Frederik Vesti élete első Formula 2-es győzelmét aratta Bakuban szombat délelőtt. A Mercedes junior pilótája két Red Bullos fiatalt, Daruvalát és Lawsont megelőzve nyerte a sprintet.
A fordított rajtrácsos versenyen Jake Hughes és Frederik Vesti alkotta az első sort, mögülük pedig Daruvala és Sargeant indultak. A rajt a legjobban a harmadik helyről induló indiainak sikerült, ő állt az élre rögtön. Vesti hiába kapta el sokkal jobban a rajtot, mélyre csúszott az egyes kanyarban, így Daruvala és Hughes is vissza tudott jönni elé.
Hátrébb Drugovich vesztett még egy helyet, visszaesett hetediknek, illetve Haugernek sem sikerült a start, a 8-ról a 11. helyre csúszott vissza.
Daruvala már az első néhány körben elkezdte megnyújtani a lépteit, másodpercen kívülre el tudott lépni Hughes-tól, akihez Vesti viszont közel tudott maradni.
Doohant eközben kihívták a bokszba sérült autója miatt, így érdemben a futama véget ért, bár amúgy sem autózott pontszerző helyen a mindössze 11. helyre kvalifikáló ausztrál.
Vesti pedig nem engedett a nyomásból és végül a 6. kör elején előzte meg Hughes-t a hármas kanyar külső ívén. Sargeant-nek sem kellett sok idő, ő is elment a brit versenytársa mellett a célegyenesben, már a következő körben, ezzel fellépve harmadiknak, Vesti mögé. Nagyon úgy tűnt, hogy Hughes nem bírja tartani az élmezőny tempóját, folyamatosan előzték őt a riválisok, kis túlzással minden adandó alkalommal befért valaki mellé. Hughes folyamatos visszaesése szolgáltatta a fő izgalmakat, Pourchaire pedig szemfülesen, Hughes-al együtt Hauger mellett is elment, egy dupla előzést bemutatva a hármas kanyarban.
Miután mindenki átverekedte magát Hughes-on, kissé megmerevednek a frontvonalak a pontszerzők között, bár a 13. kör elején történt egy oda-vissza előzés Vips és Pourchaire között a 8. helyen. Egy körrel később Hauger is csatlakozott a csatájukhoz, aki egy optimista bevetődéssel próbált pozíciót fogni Pourchaire ellenében, de túlságosan elmérte a féktávot és a hármas kanyar külső ívén lévő falban kötött ki. A tavalyi F3-as bajnok hibáját követően érkezett a pályára a safety car, 7 körrel a vége előtt.
Ennek a kényelmesen vezető Daruvala örült a legkevésbé, aki így az öt körrel a vége előtti újraindításra megkapta maga mögé az egész mezőnyt. Az új start nem is volt akcióktól mentes, Verschoor átvette a harmadik helyet Sargeant-től, de a legnagyobb vesztes a tegnap pole pozíciót szerző Vips lett, aki mellé bevetődött Fittipaldi a kettesben, de mivel a brazil nem tudott elfordulni és falba rakta, így az észtnek is ki kellett egyenesítenie a kanyart. A biztonsági autó ismét a pályára hajtott, mert Fittipaldi összetört Charouz-át kellett eltávolítani a bukótérből.
Három kör maradt az újabb újraindítás után, amit Daruvala már nem bírt olyan jól kivitelezni, az indiai ugyanis elfékezte az egyes kanyart, Vesti pedig le is csapott a hibázó riválisra a kettes kanyarban. A nagy kavarodásban Daruvalának sikerült megtartania legalább a második helyet, hiába támadta Verschoor, aki viszont a vár rész előtt kicsúszott és falba állt, ezzel újabb sc-fázist eredményezve, de még ezután is elengedték a pilótákat a maradék egy körre. Az eddigiek fényében talán nem oly meglepő, de ismét történt egy ütközés, rögtön az egyes kanyarban: Boschung, Sato, Williams és Bolukbasi is belekeveredett az incidensbe, mely azzal indult, hogy Boschung leszorította Williamst, akinek nem maradt helye és a falba hajtott, így ment bele Sato és Bolukbasi.
A győzelmet mindenesetre Vesti már nem engedte ki a kezei közül, megvédte az első helyet Daruvala és Lawson előtt.
A verseny végeredménye:
| # |
Versenyző |
Csapat |
Idő |
| 1. |
🇩🇰 Frederik Vesti |
ART |
– |
| 2. |
🇮🇳 Jehan Daruvala |
Prema |
+0,3 |
| 3. |
🇳🇿 Liam Lawson |
Carlin |
+1,1 |
| 4. |
🇳🇿 Marcus Armstrong |
Hitech |
+1,5 |
| 5. |
🇧🇷 Felipe Drugovich |
MP |
+1,7 |
| 6. |
🇺🇸 Logan Sargeant |
Carlin |
+2,1 |
| 7. |
🇫🇷 Théo Pourchaire |
ART |
+2,6 |
| 8. |
🇯🇵 Ayumu Iwasa |
DAMS |
+3,2 |
| 9. |
🇬🇧 Jake Hughes |
Van Amersfoort |
+5,4 |
| 10. |
🇮🇱 Roy Nissany |
DAMS |
+7,3 |
| 11. |
🇦🇺 Jack Doohan |
Virtuosi |
+7,5 |
| 12. |
🇪🇪 Jüri Vips |
Hitech |
+8,0 |
| 13. |
🇧🇪 Amaury Cordeel |
Van Amersfoort |
+8,9 |
| 14. |
🇫🇷 Clément Novalak |
MP |
+9,2 |
| 15. |
🇨🇭 Ralph Boschung |
Campos |
+1 kör |
| 16. |
🇦🇺 Calan Williams |
Trident |
+1 kör |
| 17. |
🇯🇵 Marino Sato |
Virtuosi |
+1 kör |
| 18. |
🇹🇷 Cem Bölükbasi |
Charouz |
+1 kör |
| 19. |
🇬🇧 Olli Caldwell |
Campos |
+1 kör |
| – |
🇳🇱 Richard Verschoor |
Trident |
– |
| – |
🇧🇷 Enzo Fittipaldi |
Charouz |
– |
| – |
🇳🇴 Dennis Hauger |
Prema |
– |
A pontverseny állása:
|
Versenyző |
Csapat |
Pont |
| 1. |
🇧🇷 Felipe Drugovich |
MP |
117 |
| 2. |
🇫🇷 Théo Pourchaire |
ART |
83 |
| 3. |
🇮🇳 Jehan Daruvala |
Prema |
61 |
| 4. |
🇳🇿 Marcus Armstrong |
Hitech |
55 |
| 5. |
🇪🇪 Jüri Vips |
Hitech |
49 |
| 6. |
🇦🇺 Jack Doohan |
Virtuosi |
45 |
| 8. |
🇳🇿 Liam Lawson |
Carlin |
44 |
| 7. |
🇧🇷 Enzo Fittipaldi |
Charouz |
42 |
| 9. |
🇺🇸 Logan Sargeant |
Carlin |
41 |
| 14. |
🇩🇰 Frederik Vesti |
ART |
35 |
| 10. |
🇳🇱 Richard Verschoor |
Trident |
33 |
| 11. |
🇨🇭 Ralph Boschung |
Campos |
32 |
| 12. |
🇳🇴 Dennis Hauger |
Prema |
30 |
| 13. |
🇯🇵 Ayumu Iwasa |
DAMS |
29 |
| 15. |
🇫🇷 Clément Novalak |
MP |
22 |
| 16. |
🇮🇱 Roy Nissany |
DAMS |
14 |
| 17. |
🇬🇧 Jake Hughes |
Van Amersfoort |
14 |
| 18. |
🇦🇺 Calan Williams |
Trident |
5 |
| 19. |
🇩🇪 David Beckmann |
Charouz |
4 |
| 20. |
🇯🇵 Marino Sato |
Virtuosi |
2 |
| 21. |
🇹🇷 Cem Bölükbasi |
Charouz |
0 |
| 22. |
🇬🇧 Olli Caldwell |
Campos |
0 |
| 23. |
🇧🇪 Amaury Cordeel |
Van Amersfoort |
0 |