávval, kissé talán leterelve Lawsont, aki így visszaesett másodiknak. A harmadik helyre Boschung jött fel, megelőzve Jüri Vipset. Zhou rajtja nem sikerült túl jól, az ötödikről a hetedik helyre szorult vissza. A bajnoki éllovas, pénteken pole pozíciót szerző Piastri maradt a tizedik, csapattársa, Shwartzman mögött.

    A safety car azonban rögtön jöhetett is be, a mezőny hátsó traktusában történt baleset miatt, mely Marino Sato és Samaia versenyének vetett véget. A harmadik kör végén aztán újrakezdődhetett a verseny, ám az első kanyarban ismét történt egy incidens, Zhou Lundgaard-dal ért össze, miközben támadni próbálta, ám összeakadtak és megsérült az autója. Így ezúttal jött egy virtuális biztonsági autós fázis, ami hamar véget is ért, miután eltakarították a törmelékeket. Lundgaard versenyben maradt, Zhou viszont a megforgása után ki kellett álljon a bokszba, a 20. helyen folytathatta csak. A szóbanforgó incidens után kissé átalakult a legjobb tíz sorrendje, Pourchaire és Shwartzman is megelőzte Lundgaard-dot, Daruvala pedig Piastrit.

    Ticktum kezdte el üldözni Viscaalt a 11. helyért és egy hosszabb csata után végül el is tudott menni mellette, ám olyan előzéssel, melynek a végén lecsúszott a pályáról, ezzel előnyt szerezve, így vissza kellett adnia a pozíciót, amit meg is tett, ám később újra előzött, ezúttal már szabályosan.

    Vips a 10. kör elején szánta el magát arra, hogy visszavegye a harmadik helyet Boschungtól, ezt sikeresen meg is tette a célegyenes végén, egy körrel később pedig Drugovich is követte az észtet. Shwartzman is támadásba lendült Pourchaire ellen a hatodik helyért, ám Ticktumhoz hasonlóan, szabálytalanul tudta csak megelőzni az ötös kanyarban, amiért később öt másodperces időbüntetést is kapott, mivel nem engedte vissza a franciát.

    Shwartzmanék aztán hamar utolérték a lassuló Boschungot, az orosz fél környi csata után pedig maga mögé utasította. Újabb fél kör múlva már Lundgaard-ék kezdték el támadni, ekkor egy óriási adok-kapok alakult ebben a bolyban, melynek végeztével Piastri plusz egy pozíciót tudott nyerni Daruvala ellen, Boschungot pedig mindenki megelőzte.

    A 14. körben Pourchaire hibázott, a pálya pedig rögtön meg is büntette: falba állt és kiesett, és egy kisebb bizonytalankodás (kezdetben csak VSC fázist rendeltek el) után ismét behívták a biztonsági autót.

    Három körre még újraindulhatott a verseny, a mentés befejezése után. Daruvala volt nagyon szemfüles az utolsó kanyarba érkezve a 18. körben, Lundgaard-dot és Piastrit egyszerre előzte meg.

    Ugyan nagyon szorosan követte, de Liam Lawson nem tudta megelőzni Armstrongot, így a Ferrari juniorja először nyert futamot az F2-ben. A harmadik maradt Vips, a negyedik Drugovich lett. Ticktum a verseny végén még egy óriási manőverrel elment Piastri mellett, így övé lett az utolsó pontszerző, nyolcadik hely. Az esti, fordított rajtrácsos futamot a Viscaal kezdheti majd az élről.

    Piastri nem szerzett pontot, de az előnye így is megmaradt a 40 pont Zhou visszaesése miatt, ám Shwartzman már csak egy pontra követi a kínait a harmadik helyen.

    Helyezés Versenyező Csapat Különbség
    1  Marcus Armstrong  DAMS
    2  Liam Lawson  HitechGP 0.500
    3  Jüri Vips  HitechGP 2.000
    4  Felipe Drugovich  UNI-Virtuosi 2.800
    5  Jehan Daruvala  Carlin 5.400
    6  Robert Shwartzman  Prema Powerteam 8.200
    7  Christian Lundgaard  ART Grand Prix 8.300
    8  Dan Ticktum  Carlin 8.400
    9  Oscar Piastri  Prema Powerteam 8.600
    10  Bent Viscaal  Trident 10.400
    11  Jack Doohan  MP Motorsport 10.500
    12  Enzo Fittipaldi  Charouz Racing System 10.900
    13  Roy Nissany  DAMS 12.900
    14  Clement Novalak  MP Motorsport 13.100
    15  Ralph Boschung  Campos Racing 14.300
    16  Logan Sargeant  HWA Racelab 15.300
    17  Guanyu Zhou  UNI-Virtuosi 17.300
    18  Olli Caldwell  Campos Racing 24.600
    Kiesett  Theo Pourchaire  ART Grand Prix
    Kiesett  Alessio Deledda  HWA Racelab
    Kiesett  Marino Sato  Trident
  • Menetrend: Az F1 és az F2 utolsó előtti fordulója

    Menetrend: Az F1 és az F2 utolsó előtti fordulója

    Izgalmas hétvége előtt állunk, így december elején. A Forma-1-es bajnoki címért folyó harc igen szoros, és a szezon utolsó előtti versenyhétvégéje következik, vadiúj helyszínen, Szaúd-Arábiában.

    Ugyanez igaz a Formula 2-es mezőnyre is, ahol szintén nyitott még a bajnokság.

    Íme, mi mikor lesz hétvégén a tévében!

    Kezdés Széria Hol?
    December 3. Péntek
    14:30 Forma-1 1. szabadedzés F1TV, M4 élő
    16:20 Formula 2 időmérő F1TV, M4 élő
    18:00 Forma-1 2. szabadedzés F1TV, M4 élő
    December 4. Szombat
    13:30 Formula 2 1. sprintfutam F1TV, M4+ élő
    15:00 Forma-1 3. szabadedzés F1TV, M4+ élő
    18:30 Forma-1 kvalifikáció F1TV, M4 élő
    19:40 Formula 2 2. sprintfutam F1TV, M4+ élő
    December 5. vasárnap
    15:20 Formula 2 főfutam F1TV, M4+ élő
    18:30 Forma-1 verseny F1TV, M4 élő

     

  • A Red Bull és a Williams juniorja is bemutatkozhat a Formula 2-ben

    A Red Bull és a Williams juniorja is bemutatkozhat a Formula 2-ben

    Jack Doohan és Logan Sargeant is az első Formula 2-es hétvégéjét teljesítheti majd SzaúdArábiában. A Red Bull által támogatott fiatal az MP Motorsport, a Williams amerikai juniorja pedig a HWA egyik autóját vezetheti majd az idei Formula 2-es szezon utolsóelőtti versenyhétvégéjén.

    Doohan az idei évben robbant be a Formula 3-ban, miután a Tridenttel számos futamgyőzelmet tudott szerezni és a 30 fős mezőnyből ő volt az egyetlen, aki képes volt felvenni a kesztyűt az egyeduralkodó Dennis Haugerrel.

    Az ausztrál – aki az egyéni bajnokság második helyén zárt a Formula 3-ban – Richard Verschoor helyét fogja átvenni az MP Motorsportnál. Csapattársa pedig az a Clément Novalak lesz, akivel jól ismerik egymást, mert idén csapattársak voltak a Formula 3-ban a Tridentnél.

    Az anyagi problémákkal küszködő Sargeant eddig nem tudott fellépni a Formula 2-ben, ami miatt az utóbbi három évét a Formula 3-ban töltötte. Az amerikai pilóta egyáltalán nem ment rosszul: tavalyelőtt harmadik lett a Makaói Nagydíjon, tavaly pedig harmadik lett az egyéni bajnokságban és idén számos győzelmet szerzett azzal a Charouz-zal, akik egy középcsapatnak számítanak.

    Sargeant – akire nemrégiben csapott le a Williams akadémiája – a HWA csapatánál fog versenyezni Alessio Deledda csapattársaként, aki a sorozat történetének első olyan pilótája volt, aki egy időmérőn tudott a 107 százalékon belül kerülni.