Kategória: Formula 2

  • Sargeant pole-ból nyerte a silverstone-i főfutamot

    Sargeant pole-ból nyerte a silverstone-i főfutamot

    Logan Sargeant nyerte az F2-esek brit főfutamát, végig irányítva a versenyt, és esélyt sem hagyva a mögötte végző Pourchaire-nek, illetve Lawsonnak.

    A pole-t pénteken épp Sargeant szerezte meg, így ő indult az élről, mellőle pedig Frederik Vesti várta a lámpák kialvását. A bajnoki éllovas Felipe Drugovich és a legközelebbi üldözője, Theo Pourchaire alkotta a második sort, Lawson és Iwasa pedig a harmadikat.

    A rajtot követően Sargeant megtartotta a vezetést, Vesti viszont nagyon beragadt, így Pourchaire csapott le a második helyre, Lawson és Iwasa pedig az 5-6. helyről ugrott fel a 3-4-re. Drugovich sem jött el túl jól, két helyet vesztett, Vesti pedig végül négyet.

    Az első kör végén azonban rögtön történt egy roppant veszélyes baleset, mely Nissany és Hauger csatájából alakult ki. Az indonéz a Stowe utáni kanyarban teljesen leszorította a belső részre a Premást, aki már nem tudott eléggé lelassítani a füvön ahhoz, hogy elkerülje az éppen bekanyarodó autókat, és pont Nissanyt trafálta telibe oldalról, és alighanem kijelenthető, hogy ismét életet mentett a glória, hiszen Hauger autója éppen Nissany feje környékére csapódott be. Természetesen az eset után rögtön érkezett a biztonsági autó, ami az ötödik kör végéig maradt a pályán.

    Az újraindítás első köreiben az élmezőnyben kényelmes különbségek kezdtek kialakulni, például az élen Sargeant is el tudott húzni. A 10. körben megkezdődtek a kötelező a kerékcserék, Vesti, Fittipaldi és Armstrong is lecserélte többek között lágy gumijait. A következő körben Lawson és Iwasa is megérkezett, de a japánnál nem sikerült minden a legjobban, a bal hátsó cseréjénél akadtak gondok, amivel sokat vesztett a DAMS versenyzője. Sargeant és Pourchaire együtt jöttek ki az élről a 12. körben, maradt is köztük a sorrend. Drugovich hozzájuk képest egy körrel később érkezett, és csak Vesti mögé tudott visszatérni.

    A kiállásokat követően elcsendesedett a futam, az első hatban pedig a közepesen rajtoló, fordított stratégiát választók haladtak, Vipsszel, Daruvalával és Doohannal többek között. Az ő kiállásukat Vips kezdte meg a 22. körben és a 12. helyre érkezett vissza friss lágyakon, a csapattárs Armstrong mögé. A következő körben Daruvala, Sato és Williams is kijöttek. Az indiainak ugyan sikerült visszajönnie Vips elé, de az észt könnyedén megelőzte a már bemelegedő gumikon. Végül Doohan és Hughes látogattak ki kerékcserére, de az ausztrál kiállását elrontották, a jobb hátsóval ment el a kelleténél több idő.

    A sorrend az élen visszaállt az eredetire, ám Pourchaire most már csak egy másodpercen belül követte Sargeantet. A harmadik helyért is éleződött egy csata Lawson és Vesti között, de végül egyikből sem lett már semmi, Vestit viszont meglepte Drugovich és a brazil elé került az utolsó körben.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART
    3. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin
    4. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP
    5. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
    6. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech
    7. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema
    8. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech
    9. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi
    10. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort
    11. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
    12. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS
    13. 🇫🇷 Clément Novalak MP
    14. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident
    15. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi
    16. 🇦🇺 Calan Williams Trident
    17. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos
    18. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz
    19. 🇩🇪 David Beckmann Van Amersfoort
    🇮🇱 Roy Nissany DAMS
    🇳🇴 Dennis Hauger Prema

     

    A bajnokság állása:

    Versenyző Csapat Pont
    1. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP 148
    2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART 106
    3. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin 88
    4. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema 80
    5. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech 60
    6. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech 59
    7. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin 59
    8. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi 57
    9. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz 56
    10. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema 56
    11. 🇩🇰 Frederik Vesti ART 54
    12. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident 43
    13. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS 38
    14. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos 34
    15. 🇫🇷 Clément Novalak MP 22
    16. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort 16
    17. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS 14
    18. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi 6
    19. 🇦🇺 Calan Williams Trident 5
    20. 🇩🇪 David Beckmann Charouz 4
    21. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz 0
    22. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos 0
    23. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort 0
  • Doohan első F2-es győzelmét hozta a silverstone-i sprintfutam

    Doohan első F2-es győzelmét hozta a silverstone-i sprintfutam

    Jack Doohan első győzelmének örülhetett a felszáradó pályán rendezett angliai F2-es sprintversenyen, aki éppen hogy kibírta az élen a vészesen közeledő Iwasa előtt.

    Biztonsági autó mögött rajtolt verseny, hiszen a silverstone-i pálya még mindig vizes volt, csakúgy mint a Forma-1-es időmérő végén. Két tapogatózó kör után elengedték a mezőnyt, melyet Daruvala vezetett, Fittipaldi és a Red Bulltól elbocsátott Vips előtt.

    Az első körben nem változott semmi a legjobb tízben, még mindenki a körülményekkel próbált ismerkedni, de a második körben már Vesti előzött egyet Drugovich ellenében, egy komoly csatát követően.

    Néhány körrel később egy kicsivel előrébb is nagyon közel értek egymáshoz a versenyzők, Vipsnek kellett védekeznie Doohannal szemben, ezt az ötödik kör elejéig bírta, így az ausztrál feljött harmadiknak. Az élen is történt egy helycsere, Fittipaldi előzte Daruvalát, de az indiai mellett rögtön elment Doohan is. Vips is vesztett egy újabb helyet, Iwasa előzte meg a negyedik helyért, de még ugyanebben a körben Daruvala mellett is elment a japán. Eközben az élen is történt egy helycsere, Doohan kerekedett felül a hármas kanyarban túlcsúszó Fittipaldin és rögtön el is kezdett ellógni. A brazil nem igazán tudta tartani a lépést, sőt megelőzte Iwasa is.

    Daruvala is küszködött, Pourchaire átvette tőle a negyedik helyet féltávnál, Vips pedig ötmásodperces büntetést kapott pályaelhagyásért, de Vesti is megelőzte őt a 10. körben. Az észt tovább csúszott lefelé a lejtőn, merthogy Drugovich is elment mellette, így már csak a nyolcadik helyen haladt.

    A verseny második felére kezdtek lenyugodni a kedélyek a pontszerző helyeken, mindenki beállt a saját tempójára. Drugovich közeledett például Vestire, és a 16. körben vissza is előzte a dánt. Sőt a brazil olyannyira meglódult, hogy két körrel később Daruvalát is elkapta, ezzel máris az ötödik helyen találta magát. Daruvalát viszont nem csak Drugovich, hanem Vesti és Sargeant is legyűrte még a végén.

    Az élen maradt a Doohan-Iwasa sorrend, bár a japán a végén nagyon megközelítette az Alpine akadémistát.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi
    2. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS
    3. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
    4. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART
    5. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP
    6. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
    7. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin
    8. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema
    9. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech
    10. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident
    11. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort
    12. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech
    13. 🇫🇷 Clément Novalak MP
    14. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS
    15. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema
    16. 🇩🇪 David Beckmann Van Amersfoort
    17. 🇦🇺 Calan Williams Trident
    18. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos
    19. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz
    20. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin
    🇯🇵 Marino Sato Virtuosi
  • Vips mellett kitart a csapata, az F2 csalódott a döntés miatt

    Vips mellett kitart a csapata, az F2 csalódott a döntés miatt

    A Formula 2-es Hitech GP továbbra is alkalmazza a rasszista elszólása miatt a Red Bull által kirúgott Jüri Vipset.

    Mint ismert, az észt pilótát nemrégiben előbb felfüggesztette, majd végleg kitette a junior programjából a Red Bull, miután egy videójáték streamelése közben rasszista megnyilvánulásokat tett.

    Az eset után a csapat rögtön jelezte, ők nem válnak meg a sokra hivatott fiatal versenyzőjüktől:

    „Meghoztam azt a döntést, hogy Jüri a szezon hátralévő részére is megtarthatja az ülését nálunk, amelyet komolyan megvitattunk. Engedjük neki, hogy befejezze ezt a szezont, ami egy lehetőség a számára, hogy megmutassa milyen ember is. Világossá tettem a számára, hogy a szóhasználata teljességgel elfogadhatatlan volt, de megadtam neki az esélyt, hogy jóvá tegye a hibáját.” – kezdte Oliver Oakes csapatvezető.

    „A Hitech GP egy befogadó munkaerőt alkalmaz és sohasem tűrte a rasszizmus vagy egyéb más kirekesztő magatartást. Ha egy olyan társadalomban élünk, ahol senki se hibázhat, majd kérhet őszintén bocsánatot és kaphat esélyt a javításra, akkor az mit is árul el a társadalomról?” – tette fel a költői kérdést.

    „Nem tudom miért mondta azt, amit. Nem tudom miért játszott és streamelt Call of Dutyt a nap azon szakaszában, mert biztos tudott volna, a karrierje számára sokkal hasznosabb elfoglaltságot is találni. Amit tudok az az, hogy a Red Bull felbontotta a szerződését annak eredményeként, amely számára megsemmisítő, de jogos büntetés. Viszont abban sosem lesz egyetértés, hogy ez a fajta büntetés elegendő-e a számára, de ez teljesen érhető.”

    „A saját nézőpontom az, hogy a bocsánatkérés vagy a szavak önmagukban nem elegendőek az okozott károk helyrehozására. Azzal, hogy megengedjük a folytatást, megadjon Jürinek az esélyt, hogy őszinte megbánást tanúsítson a továbbiakban. Ezt most meg kell ragadnia. Bár ez talán nem mindenkit elégít ki, de szerintem mindannyian megérdemlünk egy második esélyt az életben, de harmadikat soha. Jüri hírneve, önbecsülése és karrierje most már a saját kezében van.”

    A csapat döntésére szinte azonnal reagált a sorozat is, akik viszont nem voltak ennyire megértőek, és egyet nem értésüknek adtak hangot a döntéssel kapcsolatban.

    „A Jüri Vips közelmúltbeli incidense után ismételten szeretnénk megerősíteni, hogy a rasszista vagy diszkriminatív nyelvhasználat semmilyen környezetben sem tolerálható. A Hitech GP döntése meglepő, mi nem így döntöttünk volna. Gondosan figyelemmel fogjuk kísérni velük a helyzetet.” – áll a széria közleményében.

  • Hivatalos: A Red Bull ajtót mutatott Vipsnek a rasszista kijelentése miatt

    Hivatalos: A Red Bull ajtót mutatott Vipsnek a rasszista kijelentése miatt

    Jüri Vips immáron nem a Red Bull Forma-1-es csapatának tartalék és tesztpilótája pilótaakadémiájának. Ezt a hírt a Bikák jelentették be a közösségi média oldalukon, miután lefolytatták a vizsgálatukat az észt fiatallal szemben.

    Amikor Vips elkezdett a barátaival, köztük Liam Lawsonnal, a Call of Duty Warzone-nal játszani, még nem gondolta, hogy egyik pillanatról a másikra megváltozhat az élete. Az új-zélandi fiatal ugyanis élőben közvetítette azt, hogy játszanak és Vips ebben az adásban mondta ki rá az n betűs szót, és utána még nevetett is Lawsonon.

    Ugyan a gamerek körében ez teljesen egy megszokott dolognak számít, és a Hitech GP Formula 2-es pilótája bocsánatot is kért a kijelentéséért, a Red Bullt ez egyáltalán nem hatotta meg és azonnali hatállyal felfüggesztette az észt versenyzőt, valamint vizsgálatot is indítottak az ügyben. Ez a vizsgálat most ért véget és a Milton Keynes-i istálló bűnősnek találta Vips, ami miatt felbontották a szerződését és a Forma-1-es csapatnál való tartalék és tesztpilóta szerepét is elveszítette. A Red Bull azzal indokolta a döntését, hogy „a csapat berkein belül semmilyen formában nem tűrik meg a rasszizmust.”

    Az észt fiatal karrierje ezen döntéssel ketté is lett törve, ugyanis így már egyik nagyobb csapathoz sem kötődik és a rasszista kijelentése miatt aligha fogja őt alkalmazni bármelyikük.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Ahmed: Tudom, milyen a rasszizmus, de Vips nem rasszista

    Ahmed: Tudom, milyen a rasszizmus, de Vips nem rasszista

    Az Indy Pro 2000 versenyzője, Enaam Ahmed védelmébe vette a Formula 2-es pilótát, Jüri Vipset, miután a Red Bull felfüggesztette.

    Vips streamelés közben rasszista kifejezéseket használt, ami azután történt, hogy a Red Bull junioros kollégája, Liam Lawson egy rózsaszín sapkát adott neki, amit ő visszautasított, és állítólag homofób kifejezést használt.

    Az észtet a Red Bull azonnal felfüggesztette, még az előtt, hogy a közösségi médiában bocsánatot kért az esetért.

    Ahmed kettős állampolgársággal rendelkezik, Nagy-Britannia és Pakisztán állampolgára, és származása miatt őt is rasszista támadások érték élete során. A 22 éves versenyző megerősítette, hogy Vips nem rasszista.

    „Amit Jüri mondott, az nem volt helyes, de személyes tapasztalatomból kiindulva soha nem volt velem szemben rasszista” – mondta.

    „Egész életemben terroristának és öngyilkos merénylőnek neveztek, az országomban és a vallásomban rengeteg faji sztereotípia van.”

    „De azokban az években, amióta ismerem Jürit, ő azon kevesek egyike, aki soha nem viccelődött rajtam.”

    „Tudom, mit jelent a rasszizmus, és ő nem az. Csak ennyit mondok.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Enaam Ahmed (@enaamofficial) által megosztott bejegyzés


    Juan Manuel Correa ecuadori születésű amerikai versenyző ezt írta Vips bocsánatkérő posztja alá: „Mi, akik tudjuk, hogy milyen ember vagy, tudjuk, hogy nem úgy gondoltad, ahogyan az hangzott. Az élet a tanulásról és a fejlődésről szól; vedd ezt lehetőségnek, hogy ezt megtedd, és emeld fel a fejed.”

  • Vips bocsánatot kért a rasszista kijelentését követően

    Vips bocsánatot kért a rasszista kijelentését követően

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a Red Bull azonnali hatállyal felfüggesztette tartalék és fejlesztő pilótájukat, Jüri Vipst. Az észt fiatal ellen azért indítottak vizsgálatot, mert egy élő adásban tett rasszista kommenteket Liam Lawsonra.

    A Red Bull egy hivatalos közleményben közölte a junior pilótájuk felfüggesztését, mondván „teljes mértékben elítélik az ilyen fajta rasszista megnyilvánulásokat”, és ha valaki mégis valami hasonlót tesz, „azzal szemben zéró toleranciát fognak tanúsítani.

    Vips az eset után az Instagram oldalán kért bocsánatot.

    „Szeretnék bocsánatot kérni az élő adásban való viselkedésem miatt. Ez a fajta beszéd elfogadhatatlan és egyáltalán nem reprezentálja azt, aki vagyok valójában és amilyen értékeket képviselek. Nagyon megbántam a tettemet, de a vizsgálat során együtt fogok működni a csapat vezetőivel.”

    Vips – aki a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén életében először vezethetett hivatalos versenyhétvégén Forma-1-es autót – ezzel nagyon távol kerülhet a száguldó cirkusztól és a jövőben nem biztos, hogy lesz még egy ilyen lehetősége, mint az energiaitalosokkal, ugyanis jelen pillanatban ő a legígéretesebb versenyző a Red Bull juniorok közül, még ha nem is jön ki a lépés a számára idén a Formula 2-ben.

  • A Red Bull azonnali hatállyal felfüggesztette Jüri Vipst

    A Red Bull azonnali hatállyal felfüggesztette Jüri Vipst

    A Red Bull egy hivatalos közlemény formájában közölte, hogy Jüri Vipst felfüggesztették az eddigi feladatai alól. Az észt fiatalt élő adásban mondott egy nyomdafestéket nem tűrő szót a szintén Red Bull junior, Liam Lawsonra, majd még nevetett is rajta.

    Az észt fiatal Lawsonnal és még pár barátjukkal játszottak egy lövöldözős játékkal, amit az új-zélandi fiatal élőben is közvetített a Twitch csatornáján. Itt hangzott el az a bizonyos n betűvel kezdődő szó, ami miatt a Red Bull elrendelte a vizsgálatot.

    Vips – aki a Red Bull tartalék és fejlesztő pilótája is volt eddig a pontig – egyébként az idei évben a második teljes szezonját futja a Formula 2-es sorozatban, és az energiaitalosok egyik, hanem a legígéretesebb fiatal pilótája a mostaniak közül, szóval ha ténylegesen megválna tőle a munkáltatója, akkor az akár derékba is törheti a Forma-1-ről szőtt álmait.

  • Furcsa lépés: McLarenben debütál a Red Bull juniorja

    Furcsa lépés: McLarenben debütál a Red Bull juniorja

    Furcsa lépést jelentett be a McLaren, amely a tavalyi autójával bonyolított tesztprogram keretein belül a Forma-2-ben versenyző Jehan Daruvalát teszi próbára a héten Silverstone-ban. Az indiai versenyző hat forduló után a harmadik helyen áll az összetettben, ez alapján tehát abszolút érthető lenne a kipróbálása, csakhogy a Red Bull egyik juniorja.

    Az idén harmadik F2-es szezonját teljesítő, két, Carlinnál futott év után a Premához szerződő Jehan Daruvala a McLaren tájékoztatása szerint június 21-én és 22-én körözhet a 2021-es MCL35M-mel a soron következő Forma-1-es versenyhétvégének otthont adó Silverstone-ban. 

    https://twitter.com/McLarenF1/status/1538795017677987840

    Hogy minek köszönheti a lehetőséget, arról a csapat egyelőre nem tett említést, de tény, hogy eddig az idei a legjobb éve az F1 első számú utánpótlás szériájában. A 23 esztendős versenyző 2020-ban 12., tavaly pedig 7. lett az összetettben. Első idényében egy, tavaly pedig két versenyt nyert, és bár az idén még egyszer sem állhatott a dobogó tetejére, a 12 futamból ötször pezsgőzhetett ott, azaz jóval stabilabb teljesítményt nyújt, mint korábban.

    Daruvala az egykori Force India indiai pilótákat felkutató programja révén került a Red Bull látókörébe, és 2019 óta az energiaitalos alakulat juniorja. Jóllehet, az idei F2-es mezőny színvonalát már többször érte kritika, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a Mumbai-ban született pilótának ez már a harmadik szezonja, azt semmiképp sem lehet elvitatni tőle, hogy az öt, F2-ben szereplő Red Bull-junior közül jelenleg ő áll a legelőrébb a pontversenyben.

    Szabadedzésen is bevethetik?

    Nemcsak Daruvala tesztelheti az idén az MCL35M-et, hanem az IndyCarban versenyző, a McLarennel korábban többször szóba hozott Colton Herta is, az ő tesztdátumait azonban egyelőre nem hozta nyilvánosságra a csapat.

    A The-Race.com szerint Herta az idén autóba ülhet majd legalább egy első szabadedzésen is, miután az idei szabályok minden csapatot arra köteleznek, hogy két pénteki első gyakorláson fiatal pilótát szerepeltessen. Szintén eséllyel pályázik egy pénteki edzésre Pato O’Ward, az Arrow McLaren SP IndyCar-pilótája is, Daruvala kipróbálása azonban új ismeretlent vihet ebbe az egyenletbe.

    Tény, hogy a McLarennek jelenleg egy juniorja van a brit F4-ben versenyző Ugo Ugochukwu személyében, ő azonban még túl fiatal az F1-es szerepléshez, így amennyiben más fiatalokat is ki akarnak próbálni, valamelyik rivális istálló pilótáinak autóba ültetése marad.

  • Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy 2035-ig biztosan az Albert Parkban rendezik majd meg a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat. Emiatt pedig a Formula 2-es és a Formula 3-as versenynaptárba is bekerül Melbourne, ami több szempontból is nagy meglepetésnek számít.

    Az Albert Park – aminek régi szerződése csupán a 2025-ös évad végéig szólt – nemrégiben óriási átalakításokon ment keresztül, hogy a szurkolók több előzést és szorosabb versenyeket láthassanak az 5,28 kilométer hosszú aszfaltcsíkon. 2023-tól pedig nem csupán az F1, hanem a két legfontosabb betétsorozat is el fog látogatni a helyszínre.

    A Formula 2-nél ez nem annyira nagy meglepetés, mivel ott az európai futamokon kívül többnyire ázsiai helyszínek is vannak (Bahrein, Jeddah, Abu Dhabi), azonban a Formula 3-ban a költséghatékonyság miatt általában csak Európában rendeznek futamokat, mondjuk a tavalyi szezonban Austin egy nagy kivétel volt ilyen szempontból.

    A két sorozat vezérigazgatója, Bruno Michel „rendkívül boldog Melbourne érkezése miatt”, mert szerinte így „egy új kontinensen további szurkolókra tehet szert a két széria”, ahonnan többek között olyan mostani Forma-1-es pilóták pallérozódtak, mint George Russell, Lando Norris, Alex Albon vagy éppen Charles Leclerc.

  • Balhé a paddockban: lökdösődő apja miatt büntették a török pilótát

    Balhé a paddockban: lökdösődő apja miatt büntették a török pilótát

    Nem csak a pályán feszültek pattanásig az idegek a Forma-2 azerbajdzsáni hétvégjén, hanem azon kívül is, a paddockban ugyanis összetűzésbe került az egyik pilóta apja a fia riválisával, és annak személyi edzőjével. Az eset után a verekedő apa fiát büntették meg.

    Balhé volt a vasárnapi F2-es főfutam után, amelyen az izraeli Roy Nissany és a török Cem Bolukbasi versenye úgy ért véget, hogy a DAMS pilótája elfékezte magát, majd kívülről ráfordult a Charouz versenyzőjére. Ezután a két autó összeakadt, és mindkettő a falnak csapódott. Nissany a rádióban idiótának nevezte Bolukbasit, az FIA felügyelői szerint azonban teljes mértékben az izraeli volt felelős a balesetért, amiért egy büntetőpontot és három helyes rajtbüntetést kapott a silverstone-i fordulóra.

    Az FIA közleménye szerint az eset után Bolukbasi apja, Yavuz Bolukbasi és menedzsere, Temucin Unalp a DAMS sátra felé vette az irányt. Yavuz Bolukbasi maga is elismerte, hogy kijött a sodrából, amiért Nissany derogáló megjegyzést tett a fiára, és heves szóváltásba került a Williams tesztpilótájával.

    Ezután lépett közbe Francesco Martinez, Nissany trénere, ami után volt „némi lökdösődés és fizikai kontakt az apa és a tréner között.” Az FIA közleménye arra is kitér, hogy senki nem ütött meg senkit, és a hívatlan vendégeket végül kitessékelték a területről.

    Nissany és Bolukbasi a falban

    Apja forrófejűségéért a szövetség végül Cem Bolukbasit büntette meg 5000 euróra, amelyet 48 órán belül kellett megfizetnie, apja akkreditációját pedig visszavonta a soron következő silverstone-i versenyhétvégére. 

    Jogosan merül fel, hogy apja tettéért miért a versenyző kapott büntetést, de az FIA csak a szabályok szerint járt el: „A fizikai erőszakot, vagy az azzal való fenyegetést soha nem fogjuk tolerálni. A Nemzetközi Sportkódex 9.15.1-es cikkelyének megfelelően a versenyzők felelősek minden olyan személy tetteiért, akiknek ők adtak belépőt a lezárt területekre. Az erőszakkal való fenyegetés és a Bolukbasi úr által kezdeményezett kisebb dulakodás a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1-es cikkelye megsértésének minősül, ennek megfelelően a versenyzőt pénzbírsággal sújtják, a szabálysértés kezdeményezőjét pedig szankcionálják” – áll a szövetség indoklásában.

    Az Autosportnak a Charouz-istálló egyik képviselője elmondta, nehéz megítélniük, hogy mi történt, mert nem látták azt, hiszen még zajlott a verseny és mindenki a bokszfalon vagy annak közelében tartózkodott. Emellett hangsúlyozta, hogy ők is elítélik Bolukbasi apjának cselekedetét, és teljes mértékben támogatják az FIA lépéseit.

    Yavuz Bolukbasi közleményben reagált

    A balhé után a török pilóta apja az Autosportnak az alábbi közleményt juttatta el, amelyből kiderül, hogy végül sikerült békésen rendezni az ügyet:

    „Úgy vélem, érdemes korrigálnom az FIA nyilatkozatát. Szomszédosak a sátraink Roy Nissany csapatával, a DAMS-szal. A baleset után átmentem hozzájuk, hogy megvitassuk a Cemre használt szavait, mire Nissany keményen elkezdett szidni engem. Ezután szócsata alakult ki közöttünk. Temuçin Ünalp (Bolukbasi menedzsere – a szerk) odajött, hogy lenyugtasson, ezután pedig visszamentünk a garázsunkba. Miután hallott az esetről, Roy Nissany apja átjött a garázsunkba, és elnézést kért. Ezután a fiával együtt is megkeresett minket, és mindketten bocsánatot kértek, és rendeztük a helyzetet, minden rendben van. Az FIA a szabályoknak megfelelően megbüntetett engem, és egy versenyre kitiltott a paddockból. Ez a büntetés nem Cemnek szól. Szerettem volna ily módon első kézből a megfelelő információval szolgálni.”

    Ami a két pilóta idei szezonját illeti, egyiküknek sem valami fényes a mérlege. Bolukbasi 0 ponttal az összetett 21. helyén áll, míg a 14 pontos Nissany a 17. helyet foglalja el.